Chantall & Laurie találkozója a Mézesfalásban

Vendég

Az unokahúgom hisztizett, hogy vigyek neki nyalánkságokat a Mézesfalásból, mert hamar felélte az édességkészleteit. Csak tudnám, hogyan csinálta, hiszen kétnaponta küldenek neki a szülei. Eleinte figyelmen kívül hagytam őt, és megpróbáltam a hálóteremben rajzolgatni, azonban a látványos szenvedéseit másfél óránál tovább nem tudtam elviselni. Milyen kis erőszakos tud lenni, ha akar, bezzeg mások előtt adja az ártatlan.
Mivel tudtam, hogy én vagyok az épületen belül a legközelebbi családtagja – mellesleg valóban jelentkeztek nála elvonásai tünetek, mint a nyafogás, a remegő kezek és a nyalánkságok után sóvárgó megrögzött suttogás –, két dologra jöttem rá: hogy az unokatestvérem súlyos függő és én nem akarom egész nap ezt hallgatni, ezért belementem, hogy lemegyek Roxmortsba. Erre bezzeg lelkesen felpattant a helyéről, és percekig írt nekem egy listát, majd a kezembe nyomott néhány galleont, és izgatottan kilökdösött a hálóból.
Sóhajtozva hagytam el a klubhelyiséget, majd odakint igyekeztem nem leállni beszélgetni az ismerőseimmel, mert félő volt, hogy mire visszaérek, addigra Elise már valamelyik társunkat készül felfalni, mert azt hinné róla, hogy édesség.
Így hát iparkodtam le a faluba, mielőtt még valami baj történne. A kis listát szorongatva léptem be az üzletbe, ahol megcsapott az édességek illata. Egy pillanatra elkábított ez az illat-kavalkád, majd a boltosnak köszönve behúztam magam után az ajtót. Akadt ott néhány roxfortos diák, néhányan a háztársaim is voltak, bár eddig sose beszélgettem még velük. A rokonom kis listáját böngészve el kezdtem körbejárni a boltot miután szereztem magamnak egy kosarat. Sorra emeltem le a polcokról a különféle csokoládékat, karamellákat, pezsgőcukrokat, nyalókákat, Drubli Legjobb Fúvógumijába is elvettem párat.
Kezdtünk egyre többen lenni az üzletben. Egy srác nekem ütközött, mire kiborult a kosaram tartalma. Persze, nem kért bocsánatot, sőt nem is segített összeszedni a holmijaimat.
Leguggoltam, és miközben igyekeztem visszapakolni a kosárba, halkan szitkozódtam. – Igazán odafigyelhettél volna…Biztos valamelyik nagyképű alak volt a Mardekárból. Kár, hogy nem néztem meg az arcát… – morgolódtam. Persze, a mardekárosok egy részével nincsen semmi bajom, de a maradékkal igen csak meggyűlik a bajom mióta felpofoztam az egyik ficsúrt, mert a szegényeket és a „sárvérűeket” szidta. Azóta lépten-nyomon megtaláltak az ilyenek. Továbbsóhajtoztam, ugyanis az egyik rágógumit egy másik vendégnek sikerült a helyiség túlsó felébe rúgnia, és még közel sem végeztem a pakolással. Csak én lehetek ilyen béna.

Egy ideje már az üzletben téblábolok, és válogatok a különböző édességek közül. Pechemre a gyengém a csokoládé, így gyakran fordulok meg ebben az üzletben. Mondhatni naponta lejövök már, hiszen túl finom ahhoz ez a csemege, hogy raktározzam akár két napig is, így mindig hamar elfogy. A kedvenc csokoládém az étcsokiból készült levendulaízesítésű, mindig ilyent veszek minimum két táblával, hiszen, mint említettem, gyorsan fogy. Ma is ilyen édességet szándékoztam venni, így mikor az eladó a pultnál azt állította, hogy elfogyott, és valószínűleg a jövő hétig nem is hoznak belőle érthető módon borulok ki. Miután megígértettem szerencsétlen lánnyal, hogy a jövő hétre minimum egy teherautónyival hozzanak, morgolódva tudakolom meg, hogy van-e raktáron más levendulás készítmény. Mikor szegény a hátsó sorhoz vezet, ahol valóban dugig volt a polc megannyi levendulás édességgel kiül arcomra a gyönyör, és csillogó szemekkel kezdem megpakolni a kosaramat.
Már épp végzem a pakolással, mikor hallom, hogy nem sokkal mellettem valaki morgolódik. Nem csodálkozom ezen, hiszen rengetegen vagyunk már az üzletben, és ilyenkor sajnos elkerülhetetlen a lökdösődés, amit én mondhatni egyenesen gyűlölök. Kevés dolog van, amit kimondottan nem szeretek, de a tolakodást, és az egymást taszigálást határozottan ide sorolom. Kíváncsian fordítom arra a tekintetemet, és mikor megpillantom, hogy szegény lánynak kiborult a kosara felvéve legkedvesebb mosolyomat lépek oda hozzá, és guggolok le mellé.
- Segíthetek? – mosolygom rá, de még mielőtt bármit is felelhetne a lány már pakolászni is kezdem a megannyi édességet a kosarába, ami szanaszét hever a földön, s még épp idejében kapom el az egyik rágógumit, amit arrébb rugdal valaki neki.
- Ezt ugye nem mind egyedül szándékozod megenni? – pillantok le a dugig megpakolt kosarába kissé csodálkozva. Szeretem én is az édességet, na de hogy ennyire? Kissé túlzásnak gondolom, hogy valaki ennyit megegyen.

Vendég

Valahogy sejthettem volna, hogy nekem ma sem szabad kitennem a lábamat a klubhelyiségből, mert akárhányszor megteszem, mindig vagy én megyek neki valakinek, vagy valaki jön nekem. De az én áldott jó szívem! Nem nézhettem tétlenül az unokatestvérem kínlódását, bár nem értem, hogy miért volt képes ő maga lejönni ide.
Aztán a srác figyelmetlenségének köszönhetően persze, hogy megint én jártam pórul, de meglepetésemre felbukkant mellettem egy lány, és meg se várta a válaszomat, segített nekem.
– Köszönöm – mondtam hálásan mosolyogva. Ügyesen elkapta az elrúgott rágógumit is, mire még szélesebb lett a mosolyom. – Jók a reflexeid. Véletlenül nem kviddicsezel? – érdeklődtem, mert fogóként biztosan hasznát vennék a csapatban.
Miután összegyűjtöttünk mindent, felegyenesedtem, és a szabad karomat a lánynak nyújtottam, hogy felsegítsem. Ez volt a legkevesebb, amit tehettem érte. Majd a kérdésére rápillantottam a kosaram tartalmára, és felnevettem. Néhány vásárló kicsit furcsán pillantott rám, de végül is nem szóltak egy szót sem, inkább a saját dolgukkal foglalkoztak.
– Dehogyis! Az unokatestvéremnek viszem – feleltem még mindig nevetve, majd az ő kosarára sandítottam. – Azért te se fogtad vissza magad! – vigyorogtam.
Átvettem a kosaramat a bal kezembe, majd kezet nyújtottam a lánynak. – Laurie Taggart. Örülök, hogy megismerhettelek, és még egyszer nagyon szépen köszönöm. – Azt nem tettem hozzá, hogy hugrabugos vagyok, mert a kitűzőmön úgyis látszik, ráadásul párszor már láttam ezt a lányt a klubhelyiségben, az más kérdés, hogy nem volt vele alkalmam beszélgetni, mert én az unokatestvéremmel meg a pasijával voltam, ő pedig a saját baráti körével. De ettől függetlenül szimpatikus, aranyos lánynak tűnt.
Most jutott eszembe, hogy annyira nem is ismerem a háztársaimat, hiszen annyi rokonom jár a Roxfortba, hogy egyszerűen sose jutottam még el addig, hogy önmagamtól barátkozzak a többi hugrabugossal. Úgy döntöttem, ezen sürgősen változtatnom kell.
– Nekem ezekkel sietnem kellene vissza, mert a rokonom tényleg eléggé édességfüggő, de szívesen beszélgetnék még veled. – Beálltam a sorba, hogy minél hamarabb ki tudjam fizetni az édességeket. – Mit szólnál ahhoz, ha ezekkel felszaladnék az unokatesómhoz, utána pedig folytatnánk a beszélgetést?
Nem szívesen mentem volna el most, de előttem lebegett az a kép, ahogy Elise az ágyon fetrengve nyöszörgött, és nem volt túl biztató látvány. Úgy hogy csak remélni tudtam, hogy még észnél lesz, ha felérek, ahogy azt is, hogy ez a lány elkísér engem. Egyedül nem volt túl szórakoztató lejönni idáig, ráadásul tényleg kellemes társaságnak tűnik.
Azonban akármennyire is akartam sietni, a sor nagyon lassan haladt előre, így idegességembe toporogni kezdtem. – Hányadikos is vagy? – fordultam ismét felé. Abban biztos voltam, hogy nem az évfolyamtársam és nem is hetedéves, mert nem volt itt, amikor én az iskolába kerültem, szóval biztosan később jött, mint én. Arra tippeltem, hogy olyan ötödéves, maximum negyedéves lehet.

» Farkasok Találkozója - Emily Olsen és Eric Dragneel
» Laurie és Theo- azaz az első nagy találkozás...
» Daiyu és Karen, avagy két eléggé ingerlékeny mardekáros találkozója
» Theo & Laurie 1997. augusztusán, London majd Edinburgh
» Karakterkereső