Leon & Jarret

A haverjaimmal kicsit kilógtunk a suliból, mert baromira untuk már magunkat odabent, csakhogy egy kereszteződésnél sikerült elhagynom őket, mert persze, hogy nem voltak képesek azt az utat választani, amin én elindultam, hanem még ott vitáztak egy sort, és nem figyeltek arra, hogy én már eldöntöttem az útirányt. De ez nem is lenne olyan nagy gáz, hanem amikor visszafordultam, akkor az ösvényre fentről kövek zuhantak, ahhoz pedig lusta voltam, hogy eltakarítsam a törmeléket, így inkább elindultam ismét felfelé. Amúgy is kedvem volt kalandozni, egyedül pedig sokkal élvezetesebb, mint a bandával, mert hét ember ötleteit nehéz összeegyeztetni.
Szuszogva kapaszkodtam hát fel az egyre meredekebb lejtőn, hiába voltam jó kondiban, nem szoktam hozzá a hegymászáshoz. Amikor felmásztam valami nagyobb párkányra, hogy kifújjam magam, akkor ráláttam a falura, sőt még az iskoláig is elláttam. Kicsit körbekémleltem, hátha odalent meglátom a haverjaim, de azok nem voltak sehol. A nyakamat masszírozgatva körbefordultam. Felfelé már nem igen tudtam menni, viszont a hegyoldalában található barlang izgalmasnak ígérkezett.
Elővettem a pálcámat, majd mikor beléptem a sötétségbe, akkor elmormogtam egy Lumost. Halvány fénycsóva jelent meg előttem, így legalább nem kellett vak sötétben botorkálnom. Egy idő már elvesztettem az időérzékemet, és azt se tudtam, hogy honnan jöttem. Talán nem ez volt a legjobb ötlet, de én vakmerő voltam és bátor. Ráadásul reméltem, hogy találok ott valami érdekeset, valami elfeledett titkot, vagy valami kincset, amivel majd villoghatok a mardekáros klubhelyiségben. De e helyett sötétség, még több sötétség, kanyargós járatok és a tanácstalanság várt rám.

Vendég

A nagyúrtól azt,a feladatot kaptuk,hogy védelmezzük,őt és menjünk ki nézzünk körül.Utálom,mindig ilyen feladatokat,ad nekünk.Igen,valószínűleg mindig kitudom,magam magyarázni.Asrácok,azok elmentek engem fedezni,én meg unalomból sétáltam,egyet majd kifújtam magam,hogy majd legközelebb ne,essek senkinek.Jól,tudom hogy Pottert élve,akarja.Mindig,az kölyök.Mikor,lesz már ennek egyszer vége?Még,Bellatrix nyávogását se,bírom.Na,mindegy sétáltam és belebotlottam,a fiúba.Fintorogva,felálltam,majd gúnyos,mosoly jelent meg az arcomon.Hangomon,pedig ijesztő jött ki.
-Fiacskám,csak nem tévedtél el?Gyere,szépen én majd mutatom az utat-Mivel,nem vagyok se lány se,egy gonosz banya ezért,nem tudtam olyan jól kimondani.Elvezetettem,őt a sűrű sötétségbe,persze én mindig tudom,hova kell menni ha egy,kóborolt,fiút kell elvinnem.Természetesen,vinnem, kell a nagyúrhoz.

Már lassan kezdtem megszokni az egyedüllétet, amikor összefutottam egy pasival. Felvont szemöldökkel méregettem miközben a pálcámat rászegezve előre világítottam. Nem, Merlinért se engedtem volna le azt a pálcát. Pláne, hogy ezek szerint nem csak én vagyok olyan hülye, hogy egy barlangban császkáljak, ergo a pasi vagy olyan kalandvágyó, mint én, vagy pszichopata.
– Őszintén? Nem igazán. Barátkozok ezzel a hellyel, arra gondoltam, hogy esetleg ideköltöznék, ha nem jön be a mardekáros klubhelyiség. Kellemes itt a klíma, nem zargatnak és kellően sötét – vágtam rá egyből. Nem különösebben hatott meg se a dumája, se a vigyora. Nem vagyok hülye, én is így szoktam viselkedni másokkal, akiket meg akarok szívatni. – Bocs, de nekem baromi jó itt. Ezen a kis járatszakaszon, olyan romantikus.
Persze, hogy nem mentem egy fura barlanglakóval! Ismétlem, nem vagyok hülye. – Csak akkor megyek, ha elárulja, mi a francot akar tőlem, mert nem hiszem, hogy a kiutat mutatná meg – feleltem nyugodtan, de a pálcámat még mindig a hapsira szegeztem. – Mellesleg, csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy tudok párbajozni, és nem vagyok egyedül. – Most komolyan, miért gondolja mindenki azt, hogy sötét vagyok? Bár, bevallom, azért kicsit érdekel, hogy mit akar a fószer, és, hogy mit keres itt, de egyelőre nem árt tisztázni a játékszabályokat. Na, most tényleg jó lenne, ha ezek a hülyék nem szakadtak volna el, ha ez itt van, akkor biztosan többen vannak, és remélem, hogy nem csináltak semmi balhét. Mondjuk, a bandatagok többsége végzős, így nem féltem őket.
– Amúgy maga mit keres itt? Csak nem rejtegetnek itt valami koboldkincset, amiről nem tudunk? – érdeklődtem. Kezdett felcsigázni ez az egész, de azért mindig figyelmeztetett egy kis belső hang, hogy azért nem árt, ha óvatos vagyok. Most nem tudnának olyan hamar a segítségemre sietni a többiek.

» Névrokonok-Leon& Leon
» Szvetlana & Leonard
» Jarret és Cornelia
» Leon& Kal- A lányunk nevelése
» Kalestina & Leonard - Ahogy kezdődött