Kimi és Charlie-Első igazi randi <3

   

"Most is." Vajon ezt , hogy érti. Merjem azt gondolni, hogy tényleg kedvel engem és jól érzi magát velem? Ő egy csodálatos nő, és csak büszke lehetek magamra, ha ez tényleg így van és elértem azt, hogy elbűvöljem. Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen lesz... Hogy majd tényleg jól érzem magam vele és kedvelem is, és persze nem csak azért vagyok vele mert muszáj hanem azért is mert én , mi így akarjuk. Azt hittem majd párszor elmegyünk egy halálunalom vacsorára, persze csak a formaságok kedvéért és aztán eljön életem legszomorúbb napja, maikor el kell vennem egy nőt akit még csak ne is kedvelek, csak azért mert egy ember ott a felsőbb hatalmaknál így határozott... És aztán jöhet a gyerekgyártás... Na arra már tényleg nem lettem volna képes, hogy összefeküdjek egy olyan nővel akit nem birok elviselni a közelemben. Emígy is csak a gyerekek sínylették volna meg ezt az egészet, mert egy olyan családban kellett volna felnőniük, ahol a szülök csak azért vannak együtt mert gy kell lennie... Na de kicsit előreszaladtam a dolgokkal, mert még mi sem tartunk sehol, bár az nagyon jó jel, hogy kedveljük egymást...De ez még korán sem elég ahhoz,  hogy boldog, családcentrikus házasságban tudjunk élni...  - És a szüleid nem kaptak sokkot, hogy bekerülsz egy olyan világba, aminek a létezéséről eddig még nem is tudtak? - tettem fel egy újabb kérdést, ha már ő nem kérdez akkor kihasználom az alkalmat. Ez mindig is érdekelt, hogy a muglik ezt, hogyan élik meg? Nekünk persze ez teljesen természetes, de nekik...
- Hát ez hosszú történet, de mivel megígértem, hogy bármit kérdezel én válaszolok, ezért most be tartom a szavam. - hajtottam le a fejem. - Tudod Percy mindig is olyan különc volt, feljebb valónak tartotta magát tőlünk, már kiskorunkban is elvárta anyjáéktól, hogy vele mindenben kivételezzenek. - kezdtem bele a történetbe. - Aztán ahogy növekedett ez kezdett egyre súlyosabbá válni nála.  Mint tudjuk a családunk szereti és elfogadja a muglik  társaságát és jelenlétét a varázsvilágban. Ezért is kaptuk a "véráruló bélyeget." Percy viszont más, ő gyűlöli a muglikat, mert szerinte nem méltóak arra, hogy varázspálcát tartsanak a kezükbe,és ezt sosem titkolta. Apa már nehezen tűrte, azt amit művel, megvetett minket mert beengedtük az otthonunkba Hermionet és a többieket... Betelt a pohár és egy nap összeszedte minden cuccát és elment.  Ősszintén jobb ez így, hogy nincs ott. Bár anya bármikor visszafogadná, annak ellenére, hogy a szemére vettette, hogy ő tehet arról, hogy idejöttek a "sérvérüek". Én viszont gyűlölöm őt és megvettem mert ilyent tett. - sóhajtottam. - Hát ennyi lenne a lényege, ezért beszélek így róla.
- Nem nagyon volt rá alkalmam, hogy táncolni vigyek akár kit is. - mosolyodtam el. - Miért gondolod azt, hogy egy nagy nőcsábász vagyok? - Nem értem én ezt... Nem vagyok annyira jó képű, hogy bomoljanak a nők utánam. De engem más nem is érdekel csakis ő...

   

- Elveszett voltam... Egy teljesen új világba csöppentem bele. Nekem minden egyes perc egy varázslat volt. Sőt, a mai napig az is. Most is... - Ez így igaz. Mosolyogva körbepördültem, amikor lendületesen megforgatott. Jó vele táncolni. Sőt, be kell vallanom jó vele lenni. Én abban szeretnék hinni, hogy a világon minden varászlat. Én pedig szerencsés vagyok, hogy mindezt megélhetem, megtapasztalhatom. Charlie mellett pedig valahogy azt érzem, hogy különleges vagyok. Kedvelem... De Őt nem is nehéz kedvelni. Fogadni mernék rá, hogy már eddig is több tucatnyi nő olvadt el az édes tekintetétől. Sőt, még több buta liba veszett már el ebben a szempárban. Én viszont egyik sem akarok lenni. Se egy a több tucatnyi nő közül, se egy a sok buta liba közül. Én valaki más akarok lenni az életében. Valaki, akihez kötődni tudna. Azt akarom, hogy mindig ilyen legyen. Ne csak eleinte, hanem mindig. Nekem egy olyan férfira van szükségem, egy olyan férfi mellett akarok felébredni minden reggel, aki mellett minden egyes nap azt érzem, hogy reménytelenül beleestem.
- Hűha, ez eléggé csúnya volt. Mi művelt, amiért ennyire gyűlölöd, ami ennyire megbocsájthatatlan? - Talán előbb inkább azt kellett volna megkérdeznem tőle, hogy akar-e erről beszélni. De ha jól emlékszem egyszer már tett erről említést, amiből nem volt nehéz arra következtetni, hogy valamiért őszintén haragszik Percy-re. De ha inkább nem szeretne róla beszélni, akkor nem is fogom faggatni. Épp csak nem megy, nem tudom nem észrevenni, figyelmen kívül hagyni azt, hogy látom rajta mennyire bántja ez a valami a testvérével.
- Akarsz róla beszélni? Jó hallgatóság vagyok... Ha nem, akkor szótlanok is maradhatunk. Különben is táncolsz olyan jól, hogy egy szavam sem lehet. - Sőt, inkább a szavam is elállt. Azt hiszem az nem volt benne a levélben a nevemhez mellékelve, hogy nagyon szeretek táncolni, szóval ha leakarod venni a lábáról csak vidd el táncolni. Szeretek táncolni. Szóval, azt kell mondjam nagyon is jól választott ma este...
- Mond, minden nőt így szoktál levenni a lábáról? Elviszed őket táncolni? Mert akkor nagyon jól csinálod... - azért ez a kérdés nem olt egészen komoly, vagy igen? Mert mindvégig csak mosolyogtam. Sőt, kezdtem azt hinni, hogy bezsibbadtak az arcizmaim és abba sem tudom hagyni.

- Ne bánts meg, akkor mindig elfogok jönni. De ha mégsem, akkor azt valahol legbelül Te is tudni fogod... - Az első pillanatban elakadt a szavam, fogalmam sem volt, hogy erre mégis mit mondhatnék. Az sosem fog aggasztani, hogy késel csak az, hogy egyszer csak majd nem jössz el. Azt biztosan nem tudhatja, de ha bűntudata van, akkor valószínűbb, hogy tényleg nem fogok eljönni, mert valamivel akarata ellenére is sikerült megbántani, amire nagy valószínűséggel azt hazudnám, hogy túl vagyok rajta, ami nem igaz. De nem akarom, hogy megbántson. Együtt kell lennünk. Arról még nincs túl sok elképzelésem, hogy erről hogyan tudnék megfeledkezni, csak remélem, hogy egyszer sikerülni fog anélkül, hogy észrevenném már nem gondolok arra, hogy egy az egész egy kényszerállapot, amit mindketten azért teszünk meg, mert kell, mert elvárják tőlünk.
- Na igen... Én sosem fogom megtudni milyen vérárulónak lenni, mivel csak egy... Na jó, nem bírom kimondani. Undorító. De azért elmondhatnád milyen érzés? - Ebből azt is gondolhatja, hogy volt szerencsém tudomást szerezni arról, hogy összefutott Vivianne-el. A koszos kis sárkányai meg a koszos mugli barátnője? Hát igen, ez egy kicsit erős volt, de ugyanakkor nincs is ezen mit szépíteni. belőlem sosem lesz aranyvérű, Charlie viszont nagyon is, a tetejébe pedig egy varázstalan családból származó boszorkányt kell elvennie feleségül.
- És szerintem én olyan higgadtan vettem tudomásul, hogy... Az első gondolom az volt, hogy ennek a férfinak csak egy gyerek fogok lenni. - Amiben azért van némi igazság. Ő huszonnégy éves. Én tizenhét vagyok. Ezen nem tudunk változtatni. De nem akarom, hogy ténylegesen úgy kezeljen, mint egy gyereket. Azt nem viselném el. De ugyanakkor azt hiszem ma sikerült elérnem nála, hogy a nőt lássa meg bennem, ne a copfos kis tündérlányt.
- Őszintén? Akkor a mólónál nem megcsókoltalak, hanem lecsaptalak volna, hogy hallgass már el. Egy tucat tanévzáró vizsga van még előttem. Nincs arra szükségem, hogy még valaki pluszban azzal traktáljon, hogy tanulnom kell. - Mikor pontosan tudom, de valahogy nem megy a fejembe. Az egész egy nagy katyvasz. Végeláthatatlan katyvasz, amit nekem kellene kibogozni, de mintha önmagam ellensége lennék képtelen vagyok végigcsinálni.
- Azért reménykedtem benne, hogy ha már egy álarcos bálba hívsz el, akkor táncolni is fogunk, legalább egy kicsit. - Csúsztattam kezeimet a vállaira és egy kicsit közelebb is léptem hozzá, mert így még egy pár elférne közöttünk. A férfiak nagy többsége be nem ismerné, hogy tudnak táncolni, ami nagyrészt elfogadható, de attól függetlenül, hogy egyesek még milyen jól is tudnak táncolni rettenetesen utálnak.

- Ne haragudj. Tudom, hogy elkéstem egy kicsit, de csak úgy elszaladt az idő... Plusz fogalmam sem volt hol van ez a terem, mármint adtál egy címet, csak ha még sosem jártál itt... De azért csak sikerült összehoznunk. Tényleg nem szándékosan várattalak meg... - A legtöbb nővel ellenben utálok valahonnan elkésni és egyszerűen zavar, amikor tudom, hogy valakinek rám kell várnia, mégis mintha az enyém lenne a világ minden ideje, nem törődve azzal, hogy sietnem kéne ráérősen hajszálanként fésülöm ki a hajamat. Én nem vagyok ilyen. Sőt, inkább előbb érkezem a megbeszélt időponttól legalább tíz-tizenöt perccel, de ez most nem jött össze. Azért tényleg remélem, hogy nem érkezett meg túl korán és nem várakozott nagyon régóta. Én tényleg sietni akartam, csak jellemzően ilyenkor egyetlen taxi sincs sehol, mert odakint parkolnak mind. De azért egyet csak sikerült elcsípni, meg szerencsére nem is voltunk már olyan messze innen. Mondjuk rá nagyjából kiismerem magam a városban, de azért ne tőlem kérjen senki se útbaigazítást.
- Copfos kis tündérlány? Ebben az esetben azt kell mondjam Te is elkéstél. Copfos kis tündérlány még az oviban voltam. - Amikor még anyu vitt el vásárolni, hogy együtt válasszunk nekem valamit. Gondolom mondanom sem kell, hogy ez azóta nagyon megváltozott, vagyis most már fordítva működik. Annyiban változatlan maradt a dolog, hogy a pénztárnál még mindig anyuhoz fordulok pontosan olyan tündéri mosollyal, mint copfos kislány koromban.
- De azért remélem nem vagy nagyon elkenődve, mert engem kaptál egy copfos kis tündérlány helyett. - Te jó ég. Mi van velem? Én most flörtölni próbálok vele? A legutóbb megcsókoltam, most pedig flörtölni próbálok vele. Charlie nagyon is jól rátapintott a lényegre. Hová lett az a copfos kis tündérlány? Alig öt perc alatt úgy érzem, hogy be sem állt a szám, a dolgok valahogy mégis csak azután tudatosultak bennem, hogy már kimondtam őket. Mintha a gondolataim kikapcsoltak volna és valami egészen más irányít. Talán ideje lenne felhagyni azzal, hogy nem akarok tudomást venni arról, hogy a jövőm előre megvan írva egy pergamenen. Charlie pedig egy jó ember. Megérdemli, hogy ne úgy tekintsek rá, mint valami kényszerre.
- Bíztam benne, hogy megfogod kérdezni... - Na kezdjük a legelején. Van egy férfi, aki piszkosul jön néz ki, elhívott randizni, majd megkérdi, hogy van-e kedvem táncolni. Két kérdésem lenne. Az első, létezik ilyen férfi? Kettő, álmodom? - Igen. - Határozottan igen.

Első randi... Mert ez már nagyon is egy randi lesz. Nekem pedig fogalmam sincs mit gondoljak róla, rólunk, erről az egészről. Meglepett... De igazából nem azon gondolkodtam el, hogy el kéne-e mennem, sokkal inkább, hogy egy álarcos bálra mit is kellene felvennem. Nem volt könnyű dolgom, mivel hazamenni nincs idő, különben sem tudok most, így írtam anyunak, hogy mi mindenre lenne még szükségem. Még szerencse, hogy levélben nem tud annyit kérdezősködni meg faggatni arról a bizonyos fiúról. Tudom, hogy ezt megfogom még kapni, de nem most. Ennyi  lényeg. Anélkül sem hagynak nyugodni a gondolataim egy pillanatra sem. vegyes érzelmek kavarognak bennem. Izgatott vagyok és talán egy kicsit tartok is ettől. Az az igazság, hogy pontosan ilyennek akartam elképzelni, csak valahogy nem hittem benne, hogy igaz lehet.
Ma szinte egész délután a tónál ücsörögtem a korláton... Igen, felküzdöttem magam, mivel nem volt, aki önelégült mosollyal felkapjon és felültessen. Eszembe is jutott azonnal. Azt hiszem ez volt, ami motivált abban, hogy felszenvedjem magam, csakhogy most egyedül voltam, mégis addig üldögéltem ott, amíg beesteledett. Én pedig szó szerint futni kezdtem be a kastélyba, fel a klubhelyiségbe, mivel nem szándékoztam elkésni. A fekete ruha pont olyan tökéletese állt rajtam, ahogy akartam. Más különben világraszóló hisztériába kezdtem volna, mivel csak nem rendelhettem ide egy este miatt az egész gardróbomat. Így nem is volt mi előtt körbefont karral álldogálnom legalább egy óráig, hogy zsúfolásig tele van a szekrényem, mégsem jó semmi. Csak kiakadtam volna... Nem mintha most ez lenne a legfontosabb. Legkevesebb tizenötször körbefordultam a tükör előtt azon töprengve, hogy jó leszek így? Mármint... Fogalmam sincs mire számít. Egy Bálba megyünk... A férfiak nagy többsége utál Bálokba járni, épp úgy, ahogy táncolni is. Na de nekem csak egy kell... Egy, aki szeret. Aki elbűvöl, ha rám néz.
Egyszer már sikerült levennie a lábamról és szintén szólva jó is, hogy nem engedett el csók közben. Én akkor egész biztosan valahol máshol jártam... Még az utolsó simítások, smink a hatás kedvéért, ha már fekete ruhát és maszkot választottam. Még sosem jártam ott, ahová most mennem kell. Így Londonba taxiba szálltam, de még így is sikerült késnem pár percet. Kissé bizonytalan léptekkel haladtam beljebb a helyiségbe, nézelődve jobbra-balra Charlie után, ami koránt sem bizonyult olyan könnyűnek, mivel majdnem mindenki álarcot visel és ugyanúgy néz ki. Mégsem szólíthatok le mindenki második férfit...
- Köszönöm. Ön is nagyon fess. - Simítottam végig az öltönyén. - Ki nem hagytam volna... Pedig elhiheted, hogy nem volt könnyű a hét közepén azon kapni magam, hogy álarcos bálba megyünk, nekem pedig se ruhám, se maszkom. De azért ügyesen megoldottam, nem gondolod? - Fogtam meg a kezét, hogy felemeljen és átbújjak alatta, vagyis körbefordultam. - Reméltem, hogy tetszeni fog, amit látsz.