Leon& Kal- A lányunk nevelése

Leonard & Kalestina

Szeretem a családom, minennél jobban. S most én nekem kell eldobnom őket magamtól. Nem tehetek mást, tudtam, hogy veszélyes családot alapítani olyan múlttal, mint az enyém. Annyi vér tapadt a kezemhez, mint tíz másik halálfalóéhoz együtt. S mennyi ellenségem van. Amíg magam voltam nem volt gond, viszont most veszélyben van minden.
Alig két hónapja, mikor éppen munkából mentem haza, elém állt egy fekete köpenyes alak. Azt mondta bosszút áll rajtam, persze nem hittem neki. Ekkor hirtelen akaratom ellenére hopponált el velem valahova. Nem tudtam hol vagyok. Aztán ahogy az egyik faliképen megláttam egy fiatal lány arcát rájöttem. Ő volt az a lány, akit akkor öltem meg, mikor életemben először gyilkoltam.
- Emlékszel még rá? A feleségem volt, te ölted meg! Ezért pedig meglakolsz! - Nem volt egyszerű visszatartani. Hiszen abban a pillanatban rám támadt. Meglógtam, de semmit sem értettem. Ezután minden este későn jutottam csak haza, ha nem éppen az életemet próbáltam megvédeni attól a baromtól, akkor a házunkat védtem le, hiszen mindig sikerült feltörnie.
Annyira hiányzott, hogy élvezzem a közös perceket a férjemmel. Viszont annyira lefáradtam, hogy sose volt erőm hozzá. Pedig már szerintem neki is vannak újabb tervei. Majdnem teljes két hónapig játszottam ezt az ostoba macska egér harcot a pasassal, aki meg akart ölni, mikor felajánlott egy alkut. Nem akartam elhinni, amit hallottam.
A lányommal fenyegetett. Választhatok vagy mind a ketten kiállunk ellene a férjemmel vagy megöli a lányom. Nem akartam ebbe belekeverni a szerelmem, viszont a lányomat sem akartam elveszteni. Beleegyeztem az alkuba, viszont eldöntöttem egy szörnyű dolgot. Majdnem elájultam már a gondolatától is, de meg kell tennem. Csak egy módon játszhatom ki az elmebeteget. Azt mondta a férjemmel áljak ki ellene, nem azt hogy Leon-nal, ha nem lesz a férjem megmenthetem.
Szívemen egy szorongató kézzel léptem be a házunkba. Szerelmem magához ölelt, minden porcikám kívánta őt. Mikor megcsókolt, majdnem elvesztettem az eszem, de ha most nem vagyok erős, akkor bajba keverem. Ezért bár majdnem megszakadt a szívem eltoltam magamtól. Leült az ágyra és a gyűrűjét forgatta.
Mikor megszólalt legszívesebben a nyakába ugrottam volna és elmondtam volna neki mennyire sajnálom az elmúlt heteket és hogy ugyanannyira vágyom rá és a gyerekre, mint ő. Viszont ha megteszem, akkor bajba kerülünk mind. Igyekeztem azzal foglalkozni, hogy csak az ő érdekükben cselekszem.
- El akarok válni Leon! Ostoba voltam, hogy egyáltalán belementem ebbe! Én nem akar... nem akarok tőled semmit! Az ég veled! - Azt nem bírtam kimondani, hogy nem szeretem. Már majdnem megfojtottam magam belül, ahogy kimondtam ezeket a szavakat. Egyetlen egyet sem gondoltam komolyan. Mégis rideg volt az arcom, azt kell hinnie igaz, ha gyanút fog vége mindennek. Van olyan okos, hogy kitalálja. Sarkon fordultam és elmentem otthonról észre se vettem, hogy a konyhaasztalon van egy levél szerelmemnek címezve, csak kirohantam.
Farkasként futottam oda, ahol a találkozónak lennie kellett. Leültem és nyüszögtem, s potyogtak a könnyeim. El sem hiszem, hogy képes voltam megtenni. Komolyan hazudtam neki és az egyszeri megakadáson kívül meg se rezzentem. Annyira szeretem őt, de inkább higyje, hogy elhagytam, mint hogy baja legyen.
- Hol hagytad a férjed? - Hallottam a pasas hangját. Visszaváltoztam majd felé fordultam. Arcom csupa könny volt, mégis hidegen feleltem. - Nincs többé férjem! - Erre elmosolyodott és gonoszul felkacagott. Összefonta a karjait, szemembe nézett majd megszólalt. - Azt hiszed nem gondoltam rá, hogy ki akarsz cselezni! Hagytam egy üzenetet a férjednek az igazsággal benne. Szenvedtem miattad, most pedig szenvedni fog ő is ahogy én!
Elkerekedett a szemem és én gondolom magam okosnak. Annyi volt a tervemnek, ismerem Leon-t, ahogy elolvassa rögtön ide jön. Viszont nem tudok semmit sem tenni, már az első alkalommal éreztem, hogy ez a férfi erősebb nálunk, de nem hagyhatom, hogy bántsa a családomat. Pálcát rántottam, de túl meggondolatlan voltam és hamarabb támadtam a kelleténél. A következő pillantban már csak egy vörös villanást láttam, s utána csak a teljes sötétség.

Leonard & Kalestina

Este volt, minden porcikám haza vágyott. Leon karjaiba, hogy lássam a csillogó tekintetét. Hogy érezzem az érintését és az illatát. Vele akarok lenni, de nem lehet. Azzal csak bajba sodornám. Mindig folyamatosan, amióta megismertem, mindenki el akar tőle választani. De ez a pasas rosszabb, mint bárki.
Sosem értettem miért nem tudják felfogni, hogy szeretem Leon-t és hozzá tartozom. Eddig minden próbát kiálltunk, de ez kemény falat. A döntés pedig nehéz. Viszont megtettem ott hagytam mindenkit, akit szeretek azért, hogy biztonságban legyenek. Mégis annyira fáj az egész, hogy inkábbe meghalnék, mint hogy itt kelljen lennem.
Könnyes szemekkel ültem farkas alakban, mikor megjelent a pasas. Amikor elmondta, hogy levelet hagyott Leon-nak majdnem a torkának ugrottam. Viszont ekkor képszakadás történt. Mikor kinyitottam a szemem ugyanott feküdtem, ahol előbb. A férfi gúnyosan mosolygott. Majd beszélni kezdett hozzám.
De figyelmem másra irányult, fel se fogtam miket mond. Egy ismerős szagra koncentráltam. Leon! Ide jött, de nem maradt sokáig. Mit mondhat az az elmebeteg pasas nekem? Elsírtam magam mikor a férfi közölte, hogy elhajítottam magamtól és sosem kapom már vissza. Nem lett volna szüksége átokra ahhoz, hogy rá nézzek, de használta. A szemébe ordítottam, hogy inkább öljön meg. Erre elnevette magát és a gyilkolás helyett cruciatus átkot kaptam.
Meg voltam lepve, nagyon is. Szinte alig éreztem belőle valamit. Láttam, hogy feszülnek az izmaim, de nem éreztem az átok szorítását. Nem tudtam ezt mire vélni. De hagytam, ha más nem a testem majd belehal a fájdalomba. Ekkor azonban olyan mondat hagyta el a férfi száját, ami minden gondolatomat kitörölte.
"Utánad a lányod jön, végül meg a hőn szeretett férjed!" Lehunytam a szemem, már nem érdekel az hogy megfogadtam magamnak, hogy sosem használom a teljes erőkészletem, mindig csak egy kis szeletét. Túlságosan szeretem a lányom és Leon-t, ahhoz hogy ezt hagyjam! Elgyengült a rendszerem nagyon is. Alig kellett egy fél perc, hogy áttörjem a magamban felépített falat.
Kinyitottam a szemem az a tűz villant meg benne, ami még akkor szikrázott, mikor csak a halálfaló létnek éltem. Megint olyan voltam, mint akkor. Kegyetlen gyilkos, gátlások nélkül. Arcomra kiült a gonosz félmosoly. Testemet még mindig megbéklyózta a pasas átka, de ennek ellenére volt annyi erőm, hogy elé tudjak álni.
- Soha, de soha ne fenyegesd a családom! Avada Kedavra! - Hagyták el ajkamat a gyilkos átok oly régen kiejtett édes szavai. Mire a férfi összerogyott a lábam előtt, az átka pedig semmis lett. Szemeben még mindig villogott a harag. - Üdvözlöm a barátnődet! Piroinito! - Mondtam erre elégett. Majd farkasként elrohantam. Nyílt terepre kellett mennem. Ki kellett tombolnom magamat.
Sok elnyomott varázserő volt bennem és most mindet kiadtam. Nem néztem embert vagy állatot, mindent megöltem, ami elém került. Ilyen voltam majdnem egy teljes napig. Aztán igyekeztem megint felépíteni a falat és mögé zárni a hatalmat, ami bennem van. Nem volt egyszerű, de csak sikerült.
Hiányzott a családom, Vivi nevetése, Leon mosolya. Haza akartam menni, de nem tudtam meg merhetem-e tenni. Ezek után. Igaz, hogy szerelmem tudja az igazat, de mégis hibásnak érzem magam. A világ minden percben el akar tőle venni. De én nem tudok nélküle élni. Ezért vettem a bárotságom és hazamentem.
Már távolról tudtam, hogy csak a volt férjem van otthon. Amilyen halkan csak tudtam bementem. Becsuktam az ajtót. Ekkor megéreztem a vodka illatát. Ennyire rosszul van? Ritkán iszik. Odamentem hozzá, szerintem nem is hallott. Megálltam a háta mögött a szobaajtóban, majd halkan, de kedvesen megszólaltam.
- Nem kellene innod! Csak összezavarod vele azt az okos kis fejedet, szerelmem. Tudom, hogy nem sokra megyek azzal, ha az mondom sajnálom, de ez így van. Remélem egyszer meg tudsz majd bocsájtani nekem Leonard! - Elsírtam magam, ahogy láttam a szerelmem. Annyira hiányzott már, elveszettnek éreztem magam mellette, de nem tudom mardhatok-e mellette. Nem hinném, hogy ezek után engedné.

Leonard & Kalestina

Amikor odamentem hozzá és megszólaltam semmien választ nem kaptam. Először megijedtem, hogy valami baj van. Viszont pont mikor feladtam voltam hirtelen megölelt és megcsókolt. Ez megnyugtatott és rájöttem, hogy mennyire hiányzott már, hogy vele legyek.
Tudom, hogy nem az az érzelgős típus, ahogy én sem viszont most mind a ketten azt hittük, hogy örökre elvesztettük egymást. S ez igen furcsa dolgokat tud kiváltani mind kettőnkből. Mondta már nekem párszor, hogy nem érzelgős ember, jól tudom, hogy csak miattam ilyen. Én is csak miatta vagyok olyan, amilyen.
Talán ez a mostani eset is azt bizonyítja, hogy folyamatosan felvesszük a harcot a világgal szemben és mindig mi kerülünk ki győztesen. Mindig együtt fogunk maradni, legalábbis remélem. Nem akarom sosem elveszteni Leon-t és a lányomat sem. S ha rajtam fog múlni most már a rejtett tartalékaimtól sem félek, csak azért, hogy őket megvédjem.
Messziről lehet szerelmemen érezni az alkohol átható szagát. Viszont ez engem most nagyon nem zavar. Ez legyen a legkisebb baj, ha vele lehetek az sem érdekel, ha pia szaga van. Volt már sokkal rosszabb állapotban is. Különben is jól bírja az italt és hamar józanodik. Én már csak tudom, nem hiába élek mellette már több, mint tizenöt éve.
Ölében vitt fel a szobánkba, átkaroltam a nyakát és az arcát csókolgattam. Fent lefektetett az ágyra. Láttam, hogy ad egy puszit Vivi-nek, erre én is felpattantam. Megöleltem a lányom és megpusziltam. Majd visszamentem az ágyhoz. Néztem, ahogy bezárja az ajtó. Aztán odajött hozzám és levetkőztetett.
Már annyira hiányzott ez az érzés és ha belegondolok, hogy hosszú ideig pont miattam nem tudtuk csinálni. Kész bűntudatom lesz miatta, de megérdemlem. Most viszont az a lényeg, hogy senki és semmi ne válasszon el minket. Bebizonyítottuk elégszer, hogy kitartunk egymás mellett. Felesleges bárkinek próbálkozni azzal, hogy közénk álljon.
Mikor befejeztük a dolgot szemebe nézett és megszólalt. Figyelmesen hallgattam végig, amit mondott. Végig csillogott a szemem. Ahogy befejezte rögtön megcsókoltam. Tudtam, hogy igazat mond. A gyerekkel kapcsolatban pedig ugyanaz volt az álláspontunk. Amikor elengedtem megszólaltam.
- Én is szeretlek Leon! Senki sem fog közént állni! A kisfiúnak pedig én is nagyon örülnék. Annyira hiányoztál szerelmem! - Mondtam mosolyogva, s elnéztem, ahogy mosolyog. Olyan varázslatos ilyenkor a tekintete. Annak ellenére, hogy tudom, hogy szeret azért bennem volt a félsz, hogy nem akar már velem lenni. Most viszont teljsen megnyugodtam.
Így hogy haza jöttem még jobban kívánom a férjemet. Az elmúlt napokban már alapból csak rá tudtam gondolni és csak őt akartam. Most pedig itt vagyok vele és végre mind a kettőnk vágyai beteljesülhetnek. Az össze együtlétet, amit az elmúlt hónapokban kihagytuk most egyszerre pótoltuk be.
Minden percét élveztem az együttlétnek. Ahogy minden percet élvezek, amit Leon-al tölthetek. S akkor vagyok a legboldogabb, ha ott van velem, ha tudom, hogy mellettem van és elég csak ránéznem és már tudja, mi jár a fejemben. Mellette biztonságban vagyok, s vagyunk Vivi-vel mind a ketten. Tudom, hogy nem fogja hagyni, hogy bármi bajunk legyen. Nagyon szeretem őt és nekem ő a legfontosabb.

Leonard & Kalestina

Megfogadtam, hogy mostantól mindig ott leszek a szerelmemmel és sosem fogok eltitkolni semmit előle. Minden percem vele akarom tölteni és érzem, sőt tudom, hogy ez így is lesz. Ha egyszer a fejembe veszek valamit, akkor az úgy is lesz. Bárhova vezet minket a sors, én ott leszek vele, ahogy ő is mellettem lesz.
Már akkor tudtam, hogy fiunk lesz, mikor megfogant, s ezt nem is titkoltam Leon elől. Mind a ketten nagyon örültünk annak, hogy fiunk lesz, mind a ketten erre vágytunk. S repestünk az örömtől. Vivi nagyon izgatott volt, mikor megmondtuk neki, hogy lesz egy öccse. Az egész család lázban égett, hogy mikor jön már a kicsi.
Leon elvitt a Roxfort gyengélkedőjére. Hogy őszinte legyek nem repestem az ötletért, de Vivi-vel sikerült rábeszélniük, hogy jobb lesz ott. Legalább nyugodtan szülhetek meg. Szerelmem végig ott volt velem, fogta a kezem. Úgy vártuk a gyereket. Sok lelki erőt adott, hogy velem volt, nélküle nem tudtam volna végig csinálni.
Rengeteget vártunk a picire. Pillanatonként jutottak eszembe az emlékek, arról mikor Vivi-vel voltam terhes. S gyakran megbeszéltük az emlékeket Leon-nal. Szinte minden ugyanolyan volt, mint akkor. Persze most nem kellett a Nagyúr elől rejtegetni, hogy terhes vagyok. Na meg többen izgultunk, mint anno.
Mikor megszületett a gyermekem a szemben örömkönnyek gyűltek. S pár csepp le is folyt az arcomon. Szerelmem szemében is könnyek voltak. Olyan boldogok voltunk, mint mikor Vivi megszületett. A lányom pedig majdnem megfojtott olyan szorosan ölelt meg. Kezembe fogtam a gyermekem.
Mosolyogva néztem rajta végig. Meg se lepődtem mind a két gyermekem az apja haját örökölte, viszont míg Vivi a szépségem, addig a fiam a szemet. Olyan kis aranyos volt. Ártatlan, mint a lányom volt ilyenkor. A kislányom is mosolyogva simogatta az öccse fejét. Leon is mosolyogva nézte, mint boldogok voltunk.
Ekkor szerelmem megcsókolt. Szenvedélyesen csókoltam neki vissza, majd a kezébe adtam a fiát hadd fogja meg ő is. Hiszen az ő gyermeke is. Vivi-t ő fogta először a kezében, most a fiát is ugyanúgy nézi, mint a lányát nézte. Hirtelen megint olyan volt, mint régen ugyanolyanok voltunk Leon-al, mint akkor.
Ekkor megszólalt a szerelmem és elnevezte a gyermekem. Vivi-nek is ő adott nevet és én ezt akkor sem bántam meg. Kivételesen szép neveket tud kitalálni. Kezembe adta Flynn-t, én pedig óvatosan odaadtam a nővérének. Szénykém, nagyon féltette a testvérét, de szélesen mosolygott, mikor az ránézett.
Szerelmemhez fordultam és közelebb intettem magamhoz. Megcsókoltam, majd csillogó szemekkel néztem rá. Annyira szeretem őt, ő az életem értelme. A gyermekeim apja és a legjobb férj akit kívánhatok magamnak. Boldog vagyok vele és semminek érzem magam nélküle. Viszont itt van velem és a gyerekeinkkel, úgyhogy nem lehet semmi bajunk.
- Gyönyörű neveket tudsz kitalálni szerelmem. Szeretlek kedvesem! De ugye hamarosan haza megyünk! Otthon sokkal nyugodtabb lennék! Persze itt is jó, de azért otthon más! - Mondtam mosolyogva majd megint megcsókoltam. Vivi visszaadta nekem Flynn-t, majd megölelte az apját.
Nem hazudtam, mikor azt mondtam neki, hogy számomra ő az igazi. S ezt minden egyes alkalommal egyre erősebben érzem. Boldog vagyok vele, az én egyetlenemmel a világon. Aki a legfontosabb nekem. Persze a gyermekeim is ugyanolyan fontosak. De azt is tudom, hogy ezzel Leon sincs máshogy.
Végső soron nagyon örülök, hogy Vilu itt maradt Angliában. Sokkal jobb a kapcsolatunk, mióta kibékültünk és mindenben segít, amiben csak tud. Azt hiszem most már tényleg elmondhatom magamról, hogy van egy igazi családom. Akikre számíthatok és akik számíthatnak rám, ha az a helyzet.
Most már boldogok lehetünk örökké. Bárhova is megyünk, bármit is teszünk, mindig boldogok leszünk együtt. Leon-al lehetek ameddig csak arok. Bár tudom, hogy egy ideig most a kisfiam lesz a fontos, viszont abban biztos vagyok, hogy szerelmemet sem fogom most elhanyagolni. Hiszen szükségem van a társaságára.
Teljes az én kis családom, s biztos vagyok benne, hogy mindig megmaradnak nekem. Leon, Vivi és Flynn jelenti nekem a legtöbbet ezen a földön és nem fogom hagyni, hogy bármi bajuk essen, mert ők az én kincseim, sa a szívemnek a legkedvesebbek. Hát igen úrrá lett rajtam az anyai ösztön. Nem vagyok már olyan, mint régen voltam, de nem is baj.

Leonard & Kalestina

Büszke vagyok a férjemre. Egy olyan ember, akiről kislánykorom óta álmodtam. Azt hittem sose találom meg. De mégis, s már tudom, hogy nem tudnék élni nélküle. Nekem ő az életem értelme. Pontosan ugyanannyira, amennyire a gyerekek azok. Az én szeme fényei. S egy igazi anyukának érzem magam, pedig sosem hittem, hogy az lehetek.
Szerencsére nem kellett sokáig a Roxfortban maradnom. Félreértés ne essék semmi bajom a hellyel. Csak miután benne voltam a lerohanásában, kicsit olyan, mintha a falak is bosszút akarnának állni rajtam. Nag megkönnyebbülés volt tehát, hogy elhagyhattam a helyet. Végre hazavihettem Flynn-t, s végre csak mi voltunk négyen.
Leon a kezébe vette a fiát, aki hamarosan el is aludt a karjaiban. Betette a bölcsőbe és ott ringatta. Én mosolyogva néztem őket. Már akkor is lenyűgözött ez a látvány, mikor Vivi kicsi volt, viszont úgy tűnik ez nem tud elmúlni. A pici felsírt,én karomba vettem és ringatni kezdtem. Igaz, hogy a gyerekek általában Leon-nál nyugszanak meg, de az anyai ölelés azért csak más. Hamarosan megint álomba merült a gyermekem.
A férjem egy levelet talált az asztalon. Azt csodáltam, hogy csak most vette észre. Én már reggel láttam, de mivel Rodolphus aláírása virított rajta nem nagyon fűlött hozzá a fogam, hogy megnézzem. Szegény Leon el sem tudja képzelni miért nem kedvelem a pasast. Pedig egyszerű a válasz, nem szeretem a stílusát. Igaz azt is elviseltem egészen addig a pontig, amíg nem akart megcsókolni. Azóta rá se bírok nézni!
Ellenben Leon egyik legjobb haverja, tehát el kell fogadnom. De a leveleit nem olvasgatom. Azonban láttam férjemen, hogy felizgatta a levél tartalma. Hiszen amint elolvasra a kezembe akarta adni. Letettem az alvó Flynn-t a bölcsőbe majd elolvastam. Felragyogott a tekintetem, akkor is ha tudom, hogy Rod nem a szavahihetőségéről híres.
Pontosan megértem miért lett ilyen izgatott szerelmem. Ha igaz, amit Lestrange írt, akkor az apja él. Szerintem ennek a hírnek mind örülünk. Még én is, hiszen megszerettem férjem apját. Sokkal igazibb apa volt szerelmemnek, mint amilyen az én apám valaha is volt. Engem is lesulytott a halála, most pedig lehet, hogy életben van. De nem örültünk sokat, inkább lefeküdtünk mind.
Gyorsan száll az idő, a fiam már tizenkét éves, pedig szinte tegnap volt, mikor először fogtam a kezemben. S már most milyen nagy fiú lett belőle. Ma elkísértük a férjem. Igaz csak én meg Flynn, mivel Vilu elvitte Vivi-t az állomásra. Persze a lányom nagyon sajnálta, hogy nem jöhet, de első a tanulás ezt mindig hangoztatom neki.
Már kezdett alkonyodni, szerelmemnek sietnie kellett, hogy elérje a hajót. Mondjuk furcsa lenne, ha pont a kapitány késné le az indulást, ugyanis most a férjem a hajó kapitánya. Mikor odaértünk megölelt és megcsókolt. Persze mivel én már felfogtam mivel jár ez, így szememben apró könnycseppek gyűltek, de ahogy elengedett szerelmem már olyan volt az arcom, mint szokott. Megölelte a fiát, aztán elindult.
A gyerekek fel se fogták, hogy tíz évig nem láthatják az apjukat. Én viszont pontosan tudtam erről, ahogy arról is, hogy mikor legközelebb haza jön csak egyszer szállhat partra. Ez mind a kettőnknek hatalmas megpróbáltatás. Ellenben én már csak nevetek az ilyenen. Az életünk eddig is rögökkel volt teli, s folyton akadályokba botlottunk, de mi mindig kitartottunk egymás mellett Leon-nal.
Egyre telnek a napok, minden reggel kihúzom a naptárban az aznapi dátumot. Várok, várom, hogy szerelmem hazaérjen. Sok levelet kapunk, gyakran fűz minket, hogy látogassuk meg. Nem írtuk meg neki, de már mind eldöntöttük, hogy mikor legközelebb kikötnek, akkor mi ott leszünk és nem fog menekülni.
Lassan telt el az a tíz év! Nevetséges, hogy mennyi ostoba férfi környékezett meg. De én minden kacagtam egyet és otthagytam. Hűséges vagyok a férjemhez, hiszen ahogy ő értünk, úgy én is csak érte élek. Minden gondolatom körülötte forog és a gyerekekkel is gyakran beszélgetünk róla.
Egy reggel nagy csörömpöléssel landolt egy bagoly a konyhaasztalon. Érdeklődve vettem el tőle a levelet. Mikor megláttam a címzést felismertem Leon kézírását. Pillanatok alatt bontottam fel és olvastam el. Amint befejeztem elsikítottam magamat. Mire először Vivi, majd Flynn jelent meg a konyhában. Meg se szólaltam csak kezükbe adtam a levelet.
Hazajönnek letelt a tíz év. Hazajönnek! Nem hittem a szememnek. Még ma megérkeznek. Elküldtem a gyerekeket öltözni, majd én is felkaptam egy régi kedvenc ruhám, még abból az időből, mikor megismertem. Nem volt különösebb oka a ruhaválasztásomnak. Pusztán csak szeretem ezt az öltözetet
A kikötőbe mentünk és vártunk. Szegény Flynn már azon gondolkodott, hogy kirepül menézni merre van a hajó. Mire közöltem vele, hogy ha el mer repülni a karmaimmal tépem ki a tollait. Nem olyan jó még az animágiában, hogy hosszabb távon használja. Vivi már majdnem olyan profi, mint én. De egy farkassal nem sokra megyünk a tengeren.
Ekkor megjelent a hajó. Magamhoz öleltem a gyerekeket. Végignéztük, ahogy kikötnek. S mikor a gyerekek megpillantották apjukat, ahogy éppen feléjük indult szinte abban a pillanatban a nyakába ugrottak. Mosolyogva figyeltem őket. Most olyanok voltam, mint régen. Aztán én is odamentem hozzá, s még mielőtt bármit tudott volna mondani megcsókoltam.
- Jól vagy szerelmem? Milyen volt az utad? Remélem tisztában vagy vele, hogy a fiad veled akar menni! Legszívesebben mind mennénk, de nem mondtam nekik biztosat. Nem tudom mi a módi a tengeren! Viszont egy körbevezetést megejthetnél. Amúgy csak hogy tudd már egy éve azt vártuk, hogy mikor értek ide. - Mondtam kedvesen mosolyogva. Annyira hiányzott már és szinte teljesen belebolondultam abba, hogy nem láttam.

Leonard & Kalestina

Mikor megkértem Leon-t, hogy mutassa meg nekünk a hajót megtette. Bár láttam rajta, hogy nem fűlik hozzá a foga. Tudom, hogy nem akar minket bajba sodorni, de a gyerekei a makacsságunkat is örökölték tőlünk. Így mondhat bármit akkor sem fogunk elmenni. Nem szabadul meg tőlünk.
Még mindig nem tiszta nekem ez a hajó meg az átok dolog. Nem nagyon értem mi miért van, de sose voltam olyan, aki fennakad a részleteken. Addig nem érdekel, amíg személyesen nem érint. Bár attól még ugyanolyan tiszteletlen vagyok mindenkivel, aki szerintem nem érdemli meg. Itt legfeljebb ezzel lehet baj.
A fiam tipikusan olyan, mint az apja vonza a baj és minden furcsaság érdekli. Ellenben Vivi kicsit tartózkodik a fura lényektől, amik itt vannak. Nekem nagyon tetszik a hely. Minden esetre ezerszer érdekesebb ez a hely, mint amilyen az otthonom. Szerintem hamar beleszokunk.
Furcsa, hogy ezek csak este jönnek elő, meg ritkán nappal, de ez zavar a legkevésbé. Én amúgy is szeretem az éjszakát. Addig pedig tényleg hidegen hagy a hajó legénysége, amíg itt van velem szerelmem. Alap helyzetben is szeretem az ilyen kis különlegességeket. Kicsit olyan, mint régen írországban, mikor először ismerkedtem meg a mágikus lényekkel.
Leon a szemembe nézett, hogy mennyire hiányzott már a pillantása. Hát igen ilyenkor a mennyekben érzem magam. Aztán a a gyerekek szemébe nézett és az egyik embert bemutatta nekünk. Nem ezen a néven ismertük, de elviekben ez az igazi neve neki. Szegény Vivi körülbelül annyira meg van zavarodva, mint én.
Szerelmem magyarázata csak mégjobban összezavart. Akkor most van egy fazon, aki szerelmes volt, aztán lett valami és bosszúbol elátkozott mindenkit. Ezt a dilis logikát, tisztára, mint a Nagyúr! Kicsit olyan, mint akkor volt. Legalábbis a pasas nagyon hasonlít a Nagyúrra. Mikor Leon mondta, hogy olyan emberek, mint mi, magamban elmosolyodtam. Nem, nem olyanok, mi varázslók vagyunk, ezeknek csak egy részén lehet érezni a mágiát.
Vivi szegény még mindig félt egy kicsit. De majd megszokja a helyet. Tud magára vigyázni, az apja eszét és az én szemtelen stílusom örökölte, nincs mitől tartania. Persze tudom, hogy nehéz neki ez a hely teljesen más, mint az otthonunk, de az a lényeg, hogy együtt vagyunk. Mind a négyen, még akkor is ha veszélyes.
Flynn nagyon jóban van Roddal, ennek igaz én nem örültem nagyon, de elfogadom. Addig nem zavar, amíg Lestrange nem közeledik megint felém! Én akkor sem fogom megkedvelni őt, hiába tűnik úgy, hogy megváltozott és becsületes lett. Én akkor sem bízom benne, de mint eddig most is elviselem, ha nem szól bele a dolgomba, akkor nem zavar, hogy itt van.
A fiam kezd megbarátkozni a kalózokkal, még a gonoszabbakkal is. Vivi inkább visszahúzódik. Én pedig próbálok alkalmaszkodni. Persze csak minimálisan nem fogok jobban beilleszkedni, mint a halálfalókhoz. Mondjuk itt velük kell élnem. Majd meglátom mit hoz a jövőm!
Leon megint a szemembe nézett. Ilyenkor mindig eltűnik körülöttem a világ. Olyan szép és igéző a tekintete, hogy komolyan kiesik minden, ami körülvesz. Mikor megszólalt mosolyogva hallgattam végig. Szavai viszhangoztak a fejemben. Minden egyes hangott felerősített az agyam és olyan volt, mintha csak az ő hangja lett volna a fejemben.
- Akkor mágiatilalom van! Értettem, nem kell aggódnod! Ugye nem kell az összes vérednek elfolyni a cél érdekében! Sose félts szívem vigyázok magamra. De miért is kellene félnem attól a pasastól? Igen, itt akarunk maradni. Ne tudd meg mennyit hisztiztek nekem a gyerekek. De ha el akarsz minket küldeni, akkor mágiatilalom ide, mágiatilalom oda szembenézhetsz a farkasommal! Nem fogunk itt hagyni szerelmem! - Mondtam csillogó szemekkel, megsimítva az arcát. Láttam rajta, hogy aggódik, de nincs oka rá.
Megtanított bánni a karddal. Végre nem csak távolsági fegyverrel tudok harcolni. Mondjuk a tőr kezelésem tökéletes, hála a farkas szemének húsz méterről eltalálok egy nyulat ugrás közben. Szerencsére most már nem csak erre a tudásomra tudok támaszkodni. Bár kezdetben nehezen ment a kardforgatás, de gyorsan tanulok.
Tudom, hogy neki mi vagyunk a legfontosabbak és mindent megtesz, hogy ne essen bajunk. Ellenben én meg őt féltem, sok ostobaságba képes belemenni miattunk, amibe nem is kellene. Ha egy kicsit átgondolná ő is rájönne. Hiszen ha nekem vilagos, akkor az ő okos feje egy pillanat alatt rájön. Most viszont mindegy is ez, az a lényeg, hogy együtt van a családunk.