Terry & Adaira találkozása a bagolyházban

Vendég

Talán jó fél órája lehet, hogy a Bagolyházban tipródom, és szuggerálom az egyik iskolai baglyot, hogy méltóztasson lejönni hozzám. De az a dög csupán ücsörög és tollászkodik. Próbáltam szép szóval, nem használt, ígértem neki egereket, az sem hatotta meg, a fenyegetőzésemre pedig olyan hangot adott ki, mintha rajtam nevetne.
A macskáknál jobban már csak a baglyokat utálom. Mondjuk, nem vagyok egy állatbarát, talán csak a lovakat tűröm meg magam mellett, de azért ennyire nem kellene utálniuk engem. Elvégre ez ellen a kis tollas szörnyeteg ellen sem tettem semmi rosszat, azon kívül, hogy a fejéhez vágtam, hogy milyen haszontalan madár.
Az iskolai baglyok egy tipikus példájával állok szemben, csakhogy vagyok olyan makacs, mint ez a karmos bestia, és már csak azért is vele fogom elküldeni a levelemet, ha már a sajátom lesérült, a drága öcsémet pedig mintha a köd nyelte volna el a baglyával együtt… A nővérem, nos, tőle meg akkor se kérnék segítséget, ha haldokolnék.
Természetesen a bagolyház bejárata előtt eszembe jutott, hogy elkérhetném Josh baglyát is, de feleslegesen nem szoktam cselekedni, ezért most itt kínlódom ezzel a kiállhatatlan madárral, mert Camille – egy beauxbatons-os levelezőtársam – még hírből sem ismeri a telefont. Pedig mennyivel könnyebb lenne a kommunikáció! Nem rossz lány, sőt kifejezetten intelligens és értelmes, csak a mugli dolgokhoz nem ért. Két éve ismertem meg, amikor a Trimágus Tusára jöttek. Már akkor megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha én is a Beauxbatons-ba járhatnék, mert akkor nem kellene letagadnom a kiállhatatlan természetű nővéremet és a drága kisöcsémet, akinek véleményem szerint néha enyhén szadista hajlamai vannak. Bár Josh szerint csak én látom őket ilyennek, de az az ő véleménye, és ő félreismeri a testvéreimet.
Leakasztom az övemről a pálcámat, és a bagolyra szegezem. – Nos, te tollcsomó, szerintem eleget könyörögtem már neked. Elég fontos ez a levél, és örülnék neki, ha lemásznál onnét. Vagy talán ennyire ragaszkodsz ahhoz, hogy lelőjek onnét? A kedvedért nem fogok törvényt szegni, pedig ha tehetném már rég rád küldtem volna egy nyamvadt Imperius-átkot – vetem oda neki, mire egy pillanatra abbahagyja a tollászkodást. Rám néz, kettőt huhog, majd kinyújtóztatja a szárnyait, de egy tapodtat sem mozdul.
Felsóhajtok, és leeresztem a pálcámat. – Te ezt élvezed, ugye? Élvezed, hogy beszélek neked, úgy nézhetek ki, mint egy hülye, és te meg sem moccansz. Hogy ennél egyszer mérgezett egeret, te szerencsétlen! – Lassan valóban kezdem azt hinni, hogy meg fogok őrülni, ha továbbfolytatjuk a játszadozást. Nem érek rá annyira, hogy vele vacakoljak, mégis ezt a levelet még ha el kell küldenem, mert a Pireneusok elég messze vannak Skóciától, és jól lenne, ha minél hamarabb odaérne a levél, de ez a jószág nem hajlandó engedelmeskedni nekem, más iskolai baglyot pedig nem látok. Roxmortsba pedig nem fogok egy levél miatt lemenni.
Annyira lefoglalja a gondolaimat a madár, hogy igazából észre sem venném, ha más is itt lenne, vagy éppen betoppanna, csak akkor, ha megszólítana, de azzal meg a jelenlegi idegállapotomban az illető nem járna jól, kivéve, ha Josh lenne, mert ő le tudna nyugtatni.
Érzem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, és ha továbbra is ez a helyzet áll fenn, akkor bizony nem csak az én baglyom lesz sérült, hanem az előttem pöffeszkedő bestia is.
Visszaakasztom az övemre a pálcámat, majd megmasszírozom a homlokom. – Könyörgöm, valaki szánjon meg… Merlin… Nem te, Price, hanem a másik… Miért nem tudsz megkönyörülni rajtam? Ma még nem is csináltam semmi rosszat! – dünnyögöm. Tegnap belegázoltam egy griffendéles liba lelki világába, mert ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy felvilágosítsam arról, hogy a tóban bizony nem érdemes fürdeni, hacsak nem akar kákalag-eledel lenni. Viszont ma senkit nem bántottam meg, ezért nem is értem, hogy miért kegyetlen velem az élet, amikor már tegnap megkaptam a magamét Merlin házimanó-mániájával. Hihetetlen, hogy az a kölyök állandóan rá akar venni engem, hogy barátkozzam a manókkal. De miért akarja ezt? Tudja, hogy utálom őket.
Felemelem a tekintetemet a bagolyra. Mást se csinál, csak a tollaival foglalatoskodik. Vajon milyen lenne, ha megkopasztanám? Már komolyan fontolgatom azt a lehetőséget, hogy kitépem a tollait, majd megpróbálom rávenni valaki másnak a madarát, hogy engedelmeskedjen nekem.

Vendég

Terry & Adaira találkozása a bagolyházban Tumblr_m6i4eor6tQ1rpb875

Unatkoztam, mert Lili tanul Tony, meg turnén van, és itt maradtam egyedül. Szinte, ahogy most is mindig, Lilin jár, az eszem ezért, is mentem be, a bagolyházba. Amúgy, is régen láttam, a baglyokat és kedvelnek is engem. Nem, tudom hogy miért, de ez van ha egy, helyes fiú mint én megyek, be a baglyokhoz. Talán, mert kiskorom óta, imádom a baglyokat. Na, de mindegy bementem a baglyokhoz, és megláttam, egy hollóhátas lányt. A találjárol ismerem, fel hogy ő is az. Ekkor, én a béna képemmel, nagyon szeretek bámészkodni. Pár, perc után megszólalok, mivel látom hogy szerencsétlenkedik, a baglyával. Ezért, illendő lenne segítséget adnom, neki.-Szia! A nevem Terry Bott! Segítsek, neked? Látom, hogy bénázol a baglyokkal. Már, elnézést a kifejezésért. Téged, hogy hívnak? -Kérdeztem, tőle miután elvettem, tőle a levelet és odaadtam, a baglyának. Szép, óvatosan megérintettem rákötöttem, a lábára a levelet, és elrepült. Valahogy, engem mindig jobban, szeretnek a baglyok,és jobban hallgatna, rám mint a gazdájára. Persze, fogalmam sincs, miért van ez, de a lány nagyon tetszik nekem. Talán, meg is hívom a mézesfalásba vagy, le Roxmortsba, Amúgy, is hétvége van és ilyenkor, nem tudom miért tanul Lili de, általában vele, vagy Tonyval szokta, tölteni a hétvégét. Szinte, kiábrándító csodálatosan, barna hajú lány előtt, állok akinek a tekintete kissé, tüzes de, olyankor szeretni való. Mondjuk, én ezt látom meg rajta de, nem tudom mások hogyan véleményeznek róla. Szeretnék, jó benyomást, kelteni a lányra, de olyankor nem akarok, ágaskodó lenni.

Vendég

Már komolyan azt fontolgatom, hogy lelövöm azt az átkozott madarat, amikor valaki megszólít. Akaratlanul is összerezzenek, majd a hang irányába fordulok. Valóban annyira lefoglalt az iskolai bagoly, hogy nem vettem észre a fiút, így talán nem csoda, ha felvont szemöldökkel néztem rá. Amolyan „ki a fene vagy és mikor jöttél” tekintettel jutalmazom.
Felsóhajtok. – Szia. – Miközben köszönök, végigmérem. Láttam már párszor a klubhelyiségben, és megnyugtat a tudat, hogy nem egy bunkó mardekárossal, egy nagyképű griffendélessel, vagy egy hiperaktív hugrabugossal van dolgom. Reményeim szerint ő is a normálisabb hollóhátasok közé tartozik, mert azért közöttünk is van egy-két olyan alak, hogy nem is értem a Teszlek Süveg miért rakta hozzánk…
– Adaira. Adaira Taggart – mutatkozom be én is, mert így kívánja az illem, de közben azon rágódom, hogy lehet nem kellett volna említenem a vezetéknevemet, mert ki tudja, talán ismeri valamelyik testvéremet… Az pedig nem lenne jó, mert én egy teljesen más világban élek, mint ők, csak sajnos egy néven vagyunk kénytelenek osztozni. Lényegében ezért nem örülnék neki, ha említené, hogy hallott a hugrabugos nővéremről, aki képen vágott egy mardekárost, mert az szidta a sárvérűeket, vagy ha szóba kerülne az öcsém, akinek szinte hobbija, hogy romba dönti az őrült kísérleteivel a bájitaltan termet. Ahogy fürkészem a fiú arcát megállapítom, hogy az öcsémet biztosan nem ismeri, mert idősebbnek tűnik az öcsikémhez képest, de sajnos lehet, hogy a nővéremet ismeri…
Felajánlja a segítségét, én pedig örömmel elfogadom, mert először is nem értek az állatokhoz, másodszor viszonylag alacsony vagyok, ezért nem is érem el azt a hülye dögöt. – Azt megköszönném – felelem, és átnyújtom neki a borítékot. Majd amikor a bénázásomat említi, olyan gyilkos pillantást lövellek felé, amilyet általában mindenki ki szokott érdemelni, ha ilyen megjegyzést tesz rám.
– Csak ezzel a példánnyal van problémám. A sajátom megsérült, így kénytelen voltam használatba venni az iskolai baglyokat – intek a fejemmel a madár irányába. – Persze, elég kevés sikerrel – jegyzem meg fintorogva. Figyelem, ahogy a madárral bánik. Bezzeg nekem nem tudott szót fogadni! Ebből is látszik, hogy nekem nem szabad a közelükbe menni.
– Látom, te igazán értesz az állatokhoz – teszem szóvá az iménti gondolatomat, de nem bóknak szánom, vagy ehhez hasonló, csupán tényként megjegyzem. – Mellesleg köszönöm. Ha nem jössz, talán még egy órát itt szórakoznék vele – pillantok a madár után. Kissé elgondolkoztat, hogy vajon rám miért nem akart hallgatni, bár a puszta kisugárzásomat is utálják az állatok, és én is utálom őket, szóval bizonyos szinten érthető. Érdekes, hogy a fiúnak meg olyan kis vidám az aurája, és őt máris a bizalmába fogadta a csőrös. Nos, én sose leszek olyan, mint Terry, így nyilván örökké hadilábon fogok állni a baglyokkal.
Kissé tartózkodó vagyok vele szemben. Nem tartozik a csekély számú baráti körömbe, s azonkívül, hogy tisztában vagyok a nevével és azzal, hogy egy házba járunk, semmit nem tudok róla, ha a segítőkészségét nem számítjuk. Ráadásul nem látok nála levelet, így kötve hiszem, hogy ő is a szárnyasok szolgáltatását akarja igénybe venni.
Karba tett kézzel pillantok körbe. Utálok itt lenni. Az egész hely tele van tollakkal, madárürülékkel meg egy-két döglött egérrel. Némelyik bagoly alatt egészen undorító állapotok uralkodnak. – És, téged mi lesz hozott erre? Nem hinném, hogy te is levelet akarnál feladni, vagy tévedek? – érdeklődöm megint puszta udvariasságból. Lehet, hogy Terry aranyos, de mivel harmadikos korom óta van párom, ezért nem tekintek rá úgy. Ráadásul én rendeletpárti vagyok, és nem is óhajtom azt megszegni. Köszönöm szépen, én remekül érzem magam a kirendelt párommal. De talán – esetleg ha nem olyan bosszantó a fiú, bár mondjuk Merlin is eléggé idegesítő a folytonos bocsánatkéréseivel –, akkor talán lehetünk barátok. Legalább is, mivel segített nekem, ezért jövök neki eggyel.

Vendég

Ahogy, bemutatkozott nekem már, ismerős volt. Adaira! Nagyon, szép neve van. Mondjuk, én is a kirendelt párommal, szeretek lenni és amolyan barátkozós, típus vagyok. Láttam rajta, hogy meglepődött mikor a baglyot, elküldtem, a levéllel. Igen, nagyon szeretem a baglyokat, és jól kijövök velük. Mondjuk, a testvére nem is nagyon érdekel, tudom mert Lilivel jár, egy egyetemben de, engem, csak a szerelmem számít. Nyilván, sok közös lehet bennem, Adairával de, én szeretek énekelni őt, meg nem tudom. Mosolyogtam, felé majd elmondtam, a titkomat a baglyokkal, kapcsolatban.-Nos, tudod Adaira azaz, egy titkom van hogy én szeretem, a baglyokat kiskorom óta. Mindig, jól kijövök velük. Nem, kell olyan durvának lennünk.- Mondtam, a szemébe mosolyogva. Majd, újra megszólaltam de, már akkor ezt mondtam neki.
-Figyelj! Megtaníthatrak, rá hogan légy kedves velük! De, mondd csak nem szeretnél valamit meginni?- Kérdeztem, tőle szélesebb mosolyra húzva, a számat. Tudván, imádok társaságokban lenni, és szeretném jobban, megismerni a lányt. Nem, szeretnék felhajtást, kelteni mert a lesifotósok mindenhol ott vannak.

Vendég

Sose tartoztam a barátkozó emberek közé. Valahogy nem vonzott sose, hogy értelmetlen témákról fecsegjek, így általában azt szoktam csinálni, hogy megfigyelem a környezetemet, és aki a vélemény szerint a legtöbb intelligenciával rendelkezik, azzal próbálok kapcsolatba kerülni, bár az utóbbi öt évben annyira lekötött Emeline és Merlin pátyolgatása meg az én drága lököttem, hogy nem volt se időm, se kedvem ismerkedni. Most is csak egy véletlen folytán beszélgetek Terry-vel.
Említi, hogy szereti a baglyokat, mire fintorogva rápillantok egy tollas borzalomra. – Hogyan lehet ezeket szeretni? – kérdezem még mindig fintorral az arcomon. Én nem szeretem őket, mert koszosak, büdösek és mindent összepiszkítanak. De ha ő szereti ezeket a tollcsomókat, tessék, nem akadályozom meg benne.
Csípőre tett kézzel egy szkeptikus pillantással jutalmazom Terry-t. – Nos, eleinte nem is akartam elkábítani és nem is vitatkoztam vele. Ő nem akart engedelmeskedni – szögezem le, mert eleinte valóban nem állt szándékomban megölni azt a madarat. Amúgy is, a durvaság a jellemem egyik alapköve. A nélkül sebezhető lennék, pláne, mivel a kisebbekbe mindig szívesen kötnek bele mások, így hát kénytelen voltam elsajátítani, és a tökélyre fejleszteni az undokságot és a faragatlanságot. Mondjuk, tudok kedves is lenni, ha kell, de az annyira nem az én világom.
Terry javaslatára felnevetek. Még hogy én és a baglyok?! Kizárt. Mekkora butaság! – Nos, köszönöm, de inkább nem élnék a lehetőséggel. Nem is akarom őket megszeretni, csak azt akarom, hogy engedelmesek legyenek. – Finoman visszautasítom közben pedig azon morfondírozom, hogy miért akarja mindenki, hogy én szeressek vagy kedveljek undorító kis lényeket. Először Merlin jön a házimanó-mániájával, most meg Terry szeretné, hogy barátkozzak a madarakkal. Köztudott tény, hogy én és az állatok akkor járunk a legjobban, ha elkerüljük egymást. Remélem, holnap valaki egy macskát rak elém, mert akkor már az allergiám is kiújulna…
Elképeszt, hogy Terry mennyit tud vigyorogni, nekem annyira nem szokásom. Többnyire csak Josh társaságában mosolygok meg néha a barátaim körében, de egyébként nem jellemző rám.
Felajánlja, hogy igyunk valamit, és bevallom, jól esne egy csésze tea, így hát bólintok. – Azt hiszem, egy kis tea nem ártana ez után a kis kaland után. Elmegyünk a konyhába a házimanókhoz, vagy inkább lesétálunk Roxmortsba a kávézóig? – kérdem, és titkon remélem, hogy inkább az utóbbit választja, mert utálom a manókat is. Mondjuk, mit nem gyűlölök? – Indulhatunk? – kérdem, és részemről, ha benne van, akkor elindulok vagy a konyha, vagy a faluba vezető ösvény felé.

Vendég

Nem, tudom hogy Adaira miért, nem szereti a kis lényeket. Olyan, cukik és aranyosak. Látom, nem sokat szeret nevetni, de annál inkább megtanítom, neki hogy másokat, is kell. Lényegében, nem nehéz megtanulni, csupán kedvesnek kell, lenni valakihez. Megráztam, a fejem mikor mondta, hogy a manókat sem, szereti ez, a lány tényleg nem szeret, vagy is nincs szíve, szeretni. Aztán, mondtam neki valamit..- Látom, nem vagy képes szeretni vagy is nincs, szíved szeretni. Mégjó hogy az embereket nem utálod. Egyébként, Roxmortsba szeretnék, lemennim Odaindultam, volna csak sose, hagyom ki a baglyokat..-Mondtam, neki szintén mosolyogva de, ezt egy cseppett sem találta viccesnek. Nem, tudom mi baja van a csajnak velem, de én nagyon bírom. Talán, még a kelleténél is jobban. De, meg vagyok Lilivel. Majd, válaszoltam a következő kérdésére.- Szeretni? Egyszerű dolog... Ha, szereted a párod idővel, rájössz milyen boldog leszel, vele. Nem, kell mindenkit utálni. Na jó kivétel, a Mardekárosokat kinem, állhatom. Egyébként, szeretsz énekelni?- Emlékszem, mikor Tony tanított gitározni, elővettem, a lány válaszát, meg sem várva, s már énekeli kezdtem. Furcsa, mindenki, engem nézett de általában, a legtöbben Tonyt kedvelik. Nem, tudom miért de ez, van. Valahogy mindig úgy érzem, hogy a középpontban van, én meg csak selejt maradok. Bár, az első fellépésén nagyon, jól éreztem magam. Akkor, volt rendes mikor, felkért a színpadra hogy játszak, vele. Na, majdnem akkor robbantam be, a köztudatba.De, remélem a lány tetszését elnyertem.

Vendég

Nos, inkább az a kérdés, hogy hogyan lehet szeretni ezeket a lényeket. Kétségtelenül hasznosak, azonban szeretnivalónak aligha nevezném őket. Mondjuk, lehet, hogy az én az jégszívem gondolja ezt, de nekem épp elég, hiszen mások véleménye nem túlzottan szokott érdekelni.
Terry szavaira felsóhajtok. – Nézd, nagyon kevés ember van, akit szeretek – mert bizony, tudok szeretni –, azonban semmilyen lény nincs, amit pusztán azért kedvelnék, mert aranyos. Az észszerűséget mindig is fontosabbnak tartottam a haszontalan érzelmeknél, és az állatok iránti szeretet véleményem szerint a haszontalan dolgok közé tartozik. Könnyen lehet, hogy most valóban szívtelennek fogsz ezek után tartani, pedig a gondolkodásom szimplán a szociopatákéhoz hasonló – felelem nyugodtan. Négy ember létezik a világon, akiket szeretni tudok, és egy állat sincs, amit tudnék.
Terry nagy fába vágja azzal a fejszéjét, hogy megpróbál megismerni, mert minél inkább megismer, annál jobban elborzad majd tőlem, ahogy sok más ember is elszokott. Egy halvány mosollyal az arcomon azért hozzáteszem: – Ó, ne hidd azt. Az emberek 85 százalékával nem szimpatizálok, de nyilván ez is csak azért van, mert túlságosan különböznek tőlem. – Ha jobban belegondolok, talán igaza volt a nővéremnek, amikor azt állította rám, hogy szociopata vagyok. Eléggé rám illenek azok a jellemzők. Mindenesetre, én így vagyok tökéletesen boldog, és senki kedvéért nem fogok változtatni.
– Rendben, akkor menjünk Roxmortsba – bólintok, és a baglyokra inkább nem reagálok, mert akkor kezdődne elölről a „megszeretetem veled a baglyokat Adaira”-dolog, és ahhoz nincsen kedvem. Sétálás közben Terry-re pillantok. – Egyébként, ha azt hiszed, hogy utállak, akkor tévedsz. Nincs bajom veled a túlzott bagolymániádon kívül. Szimplán annyi, hogy nehezen ismerkedem és nem mindenkit fogadok a bizalmamba. – Talán megnyugtatják majd a szavaim, talán nem, de úgy érzem, ezt nem ártott tisztázni, mert valóban nincs vele különösebb bajom, csak én szimplán ilyen vagyok. A barátaimmal se viselkedek túlzottan kedvesen, de ők épp azért a barátaim, mert el tudják viselni a kiállhatatlan személyemet.
Terry megint a szeretetről kezd magyarázni, ami bár nem túl ismeretlen érzés számomra, de azért viszonylag mégis elég távoli, hiszen csak a páromnak tudom kimutatni, hogy mennyire szeretem őt. – Én szeretem a páromat, Terry. Két éve együttvagyunk. És nem utálok mindenkit, csak a többséget, az azért nagy különbség – mosolyodok el halványan, majd amikor említi a mardekárosokat összeráncolt homlokkal fürkészem az arcát. – Nem értem mi bajod van velük, nekem jelenleg három rokonom is odajár. Vannak ott normális emberek is… De lehet csak azért gondolom így, mert majdnem odakerültem – nevetek fel halkan. Valóban, a beosztási ceremónia idején a Süveg eltöprengett azon, hogy vajon inkább mardekáros vagyok-e, mint hollóhátas, de szerintem jobban jártam a döntésével.
Aztán a mardekárosokról hirtelen áttérünk az éneklésre, mire felvont szemöldökkel ismét rápillantok. Nem értem ezt a hirtelen váltást, de legyen. – Nos, valamennyire tűrhető a hangom, de ha zenéről van szó, akkor szívesebben zongorázok. Az jobban illik hozzám – válaszolok, majd hirtelen énekelni kezd, és szintén nem értem, hogy miért fakadt dalra, de nem szólok közbe. Annyira nem vészes, bár kicsit attól tartok, hogy rá akar majd venni, hogy csatlakozzak hozzá.
Ha fejezte a dalt, akkor ismét rászegezem a tekintetemet. – Ahogy elnézem, te nagyon is szeretsz énekelni, és nem is vagy hamis. – Ez nálam már dicséretnek számít, akik ismernek azok pedig tudják, hogy milyen ritkán ismerem el mások képességeit. – Mondd csak, mióta is énekelsz? – érdeklődöm, mert ezzel a témával talán addig is kihúzzuk, amíg leérünk a faluba. Bár van egy olyan érzésem, hogyha ez a téma is ellaposodna, akkor Terry előbb-utóbb feldobna egy újat. Szegény fiú, nem is sejti, hogy mennyire rossz beszélgetőtárs vagyok. Én sose voltam egy kezdeményező ember, és akit nem ismerek, azzal bizony eléggé nehezen tudok csak elbeszélgetni.

» A két Nott találkozása a téli szünet után
» Adaira Taggart
» Adaira és Merlin "kalandjai" a klubhelyiségben
» Adaira és Josh szokásos randija - 1997. 07. 06.
» Terry & Lili - Csillaghullás