Szvetlana Katajev

Teljes név:Szvetlana Ivanovna Katajev
Születési idő: 1960.06.18.
Születési hely: Oroszország, Jekatyerinburg
Élőhely: Anglia, London
Pálca: Tiszennégy és fél hüvelyk hosszú, magyal fából, sárkányszívizom húr maggal
Foglalkozás: Hat évig tanár volt, ma a pálcamágiával foglalkozik.

Az éjszaka kiismerhetetlen. Nem tudni, mit rejt a sötétség. Nem azért, mert nem lehet látni, azért mert nem lehet kiismerni. Van egy elementáris erő, ami annyira megriasztja az embert, hogy elméje legmélyebb zugaiba vonul vissza. De az erő forrását nem hajlandó felkutatni. Van valami odakint, ami megfejthetetlen számára, valami ami hideg és riasztó, valami ami embertelen.

Kiismerhetetlen ez a legjobb szó rám, olyan vagyok, mint azok a "tárgyak", amik a legjobban érdekelnek. Minden pillanatban változok, csapongok az élettel, hol erre, hol arra. Nem tudom mit keresek, vagy hova tartok. Csak csörtetek előre és nem nézek semmit magam mellett. Önző lennék? Megeshet, de ki csodálja ezt, ha valaki az orosz maffia mellett nő fel? Kiskorom óta a halál oldalán járok. Nem élvezem a látványát, sosem fogom élvezni, de elviselem. Az évek alatt közömbössé vált a számomra. Nincs már éles határ élet és halál közt. Minden élő halott és minden halott élő. Közönyös ez számomra, ölök vagy engem ölnek ez volt a jelszavam. Egészen addig, amíg huszonkét évesen el nem jutottam addig, hogy beállhattam tanárnak. Ez az eset gyögekerestől megváltoztatott bennem mindent. Kezdtem megérteni másokat. Kedves lettem az idegenekkel és segítettem, ha kellett. A régi énemet mélyen eltemettem magamban. Az új Szveta már nyitott a világ felé és minden érdekelte. Az életem boldog lett elfelejtettem, hogy milyen gonosz voltam a világgal szemben. Innentől kezdve vagyok olyan, mint most. Kedves, közvetlen, segítőkész és kicsit hiperaktív. Be akarom pótolni mindazt, ami életem első huszonkét évéből hiányzott. Számomra mindenki egyenlő és mindenki egyéniség, ahogy a pálcáik is. Ezért szeretem tanulmányozni a pálcákat. Megismerem a tulajdonost, megismerem mindazt, ami azzá teszi, aki.
Mert:Egy régi orosz közmondás szerint a gonosz nélkül a jó sem létezhet! Ez pedig azt jelenti, hogy mindenkiben meglehet ezeket találni, s a pálca mint egy nyitott könyv mesél az illetőről. Rólam azt mondaná, hogy: önfejű, megtört, álmodozó, örök harcos, igaz szívű. De persze magammal szemben elfogult vagyok, ahogy mondani szoktam: Sose láthatom magam nekem mindössze annyi jut hogy egy tükörképet láthatok! Én pedig szeretem ezt a tükörképet.

Apropó tükörkép! Mit látok, ha belenézek a tükörbe? Kicsiként mindig egy maffia tagot, vagy egy titkosügynököt láttam magamban. Ma már csak egy karcsú, magas nőt. Vékony végtagokkal, vállig érő vöröses, olykor inkább fekete hajjal és barna szemekkel. Kicsit hosszúkás, de fiatalos arcot látok. Fekete ruhákat, bőrből és vászonból, esetleg lilás színű ruhadarabokat. Nyakamban pedig anyám amulettjét a barna követ, ami mint egy pajzs véd a bajtól. Fekete bőrcsizma és fekete nadrág, ami még elengedhetetlen. Szeretek elegáns lenni, ahogy az egy oroszhoz illik. Na meg persze hidegben a bőrkesztyű is alap tartozék, a meleg sapkát és kabátot meg említenem sem kell. Hát igen körülbelül ilyen képet látok,ha a tükörbe nézek!

В школу -Az iskolában (1977)

Egy újabb borzalmas nap! Megint mindenki engem fog piszkálni, csak azért mert nem tudok rendesen hopponálni. Ez nincs rendjén. Miért kell ezért csúfolni a másikat? Én se mondom másonak, hogy ostobák, mert nem értenek ahhoz, hogyan rakjanak össze egy bájitalt. Ma is morcosan mentem órára. Persze megkaptam a hideg zuhanyt a többiektől.
- Oda nézzetek! Itt a kis bájital keverőnk! Ma mit raksz össze, te bájital zseni? - Csúfoljatok csak, nem érdekel. Majd egyszer megtudjátok, hogy jobb vagyok! Akkor majd megnézzük ki is nevet a végén. Nem hiszem, hogy ti fogtok, sárvérű férgek! Na nem mintha én aranyvérű lennék, de akkor is, aki a mugliktól jött az sárvérű, ez egy tény! Én büszke vagyok, hogy csak apám a mugli!

Боже мой! Что это? - Istenem! Mi ez? (1980)

Fa, fa, fa! Fű, fű, fű! Ááá végre egy bokor! Komolyan ez az erdőfelvigyázás nem az én világom. Minden nap ugyan az! Fák, fű meg néhány bokor. Unalmas, unalmas! Oh, mondtam már, hogy unalmas? Nem, akkor mondom megint unalmas! Itt még a gyilkos hajlamokat sem lehet kiélni. De a mai más nap volt. Ahogy az erdőt jártam, megint ellenőrzés. Persze, mintha az erdőnek hirtelen lába kelne és figyelni kellene rá. Na ne vicceljenek, hiszen ez még viccnek is rossz. Kijutottam egy tisztásra, magamban számoltam. Tíz, húsz, harminc, negyven.... Negyven??? Ennek csak harminc lábnak kellene lenni. Most vagy az én lábam ment össze, vagy... Vagy van itt valami. Ekkor felpillantottam. Az erdő le volt tarolva. Varázslat volt? látszott a módszeren, de ki lehetett? Ha meg akarom tudni itt kell maradnom, hiszen nappal úgysem jön el, akkor marad az este, bevárom itt azt a jómadarat. Egész nap ott maradtam, s mikor leszállt az est csípőre tett kézzel vártam. Sehol senki, egész este. Nem értettem, nagy tehetetlenségemben elindultam körbenézni a letarolt terepet. Nem kellett sokat mennem, hogy beleütközzek, jobban mondva felbukjak valamiben. Feltápászkodtam, majd szemügyre vettem. Egy ember volt, legalábbis szebb napjaiban. Mert most már teljsen felismerhetetlen. Ilyenkor áldom anyám nyugodt vérét. Ki akartam deríteni ki ez? De vajon hogyan? Kutakodni kezdtem, de sehol semmi iratot nem találtam. Ekkor valami hangot hallottam. Felkaptam a fejem, nem volt ott senki. Pedig tisztán hallottam a duruzsolást. Ekkor akadt a kezembe az ember pálcája. Tehát varázsló volt. Forgattam a pálcát, persze nem tudtam milyen fajta, de mintha hallottam volna, hogy beszél. Biztos megkergültem és hangokat hallok a fejemben.
-Megbuggyantam! Azt hiszem a pálca beszél! Боже мой! Mond, hogy nem vagyok elmebeteg! Szergej Kromanov? Az meg ki? És hogy jutott az eszembe? - Teljsen összezavarodtam. Fogtam a pálcát és elvittem egy profihoz. Meg akartam tudni ki a halott. A legnagyobb meglepetésemre az a Szergej fickó volt, akinek a neve az eszembe jutott. Lehet, hogy a pálca mondta meg? Áh nem! Az nem lehet!

Учительница Катаев -  Katajev tanárnő (1984)

Egy újabb elsős osztály, már két éve tanítok, de még mindig imádom a frászt hozni a kicsikre. Szegénykék, annyira megijednek mikor a pálcájukból kitalálom, hogy kik. Hát igen attól, hogy átváltoztatástan a szakterületem, még érdekel a pálcamágia, s az erdős eset után, kicsit beleástam magam a dolgok rejtelmeibe. Első órájuk van velem a kis első éveseknek. Ilyenkor még olyan aranyosak, majd ha nagyobbak lesznek. Igaz, hogy csak két éve vagyok itt, de tudom milyenek a nagyobbak. Az összes évfolyamon tanítok. Sorban ülnek előttem a szorgos kis diákok. Mosolyogva szólalok meg az óra legelején.
- Szvetlana Katajev vagyok! Nektek Katajev professzor! Nem kell tartanotok tőlem, nem harapok. Viszont, most szerentélek én megismerni titeket. Na ki lesz az első? - Három kéz lendült a magasba, az első sorban ülő szőke kislányt szólítottam fel. Majdnem belekezdett a bemutatkozásba, mire megszólaltam.
- Pszt... Egy szót se! Pálcát ide, kisasszony! Ne aggódjon nem kobzom el, nem csinált semmi rosszat! - Kezembe adta a pálcát, már hallottam fejemben, ahogy édesen duruzsol. Majd hangosan megszólaltam, miközben forgattam a pálcát.
- Tíz és fél hüvelyk! Rózsafa... Hmmm... Unikornis szőr maggal! Hmm, hmm... Csak nem Irina Sirokij a kisasszony? - Erre a teremben minden száj tátva maradt, a kislány meg bólogatni kezdett. Hát igen ez van, ha a pálca árulkodik. Persze minden diákkal végig kellett játszanom, de én élveztem. Kifejezetten, hiszen azzal foglalkozhattam, ami érdekelt. Ami jobban érdekelt, mint bármi más, a varázspálca.

Змея и покровитель очарование  - Kígyó és patrónus bűbáj (1989)

Egy éve hagytam ott az iskolát, nem volt más választásom. A családom kapcsolatban állt a maffiával. Sőt az anyám még a varázslók világaban is a rossz oldalon állt. A diákok szülei pedig nem akarták, hogy egy ilyen furcsa múltal rendelkező személy tanítsa a gyerekeiket. Szibériában vagyok, egyedül a hegyekben. Itt nyugodt lehetek. Sehol senki és semmi, nem fognak vádolni és nem bánthat senki sem. Nyugodtan telnek a napjaim. Itt azzal foglalkozhatok, amivel akarok. A napjaimat könyvek bújásával töltöm. Feltett szándékom, az animágia kitanulása és a pálcamágia lehető legalaposabb megismerése. Ma is éppen azon erőlködtem, hogy sikerüljön az alakváltás. Egy hajszálon múlt, de elrontottam. Megint nem sikerült. Persze tisztában vagyok vele, hogy a kígyó nem a legkönnyebb állat, de akkor is. Nem kellene ilyen nehéznek lennie. Én ezt nem értem. Ennek ellenére úgy döntöttem alszom rá egyet! Békések voltak az álmaim, egészen addig, amíg nem kezdtem el hideget érezni az arcomon. Felriadtam, hirtelen hihetetlen szomorúság töltött el. Nem tudtam honnan jön! Ekkor megpillantottam a dementort! Ijedtemben elkiáltottam magamat.
- Expecto Patronum! - Erősen koncentráltam arra a pillanatra, mikor az anyukám nekem adta a medálját. Hiszen tudtam, hogy a patrónushoz egy boldog emlék kell, s nekem ez volt a legboldogabb emlékem! A pálcamat kék fény hagyta el, s a fényből egy sas alakja rajzolódott ki. Egyenesen a dementor felé repült, mire a lény eltűnt. Éppen megnyugodtam volna, mikor valaki fejbevágott. Elvesztettem az eszméletem. Mikor felkeltem egy cellában csücsültem. Egy ember vigyorgott az arcomba. Majd magabiztosan az arcomba mondta, hogy ha nem adom át anyám titkait megöl! Ez most komolyan azt hiszi, hogy nekem a titkait mesélte estimese ként? Mikor ezt közöltem vele, sértetten elvonult és azt mondta visszajön. Persze én meg majd megvárom, majd ha mugli leszek! Itt az ideje, hogy sikerüljön az animágia! Most vagy soha! Koncentráltam és.... Nem, megint megpróbáltam és pont a tizedikre sikerült. Büszke voltam magamra, s így már könnyű szerrel meglógtam a börtönömből. Azt a férget pedig soha többé nem láttam.

Встреча с волшебной палочкой мастер - Találkozás a varázspálcák mesterével (1990)

London! Londonban vagyok! Persze hiányzik Oroszország az otthonom, de mindig is szerettem volna megnézni magamnak ezt a várost. Itt mindig nyüzsgés van. Az emberek mindig jönnek mennek. Ahogy körbejártam a helyet, megtudtam miért vannak a muglik is odaáig ezért a helyért. Hiszen nem csak a mágia központja, hanem igazi turista látványosság is. Meg kell vallanom vagy három napot csak azzal töltöttem, hogy a mugli látványosságokat csodáljam. Persze utána eljött az ideje, hogy a varázsló világban is körbenézzek. Első utam a híres Abszol útra vezetett. Mondjuk nem volt egy könnyű menet. S hiába tájékozódok tökéletesen vagy háromszor elvesztettem az útvonalat. Mikor nagy nehezen megtaláltam, hogy hol van a bejárat onnan már könnyen ment. Hatalmas volt a forgalom, mindenűtt nyüzsögtek az emberek. Imádom nézni a tömeget a boldog arcokat és elveszni köztük. Nem győztem forgatni a fejemet a sok bolt cégére közt. Amikor is megpillantottam egy számomra nagyon érdekes táblát.
- Olivanders pálcaboltja! - Olvastam fel a szöveget, mire hatalmas lelkesedés lobbant bennem lángra! Varázspálca bolt ez az én világom. Óvatosan nyitottam be az ajtón, majd hangosan beköszöntem!
- Доброе утро! Akarom mondani! Jó napot! Van itt valaki? - Erre megjelent egy idős ember, aki gyorsan be is mutatkozott nekem. Szorosan és melegen kezetráztam vele. S közöltem, hogy odaáig vagyok a pálcamágiáért és hogy megtiszteltetés egy olyan mesterrel találkozni, mint ő! Azt rögtön tudta, hogy orosz vagyok! Mondjuk tagadhatatlan. Kicsit töröm az angolt, na meg rögtön Доброе утро!-val köszöntem és nem Jó napot!-tal. Viszont mikor kezébe adtam pálcámat olyan játszi könnyedséggel elmondott mindent róla, hogy komolyan zöldfülűnek éreztem magamat mellette. Az igazat megvallva az is voltam. Egy kis zöldfülű, de majdcsak tanulok valamit, ha mástól nem a pálcamágia mesterétől. Meg is kértem, hogy kicsit oktasson ki a pálcamágiával kapcsolatban, amibe gyorsan bele is ment. Ennek pedig nagyon örültem végre tényleg csak és kizárólag a varázspálcákkal foglalkozhattam. Életem legszebb napja volt, mikor benyitottam Olivanders boltjába, s sosem felejtem el, amit tőle tanultam.

Мой магазин в Косом переулке - Saját bolt az Abszol úton (1994)

Négy év ennyi idő telt el azóta a nap óta, hogy Londonba jöttem és megismertem "A pálcamágia mester"-ét. Mindent megtanultam, amit lehetett és megtanultam teljes mértékig hallgatni a pálcára, mikor hozzám szól. Kezdetben Olivanders mellett voltam segéd a boltjában. Nagyon élveztem a munkám. Annyi arcot láttam és annyi mosolyt. Persze az úrnak a palca választás már nem volt nagy gond. Szinte minden esetben elsőre megtalálta azt a pálcát, amelyik a vevőhöz illett. Én pedig mindig tátott szájjal néztem, ahogy csinalja. Két éve azt is megtanította, hogyan kell pálcát csinálni. Milyen gondosan kell vele bánni. Elmagyarázta, hogy minden pálcának van lelke, s úgy kell velük bánni, hogy érezzék a jóságot. Az első pálca, amit készítettem egy tölgy pálca volt unikornisszőr maggal. Nagyon óvatos voltam vele, s minden mozdulatomat ezerszer meggondoltam. A nyelét ráadásul faragással díszítettem. Nem én akartam így. A pálca kérte én csak hallgattam rá. Büszke voltam erre a pálcára. S ezután minden pálcát ugyanilyen aprólékosan dolgoztam ki. Majd 1994-ben megnyitottam a saját pálca boltomat. Persze tudtam, hogy nem leszek konkurencia Olivanders-nek, de nem is azért nyitottam meg. Ahogy ő mindig mondta. A pálca kér mi csak teljesítjük, amit szeretne. Nem mellesleg, ha a mesterem már nem tudja vinni a boltot azt mondta átvehetem tőle a stafétát. Az 1994-es évben kereken tíz vásárlóm volt. Öt lányka és öt fiúcska. Mind mosolyogva hagyták el a boltom. Sőt az utolsó kislánynak, bizonyos Margarett Volton-nak az első pálcámat adtam el. Azt a széles mosolyt, ami az arcán elterült nem lehet elfelejteni. Most már értem hogyan jegyezhet meg Olivanders annyi embert. Ezeket az arcokat nem lehet elfelejteni, ott maradnak a fejünkben és mint a kis gyertyák égnek. Azóta jól megy a boltom, igaz nem sok vásárlóval, de majdcsak beindul az üzlet, addig meg élvezem a pálcák hangjait és a gyermekek mosolyait.

Это моя исторна! - Ez az én történetem!