Cedric & Rose

Általában jól viseltem a tömeget, de néha előbújt a bennem lakozó macska: egyszerűen nem bírtam tovább a zajos klubhelységben. Ilyenkor általában a Tiltott Rengetegben kötöttem ki, és macska alakomban órákon át jártam az erdőt. Most azonban- bármennyire is szerettem volna- ezt nem tehettem meg. Temérdek házit kaptunk minden tantárgyból, és ugyan már nagy részével végeztem, még hátravolt pár megírandó esszé. Ilyen velem nem szokott előfordulni, így el kellett gondolkoznom: hogyan lehetséges az, hogy az eszzéimet nem írtam meg előre. Aztán leesett. Hát persze! A hétvégén a kviddicscsapat plussz edzéseket iktatott be. Igazából két plussz edzést, amire ráment két nap... Ha anyának megírtam volna... Még belegondolni is rossz a válaszreakciójába. Sóhajtottam. Amióta apa meghalt anya nemigazán támogatta a kviddicset. Mondjuk ez érthető volt, hiszen egy meccs közben vesztette életét a fater... Gondolj másra!- figyelmeztettem magam, így inkább elkalandoztam anya foglalkozása felé. A Beauxbatonsban tanított, mielőtt tanárnak ment volna, francia párbajbajnok lett. Nem nehéz tehát megérteni, hogy miért rajongtam betegesen a párbajozásért, és hogy miért tudtam sokkal többet, mint már hetedikes.
Gondolataimba merülve róttam a folyosókat, nem figyelve merre megyek. Végül a konyhakertben kötöttem ki. Itt csend volt, és nyugalom. Bimba professzornak tudtam, hogy iskolán kívüli doga volt, így magaménak mondhattam az egészet. Ledobtam a táskám a virágágyások melletti kis asztalkára, de nem ültem le. Egyszerűen nem volt kedvem számmisztika házit írni. Olyan régen párbajoztam már, és annyira vágytam rá. Nem szerettem felesleges folyosós harcokba keveredni: azok mindig tisztességtelenek voltak. Én a rendes párbajokat szerettem, de ezeket a suliban nem igazán űzhettem. Párbajszakkörre nem jártam. Egyrészt mert értelmetlen lett volna, másrészt mert anyám nem engedte. Kicsit szigorú volt, húztam el a szám.
Végül döntöttem: ha nincs is kivel párbajozni, varázsolni fogok. Elégre majdnem ugyanaz. Persze nem az, ezt a lelkem mélyén tudtam, de nem foglalkoztam vele. Szórni kezdtem nonverbálisan a különböző bűbájokat. Végeredményként a konyhakert csillogott, és villogott, illetve mivel a növényeket kicsit 'megpiszkáltam' mindenre felfutottak a nagy, orchidea szerű virágokat hozó kuszónövények.
Sóhajtottam mégegyszer. Hét év alatt senki sem ismert meg rendesen a suliból. Szerettem idejárni, de azért mégis... Jó lett volna barátokat szerezni. Talán idén...
Léptek zaja szakított félbe. Fogalmam sem volt ki közeledik, így megpördültem a 10 centis sarkaimon, majd pálcámat az idegenre szegeztem. Nem láttam az arcát, még a sötét takarta azt. Nem tudom mennyit látott az előbbi varázslataimból, és hogy milyen szándékkal jött. Egyben biztos voltam: hogyha tökre akarja tenni a művem nagyon megjárja. Nem szóltam, csak néztem az idegent, várva, hogy előrelépjen.