Margaret & Lana

Margaret üzenete váratlanul ért, meglepett és nem utolsó sorban, kíváncsivá tett. Megbeszéltem hát vele egy találkozót a Mardekár klubhelyiségében.
Eléggé későn estem vissza a suliba, a Katie által mutatott titkos átjárón át leruccantam Roxmorts-ba és eltöltöttem pár órát a Foltozott Üstben, a Mézesfalásban és Zonkó Csodabazárában. Tömött zsebekkel, vajsörtől illatozva, fáradtan tértem vissza a klubhelyiségbe. Nem buktam le, de ez nem is lehetett volna másképpen. Nem, ha rólam van szó.
Ledobtam magam a fekete kanapéra és a smaragdszín lángokat figyeltem, ahogy a kandalloban táncoltak, miközben Margaret-re vártam. Tényleg fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy valójában mit akarhat. Volt egy-két sejtésem, de nem vettem volna rájuk mérget. A Viktorral való, rövid, kétszemélyes meccsünk pillanatait pörgettem vissza a fejemben újra, miközben ujjaimmal a kanapé karfáján doboltam egy hangzatos rock zene ritmusára, ami csak a fejemben szólt - ezzel felidézvén a nyári emlékeket is.

Egyenesen felfordult a gyomrom Margaret nyálas köszönésétől és ezt legszívesebben meg is mondtam volna neki, ehelyett visszaköszöntem. Egyelőre nem akartam konfliktust. Még!
- Szia - biccentettem felé. Semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez, de lehet, hogy valami fontosat akar közölni velem. Ja, valószínű... a baj az, hogy más az értékrendünk. Mindegy, meghallgatom, hogy mi a problémája, aztán legyen boldog. Ez volt a terv.
- Mi van veled? - kérdeztem mosolyogva, ráemelve tekintetemet, majd elővettem egy cigit és rágyújtottam. Hangom tükrözött némi érdeklődést, de nem túl sokat. Egyelőre nyugodtan fürkésztem a lány arcát, majd újra a tűzbe néztem.

Megingatom a fejem, összevonva szemöldökömet. Nem tudom, mire megy ki a játék és ez bosszant. Belül. Kívül azonban nyugodt maradok.
- A kockázatokat a mai napig vállalom - vontam fel a szemöldökömet. Nem hazudtam, tényleg. Csak az nem volt mindegy, hogy milyen ügyről van szó -, csak tudod, a partizást most felváltotta a tanulás - vontam vállat. Viszont az kifejezetten idegesített, hogy azt mondta, 'ellaposodtam'. Lehet, hogy tanulok és edzésekre járok és kevesebbet lógok és kiválókat kapok, de ettől függetlenül ugyanaz az ember voltam, mint tavaly. Talán csak felnövök... nem. Azt soha. Nem tudom, mi van velem... lazítanom kéne. Csak egy kicsit. - gondoltam, a kandallóban lobogó tűzbe nézve.
A 'Viktor ügy' említésére újra Margaretre nézek:
- Honnan veszed? Milyen Viktor ügy? - adtam a hülyét, bár nagy valószínűslggel mindent tud, ahogy ismerem...
Ahogy a vállamra fekteti kezét, kissé elhúzódom, kérdésére vállat vonok.

A szavak találtak, pont, ahogy azt Margaret akarta. Ezt az 'érzést', hogy lássa is rajtam, a világ minden galleonjáért sem mutattam volna ki. Még, ha belül éreztem is valamit, ami szorongat és nem ereszt. Részben igazat adtam neki, legszívesebben utána mentem volna és egy 'régi-Lanás' mosoly kíséretében meginvitálom 'bulizni' egy üveg pia kíséretében, hogy 'Héé... tudod mit, bulizzunk, mint nem is olyan régen!'. Végül nem tettem semmi ilyesmit. Igaza volt, még, ha legszívesebben tagadtam is volna. De azt is eldöntöttem, magamban, hogy lazítanom kell néha, bulizni, tombolni, vadulni. Még, ha ezt meg is tettem két éven keresztül, még, ha nem is ilyenre terveztem ezt az évem... akkor is!
Megpróbálom majd kiengesztelni. Egyszer. Normálisan. Bulizva. Ahogy régen... mert, bár ezt sem vallottam volna be - pláne nem neki -, hiányoztak ezek a dolgok.
Távolodó alakja után néztem, majd elhúztam a számat és visszatértem az SVK könyvem lapjai közé és 'olvastam'. Olvasásnak nem nevezhető, a sorokon eszetlenül rohanó tekintetem persze nem erről árulkodott. Nem tudtam kiverni a fejemből, amit mondott, a szavak befészkelték magukat az agyamba és nem akartak távozni onnan; a kimondott szavak elnyúló visszhangot vertek a fülemben.