Szvetlana & Jade - Szvetlana's wand shop

Szkeptikus vagyok, nem tagadom. Idegesítő tulajdonság, de lényegében a kételkedés igen hasznos és célravezető tud lenni. Ha valaki sokat gyakorolja ezt a képességet kifejezetten jó megfigyelőképességet fejleszt ki, ami pedig még a legnaivabb embert is képes észhez téríteni az álomvilágból, amibe a tudatlanság, a bekódolt hülyeség kényszeríti.
Alapos megfigyelésem hatására ösztöneim azt súgták, hogy felesleges a további bizalmatlanság, amit az eljárással és a hölggyel szemben támasztottam, sőt egyenes túlzó. Mégsem vagyok képes teljes mértékben hinni a hangnak, hiába szimpatikus a nő, a magyarázata pedig úgy, ahogy kielégítő egy magafajta a témában járatlan személynek. Jól érzem magam így, hogy szemmel tarthatom az eseményeket, ráadásul pedig így pontosabb képet alkothatok a kezelésről, amit még egy ideig végeznem kell a pálcán, mintha papíron pár odavetett megjegyzést kaptam volna. Ahogy az apám mondani szokta: nem lehet mindet könyvekből megtanulni. Tulajdonképpen igaza van, hozzá hasonlóan én sem vagyok az a könyvek fölött görnyedő fajta, mindketten szívesebben élünk a való világban, és tanulunk tapasztalatokból, mint megsárgult lapok elmosódott betűiből. Ezt a hasonlóságot még én is önként bevallom, pedig annál jobban semmit sem utálok, amikor párhuzamot vonnak köztem és apám közt.
A gyógynövény kesernyés, frissítő illata, mellyel a pálcát kezelte, lassan terjedni kezdett a szobában; mély lélegzetet vettem, érzékeim ugyanis meglehetősen kellemesnek találták az illatot. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy ezt a pálcámhoz való hasonlóságom okozza-e, következésképpen a pálcám is hasonló véleményen van, mint én. Jóságos Merlin! Már én is úgy beszélek, mintha nem csak egy fadarabról lenne szó, ami persze az én szememben egy rendkívül értékes fadarab, de mégiscsak az, ami. Az illat hatására kissé felélénkültem, és leginkább a beálló csend miatt, ami zavart egy kérdést intéztem a hölgyhöz a kezelést illetően. Pusztán az érdeklődés, és a némaság megtörése vezetett, hiszen megérzéseim szerint a pálcám rendbe fog jönni a növénytől, bármi is legyen a baja. Nekem is jót tett, már csak az illata is felpezsdített, a pálcám pedig szorosan hozzám tartozik, vagyis remélhetőleg nem okoz csalódást egyikünknek sem.
Válaszára igazából szerettem volna mondani valamit, de nem tudtam, mit, így csak bólintottam számra valami mosolyfélét varázsolva. Pillantásommal követtem a nő mozdulatait és nem kerülte el figyelmemet az ajka sarkában megbújó mosoly, amikor az elkészült pálcára pillantott és lefújta róla a port, ami a faragás után maradt rajta, majd a körültekintő óvatosság, ahogy a pálcát a párnázott dobozba helyezte. Ajkamra apró mosolyt csalt az a gondosság, amivel a nő a munkáját végezte; úgy érintette meg a pálcát, mintha a gyermeke volna és, ha belegondolok, talán annak is érezheti.
- Rendben – vettem kezembe saját pálcámat, miután a nő eloltotta a tüzet az edény alatt, majd a kis állványt félretéve hozzám lépett. Ujjaim ráfonódtak a rugalmatlan fára és hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, mintha évek óta nem tartottam volna kezemben a pálcát. Nem volt idegen, mint az utóbbi időben, inkább olyan volt, mint hosszú idő elteltével viszontlátni egy barátot – furcsa, de kellemes érzés.
A nő nem szolgált további információval a pálca kipróbálásának mibenlétét illetően, így úgy gondoltam, bármilyen varázslat megteszi, ami először eszembe jut és lehetőleg nem olyan, ami felgyújtja, megrongálja, vagy felrobbantja a helyiséget. Pedig először hasonló finomságok ugrottak be, agyam kivétel nélkül átkokon kattogott, tudniillik azokban lényegesen jobb vagyok, mint mondjuk a bűbájokban.
- Depulso – mondtam ki végül rövidebb tétovázás után, a székre mutatva, amin az imént ültem. A bűbáj hatására az ülőalkalmatosság nagy sebességgel távolodott tőlem, majd amint visszatért eredeti helyére, leeresztettem pálcámat, mire a szék a hirtelen lassulás hatására inogva megállt. Egy elégedett pillantással jutalmaztam tökéletesen működő pálcámat, majd felnézve, pillantásomat a nőre emelve, ajkamra mosoly húzódott. Nem túl széles, de azért mosoly volt.
- Köszönöm – biccentettem. – A kezeléshez szükséges gyógynövényt a Patikában be tudom szerezni? – vettem fel ismét komoly, színtelen hangomat. Miközben válaszolt táskám után nyúltam, és figyelmemet megosztva közte és táskám tartalma között, kis kutakodás után előhúztam egy egyszerű fekete bőrtárcát. – Mivel tartozom? –Széthúztam a muglik által eredetileg aprópénz tárolására kitalált zseb cipzárát, amiben a varázsvilágban használatos érméket tároltam. Otthon már nem egyszer adódott félreértés ebből, amikor mugli üzletben elfelejtettem, hogy nem rendeltetése szerint használom a pénztárca ezen részét, és egy galleont nyomtam az eladó kezébe, aki rögtön pénzhamisítónak, szélhámosnak nézett. De mivel így kényelmesebb, hisz nem kell két pénztárcát hordanom magamnál, ezért minden maradt a régiben. Végül is a varázsvilág leleplezése kevésbé jelentős probléma, mint a két tárca okozta kényelmetlenség.
Miután visszatértünk az üzlethelyiségbe, kifizettem a megnevezett összeget, majd egy apró mosollyal – ami nálam nem mindennapos idegenekkel szemben – elköszöntem és elhagytam az üzletet. Ahogy kiléptem a kilincset már egy következő vevőnek adtam, aki gondolom kíváncsi az új pálcaárusra, talán hozzám hasonlóan nem maradéktalanul elégedett Ollivander módszereivel. Ha pedig nekem sem kellett csalódnom, azt hiszem, ő is elégedett lesz. Még egy kis kitérőt tettem a patikába és sikeresen be is szereztem a szükséges növényt, amitől még egy hét múlva is illatos maradt a táskám, majd mugli mobilomon látván, hogy későre jár, elindultam vissza a Roxfortba.

//Köszönöm a játékot! Smile

//

Vendég

Jade & Szvetlana

Durcás pálca a láthatáron

Egy pálca intésemre elindult a sarokban pihenő szék a lány felé. Láttam, hogy odapillantott. S még mielőtt felajánlottam volna, hogy foglaljon helyet, leült. Elmosolyodtam, ez a mai fiatalság. Nem tudják mi illik, de ahhoz képest eléggé udvarias a gyerek. Kicsit zavaró ez az ellentét, de megszoktam már az ilyet.
Leültem a székemre, nem az én stílusom, hogy keresztbe tegyem a lábaim. Így meg sem próbáltam. Mikor ő is kényelembe helyezte magát elmagyaráztam, mi a teendője. A lány pedig udvariasan és viszonylag nagy figyelemmel hallgatott végig. Nekem mondjuk mindegy mennyit jegyez meg. A saját érdeke, hogy foglalkozzon a pálcájával, nem az enyém!
Látszott rajta, hogy a magyarázatom nem fogja sokáig megnyugtatni, olyan pillantásokat vetett rám, hogy abból a vak is látja, hogy csak puszta udvariasságból nem húzza tovább a témát. Mondjuk nem sok esélye lenne rá. Olyan, mint a legtöbbek, nem akarja vagy nem tudja felfogni, hogy a pálcája nem csak egy darab fa!
Persze tudom, hogy a legtöbben azt hiszik, hogy ha nem működik jól a varázspálcájuk akkor egyszerűen beviszik a pálcaárushoz, aki babrál vele egy kicsit és máris semmi baj. Pedig ez nem mindig ilyen könnyű. Jelen esetben sem ez a helyzet. Sokkal hosszadalmasabb kiengesztelni egy pálcát, mint ha csak valami kis hisztirohama van. Ez a pálca konkrétan haragszik, s a haragot nehéz elfojtani.
Viszont még így is szerencséje van a kisasszonynak. Ha tovább húzza a dolgot a végén annyira elmérgesedett volna a dolog, hogy ahhoz már keménnyebb módszereket kellett volna alkalmaznom. S sokkal tovább tarta a kezelés, mint egyet egy hét. Tehát Jade kisasszony nagyon nagy mázlistának tarthatja magát.
- Nem hiszem, hogy csalódnod kell majd! - Jegyeztem meg mosolyogva. Nem zavart az udvariatlan hangnem. S az sem, hogy a hangjából tisztán ki tudtam venni, hogy nincsen meggyőződve a módszerem hatékonyságáról. De hidegen hagyott a dolog, látom rajta, hogy nem volt eddig sem egyszerű élete. Nem csodálom, hogy nehezen bízik meg másokban.
Viszont, ha a munkámmal van kifogása bármikor elmehet Olivander-hez. Ő a nagy mester, én csak a kis tanítványa vagyok és sosem fogok felérni az ő nagyságához. Ellenben mindent kihozok magamból, amit csak tudok. Mert ez vagyok én, ha a pálcákról van szó, maximalista vagyok és senki és semmi nem állhat az utamba, hogy megtegyem, amit meg kell.
Láttam, hogy megjegyzésemre elmosolyodott. Hát igen jó emberismerő vagyok. Nem is csoda, aki a pálcákat hallja annak sokka jobb a megfigyelőkéje, mint az átlag embereknek. Kicsit olyan, mintha a fejükbe látnék. Pedig csak a mozdulataikból olvasok és hallgatom a pálcájukat. Megtudom milyenek, mik a vágyaik és a gyengepontjaik. A tudás hatalom, s én vissza tudnék élni ezzel a hatalommal, de nem teszem.
Nem leszek olyan mint a szüleim voltak. Gyilkosok voltak és velejükig romlottak. Én nem ilyen vagyok. Most már, a pálcák megmutatták, hogy a világ nem csak fekete és fehér. Nem csak rossz van benne és lehet élvezni, minden egyes percet, csak meg kell látni a titkokat amik körülvesznek. Nekem pedig megadatott, hogy észrevegyem őket.
Kezembe veztem a félbehagyott pálcát, s a szerszámomat. Éppen egy régi igét faragtam a fába. Szememet le nem véve a lányról, nekikezdtem a pálca befejezésének. Nem kell, hogy nézzem, az a lényeg lélekben ott legyek. S én ott vagyok, érzem amit érez, s tudom mit akarok, hogy milyen legyen.
A következő kérdésén elmosolyodtam. Messziről bűzlött róla, hogy csupán azért kérdezte, hogy ne teljes csendben üljünk. Viszont nem bántam, szeretek mesélni. Igaz ezzel kapcsolatban nem sok mindent tudok mondani, de megpróbálok annyit kihozni belőle, amennyit lehet.
- Hogy lehet-e tudni? Nem! Nem lehet pontosan. Igaz vannak jelei, de nem lehet pontosan megmondani melyik pálca lesz az az ezerből egy. Ez függ a tulajdonos személyiségétől, a pálca lojalitásától és attól, hogy a tulajdonos mennyire foglalkozik a pálcájával. Mennyire tekinti magáénak, társának. De szerintem nem kell aggódnod abból, amit láttam én szinte biztos vagyok benne, hogy használni fog a kezelés.
Mondtam mosolyogva, majd vetettem egy pillantást a pálcára a kezemben. Tökéletes volt. Letakarítottam, s saját pálcámmal intettem egyet. Erre az egyik doboz megindult felém. Megfogtam és óvatosan belehelyeztem az újonnan elkészült pálcát, majd visszavezettem a polcra. Tekintetem most az üst fölött pihenő pálcára esett.
Igen ennyi egyelőre elég kell, hogy legyen. Felálltam és odaléptem a kis "kúragépemhez". Levettem a pálcát, megforgattam. Határozottan érezni lehet a változást. Sokkal nyugodtabbnak érzem, mint volt. Már csak az a kérdés, hogy a gazdájához hogyan viszonyul. Ezen áll vagy bukik minden.
- Ennyi most meg is teszi! Próbálja ki kisasszony! - Nyújtottam oda neki a pálcáját a markolatával. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg használt-e. Sosem lehet biztos az eredményben, de a megérzéseim most azt mondják, hogy minden rendben van a pálcával. Legalábbis nem éreztem, hogy különösebb baja lenne, mikor megfogtam.

//Нет проблем!- Semmi gond! Akkor írsz, amikor csak tudsz!//

Szemem sarkából figyeltem, ahogy intésére egy szék indult meg felém, majd mögöttem egy utolsó halk nyikorgás után megállt. Mielőtt felszólítása elhangzott, már helyet foglaltam az ülőalkalmatosságon, majd szokásomhoz híven keresztbetett lábbal kényelembe helyeztem magam. Udvarias figyelemmel hallgattam kérdésemre adott kimerítő válaszát, mely ha nem is teljesen, de némileg kielégítette kíváncsiságomat és elaltatta gyanakvásomat. Többre értékeltem volna, ha gyorsabb módszert talál pálcám rendbetételére, és az sem lelkesített túlságosan, hogy nekem kell majd bajlódnom vele. A pálcámra eddig is szükségem lett volna, de mindaddig húztam-halasztottam a mai ide tett látogatásomat, míg végül McGalagony professzor határozottan kijelentette, hogy addig meg se lásson az óráján, míg be nem szereztem egy rendesen működő pálcát, ugyanis az nem járja, hogy a padtársamat változtatom törpévé a fehér egér helyett, és ne is reménykedjek benne, hogy így letehetem az RBF-t. Mintha nem lennék ezzel tisztában!
- Kíváncsian várom az eredményt – jegyeztem meg némi hitetlenkedéssel hangomban; és bár nem akartam, sikerült meglehetősen tiszteletlen hangot megütnöm a nővel szemben, aki pedig egyértelműen nem érdemelte meg ezt a hangnemet, leszámítva, hogy módszerei számomra hagynak némi kívánnivalót maguk után.
A hitetlenkedésem viszont alapvetően nem a módszereiről alkotott véleményemből származott. Ez sokkal inkább a személye, és úgy általában az emberek iránti bizalom hiánya volt. A két szememnek általában hajlandó vagyok hinni – bár azok sem csalhatatlanok minden esetben –, így természetesen nem utasítottam vissza ajánlatát, plusz racionális ember lévén észérvekkel is meggyőzhető vagyok, amik viszont jelen esetben talán kevésbé válnak be, mint a látható tapasztalat, mert bárhogy erőltetem, ez a pálcakészítés és kezelés dolog nem az én világom.
Megjegyzésére, miszerint a szava nem elég biztosíték számomra, halvány mosoly kúszott ajkaimra. Valóban, jól látja, szavai nem győztek meg oly mértékben, hogy megelégedjek velük.
Végighallgattam, majd bólintottam. Perceken belül úgyis meglátjuk, van e igazságtartalma szavainak.
- És lehet tudni, milyen az az egy pálca ezerből, aminek nem használ? – kérdeztem érdeklődve. Ha már itt kell időznöm még egy darabig, jobb valami beszélgetésfélével elütni az időt, mint kínos hallgatással.

//Bocsi a hossza miatt, csak ennyi sikeredett.:S //

Vendég

Jade & Szvetlana

Durcás pálca a láthatáron

Kicsit hezitáltam a válaszadás előtt. Fejemben meg kellett úgy fogalmaznom a mondandóm, hogy ne csak szakmabeli értse. Amikor pedig ez sikerült mosolyogva mondtam ki a fejmben összeszerkesztett magyarázatot. Ami igaz, hogy kicsit homályos volt, de még mindig sokkal érthetőbb egy kívülállónak, mintha az eredeti gondolataimat mondtam volna ki.
Viszont ahogy a szemébe néztem rájöttem, hogy sajnos nem sikerült a tervem. Ugyanolyan értetlen a pillantása, mint eddig. Most én mondtam valamit rosszul, vagy ő nem tudja felfogni. Szerintem egészen jól fogalmaztam meg a lényeget és érthető volt. Mondjuk nekem a másik fajta magyarázat is érthető lett volna.
Jó, tisztában vagyok vele, hogy a legtöbbek nem értik meg a pálcák világát. Úgy néznek rájuk, mint egy eszközre, vagy egy számukra fontos ereklyére. Pedig a pálca teljesen más. Nem mondom, hogy konkrétan beszél, meg hogy teljesen olyan, mint egy ember. Viszont én úgy tartom, hogy lelke van. Tud érzelmileg fűződni egy emberhez,vannak emlékei. S még akkor sem felejti el előző gazdáját, ha már több évtizede van másik kézben és már régen idomult a másik varázslóhoz.
Nem beszél a pálca, de vannak bizonyos rezgések, bizonyos apró impulzusok, amiket azok, akik értenek hozzá úgy tudnak felfogni, mint mások a beszédet. S ez a "pálca beszéd" annál tisztább és érthetőbb, minél közelebb van hozzánk a pálca. Persze minden pálcakészítő máshogy írja le a pálcák beszédét. Én először csak duruzsolásnak hallom, aztán a rezgések amik a levegőben terjednek az én fülemben hangá alakulnak, ezáltal értem meg őket. Bár ez kicsit furcsán hangzik.
Azonban számomra ez az, ami a legjobban érthető. Az én világomban a pálca jobb barát, mint egy ember. S minél idősebb egy pálca annál több mindent tud mesélni. A fiataloknak még meg kell tanulniuk rengeteg mindent. Ugyanolyanok, mint a kisiskolások, a gazdájukkal együtt ők is fejlődnek. Én pedig ennek az egész fejlődésnek az elindítója vagyok, ezért is szeretem ennyire a munkám.
Mikor megkérdeztem meg akarja-e nézni a folyamatot rögtön rábólintott. Nem lepett meg vele. Látszik rajta, a pálcáján meg különösen, hogy sokmindent átélt már, amit nem feltétlenül kellett volna neki. Az viszont biztos, hogy a bizalma mások, legfőképpen idegenek felé nulla. Néha ez nem is baj, viszont van akiket ez szörnyen idegesít.
Engem nem idegesít. Sok emberrel találkoztam életem során. Pontosan tudom, hogyan kell bánni az ilyenekkel, mint ő. Én azért vagyok itt, hogy segítsek. Nem pedig azért, hogy kritizáljam a viselkedését. Az én boltomban minden vevő egyforma. Egy ember, akinek segítség kell, én pedig megadom nekik, ha megtudom adni.
Megvártam, amíg megkerülte a pultot, majd elindultam a műhelyembe. Áhitattal figyeltem a kezemben forgatott pálcát. Azt igyekeztem megtudni, hogy mi okozta ezt a viselkedést és hogy milyen mélyen érintette ez meg a lelkét. Ehhez kell koncentráció. Egy morcos pálca hajlamos összehordani tücsköt bogarat. Nekem pedig ki kell szűrni belőle az igazat.
Szemem sarkából láttam, hogy behajtotta az ajtót. Ekkor előkészültem a pálca kikúrálásához. Az asztalomon dobozok sorai magaslottak. A faragó szerszámaim is ott voltak, meg az az egy pálca, ami félbehagytam. A fal mellett hatalmas polcsor állt. Sok üres dobozzal és rengeteg üvegcsével, meg különböző eszközökkel megrakva.
Amialatt összeraktam a pálca kúrálásához kellő eszközöket. A lány körbenézett a szobán. Hát biztos, hogy nem minden nap lát ilyet az ember. Mikor felé fordultam szemben találtam magam a kíváncsi gyanakvó gyermek tekintetével.

Így gyorsan elmagyaráztam neki mi kell egy ilyen kúrához. Majd meghalgattam a válaszát, ami nem nagyon lepett meg. Egyszerűen csak kíváncsi, az ilyet nem lehet felróni neki. Elmosolyodtam, intettem egyet pálcámmal és a sarkoban álló szék a háta mögé került. Kinyújtottam a kezem, majd megszólaltam.
- Ülj csak le! Ez el fog tartani egy darabig! Szóval tapasztalható-e változás. Ha minden jól megy igen. Az alap varázslatokat már hibátlanul kellene végeznie. Mert ahogy hallom azokat sem akarta csinálni. Viszont ez lényegtelen. Azonban az is megeshet, hogy mivel nem te csináltad meg vele így az első kezelés hatása nem fog kitartani a következőig. Akkor kell tökéletesen hatnia, ha te csinálod meg vele. Viszont ahogy letelik a tíz perc ki is próbálhatod!
Mondtam neki mosolyogva. Viszont szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ennyivel nem fogom megnyugtatni. Nem tévedtem ugyanis a következő kérdése már a módszer biztosságára irányult. Hát igen ez az a helyzet, mikor nem bízik meg valaki a másikban. De nem mondhatom, hogy ez rossz, hiszen alap esetben én s hinnék magamnak a migliknál ugyanis a gyógyfüvek humbugnak számítanak.
- Biztosíték, hogy működik? A szavam. De gondolom ez neked nem elég. Le kell nyugtatni a pálcád erre pedig a legmegfelelőbb mód, ha olyan hatások érik, amilyenek közül jött. Ebben a növénykeverékben vannak olyan növények, amik feketefenyő erőből valók és olyanok amik egyenesen Erdélyből jöttek. Ezeknek a keveréke, mind a pálca vázát, mind a magját megnyugtatja. Viszont semmi sem biztos. A tapasztalatom alapján ezerből egy pálcának nem használ ez a módszer!
Ahogy nézem ezt a lányt a tényekkel lehet meggyőzni. Így igyekeztem olyan tényszerű lenni, amennyire csak tudok. Igaz még kell egy kis idő, hogy kipróbálhassa használt-e az első kezelés, de abból, amit a pálcája mondott használnia kell a gyógymódnak. Nagyon meglepne, ha nem használna semmit sem.

Egy pillanat hezitálás után válaszolt csak, ami elég volt, hogy megértsem, számomra is érthetően próbál fogalmazni, ami lévén nem vagyok jártas a pálcakészítés terén, nem lesz egyszerű feladat. Ez be is bizonyosodott szavai hallatán, ugyanis bárhogy próbáltam elképzelni a pálca kiengesztelését, próbálkozásomat nem koronázta siker. Egyszerűen ez a „a pálca egy érző lény’ dolog nem igazán az én világom, így csak bólintottam, és inkább nem fűztem hozzá semmit megállapításához. Ha nem is értem, amit mond, legalább tudom, mikor kell elhallgatnom.
Nem kellett sokat gondolkoznom kérdésén, még szép, hogy meg akarom nézni. Az emberekbe vetett bizalom nem az én kenyerem; és egy olyan embertől, aki egy olyan apa mellett nőtt fel, mint én, nem is lehet mást várni. Mindig nyitva kellett tartanom a szemem, ugyanis sokszor én ittam meg a levét az ő „kedves húzásainak”, amit hozzá hasonlóan tisztességtelen gazfickók ellen követett el, plusz, ha nem lett volna elég öntudatom, és vakon bíztam volna szavaiban, valószínűleg már megszeghetetlen esküvel lennék eljegyezve valami pénzes fickóval, vagy netalántán el is adott – értsd férjhez adott – volna. Túl sokat tapasztaltam ahhoz, hogy jó véleményen legyek és jót feltételezzek. Tisztában vagyok vele, hogy ez mások szemében szálka, csakúgy, mint a velük szemben tanúsított túlzott őszinteségem, de sok más dologhoz hasonlóan ez is hidegen hagy. A nő viszont nem produkálta azokat a jeleket, melyekből megállapítható, hogy nincs ínyére nagy érdeklődésem az eljárás iránt.
Megkerülve a pultot a nyomába szegődtem; mikor utolértem lassítanom kellett lépteimen, mivel a nő nemigen vette sietősre a figurát. Elmélyülten nézte a kezében tartott pálcámat, de nem tevékenysége kötötte le leginkább figyelmemet. Halkan behajtottam mögöttünk az ajtót; gondoltam, hogy így azért hallja, ha belép az üzletbe valaki, majd felmértem, hova kerültem. Érdeklődéssel futtattam végig tekintetem a helyiségen, mely szakasztott olyan volt, amilyennek szerintem egy pálcakészítő műhelyének lennie kellett. Tele volt érdekes dolgokkal, a levegőben pedig növények jellegzetes illata terjengett.
- Értem. Megkérdezhetem, hogy most, az első alkalom után tapasztalhatunk látható változást? – intettem az edény és a fölötte, az állványon fekvő pálcám felé. – Egyáltalán mi a biztosíték, hogy működni fog? – pillantottam a nőre; hangom udvarias volt, de némi él csendült benne. Nem szerettem az ilyen gyógyfüves dolgokat; a muglik világában az ilyesmi mindig humbug.

Vendég

Jade & Szvetlana

Durcás pálca a láthatáron

Kinyitotta a tenyerét, én pedig kézbe vettem a pálcáját. Tiszta Olivander munka, Merlinre milyen régen fogtam már kézbe egy olyan pálcát, amit Olivander csinált. Tiszta felüdülés! Igaz én is jó vagyok, de azért az Öreg munkája felül múlhatatlan. Viszonlag gyorsan szemügyre vettem a pálcát. Nem volt nehéz rájönnöm mi a baja.
Ujjaim közt forgattam, igyekeztem minden apró részletre figyelni. Hátha valami más baja is van a morcosságon kívül. Egy egyszerű kis kezeléssel megtudom ezt a gondot oldani. Gyerekjáték egy szimpla győzölés kell neki. Pár nap és kutya baja. Mikor végeztem elmosolyodtam és úgy feleltem neki.
Kicsit sem lepett meg, hogy rákérdezett arra, hogy lehet egy pálca morcos. Hát igen az ilyen megjegyzéseim miatt mindig ilyen kellemetlen helyzetekbe kerülök. Az átlag varázslók nem szokták érteni, miért tekintek a pálcákra úgy, mint az emberekre. Sokkal több van a pálcákban, mint azt a legtöbbem hiszik.
- Hogy mondjam, hogy értsd? Kicsit berágott a savas ügy miatt és most visszavág. Addig nem fog rendesen engedelmeskedni, amíg ki nem engeszteljük. - Mondtam mosolyogva, majd felajánlotttam, hogy megmutatom, hogyan kell csinálni. Vagy, ha nem akarja akkor leírom neki mit kell tennie.
Sokan azt hiszik, a pálca csak egy fadarab, amit a varázslónak használnia kell! De nem érez semmit. Pedig nagyon is érez, tudja mit akar és teljes összhangban van a tulajdonosával. Hiszen kiegészítik egymást, sokkal hűségesebbek az embereknél. Sokkal különlegesebbek, mint bárki és bármi, legalábbis szerintem.
Mikor azt mondta, hogy inkább meg akarja nézni, minthogy leírjam. Szinte tudtam, hogy ez lesz a válasza. Nem egy olyan lánynak látszik, aki vakon bízik bárkiben. Inkább meggyőzödik a dolgokról a saját szemével! Ilyen formán pedig nem tagadhatom meg tőle, hogy megmutassam neki azt, amire kíváncsi.
- Akkor gyere utánam! Itt lesz hátul! Ha akarod még adok is kelléket! - Mondtam azzal hátra vezettem, oda ahonnan jöttem. Lassan vezettem, közben pedig kezemben forgattam a pálcáját! Próbaltam csitítgatni, de ennek muszáj a kezelés. Nagyon nem óhajt együttműködni velünk.
Mikor hátra értünk elővettem egy kis edényt, majd egy kis gyógyfüvet, majd alágyújtottam az edénynek. A pálcát feltettem egy ki álványra. Az edénybe vizet öntöttem, ami párologni kezdett. Én pedig ott hagytam felette. Majd a lány felé fordultam és csillogó szemmel megszólaltam.
- Na szóval! Kelleni fog egy edény, víz, egy ilyen kis tartó és gyógyfű keverék! Ezt mind be tudod szerezni itt a boltokban. Egy hétig naponta egy öt, de inkább tíz percig kell hagyni a gőz felett. Utána olyan lesz, mint újkorában! - Jegyeztem meg mosolyogva. S csak remélni mertem, hogy segítettem neki egy kicsit.

Bólintottam és szétnyitottam a tenyerem, hogy elvehesse a pálcát. Figyelmesen vártam, hogy mond-e valamit, miközben ujjai közt forgatva alaposabban is megszemlélte a pálcát. Ollivander bizonyára tett volna egynéhány, a témához nem szervesen kapcsolódó megjegyzést, de a nő, amikor megszólalt, rögtön a tárgyra tért. Nem húzta az időt, amiért hálás voltam, viszont néhány dolgot nem értettem.
- Morcos? Hogy lehet egy pálca morcos? – kérdeztem hitetlenkedve, felvont szemöldökkel. Értem én, hogy a pálca az évek során szinte már az ember társává növi ki magát, de azért túlzás úgy beszélni róla, mintha egy emberről lenne szó. Végül is a pálca csak egy darab fa, legyen gazdája számára bármilyen különleges is, olyan, mint mondjuk egy nyaklánc, amit az édesanyádtól örököltél. A szívedhez nőtt, fontos számodra, néha többet jelent, mint bármelyik ember, de ettől még egy élettelen tárgy marad, nem lesznek érzései.
- Szeretek biztosra menni, és megbizonyosodni róla, hogy nem árul zsákbamacskát. Megnézném, ha lehetséges – futott át egy apró mosoly arcomon, de hangom változatlanul komolyan csengett. Nem rajongok azért, ha valaki megpróbál átejteni, és tapasztalatból tudom, hogy jobb mindig rosszat sejteni, akkor nehezebb pofára esni. Ez néhány embernek fájó pont, és felháborodnak, hogy meg merem kérdőjelezni folt nélküli becsületüket, de aztán valamilyen úton, módon általában kiderül, hogy mégsem voltak annyira alaptalanok vádjaim. Persze kivételek, mint mindig, ez esetben is akadnak, csak olyan ritkák, hogy az ember hajlamos megfeledkezni létezésükről.

Vendég

Jade & Szvetlana

Durcás pálca a láthatáron

Én úgy tartom, hogy a pálca és a tulajdonosa közt különös mély kapcsolat van. Nem véletlenszerűen választ a pálca gazdát. Mindig megvan a maga oka rá és az esetek többségében nem is téved semmit. Persze képes megsértődni, vagy figyelmen kívül hagyni gazdáját, de szerintem nincs hűségesebb társ a világon egy varázspálcánál.
Ha a saját példámat veszem biztos vagyok benne, hogy az én pálcám pont azért választott mert én akartam olyat, mint ő. Igaz nem nagyon tudtam hogyan kell használni, de azt akartam, hogy határozott pálcám legyen, amit nem kell keményen irányítani. Azt akartam, hogy könnyen forogjon a kezemben. Hogy olyan legyen, mint én.
S az én pálcám tényleg olyan, mint én. Kemény és határozott, sok titokkal, mégis könnyen kezelhető és erős. Sosem cseréltem pálcát még mindig azt használom, amit először vettem. Persze nem tudtam megállni, s kicsit kifaragtam, hogy különlegesebbnek tűnjön, de nem bánta így nem kellett aggódnom ez miatt sem.
Én mindig igyekszem megfelelni a pálcáknak olyan kinézetet teremteni nekik, amilyenek lenni akarnak. Ez azonban gyakran hosszú hetek munkáját jelenti. Viszont én nem bánom, amióta ennek szentelem az életem nem sajnálom arra az időt, hogy minden pálcám alaposan kidolgozzam.
Éppen egy pálcát faragtam, mikor csengett a csengő. Kimentem egy lány állt a pultnál. Megkérdeztem miben segíthetek. Mire elmondta, hogy olyan mintha idegen pálcával varázsolna. Furcsának találtam a dolgot, a pálcák ritkán csinálnak ilyet. Figyelmesen némán hallgattam, amit elmondott, s mikor kérdezett elmosolyodtam.
- Pillanratokon belül megtudjuk Kisasszony! Szabad lesz? - Azzal óvatosan elvettem a pálcát. Forgatni kezdtem, fekete fenyő, grifftoll. Érdekes párosítás, kemény, határozott természetre vall. Fülemhez emeltem a pálcát, pár pillanatig hallgattam, majd megint elmosolyodtam.
- Nincsen semmi komoly baja nem kell aggódnia Gluoster kisasszony. Egy egyszerű kezelést kell egy hétig minden nap elvégezni és megint olyan lesz, mit régen. Csak kicsit morcos egy régi ügy miatt! Valami savról van szó, de ez nem az én dolgom. Esetleg megmutassan a kezelést, vagy elégnek találja, ha leírom a folyamatot egy lapra. - Kérdeztem kedves hangon, azzal visszanyújtottam a pálcát. Tiszta sor volt, egy kis békítés kell ide, egy ilyen morcos pálcával nem lehet mást kezdeni. Ezt Olivander-től tanultam.
Elővettem egy lapot, meg a pennám, csak hogy mindenképpen leírjam a feladatot a hölgynek. Jobb, ha megvan papíron is, ki tudja mi lenne, ha valamit elrontana a kis kezelésben! Ha nem figyel nem biztos, hogy lelki sérülés nélkül megtudom javítani a pálcát. Így jobb, ha megvan naki papírom mit kell csinálni. Persze elővettem egy kis tálnyi hamut, meg vizet, hogy ha mégi kéri, hogy mutassam meg legyen mivel.
Tudom hogyan kell ápolni az ilyen pálcát. Tisztán érzem rajta Olivander hatását. Kivehető benne, az a módszer, amivel dolgozik. Ahogyan a pálcákkal beszél. S ahogyan a gyerekekel, mikor vásárolnak tőle. Mondjuk ez nem meglepő a pálca magában tartja a készítőjének is egy két kis jellegzetességét. Amiről fel lehet ismerni ki csinálta meg, akkor is ha a világ másik felérő való a készítője.

Fekete fenyő, grifftoll magú pálcám éveken át hű társam volt, minden helyzetben számíthattam rá, egyetlen egyszer sem hagyott cserben – szinte már a barátom volt. Vagy inkább a másik felem, akivel jobban szót értettem, mint bárkivel a világon. Lehet, hogy mindez nevetségesen hangzik, nem is állítom, hogy én nem találom annak, de attól még ez az igazság. Nehéz lenne új pálcát vásárolnom, hiányozna a régi, túl sok kedves emlékem köt hozzá és fájna megválni tőle. Azt hiszem, úgy élném meg a helyzetet, mint egy közeli barát elvesztését. Soha nem felejtem el a napot, amikor először fogtam kezembe pálcámat. Tizenegy évesen, álmélkodva, bizonytalanul, félve, hogy csak álmodom az egészet álltam Ollivander boltjában és hagytam, hogy az Öreg különböző pálcákat adjon a kezembe, aztán fejét csóválva tegye vissza dobozukba őket. Egész sor pálcát próbáltam ki, az Öreg meg is jegyezte, hogy igazán nehéz eset vagyok, amikor a kezembe adott pálca hirtelen vörös szikrákat kezdett szórni és a helyiségben egy pillanatra villogni kezdtek a fények, majd egy csapásra, ahogy kezdődött, meg is szűnt a furcsa, számomra hátborzongató esemény. Testemen ezalatt ismeretlen energiahullám futott végig, amint ujjaim rákulcsolódtak a fára, tudtam, hogy megtaláltam, amit kerestem, bármi is legyen az. Tudhattam volna – dörmögte Ollivander az orra alatt. - A fekete fenyő pálcákat erős kézzel kell irányítani. A grifftoll mag heves, de fegyelmezett természetre vall, éppen ezért tökéletes párja a fenyőnek. Erős pálca választotta önt, Kisasszony, de ez nagy felelősséggel is jár – figyelmeztetett az Öreg komolyan, de ajka szegletében mosoly bujkált. Nosztalgikus merengésemből egy udvarias hang rántott ki. A pult mögött egy harmincas, vörösesbarna hajú nő állt.
- Jó napot! A pálcámról lenne szó. Egy ideje nem működik rendesen, egy kicsit talán olyan vele varázsolni, mintha egy idegen pálcát használnék. – Bizonytalanul forgattam kezemben a megnevezett tárgyat, majd felnéztem a nőre.
– Tud segíteni? – szegeztem neki rögtön a kérdést, fél szemöldökömet felvonva arcát fürkésztem. Ha nem tud, akkor mondja meg most, és akkor nem fecsérlem az időmet felesleges dolgokra.

Vendég

Jade & Szvetlana

Durcás pálca a láthatáron

A mai nap úgy kezdődött, ahogy a héten mindegyik. Reggel felkeltem, megreggeliztem és lementem a boltba. Mára nem vártam vendéget, elvégre hozzám általában évkezdéskor téved be egy-két diák. Ennek ellenére kinyitottam ma is. Egy ideig csendben, szinte mozdulatlanul néztem a tömeget az ablakból.
Sokan tolongnak ma az Abszolt úton. Biztos valami fűszer van leárazva. Akkor szokott ekkora forgalom lenni erre. Mosolyogtam a sok jövő menő emberen. Mind siet valahova, csak én nem értem ennek mi az értelme? Pedig ha kicsit lassítanának sokkal többet ismerhetnének meg a világból. Hiszen teli van rejtélyel minden.
Teszem azt például a pálcák. Minden varázsló természetesnek veszi őket. Úgy tekintenek rájuk, mint eszközökre. Pedig többek annál. De ezt csak azok tudják, akik ennek szentelik az életüket. Ahogy én és Olivander tesszük. Szívünk lelkünk benne van a pálcákban. Viszont én Olivander-el ellentétben nem nézek gyilkosként azokra, akik valami baj miatt hozzák vissza a pálcájukat.
Végül is mindent meg lehet oldani. Sosincs semmi veszve. A pálcával is meg lehet beszélni a dolgokat. Meg lehet "gyógyítani" csak szánni kell rá időt. Nekem pedig mindig van időm. Számomra minden pálca egy egy könyv, amit felolvasnak, ami mesél én pedig hallgatom. Annyi mindent el tudnak mondani, csak figyelni kell. Meg merem kockáztatni, hogy én jobban el tudok beszélgetni egy egy pálcával, mint Olivander. Pedig ő a mesterem, én viszont jobban nyitok, hozzám már először is beszéltek a pálcák.
Mivel semmi érdekes sem történt az utcán, így fogtam magamat és elmentem hátra a raktáramba. Volt még pár varázspálca, amire faragnom kellett. Egész nap el tudok ezzel lenni. A fiatal pálcák még nem tudnak mesélni, de annál akaratosabbak. Meg kell velük értetni, hogy nem szabad túlzásokba esni.
Leültem a kisszékemre, s nekikezdtem a munkának. Jól el lehet vele tölteni a napot. Én általaban naponta egyet vagy kettőt csinálok meg, akkor biztosan tökéletesek lesznek. Magamban dúdolni kezdtem, s lassan óvatos mozdulatokkal faragni kezdtem azt az éger ágat, ami a kezemben volt.
Már majdnem egy órája csináltam mikor megszólalt a csengő, ami az ajtóm fölé van helyezve. Meglepetten kaptam fel a fejem. Amilyen gyorsan csak tudtam összepakoltam magam után, majd kisiettem a boltba. Ötletem sem volt ki jöhet hozzám ilyenkor, de sose bánom, ha jönnek vendégek.
Egy fiatal lány állt a pult előtt. Mosolyogva elé léptem. Alaposan szemügyre vettem. Valahonnan ismerős volt, biztosan Olivander-nél vett pálcát, mikor ott tanonckodtam. Persze akkor még nem figyeltem a vevőkre. Sokkal jobban a pálcáikra. Ez viszont ma már máshogy van. Majd udvarias hangom megszólaltam.
- Jó napot kisasszony! Miben segíthetek? - Kérdeztem kíváncsi arccal. Tényleg foglalkoztatott a dolog. Ám ekkor meghallottam valamit. Ez egy pálca, ráadásul nincs jó kedvében. Viszont egyelőre nem akartam ezt a vendégem orra alá kötni. Előbb hagyom, hogy elmondja mit szeretne. Aztán lehet, hogy megemlítem a pálca morcosságát is.

Gyorsan manővereztem az utcán tolongó emberek közt, minduntalan az utolsó pillanatban elkerülve a frontális ütközést. A forgalom vasárnap délelőtt lévén majdnem olyan magasra hágott, mint iskolakezdés előtt, de a bevásárlók zömét most a háziasszonyok adták, akik egymással vívtak vérre menő csatát az utolsó mandragóra- aszúfüge fűszerkeverékért, a vasárnapi ebéd fontos összetevőjéért. Hosszú percek óta próbáltam utat vágni magamnak a lökdösődő tömegen át, de még mindig nem értem el kitűzött célomat, mely majdnem az utolsó épület az utcában. Amikor elhaladtam Ollivander pálcaboltja előtt, egy pillanatra megtorpantam, de végül megállapítottam, hogy a tömeg jobb annál, ami bent várna. Emlékszem, másodikos koromban bájitaltanon megfelelő eszköz hiányában a pálcámmal próbáltam megkavarni az üstömben gőzölgő levet, aminek az lett az eredménye, hogy a pálca süvítve repült ki az üstből egyenesen neki a szemközti falnak és elegánsan félbe tört. Akkor Ollivanderhez fordultam segítségért, de megrongálódott, sokat szenvedett pálcám láttán körülbelül úgy nézett rám, mintha legalábbis a családját gyilkoltam volna meg. Ezek után talán érthető, hogy nem húz vissza hozzá a szívem.
Végre oszladozni kezdett a tömeg és az utolsó pár métert már úgy tehettem meg, hogy senki sem lihegett a nyakamba. Egy kicsi, nem túl feltűnő épület előtt álltam meg, egy pillantással felmérve azt, majd beléptem az ajtón. Érkezésemet egy csengő ezüstös hangja jelezte. A pulthoz lépve türelmesen vártam az eladóra, aki eddig még nem méltóztatott megjelenni, bár igazán siethetne egy kicsit, ugyanis nem érek rá egész nap. Reményeim szerint itt nem veszik olyan véresen komolyan a dolgokat, mint Ollivandernél, de ha hiányzik a szakértelem, akkor természetesen kénytelen leszek az Öreghez fordulni, hiába nyársalna fel legszívesebben már a pillantásával is. Nem mintha jelen helyzetben oka lenne rá, ugyanis egy ujjal sem értem a pálcámhoz, mégsem működik rendesen. Nem szór szikrákat, és nem sülnek el visszafelé a varázsigék, mint ahogy másodikban tapasztaltam, egyszerűen valami hibádzik. Érzem, hogy már nem úgy funkcionál, ahogy kellene.

» Daniel & Szvetlana
» Szvetlana & Leonard
» Szvetlana Katajev
» Lili & Jade
» James & Jade