Leonard & Kalestina

Leon & Kalestina

Teljesen átlagos napnak indult a mai. Sőt unalmasnak! Gyűlölöm az unalmas napokat! Attól, hogy anya vagyok még nem szeretek otthon ülni! Főleg, hogy Vivi suliban van! Akkor meg minek üljek itthon. Persze dolgozni azért eljárok, de az mégis más! Nem ugyan olyan, mintha csak spontám elmennék otthonról mint régen!
Ilyen szempontból kicsit be vagyok szorítva! S csak egyre és egyre rosszabb lesz! Igaz, hogy Leon el tudja velem feledtetni, hogy ki kellene mozdulnom. De amint egy pillanatra nem velem foglalkozik érzem, hogy ki akar robbani belőlem a farkas! Régen vadásztam már! Ez pedig nagyon nem tetszik neki!
Mondjuk ez az én hibám, nem kellett volna megtartanom az ösztönöket, de akkor mást kellett volna helyette. A többi opció pedig nem nagyon tetszett. Sőt jobban belegondolva még most sem tetszik! A hideg is kiráz tőle, jobb ez így akkor is, ha folytogat a vágy a vadászat iránt, hogy érezzem, ahogy tombol bennem a farkas!
Elég!!! Nem megy! Nem bírom tovább! Betelt a pohár. Az már gáz, ha az utszán rohanó mókusra is rá akarom magam vetni! Ma muszáj elmennem vadászni! Nem húzhatom tovább, amit muszáj azt muszáj! A szükségleteinknek eleget kell tenni, nem akarom, hogy elhatalmasodjon rajtam a farkas.
Kicsit ziháltan értem haza. Egyenetlenül vettem a levegőt és a szememben megcsillant a farkas szeme. Egyenesen a szobámba mentem. Kivettem a polcból egy kis barna táskát. Még mindig ugyanolyan állapotban van, mint mikor betettem ide. Elmosolyodtam, már érztem is, hogy milyen volt minden vadászat után nyugodtan hazajönni!
Ledobtam az ágyra a táskát, kivettem egy mini szoknyát, egy topot, meg egy lapos talpú cipőt, amibe könnyen bele lehet bújni. Felöltöztem és belenéztem a tükörbe. Már zölden csillogott. Vészesen közel vagyok a józan eszem elvesztéséhez. Már lement a nap. Épp itt az ideje menni.
Felkaptam a táskát! Lerohantam a lépcsőn a nappaliban ott állt Leon! Arcomra gonosz félmosoly csúszott. Lassan oda mentem hozzá. Végig simítottam az arcán, majd feljebb emeltem az állat! Az én egoista férjem, most megnézheti a feleségét akció közben. Még nem látott vadászni. Hirtelen sarkon fordultam és a vállam felett visszaszóltam neki.
- Elkísérsz vadászni, vagy menjek egyedül? Gyorsan dönts, mert a végén még itt hagylak! - Kuncogtam egyet, s azzal el is indultam az ajtó irányába. Nem is vártam meg a válaszát. A farkas már tombolt bennem! A lehető leggyorsabban kell cselekednem. De erre nem lehet rendesen vadászni!
Amilyen gyorsan és fürgén csak tudtam eljutottam az erdőig! Vettem egy mély levegőt. Minden állatot éreztem, ami itt volt. Egy pillanatra hátra fordultam. Leon ott állt. Megint az erdőre figyeltem, lassan beljebbentem. Addig a pontig ahol egy szikla állt a tisztás közepén. Feldobtam a tását a sziklára és én is felmásztam.
- Tökéletes! Nincs is jobb alkalom a mostaninál a vadászatra! Mit akarsz csinálni Leon! Végig nézed, vagy megvársz itt? - Kérdeztem gonoszul mosolyogva. S szememet már teljesen uralta a farkas zölden csillogó, s jéghidegen fürkésző tekintete!

Vendég

Leon & Kalestina

Ott álltam, az ablaknál és csak néztem ki, a fejemből. Vivi suliba volt, és én alig törődtem a feleségemmel. Mióta megszületett, a lányunk szinte drága feleségemmel alig voltunk, együtt még test közelben. Jó tudom, hogy sok a munka de, akkor is mi lenne ha nem lenne munka? Kérném vissza a régi életem, az elmulasztott perceket, hogy újra együtt lehessen a család. Igaz most, is együtt vagyunk de nem olyan sokat, de nem csak a családról szeretnék beszélni. Hallottam ahogy dühösen, becsapódott az ajtó, és rögtön a feleségemre ment a tekintetem. Dühös voltam, amiért megint elmegy vadászni így képtelen vagyok közbelépni. Láttam feleségem gúnyos, vigyorát így én egoista okos módon megszólaltam
-Ha nagyon akarsz akkor menjünk! De vigyázz, mert este külön alszok tőled...- Gúnyos egoista, módon széthúztam a szám, és elmentem vele. Nem tehettem mást szinte, gyűlölöm ahogy átváltozik gyűlölöm amiért ilyen. Majd, a következő kérdésére közel hajolva, így feleltem hozzá.
-Inkább itt maradok! Nem akarom, látni azt az ocsmány képedet ahogy mindent szétmarcangolsz, és közben csurom vér a szád.- Leültem, egy fa tövébe és forgattam a karikagyűrűm. Döntetem kell, hogy vagy ezzel a vérszívóval maradok, vagy magányos farkasként éljem az életem. Szememből csak úgy, szikrázódott a düh, és a méreg testemet melegség, járta. Egyszerűen képtelen vagyok, uralkodni magamon. Persze ha neki, ez az élet kell ám legyen. Nem választom meg, a fajtájától amilyen el kell fogadnom de, valahogy képtelen vagyok. Ha a lányom elfogadta, és beleőrülök abba, a tudatba hogy ő is ilyen lesz, mint az anyja. Valahogy meg kell nyugodjak, és csak a boldogságra kellene koncentrálnom, de így? Nekem, a feleségem és a gyermekem utolsó reményeim. Nem hagyom elveszni őket, bár testem még mindig tüzel szememből pedig szikrákat lehet szórni, muszáj ezzel a tudattal megbarátkoznom.
-

Leon & Kalestina

Nem túl kellemes az élet azóta, hogy Vivi megszületett! Istenem mennyi munkám volt most az elmúlt hetekben! Szinte alig látom Leon-t és ami rosszabb a farkasom is nehezen fogadja el ezt az egészet! Úgyhogy muszáj kiengesztelnem, ahogy majd a férjemet is ki kell engesztelnem, az miatt, hogy nem foglalkozom vele annyit!
Kezdetnek még pont kapóra is jön a vadászat! Tudom, hogy nem szereti. Viszont nekem szükségem van rá. Ahogy majd Vivinek is szüksége lesz rá, ha nem akar más fájdalmasabb vagy kiszámíthatatlanabb következményeket vállalni! Nem mondom, hogy sajnálom, hogy ilyen vagyok, de néha nagyon az idegeimre tud menni.
Gúnyosan vigyorogva mentem le Leonhoz. A tervem első fele elkezdődött! S most igazán jól kell használnom az illúzionista képességeimet. Nem szabad gyanút fognia. Hiába olyan okos, ha az egóját piszkálom menthetetlen! Mint én ha valaki a hiúságomra támad! Egyáltalán hogyan tudunk mi kijönni egymással.
- Majd meglátjuk szívem, majd meglátjuk! Én nem lennék ebben olyan biztos! - Mondtam kuncogva. Majd ügyet sem vetve a savanyú pofákra amiket vágott elindultam az erdőbe. Mikor idaértünk pillanatok alatt felmértem a terepet. S boldogan vetettem bele magam az erdőbe!
Egyenesen a kedvenc tisztásomra mentem. Leon a sarkamban volt, s látszott rajta, hogy nem nagyon tetszik neki ez az egész, de ma én vagyok a főnök. Úgyhogy hidegen hagy, hogy mi tetszik neki és mi nem tetszik neki! Ma az lesz, amit én akarok. Uh... Kicsit messze ment a farkasom, falkavezért akar játszani! Hát játszon csak nyugodtan nem fogom vissza!
- Még mindig szebb vagyok, mint Tom! Amúgy pedig ma nem szándékozom elfogyasztani az áldozatom! Nem vagyok éhes! Ilyenre nem! - Mondtam szemrehányóan, mikor oda hajolt hozzám és közölte, hogy inkább itt marad! Megráztam a fejemet, majd egy mozdulattal belevettem magam az erdőbe!
A mancsaim a leveleket taposták! Érzékszerveim a körülöttem levő világra összpontosultak. Egy prédát kerestem, valamit amit le lehet vadászni. Meg lehet kergetni, ki lehet hajtani az erejéből és aztán hagyni, hogy tova fusson. Ma nem akarok ölni, de kell a vadászattal járó adrenalin.
Hamarosan megtaláltam, amit kerestem. Egy tökéletes préda. Egy róka! Éreztem a szagát, a félelmét, a testében fegyülemlett adrenalint, ez kellett nekem egy kis bomba! Csillogott a szemem a sötétben és elkezdődött a játék. Jól megfuttattam szegénykét igaz, ami igaz, viszont egy negyed óra múlva, unott arccal indultam vissza Leonhoz.
Tervem második része munkába állítható. Még a tisztás előtt visszaváltoztam. Elővettem a pálcám és intettem egyet a táskám felé. Az természetesen abban a pillanatban el is tűnt. Elmosolyodtam, körbekémleltem a tisztáson. Leon az egyik fa tövében ült. A karika gyűrűjével matatott. Megint gondolkodik valamin.
Most felé intettem egyet. Mire egy erősebb szellő csapta meg az arcát! Olyan gyorsan ahogy csak tudtam oda mentem hozzá! Rám sem nézett, biztos arra számított, hogy csurom véres leszek. Óvatosan megfogtam a kezét. Pont ahogy minten férfivel csináltam. Ajkamhoz emeltem és bele csókoltam.
A következő pillanatban már éreztem is a végtelen űrt magam körül. Elnyelt a sötétség, amiben ott volt Leonard. Utoljára akkor éreztem ekkora hatalom vágyat, az iránt, hogy uraljam, mikor először láttam. De akármennyire is vágyom rá, hogy leteperjem, még nem szabad! Előbb játszani kell vele egy kicsit.
Mikor a sötétség elmúlt egy Leon számára ismeretlen házban voltunk. Körbenéztem, füleltem egy kicsit. Tökéletes, mint mindig. Semmit sem változott, ez kell nekem egy nyugodt hely! S ezen a helyen senki sem zavarhat meg. Távol van mindentől, ami él és két lábon mozog. Ez az én kis birodalmam.
- Mondd! Látom, hogy bajod van Leon. Tudni akarom mi az! Mellesleg neked is kellene egy kis adrenalin! Nagyon el vagy tunyulva! Az a halálfaló, akit én ismertem soha az életben nem lógatta volna úgy az orrát, mint te az előbb az erdőben! Mondjuk úgy is jól néztél ki, de jobban szeretem, mikor boldog vagy!
Mondtam halkan, s minden egyes szót megfontolva! Az illúzióm még mindig tart. Ez még mindig elmegy egy átlagos beszélgetésnek kettőnk közt. Bár ott van bennem a félelem, hogy elveszthetem. ~Nem! Nem fogom elveszteni! Ő az enyém! Hozzám tartozik, nem fogok hagyni a sorsnak, hogy elvegye tőlem!~Visított fejemben a saját hangom!
A gonoszságomtól függetlenül még lehet családom. Még szerethetek, s ha kell megmakacsolom magam és inkább elnyomom a farkast magamban. S csak három havonta hagyom kirobbanni. Ha ez segítene neki, ezt is vállalnám. Bár fogalmam sincs milyen következményei lennének. Egy viszont biztos, akármi is lesz ő tudni fog róla, hiszen ő az egyetlen, akinek nem vagyok képes a szemébe hazudni.

Vendég

Leon & Kalestina

Hihetetlen, hogy most végre beszélgetek Kalestinával. Nem egy ilyen halálfaló vagyok lógatom az orrom. Ha a többiek, megtudják biztos mondanák az áldást főleg, Lestrange mert, nem így ismertek meg. Jobban mondva igazuk is van. Akár hiszem akár nem, illúzionsita az én párom, és tudom mikor használja és mikor nem. Most azt veszem, észre hogy igen is nagyon okosan használja, hogy ne jöjjek rá de, én is okosan kifogom teregetni, a lapjaim. Szinte rögtön meglátta rajtam, a bajt mondjuk először félek elmondani neki de, amikor belenézek a szemébe teljesen mást látok. Boldogságot látok, a szemébe és tényleg ő az egyetlen aki nem hazudik nekem. Még ha hazudna is azt, sem bánnám mivel rettentően szeretem, és muszáj elfogadnom azt hogy farkas. De vajon, a lányom képes leszek elfogadni? Ezen, még nem is gondolkoztam rajta. Idővel ráér minden először, a boldogságom kell helyre hoznom. Magamhoz húztam, és megcsókoltam szenvedélyesen. Régen, éreztem már a csókját ahogy, a teste hozzáér az enyémhez szinte megrészegített. De végül csak elmondtam neki, hogy mi bajom, de úgy hogy gyönyörű szép szemeibe néztem.
-Tudod! Amióta, megszületett Vivi boldogok voltunk. Most inkább kezdünk elhidegülni egymástól ha érted mire célzok. Farkas vagy, és nem abba a Kalestinába szerettem bele akibe, eddig. A sok munkától nem találkoztunk annyi, ideig. Szeretném ha ez megváltozna de, tudom neked nem kell változni mert, én így szeretlek ahogy vagy. Csak, a farkast kell elfogadnom ami, benned rejtőzik. És...attól félek a lányunkkal is így leszek. Mert mind a kettőtöket nagyon szeretem.- Egy, percig öleltem a derekát és szemeibe néztem majd, leültem és tovább forgattam a gyűrűm. Mélyen a földre néztem, hajam lófarokba van téve ,és szeme néha becsuktam. Levettem, a kezem gyűrűmről és az asztalt fogtam. Nem tudom mihez kezdjek, az életemmel. A szívem azt parancsolja maradjak vele, az eszem pedig hogy ne. Hangokat hallok, amik idegesítenek sokszor, sírhatnékom lenne, de nem illik egy halálfalóhoz de, legbelül csak ürességet érzek.
-

Leon & Kalestina

Haladunk! Haladunk! Na jó kicsit lassan, de haladunk! Lehet, hogy a végén még jó dolog is ki fog ebből az egészből sülni. Egy kis beszélgetés senkinek sem árt! Főleg nem nekünk, akiknek az élete alapból sem valami fenékig tejfel! Mind a ketten elrejtünk bizonyos dolgokat a világ elől, s ez gyakran a kapcsolatunkra is rányomja a bélyegét!
Ha bele gondolok - amit teszem hozzá utálok csinálni - akkor mind a ketten sokat változtunk. Úgymond kicsit idomultunk egymáshoz! Ami kicsit furcsán hangzik az én esetemben. Főleg, hogy én nem szoktam idomulni senkihez! Annyira furcsán éreztem magam mellete mindig.
De ez az érzés most már teljesen másba ment át. Lehet, hogy a farkas uralni akar engem, hogy szüksége van egy kis szabadságra, viszont nekem pedig Leonra van szükségem! Nem tudom hogyan alakult ki ez bennem, de valahogy csak sikerült neki. S ha kell elnyomom a farkasom is, csak hogy vele lehessek és boldoggá tegyem.
Na jó egy kis izgalom, meg gonoszkodás akkor is kellene. Azonban lehet, hogy ezt meg tudnánk oldani, hiszen mind a ketten kedveljük a gonosz dolgokat. Kislány korom óta mestere vagyok a rosszaságnak. S Leon mellett ez a tevékenység még boldogító tud lenni. Mellette a legrosszabb cselekedeteim is megbocsájtást nyernek.
Csillogó szemekkel néztem rá. Mélyen a szemeibe néztem. Emlékszem mikor még először néztem bele ezekbe a szemekbe. Akkor is ugyanezek a gondolatok fordultak meg a fejemben. Egyetlen egy kivételével. Most mintha a farkasom is vágyna rá. Ez új! Ilyet még nem csinált. Lehet, hogy az az oka, hogy nem is olyan rég voltam farkas! Nem tudom csak azt, hogy meg akarom tartani magamnak!
Hirtelen magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt! A farkas felüvöltött bennem! S a szívem eltelt boldogsággal! Nem is tudom már milyen régen csókoltam meg utoljára. Mikor volt, hogy érezhettem ahogy a teste az enyémhez ér! Maga a mennyország! A karjaiban egy olyan helyet ismerek meg, ahova még a Nagyúr keze sem ér el!
A csók után a szemeimbe nézve kezdte elmesélni a problémáit! Figyelmesen hallgattam az érzelem legcsekélyebb jeleit sem mutatva. Pedig belül nagyon sajnáltam őt! Viszont, ha ebből bármi meglátszana az arcomon, akkor az nem én lennék! Csendben voltam és azon gondolkodtam, hogy mit fogok neki válaszolni!
- Hidd el tudom mit érzel és hogy mire céloztál! Szerintem is eléggé elhidegültünk egymástól! Viszont ez meg fog változni! Ígérem és amit én megígérek az úgy is lesz! Hogyan tudnám megkönnyíteni a dolgodat? Attól, hogy nem kell megváltoznom még nem akarom, hogy csak te alkalmaszkodj! Ha megbeszéljük a dolgokat és tudunk kompromisszumot kötni mind a kettőnknek könnyebb lesz! Vivi miatt meg nem kell aggódnod! Ő is meg fogja találni, hogyan egyezzen meg a farkasával!
Még egy ideig ölelte a derekam, s a szemeimbe nézett. Csillogott és az enyémet fürkészte. Kicsit ellentmondásos volt a tekinte. Ami felkavarta az én tekintetem nyugalmát is. Vívódik valami, de túl büszke ahhoz, hogy megossza velem a problémáját! Az egója, megint beleszól a dolgaimba! Itt az ideje átlépni a harmadik fázisba!
Elengedte a derekam, s leült az ágyra! ~Megint babrál a gyűrűjével!~Gondoltam magamban idegesen. Ugyanebben a pillanatban azonban elengedte a gyűrűt és az asztalt fogta meg helyette! Megráztam a fejemet, majd odamentem hozzá. Felemeltem a fejét, már nem használtam mágiám. Megfogtam a kezét és felhúztam az ágyról.
- Gyere! Mutatok neked valamit! - Mondtam azzal kivezettem a házból. Újra elém tárult a régen látott táj! A hegyek a holdfényben a gyerekkoromra emlékeztettek. Mikor már egy ideje néztük a tajat, átöleltem a derekát és megszólaltam.
- Hallom, hogy kattognak a fogaskerekek a fejedben! Mondd el mi zavar szerelmem! Senkivel sem vagyunk őszinték, legalább egymással legyünk azok! - Komolyan gondoltam. Sose volt egyetlen egy biztos pont sem az életemben. Most pedig azt akarom, hogy ő legyen az a biztos pont.

Megjegyzések: Na akkor kezdem a jóval! Nem vagy menthetetlen, csak kicsit oda kell figyelned! Javaslom, hogy olvasd újra a reagot, ha megírtad, mert szerintem nem vagy olyan hülye, hogy ne jöjj rá mi a hibád! Ha elolvasod észreveszed, ha valami nyelvtanilag értelmetlen vagy nem jól van tagolva. pl: "Ezen, még nem is gondolkoztam rajta." Vagy "Idővel ráér minden először, a boldogságom kell helyre hoznom." A logikai buktatókat pedig szépen ki lehet szűrni, ha újra olvasod! Csak hogy lásd mire gondolok : "Szinte rögtön meglátta rajtam, a bajt mondjuk először félek elmondani neki de, amikor belenézek a szemébe teljesen mást látok." , "Farkas vagy, és nem abba a Kalestinába szerettem bele akibe, eddig." , "És...attól félek a lányunkkal is így leszek. Mert mind a kettőtöket nagyon szeretem." Az utolsó a topp. Annak semmi köze sincs egymáshos! Mondom szerintem minden problémát ki tudsz küszöbölni, ha elolvasod, amit leírtál!

Vendég

Leon & Kalestina

Mikor gondban voltam, odalépett hozzám, és megfogta a kezem. Azt mondta, hogy mutat nekem valami. Felhúzott az ágyról, és abban az esetben kint is voltunk. Szippantottam, egy kis friss levegőt. Eleinte tiltakoztam magamba, hogy leüljek mellé aztán úvy döntöttem igen. Igazából kedvem se volt állni így, óvatosan átöleltem a derekát. Felnéztem, az égre csak a holdat lehett látni mást annyira, nem is. Hallotam Kalestina hangját, egy pillanatra ránéztem majd vissza. Majdnem mindig őszinte vagyok, minddnkihez na jó csak akkor amikor kell. Tudom, hogy Kalestina nem fogja feladni hisz érzem ahogy nem tudok parancsolni a szívemnek sem, pedig magamnak. Feléfordultam majd, a szemeibe nèztem.
-Eddig, sose voltam őszinte senkihez csak akkor, mikor kell. De hozzád mindig az leszek mert szeretlek! Tudod az bánt, hogy nem tudok rendetrakni magamba! Az eszem azt mondja hagyjalak el, a szívem azt hogy nem. Amikor megcsókollak, rettentően dobog a szívem. Ezért forgatom mindig, a gyűrűm- Teljesen őszintén, a szemébe mondtam mind ezeket. Neki dőltem a falnak és újra bámulni kezdtem, a holdat. Szóval ilyen érzés...csak ürességet látok mert az életem elég üres. Egy halálfaló aki igazat mondott a feleségének lehet, hogy csalódott benne. De a lelki világom nem tud megnyugodni. Szerelmes vagyok Kalestinába soha, nem tudnám elengedni. A hangok ismét előjöttek a fejemből de már idegesített. Tényleg nem tudok, mit kezdeni magammal. Azt hiszem kezdek bedilizni.

Leon & Kalestina

Láttam rajta, hogy nem akar leülni mellém. Nem értem! Őszinte vagyok vele, megmutatom neki, azt amit kevesen látnak. Tudja ki vagyok valójában és mégis habozik. Mit tettem? Talán nem bízik meg már bennem? De ha nem miért nem? Hirtelen ezer meg ezer kérdés kezdett el cikáni a fejemben. S egyre sem kapok választ most nem.
Végül csak leült mellém és átkarolta a derekamat. Nyugalom! Biztonság! Őszinteség! Ez a három dolog járt át ahogy a karja a testemhez ért. Ő a holdat nézte, én pedig az arcát. Nekem nem kell néznem a Hold sápadt képét. Láttam már eleget, üvöltöttem is rá sokszor. Viszont Leon arcából sosem elég!
Szerelem! Mellette az a kislány vagyok, aki réges régen voltam. Őszinte, kedves, szerelmes kislány. Ő pedig az én lovagom, akit annyira meg akartam kaparintani magamnak. S lám itt van! Azután, hogy elfeledtem ki voltam és teljesen új Kalestinát készítettem a régi helyett. Megtalált a királyfi és egy pillanat alatt visszahozta a régi Kalestinát!
Mikor megszólaltam egy pillanatra rám nézett. A szemei most is fájdalommal telve csillogtak. Elfordult tőlem. Ha nem akarja elmondani, hát legyen. Nem kell, de akkor is szeretni fogom és nem hagyom elszni! Mert kell nekem jobban, mint bármi és bárki más! Megint a szemembe nézett. Halványan elmosolyodtam.
Őszinte szavak! Amiket csak ő tud mondani! Amiket csak neki hiszek el! Senki másnak nem hinném el, ha ezt mondaná, de neki elhiszem. Mert szeretem és pontosam tudom min megy kersztül. De ő nincs egyedül! Nem hagyom, hogy egyedül legyen! Én vele leszek és mellette fogok állni. Akkor is, ha úgy dönt, hogy elhagy engem!
Mikor befejezte neki dőlt az egyik fának, s az eget kezdte el nézni. Kétségbeesés, magány, félelem, üresség! Mindet nagyon jól ismerem én is! Szememben sajnálat könnyek csillantak meg, de egy se folyt le az arcomon! A halálfaló, ami bennem él nem hagyja, hogy sírjak. S erőt ad, erőt, hogy azt tegyem, amit kell!
- Olyan, mintha a szívedet egyben tépték volna ki! Semmi és senki sincs sehol! Egyedül vagy! Menekülni akarsz, de nem tudod hova? Menekülni akarsz, de nem mersz! Én mertem Leon! Elmenekültem egyenesen Londonba! De nekem nem volt senkim, aki ott állt volna mellettem! - Ránéztem, csak hogy megtudjam figyeli-e, amit mondok. - Te nem vagy egyedül Leon! Én itt vagyok veled! Akkor is, ha nem úgy érzed! A sajnálatom nem segít semmin, te is tudod, hogy nem sajnálkozom sosem! De nem szeretném, hogy az eszedre hallgass Leon! Hálás vagyok, hogy őszinte voltál, de ne hallgass az eszedre! Nekem kellesz!
Hagyta el végül a szó az ajkaimat! Még jól emlékszem milyen volt mikor én álltam egy ilyen döntés előtt. Akkor léptem át a kapun, s az addigi életem egy hatalmas titokká forrta ki magát, amiből senki sem tud semmit. De nem hagyhatom, hogy ez történjen a szerelmemmel is! Neki nem szabad ezt átélnie!
Hiába az erős halálfaló lélek, ha közben úgy élsz, mintha megkaptad volna a dementor csókot! Mintha nem is lennél más csak egy halott bábu! Márpedig az nem lehet! Az én férjem nem lesz egy halott bábu! Ahogy én sem leszek az! Szüksége van rám és én megadom neki ezt a segítséget, ami kell neki.
- Nézz rám Leonard! Ne foglalkozz semmi mással csak velem! Itt vagyok veled! Nem vagy egyedül! Nem szabad elmerülnöd az ürességben! Nem akarom, hogy meghalj! - Mondtam megszorítva a kezeit. Majd szorosan átölelve a nyakát! Most egyikünk sem halálfaló! Mind a ketten átlagosak vagyunk! Már amennyire azok lehetünk!
Szenvedélyesen megcsókoltam és teljesen neki nyomtam a fának, aminek éppen neki dőlt. Fogalmam sincs hogyanszüntessem meg az űrt a lelkében. Én embereket öltem, de nem hinném, hogy ez most bármin is segítene! Leonnak más megoldás kell! Csak azt kell kitalálnom még, hogy mi is az a megoldás.

Megjegyzések: Ne írj reagot fáradtan, mert nem lesz jó! Olyat is elrontottál, amit már jeleztem, azt hiszem az alvás sokat segít!

Vendég

Leon & Kalestina

Ránéztem Kalestinára, és csillogtak azok a gyönyörű szemei. Éreztem ahogy, a szívem újra elkezdett dobogni mert, már nem éreztem ürességet. Neki nyomott, a fának és szenvedélyesen megcsókolt én pedig hajába túrtam, és visszacsókoltam. Bár egy kicsit kényelmetlen volt és nagyon fájt de, a csók után szavak borították el, a számat. Újra szemeibe néztem.
-Szerelmem! Nekem te vagy az egyetlen nő, az életemben! Mindenért hálás vagyok neked, és ez egy kicsit kellemetlen volt a helyzetem. Gyere van otthon számomra, neked egy meglepetésem.-Mondtam, szemeibe nézve majd összekulcsoltam, a kezünket. Mosolyodva lépkedtem, mellette és gondolataimat fürkésztem. Azon gondolkoztam vajon tetszeni fog neki, a meglepetésem? Bizonyára egy gyönyörű szép nyakéket vettem, a feleségemnek. Ez annak, a jelképe hogy nagyon szeretem, és mindig hordani fogja. Szerencsés vagyok egy ilyen, nő mellett. Mindent megígérek neki csak hogy boldog lehessen, és azzá is fogom tenni bármi áron. De vajon, meddig fog tartani ez a boldog perc? Hisz, báki szerelmes lehet egy szem pillantás alatt. De tudom mi, van Kalestina szívében min ment keresztül, és nem akarom hogy miattam szenvedjen ha elhagynám. Akkor, sose bocsájtanám meg magamnak.

Leon & Kalestina

Csillogó szemekkel néztem rá. Általában pont a szememben nem lehet látni, hogy mi forog a fejemben. Egyesek pedig mégis azt mondják, hogy a szem a lélek tükre! Egy fenéket, nem nálam az biztos. Nálam inkább az álcák tükre! De nem most, most tisztán azt mutatja, ami bennem van legbelül.
Az elmondhatatlan vágyat az én halálfalóm után! Ezen a hatalmas késztető erő hatására cselekedtem ezután. Nekinyomtam a fa törzsének és mélyen és szenvedélyesen megcsókoltam. A vágy bennem egy cseppet csillapidott, de attól még mindig ugyanannyira akarom őt, a magam kicsit szadista módján!
Éreztem, ahogy ujjaival a hajamba túr és visszacsókol! Igyekeztem minden pillanatot megtartani magamnak. Elrejteni a szívem mélyére, abba a feket sötétségbe, ahova a legféltettebb titkaim zártam el a világ elől. Ahol ő is ott van, mert hiába szeretem, senkinek sem dicsekszem vele, hogy férjnél vagyok.
Ez az én titkom, ez csak rám és őrá tartozik! Senki másra nem! A titkaim védenek meg, s mostantól Leont is meg kell védeniük. Ahogy befejeztem a csókot, pár pillanatig még lehunyva tartottam a szemeimet. Még friss volt az élmény, éreztem a lélegzetét, a bódító illatát, s a belőlem áradó szerelem és vágy keverékét!
A szavait hallva felpattantak a pilláim. Arcomon megszokott gonoszkás félmosolyom lett úrá. Mások ilyenkor elolvadva könnyes szemmel mosolyognak. Nálam ez felel meg annak. Ez olyan, mint Leon gúnyos mosolya. Levetkőzhetetlen megszokás, amit egyikünk sem bán. Én legalábbis egy cseppet sem bánom!
- Nekem meg te vagy az egyetlen férfi, de ez titok! - Mondtam ujjamat előbb a saját, majd az ő ajkaihoz érintve. - Én meg majd kérni akarok tőled valamit Leon. De ráér, majd ha haza értünk! - Mondtam halkan és tovább mosolyogva! Amióta együtt vagyunk nem láttam még akcióban, ellenben ő látott már engem ölni! Most rajtam a sor, látni akarom az én egyetlen halálfalómat munka közben!
Éreztem ahogy a kezünk összekulcsolódik és elindult az egyik irányba. Megráztam a fejemet. A házikó felé fordultam elmormoltam egy igét mire a táskám az oldalamon kötött ki. S mikor ez megtörtént szorítottam egyet a kezén és dehopponáltam. Az erdőbe az otthonunk mellett. Boldogan sétáltunk egymás mellett hazáig.
Elgondolkodtam rajta, hogy vajon hogyan fog reagálni az ötletemre, de akármi is lesz ezt meg kell tennie! ~Nem csak nekem lesz jó, hanem neki is. Megint kicsit felszabadulhat. Remélem!~ Merlinre azt mondtam "remélem"? Hát igen nem tudok mit tenni, megbabonázott ez a férfi, s még ennek ellenére is profin játszom a szerepem a nagyvilágban!
Mikor megláttam a meglepetést pár percig csak néztem és nem szólaltam meg. Fogalmam sincs minek tudta be ezt a viselkedésem, de nem szól ő sem semmit. Végül azt vettem észre, hogy homályosabb lett a látásom. Nem az ajándék az oka, hanem az, hogy tudom, hogy azért kaptam mert szeret.
Nem tettem semmit, hogy eltűnjön a homály, csak felemeltem a fejem és ránéztem a szerelmemre. Arcomon most nem volt ott a gonosz mosoly. Ez a Kalestina most megint kislány volt, akit elkápráztatott a legaoróbb udvarias gesztus is. Lassan közelebb mentem hozzá és átöleltem, majd a fülébe súgtam.
- Köszönöm Leonard! Nem is érdemlem meg! - Mondtam, s pár levegővétel erejéig csak öleltem őt. Ekkor azonban eszembe jutott amit elterveztem. Nyeltem egy nagyot és megint megszólaltam. - Emlékszel azt mondtam kérni akarok valamit! Azt szeretném, ha veled mehetnék mikor legközelebb munkát végzel! És hogy félreértés ne essék nem a tipikus munkára gondolok. Látni akarom, ahogy ölsz! Te láttál már engem ölni, most rajtam a sor! Higyj nekem neked is jó lesz!
Mondtam, s ujjammal határozottan megérintettem a mellkasát! Nem akarom, hogy kibújjon a helyzetből. Látni akarom, milyen mikor kijön belőle a halálfaló. Mert ez is a része, ez is az én Leonom! Különben is nem szeretném, hogy az életem szerelme, akibe mint halálfalóba szerettem bele, átváltozzon valami hiper kedves, aranyos kisfiúvá! Nekem az egoista rosszfiú kell!

Megjegyzések: Akkor kezdjük az elején! Most őszintén elolvastad te ezt? Na mindegy, hibákra áttérve.
"Bár egy kicsit kényelmetlen volt és nagyon fájt de, a csók után szavak borították el, a számat." Ez mi? "Mindenért hálás vagyok neked, és ez egy kicsit kellemetlen volt a helyzetem." Logikai bukta! Ez kicsit furcsa így egyben vagy csak nekem az? "Bizonyára egy gyönyörű szép nyakéket vettem, a feleségemnek." Az a bizonyára most mire is akar utalni? Mert nem hiszem, hogy a mondat többi részére! "Ez annak, a jelképe hogy nagyon szeretem, és mindig hordani fogja." Most vagy én vagyok hülye vagy tényleg nem a legértelmesebb az összekötés a két tagmondat közt! "Akkor, sose bocsájtanám meg magamnak." Szerintem nem a legjobb kötőszó, de ez saját véleményem! Még valami a vesszökre figyelj oda!

Vendég

Leon & Kalestina

Mikor, ölelte a derekam annyira boldog voltam. Szinte magamba lángoltam, a boldogságtól hogy egy ilyen kincs van mellettem. Mikor mondta hogy velem szeretne jönni kicsit meghökkentem, és arrébb mentem. Igazából, én alig ölök embereket a nagy részét inkább, Rodlophus teszi meg helyettem, amire én képtelen vagyok. De, mióta meghalt az apám egyre jobban, kezdem azt hinni, hogy gyilkos válik belőlem. Eddig, úgy volt hogy nem tudok embert ölni, ám nem így lett. Megváltoztam Apám halála óta egyre jobban, dühít a vágy hogy keresem a tettest de, sehol nem találom. Majd, újra Kalestina szemeibe néztem és elmondtam neki az igazat.
-Szerelmem! Amíg élt, az édesapám néha alig tudtam embereket ölni, a nagy részét Rodolphust tette meg. De, mióta meghalt az apám azóta elkapott, a gyilkolászás és sokan haltak meg, miattam. Igen, eljöhetsz megnézni hogy gyilkolok embereket. Újra, és újra felkapott a láz. Még most is apám gyilkosát keresem, és ha megtalálom megölöm.-Majd, az asztalra ültem. Azután eszembe jutott, az ajándék és beleraktam a nyakába. Közben ő is mondta a mondókáját. Engem, a mai napig kísért, ez a gondolat. Nem, a feleségem miatt vagyok ilyen hanem Apám halála óta. Nagyon megviselt szinte még, mindig nehéz őt elengednem. De, a feleségemről nem akarok megfeledkezni nem akarom elengedni, hogy bárki vagy bármi közénk álljon. Mert, nekem ő a legfontosabb, és persze a lányom.

Leon & Kalestina

Ahogy átöleltem a derekát éreztem, ahogy átjár a boldogság! Ez a régen elfeledett, magamban mélyen eltemetett valami, amit őszinte boldogságnak neveznek! Senki soha nem tudta előhozni belőlem, mióta felépítettem a falakat, amit a múltamat rejtik el a többi ember elő. Azokat, amik néha engem sem engednek beljebb annál, amennyire muszáj. Leon egyetlen érintésével, egyetlen pillantásával le tudja bontani a falakat! Talán ezért ijedtem meg tőle először, mert belátott oda, ahova más nem.
Ezzel az életem fontos részévé vált. S ha már én az élete része vagyok, neki is el kell fogadnia engem a saját életének a része ként. A mi esetünkben erre a legkönnyebb megoldás, ha közösen megyünk el ölni. Végülis halálfalók lennénk vagy mi a szösz? Akkor csináljuk az, amihez a legjobban értünk és csináljuk együtt!
Pont azt kaptam, amire számítottam, mikor közöltem vele a tervemet. Meglepettséget, zavartságot és egy kis ideig távolság tartást is. Egy kicsit arréb lépett tőlem és elgondolkodott! ~Ne hazudj nekem Leon! Látom, ha hazudsz! Nem kell megfontolnod a szavaidat! Csak mondd el! Egyszerűen csak mondd el, ami megfordul a fejedben!~ Suttogtam magamban, olyan bátorítás ként.
Persze tudom, hogy nem könnyű neki. Az ő élete se volt fenékig tejfel. Talán engem is megrázott volna apám halála, ha szerettem volna. De én nem szerettem az apám, mert ő sem szeretett! Leonnal ez másként van, ő szerette az apját. Nehéz lehet neki túltenni magát a halálán. Egyszer azonban a fájdalom is el fog múlni és az idő homájába vész.
Mikor újra megszólalt kíváncsian fürkésző szemmel hallgattam, amit mondd. Igyekeztem a hangjára összpontosítani, ami kicsit sem volt könnyű, ha figyelembe veszem azt a tényt, hogy milyen jól néz ki, mikor csak beszél és beszél. Főleg, ha olyanról beszél, ami engem nem nagyon tud meghatni. Ez a téma is olyan nekem, sőt a gyilkolás mindig olyan.
- Nem érdekel hányan haltak meg miattad Leon! Nagy a valószínűsége, hogy kevesebben, mint miattam! Ez azonban lényegtelen! Megosztanám veled a fájdalmat, amit apád elvesztése miatt érzel, de nem tudom milyen érzés! Sose tudtam, milyen valakit szeretni, egyészen addig, amíg veled nem találkoztam. Arról pedig még most sincs fogalmam, hogy milyen elveszteni valakit, aki ilyen fontos! A gyilkolásra visszatérve. Sose bosszúból csináld! Az gyengíti az elmét, én egyszer próbáltam meg, borzalmas volt! Most pedig a legfontosabb kérdés: Mikor megyünk?
Kérdeztem lassan közel hajolva hozzá. Az asztalon ült én pedig a lábai mellett pihentettem a kezem és egyenesen a szemeibe néztem. A sajátomban megcsillant az az apró szikra, ami mindig, amikor ember ölésre kerül a sor. Ez a szikra hajtott annyi éven át, mint halálfalót. Ettől a szikrától reszkettek az áldozataim.
Leon viszont nem reszket tőle, ő csak nézi. Mintha ez olyan természetes lenne. Pedig nem az, kicsit sem természetes, hogy valakibe ennyi gyilkolási vágy szoruljon! Az én esetem pedig kifejezetten rossz. Ugyanis a gyilkolási hajlam mellett ott vannak az állati ösztöneim és a vágyam Leon iránt. Az a vágy, ami jelen pillanatban a legerősebb.
Ekkor éreztem, ahogy a keze a nyakamhoz ér. Egy pillanatra lekémleltem, hogy mit csinál. Elmosolyodtam. Felrakta a láncot a nyakamba, sőt innen fentről nézve egészen jól áll. ~Sosem veszem le! Így mindig velem lesz! Sokkal közelebb lesz hozzám!~ Gondoltam magamban, majd tekintetem a kezére esett, ahogy visszahúzta őket. Arcomra megint felkúszott a gonosz mosoly, s mind a két kezem az övére tettem.
- Tudod mit? Ne halogassuk! Menjünk most! Kérlek! - Fújj! Megint kimondtam! Mi van velem? Egyre gyakrabban használom ezt a szót, ha Leon ott van mellettem. Pedig én négy éves korom óta sosem kértem semmit. Ez is csak azóta van, amióta őt ismerem. Ez az én szerencsém! Egy szerelmes halálfaló! Nem, nem, nem leszek olyan, mint Cissy!

Megjegyzések: Egyre kevesebb a hibád szerintem, de még mindig nem figyelsz eléggé! Akkor megint kiemelem, amit nem találok jónak. : "Szinte magamba lángoltam, a boldogságtól hogy egy ilyen kincs van mellettem." Szórend! Szerintem az 'magamban szinte' és nem fordítva. "Igazából, én alig ölök embereket a nagy részét inkább, Rodlophus teszi meg helyettem, amire én képtelen vagyok." Mire képtelen? Kicsit össze van kavarva, nem? "Igen, eljöhetsz megnézni hogy gyilkolok embereket. Újra, és újra felkapott a láz." Na itt aztán semmilyen logikai összekötés sincs! "

Vendég

Leon & Kalestina

Mikor nyakába tettem, a nyakláncot visszatámaszkodtam az asztalra, és karba tett kézzel, figyeltem a feleségemet. A felcsillant, a szemem amit mondott. Mi az hogy menjünk most ölni? Talán...lehet, hogy előbújt a farkas? vagy csak most ilyen kedve van. Mondjuk, nekem most nincs kedvem gyilkolni, a mai nap így is elég zűrös volt. A választ pontosan, még nem tudom ezen még egy kicsit elmélázom de, ha neki most van kedve akkor, nyugodtan elmehet még akár vadászni. Szabad ember, és nincs kalitkába zárva mint, egy kismadár. Tudom, hogy szeretjük egymást és együtt is kell, lenni de néha úgy, jönnek a dolgok hogy az ember hozhat magának saját, döntéseket nem mindig, a partnerre kell várnia, hogy most mit fog reagálni. Mivel a párom és szeretem ezért nem mondhatok, neki nemet mert ezt az estét együtt szeretném vele tölteni. Gúnyosan felnéztem rá szinte, csillogtak a szemeim majd meg adtam neki a pontos választ.
-Hogy mikor megyünk? Ha ma szeretnél menni akkor menjünk ma! De, ezt az estét veled szeretném tölteni. Ha vársz holnapig, drágám mert mai nap ez, kicsit sok volt nekem. Inkább, élvezni szeretném az életet veled.- Gúnyosan ellöktem magam, az asztaltól és hozzá hajoltam. Szemeibe néztem megfogtam a két kezét óvatosan ledöntöttem, az ágyra. Levettem a cipőmet, és róla is majd egyszer csak megcsókoltam szenvedélyesen. Élvezni szeretném a vele együtt létet, amióta Vivi megszületett szinte alig voltunk testközelben. Most itt a nagy alkalom, a lehetőség ezt bepótolni mert, be kell vallanom nagyon hiányzott. Szóval... ilyen, volt amikor a szüleim szerették egymást, és nem érdekházasságból házasodtak össze. Mindig hűséges leszek, a feleségemhez bármi is lesz mindig mellette leszek minden percben. Simogattam, az arcát és gúnyos vigyorra húztam a szám. Hisz jól tudja, hogy nem fogja ezt megúszni még ha meg is akarna tőlem szabadulni akkor sem hagynám. Szinte tombol, a testemben a tűz a vágy hogy igen is megakarom tenni. Mert ez az igazi szeretet amit, köztünk van. Mikor, befejeztem a csókot ismét nagyobb gúnyra húztam a szám, mert élveztem hogy élvezi.

Leon & Kalestina

Miután feltette a láncot a nyakamba visszatámaszkodott az asztalra és karba fonta a kezeit. Ezzel pillanatok alatt lerázva magáról a kezeimet. Ez kicsit dühített, most nem írányítottam a dolgokat ezt pedig nehéz elfogadni. Főleg, hogy minden izmom pattanásig feszül a közelében.
Gonoszul elvigyorodtam, mikor megcsillant a szeme. Mégsem olyan elveszett ötlet ez a gyilkolászás! Na nem mintha most nagyon arra vágynék, hogy gyilkoljak. Ma már kergettem egy rókát, ami kb két heti adrenalin szükségletem fedezi. Feltéve, ha Leon nem néz rám úgy, mint aki mindjárt elakarna rabolni. Az izgalomtól csak jobban vágyom az adrenalinra.
Persze mind a ketten szabad emberek vagyunk, annak ellenére, hogy egymáshoz láncoltuk az életünket. Nyugodtan mondhat nemet is nekem! Ahogy én is bármikor elmehetek vadászni. Ez az egyik ok, ami miatt annyira szeretem őt. Más féfriak nem adtak volna ekkora szabad teret nekem. Viszont ő megadja nekem a lehetőséget, hogy egyedül legyek!
A legkevesebb, hogy én is ezt teszem és igyekszem alkalmaszkodni hozzá. Annyira, amennyire csak tudok. Igaz az alkalmaszkodás nem annyira az én műfajom. Viszont ki tudja, lehet a végén még sikerülni is fog! Na jó, hozzá nem olyan eget verően nehéz alkalmaszkodni. Ő teljesen más, mint azok akiket eddigi életemben ismertem. Vele sokkal könnyebb minden.
Éppen azon gondolkodtam, hogy mi lesz a következő lépés, mikor felemelte a fejét. Rám nézett, egyenesen a szemeimbe. Csillogott a tekintete. Gúny! Csapott belém a felismerés. Mire csak szélesebbre húztam a gonosz mosolyt. Megáll az eszem pontosan tudja, mivel tud felizgatni. Másokat már megfolytottam volna egy egy ilyen pillantásért. Az övére mégis vágyom.
- Azt hiszem holnapig tudok még várni! Nem akarok én gyilkolni, már megvan az adrenalin adagom, csak azt akartam, hogy felszabadulj! Ne, meg se szólalj. Magamból indultam ki bocsáss meg! Szóval élvezni az életet! Az én halálfalóm?! Miért nem élvezted eddig? - Mondtam kicsit csipkelődő éllel a hangomban.
Megint az a gúnyos arc! Ezzel a sirba fog juttatni egyszer! Ellökte magát az asztaltól és felém hajolt. A szemeimbe nézett. ~Ne kínozz! Én is akarlak!~ Mormogtam magamban, s szemeimen tisztán látszott az üzenetem. Még a hülye is észrevette volna! Ugyanis eszem ágában sem volt leplezni előtte.
Megfogta mind a két kezemet és óvatosan az ágyra döntött! Már éreztem magamban a vágy mindent elsöprő erejét! Őt akartam és a teljes valóm őt akarta, még a farkasom is! Akiről sose hittem volna, hogy megkedveli Leont. Farkasként sosem néztem partneremként Leonra, most viszont a farkasom is vágyik rá, ahogyan az emberi részem is.
Levette a cipőjét, majd az enyémet is. A szemem már szikrákat szórt, de az övé is. Alig egy pillanat múlva már szenvedélyesen csókolt. S én átadtam magam a pillanatnak. Ugyanolyan szenvedéllyel visszacsókolva őt. Kezeimmel pedig szorosan magamhoz húzva. Hogy olyan közel kerüljön, amennyire csak lehet.
Vivi megszületése után nem sokat voltunk ilyen közelségben együtt, csak mi ketten. Mind a kettőnknek kellett már, hogy érezzük a másikat magunk mellett. Mint akkor mikor legelőször találkoztunk. Az első pillanattól kezdve vágytam rá, s végül megkaptam. Most is ez volt a helyzet. Hosszú ideje vágytam rá, s most megkaptam őt.
Simogatta az arcomat és gúnyosan vigyorgott. Csapdába csalt. Egy olyanba, amíből nem tudok megszökni, akkor sem, ha akarnék. De nem is akarok. Félig lehunytam a szemem az érintésének hatásától, majd felemeltem a kezemet és beletúrtam a hajába. Kellemesen megborzongtam, s láttam ahogy élvezi.
- Mondtam már, hogy nem vagy igaz? - Duzzogtam fennhangon s az ajkai után kaptam! Ha már csapdába csalt legalább elégítsen ki. Ne csak fogoly legyek! Látom rajta, hogy meg akarja tenni! De nem teszi! Mire vár még? Én is akarom őt! Ez nem elég neki? Rejtett jelet nem fog sosem kapni!
Tőlem is pusztán csak őszinte szerelmet kaphat. De csak addig, amíg az nem veszélyezteti mind a hármunk életét. Az övét, az enyém és Viviét. Mert akármennyire is akarok csak Leonnal törődni ott van a lányom is nekem. Mondjuk nem most, de máskor igen! Jelen pillanatban viszont csak a szerelmem van!
S nem is akarok mást magam köré! Csak őt és senki mást! Ahogy befejezte a csókot arcán még hatalmasabb gúny lett úrrá. Merlinre milyen vonzó mikor gúnyos képet vág! Mintha valami mese főhőse lenne! Az én mesém főhőse. Az én Leonardom, a maga egójával, gúnyával, érzelgősségével és a hatalmas szerelmével.

Megjegyzések: Logika! : "A felcsillant, a szemem amit mondott." Ez kérlek alásan értelmetlen! "De, ezt az estét veled szeretném tölteni. Ha vársz holnapig, drágám mert mai nap ez, kicsit sok volt nekem." Na ez mi? Mert ennek megint semmi köze semmihez! Amúgy pedig fejlődsz, nagyon jól, de kicsit még mindig figyelmetlen vagy!

Vendég

Leon & Kalestina

Gúnyosra húztam, a szám ismét karba tett kézzel támaszkodtam az asztalnak. Istenem..mi történik velem? Vágyom a pillanatra hogy megtegyem, de mindig én kezdeményezek neki most, viszont neki kell. Komolyan mondom, mintha elszáll volna, minden gondom bajom legalább, is egy pillanatra. Ha neki kell, most kezdeményezni én most megteszem. Vivi születése óta csak erre vágyom. Vissza mentem hozzá, lefektettem majd csókolózni kezdtünk. Végig simítottam a testét aztán, megszabadítottam ruhájától. Egy darabig élveztük, az életet. Megpihentünk mind, a ketten egymás mellett voltunk, és belenéztem a szemébe majd ismét gúnyos vigyort húztam, a számra. Majd, egoista módon megszólaltam.
-Szívem! Mi lenne, ha most mennék el ölni! Tele vagyok egoizmussal és tudod drágám én tökéletes vagyok. De igen eddig, mindig minden percben mint, most élvezem veled a helyzetet és tudod hogy nagyon szeretlek.- Rámosolyogtam, kipantattam az ágyból majd felöltöztem, és órákon át bámultam magam a tükörben.
-Na ki a tökéletes pasi??Hát, én- Mondtam, a tükörnek. Igaz, van egy rossz szokásom, még pedig az hogy képes lennék akár órákon át, nézni magam a tükörben. Az egy alap dolog, hogy tökéletes vagyok de, vannak bizonyos hibáim. Mint pl. az, hogy elvesztettem apukámat és ezt, soha nem fogom magamnak meg bocsájtani. A másik ok, hogy rettentően belezúgtam Kalestinába. Egyszerűen nem, tudok élni nélküle, és szeretem. Eleget néztem, magam a tükörbe így, ismét a szerelmemhez fordultam. Odamentem, az ágyhoz megsimogattam és megcsókoltam.
-Bocsánat! Tudod jó, nagy az egóm és ez az egyik legrosszabb szokásom, hogy képes vagyok órákig nézni magam a tükörben.- Nevettem, el magam. Jesszusom mi ütött belém? Eddig, sajnáltattam magam apám halála miatt most, meg nevetek mintha mi sem történt volna? Talán, megbolondultam vagy már tényleg ölni akarok. Mert, az igazság hogy régen öltem embert.

Leon & Kalestina

Érzem, ahogy kezdenek gyengülni a magabiztos korlátaim. Ahogy gúnyra húzza az ajkait, az teljesen elkábít. Néha már olyan érzésem van, hogy képtelen vagyok magamat kontrolálni mellette. Pedig muszáj, én sosem rohanok le egyetlen férfit sem. Megkörnyékezem, elcsábítom, de nem fogok kezdeményezni, az rontana a magamról alkotott képemen.
Ugyanakkor furcsa érzés, hogy mellette nincs benne, az a hatalmas megfelelési kényszer magammal szemben, ami eddig egész életemben megvolt. Felállítottam magamban egy képet, aminek meg akartam felelni és csalódott voltam, ha nem sikerült. Leon mellett azonban nem igyekszem görcsösen megfelelni magamnak, egyszerűen az vagyok, ami.
S így még könnyebben észreveszem Leonon, ha valamit akar. Ismerem annyira a férfiakat, hogy tudjam mit mikor akarnak velem csinálni. Viszont az ő szemében olyan, mintha nyitott könyvet olvasnék. Nem próbálja meg elrejteni előlem ez pedig arra késztet, hogy mosolyogjak. A magam gonosz kis mosolyával persze.
Azonnal észrevettem mikor elhatározta magát, s egy pillanatig sem ellenkeztem. Kalestina megint győzelmet aratott! Odajött hozzám én pedig végig a szemeibe néztem. Lefektetett az ágyra. Egy halk kuncogás hagyta el az ajkaimat. Majd csókolózni kezdtünk. Végig simított rajtam, mire megremegtem, s az én kezem is megmozdult. Miután megszabadultunk a ruhánktól elkezdtük élvezni az életet.
Merlin nevére ez már nagyon kellett! Amikor befejeztük, mosolyogva simultam hozzá, ahogy mellette feküdtem. Pont mint az első éjszakánkon együtt! Csak most nem aludtam el rögtön! Csendben feküdtünk egy darabig. Mikor is megint gúnyosan elmosolyodott. Arcomra felkúszott a gonosz félmosoly. ~Az én Leonardom!~Gondoltam magamban.
- Ne rajtam múljon! Mehetünk most is! Én csak örülök neki! Meséltem már neked az exeimről. Pontosan tudod, hogy ritka volt, hogy bármelyik is túlélte a találkánkat! Nálam ez a két dolog együtt járt! Nem esik nehezemre. Bár téged semmilyen áron nem ölnélek meg szerelmem! Ez pedig nálam nagy szó!
Mosolyogtam rá, s szememben megcsillant a gyilkolási vágy, de csak egyetlen múló másodperc erejiéig! Rámmosolygott, majd kiszállt az ágyból és elkezdett felöltözni. Szememmel végig követtem a mozdulatait. Öltözik, ami azt jelenti, hogy egy darabig még nem megyünk sehova. Nála sokáig tart felöltözni.
Egy ideig néztem, majd én is kiszálltam az ágyból és felöltöztem. Nem voltam valami gyors, mert kellett kicsit turkálnom a ruhák közt, de még így is gyorsabb voltam, mint ő. Hasrafeküdtem az ágyon és felkönyököltem, államat pedig tenyeremben nyugtattam. Gonoszul mosolyogva figyeltem a férjem!
- Na ki a legnagyobb egoista a földön? Naná, hogy te vagy az! És ki az a nő, aki kifogta a világ legszebb, legegoistább hímnemű egyedét? Persze, hogy én! - Mondtam nevetve, mikor elkezdett a tükörnek beszélni! Ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy miért is mentem én férjhez? Mert szeretem, ez pedig a legjobb ok, ami csak lehet.
Ez az én legnagyobb hibám! Szerelmes vagyok egy egoista halálfalóba. Aki ugyanúgy belém szeretett. Vannak mondjuk kisebb hibáim is. Mint az, hogy túlságosan is uralni akarom a helyzeteket és nem birom elviselni, ha valaki olyan akar irányítani, aki hülyébb nálam. Olyankor be tudok durranni.
Egy ideig még nézte Leon magát, majd megfordult és odajött hozzám. Megsimogatott és megcsókolt. Én csak mosolyogtam. Most jobb nem beszélni vele, mert a végén megsértem az egóját, aminek az lesz a vége, hogy veszekedni kezdünk. Én pedig nem akarok veszekedni a szerelmemmel, most nem!
- Semmi baj! Már megszoktam, hogy ha a tükör elé állsz nem lehet veled beszélni! Indulunk még ma vagy van még valami, amit el akarsz intézni? - Kérdeztem most én felvéve egy gúnyos mosolyt. Nem csak az ő kiváltsága, hogy így nézzen. Nekem is jogom van hozzá, bár neki sokkal jobban áll, mint nekem.

Megjegyzések: Kiemelek, megint! "Ha neki kell, most kezdeményezni én most megteszem." Ennek van értelme? "Tele vagyok egoizmussal és tudod drágám én tökéletes vagyok. De igen eddig, mindig minden percben mint, most élvezem veled a helyzetet és tudod hogy nagyon szeretlek." Egy: az ember ezt így kijelenti magáról? Kettő: Megint nincs átvezetés a két mondat közt! "Az egy alap dolog, hogy tökéletes vagyok de, vannak bizonyos hibáim.Mint pl. az, hogy elvesztettem apukámat és ezt, soha nem fogom magamnak meg bocsájtani." Ezt gondold megint át, mert magán véleményem szerint ennek nem sok értelme van!

Vendég

href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Satisfy' rel='stylesheet' type='text/css'>

Leon & Kalestina

Gúnyosan rámosolyogtam, majd azzal a mozdulattal fel is álltam. Felé nyújtottam, a kezem, hogy lassan induljunk. Összekulcsultuk, a kezünket ès mosolyogva lépkedtünk egymás mellett. Fejembe gondolatok jártak, hogy ha vissza megyünk, akkor tőlem nem fog menekülni. Ránéztem, majd ismét gúnyosan mosolyogtam. Végre, odaértünk ránéztem majd gúnyosan, elmosolyodtam.
Szívem, akkor kezdjük. Figyeld, meg hogy a szerelmed, hogy fog ölni.- Ismételten, gúnyosan elvigyorodtam. Megláttam, egy muglit, majd a háta mögé settenkedtem, és abban a pillanatban kinyírtam. Szerelmem elmosolyodott majd, megcsókolt. Nagyon, élveztem de hallottunk egy, hangot és elbújtunk. A bokor mögül, figyeltük akik jöttek. Egy nőt, láttam és hírtelen tátva maradt, a szám. Hisz, ez az ex barátnőm. Igaz, a szerelmem tud a volt barátnőimről de, vele mindig szoktunk találkozni, még akkor is amikor, halálfaló gyűlés van. Olyankor, imádom Kalestina arcát, mèg akkor is aranyos hogy, ha mérges. Ezt, a nőt azóta nem láttam, mióta kilépett, a szövetségből. Fogalmam sincs róla, hogy akkor a Nagyúr akit, én mèlységesen tisztelek, miért nem ölte meg? Talán, ez is a terv része? Gondolkodtam, el magamban és ha tetszik Kalnak ha nem, ezt a nőt meg, kell vèdeni. Nem, csak azért mert az ex barátnőm, hanem a társam.

Vendég

href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Satisfy' rel='stylesheet' type='text/css'>

Leon & Kalestina

Gúnyosan rámosolyogtam, majd azzal a mozdulattal fel is álltam. Felé nyújtottam, a kezem, hogy lassan induljunk. Összekulcsultuk, a kezünket ès mosolyogva lépkedtünk egymás mellett. Fejembe gondolatok jártak, hogy ha vissza megyünk, akkor tőlem nem fog menekülni. Ránéztem, majd ismét gúnyosan mosolyogtam. Végre, odaértünk ránéztem majd gúnyosan, elmosolyodtam.
Szívem, akkor kezdjük. Figyeld, meg hogy a szerelmed, hogy fog ölni.- Ismételten, gúnyosan elvigyorodtam. Megláttam, egy muglit, majd a háta mögé settenkedtem, és abban a pillanatban kinyírtam. Szerelmem elmosolyodott majd, megcsókolt. Nagyon, élveztem de hallottunk egy, hangot és elbújtunk. A bokor mögül, figyeltük akik jöttek. Egy nőt, láttam és hírtelen tátva maradt, a szám. Hisz, ez az ex barátnőm. Igaz, a szerelmem tud a volt barátnőimről de, vele mindig szoktunk találkozni, még akkor is amikor, halálfaló gyűlés van. Olyankor, imádom Kalestina arcát, mèg akkor is aranyos hogy, ha mérges. Ezt, a nőt azóta nem láttam, mióta kilépett, a szövetségből. Fogalmam sincs róla, hogy akkor a Nagyúr akit, én mèlységesen tisztelek, miért nem ölte meg? Talán, ez is a terv része? Gondolkodtam, el magamban és ha tetszik Kalnak ha nem, ezt a nőt meg, kell vèdeni. Nem, csak azért mert az ex barátnőm, hanem a társam.

Leon & Kalestina

Megint azt csinálja, úgy mosolyog. Ilyenkor szokott egy pillanatra megállni a szívverésem, hiszen amikor így néz mindig sokkal vonzóbb, mint alapból. Igaz, ha nem lennék belé szerelmes, ezért a tekintetért már rég kitekertem volna a nyakát, de minimum kapott volna egy akkora fülest, hogy a fal adja a másikat!
Felállt mellőlem és felém nyújtotta a kezét! Felnéztem rá, arcomra gonosz mosoly húzódott, nyúltam az előttem lévő, biztonságot és szeretetet nyújtó emberhez tartozó végtag ért és leszálltam az ágyról. Összefontuk kezeinket és mosolyogva indultunk el. Magamban már ugráltam az örömtől. Nem tehetek róla imádom a gyilkolást.
Mikor végre elértük a megfelelő helyet gúnyosan elmosolyodott, majd megszólalt! Biccentettem egyet, majd kezem egy kimért mozdulatával jeleztem, hogy "Tessék, tiéd a színpad! Lássuk mit tudsz!" Magam előtt keresztbe fontam a karjaim és a legközelebbi ház falának dőltem. Így egyik lábam felszabadult, minek eredménye képpen a lábaimat is összefontam.
Kifejezéstelen arccal figyeltem, ahogy kiválasztja az áldozatát. Egy pillanat volt az egész, ráadásul hátulról csinálta! ~Tipikus! Miért tudnak csak olyan kevesen rendesen gyilkolni? Kezdem érteni miért csak Bellával szeretek együtt dolgozni!~ Mondtam magamban egy halvány félmosoly kíséretében.
Annak ellenére, hogy pocsékul gyilkol, neki jól esett. Nekem pedig ez a legfontosabb! Elmosolyodtam, majd ellöktem magam a faltól. A tőlem megszokott színpadias, kimért léptekkel közelítettem felé. Amikor pedig elértem megcsókoltam. Ilyenkor jut eszembe, hogy milyen furcsa kapcsolat is van a gyilkosság és a nemiség közt! Talán ezért öltem meg a legtöbb egyéjszakás partnerem!
Hirtelen léptek zaját hallottuk meg. Nem szeretek rejtőzködni, ha emberek közt vagyok. Inkább a szemtől szembe módszert alkalmazom. Vadászatkor is csak addig vagyok észrevétlen, amíg ki nem szemelem az áldozatot. Viszont most nem vadászok, tehát akárki is jön azzal alap esetben szembe néztem volna, de Leon ragaszkodott hozzá, hogy elbújjunk a bokrok közt!
Hát a következő percek biztosítottak arról, hogy jobb volt elbújni! Ha nem tesszük meg, Leon ide, Leon oda a szembe jövő egyénnek annyi lett volna. Szerelmem szája tátva maradt, mikor meglátta volt barátnőjét. Velem más volt a helyzet. Mikor megpillantottam arcom megmerevedett, s testem minden izma megfeszült.
Tipikus reakció nálam ez! Mindig ez van, ha látom márpedig láttam eleget. Mivel ő is halálfaló volt. A gyűlésen nem foglalkoztam vele, viszont itt most csak mi vagyunk és így sokkal nehezebb féken tartani magam. Bár arcomon semmilyen érzelem nem kapott helyet, a szemem viszont szikrákat szór.
Nem is csoda, ha egyszer tudom, hogy előttem vele volt együtt. Mindig mikor meglátom a farkasom birtoklási ösztöne ordít, hogy védjem meg, ami az enyém. Hogy pusztítsam el azt, ami elveheti tőlem. De csak nem tehetem, hiszen Leonnak fontos volt és nem tudom meg tudna-e nekem bocsájtani. Nem kockáztathatok, akkor sem a már nem hallok az ösztönök sikításaitól.
Néhány percig megfeszített izmokkal és zöld szemekkel figyeltem a lányt. ~NEM SZABAD!~ Ordítottam el magamat. Hirtelen megráztam magam és szépen lassan elvontam a tekintetem a kiszemelt áldozatomról. Nem szeretem ott hagyni prédám, de őt nem szabad levadásznom. Szaggatott légvétellel fordítottam hátat neki.
- Tedd, amit tenned kell! Otthon találkozunk! - Suttogtam elhaló hangon. Vettem egy mély levegőt, s igyekeztem nem a nő szagára összpontosítani. Lassan elindultam az erdő mélye felé! Nem cserkészhetem be a nőt és azt sincs kedvem nézni, ahogy a szerelmem megvédi! Ki kell takarítanom a gondolataimat!

Megjegyzések: Na akkor kezdjük... Szerintem nagyon jól haladsz! De! Figyelj a szóismétlésre! Kicsit zavaró úgy olvasni a reagot, hogy minden második mondatban ugyanaz a szóösszetétel van! "Ránéztem, majd ismét gúnyosan mosolyogtam. Végre, odaértünk ránéztem majd gúnyosan, elmosolyodtam." Az ilyenekről beszélek! Valamint egy tanács, hogy hosszabb és élvezhetőbb legyen a reag igyekezz körülírni a helyet! Milyen az utca, milyenek a házak, hol van a lámpa? Milyenek az emberek? Vannak-e furcsa zajok? Ha ezekre a kérdésekre megkapja valaki a választ egy reagban, akkor sokkal élvezetesebb lesz a játék. Persze nem kell minden apróságra kitérni, de azért, ami fontosabb, arról jobb, ha kicsit pontosabban írsz! Pl: "Egy nőt, láttam" és én ebből honnan tudjam, hogy milyet? Neked kell leírni, ha egyszer te hoztad be a történetbe! Remélem érthető voltam.

Vendég

href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Satisfy' rel='stylesheet' type='text/css'>

Leon & Kalestina

Megláttam, a szerelmem, mikor elfordult. Felálltam, majd utána mentem megcsókoltam, és átöleltem szorosan. Nem, akarom hogy elhagyjon engem, egy ilyen szőke barna, szemű halálfalóért. Akit, úgy hívnak hogy Helen Mather-nek hívják. Egy, igazi szőke csaj, aki érti a dolgát. De, most komolyan nem akarom, hogy miatta menjen el a szerelmem. Helen nekem, már semmit nem jelent, csak segíteni szeretnék neki. Lehet, hogy a szívem hölgye, ellenezni fogja, meg mondani fogja, az áldást de, nem érdekel. Akkor, se fogom hagyni hogy elmenjen mellőlem. Így, a szemeibe néztem és ezt, mondtam.
-Szerelmem! Ne, menj el...egyedül, nem tudom megcsinálni, valahol meg kell húznia magát. Legalább, agy egy esélyt Helnnek. Kérlek, szerelmem csak miattam.- Kutyaszemekkel, néztem a szemébe és vártam, a válaszra. Egyszer, csak megjött a válasz és beleegyezett. Hát, igen az én kutya szememnek, még a Nagyúr se tudna neme mondani. Mikor, láttuk hogy elment az ember de Helen még ott, maradt így Kalla odamentünk hozzá. Szgény, csajnak majd nem kiugrott a szíve. Biztos, megijedt hát, igen régen láttuk egymást, amióta kilépett a szövetségből és a nagyúr keresi, hogy megölhesse. De, mi az akadályt megfogjuk szüntetni a szerelmemmel, mert nálunk lesz ha tetszik, ha nem. Komolyan, már nem érzek semmit, a lány iránt. Egyedül, akit szeretek és mindig is fogok, az Kalestina. Az, én egyetlen egy halálfalóm.

Leon & Kalestina

Lassan és zihálva fordultam el. Felpörgött bennem a vadász ösztön. El akartam pusztítani a nőt, de tudom, hogy egyetlen ujjal sem érhetek hozzá. Nem szeretem, ha legyőznek. Márpedig, ha nem tehetem azt amit akarok, akkor az nálam egyenlő a vereséggel. Én vagyok az éjszaka farkas királynője, és nagyon nem tetszik nekem a csaj!
Helen Mather! Nem vagyok féltékeny erre a teljsen agyilag is szőke lányra, csak nem bírom elviselni magam mellett. Egy amolyan fenyegetésként fogom fel, ha ott van. Márpedig arra a farkas ösztön válaszol, én pedig nem szeretek veszekedni a saját belső hangjaimmal. Azonban ez a nő nem hagy más lehetőséget.
~El kell szabadulnom! Most!~ Tudtam, hogy ezt kell tennem. Mikor elkezdtem figyelni, már éreztem, ahogy ugrásra feszülnek az izmaim. Már majdnem teljesen ráhangolódtam a szívverésének hangjára, s a belőle áradó ruta orrfacsaró illatára. Ez azt jelenti, hogy le akarom vadászni, de nem tehetem.
Az járt a fejemben, hogy el kell tűnnöm, de Leon nem hagyott. Utánam jött szorosan magához ölelt és megcsókolt. Kellemes illata elfeledtette velem a vadászösztönt egy ideig, s kiűzte orromból a ruta szagát. Szorosan bújtam hozzá, amíg rá koncentrálok, nem tudok ártani a lánynak. Mélyen a szemeimbe nézett és megszólalt.
Nagyon nem tetszett, amit mondott. Már a gyűléseken sem tudtam elviselni a nőt. S most engedjem be a házamba? Vajon Leon felfogta, hogy a farkasom le akarj a vadászni a szöszit? Felfogta minek tesz ki engem, ha hazahozatja azt a fruskát? Kötve hiszem, hogy felfogta, fogalma sincs róla.
Már majdnem kikeltem magamból, s kiosztottam volna mindennek, mikor megjelentek a kiskutya szemek. Nem igaz, csapdába csalt! Ennek nem lehet ellen állni. Képtelenség neki nemet mondani, mikor ilyen szemekkel néz az emberre! Ez nem igazság velem szemben nem lenne szabad ezt használnia. Na jó én is használtam az illúziómágiát. Csak a kettő közt a lényeges különbség, hogy én az ő érdekében tettem!
- Nyertél! De csak két feltétellel! Egy teszel róla, hogy egy pillanatig se érezzem a szagát, mert nem tudom garantálni, hogy nem ugrok neki az első adandó alkalommal! Kettő, ha azt mondom, hogy el kell mennem nem kérdezel semmit és nem tartasz vissza! Ez a két feltétel mind a kisasszony testi épségéért van! Tisztában vagyok vele, hogy te nem tudod milyen, ha valakit le akarsz vadászni, mert fenyegetve érzed magad! Nem tudom jobban elmagyarázni! Farkas ösztön. Félek, hogy elveszthetem azt, aki fontos nekem. Akkor is, ha tudom, hogy nem jelent neked semmit! Ösztön, nem tudok mit csinálni vele. És mégvalami, ne várd el, hogy kedves legyek vele!
Kicsit hosszúra sikeredett a monológom, de azt akartam, hogy az összes információ eljusson az agyáig! Muszáj lesz felfognia, milyenek az ösztöneim, ha szeret megért! Én pedig tudom, hogy szeret, úgyhogy meg fog érteni. Nekem pedig erőt kell vennem magamon és a gyilkos ösztönön, s jó képet vágni a dologhoz.
Megvártuk, amíg az utcán csak Helen maradt. Éreztem, hogy összeszűkült a szemem, ahogy figyeltem. S szinte mérget mertem volna rá venni, hogy nem is a megszokott mély barna a színe, hanem az élénk, jegyes zöld. Folyamatosan azzak kűzdök, hogy ne borítson el a vadászat iránti vágyam.
Amikor a lány egyedülaradt odamentünk hozzá. Láttam a szemén a félelmet és a meglepetést, akaratlanul elmosolyodtam. Ekkor hirtelen mámorító szag csapta meg az orrom. ~Adrenalin! Hogy Merlin fojtaná meg!~ Hirtelen a nyakamban pihenő láncért nyúltam és közel emeltem az orromhoz. Nagyon nem zavar mit gondol a nő, miatta csinálom.
A láncon még mindig jól érződik Leon illata, ami ha nem is teljesen, de valamennyire elnyomja a csaj szagát. Erősen szorítottam kezemben az ékszert és igyekeztem csak az illatára összpontosítani. Majd mikor megnyugodtam, mellkasom előtt összefont karral fordultam a kisasszony felé és a tőlem megszokott rideg hanggal szólaltam meg.
- Nem csak neked nincs ínyedre ez a helyzet Helen! Bárhol szívesebben lennék, mint a közeledben ezt te is tudod! - Hát igen a tipikus rideg hangnemem. Tudom, hogy Leon nincsen oda érte, de nem fogok mindenkivel kedves lenni. Ő kivétel, mert szeretem őt, de nem hiszem, hogy rajta és a lányomon kívül valaha is bárkivel képes leszek kedves lenni. Hirtelen elöntött a vágy szerelmem iránt, s akaratlanul tapadtak rá a szemeim, legalább addig sem a csajjal foglalatoskodom!

Megjegyzések: Hibákat sorolok! "Nem, akarom hogy elhagyjon engem, egy ilyen szőke barna, szemű halálfalóért." No de kérem nem meleg a karakterem! "Akit, úgy hívnak hogy Helen Mather-nek hívják." Szerintem elég egyszer leírni, hogy úgy hívják! A legnagyobb nyelvtani hibát pedig megbeszéltük pm-ben!

Vendég

href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Satisfy' rel='stylesheet' type='text/css'>

Leon & Kalestina

Mikor, mindenki elment szerelmemmel odamentünk. Nem tudom, talán csak gondolom hogy még mindig, szeretem a lányt. De, nem akarom Kalestinának tönkre tenni, az életét és bolond lennèk ha elhagynám. Különben, is Helen egyedül maradt, azért mèg sem rakhatom ki, az utcára nem igaz? Amúgy, meg nem akarom hogy az utcán, szenvedjen.
Tudom, szerelmem! Csak, egy kis időre maradna. Remélem, nem jelent problémát-Kicsit, gúnyosan mosolyogtam. Egyszerűen, annyira szeretem hogy képtelen lennék, vele szakítani. Míg, a dolgomat vègeztem láttam, hogy a szerelmem odamegy Helnhez.
Tényleg, köszönöm hogy megengeditek maradjak. Tudod, nem rég dobott ki, engem Eric és nincs hova mennem. A nagyúrhoz, meg főleg nem megyek.- Mondta, igaz ilyen félénk lány, de nem az. Ha, beengedjük, mi fog kiderülni benne? Eddig, megismertem a szerèny kis Helent de, miért rúgta, ki a pasija? Mondjuk, cseppet sem érdekel, ez az ő dolga neki, kell megoldani.

Leon & Kalestina

Utálok bébicsősz lenni! Mikor legutóbb azt csináltam elég furcsa dolgok jöttek ki belőle. Bár ott a felügyelendő alanyok nem jelentettek nekem fenyegetést, nem úgy mint Helen. Veszélyesen közel van a magán életemhez, én pedig szörnyen nehezen tudom ezt elfogadni! Nem engedek be akárkit, főleg nem egy ilyen fruskát!
Személy szerint én otthagytam volna az utcán, nekem semmi szükségem nincsen egy ilyen plusz teherre a vállamon. Valami nagyon bűzlik nekem ebben a nőszemélyben és nem csak a ruta szag, ami körül lengi. Valamit titkol, valami olyat, ami hozzánk kapcsolódik! Ha nem venném figyelembe, hogy mit jelentett Leonnak most megtudakolnám tőle, hogy mi a titka, de nem tehetem!
- Igyekezni fogok, hogy el tudjam viselni. De nem garantálom, hogy tudok magamon uralkodni! - Mondtam fagyos hangon, ügyet sem vetve a gúnyos mosolyára, amitől alap helyzetben padlót szoktam fogni. Most valahogy jobban érdekelt az, hogy minél távolabb tudjam Helent a férjemtől!
Leon megint úgy viselkedett, mint mindig. Csak a dolgával foglalkozott. Ezt kihasználva, na meg az éppen meglévő önbizalmam. Elhatároztam, hogy kicsit kutakodok a csaj szándékaiban. Rögtön miután elmondtam neki mit gondolok, kijött belőle a szerény, udvarias kislány. Arcom ugyanolyan rideg marad, pedig belül tomboltam.
- Sajnálom, ami veled történt! Addig maradsz, amíg muszáj! Gyere megmutatom a helyedet. Jah és még valami! Semmi felesleges beszéd! Értve vagyok? - Bólintott egyet, megforgattam a szemem. - Én is így gondoltam! Erre tessék! -
Mondtam sietősen, nem szeretem az idegeneket a lakásomban, főleg nem a Helen fajtákat! Az egyik kisebb szobába vezettem. Volt benne egy ágy, egy szekrény, két szék meg egy asztalka. Mikor belépett és körbe nézett, láttam rajta a megelégedést. Legalább neki tetszik a helyzet.
- Rendezkedj be! Ha bármire szükséged van szólj! - Mondtam azzal sarkon fordultam és kiléptem az ajtón, tettem néhány lépést a konyha felé. Megcsillant a szemem, s halkan megszólaltam. - Héra, szívem gyere! A gazdinak feladata van a számodra! - Abban a pillanatban, ahogy a szavak elhagyták az ajkaimat, megjelent a kígyóm. Leguggoltam hozzá, majd folytattam.
- Figyeld meg nekem azt a lány, aki a szobában van! Ha bármi gyanúsat látsz, azonnal szólj! Menj! - Egy pillanatig teret hagytam a kaján vigyoromnak, mikor is felállva újra belém hasított a gyilkolási vágy. Morogva vettem az utam a konyhába. Leon éppen valamit ügyködött.
- Beszélnem kell veled Leonard! - Csak akkor szoktam így hívni, ha valami véresen komoly dologról van szó! - Valami nagyon nem tetszik Helenben! Titkol valamit érzem a szagán! Még mielőtt mondanád, hogy féltékeny vagyok. Nem, nem vagyok az. Sőt ehhez még a vadászösztönömnek sincsen semmi köze! Jobb lenne, ha óvatosak lennénk vele!
Hadartam le szinte villám gyorsasággal. Bár mikor az utolsó mondatot mondtam már könyörgött a hangom! Nem szoktam sosem könyörögni, de most minden felborult bennem. Két vágy harcol bennem legbelül és egyiknek sem adhatok teret. Az egyikkel meg akarom ölni Helent, a másikkal pedig Leonért esedezek!
Ha a Helennel kapcsolatosat engedem szabadon, annak csak rossz vége lehet! A férjem iránti vágyamat pedig nem engedhetem szabadon, ha egyszet van egy kívülálló a lakásban. Viszont kezd egyre nehezebb lenni. Főleg, hogy itt áll előttem és nincs más amire koncentrálni tudnék! Hirtelen megöleltem és hosszan megcsókoltam.
Magamban legbelül már éreztem, hogy kezd elborulni az agyam. Ha nem lenne itt az a dilis nőszemély engednék a vágyaimnak, de így nem lehet. Nagy nehezen elhúzódtam tőle. - Szeretlek Leon! Ugye tudod? - Ahogy kimondtam még egy csókot adtam neki. Majd halkan megszólaltam.
- Felmegyek átöltözni, reggelinél találkozunk. Addig már csak egy óra van! - Rámosolyogtam szerelmemre, s elintultam a szobánkba. Útközben éreztem, hogy valami felmászik a lábamra, nem is figyeltem rá. Tudtam, hogy Héra az.
Nem vagyok párszaszájú, de képekben tudtam vele kommunikálni. Hirtelen magam előtt láttam a szobában ülő Helent. Az asztalon két levél. Egyik a volt barátjától, a másik pedig a Nagyúrtól jött. Megráztam a fejem ez azt jelentette, hogy nem foglalkozom a dologgal. Héra visszament a helyére én pedig benyitottam a szobánkba.
Az egyetlen hely, ahol nem lehet érezni azt az orrfacsaró ruta szagot. Elmosolyodtam, ahogy a férjem illata elfeledtette velem a mai nap rosszabb részeit. Leültem az ágyra és elővettem a pálcámat, majd forgatni kezdtem a kezemben. Nálam ez körülbelül annak felel meg, mint Leonnál, amikor a hajában turkál. Egyedül maradtam egy kis ideig a saját magányomban és szerelmem illatával körül véve!

Megjegyzések: Akkor szépen sorban "Különben, is Helen egyedül maradt, azért mèg sem rakhatom ki, az utcára nem igaz? Amúgy, meg nem akarom hogy az utcán, szenvedjen." Hát nem tudom szerintem nem valami értelmesek abban a helyzetben a kötószavak! "Tényleg, köszönöm hogy megengeditek maradjak." Erre csak annyit, hogy szórend. "Mondta, igaz ilyen félénk lány, de nem az." Akkor most az vagy nem az? "Ha, beengedjük, mi fog kiderülni benne?" Kosár vagy táska a csaj?
Egy két tipp, hogy hosszabb legyen a reag! 1: Ne hagyj üres foltot, olyat amit nem magyarázol el. Mint pl: "miközben a dolgomat végeztem" Mégis mit? Ezt ki lehet kicsit fejteni. 2: Helyleírás és érzések leírása. Mit lát, hogyan látja, mit gondol róla? Ez mind bővítheti a reagot. Na és még valami nem hiszem, hogy jó lenne, ha nagyon mozgatnád a behozott karaktert, attól sokkal nehezebb reagot írni. Inkább csak utalj arra, amit csinál, de nekem mondjuk mindegy. Kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle!

Vendég

href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Satisfy' rel='stylesheet' type='text/css'>

Leon & Kalestina

Ahogy, felém fordult Kalestina, nagyon dobogott a szívem. Beszélt, persze a fél, mondat amit, mondott néha, eljutott az agyamig. Tudom, attól fél, hogy Helen valami bajba fov sodorni, de vakon megbízom benne. Nyugtatóan, megfogom Kalestina vállát, és a szemeibe nézek.
[=#color0000ff]Drágám, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, bármi mis történjen. Vakon,megbízom Helenbe neked, is ezt kellene tenned.[/color]- Mikor,ezt kimondtam megborzongtam. Kezdem azt érezni lassan, át megyünk Luciusba és Narcissába. Rögtön, be kell fejezni nem, akarom úgy leélni, az életem mint ők. Persze, gondolom és hiszem, hogy Kalestina is szeret. Remélem, minden meegoldódik, majd egyszer. Azt láttam, hogy Helen gúnyos, vigyorral jön. Ez, az amit Kalestina mondott. Igaza, van...becsapott.

» Leonard & Kalestina
» Kalestina & Leonard - Ahogy kezdődött
» Aktivitás ellenőrzés /2014. 09. 08.- 09. 15./
» Leonard & Melissa
» Szvetlana & Leonard