Helena & Margaret

Elég meleg van még. Na, ez az amiért várom már a telet. Egyszerűen gyűlölöm a forróságot, kivéve a testit. Ha ha, igazi Margaret féle alattomos gondolat. Már megint kezdem.
Helena új lány a vidéken én pedig magamra vállaltam a feladatot, hogy ,,korrepetálom" nála a dolgokat és megmutatom neki igazi énem. Alig várom, hogy sikítva meneküljön.
A rózsaszín kávézót választottam, mert ez legalább nem olyan ocsmány, mint a többi hely itt, ahova csak Hagrid jár meg Potterék bandája. Ez itt, legalább igényes és ami a legfontosabb, van 0 kalóriás kávéjuk, ami cukor ízű. Nyami.
Helena szemben helyezkedik el velem. A haja gyönyörű barna a szeme pedig élénken csillog. Lehet, hogy nem is lesz itt gond. Talán tényleg barátok lehetünk, vagy legalább is szövetségesek...

Fogalmam sincs, hogy Margaret Waldorf, akinek híres, és pénzes anyukája van, aki játszik a Mardekár kviddicscsapatában, akinek gyönyörű gesztenyebarna haja vízesésszerűen omlik alá, aki imád bulizni; miért éppen engem hívott el kávézni.
Margaret ül velem szemben, és arcán ijesztő mosoly fut át: egy biztos, valamit már forgat a fejében, de hogy mit, azt nekem kell kiderítenem.
Igazából örülök, hogy elhívott Roxmortsba, így legalább nem kell egész nap a bagolyházban gubbasztanom- a Griffendél klubhelyiségébe csak nagyon ritkán járok be, amióta az a bizonyos Bájitaltanóra lezajlott. Margaret egyenlőre tök jó fej, de látom rajta, hogy várja, kezdjem én a beszélgetést. Persze nem azért, mert arról szeretne beszélni, amiről én, hanem azért, hogy utána a saját témája felé tereljen el; miközben én azt hiszem, én választottam a témát. Okos lány, és ravasz, az egyszer biztos. Remélem helyesen gondolkodtam az észjárását illetően, mert ha igen, akkor most meglepem:
- És, mondd csak, mikor a lesz a következő nagyobb buli mostanság?- normális esetben nem kérdeznék ilyet sohasem. Nem szoktam ilyen helyekre elmenni, a 7 év alatt, amit a Roxfortban töltöttem már eleget hallottam ezekről. Lehet azonban, hogy egyszer tehetnék kivételt... Szélesen elmosolyodtam. Két éve ez volt az első mosolyom.

Na ne! Most komolyan arra vár, hogy megosszam vele a legközelebbi parti időpontját? Csupa helyes pasira terveztem, ez nem ér! Valahogy azonban nem tűnik túl gyámolatlannak a kiscsaj, nem hiszem, olyan lenne, mint az a másik Griffendéles tyúk, Lilyanah, vagy kicsoda.
Édesen elmosolyodtam, majd így szóltam:
- Azt hiszem időben értesítelek róla.
Óh igen, időben.
- Nos, hogy teltek a napjaid? Melyik tanárt utált meg? - kérdeztem ártatlanul. Nem mintha érdekelt volna, de nem térhettem rá egyből a lényegre, arra, ami igazán érdekelt. Először kell egy kis köret, hogy szaftos legyen a husi.
Intettem a pincérnek és hozattam a kedvenc kávém, a csajnak meg az extra öntetes banános, álomfagylaltot kértem. Azért is is én maradjak a vékonyabb!

Mikor Margaret kitért a kérdésem elől, és másra terelte a szót, a tanárokra ráadásul, akkor éreztem, hogy ebben a beszélgetésben a csattanó lesz a lényeg. Még mindig kerülget, mint Mrs. Norris a rossz diákot.
- Valójában szerintem egyik tanárom se utál, de McGalagonyt sikerült jól felmérgelnem a héten- válaszoltam- A napjaim jól telnek- hazudtam. Normális esetben úgy hazudok, mint a vízfolyás, de most azért egy picit nehezemre esett- És te? Ki haragszik rád? Mit csinálsz, amikor nem órákon ülsz?
Eközben a pincér letette elénk azt, amit Margaret rendelt: magának egy 0 kalóriás kávét, nekem pedig egy csoki banános fagyis óriási kelyhet vagy mit. Gondolkodás nélkül nekiláttam. Mostanában úgyis sokat fogytam, már kb. egy hete semmit se ettem. Egyszerűen nincs kedvem enni se. Most viszont Margaret társaságában jól éreztem magam, így az étvágyam is visszajött egy picit. Amíg a válaszára vártam, fagyit ettem, és hosszasan tanulmányoztam az arcát, miközben én tökéletes pokerarcot vágtam.

- Örülök, hogy ízlik a fagylalt.
Sietve felhörpintettem a fekete italt, majd megforgattam a számban a válaszommal együtt.
- Tudod az egyik legfontosabb dolog az életemben a tanulás. - hazudtam - A másik pedig maga az élet. Nem tagadom szeretek élni és legfőképp azt imádom, ha ellenfélre akadok. Nincs is ennél fontosabb. A fiúkat pedig messze elkerülöm.
Rámosolyogtam ő pedig sápadt arcával nézett fel rám a fagylaltos kehely mögül. Elég mélabúsnak nézett ki, de semmi kedvem nem volt meghallgatni a bajait. Persze, azért rákérdeztem, hátha kölcsönös szívességet tudunk tenni egymásnak.
- Mi bánt? Ugyan, Helena, nekem elmondhatod!

- Köszi, hogy elhívtál- mondtam, mikor először hozzámszólt.
Amikor azonban válaszolt a feltett kérdésemre: miszerint mi van vele, tudtam, hogy nem mond teljesen igazat. Az élete a tanulás? Hmpf! Ezt nem hiszem el. Nem ilyennek ismertem. Bár, nem is ismertem rendesen... De az utolsó mondatán megakadtam:
- Kerülöd a fiúkat?- köhögtem, ugyanis majdnem belefulladtam a fagyimba. csak mosolygott tovább, miközben egy alig észrevehetőt bólintott. Vagy lehet, hogy nem is bólintott, csak én láttam úgy. Mindenesetre nem válaszolt. Hanem feltette a következő kérdését.
Mi bánt? Kedves volt, hogy megkérdezte, de nem gondoltam komolyan, hogy tényleg kíváncsi lenne rá. Ezért ezt válaszoltam:
- Semmi, semmi... Csak, tudod az utóbb két évem picit zavaros volt- ennyit mondtam. Úgysem akart szerintem többet tudni. Ha esetleg mégis akarna, akkor majd rákérdez még egyszer. De most én kérdeztem:
- Miért pont engem hívtál el kávézni? Mi az igazi oka annak, hogy itt vagyunk?- megpróbálkoztam egy mosolyfélével, de szerintem nem nagyon jött össze.

- Megnyugtatlak, az én életem minden ponton zavaros. - őszinte voltam. Egyre jobban kezdtem megkedvelni a falfehér lányt, aki távolságtartóbb már nem is lehetett volna.
Kicsit előrébb dőltem, majd úgy tettem, mintha csak egy titkot próbálnék elmondani. Körbenéztem Helena feje felett és ezt suttogtam:
- Azt hiszem szükséged van egy társra. Egy barátra. Vagy nem jól gondolom?
Felhúztam a szemöldököm és karba tett kézzel vártam a válaszát.

Szükségem van egy társra? Egy barátra? Ez igaz. De az igaz barátot nem feltétlenül Margaret személyében képzeltem el. Valahogy nem tetszett az, hogy a lánynak mindig valami 'csúnya' dolgon járt az esze. Jól meg kell gondolnom, hogy mit válaszolok. Nem lehetek bunkó és elutasító, de azért érdemes Margarettől tartani az öt lépés távolságot.
- Hát, lehet hogy jó lenne valakivel barátkozni. Nincs túl sok igaz barátom, de inkább legyen kevés jó, mint sok rossz- ez így jó volt. Nem utasítottam el, de meghúztam egy vonalat: csak akkor barátkozom vele, ha komolyan gondolja. Ha ki akar használni, akkor annak csúnya vége lesz. Remélem, ezt ő is tudja. Hogy biztos legyek benne, egy féloldalas, kissé sunyi mosolyt is villantottam.

- Teljes mértékben igazad van. Akkor üdvözöllek a köreimben. - mondtam, majd megfogtam a kezét, számlát kértem és fizettem. Helena, látszólag nem volt tisztában a dolgok menetével, így melegen rámosolyogtam, majd felálltam és közöltem:
- Holnap találkozunk! - csókot küldtem feléje, majd kitipegtem a kávézóból. Mosolyom ördögi volt és őszinte, hiszen újabb boszorkát csavartam az ujjam köré.
Gyámolításra lesz szüksége. Én pedig erőt adok neki, hogy felépüljön. Hamarosan mindent megtudok róla. És miért? Mert én vagyok Margaret Waldorf.

Nem tetszett ez nekem. Az az ördögi mosoly, amivel távozott. Ennek még rossz vége lesz, gondoltam. De csak egy választásom maradt: belemenni a folyóba, de ébernek maradni. Ahogy bajt szimatolok kilőni egy rontást, majd árral szemben menni. Én én pontosan ezt fogom tenni. Margaret Waldorf: jövök! Az én mosolyom is eléggé ördögi volt. A végén még az is lehet, hogy visszaadhatom a gúnyolódásokat egy sokkal csúnyább variációban.
Ekkor már tudtam, hogy mit fogok tenni, és azt is, hogy Margaret segíthet megvalósítani azt.