Daniel & Szvetlana

Daniel & Szvetlana

Megtaláltam azt a férfit, aki sokkal többet jelent nekem, mint bárki más. Azt aki minden álmomat felül múlja. S itt van velem és engem ölel ez egyszerűen hihetetlen.Isteni kegyben részesültem volna? Gondolnak fenn rám és elküldék nekem őt, hogy betöltse boldogsággal az életemet?
Akárhogy is van hálás vagyok azért, hogy létezik. Hálás vagyok az Úrnak, hogy elküldte az emberek közé és hogy elvezetett hozzá. Olyan kincset adott ezzel, amit sosem akarok elveszteni, amire jobban fogok vigyázni, mint a szemem fényére. Megtaláltam az egyetlent, az igazit. S nekem nem is kell már senki más csak az ő mosolya és csak az ő hangja.
- Na látod! Mind a kettőnknek negatív lenne, ha csak olvasni járnék erre! Sokkal szívesebben jönnék hozzád! Bár az is korlátozva van, hogy mikor tehetem! Azonban annál még az is jobb, mint hogy itt vagyok, de nem láthatlak! Akkor inkább csak hozzád járok. - Mondtam én is mosolyogva és ábrándos pillantással nézve a szemeibe.
- Nem tudom ki lenne olyan merész, hogy a kezembe adja a pálcáját! De meg lehet próbálni azzal nem vesztünk semmit. Köszönöm, hogy segítesz Szerelmem. - Mosolyogtam rá kedvesen. Jól esik, hogy segíteni akar nekem. Más mint a többiek, jó értelemben. Nagyon jó értelemben más.
Hogy őszinte legyek nem tudom mitől lágyulok el jobban a mosolyától, vagy attól ahogy rám kacsint. Mind a kettő olyan csodálatos a számomra, hogy azt el sem tudom mondani. Még most sem tudom felfogni hogyan képes ezt kihozni belőlem. Hogyan képes megfagyasztani a vérem, elállítani a lélegzetem és nagyobb békét nyújtani, mint az otthonom.
Teljesen elkápráztat az egész jelenléte. A gondolkodása, a hangja, a pillantása, a bőrének a tapintása az édeshangja pedig olyan, mint az legszebb dal amit hallottam. Minden ami ő tetszik nekem, elkápráztat, ámulatba ejt és nem enged el. Annyira elképesztő az egész énje, hogy nem tudok másra se koncentrálni csak rá.
Annak ellenére, hogy még életemben nem vettem nyelv leckéket Dany-el olyan könnyen ment a dolog, mintha levegőt vettem volnan. Szinte már természetesen ment mind a kettőnknek. Gondolkodás nélkül emeltük a szinteket egyre magasabb fokra jutva. Minden csók után úgy éreztem mintha a világ legszerencsésebb nője.
- A tanításhoz is kell tehetség Szerelmem! Ezt én is jól tudom! - Ekkor megint rám kacsintott. Most fogok elájulni ilyenkor olyan jól néz ki, hogy azzal senki az ég világon nem veheti fel a versenyt. Most már biztos, hogy nekem ő az egyetlen férfi a világon. Ekkor hirtelem folytatta a nyelv leckét.
Az érzelmeim már az űrben lebegtek. Sose gondoltam volna, hogy képes leszek valaha ekkora érzelmek érzésére valaki felé. De most rájöttem, hogy tudom érezni őket. S Dany iránt érzem ezeket, kötődöm hozzá és ennek nagyon örülök neki, hogy pont ő az aki belopta magát a szívembe.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó csókolózni vele. Ahogy folytattuk észrevettem hogy nem csak bennem mozdult meg valami, hanem benne is. Ez jelentené azt, hogy mind a ketten komolyan gondoljuk azt, amit érzünk én legalábbis biztosan ezt érzem. Most jöttem rá igazán, hogy mennyire imádom a csókját, hogy mennyire kellett ő nekem.
Mikor megéreztem a hirtelen mozdulatát elmosolyodtam. Bebizonyosodott számomra, hogy nem csak én vágyom rá ennyire, hanem ő is rám. Ezen képtelen voltam nem mosolyogni. Viszont nem sokkal azután, hogy elmosolyodtam a csók alatt, ő is elmosolyodott. Ez hatalmas boldogsággal töltött el engem.
- Ajánlom is nekik! Sosem akarlak elhagyni téged Szerelmem! Nekem te vagy az egyetlen a világon! Szeretlek! - Mondtam mosolyogva, s szinte nem is gondoltam végig mit mondtam ki. De nem is zavar szeretem és előbb utóbb elmondtam volna neki úgyis, viszont jobb, ha hamarabb megtudja.
Láttam az arcán, hogy tetszett neki, amit mondtam és hogy érdekli is. Igaz kicsit hihetetlen, hogy ugyanazt érezzük mind a ketten. Hogy ugyanazt a szeretetet érezzük egymás felé. Bár ennek ellenére nagyon jó érzés is egyben, hogy megoszthatom vele ezt a hihetetlen érzést.
- El sem hiszem már megint egyet értünk! Ez olyan jó érzés! - Feleltem neki mosolyogva. Tényleg kicsit hihetetlen, hogy mennyire hasonlít a gondolkodásunk. Ennek viszont én sokkal jobban örülök, mint amennyire látszik. Végre nem csak ellenkeznek velem és nem néznek komplett idiótának!
Amíg mentünk a kastély felé. Igyekeztem a környezetemre figyelni, bár Daniel jelenléte kicsit megnehezítette a dolgot, hiszen minduntalan visszatévedt tekintetem az arcára. Hiszen annyira gyönyörű! Azt hiszem mellette az Isten arkangyalai elbújhatnak szégyenükben.
Mikor megpillantottam a mozgó lépcsőket eltátottam a számat. Szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodott rajta. Na de kérem ki ne fogna padlót egy ilyen látványtól? Hát engem elkápráztat, igaz nem annyira, mint Dany, de elkápráztat. De nagy szerencséje van, hogy ilyen helyen dolgozhat.
- Bocsánatot kérek Szerelmem! Legközelebb hozzá teszem! - Mosolyogtam rá nevetve, mikor megpuszilta az arcomat. Annyira jól esett nekem ez. Mindig megnevettet ez az egyik dolog, amit annyira megszerettem benne. A mosolya és az őszintesége után.
Amint elértük a szobája ajtaját. Arcomon egy fél percre megjelent az elkeseredettség. Nem akartam, hogy elengedjen, addig akartam a közelemben tudni, amígy lehet. Ekkor hirtelen megkérdezte, hogy kinyitnám-e az ajtót? Erre eltűnt arcomról az elkeseredettség és mosoly vette át a helyét.
Mérhetetlen boldogsággal hangomban válaszoltam neki. Gondolom észre vette, hogy nem akarom, hogy letegyen. Akkor távolabb lennék tőle. Én pedig nem akarok távol lenni tőle. Ilyen közel akarok hozzá lenni, vagy még közelebb, de most nem akarom, hogy elengedjen, mellette akarok lenni egész este.
- Ajj-ajj, akkor nem szabadulok meg a karjaidból! Nem baj, nem is akarnék kiszabadulni a karjaid kellemes szorításából. - Feleltem neki, végig mélyen a szemébe nézve. Nem tudtam levenni a tekintetem a szemeiről. Egyszerűen elvarázsoltak és nem akartam szabadulni a varázslatból.
Pillanatok alatt kinyitottam az ajtót és visszabújtam a karjaiba. S átkaroltam a nyakát. Varázslatos érzéssel tölt el, ahogy a bőréhez érek, ahogy látom a szeme csillogását. El sem hiszem, hogy mennyire kellemes érzés, hogy ilyen közel vagyok hozzá. Szó szerint lebegek a karjaiban.
Amint beléptünt a szobába eltartott egy kis ideig, mire hozzá szokott a szemem a bent uralkodó félhomályhoz. Az pedig még több időmbe tellett, hogy a bútorokat is ki tudjam venni. Pedig általában gyorsan szokok a fényviszony változáshoz. Most viszont sokkal lassabban ment a dolog, de nem is zavart egy cseppet sem.
Egy mosollyal nyugtáztam, hogy nem csak nekem van ilyen egyszerű szobám. Van egy ágy az ablak alatt. Mellette egy íróasztal, bár míg az övén tankönyvek és jegyzetek vannak, addig az enyémen otthon egy napló és két regény pihen. Van egy nagy ruhásszekrénye is, pont mint nekem. Csak az enyém tele van kelta, meg régi orosz minták rajzaival ragasztva.
Mire mindent végig néztem már hozzászoktam a fényhez így a falakat is meg tudtam nézni. Egy halvány mosollyal nyugtáztam a plakátot a falon! Kviddics, más lányok most akadtak volna ki. Én viszont azon a véleményen vagyok, hogy kviddicsben nem számítanak a nemek, csak a tehetség.
Szemem az ágy feletti festményre vándorolt. Egy kentaur volt rajta. A háttérben az erdőt egy pillanat alatt felismertem. Oroszországból való a kép gondolom azoktól a kentauraktól, akikkel ott találkozott. Bár nem lehet benne biztos, azonban profi munka az látszik rajta.
Pont ahogy a képet figyeltem bezáródott az ajtó. Elmosolyodtam, a lábával csukhatta be, azért nem vettem észre rögtön. Ekkor megindult velem az ágy felé. Most már nem vettem le róla a szemem. Nem volt, ami elterelje a figyelmem. Csak és kizárólag ő volt akire figyelhettem és csak rá akartam figyelni.
Amint elértük az ágyat óvatosan lefektetett rá. Láttam a szemében, hogy nem akar felállni mellőlem. Hirtelen megimt közelebb hajolt hozzám és éreztem ahogy az ajkai megint az ajkaimhoz értek. Olyan szenvedéllyel csókolt, hogy teljesen beleborzongtam. Egyre jobban fokozódott bennem a vágy iránta.
A csók közben kezemet lassan az inge alá toltam. Abban a pillanatban, ahogy kezem a bőréhez ért elmosolyodtam. Lassan kihúztam a kezemet, majd átkaroltam a nyakát és gyengéden magamhoz húztam egészen addig amíg nem éreztem magamon. Éreztem, ahogy olyan dolgok mozgolódnak bennem, amik eddig sohasem. Én pedig élveztem.
- Akarlak téged Szerelmem! Jobban, mint bármi mást a világon! - Súgtam halkan a fülébe, amint befejeztük a csókolt. Nem engedtem el a nyakát, s ezután is a szemeibe néztem. Majd alig egy pillanat múlva én csókoltam meg, akkora szenvedéllyel, amekkoráról nem is tudtam, hogy van bennem.

Daniel & Szvetlana

Mi varázsol el engem Daniel-bel? Minden! A hangja olyan mintha a legcsodálatosabb dalt hallanám. Az illata olyan, mint szellő illata a háborítatlan mezőn. A bőréhez érni olyan, mint mikor egy tökéletes remekművet fogok a kezemben. Az ölelése olyan kellemes, mint a puha ágy. Azért pedig a világ minden kincsét feláldoznám, hogy érezzem az ajkainak édes ízét.
Azt hiszem... Mit hiszem? Tudom, hogy nekem nem kell más férfi raja kívül! Ő az aki mellé az élet szánt, én pedig nem fogom elhagyni őt már nem. Vele akarom leélni az életemet, nekem egyedül és kizárólag csak ő kell. Senki sem lehet olyan kedves, mint ő és senkivel sem érezném magam jobban, mint vele.
- Már így is rengeteget teszel értem Szerelmem! Nem tudom, hogyan köszönhetnék meg egy ekkora szívességet. Bár azt hiszem nem tudnék a könyvekkel foglalkozni, azzal a tudattal, hogy te is itt vagy az iskolában és én nem éppen a karjaidban vagyok! - Mondtam neki mosolyogva, s mélyen a szemeibe néztem.
- Ahhoz olyan pálcák kellenek, amiket már használtak! Az én fiatal pálcáim még nem tudnak szinte semmit. De azok akikkel már foglalkozott egy varázsló azok sokkal több mindent mondanak el. Ha egyáltalán méltatnak arra, hogy beszéljenek velem. - Nevettem el magam, ahogy befejeztem a mondatot.
~Maradj velem! Sose hagyj el! Kérlek!~ Viszhangzott a fejemben saját hangom. Fogalmam sincs hogyan tudtam eddig ezek nélkül az érzelmek nélkül élni. Hogyan tudtam elviselni, hogy nem érzem azt, amit most. Viszont tudom, hogy ezt csak az ő irányában tudom érezni. Nekem az ő pillantásai kellenek, nekem az ő lénye kell, hogy boldog legyek és nem akarok egyetlen pillanatot sem elmulasztani.
Azt hiszem ezek a "nyelv leckék" mind a kettőnknek nagyon mennek. Már mindketten profik vagyunk és mindig egyre és egyre szenvedélyesebbek és örjítőbbek ezek a leckék. Minél magasabb szintre jutunk annál jobban ézem, hogy mennyire belé szerettem. A legédesebb tanár, akit valaha láttam. Pedig nem az első.
- Nem jöttem ki a gyakorlatból! Pedig nem most voltam diák! Egy ilyen tanár mellett azonban könnyen visszazökken a diák! - Nevettem el magamat, s megint szemeit kezdtem el figyelni. - Akkor teszteld is le! Biztosra akarok menni! - Sugtam alig hallhatóan.
Az érzelmeim már így is valahol a Mont Everest csúcsa felett négy hegynyivel lebegtek. Viszont álmomban nem gondoltam, hogy ezt lehet még fokozni. Hogy érezhetek ennél nagyobb szenvedélyt, hogy akarhatom jobban, hogy csókoljon. Azt hogy van olyan szintje is az érzelmeknek, amik magassabban járnak ennél, amin most vagyok.
Abban a pillanatban mikor a nyelveink összeértek teljesen elvesztettem a józan eszemet. Ez maga a gyönyör, mint a mesékben. Vagy még annál is jobb. Nem vagy sokkal jobb, mint a mesékben. S vagy egy olyan érzésem, hogy a mai este folyamán lesz részem még hatalmasabb gyönyörben is.
Érzetem, hogy megmozdul bennem valami, vágyok rá. Szinte ugyanebben a pillanatban éreztem valami mást is. Arcomon halványka mosoly jelent meg a csók közben. ~Te is úgy akarsz engem, ahogy én téged!~ Fordult meg a fejemben a gondolat. Mindek hatására még közelebb húzódtam hozzá és tovább csókoltam.
Elpirult! Biztosan az miatt, ami az előbb történt. Engem egy cseppet sem zavar. Tudom, hogy nem olyan, mint mások. Ha nem ő lenne előttem biztosan azt hinném, hogy csak ki akar engem használni, hogy nem is kellek neki annyira, mint amennyire mondja. Viszont pontosan tudom, hogy Daniel nem ilyen. Ő tényleg szeret engem, ahogy én is szeretem őt.
- A világaink találkoztak és nem hiszem, hogy bármelyik el akarja engedni a másikat. - Mondtam mosolyogva, láttam rajta, hogy még mindig el van kicsit pirulva, de nem foglalkoztam vele. Csak megint megsimítottam az arcát. Így elpirulva is olyan gyönyörű az arca. El sem tudom hinni, hogy őt látom.
Szerintem ez volt az a pillanat, mikor mind a ketten teljesen bizonyosággot szereztünk arról, hogy a másik szeret minket. Persze ezt én már tudtam, de biztosra teljesen ezer százalékosra csak most tudtam meg. Ez pedig nagyon boldoggá tett. Én sose éreztem, hogy valakinek fontos vagyok, s most itt van ő, a szívem pedig örül.
- Ha nem mondod megkérlek rá, hogy tarts magad közelében. - Feleltem neki nevetve. Ekkor mint egy nyomaték ként éreztem, hogy szorított az ölelésen. Erre csak megcsillant a szemem és én is szorítottam az ölelésemen. Addig ki akarom élvezni, amíg még ki tudom élvezni.
- Melletted jobban érzem magam, mint valaha Szerelmem! Boldogabb vagyok, mint életemben eddig bármikor. A te boldogságod tesz engem ilyen boldoggá! Ha ez csak a töredéke annak, akkor el sem tudom képzelni, mit érezhetsz! Bár szerintem valami olyasmit, mint én. Mert én is csak egy nagyon kis részét mutattam meg annak, ami itt legbelül van.
Boldogan mosolyogva mindtam ki a szavakat. Ám a maga biztosságom abban a pillanatban elszállt, mikor elengedett. Hirtelen azt hittem valami rosszat mondtam. Pedig nem mondtam olyat, amit ő nem mondott volna. Legalábbis szerintem nem mondtam olyat. Vagy ha igen az nem direkt volt, puszta véletlen.
Azonban a bizonytalanság meg is szünt mikor hirtelem az ölébe kapott. Egy pillanatra megijedtem, hogy nem fog elbírni, de nem ez volt a helyzet. A hirtelen mozdulatra akaratlanul is egy halk félig benr tartott sikítással válaszoltam. Azonban ahogy megéreztem, hogy biztonságban vagyok átkaroltam a nyakát, megpusziltam és fejem a vállára hajtottam.
Életemben nem éreztem még ilyen eszméletlen boldogságot. Ahogy hozzá bújtam minden gondolatom elveszett. Csak és kizárólag ő volt az agyamban. Imádom őt erre nincs jobb kifejezés! Azt hiszem így érezhetik magukat a hercegnők a mesékben, mikor megjelenik a hercegük. Daniel az én hercegem, akire olyan sokat vártam.
Nem volt valami rövid az út azt meg kell hagyni. De minden egyes pillanatot élveztem. Igyekeztem azért Dany-n kívül a környezetemre is figyelni. Ahogy haladtunk egyre közelebb a kastélyhoz elmentünk valami üvegház szerűség mellett. Ahogy orromat megcsapta a gyógynövények illata elmosolyodtam. Én is ilyeneket használok a pálca gyógyításhoz.
Ezután egy kerten mentünk keresztül. Igaz nem sok mindent tudtam kivenni belőle, de nem is érdekelt annyira, mint szerelmem arca. A kertet elhagyva egy nagy kapuhoz értünk eltátottam a számat. Pont mint az én iskolámé volt. Az is ilyen nagy volt, csak más mintázattal. Mikor beléptünk nyitva felejtettem a számat mozogtak a lépcsők!
Sose láttam még ilyet. Azt hiszem ez a kastély sokkal izgalmasabb, mint amilyen a miénk volt otthon. Mondjuk az se kutya a maga nemében, de ez lélegzet elállító. Erre ez a legjobb kifejezés. Elég hosszan mentünk felfelé, ez azonban amint elnéztem nem csak engem nem érdekelt. Dany arcán is azt láttam, hogy nem zavarja a lassabb tempó.
Részemről márcsak azért is jó, hogy ilyen sokáig tart az út, mert így ennyivel is tovább bújhatok hozzá. Ezalatt az idő alatt is érezhetem karjait a bőrömön és nézhetem mindig mosolygós arcát. Ennél pedig nem tudok jobb időtöltést elképzelno magamnak. Ez mellett a pálca faragás elbújhat szégyenében.
Arcomon folyamatosan ott ült a boldog mosoly. Amíg mentünk többször is rám mosolygót. Mire először elpirultam, majd mindig adtam egy puszit az arcára. Ennyit megér, hogy egy perccel tovább láthatom az édes mosolyát. Ami a legszebb mosoly számomra a világon. Mostantól az és minél tovább akarom nézni.
- Én is szeretlek én egyetlen "mágikus lény mániás nyelvtanárom" - Én valahogy több mindent tudok róla mondani. De nem is érdekel a lényeg ugyanaz! Szeret és én is szeretem. "Pálca suttogóm" Nem is hagzik olyan rosszul! Az ő szájából pedig egyenesen gyönyörű.
Ezután már nem kellett sok, hogy elérjünk egy ajtó elé. Arcomon egy pillanatra csalódottság futott át. Most el kell engednie, de én nem akarom, hogy elengedjen. Megállt az ajtó előtt és néhány pillanatig csak várt. Nem nagyon értettem, hogy mire, de nem zavart, addig is itt vagyok a karjaiban.
Elmosolyodtam mikor elhangzott a kérdés. Akkor ő sem akar engem letenni. Nem bír elengedni, én meg nem is akarom, hogy elengedjen engem! Mikor megéreztem az ajkait az arcomon bizsergés járt át. Arcomon kedves mosoly jelnt meg. A szemeibe néztem, egy pillanatig nem feleltem, de aztán halkan megszólaltam.
- Már nyitom is! Nem is baj, hogy nem tudsz elengedni! Nem akarom, hogy elengedj Szerelmem! - Ahogy befeztem elfordítottam a fejem egyik kezemmel elengedtem a nyakát és lenyúltam a kilincsért. Egy pillanat mulva fel is tárult az ajtó. Erre mosolyogva vissza fordultam felé és kezem is visszahelyeztem a nyaka köré.

Daniel & Szvetlana

Na azt azért nem gondoltam volna soha sem, hogy a csókok lehetnek ilyen édesek. Igaza van azoknak akik azt mondják, hogy ez az érzés felülmúlhatatlan. Minden egyes csók után egyre édesebb, kellemesebb és érzékibb az előtte lévőnél. Ez semmihez sem fogható, ha nem tudnám, hogy valóság, azt hinném meghaltam és a mennyekben vagyok.
Még senkinek se mondtam, hogy Szerelmem. Mert még sosem voltam szerelmes. Viszont beleszerettem Dany-be és úgy érzem megérdemli, hogy így szólítsam. Hiszen ő is olyan szép névvel illet engem, amit így még senki szájából nem hallottam és ami nagyobb örömmel tölt el, mint mikor látom a gyermekek mosolyát a boltomban.
Lassan végigsimítottam az arcán. Láttam rajta, hogy megremegett. Viszont ez velem sem volt máshogy. Ahogy kezem a puha bőréhez ért megfagyott bennem a levegő és bizsergés futott rajtam végig. Minden egyes vele eltöltött perc újabb és újabb meglepetést és elmondhatatpan boldogságot rejt magában.
Már a jelenléte is teljesen elvarázsol, szinte nem is tudom befolyásolni a gondolataim, mert mind körülötte forog. Szeretem, mit szeretem egyenesen imádom őt. A jelenlétét, a mosolyát, a hangját, a bőrének a tapintását, az ajkainak az ízét. Úgy őt magát ahogy van. Már tudom, hogy eddig nem is éltem, mert ő nem volt velem.
Kicsit tényleg ideges vagyok és ez látszik is rajtam. Meg akarom tanulni a nyelvet rendesen. Még ennyi év után is van, hogy egy árva hangot sem értek abból amit nekem mondanak. Ez pedig igen csak kellemetlen. Most is szépen belegabalyodtam a mondandómba. Pedig milyen egyszerűen megoldottam volna oroszul.
- Reménykedem benne Szerelmem. Sokkal könnyebb lenne akkor. De hálás vagyok, hogy mellettem álsz! - Mondtam neki mosolyogva. Elmondhatatlanul sokat jelent nekem a bizalma. Annyira jól esik, hogy itt van velem, hogy azt el sem tudom mondani. Ő életem szerelme.
Sikerült megint olyan mondania szerelmemnek, ami hatására teljesen a fülem hegyéig pirultam. Van egy olyan érzésem, hogy ő még élvezi is. Én pedig már nem is foglalkozom vele. Mert amivel boldoggá teszem, az nekem is jó dolog. Így nem érdekel, a pirosság az arcomon. Ha ennek hatására ilyen édesen néz rám.
Kaptam még egy "nyelv leckét"! Mondjuk engem a legkevésbé sem zavart. Tőle órákat venni maga a gyönyör. Ha csak ennyiből álna a nyelvtanulás. Pillanatok alatt profi lennék mellette. A csók végeztével mélyen egymás szemébe néztünk. Hagytam a tekintetemnek, hogy elvesszen a szemében.
- Ezt örömmel hallom. Ez azt jelenti, hogy fejlődöm. Bár melletted nem nehéz fejlődni. Nagyon jó tanár vagy! Állok az emelés elébe! Gyorsan meg fogom tanulni! - Feleltem neki én is szinte már nevet és ugyanolyan viccesen, ahogyan ő szólt hozzám az előbb!
Megint megcsókolt, de ez a csók teljesen más volt mint az eddigiek. Kezdetben éreztem ajkának elmondhatatlan ízét, majd valami újat. Olyan amit eddig egyszer sem. Testem elmondhatatlan erejű bizsergés járta át, ahogy éreztem, hogy nyelve egyre közelebb ér az enyémhez. Azt akartam, hogy minél hamarabb eléje ezért én is közelíteni kezdtem felé.
- Nekem meg te jelented magát a világot Daniel! Én bármit megtennék érted Szerelmem! - Mondtam mosolyogva, s elnéztem mosolygós arcát. Fogalmam sincs miért nem találkoztunk eddig. Hogy hova bújtunk egymás elől, de ez már nem lényeg, hiszen megtaláltuk egymást, s nem engedjük el egymást.
- Akkor ugyanolyan jó érzés mind a kettőnknek, ha átölelhetjük egymást! Számomra is elmondhatatlan érzés ahogy ölelsz! - Megint megöleltem és ő is engem. El sem hiszem, hogy képtelem vagyok megunni a csókját. Még mindig olyan kellemes.
- Nincs kedvem elszökni! Most hogy rád találtam. Nem akarlak elhagyni! Nem fogok direkt elszökni! - Mondtam neki mosolyogva. Éreztem, hogy egy kicsit szorosabb lett az ölelése. Viszont ez nem zavart, csak még jobban éreztem tőle magamat. Mert még közelebn voltam hozzá, mint eddig.
- De jó érzés neked megköszönni! Legalább egy kicsit ki tudom mutatni, hogy mennyire szeretlek! Pedig ez szinte semmi ahhoz képest mint amit komolyan érzek! - Mondtam mosolyogva és belenéztem a szemeibe. Úgy csillognak a szemei, hogy ahhoz fogható dolgot nem láttam még.
A kérdésemre nem válaszolt semmit. Csak elengedett, hirtelen azt hittem, hogy olyat mondtam. Pedig semmit sem mondtam, hiszen ő is mondta, hogy nem akar elengedni. Akkor lehet, hogy túl gyors voltam neki. Azt nem tudnám megbocsájtani magamnak. Nem szeretném elrontani az eddigi kellemes napomat és az összes esélyemet nála.
Ekkor hirtelen felkapott a földről és ölbe vett. Elfojtottam egy halkabb sikítást a hirtelen mozdulat miatt. Viszont mikor felfogtam, hogy hova kerültem elmosolyodtam. Átkaroltam a nyakát és megpusziltam az arcát. Majd fejem vállára helyezve figyeltem ahogy elindulunk a kastély felé.

Daniel & Szvetlana

Teljesen igaza volt, van sokkal jobb dolog annál, mint hogy érezzük azt hogy egymáshoz tartozunk. Az amikor megcsókol. A csókja sokkal jobb, mint a tudat hogy egymásnak teremtettek minket. Nem vagyok az a típus aki igazat ad másoknak, de most neki igazat adok, mert tudom, hogy igaza van érzem, hogy igaz amit mondtott.
- Te megmondtad Szerelmem és igazad volt! - Mondtam végigsimítva az arcán és visszamosolyogva rá. Olyan édesen mosolyog. Erről a mosolyról álmodtam amióta az eszemet tudom. El sem tudom mondani mennyire jól esik, hogy folyamatosan láthatom ez az elbűvölő mosolyt.
- Köszönöm a bizalmat! De nem hiszem, hogy könnyen fog menni! Mindig is különc voltam és az is maradok. Nem hisz, hogy meg fogom tanulni a rendes angol beszédet! - Feleltem neki mosolyogva, annyira jól esik, hogy hisz bennem. Bennem még senki sem hitt.
A következő mondata után kacsintott egyet. Minek hatására fülig pirultam és lesütöttem a szememet. Viszont a pirosság lassan el is múlt ahogy megint megcsókolt. Arcomon boldog mosollyal csókoltam, annyira kellemes, ahogyan csókol. Mikor befejeztük a csókot mélyen a szemeibe néztem, majd halkan megszólaltam.
- Nem tudom ez hogyan segít az angol nyelvtudásomon. De csinálhatod még, mert nagyon élvezem. - Mosolyogtam a szemeibe. Teljesen elolvadok a szemeitől, tiszta, nyugodt, rejtélyes akárcsak a hőn szeretett erdőm. Nem ez jobb sokkal, de sokkal jobb.
Mind a ketten elgondolkodtunk egy kicsit. Bár nem tudom ugyanazon-e. Viszont én nem sokat foglalkoztam a gondolattal. Mert nem érdekel mennyi idős, csak az hogy megtaláltam azt az embert, akit kerestem. Az a lényeg, hogy velem van nem az, hogy hány éves. A szerelemnek nem szab határt a kor.
- Köszönöm a bizalmadat Szerelmem! Nagyon sokat jelent ez nekem. Köszönöm hogy vagy nekem! - Mondtam neki kedvesen mosolyogva. Hihetetlen sosem mosolyogtam még ennyit egyhuzamban, még munka közben sem. Pedig szeretek mosolyogni.
Végre megcsapott a szerelem szele. Annyira régóta vártam már, hogy engem is elérjen ez a bizonyos szél. S most mennyire szükségem volt erre. Segített nekem ez a szél, már annyira szerettem volna valakit magam mellé. Lehet, hogy puszta véletlen ez az egész és az is lehet, hogy tévedésből szerettem pont belé.
Ez viszont nem érdekel! Csak őt akarom, mert teljesen beleszerettem. Olyan boldog vagyok, mint még soha életemben. Végre van mellettem valaki, akit szerethetek, aki engem szeret. Aki fontos nekem, akiért megéri élni. Akire a teljes valóm vágyik. Akit nem akarok sohasem elhagyni, még a halál után sem.
- Tényleg ilyennek gondolod az ölelésem Szerelmem? A te ölelésed nagyobb örömöt okoz nekem, mint bármi ezen a világon. Olyan boldogsággal tölt el, hogy veled lehetek Daniel! - Mondtam neki mosolyogva. Majd szorosan hozzábújtam és megöleltem.
A következő mondatára résnyire nyitottam a számat a csodálattól. Tekintetem az ajkaira tévedt, viszont ugyanebben a pillanatban megcsókolt és én lehunytam a szemeimet. Élveztem a csókját, teljesen elengedtem magamat. Ahogy ölelt és éreztem magamon a karjait.
A csókjától még mindig eláll a lélegzetem. Egyszerűen lehetetlen megunni. Nem lehet vele betelni, ahogy csókol az maga a Mennyország. Nem tudom miért érzem így, miért ilyen elmondhatatlanul finom a csókja számomra. De nem is érdekel, szeretem és ha tehetném folyton csak ölelném és csókolnám.
- Ha az én ajkaimra ilyen szépet mondasz, akkor a tieid képtelenség szavakba önteni. Édesebbek, mint a méz és ... és ellenállhatatlanok! Akárcsak te! - Mondtam a csók befejeztével. Egyenesen a szemeibe nézve. Csak hogy azokban is el tudjak veszni egy ideig.
Amikor megemlítette, hogy van egy ötlete hirtelen nagyon izgatott lettem. Szerintem tisztán látta a szememben az izgalmat. Szörnyen kíváncsi voltam arra a bizonyos ötletre. Ugyanis nekem abban a pillanatban semmilyen épeszű ötlet nem fordult meg a fejemben. Teljes üresség volt odabenn.
Amikor elmondta mi is az ajánlata elkerekedett a szemem. Az eddigi izgalmam és kíváncsiságom átment meglepettségbe. Láttam Dany-n, hogy megijedt. Biztosan azt hiszi korai volt nekem a dolog. Pedig egyáltalán nem ez a helyzet. Mások biztosan azt mondanák, hogy ez korai. Viszont nem nekünk, rá vágyom amióta élek, nem hagyom ki a lehetőséget, hogy vele legyek.
- Akkor ne engedj el, mert még megtalálok szökni Szerelmem! - Feleltem neki viccesen, ahogyan az előbb ő szólt hozzám. Nem engedné, hogy itt hagyjam és elmenjek. Én meg nem akarom itt hagyni és elmenni. Mert én vele akarok lenni és addig érezni ezt a felhőtlen örömöt, amíg lehet.
- Ami pedig az enyém, az a tiéd is! Hálásan köszönöm az ajánlatod Szerelmem! - Néztem a szemeibe mosolyogva. Sosem osztottam meg senkivel sem azt, ami a saját tulajdonom volt. A pálcákat, amiket készítek nem tartom tulajdonnak, tehát az kivétel. Viszont Dany-vel meg akarom osztani mindenem.
A következő kérdésemre nem válaszolt szóval. Csak egy újabb szenvedélyes csókkal. Én pedig ugyanolyan szenvedélyel viszonoztam a csókját. Ezt vehetem egy válasznak, legalábbis szerintem ez az volt. Részemről biztosan azt jelentette a csók, hogy mindenbe beleegyezek, ha vele lehetek.
- Ezt igennek veszem Szerelmem! Mutatod az utat? Vagy be kell csuknom a szemem? - Kérdeztem tőle lehunyt szemmel, s szinte alig eltávolodva az ajkaitól. Éreztem magban, hogy újra és újra meg akarom csókolni, de csak nem állhatunk egész este itt egy helyben. Muszáj parancsolnom magamnak, hogy legalább egy kicsit fogjam magam vissza.

Daniel & Szvetlana

Miután észbe kaptam, hogy megint sikerült oroszul megszólalnom. Autómatikusan lefordítottam ez előbb elhangzott szavakat. Bár szerintem nem is volt szükség a fordításra. Hiszen a lényeget akkor is mind a ketten értjük, ha meg se szólalunk. Mivel szeretem és látom rajta, tudom, hogy ő is szeret engem. Ez pedig hatalmas boldogsággal tölt el.
Hirtelen nem tudtam mi lehet annál jobb, mint hogy érzem, hogy hozzá tartozom, hogy nekem teremtették és én neki lettem teremtve. Viszont amint megcsókolt rájöttem, hogy mi a jobb az érzésnél. Hát természetesen Daniel csókja. Az ezerszer jobb az érzésnél. Ez pedig tény.
- Hát ez tényleg ezerszer jobb volt! - Mondtam mosolyogva. Szeretek mosolyogni és szeretem ha mások is boldogok körülöttem. Viszont rájöttem, hogy senki boldogsága nem esik olyan jól, mint az övé. Ez valahogy más, valami olyan boldogsággal tölt el, amit nem lehet megfogalmazni.
Mikor megpróbálta kimondani a nevemet igyekeztem megnyugtatni, hogy nagyon jó a kiejtése. Ritka, ha ilyen jó kiejtést hallok. Az oroszt nehezen beszélik az angolok. Kicsit olyan, mintha raccsolnának. Viszont Dany ezzel ellentétben nagyon szépen ki tudta mondani a nevemet.
- Volt időm gyakorolni Szerelmem. Azért még van hova fejlődnöm, de egyszer majdcsak eljutok a profi szintre. Addig meg marad ez. - Mondtam neki mosolyogva. Bár nagyon kicsi annak az esélye, hogy én valaha is megtanuljak akcentus nélkül angolul beszélni. De nincsenek lehetetlenek.
Kicsit sikerült elgondolkodnom. Annyira, hogy az már észrevehető volt. Viszont ez vele sem volt máshogy. Mind a ketten elgondolkodtunk valamin. Mekkorát nevetnék, ha kiderülne, hogy mind a ketten azt találgatjuk, hogy hány éves a másik. Igaz ez lényegtelen, legalábbis szerintem az. Én szeretem és nem érdekel hány éves.
- Köszönöm Szerelmem, bár még messze nem vagyok olyan szinten, mint az igazi profik. - Feleltem kicsit elvörösödve. Olyan jó volt hallani, hogy ezt gondolja rólam, hogy nem tudtam megállni, hogy ne piruljak el a meghatottságtól, ami akkor járt át mikor megdícsért.
- A legjobb ember Te vagy Dany! Melletted én senki vagyok! - Jegyeztem meg mosolyogva, mikor megpillantottam a vörös arcát. Legalább most teljesen passzolunk egymáshoz. Én is el vagyok pirulva, meg ő is elpirult.
Ez a pirosság az arcunkon viszont hamar el is múlt, ahogy az ajkai az enyémekhez értek. Felfoghatatlan, hogy milyen mézédes és gondoltó a csókja még most is. Még mindig olyan, mintha a felhők felett lennék. Fel se fogtam, el sem hiszem, hogy tényleg megtaláltam. Azt hogy őt kerestem és pont most találtam rá.
Teljesen beleszerettem Daniel-be. Nem akarok tőle elválni. Vele akarok maradni, amíg csak lehet. Tudom, hogy ő az akit olyan hosszú ideje, annyi keserves egyedültöltött év alatt kerestem. Most pedig belebotlottam, mikor a legkevésbé számítottam rá, hogy meg fogom találni az igazit, az igazi keresett meg.
Nem fogok tőle soha többé elszakadni, ha rajtam múlik nem fogom elhagyni őt. Hiszen egész eddigi életemben őt keresetem. Őrá vártam, őt kutattam minden helyen, minden helyzetben. Nem fogom elhagyni, akkor sem ha már meghalok. A túlvilágon is vele leszek és akkor is így fogom ölelni.
- Vagy addig ölelnélek, amíg csak tudlak. Akár hosszú napokon keresztül is. Meg olyan kellemes, ahogy ölelsz. -  Mondtam teljesen őszintén  és szélesen mosolyogva. Majd mélyen belebújva a karjaiba. Aztán elengedtem egy kicsit, hogy halljam mit mond nekem.
- Mi lenne az az ötlet? - Súgtam elhaló hangon. Hiszen előbbi sejtelemes hangja teljesen megborzongatott. Minden porcikám beleborzongott, s én azt akartam, hogy ezt minél tovább érezhessem. Még a bizsergés is más, mint az izgalom miatti, ez a szerelem miatt van, mert mindennél jobban szeretem.
Az ajánlatán kicsit meglepődtem. Lehet, hogy ez egy cseppet gyors lett volna másoknak, de én szeretem és így nem lehet nemet mondani a meghívásnak. Mikor magához ölelt átkaroltam a nyakát és teljesen hozzásimultam, úgy hogy az arcunk közt is csak egy centi hely maradt meg. Mélyen a szemeibe néztem.
- Tényleg megengednéd, hogy itt maradjak veled? Komolyan alhatok a szobádban? Tartozom neked ezért. Akkor bemegyünk? - Ahogy az utolsó szó elhagyta az ajkaimat. Az ő ajakaira pillantottam, s ugyanazzal a mozdulattal bele is csókoltam, így minden távolság megszűnt köztünk!

Daniel & Szvetlana

Ennél kellemesebb esti programot nem is tudnék elképzelni magamnak. Nem lehet semmi sem jobb annál, mint hogy vele legyek. S ez még csak az este legeleje volt. Ki tudja mi lesz még ezután? Hosszú az éjszaka és sokminden megtörténhet. Viszont jobb kezdést kívánni sem lehetett volna.
- Не за што Моя возлюбленная! - Mosolyodtam el, ahogy ajkaimat elhagyták az orosz szavak. -  Nincs mit Szerelmem! - Fordítottam le neki az előbb kimondott szavakat. Hiszen tudom, hogy egy szavamat sem értik itt angliában, ha oroszul beszélek.
Ahogy magához ölelt, s én viszonoztam az ölelését, a szívünk szinte ugyanabban a pillanatban egyszerre kezdett el verni. Éreztem, most pedig már biztosra tudom, hogy mi össze tartozunk. Semmi sem állhat közénk, hiszen együtt mozog mindenünk. Ugyanazt érezzük és teljesen egy húron pendülünk.
- Ez nagyon jó érzés! Egymásnak teremtettek, még belegondolni is jó, nem hogy érezni! - Mondtam arcomon széles mosollyal és hangomban mérhetetlen boldogsággal. Hiszen tényleg nagyon jól esett, az amit mondott nekem. Ha ő is így gondolja, akkor így kell lennie.
Tisztában vagyok vele, hogy szinte mindenki ostobának tart és a gondolataimat is annak tartják. Így biztos azt is annak tartották volna, amit most a vérfarkasokról mondtam. Azonban nem voltam benne biztos, hogy Dany ostobaságnak fogja gondolni. Hiszen már többször megmutatta, hogy nem tart ostobának.
Nem kellett csalódnom benne. Hiszen bólogatva helyeselt a mondataimra. Ez nagyon jól esett. Ő az első, aki meghallgatott, aki nem nézett ostobának, s aki annyi mindenben egyet ért velem. Most sem mondja azt hogy nem vagyok normális, hanem inkább helyesel. Ez pedig arra enged következtetni, hogy ő is valahogy így gondolkodhat.
Láttam rajta, hogy jól esett neki az amit mondtam. Ez pedig boldoggá tett, hiszen én őszinte voltam vele. Minden egyes szó őszinte volt. Ő végre nem néz le engem, magával egyenrangúnak lát. S ezzel én is ugyanígy vagyok. Daniel számomra egyenrangú társ, az a társ, akit sosem akarok elveszteni.
- Gyakorlod a nevemet? Az Ivanovna-t nem használom, az csak otthon fontos. Itt angliában nem szokott érdekelni senkit. Amúgy nagyon jó kiejtésed van Daniel Rock! Jobb, mint az átlagnak! - Mondtam mosolyogva, s csak egy igen aprót érződött rajta az orosz kiejtés.
Sosem hallottam még ilyen szép nevet, mint az övé. Olyan gyönyörűen csengett a fülemben, mintha apró csengettyűk zenéje lett volna. Lehet, sőt biztos is, hogy elfogult vagyok! De szeretem őt és mekem tényleg az ő neve a legszebb. S nem lehet ennél szebb név ezen a földön. Számomra nem lehet szebb.
Harminchat! Ennyi évet kellett várnom, hogy láthassam. Ennyi ideig kerestem hiába. Elhagytam érte az otthonomat. Új életet kezdtem, s most harminchat év után megtaláltam őt. Azt a férfit, akit kerestem, akit soha többé nem akarok elhagyni. Akivel együtt akarom leélni az életemet.
Csak mikor ezt végig gondoltam akkor esett le, hogy még csak ötletem sincsen rá, hogy ő mennyi idős lehet. De amint megfogalmazódott bennem a kérdés el is felejtettem. Nem érdekel hány éves. Az csak egy szám és nem változtat azon, amit érzek iránta. Tőlem lehetne ősöreg vagy nagyon fiatal is! Nekem egy a lényeg, hogy szeretem őt!
- Köszönöm! De miben lennék én a legjobb? - Kérdeztem alig hallhatóan és nem is vártam meg a választ a csókkal. Amit ő viszonzott is nekem. Még mindig elolvadok a csókjától. Ezzel nem lehet betelni, ahogy az ölelésével sem letet. Ezek olyan képtelen dolgok.
Ahogy megpillantottam a kastélyt elakadt a lélegzetem. Olyan volt mintha most jött volna le a festővászonról. Az én iskolám nem nézett ki ilyen jól. Teszem hozzá kívülről! Belül csodálatos volt. Viszont ez a kastély kívülről is csodálatos képet nyújt a kíváncsi szemeknek, akik ilyenkor ide vetődnek.
Igyekeztem mind szavakkal, mind tettekkel a tudtára adni, hogy mennyire élveztem a mai napot vele. Igaz, hogy még van egy kevés a mai napból, de ez már nem számít. El is felejtettem mit csináltam azelőtt ma, hogy találkoztam vele. Annyira jól éreztem magam a társaságában, hogy minden mást elfelejtettem.
Mikor hozzá bújtam éreztem az ölelésében azt, ami bennem is megfogalmazódott. S ami jelen pillanatban uralja az elmémet. Hogy nem akarok tőle elszakadni! Itt akarok maradni vele, ölelni, csókolni, a szemét nézni. Vagy csak beszélgetni, de nem akarok elmenni! Vele akarok lenni, most és mindörökké.
Eltöltött a boldogság, mikor kimondta, hogy magába akarja zárni az ölelésem minden részletét. Nekem is ez volt a szándékom az ő ölelésével! Magamba zárni, hogy sose felejtsem el. Hogy mindig fel tudjam magamban idézni, a karja szorítását, az illatát, a szíve hangját, a lélegzetét. Mindent, ami ő!
Ekkor megint megcsókoltam. Még mindig ugyanolyan édes az ajka, mint a legelső csókunknál. Viszont ez a csók mérföldekkel jobb volt minden eddiginél. Lelassult körülöttem az idő. Szinte már olyan volt, mintha megállt volna, s én itt állnék benne Dany-t csókolva és élveztem. Élveztem, hogy nem érzek mást csak a szerelmemet, ami hozzá fűz!
- Ez volt eddig a legjobb csókunk! Köszönöm! Dany, én... én... Nem akarok elmenni, nem akarlak itt hagyni! Veled akarok maradni Szerelmem! - Súgtam halkan a fülébe a csók utám, majd szorosan átöleltem a nyakát, ügyelve arra, hogy neki ne fájjon.

Daniel & Szvetlana

Nekem nagyon viccesen hatott a ruha téma! Számomra ugyanis az a hely az ideális meleget jelenti. Nekem Anglia már olyan, mint a mikróhullámú sütő! De szinte biztosan tudom, hogy neki nem lesz olyan kellemes az éghajlat. Ő ehhez az időhöz van szokva, nem pedig ahhoz a hideghez, ami ott várja Szibériában.
Megjegyzésére bólintottam egyet. Ha úgy gondolja, hogy menni fog neki egyedül, akkor nem szólok bele a dolgába. Bár tudom, hogy szörnyen fog hiányozni, amíg nem fogom látni őt. Mikor rám mosolygott és kacsintott megint elpirultam. Annyira aranyos, mikor kacsint és a szemeimbe néz utána, várva hogy mit teszek.
Életemben nem hallottam még ilyen szépen csengeni a kedvesem szót. Nekem anno gyakran mondták, lekezelő stílusban, mintha azt mondták volna kutya. Viszont Dany szájából ez a szó olyan volt, hogy attól majdnem elájultam. Sose mondtak nekem még ilyet és annyira tetszett a hangzása, s az amilyen érzelmi töltettel mondta.
Az én számra autómatikusan a szerelmem szó jött. Viszont abban a pillanatban ahogy kimondtam, láttam Daniel szemeiben azt a csillogást, mint ami akkor volt benne, mielőtt először megcsókolt. S jól láttam, hiszen ahogy ajkaimat elhagyta a szó, már éreztem is az ő ajkainak az ízét. Nem hittem, hogy ez ezt váltja ki belőle.
Mind a ketten tudtuk, hogy sötétedik. Ennek lehetett az az oka, hogy ezek a csókok, amiket a szerelmem szó kimondása után kaptam már sokkal rövidebbek voltak, mint az elsők. Viszont sokkal jobban éreztem rajtuk a szenvedélyt és azt, hogy őszintén és teljes szívből csókol meg, ahogyan én is teszek vele.
- Az első esti program az lesz! Addig majdcsak eszembe jut egy szép dal. Megígérem, hogy hallani fogod azt a dalt Szerelmem! - Feleltem neki én is őszintén mosolyogva. Ahogy ő néz rám! Annyira elbűvölő a mosolya, hogy teljesen kikapcsol tőle az agyam. Elfelejtek mindent, mikor látom a mosolyát.
Mikor magához ölelt éreztem az illatát, ami majdnem elvette az eszemet. Éreztem a lélegzet vételét, ahogy szépen, nyugodtan, ütemesen veszi a levegőt. S hallottam a szíve dobogását. Teljesen egyszerre vert az enyémmel. Ez aztán komolyan elképesztő dolog. Nem hittem, hogy az ilyen lehetséges.
- Milyen különös Szerelmem, még a szívünk is egyszerre ver! Ez már jelent valamit, nem? - Kérdeztem ábrándos tekintettel. Ekkor azonban gondolataimat megzavarta a vérfarkasok fülsüketítő üvöltése, amitől meg is ilyedtem egy cseppet és közelebb húzódtam a szerelmemhez.
- Szerintem ők is örülnének neki, ha véget tudnának vetni a dolognak. Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki ilyen életre vággyon. Nem lehet normális élete. Sajnálatra méltó dolog. Kár, hogy nincs ellenszere. Pedig azzal sokaknak lehetne segíteni. Mennyivel könnyebb lenne nekik is.
Mondtam mosolyogva bár tudtam, hogy ostobaság, amit beszélek. De én így gonolom és tudom, hogy Dany meg fog érteni. A következő mondandóját kíváncsian figyeltem. Megvéd engem, bárkitől és bármitől. Ez a tudat megnyugtatott. Mikor kimondta a Voldemort nevet kicsit megremegtem. Erre ő átölelt, hogy megnyugtasson.
Nem gondoltam, hogy ennyire megszeretett. Magával Voldemort-al is szembe mert volna szállni értem? Ez hihetetlen volt a számomra. Viszont a lelkem legmélyéig meghatott a dolog. Főleg, hogy tudtam, hogy én is bármit megtennék érte. Bármekkora ára is lenne annak, hogy vele legyek én megfizetném.
- Én sem tudnám magamnak megbocsájtani, ha bajod esne Szerelmem! Hálás vagyok neked azért, amit mindtál. Magával a Sötét Nagyúrral is szembeszálltál volna értem. Ennél szebb dolgot nem is tudok elképzelni. Én is bármit megtennék, hogy biztonságban legyél vagy hogy veled legyek. Szeretlek téged Dany!
Mondtam arcomról pedig le lehetett olvasni, hogy minden szó komoly volt. Szerelmem még mindig magához ölelt én pedig megnyugodtam a karjaiban. A legnyugodtabb hely a világon. Otthon nem érzem magam ilyen biztonságban, mint vele. Azt hiszem ez az igazi teljes szívből érzett szerelem.
Amikor megjelent a hatalmas pók bebizonyította, hogy tényleg mindentől megvéd ha arra kerül a sor. Ha egyedül lettem volna, vagy lefagyok, vagy animágiàt használva elkúszok a közelből. Bár szerintem a lefagyás valószínűbb. Hátulról karoltam át Dany-t, amíg az a pókkal foglalkozott. S arcomat a hátába fúrtam.
Még akkor is teljes mértékig le voltam fagyva mikor eltűnt a bestia. Nagyon sokkos állapotban voltam. Úgy éreztem semmi sem tudna megnyugtatni. Viszont szerelmem rám cáfolt. A hangjától már alapból kezdtem lenyugodni. Viszont amikor megcsókolt minden izgalom, félelem és a miatta bekövetkezett sokk is egy pillanat alatt eltűnt.
- Az engem már nem érdekel! Nekem te leszel a legjobb Szerelmem! Akkor is ha vanna jobbak is nálad! - Mondtam mosolyogva, majd lehunytam a szemem mikor megpuszilta az ajkaimat. Megint bizsergés fogott el, s ennek hatására muszáj volt egy gyors érzéki csókot lehelnem az ajkaira.
Bólintottam mikor mondta, hogy már nem is vagyunk itt. Valamiért az éjszakai erdő nekem egy cseppet sem tetszik. Ezért látszott is tisztán az arcomon, ahogy örültem neki, hogy kijutottunk az erdőből. Enyhült a szorításom Dany karján és mintha kicsit meg is nyugodtam volna, hogy nem lehet semmi bajunk.
Egy két kanyar és egy enyhébb emelkedő után. Szemem elé tárult a Roxfort tornyainak képe és egy kis kunyhóé. Eltátottam a számat. Még életemben nem láttam ilyen szép éjszakai látképet. Gyanran járok a Tiltott Rengetegben, de az iskolát sosem láttam máig. Hiszen most itt mentünk el előtte. Nem sokára pedig a birtok kapuját is elértük.
- Az érzés kölcsönös Szerelmem. Életem legjobb napja volt a mai! Még senkivel sem voltam ilyen boldog, mint Veled! - Mondtam csillogó tekintettel, mikor azt mondta, hogy leírhatatlan az, hogy milyen jól érezte ma magát velem. Pedig csak ma ismertük meg egymást. Mégis annyira belé szerettem, hogy olyan mintha évek óta ismerném.
Mikor megálltunk a kapuban, újra magához ölelt. Én pedig visszaöleltem. Annyira kellemes az ölelése, ahogy lágyan magához szorít, én pedig teszek róla, hogy minél közelebb legyek hozzá és olyan szorosan bújok az ölelésébe, amennyire tudok. Fejemben csak egyetlen gondolat forgott: "Soha ne legyen vége!" Azt akartam, hogy örökké így öleljen.
- Én is nagyon szeretlek Daniel! Nekem kellene köszönetet mondanom azért hogy vagy nekem! Nem lenne baj, ha egy kis ideig még így maradnánk? Ha most elmegyek legközelebb csak szombaton találkozunk. Azt szeretném, ha addig is elevenek maradnának a mai nap emlékei.
Mondtam halkan suttogva a fülébe pont ahogy az előbb ő tette. Fejem a vállára hajtottam, mosolyogtam. Majd megpusziltam az arcát és a szemeibe néztem. Egy kis ideig csak bámultam azt a gyönyörű szempárt, ami engem figyelt. Majd lassan, de érzékien megcsókoltam. Olyan érzés volt, mint a legelső, vagy még jobb, sokkal de sokkal jobb érzés.

Daniel & Szvetlana

Láttam rajta, hogy nem nagyon örül neki hogy Szibériában hidegebb van, mint itt. De hát, ha egyszer így van, akkor így van. Nem tud vele mit csinálni, ahogy én sem. Bár az biztos, hogy amíg a házamban leszünk nem fog fázni, erről kezdeskedek. Megvannak a módszereim az egész ház melegen tartására.
- Segítsek benne? Szívesem adok tanácsokat. Elvégre hozzám jössz vendégségbe! - Mondtam halkan kuncogva. Komolyan mondtam, hogy segítek neki, én nagyon élvezném. Bár biztosn befolyásolna, hogy nekem nem kell nagyon meleg öltöznöm, mert tudom milyen a hideg.
Miközben énekelt a hideg futkosott a hátamon. S nem azért mert rossz volt. Egyáltalán nem ez volt a helyezet. Azért rázott ki a hideg, mert olyan szépnek találtam. Sose hallottam még férfit ilyen szépen énekelni. Főleg nem ilyen közelről és nem ilyen kedves dalt, mint amilyet Dany énekelt nekem az előbb.
Olyan volt, mint egy igazi altató. Ha tovább énekelt volna és ölelt volna így magához biztosan elalszom a karjaiban. Bár így is olyan volt nekem a hangja, mint a mennyek zenéi. Kellemes boldogsággal töltött el, hogy hallom a hangját. Éreztem,hogy minden porcikámat bizsergés járja át és vágy. Vágy iránta!
Mikor befejezte az éneket én is rákezdtem egy dalra. Ő megajádnékozott engem a hagja gyönyörűségével. Én is megmutatom neki, az én hangom milyen. Igaz, hogy kicsit gyengére sikerült a produkció, ugyanis angolul nem tudok olyan jól énekelni, mintha anyanyelven énekelnék. Akkor sokkal könnyebben megy.
"Kedvesem" ez a szó visszhangott a fejemben. Nekem még sose mondtak ilyet. Olyan mérhetetlenül boldoggá tett ezzel. Mikor pedig mondta, hogy reméli majd hall anyanyelvemen is énekelni elmosolyodtam. Akkor tényleg szépnek találja a hangomat. Számomra nem is kérdéses ezután, hogy fogja-e hallani ahogyan oroszul énekelek.
- Ez semmiség Szerelmem. Te is megajándékoztál egy gyönyörű énekkel én csak viszonoztam. Biztos, hogy fogsz hallani anyanyelven is énekelni, ha másnem majd Szibériában, a kandalló mellett este! - Mosolyodok el kedvesen, ahog a szemeibe nézek.
Mérhetetlen örömöt láttam az arcán, olyat amilyen most az enyémen is van. Egy akkora öröm, amekkorával még nem találkoztam. Ekkor magához szorított, de éppen csak annyira, hogy ne fájjon az ölelése. Erre én még szorosabban bújtam bele az ölelésébe, hiszen olyan jó illata van és olyan kellemes az érintése.
Miután elmondtam neki én is, amit az imént ő nekem arcomra felfutott a pirosság egyenesen a fülem hegyéig. Hát igen azt hiszem ez meg fog maradni, mindig képes lesz valahogy kihozni belőlem ezt. Viszont most kellemes meglepetést is okozott. Hiszen Dany megint megpuszilta az ajkaimat, amire én lehunytam a szemeimet és utána is csak félig kinyitva néztem a férfire.
Ahogy előkerült a pálcája, rögtön picit felé fordultam. Kíváncsi voltam mi a véleménye az imént történtekről. Kezdetben kicsit ideges arcot vágtam, mert az hittem, hogy a pálca rám mérges. Viszont hamar megnyugodtam mert rájöttem, hogy a pálcának az egyetlen baja azzal van, hogy ilyen későn használják és nem velem van gondja.
Mivel megnyugodtam odabújtam Dany-hez. Most már tudom, hogy a pálcája sem neheztel rám. Ez a tudat biztonságot ad. Azt hiszem kemény köröket kellett volna megjárnom, ha nem kedvelne alapból. Így viszont megúsztam a dolgot. Nem kell a barátkozós köröket végig járnom, hamarabb fog bennem is bízni.
Abban a pillanatban, mikor meghallottam a vérfarkas vonyítását még közelebb bújtam a férfihez és erősen szorítottam a karját. Majd megosztottam vele aggájaimat a vérfarkasokkal kapcsolatban. Erre ő elkezdett mesélni. Félig lehunytam a szememet és élveztem a hangját. S mellette folyamatosan ott zúgott a fejemben, ahogy azt mondja "Kedvesem".
- Most már tudom miért nem szerettem teliholdkor elmászkálni otthonról. Tényleg elbánt velül a sors. Szegények, biztosan nem lehet nekik sem könnyű a dolog. De nem tudnak ellene mit tenni, sajnos. Jó, hogy itt vagy velem Szerelmem, így biztonságban érzem magamat. - Súgtam halkan, s arcomat a karjába fúrtam, majd egy puszit nyomva rá elemeltem a fejemet.
Az erdő nem segített, hogy biztonságban érezzem magamat. Folyamatosan furcsa neszek és recsegések hangját hallottam minden felől. Minden fa és bokor furcsa hangokat adott ki. Ez pedig egy cseppet sem tetszett nekem. Nagyon, de nagyon rossz előérzetem volt, s ezért minden zajtól megijedtem kicsit.
Már jó ideje mentünk az ösvényen, anélkül, hogy bármi is történt volna. Éppen elkezdtem bizakodni, hogy nem lesz semmi baj sem, amíg kiérünk, mikor hirtelen a semmiből egy hatalmas pók ugrott elénk. Fogalmam sem volt, hogy hogyan kerülhetett ez ide, csak azt tudtam, hogy nagyon ijesztő.
Egy pillanat alatt kerültem Dany háta mögé és ott öleltem át, jó szorosan. Éreztem, ahogy felemeli a kezét,hogy támadjon. Sokkal nyugodtabb mint én. Hát igen én nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez. Majd hirtelen hallottam, ahogy eliáltja a varázsige szavait.
Meg sem mozdultam. Hallottam, ahogy a hatalmas pók lábainak zaja egyre távolodik, de én még mindig meg voltam dermedve a félelemtől. Komolyan attól nem félek ennyire, hogy szembenézekk egy cruciatus átokkal! Az éjszakai erdő ijesztő, pedig amúgy a pókokat is szeretem.
Megint azt mondta! Megint kimondta, most fogok elájulni, mindig elkezdek bizseregni, mikor kimondja. Felém fordult, látom rajta, hogy meg akar nyugtatni. Viszont ez most nem lesz egyszerű, nagyon megijedtem és már majdnem remegtem is a félelemtől. Nem lesz könnyű most legnyugtatnia.
Visszaszívom! Teljesen, mimden egyes szót! Elég volt csak megcsókolnia és minden félelmem és idegességem elszállt. Teljesen megnyugodtam tőle. Ilyen hamar rájött, hogy kell megnyugtatnia? Milyen érdekes. Vagy pusztán érezte, hogy erre van szükségem a nyugalomhoz? Lehet, mindenesetre megnyugtatott.
- Te vagy a legendás lények professzora Szerelmem! Ha te azt mondod, hogy nem jön vissza elhiszem! Csak kerüljünk már ki innen. Nagyon nem tetszik ma ez az éjszakai erdő! - Jegyeztem meg kicsit ideges hangon, majd egy gyors puszit leheltem az ajkaira és folytattam mellette az utat ki az erdőből egyenesen a.... Nem tudom hova, de valahova biztosan!

Daniel & Szvetlana

Teljesen komolyan gondoltam a szibériai túrát. Nagyon szívesen megmutatom neki a helyet, ahol életem annyi éven keresztül. Úgy ismertem a helyet, mint a tenyeremet. Viszont sosem tudtam megmutatni senkinek. De most itt van Danyiel, akin ugyanúgy érdeklődik a világ iránt, mint én. Vele megoszthatom a gondolataimat.
- Pompás! Akkor szombaton indulunk Szibériába! Öltözz melegen! Kicsit hűvösebb arra az éghajlat. - Mondtam mosolyogva. Hiszen tényleg az angoloknak kicsit hideg az ottani éghajlat. Nekem csak annyival hűvösebb, hogy pólót kell húznom, meg hosszú nadrágot! Mit tegyek kicsinek hozzászoktam a hideghez.
Előre tudom, hogy örök élmény lesz ez a túra. Hiszen már most ez alatt a rövid idő alatt is kivételesen jól megvoltunk együtt. Így pedig kétségem sincs afelől, hogy az unikornis lest mind a kettem nagyon fogjuk élvezni. Abból kiindulva, hogy mennyire szereti a csodás lényeket. El fog ájulni az ottani élővilágtól.
A csókot, amit olyan lassan kezdtünk el, s olyan félve tettük meg. Egy sokkal hosszabb és sokkal bátrabb csók követett. Már nem volt bennünk az az izgalom, hogy a másik esetleg nem akarja még. Tudtuk egymásról, hogy mind a ketten ezt akarjuk. Legalábbis én mindennél jobban akartam, ezért pedig nem haboztam élvezni.
Olyan érzés kerített a hatalmába, amit eddig nem éreztem. Ez a bizonyos érzés pedig újra és újra visszatért és átjárta minden porcikámat. Ezzel azt elérve, hogy még jobban és jobban élvezzem a helyzetet. Nem sajnáltam, hiszen tényleg nagyon kellemes volt és én is akartam, hogy megtörténjen, meg azt hogy ne legyen vége.
Most már tudom, hogy megtaláltam azt a személyt, akit már annyi hosszú év óta keresek. Azt a személyt, aki megért engem, aki el tud fogadni úgy ahogy vagyok. Aki tud szeretni és akit én is viszont tudok szeretni. Megtaláltam itt vagyok a karjaiban és őt csókolom. Sose hittem, hogy ez egyszer bekövetkezik, de mégis így lett.
Olyan felhőtlenül boldog voltam, mint még soha az életemben. Éreztem, hogy a fellegekben járok, hogy minden rossz eltűnt. Azt hogy már csak ez a boldogság van velem, amit ez az elképesztő férfi okoz nekem. Egy olyan fajta boldogság, amilyennel még nem találkoztam. Viszont nem akarom elveszteni sem.
Az ajkainak édes íze, a bőrének puha tapintása és az illata, olyan csodálatos egységet képez, ami minden gondolatomtól megfoszt. Olyan kellemes érzés a karjaiban lenni, amilyet még soha életemben nem éreztem. Ha tehetném soha többé nem engedném el. Mindig itt maradnék a karjai közt.
Szinte alig tudtam megszólalni abban a kis szünetben, amit a csókok közt hagytunk. Nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek. Amik folyamatosan azt akarták, hogy minél közelebb maradjak Dany-hez. Tisztán éreztem a köztünk áramló hatalmas erejű érzelmeket, miközben egymást öleltük.
A csók után teljesen hozzá simulva hajtottam fejem a vállára. S úgy éreztem, mintha a világ legpuhább, legkellemesebb ágyában feküdnék. Ahol a legnagyobb biztonságban vagyok. Mintha egy angyal karjaiban pihennék olyan volt ott lenni vele. Minden gondot elfeledve és csak a boldogságra koncentrálva.
S nekem tényleg olyan ő, mint egy földre szállt angyal. Én pedig mindent megteszek, hogy megtartsam magam mellett ezt a csodát. A számomra legfontosabbá vált embert, aki többet jelent nekem bárminél és bárkinél ezen a világon. Ezt pedig teljesen komolyan gondolom és érzem.
Mikor a vállán feküdtem és lágyan öleltük egymást. Teljesen belefeldkeztem a pillanatba. Mintha teljesen kikapcsolt volna az agyam; olyan nyugalom és béke vett körül, amilyet még nem tapasztaltam én pedig csak engedtem magamnak, hogy megpihenjek benne. Azzal az emberrel, akit tényleg igazán szeretek.
Ekkor meghallottam a hangját. Lágy volt és csak alig lehetett hallani. Én mégis tisztán értettem minden szavát. Arcomra mosoly szökött és még szorosabban bújtam az ölelésébe. Csendben hallgattam, ahogy énekel. Annak ellenére, hogy volt benne pár hamis hang és hogy kicsit bátortalan volt, nagyon élveztem.
- "Bejárnám a földet
Hegyet és a völgyet
Ezer vadregényes tájat
Csak hogy újra lássam,
Csak hogy újra halljam.
Csak és csak miattad!"
Kezdtem bele én is egy halk énekbe. Ritkán szoktam énekelni, de ha már ő megmutatta a hangját, ha ő megtisztelt azzal, hogy megajándékoz egy ilyen kedves dallal, akkor én is minden félelem nélkül kockáztathatok és mutathatom meg mit tudok. Bár ez gyengébb, mint az átlag hangom anyanyelven sokkal jobban tudok énekelni.
Miután mindketten befejeztük az éneklést kinyitottam a szememet. S arra lett figyelmes, hogy teljes sötétség vesz körül. Csak a hold halvány fénye szökik át a fák levelei közt. Tiszta csillagos esténk van, hiszen ahhoz képest, hogy este van, nagyon jól lehet látni. Bár nem itt az erdő mélyén.
Erre megint megszólaltam. Mivel eszembe jutott mit mondott az éjszakai erdőről és nem akartam, hogy bármi bajunk legyen. Nem veszthetem el most a szerelmem, mikor éppen, hogy csak megtaláltam. Nem kockáztatok. Inkább menjünk biztos helyre és ott beszélgessünk. Sokkal nyugodtabb leszek akkor.
- Nekem is te vagy az első, akit ennyire megszerettem Dany! Na meg az egyetlen is, akit tudok szeretni. - Mondtam megint a fülem hegyéig elpirulva, ahogy elhagyták a szavak a számat. Viszont engem már nem zavar arcom pirossága, csak Daniel érdekel és az, hogy minél tovább maradhassak vele.
Gyorsan beleegyezett az erdő elhagyásával kapcsolatos megjegyzésembe. Ennek pedig nagyon örültem. Bár furcsa volt, hogy teljesen rá vagyok utalva. Hiszen fogalmam sincs merre kell menni. Ehhez már nekem nagyon sötét van. Nappal könnyen kitalálok innen, de este az teljesen más. Még jó, hogy ő itt van velem és biztonságot ad.
Ekkor hirtelen viszonozta, amit előbb adtam neki és megpuszilta az arcomat. Azt hittem abban a pillanatban fogok elájulni, majdnem olyan kellemes volt, mint mikor megcsókol. Megfogta a kezemet, majd közelebb húzott magához, én pedig mosolyogva léptem közelebb. Aztán elindultunk valamerre. Legalább ő tudja merre megyünk.
Miközben haladtunk elővette a pálcáját. Nem is kellett odanéznem, hogy tudjam. Hallottam, ahogy a pálca kicsit morcosan fogadta, hogy használják. De amint megérezte, hogy hogyan, meg ahogy érezte, hogy hallom abba hagyta a morgást és inkább meg sem szólalt. Viszont tisztán éreztem, hogy megnyugodott és azt is, hogy nincs velem semmi baja.
Ekkor furcsa vonyításra lettem figyelmes. Nagyon régen hallottam már ilyet, de tudtam hogy mi. Vállam felett hátra pillantottam, azonban nem láttam semmit. Mikor megint hallottam a vonyítást közelebb húzódtam Dany-hez és alig hallhatóan, kicsit remegő hangon szólaltam meg. Nem tudom valahogy nem tetszett a vonyítás.
- Ezek nem farkasok! Sokkal inkább vérfarkasok. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha megtalálnak. Jól tettük, hogy elindultunk! - Jegyeztem meg annyira közel húzódva hozzá, amennyire csak lehet, hogy ne lassítsak semmit a mozgásunkon, de biztonságban érezzem magam.

Daniel & Szvetlana

Láttam a szemében, hogy örült annak, amit mondtam. S mikor kuncogtam olyan volt, mintha megcsillant volna a szeme. Én szívesen megosztom vele az otthonom, hiszen amennyire érdekel minkettőnket a természet biztosan jól fogunk szórakozni. Ennél pedig nincs fontosabb, ha az ember kikapcsolódik.
- Mit szólnál hozzá, ha szombaton találkoznánk itt az erdő melletti tónál. Addigra össze tudjuk szedni a dolgaink. Nekem a következő két hetem szabad, csak utána kell visszamennem a boltba. Ha neked is megfelel, akkor már a hétvégén elkezdheted megismerni a szibériai sztyeppéket.
Mondtam neki kedvesen mosolyogva. S magamban reménykedtem, hogy bele fog egyezni a dologba. Hiszen nagyon jó lenne vele tölteni a szabadságomat. Akkor teljesen megismerném és még a kedvenc hobbimnak is hódolnék. A természetjárásnak. Jó lenne megint otthoni földön járni, s újra felfedezni az elfeledett tájakat.
- Ezt jó hallani! - Mondtam halkan, majd folytattam az előbbi elpirulásomat. Hihetetlen, hogy mennyiszer elpirulok a közelében. Életemben nem pirultam még el ennyiszer, mint most azóta, hogy találkoztam vele. Viszont nekem tetszett, hogy mindig kihozza belőlem.
A meglepettség, ami kezdetben jelen volt köztünk. Már a múlté, olyan mintha nem is lett volna soha. Helyét egy olyan, szinte már tapintható izgatottság féleség foglalta el, ami nem összeszorítja az ember gyomrát, pusztán csak érzi, hogy hatására növekszik benne az adrenalin szint és hogy valami olyan kellemes izgalom ez, ami senkinek sem árt.
Én indítottam el a folyamatot, azonban Dany is belement a dolgoba. Hiszen éreztem, ahogy az ujjaink lassan és kicsit félve összefonódnak. Az érzés, ami ekkor a hatalmába kerített az leírhatatlan. S ahogy a szemeibe néztem, láttam hogy ő is pontosan ugyanazt az érzést éli át, mint én.
Mikor elengedte a kezem nagyon megijedtem. Megfordult a fejemben, hogy túl gyorsan közeledtem felé, hogy olyan dolgot tettem, amit nem lett volna szabad. Hogy lehet, hogy még várnom kellett volna ezzel. Az hogy lehet, hogy most minden esélyem eljátszottam nála. Hogy lehet, hogy nem is akar ezután már látni.
Ebben a pillanatban azonban minden kétely eloszlott bennem. Hiszen átkarolta a derekamat. Tehát mégsem voltam túl gyors, mégsem rontottam el mindent már most. A karjaiban lenni olyan volt számomra, mint mikor az első pálcát fogtam a kezembe, amit elkészítettem. Ugyanaz a leírhatatlan boldogság és nyugalom volt bennem.
Viszont a hab a tortán csak ezután következett. Kérésére lehunytam a szemem. Biztonságban éreztem magam vele, így nem zavartattam magam. Érezrem, ahogy lassan közel hajol hozzám. Én pedig szintén elkezdtem felé közeledni. Egészen addig a pillanatig, amíg az ajkai el nem érték az enyémeket.
Éreztem benne azt a bizonytalanságot, ami bennem is megvolt. Viszont én most ösztönösen cselekedtem. Felemeltem a kezeimet és gyengéden átkaroltam a nyakát, ezzel még közelebb kerülve hozzá. S a csókját lágyan viszonoztam. Ekkor már tudtam, hogy belőle is eltűnt a bizonytalanság, hiszen mintha egy hajszálnyival biztosabban tartott volna a karjaiban.
A csók alatt magával ragadott a legfelemelőbb, legkellemesebb, legszebb érzés, amit valaha éreztem. Én pedig hagytam, hogy hatalmába kerítsen, hogy eltöltse mindenemet. Hogy minden porcikám érezze ezt a leírhatatlan érzést, amit a csókja okozott a számomra.
Eltűnt körülöttem minden. Szó szerint minden, olyan volt mintha a semmiben lennék. Csak egyetlen dologra tudtam gondolni Dany-re. Nem gondoltam másra csak rá és hagytam magamnak, hogy élvezze a pillanatot. Hagytam, hogy elmerüljek benne, mint mikor belemerülök a munkámba, csak ez sokkal kellemesebb.
Rajta és a pillanaton kívül csak az az egy dolog volt még a fejemben, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Azt akarom, hogy a pillanat örökké tartson. Hogy akkor is érezzem ezt a boldogságot, mikor kinyitom a szemem. Tartson minél tovább és tovább. Addig, amíg csak lehet, nem akarom, hogy abba maradjon, mert jól esik.
Már akkor megremegtem mikor csak a bőréhez értem hozzá, viszont a csókja, az ajkainak édes íze. Az érintése fel sem veheti ezzel szemben a versenyt. Szégyenkezve kell elkullognia mellette. Az ajkainak édes íze teljesen megbabonázott. Olyan volt számomra, mint a csokoládé. Egyszerre finom és elképesztően kellemes.
Mikor a csóknak vége lett nem engedtem el messze magamtól, viszont ő sem engedett messzire. Éppen csak annyira, hogy még éreztem a levegővételét. Ebből pedig autómatikusan következik, hogy ő is érezte, ahogyan én levegöt veszek. Még ez is kellemes volt számomra érezni, ahogy a levegőt veszi, tudni hogy milyen közel vagyok hozzá.
Ki sem nyitottam a szemeimet. Fejemben és testemben még mindig ott tombolt az a mámorító érzés, amit neki köszönhetek. Viszont tudtam, hogy ha kinyitom a szemem akkor ennek vége szakad majd. Ezt pedig nem hagyhattam, túlságosan tetszik ahhoz, hogy csak úgy kiengedjem a kezeimből.
Igyekeztem erőt venni magamon ahhoz, hogy megszólaljak. Nem volt könnyű azt meg kell hagyni. Egyetlen szó sem akarta elhagyni az ajkaimat. Mintha megnémultam volna. Bár tudtam, hogy elég lenne megint megcsókolnom, ahhoz hogy tudja mit érzek, de ki kellett mondanom! Azt akartam, hogy hallja is.
Ajkaimat végül elhagyták a szavak, csak rossz nyelven. Hiszen ebben a hihetetlen érzelmi állapotban akaratlanul is anyanyelvemen szólaltam meg. Viszont amint kimondtam észbe is kaptam, s immár angolul, hogy ő is értsen belőle valamit. Megismételtem az előbb kimondott szavakat. Két nyelven is elmondtam neki, hogy mit érzek.
Amikor megint meghallottam lágy hangját, s azt hogy ezem a gyönyörű lágy hangon mit mondt. Hogy ajkait elhagyja a szeretlek szó, mérhetetlen boldogság járt át. Mintha hirtelen a mennyekbe kerültem volna. Egy olyan leírhatatlan boldogság járt át, amihez hasonlóval még életemben nem találkoztam.
Megcsókoltam, ő pedig nem habozott visszacsókolni. Most megint érezhettem azt a felemelő érzést, amit a csókja okoz. Megint nem számított semmi csak a pillanat. Az az egyetlen pillanat, amiben éppen voltunk és az az egyetlen érzés, ami most a rabjává tett. Ami elől képtelenség elmenelülni, de én nem is akarok.
Az újabb hosszú csókot követően. Mikor ajkaink megint elváltak egymástól, én lágyan megpusziltam az ajkait. Majd teljesen, vagyis amennyire csak tudtam hozzá simultam és a fejem a vállára fektettem. Szemem még most is csukva volt, hiszen olyan volt a karjaiban, mintha a legpuhább ágybam feküdtem volna.
Ekkor azonban valami miatt kinyitottam a szemem. S amit ekkor láttam az kicsit megrettentett. Teljes sötétség! Az vett minket körül, minden fénysugár eltűnt. A nap már lement. S mi itt voltunk ketten az erdőben. Teljesen egyedül a szerelmünkkel. Hirtelen eszembe jutottak a szavai.
Nyakát még mindig átöleltem. Kicsit elhúzódtam tőle, hogy arcába tudjak nézni. Megsimítottam az arcát, elmosolyodtam. Olyan magával ragadó. Apró csókot leheltem az ajkaira, majd halkan, kicsit félve szólaltam meg. Megint kicsit közelebb húzódva hozzá, hogy meglegyen a biztonság érzetem.
- Dany! Először is, én komolyan teljesen beléd szerettem. Hálás vagyok Merlinnek, hogy megismertett veled! Másodszor és ez a rosszabb! Nem azt mondtad, hogy veszélyes este az erdő? Szerintem most már tényleg el kellene mennünk innen. Folytassuk a beszélgetésünk egy kevésbé ijesztő és veszélyes helyen. Kérlek!
Megint szorosan átöleltem. Valahogy biztonságban érzem magam a karjaiban. Ekkor adtam egy puszit az arcára, majd kicsit ideges szemmel vártam, hogy most mi lesz. Este nem tudok rendesen tájékozódni az erdőben. A hopponálás meg ki van zárva, ahhoz biztonságossabb a nyílt terep. Így csak Dany-re számíthattam.

Daniel & Szvetlana

Boldogan meséltem el neki, hogy szívesen megmutatnám neki az egykori otthonomat. Komolyan mondtam, hiszen nagyon jól érezném vele magamat. Ráadásul Szibéria igazán gyönyörű hely, úgyhogy mind a ketten nagyon élveznénk a kirándulást. Fejemben már kezdem is eltervezni, hogy mit mutatnék meg neki először.
Mivel a házam még nagy valószínűséggel ott van a helyén. Teljesen sértetlenül, eldugva a világ elől. Így azzal se lenne gond, hogy hol aludjunk. Ha komolyan belevágunk egy szibériai unikornis lesbe. Mennyi mindent megmutatnék neki, hiszen úgy ismerem a terepet, mint a tenyeremet. Még el se tévednénk.
- Meg bizony! De nagyon is. Már csak azt kell kitalálnunk, hogy mikor akarunk menni? Viszont az bármikor ráér! - Mondtam kuncogva, hiszen kicsit furcsának érzem, hogy már most meghívtam őt a saját házamba. Azonban nem zavartatom magam miatta. Tudom, hogy megbízhatom benne így semmi okom sincs a kételkedésre.
Láttam rajta, hogy jól esik neki amit mondok. A szeméből látom, hogy nem is kicsit örül annak, amit hall. Hát igen én komolyan beszélek. Minden egyes szavam a szín tiszta igazság, ami a szivemen az a számon! Nem akarok neki hazudni, hiszen nem érdemelné meg. Na meg különben sem az én stílusom a füllentés.
- A legkülönlegesebb, amiben eddig részem volt. Ezért pedig igazán hálás vagyok. - Mondtam mosolyogva, majd egy kicsit elpirultam, mikor megint rámkacsintott. Nem tudom miért ez olyan feltétlen reflex nálam, ha kacsint én egy picit elpirulok.
Hiszen olyan elbűvölő, ahogy olyankor rám néz, hogy teljesen zavarba jövök tőle. Rám még nem nézett így senki sem. S ez olyan leírhatatlanul jó érzés a számomra. Csak remélni tudom, hogy neki nincsen ezzel az elpirulásos gondommal baja. Mert nem tudok ellene mit tenni. Egyszerüen ezt váltja ki belőlem a pillantása és a kedves mosolya.
Amikor felállt a szikláról és felém nyújtotta a kezét, láttam rajta, hogy kicsit izgul. Nem tudtam hirtelen, hogy miért. De hamar rájöttem. Attól lehetett, hogy nem volt benne biztos, hogy elfogadom a felém nyújtott kezet. Pedig számomra ez nem volt kérdés. Akkor is elfogadtam volna, ha nem vágytam volna annyira arra, hogy megint hozzá érjek.
Ahogy a keze a kezemhez ért, éreztem hogy legbelül megremegek. A bőre tapintása olyan kellemes érzéssel töltött el, mint még soha semmi. Kellemes bizsergés járt át, ahogy segített felállni, ahogy éreztem a kezének a mozdulatait. Teljesen elvarázsolt ez az érzés, s annyira kellemes volt, hogy nem akartam elveszteni.
Miután felsegített közelebb léptem hozzá. Éreztem, hogy ezt kell tennem. Közel akarok lenni hozzá, akkor is, ha esetleg ezzel ő nincsen így. Azt akartam, hogy ne legyen köztünk nagy a távolság, ezért nem is engedtem el a kezét. Hiszen nekem annyira jó érzés, az ahogyan hozzám ér. Nem szeretném, hogy abba maradjon.
Hirtelen olyan érzés fogott el, mintha minden elveszett volna körülöttem. Mintha kiléptünk volna az erdőből és egy olyan helyen lennénk, ahol semmi bajunk sem eshet. Kicsit olyan ez, mint mikor a felhők felett repülünk, csak szabadabb. Sokkal, de sokkal szabadabb érzés. Na meg persze sokkal nagyobb örömmel tölt el.
A felhőtlen boldogság és ez a megmagyarázhatatlan, leírhatatlan kellemes érzés csak fokozódott, mikor mit sem törődve azzal, hogy a fülem hegyéig elvörösödöm, ujjaimat összefontam az övéivel. S ezzel a köztünk lévő távolság még kisebb lett, mint eddig volt. Pedig eddig sem volt valami nagy.
Ekkor teljesen váratlanul elengedte a kezemet. Egy pillanatra megijedtem. Azt hittem nem akar a közelemben lenni. Viszont a következő lépése minden kételyemet elhesegette, ami ezzel kapcsolatos volt. Hiszen hirtelen még közelebb húzott magához és átölelte a derekamat.
Úgy éreztem, mintha tényleg elveszett volna a világ. Semmi más nem volt már a fejemben rajta kívül. Sem a természet, sem az erdő, sőt még a varázspálcák sem. Csak az érintése, ami kicsit olyan földöntúli, varázslatos érzéssel töltött el. Ráadásul ilyen közel lenni hozzá, ez volt mindennek a teteje, mintha a világ tetején álltam volna, olyan volt a karjaiban.
Igyekeztem józannak látszani. S megkérdeztem tőle, hogy hová is megyünk. Már amennyire kérdésnek lehet nevezni, ezt az alig hallható motyogást, amit véghez vittem, ábrándos pillantással nézve a szemébe. Szerintem ez minden volt csak nem normális kérdés. Viszont én már nem foglalkoztam ezzel.
Mikor megszólalt azt hittem ott helyben fogok elájulni. Olyan lágyan beszélt, ahogy eddig egyszer sem. S annyira elvarázsolt ezzel, hogy hülye lettem volna nem megtenni, amit kér. Lassan lehunytam a szemeimet és csak vártam. Nem tettem semmit, csak vártam, hogy mit akar nekem megmutatni.
Hamarosan meg is tudtam. Éreztem, hogy egyre közelebb hajol hozzám. Végül pedig az ajkai az enyémekhez értek. Ösztönösen átkaroltam a nyakát, majd megcsókoltam. Egy pillanatra sem nyitottam ki a szememet. Nem, nem fogom megtörni az idilli pillanatot, amit sikerül itt összehoznunk. Pedig mind a ketten kicsit magunknak valók vagyunk.
Hosszan csókoltam, hiszen annyira jól esett. Sokkal jobban, mint mikor hozzám ér. Tudtam már a beszélgetés alatt is, hogy valami megváltozott bennem, hogy nem úgy nézek rá, mint egy átlagos varázslóra. Viszont igazán csak most bizonyosodtam meg róla, hogy tényleg jelent nekem valamit, valami felfoghatatlant.
Mikor befejeztük a csókot nem engedtem el messzire az arcomtól. Éppen csak annyira, hogy az ajkaink ne érjenek össze. Szemem még mindig le volt hunyva. Ajkaimat szóra akartam nyitni. De csak nehezen és halkan jött ki hang a torkomon. Ráasásul nem is angolul, hanem anyanyelvemen szólaltam meg.
- Я люблю тебя! - Ahogy kimondtam észbe kaptam és kijavítottam magam. - Akarom mondani. Szeretlek! - S ugyanazzal a lendülettel, amivel kimondtam megint megcsókoltam. Ösztönösen tettem, így nem zavart meg semmi sem benne, hagytam, hogy az érzelmeim vezéreljék a tetteimet.

Daniel & Szvetlana

A levegő már szinte teljesen megtelt a csolálkozásunk érzésével. Nem is csoda, hiszen ahogy egyre többet mesélünk egyre jobban meglepődünk a másikon. Sőt én még magamon is, hogy miket el nem mondok a férfinek pedig csak most ismertem meg őt. Szóval a levegő teli van meglepettséggel.
Megfagytam egy pillanatra, mikor feltette a kérdését. Bennem tényleg ott volt az a hit,hogy valamivel a terhére vagyok. Ez pedig nagyon megijesztett, hiszen nem akartam teher lenni a számára. Azonban ahogy megadta magának a választ teljesen megnyugodtam. Sőt még el is kuncogtam magamat, a butaságomon.
Sosem ítéltem a külsőségek alapján. Viszont azt hiszem, hogy ha Daniel-el tettem volna ez. Elkövetem életem legnagyobb hibáját. Hiszen ő az élő példa a "Ne a borítója alapján ítélj meg egy könyvet!" mondásnak. Ő teljesen más, mint amilyennek a kinézete alapján lennie kellene. Ez pedig egy kellemes meglepetés.
Olyan kedvesen mosolyog rám és olyan kellemes hallgatni a hangját. Fogalmam sincs miért nem vette ezt észre eddig rajtam kívül senki. Pedig ha látnák azt a vicces, kedves, őszinte Dany-t, aki én akkor rengeteg barátja lenne. Bár szerintem már így is több van neki, mint nekem. Azonban ebben nem lehetek biztos, lehet hogy ez is egy meglepetés.
Azt hiszem nehezen távolodunk el a természet témától, hiszen a beszélgetésünk a sztyeppékről igen érdekes fordulatot vett, mikor megjegyeztem, hogy ha akar majd mesélek neki róla. Szívesen mesélek neki, hiszen meghallgatja, amit mondok ez pedig sokat jelent nekem. Az meg még rátesz a dolgokra egy lapáttal, hogy tudunk is miről beszélni.
Láttam a szemében megcsillanó kíváncsiságot és érdeklődést, mikor mondtam, hogy egyszer még egy egész unikorni ménest is láttam. Hát igen akkoriban csak a természetnek éltem. Nem volt nehéz látni őket, azt kellett pusztán tudnom, hogy mikor menjek és körülbelül merre keressem őket.
- Szívesen mesélek is róla neked! De ha saját szemeddel akarod látni az is megoldható. A szibériai házamon rejtő varázs van, nem lehet semmi baja most sem. Sőt hopponálni is tudok oda bármikor. Tehát, ha nagyon akarnám már holnap reggel ott lehetnék! Ez pedig azt jelenti, hogy nincs akadája, hogy egyszer ketten elmenjünk unikornis lesre!
Mondtam neki mosolyogva. Hiszen én is szeretném neki megmutatni a szibériai sztyeppéket, meg az élővilágot. Biztosan nagyon élveznénk mind a ketten. Amilyen odaadással vagyunk a természet felé nem kételkedem abban, hogy mind a kettőnknek hatalmas élmény lenne egy ilyen utazás. Nekem pedig külön jó, hiszen megin hazai földön lennék.
Igyekeztem meggyőzni róla, hogy tényleg érdekelnek a történetei és hogy szívesen hallgatnám őket. Igaz, hogy azt nem mondtam, hogy a hangját napokig is szívesen hallgatnám, annyira elvarázsol mikor mesél. Szerencsére sikerült meggyőznöm, sőt olyan jól ment,hogy egy kicsit el is vörösödött. Mire megint elkuncogtam magamat.
A beszélgetés haladt tovább, s előkerült a pálcája, amit aztán felém nyújtott. Először nem is akartam elfogadni. Hatalmas felelősség ez és nem csak nekem lehet kínos, amit megtudok. Lehet, hogy olyanról szerzek tudomást, amiről sosem kellene tudnom. Viszont, ha ő megbízik bennem ennyire, akkor megmondom neki mit mesél a pálcája.
Mikor befejeztem az elemzést az elkerekedett szemek mellett csak annyit kaptam válaszul, hogy hihetetlen. Pedig ha tudná, hogy akár ő is képes lenne rá. Ez csak akaraton múlik és azon, hogy elfogadja-e az illető a pálca közeledését felé. Ha nem akkor a pálca autómatikusan nem is foglalkozik vele, ha igen akkor pedig az lesz, mint az előbb.
Láttam, hogy kicsit elszégyellte magát az anyja miatt. Ettől vezérelve úgy döntöttem én is megosztom vele a magam történetét. Azt szeretném, hogy tudja nincsen egyedül és én tökéletesen megértem őt, akkor is, ha első pillantásra nem nézné ki belőlem, hogy min mentem keresztül az életben eddig.
- Sosem könnyű felejteni! De meg kell tenni, mert muszáj, ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. A muszáj pedig nagy úr, akivel senki sem harcolhat. - Mondtam szomorú hangon, látva hogy ő is ugyanazt érzi most mint én. Furcsa, hogy meg tudjuk érteni egymást, de egyben nagyon kellemes is.
- Hát igen az már nem én vagyok. Ahogy te sem vagy már az, aki akkor voltál. Az pedig biztos, hogy a mai nap egy adomány! - Mondtam a fülem hegyéig elvörösödve, hiszen ez egy cseppet furcsán hangzott. Még az én számból is, de biztosan van valami értelmes oka annak, hogy kimondtam.
Ekkor megint rám kacsintott, amitől arcomról eltűnt a pirosság és megint csak mosolyogtam. Olyan elbűvölő a pillantása, mikor rám kacsint. Komolyan azt hiszem ilyenkor kenyérre lehetne kenni, annyira el vagyok tőle olvadva. S mégsem mutatok ebből semmit sem, nem akarom, hogy rosszra gondoljon.
Ahogy ott ültünk egymás mellett még jobban láthatta arcomon az érzelmek váltakozását. Hogy az egyik pillanatban még meg vagyok illetődve, a következőben pedig már kedvesen mosolygok rá, mintha mi sem történt volna az előbb. Mintha végig csak mosolyogtam volna teljesen gondtalanul.
Ahogy hozzá értem és a szemeibe néztem éreztem, hogy teljesen megbabonázott. Olyan kellemes volt, hogy mellette lehetek, pedig az első pillanatban azt hittem, hogy pár percél tovább nem fog tartni a beszélgetésünk, s most egyenesen azt akarom, hogy sose legyen vége. Mert annyira jól érzem magam vele.
Szemeim csiloogásából kiolvashatta, hogy mennyire tetszik nekem a válasza. Csak úgy, ahogy én olvastam ki a pillantásából, hogy most mind a ketten pontosan ugyanazt érezzük. Ahogy egymásra nézünk az mindent elárul, akkor is ha rejtegetni akárnám. Viszont nem akarom, jobbnak látom, ha tudja mit gondolok róla.
- Ahogy mondod Dany! Teljes mértékben egyet értünk! - Mosolyogtam rá. Majd láttam, hogy feláll mellőlem. Csillogó szemekkel néztem fel rá, azt teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy már éppen hogy csak nappal van, s hogy pillanatokon belül korom sötét lesz.
Figyelmesem hallgattam, ahogy megint belekezdett a mesélésbe, már éppen elmerültem volna a hangja csodálásában, mikor félbehagyta a mondatot. Aztán pedig felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni a szikláról. Mosolyogva nyúltam a keze után. Majd felhúzott, én pedig egy lépést közelebb léptem hozzá.
Nem engedtem el a kezét. Hiszen abban a pillanatban, mikor a bőre az enyémhez ért kellemes bizsergés fogott el. S nem akartam elengedni ez a kellemes érzést. Sőt mikor közelebb léptem hozzá gyengéden megszorítottam a kézét. Már nem foglalkoztam az arcomon megjelenő pírrel. Egyszerűen csak összefontam az ujjaimat az övéivel, majd halkan megszólaltam.
- Ha valóban olyan veszélyes dolgokat rejt ez az erdő este, akkor nem akarok itt egyedül maradni! Hová megyünk Dany? - Kérdeztem, s közben mélyen a szemeibe néztem. Komolyan mondtam. Nem akarok este egyedül maradni az erdőben. Viszont, ha ő itt van velem, akkor biztonságban érzem magamat.

Daniel & Szvetlana

Nagyon meglepett, hogy tetszenek neki a rajzaim. Eddig egyetlen embernek mutattam meg őket, az apámnak, de ő azt mondta, hogy tűnjek a szeme elől az ilyen ostoba firkákkal. Azóta nem mutattam meg senkinek sem. Csak most neki és nekem furcsa volt, hogy ilyen kedves reakciót kaptam. Nagyon felvidított a dolog.
Ezután beszélgettünk az erdőről alkotott véleményünkről. Majd a szó átterelődött a szemben álló nagy tölgyfára. Számomra az a fa többet jelent egy egyszerű fánál. Abból a fából készítettem az első igazi varázspálcám. Szóval valamivel nagyobb érzelmi töltettel állok vele szemben, mint másik fákkal szemben.
A Tiltott Rengetegben valamiért nagyobb erővel bíró tölgyfák vannak, mint máshol. Erre hamar rájöttem, s ekkor értettem meg miért is szeret Olivander ide járni. Itt valamiért sokkal különlegesebbek a fák, mint a többi erdőben. Meg persze sokkal könnyebben is meg lehet őket munkálni.
- Pontosan ez egy az élet nagy törvényei közül. Mégis vannak, akik nem tudják ezt elfogadni. - Mondtam kicsit csalódott arccal, mikor belegondoltam egyesek miből maradnak ki. Azonban ahogy megint Dany-re néztem elmosolyodtam és elfelejtettem a borús gondolataimat.
Szinte percenként lepődöm meg. S ez látszik az arcomon is. Gondolom, hogy már ő is észre vette. De nem tudok vele mit csinálni. Még soha életemben nem beszélgettem ilyen őszintén senkivel. Talán Olivander volt az egyetlen aki felé képes voltam nyitni, de ennyire még felé se nyitottam, mint most Daniel felé.
Mikor kimondta a kérdést megállt bennem a levegő. Komolyan annak ellenére, hogy mosolygott nagyon megijedtem, hogy lehet, hogy valamivel a terhére vagyok. Amikor én nem akarok a terhére lenni. Hiszen nagyon jól érzem vele magamat. Egyáltalán nem akarom elzavarni magamtól. Nem esne jól, ha elzavarnám.
Mikor elmondta, hogy csak azt kellene tennem, hogy ne kérdezzem meg ezt megint elmosolyodtam. Sőt kuncogni is kezdtem mikor rámkacsintott. Megnyugodtam, hogy tényleg nem vagyok a terhére. Nagyon tetszett nekem ez a vicces viselkedése, felvidított vele és teljesen elfeledkeztem arról, hogy ideges voltam egy pillanattal ezelőtt.
Elmosolyodtam mikor megláttam a szemében az érdeklődést, miközben beszéltem neki az életemről. Úgy éreztem megbízhatom benne és nagyon örültem, hogy elmondhatom neki ezeket a dolgokat. Mivel ezeket senki más sem hallgatta meg eddig. Akárkinek kezdtem volna el mondani, így inkább megtartottam magamnak. Most viszont ő meghallgat, ezt pedig nem hagyhatom elveszni.
- Hát igen a szibériai sztyeppék igazán gyönyörűek. Majdnem olyan szépek, mint ez a hely. - Mondtam mosolyogva, mikor elismételte utánam a szavakat. Vicces volt, ahogy elgondolkodott, de engem nem zavar, inkább csak mosolyogtam rá kedvesen.
- Komolyan? Egyszer meg kell nézned! Ha akarod mesélek majd róla. Még egy unikurnis ménest is láttam, persze tisztes távolból. - Mosolyodtam el, mikor megint rám kacsintott. Olyan kedves ilyenkor a pillantása, egyáltalán nem ilyesztő, mint amilyennek lennie kellene a kinézete alapján.
Miután megbeszéltük a sztyeppék gyönyörű tájainak titkait. Elmondtam neki, hogy én is találkoztam azokkal a kentautokkal, akikkel ő. Sose felejtem el azt a napot. Megváltoztatta az életemet, addig azt hittem, hogy minden gonosz körülöttem. S mégis kiderült, hogy ez nem így van.
- Igen ez egy hatalmas véletlen egybeesés! Nem gondoltam, hogy fogok olyannal találkozni, aki látta azokat a kentaurokat. - Mosolyogtam vissza a férfire. Közben pedig elcsodálkoztam raja, hogy milyen is a sors keze, hogy ilyen váratlan helyzeteket hoz az életbe.
- Persze, hogy igényt tartok rá! Mindig is szerettem az ilyen történeteket. Te pedig meglehetősen érdekes formában tudod előadni őket. A jó értelemben érdekes formában. Szívesen hallgatom, ahogy mesélsz. - Mosolyodtam el, mikor befejeztem. S egy kicsit el is pirultam, hiszen nem gondoltam, hogy komolyan ki fogom mondani ezt.
Felpillantottam az égre. Nagyon meglepődtem, hiszen nagyon elhaladt az idő felettünk. Már jócskán szürkül, végülis nem baj. Akkor megyek haza, amikor akarok. Nem kell ahhoz világosnak lenni. Jelen esetben pedig nem is akarok még haza menni. Nagyon élvezem ezt a beszélgetést, addig akarom kihasználni az alkalmat, ameddig lehet.
Ekkor a szó a pálcákra terelődött. Láttam rajta azt a tipikus kételkedő pillantást, amit mindenkitől megkapok, mikor elkezdem magyarázni mennyi mindent meg lehet tudni egy pálcától. A titok abban van, hogy meg kell találni a közös hangot vele. Onnantól már könnyen meg lehet tőle tudni a titkait. Meg persze azt is, hogy milyen érzésekkel van a gazdája felé.
Meglepődtem mikor elővette zsebéből a pálcáját és felém nyújtotta. Szerintem nincsen vele tisztába ezzel mit ad a kezembe. Ha akarom az egész életét megtudom a pálcájából. Nagy kockázat ez, de végül is ha ő ez akarja, akkor megmondom neki mit mesél az ő pálcája róla. Így kezembe vettem a pálcát, halványan elmosolyodtam. Már hallom is a fejemben a kellemes duruzsolást.
- Tizenegy hüvelyk, tölgy fa, hipogriff toll maggal. Kellemesen rugalmas, tökéletes, finom munka. Na mesélj nekem kedvesem. Hűséges pálcád van. Igen, erre már rájöttem. A zord külső, kedves, vicces, szókimondó embert rejt maga mögött. Te is félvér vagy! Na ne, komolyan? Most viccelsz? Nem, nem viccelsz! Sokkal több közös van bennünk Dany, mint gondolnád. Apád mugli, édesanyád halálfaló. Ezért szövetkeztél Voldemort ellen. Anyukád valamivel megbántott... Veled ellentétben a pálcád nem valami szókimondó. Többet nem akar mondani. Nem kényszeríthetem rá. Ha nem akat nem beszél.
Mondtam mosolyogva, azzal visszaadtam neki a pálcáját. Nem hittem a fülemnek, mikor azt mondta el a pálca, hogy kik és mik a szülei. Mintha rólam mesélt volna azzal a különbséggel, hogy nekem az apám is velejéig romlott volt. Ahogy az egy maffiataghoz illik. Mondhatom magam szerencsésnek, hogy sikerült elfordulnom ettől a világképtől.
- Az én apám is mugli, bár a rosszabbik fajta, maffia vezér. Anyám varázsló, szintén halálfaló. Hosszú ideig magam is ezt az utat jártam, rám volt kényszerítve. De egy nap megváltozott bennem a világ, azóta vagyok ilyen, mint most. A régi énem pedig igyekszem elfelejteni.
Vallottam be neki azt, amit még soha senkinek sem. Azonban az után, hogy megbízott bennem annyira, hogy a kezembe adta a pálcáját. Úgy éreztem ennyit legalább megérdemel. Sőt sokkal többet is. Ő egy nagyon jólelkű kedves ember, igazán sajnálatos dolog, hogy az anyja ilyen dolgokba keveredett. Viszont tiszteletre méltó, amit ő tett az életében.
Ezután a szó a fiatal pálcatulajdonosokra esett. Elmeséltem, hogy miért szeretem ezt a munkát csinálni. Hogy mennyit jelent nekem látni a mosolyt a gyeteke arcán, ahogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb pálcát. Hogy milyen jó érzés, hogy ezt nálam találják meg, hogy ennek az egésznek a részese lehetek.
- Hova is lenne a világ akkor, ha ezeket is meg lehetne venni pénzen. Brrr... Belegondolni is ilyesztő! - Nevettem el magam, ahogy láttam, hogy a férfi hevesen bólogat. Olyan mókás volt így látni. S ehhez még ott volt az a tudat, hogy egyet ért velem.
- Nagyon hálás vagyok ezért. Akkor azt hiszem gyakran fogok jönni ilyen kéréssel. Nem szoktam magabiztos lenni, csak akkor ha a pálcákról van szó. - Mosolyodtam el, mikor megint rám kacsintott. Komolyan mondom ilyenkor olyan elbűvölő a pillantása.
Éreztem, hogy valami megváltozott a levegőben. Nem volt már jelen köztünk az a feszültség, mint az elején. Minden izgalom eltűnt belőlem teljesen megnyugodtam. S nagyon kellemes érzés fogott el, ahogy rá néztem. Tudtam, hogy valami megváltozott bennem. Valami olyan, amit nem tudok befolyásolni.
Mikor leült mellém kicsit meglepődtem. Erre nem számítottam, furcsa volt, hogy ilyen közel van hozzám. Viszont hamar megnyugodtam és megint felkúszott a mosoly az arcomra. Biztonságban vagyok, tudom, hogy nem fog bántani, akkor minek ijedezek? Pont ez az, hogy semminek. Így hamar meg tudtam nyugodni.
Mosolyogva és bólogatva nyúltam az ostyáért, amit felém nyújtott. Úgy vettem el tőle, hogy közben hozzáértem. Megremegtem magamban. Olyan kellemes az érintése. Kicsit kemény, de mégis pont annyira puha amennyire kell lennine. Azt hiszem most teljesen elvarázsolt. De hamar magamhoz tértem és megszólaltam.
A kérdésem és a hozzá fűzött magyarázatom kicsit meglepte. Legalábbis a pillantásából erre következtettem. Pedig semmi olyat nem mondtam, amire nem lehetett volna számítani. Vagyis szerintem nem mondtam semmi olyat, aminek ezt kellett volna kiváltania a férfiből.
A következő mondataitól elállt a lélegzetem. Majd hirtelen fülig vörösödtem. Viszont mikor észrevettem, hogy ez vele sincs máshogy elmosolyodtam. Azt hiszem mind a ketten nagyon megleptük egymást. Hát igen ez a sors kiszámíthatatlan kezének a munkája lehet. Minden esetre én most hálás vagyok érte.
Csillogott a szemem mikor elmondta, hogy eltaláltam. Hogy tényleg szeretne velem több időt tölteni. Ez olyan jól esett és kicsit furcsa is volt. Velem senki sem akart még találkozni gyakrabban a szükségesnél. Fogalmam sincs mi lehet a most kialakult helyzet oka, de akármi is én nem sajnálom. A kacsintásra elmosolyodtam, majd kicsit lesütve a szemeim megszólaltam.
- Nem vagyok én gondolat olvasó, csak kimondtam, ami megfordult a fejemben. Tudod én is szeretnék a jövőben többet találkozni veled. Más vagy, mint a többi varázsló. Szeretnék veled több időt együtt tölteni. - Mondtam megint teljesen elvörösödve, hiszen nem is tudom, hogyan volt erőm ezt kimondani.