Hestia Jones

Hestia Jones || Tia, Hess, Nessie || 24 || Eva Green

Teljes név: Hestia Ernessa Jones
Születési idő: 1972, január 28.
Születési hely: Anglia, London
Élőhely: Anglia, London
Pálca: 12 hüvelyk, akácfa, sárkány szívizomhúrral
Foglalkozás: auror, Hollóhátas volt

Ilyen vagyok....

Ha rám nézel, könnyen gondolhatod azt, hogy egy erős, magabiztos nő vagyok. Akár még azt is feltételezheted, hogy sötétkék szemeim gonoszságot sugallanak, feketeséget. Hisz az egész lényemet egy sötét aura veszi körül. De ez koránt sem határozza meg a belső tulajdonságaimat. Erős vagyok és magabiztos, annyi szent, de ha van is bennem sötétség, azt a jó elnyomja. Hajam hollófekete, csak erős napsütésben tűnik barnásnak, bőröm sápadt fehér. Ebből következhetne az is, hogy szám élénk piros és én vagyok Hófehérke, de apró szépséghibaként ezernyi szeplő díszíti bőrömet. Erős sminkkel ezt jól korrigálom. Öltözködésemben elegáns vagyok, megjelenik rajtam az életszínvonal, amit folytatok. Nem vagyok hanyag és nemtörődöm. Ha hajam kócos, akkor az azért van úgy, mert én akarom, de nem szól minden a kinézetről.
Nem vagyok nagyon magas, főleg nem égimeszelő. Szeretek az emberek szemébe nézve beszélni, így a magassarkú nálam szakmai ártalom. Alapvetően jót feltételezek mindenkiről, ameddig az ellenkezője be nem bizonyul, viszont a személyes barátságomat és bizalmamat csak kevesen nyerik el.
Mint a családban mindenki, én is céltudatosan művelem azt, amit teszek. Hallgatok a feletteseim szavára, de mindig azt teszem, amit a leginkább helyénvalónak érzek. Tehát például, ha úgy érzem, akkor akár gyilkolni is tudok, bűntudat nélkül. Nyilván, ez nem gyakran fordul elő az életemben, alaposan utána járok a dolgoknak. Hiszem, hogy az igazság akár az apró részletekben is rejtőzhet, így próbálok megfigyelni mindent, egy emberen nem csak a beszédét, megjelenését, de mozdulatait, szemrebbenéseit.
Káros szokásom az alkohol fogyasztás és a dohányzás, de valaki, aki ennyi tragédiát szenvedett el az élettől, az igazán megérti a szükségkényszeremet erre a két komponensre.

Az én történetem....

Gyerekkorom lassan már a feledés homályába vész a közelmúlt sűrű eseményforgatagában. Varázslók között nőttem fel, apám korán meghalt, jóformán nem is ismertem, a kapcsolatom a mugli világgal elég minimális, megtanultam, hogy otthon minden problémához a varázspálcát használjuk és olyan kütyüket használni sem tudok, ami például egy átlag ember konyhájában van. A roxforti levelemre emlékszem! Az minden varázsló életében meghatározó pillanat, amikor megkapja. Mint a testvéreim, én is a Hollóhátba kerültem, ebben nem volt semmi meglepetés. Harmadévesen bekerültem a kviddics csapatba, de koránt sem voltam olyan jó játékos, mint a nővérem, aki a későbbiekben ezen a vonalon haladhatott is tovább.
Nagymama nem nézte jó szemmel, hogy a lánya egy muglihoz ment hozzá és tőle született három lánya. Hisz ő egy régi, nemesi, aranyvérű családból származott, abban az időben gondolni sem lehetett a keveredésre a varázstalanokkal. Végrendeletében meghagyta, hogy a családban az első, aki aranyvérű családba házasodik be, az kapja az örökségét. Erről nem tudván, én boldogan, szerelemtől telten mentem hozzá húsz évesen a munkatársamhoz, Michael Doyle-hoz. Már a Roxfortban jártunk, mindketten Hollóhátasok voltunk, mint a testvéreim is. Viszont alig jutott 4 év a házasságunk boldogságából, mert a halálfalókkal vívott harcok során elvesztettem. El, ahogy az idősebb nővéremet is pár évvel korábban. Elvesztettem, mint a magzatomat, szerelmünk gyümölcsét. Egy életet, akinek még esélye se volt a világon. Nem maradt senkim és semmim, csak a bosszúvágy, hogy végezzek a szeretteim gyilkosaival. Minden eszközömet bevetettem, még a testemet is, hogy minél több információt szerezzek, kik voltak a gyilkosok és felkerestem egytől egyig mindegyiket, hogy végezzek velük.
A kutakodás közben megtudtam, hogy idősebb nővérünk hátrahagyott egy lányt, akiről senkinek sem szólt a családban. Ki tudja miért? Talán pont amiatt vált célponttá, hogy muglihoz ment feleségül?
Mivel Gwenog, a Holyheadi Hárpiák parancsnokaként folyamatosan utazik, nem olyan az élete, hogy ezzel túl sokat foglalkozhatna, ezért személyes feladatomnak éreztem, hogy elküldjek egy baglyot az unokahúgomnak, aki csak 7 évvel fiatalabb nálam, hogy látogasson meg, amikor tud.
Utálatom a halálfalók irányában cseppet sem enyhült, a Főnix Rendje tagjaként nem csak aurori kötelezettségemben veszem fel ellenük a küzdelmet és nem féltem magam úgy, mint annak előtt.
A rendelet híre és a levélre, amit kaptam csak gúnyos kacagással tudtam felelni. Már nem tudnak elvenni tőlem, mit, úgyhogy ez az utolsó tőrdöfést a többi mellett csak kellemetlen szúnyogcsípésként érzékelem. Ott és azzal fekszem le, akivel és amikor kell, de a gyerekcsinálást egy ideig elnapolom. Túl friss, beforratlan sebeket tépne fel. Addig is hátha kiélhetem a feltolult anyai ösztöneimet unokahúgomon, hátha kiderül, hogy nem is lettem volna jó anya.