Cedric Diggory

Cedric Diggory || Ced || 19 || Robert Pattinson

Teljes név: Cedric Diggory
Születési idő: 1977.szeptember.07
Születési hely: Anglia, London
Élőhely: Anglia, London
Pálca: 12 és 1/4, hamu, unicornis haj, kellemesen rugalmas
Foglalkozás: Ballycastle Bats játékosa

Ilyen vagyok....

Külső: A barna hajamat mindig kócosra kifésülve hordom. Arcformámat anyai nagyapámtól örököltem, ám zöld szemem pont ugyan olyan, mint apukámé. 185 cm-emmel szerintem a magasak közé tartozók.  A test felépítésem szerintem izmos, ami főleg a sok edzés miatt van, ami több lánynak is tetszik, de nekem csak az fontos, hogy Cho-nak jó legyek. Kinézetre nem igen hasonlítok apukámra, inkább anyai nagyapámra. Ruházati stílusom sportosan elegáns. Szeretem a mugli ruhákat is, de a varázsló ruhát többet hordom.  Persze mostanában a kviddics felszerelés van rajtam legtöbbet a rengeteg edzés miatt.  
Belső: Egy kedves, vicces és szerintem nagyon bátor varázsló vagyok, akit a szülei tisztességes varázslónak neveltek. Bármilyen helyzetben a barátaim mellé állok és megvédeni őket.  Nem félek a gonosztól vagy más szörnyű dologtól. Egyetlen félelmem az apám elvesztése, ami mély traumát hagyna bennem. Mindig a jó ösvényen próbálok menni és nem szeretem becsapni vagy kihasználni az embereket. Utálom a csalókat és a gyilkosokat. Életem legszebb része a kviddics és az új csapatom, ami elképesztő!  Ha bármi mást akarsz megtudni a belső személyiségemről, kérdezd a barátaimat.

Az én történetem....

1977.szeptember.7. napján születtem a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály szülészeti osztályán. Csodálatos gyerekkorom volt és a szüleim mindent megadtak, amit egy ennyi éves gyereknek kell. Életem első 11 éve unalmasan telt, de aztán elkezdtem járni a Roxfortba. A süveg a Hugraburg házba osztott be, aminek nagyon örültem, mert apa is oda járt. Eltelt két csodálatos év a Roxfortba és beválasztottak a kviddics csapatba. Ekkor jöttem rá, hogy ez, amit csinálni akarok! A suliba rengeteg furcsa dolog történt, ám én mindig kitartottam a barátaim mellet. Az évek során rengeteg barátot összeszedtem ám ellenségeim is voltak. Megtanultam a varázslás minden egyes titkát! Majd az utolsó Roxfortos évem előtt nyáron édes apám egyfolytában azzal jött, hogy milyen jó lesz nekem most, hogy a Roxfortban járok. Majd megtudtam, hogy sok-sok év múltán most rendezik meg a Trimágus Tusát, ami a három legjobb Európai varázs iskola bajnokai csapnak össze. Egy újfajta rendelet miatt, csak azok vehettek részt, akik betöltötték a 17.-dik életévüket, mint én. Ennek a szabálynak sokan nem örültek, legfőképpen a Weasley ikrek. Én jelentkeztem és nagyon reméltem, hogy én leszek a Roxfort bajnoka és, így is lett. Amikor az igazgató úr kimondta a nevemet a Hugraburgosok óriási tapsviharba kezdtek, én pedig büszkén kimenetem a cetlimért, majd át egy másik terembe. És akkor jött be Potter is. Először nem tudtam mit szólni. Végül elmondták, hogy Harry is a bajnok. Persze én rögtön gondoltam, hogy nem Harry nevezett be, ezért is zavart, hogy a barátaim piszkálták őt azzal, hogy egy csaló. Pedig nem az! Az első próbánál még segítet is, így sikerült azt teljesítenem. A Trimágus Tusa hagyományos része a Karácsonyi bál, ahová nekünk, bajnokoknak el kellet valakit hívnunk egy párt és én Chot hívtam meg, aki nagyon tetszik nekem. A bál tökéletes volt és a következő feladatot teljesítettem, de most már én adtam Harrynek egy kis tippet. Ez utáni próba volt a legnehezebb és egyben életem legrosszabb emléke. Egy óriási labirintusba küldtek be, aminek a közepén volt a Trimágus Kupa.  Azt a tanácsot adták, hogy legyünk önmagunk bármi is történjen. Én próbáltam, így tenni, de sok dolog nem sikerült, úgy ahogy akartam. Harry kétszer is megmentette a labirintusba az életemet, így kétségtelen volt, hogy amikor ketten megláttuk a kupát egyszerre fogtuk meg. Hírtelen egy temetőben érkeztünk, ahová nem sokára oda jött Voldemort és a csatlósai. Féregfark egy gyilkos átkot küldőt rám, de én gyorsan elugrottam és az egyik sírkőbe beütöttem a fejemet, elájultam. A következő pillanatban. Arra ébredtem, hogy apa a mellkasomon sír. Igen ez életem legszörnyűbb emléke, amit próbálok elfelejteni, de soha nem fogom.