Michael & Margaret

Margaret & Michael

Nem tudom megmondani, hogy mennyivel lett volna jobb most a klubhelyiségben maradni és megvárni a következő órát ott. Egyszerűen az igazat megvallva lusta voltam felmenni hiszen a Nagy teremtől a Hollóhát klubhelyiségig sok van. Így úgy döntöttem nem megyek fel, hanem sétálok egyet vagy legalábbis megpróbálom nem ellógni az egyetlen olyan órát amit szeretek. Nem könnyű tisztában lenni az idővel, ha közben egyedül vagyok és nincs nálam az órám. De hát ha valaki a bájital órára sietne, ami úgy tudom rögtön a Griffendél-Mardekár bájital órája után jön, akkor biztos nem maradok le semmiről sem. Az órára is sikeresen el fogok érni és kész. Ilyesmiért nem kell majd aggodalmaskodnom. Egyetlen egy főzet sem bánja meg, ha én ott leszek az órán és elkészítem őket vagyis azt az egyet a sok közül amit ma egy újabb rejtélyes feladványként kapni fogunk. Szeretem a bájitaltant és értek is hozzá, ezt meg kevesen mondhatják el, hiszen a jó főzethez idő meg türelem kell. Nekem meg van elég türelmem így természetesen nem lesz gond az órákon szerintem sohasem. Nem hiszem, hogy valaha olyasmit tennék ami ez tönkre tenné a bájitallal kapcsolatos álmaimat. A kviddcs mellett szeretnék azt hiszem ezzel is foglalkozni, de nem egészen hobbi szinten. Vicces volna ha ez volna a munkám, de tényleg. Tuti jókat nevetnének a barátaim, ha egy pár éves találkozó után, miután befejeztem a tanulmányaimat, kiderülne nem híres őrző hanem bájitalos lettem. Hm biztos jól mulatnánk, de nem szívesen szeretek csalódást okozni, így egyértelmű, hogy talán... jó lehetséges, hogy két életem lesz, mert sem a bájitalról sem pedig a kviddicsről nem tudnék lemondani. Kerül amibe kerül, tudom, hogy bármelyik is legyek, a szüleim és a rokonaim büszkék lesznek rám. Ennél többre meg nekem sincs szükségem, azt hiszem. Sőt biztosan nincs is, mert az egyetlen dolog ami éltet az azt hiszem ha szeretnek. Minden bizonnyal szörnyen érezném magam, ha a világon mindenki gyűlölne engem. Huh az a világ kész rémálom volna a számomra. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben miközben én a folyosót jártam. Igazából olyan lehettem, mint egy céltalan és magányos szellem. Rossz volt érezni, hogy egyedül vagyok és sem Terry, sem pedig Anthony nem duruzsol a fülembe. Ebben a pillanatban azt hiszem őket is szívesebben hallgatnám, mint a csendet. Egy igazán kicsike halvány mosoly jelent meg az arcomon amikor megláttam Margaret-et – legalábbis hátulról nézve úgy tűnt ő az – ma valamikor beszélnem kellett volna vele. De hogy miről? Nos azt én is szeretném tudni. Ez egy rejtély és kíváncsivá is tesz. Nem nézett hátra, így természetesen megtudtam lepni őt.
- Miről szerettél volna beszélni velem? – igen, úgy hiszem ez volt az első olyan kérdés ami az eszembe jutthat, pedig tudom százszorta jobb lett volna előbb köszönni neki és utána megbombázni őt a kérdéseimmel.