Kalestina & Violetta - A vér nem válik vízzé!

Violetta & Kalestina

Az én édes, drága, egyetlen, gyilkolnivaló húgocskám

Sajnáltam a húgomat! Pontosan tudom mire képes a Nagyúr. El tudja hitetni az emberrel, hogy az a helyes, amit ő mond. Hogy mindenki más hazudik. Szerencsére én magamtól is rájöttem erre. Viszont a húgom nem, megbabonázta a Nagyúr és ha nem tér észhez hamarosan. Bele se merek gondolni akkor mi lesz?
Nem bírtam aludni egy percet se. Szerencsére ott volt mellettem Leon, így legalább ideges nem voltam. Hiszen ő mindig megnyugtat. De attól még ugyanúgy képtelen voltam aludni. Valami készülőben volt, éreztem. Nem akartam róla lemaradni. Kezdtem aggódni Vilu miatt. Mi van, ha éppen most akar vele végezni a nyomott arcú?
Kikeltem az ágyból és lementem a konyhába. Vivi is ott volt. Azt mondta nem tud aludni. Akkor nem csak én nem tudok ez megnyugtató! Csináltam magunknak kakaót. Majd a kanapén lassan megiszogattuk. A lányom elment lefeküdni én még fenn maradtam. Úgy éreztem ébren kell lennem. De vajon miért?
Nagyon hiányzik a kishúgom. Régóta nem gondoltam bele mennyire. Most viszont, hogy az élete veszélyben van mégjobban hiányzik. Vivi-nek is jó lenne, ha gyakrabban járna hozzánk. Mindig is meg akarta ismerni a családomat. Viszont, ha Vilu nem jön rá gyorsan, hogy mi van itt a háttérben, akkor soha többé nem jön.
Ismerem már annyira Voldemortot, hogy tudja mindenkit kihasznál, akit talál. Velem is ezt akarta csinálni, csak nekem volt akkora pofám, hogy a következményekkel nem számolva nemet mondtam neki. Mert én nem fogom hagyni, hogy az orromnál fogva vezessen egy olyan, mint ő. Persze tisztelem, de nem ugrok a kútba, ha azt mondja.
Elővettem a pálcámat és kis mintákat rajzoltam a levegőbe. Régen ilyennel égettünk mintát a függönybe, meg a szőnyegbe. Sőt egyszer apa kedvenc párnájába. Huhh, akkor volt ám ordítás, de mi nagyon élveztük. A minták a gyerekkoromra emlékeztettek, mikor még nem veszekedtem Vilu-val.
Ekkor kattant a zár az ajtón. Valaki jött! Felpattantam és az ajtóhoz siettem. A húgom volt éppen becsukta az ajtót. Könnyes volt a szeme, sírt! Még életemben nem láttam sírni! Sose sírt, bár a mi családunk arról híres, hogy úgy elrejti a fájdalmait, hogy még egy gondolatolvasó se tudja, hogy baj van. Ezért volt furcsa, hogy sír.
Ekkor hirtelen megölelt. Megvoltam lepve és nagyon megilletődtem. Szorosan visszaöleltem. El is felejtettem milyen, mikor megölel. Pedig kicsinek mindig így néztünk farkasszemet a szüleink haragjával. Most tudatosult csak bennem, hogy mennyire szerettem őt és hogy mennyire szeretem még most is! Hiszen ő az én egyetlen húgocskám.
Ekkor bocsánatot kért, én elmosolyodtam, majd megint megöleltem. Nem kell bocsánatot kérnie. Én már megbocsájtottam neki. Az a fontos, hogy már tudja mi az igazság és sokkal nagyobb biztonságban van. Ami pedig a lényeg újra jóban vagyunk és nem akarunk véget vetni a másik életének. Megint olyan kis rosszcsontok leszünk, mint régen!
- Persze, hogy emlékszem, hiszen mindig együtt lógtunk meg az illemórákról! Jobb, ha nem gondolkodsz ezen. Most már nem lehet semmi bajod! Nem fogjuk hagyni, hogy bántson! Nem akartam, hogy rossz vége legyen a dolognak muszáj volt valahogy megpróbálnom. Hálás vagyok, hogy sikerült. Most pedig még boldogabb vagyok, mint eddig! Nem akarsz itt maradni estére? Vivi biztosan örülne! Itt is van!
Csak úgy folytak a könnyek a szeméből, rámosolyogtam és letöröltem a könnyeit. Tudom, hogy nem szokott mások előtt sírni. Viszont előttem bátran megteheti. Mire való egy nővér, ha nem ilyenre? Szüksége van most rám és én itt vagyok. Most nem fogom magára hagyni, mint régen. Bár már nem is vagyok olyan önző, mint régen!
Mosolyogva néztem, ahogy megölelte Vivi-t és elmosolyodott. Most már tényleg minden rendben van. Elkezdtek énekelni. Ráadásul oroszul, nem is tudom mikor hallottam már utoljára ezt a dalt. Nagyon élveztem sőt a refrénnél én is beszáltam. Nagyokat nevettünk, közben pedig csináltam egy bögre kakaót Vilu-nak is. Kicsit meg fogja nyugtatni.
- Ha megittad mit szólnátok egy éjszakai sétához? Megmutatom a felségterületem. Neked meg még úgysem mutattam meg este Vivi. Ilyenkor még nagyobb biztonságban lehet gyakorolni. De ha csak sétálunk már az is gyönyörű! Na van kedvetek? - Ez sokkal inkább Vilu-nak szólt, mert Vivi már hetek óta rágja a fülem egy ilyen sétáért.

Vendég

Lehet, hogy igaza van, a nővéremnek? Tényleg, más lettem? Vajon, csak azt akarja, a nagyúr hogy válassza szét, a nővéremet és a párját? Este, alig tudtam aludni, folyton csak ez járt, a fejembe. Mit, sem törődve, mindent ott hagyva, elmentem a nővéremékhez. Kicsit, ásítottam, olyan fáradt voltam, és még a cigit se kívántam, így eldobtam. Az, úton is ezen gondolkoztam, hogy igaza van. Nekem, is hiányzik a nővérem, akivel jókat nevettem. Belemerek, gondolni ha minden információt leadtam, volna nagy úrnak, nővéreméktől..engem, akkor meg is ölt volna. Sírva, kinyitottam, az ajtót bezártam, magam után majd megláttam a nővéremet. Sose, látott még engem sírni így, szorosan megöleltem. Persze, meg volt illetődve ahogy, én is mert már elfelejtettem, azt hogy milyen a jó modorom, és az érintése. Hiányzott, a nővérem, és bocsánatot kértem tőle, mindenért.
-Emlékszel, mire tanítottak anyáék? Egy, kis őszinteségre!!Aludni, se tudtam este ezen kattogott, az agyam. Hogy, ha leadtam volna, minden információt rólatok, akkor megölt volna, engem. Köszönöm, hogy észhez térítettél, és tényleg mindent sajnálok és örülök, hogy boldog vagy.- Szememből, csak úg hulltak a könnyek, mint az eső. Még, Kalestina nem látott engem, ilyennek persze, nem szokásunk mások, előtt sírni de, előtte megtehettem, mert ő a nővérem Most, nagy szükségem van rá, szeretnék vele, jókat nevetni és hülyéskedni úgy, mint rég. A nővéremet nem, akarom elveszíteni. Fontos, nekem és bármit megteszek cserébe. Tényleg, bármit megteszek cserébe majd, Vivit is átöleltem. Egy, kis mosoly húzódott, a számra majd, elkezdtünk ketten énekelni, oroszul. Imádok, énekelni, a nővérem is élvezte. Remélem, hogy a nővérem megbocsájt nekem.

Violetta & Kalestina

Az én édes, drága, egyetlen, gyilkolnivaló húgocskám

Láttam rajta, hogy érzi annak a súlyát, amit mondok. Én teljesen komolyan beszélek. Fogalmam sincsen mi tette őt ilyenné. Nem akarok vele rosszban lenni, de jelen esetben nem ad rá okot, hogy ne legyek vele rosszban. Sok minden történt velem, amióta itt élek és egész addig, amíg el nem kezdett megváltozni ő volt az unokahúgomon kívül az egyetlen aki hiányzott a családból.
Volt egy olyan halvány gyanúm, hogy nem magától lett ilyen. Valaki befolyásolta, csak azt nem tudom ki! Sajnálom, hogy elvesztettem azt a húgomat, akivel képes voltam magam jól érezni. S most, hogy mással érzem magam jól megjelenik és mindent el akar rontani? Miért baj mindenkinek,.hogy boldog vagyok?
Főleg Violetta-nak miért baj. Nincsen oka arra, hogy haragudjon rám. Nem tettem semmit ellene. Vagy ha igen akkor arról nem tudok! Szeretném visszakapni a húgomat. De most ahogy a szemébe nézek nem látom benne azt a Vilut, aki még otthon volt. El kell fogadnom, hogy sose lesz megint olyan, mint akkor.
Rágyujtott a cigarettára. Engem alapjáraton nem zavar a cigaretta. Csak a lakásomban nem viselem el! Mikor az arcomba fújta a füstöt meg se rezzentem. Kezem egy hanyag mozdulatával elhesegettem a szemem elől az ott maradt kis pamacsokat, majd figyelmem a testvérem hangjára irányítottam.
Szóval innen fúj a szél! Leon-t? Kinézte magának? Akkor mi a fenéért nem akaszkodott rá, ismerem ezt szokta csinálni! Mindegy is! A nyomott arcú jobb keze? Na ne vicceljen max a bal! A jobb keze Bellatrix Lestrange. Legfeljebb csak kihasználja őt a Nagyúr. Gyenge kis befolyásolható lány. Ráadásul rokonom, persze hogy ugrott rá a Nagyúr.
- Ez? Ez a bajod velem? Violetta! Leon-ról csak annyit, hogy ha ő téged akar akkor a tiéd lehet! Nekem az a fontos, hogy ő boldog legyen! De engem választott. Ez ellen nem tudsz tenni! Na meg attól, hogy a Nagyúr kedveltje vagy nem kellene így viselkedned velem! Vilu én nem akarok veled rosszban lenni. Az unokahúgunkon kívül te voltál az egyetlen, akit nem gyülöltem! Elfelejtetted mennyit rosszalkodtunk együtt! Még most is lehetünk ilyenek. Akkor nem kellene állandóan beszöknöd Vivi-hez, ha beszélni akarsz vele! Azt hiszed nem mondja meg, hogy ott voltál. Jól neveltük nekünk nem hazudik! Kérlek adj esélyt, hogy jóvá tegyem! Jó lenne, ha megint a családom tagja lennél!
Mondtam, de persze sem a hangom, sem az arcom nem rezzent meg beszéd közben, semmien érzelemre. Kérlelő tekintettel néztem rá. Reméltem, hogy valamennyire meg tudtam győzni. Akármennyire kicsi is ennek a valószínűsége. Mind a kettőnknek jobb lenne, ha nem vitatkoznánk folyton.
A kezembe nyomott egy kis ajándékot. Azt mondta Vivi-nek lesz. Bólintottam egyet, majd felálltam a fotelból és az ajtóhoz mentem. Rátettem kezem a kilincsre, az ajándékot a kistáskámba raktam. Visszafordultam még felé és egy halvány mosoly kíséretében megszólaltam.
- Gondolkodj el azon, amit mondtam húgi! Ha eldöntötted a dolgokat, gyere el hozzánk! Remélem meg tudjuk beszélni ezt az egészet. Mert ha a Nagyúr végezni akar velem, legalább ne abban a tudatban kelljen meghalnom, hogy a húgom gyűlöl! További szép napot Vilu! -Azzal kiléptem az ajtón és hazamentem. Átadtam Vivi-ek és Leon-nak az ajándékot, aztán leültem a szobámban és visszaemlékeztem a gyerekkoromra, hogy milyen jókat nevettem a húgommal és hogy mennyire megváltozott.

Vendég

Ahogy, a szemembe nézett, Kalestina meggyűlöltem magam. Igaza, van régen nem ilyen voltam, csak hát...Voldemort miatt, lettem ilyen! Elhittem, minden egyes szavát, hogy összeugrasszon minket Kalestinával de, nem akarok rosszban lenni vele. Abban, is igaza van hogy semmilyen, okot nem adott, arra hogy gyűlöljem. De, kitalálok valami okosságot. Rágyújtottam,a cigarettára Kalestinára fújtam a füstöt majd ezt, mondtam.
Egy, részt Leon miatt régtől, kiszemeltem és megtetszett nekem. Másik ok, pedig Voldemort nagyúr jobb, keze vagyok.- Mondtam, gúnyos mosollyal. Sejtelme, nincs arról hogy a lányával jóban, vagyok és bármire megkérhetem. Ez, maradjon az én titkom. Vettem, nekik egy aprócska kis ajándékot, mert maradt bennem, némi jólelkűség, aztán Kalestina kezébe nyomtam, hogy adja oda nekik. Majd, ő elment és várta a nagyúr további, fejleményeket. Mindent, elmondtam neki, ami itt történt aztán, visszaültem a fotelba majd, nyugisan elszívtam a cigimet, és azon merengtem hogy cseszhettem, el eddigi életem a nővéremmel.

Violetta & Kalestina

Az én édes, drága, egyetlen, gyilkolnivaló húgocskám

Nem én ezt nem bírom elviselni! Mit tettem, amiért ezt kapom? Sose ártottam annak a kis fruskának! Miért kell neki idetolni az arcát és miért kell neki belekontárkodni az életembe? Nem vagyok az a fajta, aki térden állva könyörög. Nem szoktam meghajolni mások akara előtt és legfőképpen nem szoktam bocsánatot kérni a tetteimért.
Azonban ez most nagyon idegesít! Fogalmam sincs mi lehet a húgom baja velem. Hiszen ő volt az egyetlen, akinek nem adtam okot arra, hogy gyűlöljön. Ő magától csinálta, de az már nem az én hibám. Zavart vagyok és nem tudom mibez kezdjek. Persze megkérdezhetném Leon véleményét, de nem akarom belekavarni a családi ügyeimbe.
Eltartott egy darabig mire rászántam magam, de muszáj volt megbeszélnem a dolgokat a testvéremmel. Nem volt nehéz megtalálni, hogy hol van. Könnyebb volt, mint gondoltam. Sajnos a beszélgetés nem lesz ilyen könnyű. Persze a fogadóig gyorsan eljutottam, s szerencsémre a fogadós közlékenynek bizonyult. Mindig beijed attól, ha megemelem a pálcámat.
Az ég világon semmi kedvem sem volt bemenni hozzá, legfőképpen nem beszélgetni, de amit meg kell tenni azt meg kell tenni. Biztos vagyok benne, hogy azzal fogja kezdeni, hogy elgyengültem és azért vagyok ilyen. Lehet, hogy igaza lenne, de engem nem zavar. Szeretem ezt a fajta Kalestina-t és ugyanúgy meg van bennem a gyilkos is. Néha szabadon kell engedni.
Már éppen rátettem kezemet a kilincsre, mikor megfordult valami a fejemben. Ha ezt most megteszem oda minden tekintélyem, de ha nem akkor pedig a családom lehet veszélyben. Melyik a fontosabb nekem? Ez nem kérdés a családom, de a büszkeségem sem adom ki szívesen a kezemből.
Meg kell tennem, ez az egyetlen út, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba. Azzal a mozdulattal benyitottam a szobába. Arcom komoly és sötét volt. Violetta ott ült velem szemben. Bevágtam az ajtót, intettem egyet a pálcával. A szavaimnak most a négy fal közt kell maradniuk. Belenéztem a szemébe, majd hideg hangon megszólaltam.
- Miért? Miért jöttél ide és mit csinálsz itt? Az igazat akarom! Te vagy az egyetlen az egész családból, akiben megbíztam, akinek nem adtam okot arra, hogy gyűlöljön! Szívességet tettem neked azzal, hogy eljátszottam a halálom! Miért kell ezt tenned velem? Nem akarok köntörfalazást hallani! Ne tereld el a szót! Tudni akarom miért vagy itt! - Keltem ki magamból!
Azzal levetettem magam a fotelba és farkasszemet (nem szó szerint) néztem a testvéremmel. Le akarom tisztázni a dolgokat. Hogy őszinte legyek mikor még kicsit volt nagyon szerettem. Most viszont gyűlölöm, de Leon megtanított a megbocsájtásra. Én pedig készen vagyok megbocsájtani a húgomnak. Bár szerintem nem nagy esély van rá, hogy kibéküljünk!

» Kalestina & Leonard - Ahogy kezdődött
» Kalestina & Anthony
» Kalestina Tellanora
» Leonard & Kalestina
» Leonard & Kalestina