Jarret és Cornelia

Vendég

Végre, tanítás után. Nem mintha különösebb bajom lenne vele, de most már kellett egy kis pihenő. Valahogy ez a nap elég hosszúra sikeredett. Éppen a Kviddics pályánál heverészek az egyik padot elfoglalva, élvezem azt a kevéske napfényt, ami éppen rám szűrődik és ezt a békés csendet. A tegnapi kocsmázás Jarrettel, meg a haverjaival a Három Seprűben eléggé megtették a magukét. Mondjuk, a macskajaj java részre mostanra már elmúlt és csak kicsit zsong a fejem a mérhetetlen alkohol mennyiségtől, amit sikerült elpusztítanunk. Egy pillanatra elgondolkoztam. Vajon azok még életben vannak? Legalább kétszer annyit elfogyasztottak, mint én, pedig ezen téren nem voltam szerény... Na mindegy, maximum meglátogatom őket a detoxban. Már ha én nem kerülök be oda. Bár nekem hozzájuk képest esélyem sincs rá, túl józannak tűnök még akkor is, ha holtrészeg vagyok. Bár lehet, hogy csak az dobott tegnap este a látszaton, hogy azok már fetrengtek a földön... Nem tudom.

A bagózgatás után úgy döntöttem felmászok a pályára, mert Jordan haverom kitalálta, hogy ő ott edzegetni akar, mert be akar kerülni a csapatba. Csak tudnám miért. Szerintem a kviddics faszság. A seprűn száguldozás még oké, de hogy röpködő gyilkos golyókat kerülgessek miközben egy kis aranyszart üldözök, vagy próbálom kivédeni a labdát. Baromi izgi.
Egyébként az esti iszogatás nem volt annyira durva, legalább is, én nem piáltam annyit. Megittam egy korsó vajsört, és kész. Oké, a hetedéves hülyék néha eleresztik magukat, de hát ők megtehetik ugyebár.
Szóval zsebre vágott kézzel ballagtam fel a pályához. Mivel az öltözőben nem volt senki, ezért gondoltam kinézek a pályájára. Fent azonban nem láttam a haveromat, így összeszűkült szemmel a lelátót kezdtem kémlelni, és az egyik padon kiszúrtam egy ismerős alakot.
Elvigyorodtam, majd a lelátókhoz felkecmeregtem. Reméltem, hogy a csaj nem vesz észre. Igyekeztem minél közelebb férkőzni hozzá. Aztán, amikor elértem a korlátot, akkor arra rátámaszkodva megszólítottam: – Hali! Mi… – kérdezném, de nem jut eszembe a vezetékneve. Basszus, hogy hívták? Azt tudom, hogy Cornelia, de nem tetszik az a név… Valami Ray volt… – Mizu, X-Ray? – böktem ki, mivel jobb név nem jutott eszembe. Ezért a kérdéshez egy ártatlan mosolyt is társítottam, hogy ne öljön meg amiért elfelejtettem a nevét.
– Napozgatsz? Mert nem látszik. – Vidáman érdeklődtem felőle. Délelőtt óta most érzem magam igazán ébernek. – Te, nem láttál itt egy másik mardekáros srácot? Tudod, Jordant, akivel tegnap iszogattunk. Úgy volt, hogy itt lesz. Vagy… Te csaltál ide engem, szöszi? – kezdtem ismét heccelni, mert csak. Jól esik.

Vendég

Nem igazán figyeltem a környezetemre, konkrétan már az alvás közelében voltam, ahogy feküdtem a kényelmesnek nem igazán mondható padon és csukott szemmel álmodoztam. Na jó, az álmodozás túlzás, de azért szívesen elképzeltem, ahogy majd az öcsém is ebbe a suliba iratkozik át. Már várom, de fogalmam sincs, hogy a szüleim mikor is döntik el már végre, hogy mit akarnak. Rohadt idegesítőek tudnak lenni... És igen, már megint sikerült kicsit feljebb tornásznom az idegességemet. Lehet el kéne mennem valami dühkezelésre, bár nem igazán vonz a gondolat.
Az még csak meg sem lepett lényegesebben, hogy Jarret felbukkant, viszont mi az, hogy X-Ray?! Majdnem legurultam, amikor fel akartam pattanni, hogy a képébe vágjak, egy "Mégis minek hívtál?" kérdést. Csak éppen nem úgy jött össsze a mutatvány, ahogyan én azt elterveztem... Persze nem estem seggre, de elsőre még nem is ment a felállás.
- Mégis mi az, hogy X-Ray? Mi vagyok én, röntgensugár?!
Akadtam ki, immáron már előtte állva és a lehető legszúrósabb tekintetemet elővéve.
-Amúgy neked is szia. Nem túl sok, sikerült összefutnom egy elég elmebeteg mugli görccsel. Ki akarta szívni a véremet, meg pattogott ott és hozzám ért! Akkora egy gyökér volt... -Forgattam meg a szemem, miközben izzott a szemem az ismét fellángoló dühtől. Igen, annak a kis mocsoknak tényleg ki tudnám tekerni a nyakát... - Aztán végül is jól tökön rúgtam és megoldottam ezt a problémát. - Szusszantottam egyet, ez a gondolat kissé elégedettséggel tölt el. Megérdemelte az a kis mocsok. - Veled mi a helyzet?
Néztem rá egy érdeklődő pillantás kíséretében. Nem igazán emlékszem, hogy ő tegnap mennyit is ivott, de ő, ha jól emlékszem, akkor nem volt a fetrengők között. A következő beszólást nem sokra méltattam, csak egy elég ronda tekintetre. nem fogok ilyen kis hülyeségekkel foglalkozni, annál azért drágább az én időm! Aztán Jarret megemlít egy nevet, ami még csak hírből sem ismerős, majd a végére csak ártatlanul pillázok rá azzal a lehengerlő vigyorommal együtt.
- Hát persze, csakis rád vártam... - Pilláztam tovább, majd komolyabbra vettem a szót és kicsit megköszörültem a torkomat. - Amúgy nem láttam. Őszintén szólva még csak a neve sem rémlik. - Rántottam meg a vállam kissé érdektelenül. Nem emlékszem rá és nem is igazán fogom megerőltetni magam ez ügyben. Nem érdekel.

Kellett néhány perc, hogy észrevegyem. Eleinte kicsit bosszús voltam, amiért Jordan megszopatott, de azt hiszem, a csaj remekül helyettesítette a haveromat. Amikor majdnem pofára esett, egy halk horkantással elfojtottam a kitörni készülő röhögésemet. Poén, hogy milyen béna.
Aztán hátraléptem, amikor megint dühkitörése volt. – Aha, de nyugi már! Nem tehetek róla, hogy hülye a neved, szöszi – mosolyogtam rá ártatlan boci szemeket meresztve. Amúgy… Vannak kék szemű tehenek? Mert még egyet se láttam. Jó, nemigen voltam még élő és lélegző tehenek közelében. De egyébként nagyon aranyos volt az a gyilkos pillantása. Már csak azért is ugratom majd, hogy lássam ezt a tekintetet. Vicces.
Vigyorogva hallgattam a panaszáradatát, s közben megértően bólogattam. Hát igen, nehéz a beképzelt emberekkel, még jó, hogy én nem vagyok az. – Hát, ez igazán sajnálatos. Elverjem neked? Akarsz egy ölelést? – Széttártam neki a karjaimat. Akár meg is öleltem volna, ha nem tudnám milyen pukkancs. – Ügyes voltál. De legközelebb hagyd a személyi testőrödre – kacsintottam rá cinkosan. Kíváncsi vagyok, hogy veszi-e a lapot, vagy hogy vevő-e a flörtre.
Aztán megkérdezte tőlem, hogy velem mi van. Megrándítottam a vállam, és pofázni kezdtem: – Hát nem sok. Mint láttad, az órákon a halálomon voltam, aztán nem tudom hallottad-e, de tegnap voltam Pitonnál. Szóval most nem rosszalkodhatok, mert szól a szüleimnek, és akkor repült az álommotorom. Tehát kénytelen vagyok jófiú lenni, pedig annyira utálok, és nem akarom! De muszáj. Szóval a cukiságom és a jófejségem a tetőfokára fog hágni. Ja, meg találkoztam egy elmebeteg hollóhátassal, mondjuk nem én már nem lepődök meg rajta, mert igazából abba a házba kerül az összes elmebeteg. Vagyis a Mardekár kivételével az összes házban gyökerek vannak. Mázli, hogy én idekerültem.
A további hecceléseimre nem reagál különösebben. Ez bosszant. De közben arra is sarkall, hogy még ütősebb hülyeségeket hordjak össze.
– Mindjárt gondoltam. Tudod, az első találka után az összes csaj belém zúg – kacsintottam rá megint. – Üdv a rajongóim körében!
Felnevettem. Annyira szeretem hallatni a sajátom hangomat, hogy már mindig kis hülyeségemet jót derülök. Aztán arra válaszolt, hogy látott-e mardekárost, én pedig elhúztam a számat: – Az gáz. Amúgy Jordan az egyik srác, aki tegnap lent volt. Ő volt az, aki a legtöbbet itta. Nem is tudom hogyan sikerült kijózanodnia, tuti van rá valami bájitala…

Vendég

Nos igen, én imádni való vagyok, már ha azt én is úgy akarom, és Jarret esetében, legalább is amíg fel nem húzza az agyam, ami minimum 3 másodpercen belül be fog következni, még hajlandó is vagyok az lenni.
Természetesen mint mindig, most is igazam volt... A horkantásra ismételtem megkapja azt az annyira imádott szúrós pillantást, amit nem éppen arra szántam, hogy még inkább bejöjjek neki, de ez is bizonyítja a legelső állításomat. Imádni való vagyok. Még ha önimádónak is gondolsz, akkor is ez az igazság. A dühkitörésemmel sikerült meghátráltatnom, azért mégis csak tudja, hogy őt sem fogom megkímélni, ha komolyan feldühít. Esetleg még úgy is járhat, mint az a szerencsétlen hülye gyerek korábban...
- Nem az én nevem hülye, hanem a te agyad gyenge Lerwick!
Morogtam rá, miközben hátradobtam a hajamat. Hát, kék szemű tehén. Hmm, mintha az a kis görcs kék szemű lett volna, talán be kéne mutatnom Jarretnek, hogy láthasson egyet.
Áá, dehogy öntelt a srác, áá, dehogy... Kicsit sem.
- Nem kell, elvertem én magam, szerintem azóta is ott fetrenghet... - Gondolkodtam el és önkénytelenül is a helyszín irányába pillantottam. Nem mintha sajnálnám, megérdemelte. Tudnia kell, hogy hol a helye a ranglétrán. Csak nehogy emiatt a gyökér miatt később én kapjak büntetést. Az teljes igazságtalanság lenne! Az ölelés ajánlatát megfontoltam, de inkább elvetettem. Most nincs kedvem hozzá, hogy Jarret-et ölelgessem. - Ha nem haragszol meg érte, akkor ezzel majd később élek. - Kacsintottam rá, és igen, Jarret máris a megszokott szövegre váltott, de hát kinek is ártana egy kis ártatlan flört? Mert nekem nem.
- Én ráhagynám, de úgy tűnik nem figyel rám eléggé, több időt kéne töltenie velem, nem?
Igen, ismét előkerült az a csábos vigyor, azzal az ellenállhatatlan tekintettel. Imádom ezt. Jarret legalább benne van egy kis szórakozásban. Azután pedig egy olyan dolgot tettem, amit nem akartam. Esélyt adtam, hogy ez a hülye dumálhasson. Persze azért figyeltem, csak valahogy az előbbi flört jobban lekötötte a figyelmem, mint ez a rengeteg rizsa.
-És még rám mondják, hogy önimádó... - Forgattam meg a szemem, miközben csak morogtam az orrom alatt a cukis és jófejes résznél. Viszont az utolsó mondatban igazat kellett adnom neki, de csak most az egyszer. - Ez így van, hálát adhatunk az égnek, hogy ide kerültünk. Mindenhol csak ezekkel a gyökerekkel találkozni...
Köpni tudtam volna, de az nem éppen illő, így elvetettem az ötletet. Pedig milyen szépen hangsúlyozta volna a véleményemet! Na mindegy, én úri hölgynek lettem nevelve. Mondjuk, a következő megállapítása után se köpni, se nyelni nem tudtam volna. Még, hogy én a rajongó klubjában?! Maximum ő az enyémben!
- Ééén? A te rajongó klubodban? Meghülyültél? - Vontam fel a szemöldökömet, egy gőgős pillantás kíséretében, miközben tetőtől talpig végig mértem őt. - Maximum te az enyémben. Neked még meg is engedem.
Kacsintottam rá egy kacér vigyorral megspékelve. Felesleges a hülyeségein idegeskednem, még a végén tényleg idegbajt kapok tőle... Aztán átugrottunk a Jordan-es dologra. Most már mintha rémlene valami, de nem mondanám, hogy tiszta a kép előttem róla, túl sokan fetrengtek akkor a padlón.
- Oh, értem. Hát, ennyi után szerintem a detoxban kéne keresnünk, vagy a hullaházban. Senkit nem láttam még ennyit inni.
Bólintottam elismerően. Tényleg nem, pedig már nem egy ivós buliban én is részt vettem.

Egyébként nem hátráltam meg, csupán óvatos voltam, és nem akartam, hogy engem tökön rúgjon.
A csaj lehurrogására először felvont szemöldökkel tekintettem rá, majd hangosan felröhögtem. – Hát mindent lehet mondani az agyamra, de azt, hogy gyenge… Na, azt nem. A te neved hangzik hülyén – kötekedtem tovább. Basszus, rá kellett döbbennem, hogy baromi imádom idegesíteni ezt a csajt. Szórakoztató.
Elmosolyodtam, amikor morcosan hátradobta a haját. – Milyen kis hiú vagy, hogy az előbbi kijelentésedhez még a hajadat is igazgatod. – Továbbcsesztettem, de egyszerűen nem értettem, hogy ezek a replikák honnan törtek ki belőlem ilyen gyorsan. Mintha tudtam volna előre minden válaszát, és a tudatalattim már előre gyártott volna neki válaszokat.
Aztán morgolódott egy sort a srácról, akinek én nem szívesen lettem volna a helyében. – Hát jó. De hidd el, ha van egy bandád, akkor az ilyen kis senkik nem kötnek beléd. Ezért is verbuváltam magam köré azokat a barmokat. Nem mintha egyedül nem tudnám megvédeni magamat, csupán nekik volt szükségük van rám. Igen, én vagyok a Nagy Testvér, és meg is védem őket minden bajtól. Ráadásul még az idősebbek közül is van, aki hallgat rám. Csodálatos vagyok. Egy született vezéregyéniség.
Végül nem ölelt meg. Nem tudta mit hagyott ki, ezt pedig szóvá is tettem: – Okés, de fogalmad sincs, hogy mekkora kegyben részesítettelek volna. Egyébként meg marhára jó illatom van – szóltam színpadiasan, és megszagoltam a pólómat. Még mindig érződött rajta a dezodorom illata. Én csak csajmágnesként szoktam emlegetni.
– Sajnálatos módon szegény személyi testőr elveszette a gyönyörűséges védencét, és egész nap őt meg a testőrtársát kereste, remélve, hogy az imádott hölgyeményre rábukkan, és védelmezheti minden bajtól, és persze, hogy a társa majd segít neki az istennőtől távol tartani a férgeket, de sajnos a testőrtárs nem lett meg, a kisasszonyt pedig túl későn találta meg. Szomorú, nem? – mentem bele a poénkodásba. – Azonban, amikor az ifjú és délceg testőrfiú megtalálta álmai asszonyát, megfogadta, hogy soha többet nem mozdul mellőle.
Határozottan cuki volt. Na, én az ilyen csajokat szeretem, akik talpraesettek. Nem úgy, mint az első barátnőm. Az egy tesze-tosza kis hülye volt.
Majd ugye a napomról kérdezett, így hát meséltem neki egy keveset. Persze, tuti a felét nem jegyezte meg a mondandómnak, de ez így szokott lenni. Senki nem figyel rám eléggé.
X-Ray aztán bátran beszólt nekem, mire elvigyorodtam. – Ó, hidd el, cicám, te is az vagy, csak az a különbség köztünk, hogy én büszkén vállalom, hogy tökéletes vagyok – kacsintottam rá. Annyira jól esett őt cukkolni, hogy az hihetetlen. – Hát ja, mondjuk, én tuti széttéptem volna a Süveget, ha nem a Mardekárba oszt. Nem jönnék ki én egyik házzal se.
– Én mindig is hülye voltam, cicám – vigyorodtam el kajánul. – Viszont az tény és való, hogy te lennél az én klubomban, mert én túl nagyszerű vagyok ahhoz, hogy a te alacsonyrendű rajongói klubod tagja lehessek. Szóval, köszi, de inkább én hagyom jóvá a te csatlakozásodat. Majd bemutatlak a többi rajongómnak is, hogy csoportosan isteníthessetek. – Lehet, hogy egoistán hangzott, de nem érdekelt. Engem isteníteni kell, és kész.
Miután pedig végre sikerült megegyeznünk abban, hogy X-Ray lesz az én rajongóm áttértünk a hülye haveromra. – Á, dehogy! Ő mindent túlél. Még a kis vérfarkas kalandunkat is megúszta egy karcolás nélkül a rohadék – legyintettem. Jordan tipikusan olyan személy volt, akit lehetetlen volt eltenni láb alól, és eskü, nem túlzok. Az átkok mintha lepattannának róla, baromi jól el tud tűnni, ha durvulna a helyzet, és szerintem, ha egy késsel rontanának neki, akkor a penge eltörne, amikor a bőréhez ér. Nagyon durva a srác.

Vendég

Ah, azért őt nem, gondolok a jövendőbeli párjára, és inkább csak behúzok egyet a csini kis pofijába, ha esetleg felhúzná az agyamat, de hozzá van elég türelmem, és még kelleni is fog.
Megint a nevemnél tartunk... 1, 2, 3, mély levegő, kifúj... Oké, nem idegeskedem. - Ha az enyém hülyén hangzik, akkor a tiéd is, ugye tudod? - Emeltem meg az egyik szemöldököm. - Amúgy is, rajtad kívül senkinek nem volt még baja a nevemmel, mindenki meg bírta jegyezni, csak neked nem megy, ergo szar a memóriád. - Zártam a le a témát részemről, és már ugrottunk is tovább, természetesen az is csak beszólás. Ugye milyen meglepő...? Én már csak egy szkeptikussal tekintettel jutalmaztam. - Hiú? Azt te csak hiszed, én alapból ilyen szép vagyok, nem kell túl sokat foglalkoznom ilyenekkel. - Vigyorodtam el, kicsit végig simítva a hajamon. Imádom. Mármint a hajamat, a srácot nem. - Amúgy is, ha én hiú vagyok, akkor te sem vagy különb Lerwick. - Kezdtem el játszani egy szőke tinccsel, miközben kifejtettem a véleményemet róla. Igen, szerintem csak annyira egoista és beképzelt, mint én. Ha nem jobban, de hát mindenkinek vannak kisebb szépséghibái. - Aha, persze. - Forgattam meg a szemem, jelezve, hogy biztos nem hiszem el. - Nekem nincsen bandán, de így sem kekeckednek velem, tudják, hogy félni kell tőlem. - Vigyorodtam el elégedetten. Az ölelésről is csak hülyeséget magyaráz. Meg sem lepődök, de legalább szórakoztat. A szavaira csak elvigyorodtam, valahogy nem bánom, hogy kimaradtam ebből a "kegyből". - Inkább te lettél volna szerencsés helyzetben, hogy ha hajlandó lettem volna megölelni téged. Nem mindenkinek engedem ám meg, csak annak, akiket tényleg kedvelek. - Kacsintottam rá egy édes kis mosoly kíséretében és már biztos, hogy nem ölelem meg. Csak, hogy érezze a törődést a kis lükedékem. Az szagolgatós résznél lehervadt a mosoly, inkább csak elsiklottam felette, nem éppen rajongok az ilyen jelenetekért. Undorító. Legalább is az én ízlésemnek.
Felnevettem. Imádom Jarret hülyeségeit, legalább ez a hülye gyerek elszórakoztat engem ebben a kis porfészekben. Félreértés ne essék, imádom a Roxfortot, de néha olyan unalmas tud lenni... - Olyan megható. - Színlelte egy kis szipogást, megjátszva a meghatottságot, majd csak tovább vigyorogtam a hülyeségein. - Olyan kis hülye vagy Lerwick. - Tört ki végül belőlem a nevetés, hangosan, szívből. Már régen találkoztam ekkora hülyével, de talán megérte megismerni ezt a beképzelt idiótát. Majd tovább nevettem, most már csak kínomban, ahogy beszélt. - Én is tudom és vállalom, hogy tökéletes vagyok, csak nem hangoztatom annyira, mint te. - Kacsintottam rá, mi lesz ebből? "Melyikünk a nagyobb egoista?" párbaj? Aztán áttértünk a házakra. Én csak megrántottam a vállamat. - Nekem annyira nem fontos, de más házba nem is kerülhettem volna, ízig-vérig Mardekáros vagyok. - Vigyorodtam el. Mondhatni tényleg lehetetlenség, hogy máshová kerüljek, ezt a Süveg is megmondta nekem, nem mintha nem tudtam volna, de hát annak is annyira kellett okoskodnia. Aztán a srác eldöntötte, hogy én fogok az ő rajongói klubjába kerülni. Hangosan, gúnyosan felnevettem. Hát ez lehetetlenség, én nem süllyedek ilyen szintre. - Tudom, veszem észre. - Vigyorodtam el a hülyés részen, majd mikor közölte, hogy Én fogok az Ő klubjába tartozni, hát ez volt a vége. Gúnyos nevetés tört ki belőlem és egy megsemmisítő pillantást vetettem rá. - Hát, én biztos nem fogok csatlakozni a tiédhez. Azt hiszed hajlandó leszek ilyen mélyre süllyedni? Egy pasi miatt? Na az felejtős kincsem. Esélyed sincs arra, hogy rajongjak érted, maximum te értem. - Legyintettem, gőgös volt a hangom, de ezt megérdemelte. Mégis mit gondolt ez a srác?! Én rajongjak érte? Na hát azt elfelejtheti, nem született még olyan fiú a Földre, akiért rajonganom kéne, egyik sem ér fel hozzám ennyire. Csak azért, mert cuki a feje, még ne gondoljon ennyit magáról, ez a hülye!
Oké, mély levegőt vettem és kifújtam. Nyugalom, ne idegeskedj, ne öld meg... Vagy rúgj bele egyet. Áttértünk a haverjára, ami végre, VÉGRE nem a hülyeség körül forog, na meg az egoizmusa körül. Ki gondolta volna., hogy ez megtörténhet... - Tényleg? Biztos, hogy ember? - Vontam fel a szemöldökömet, kicsit hihetetlennek tűnt, de hát ez van. Vannak ilyen végtelenül szerencsés emberek.

Élveztem, hogy a csaj mindig felhúzta magát a hülyeségeimen. A lányok véleményem szerint mindig akkor a legcukibbak, ha felhúzzák magukat egy pasi miatt, ezért is szeretem annyira hergelni őket. Meg azért, mert némelyikkel meg lehet ezt tenni.
Felhúztam az orromat, amikor a nevemet fikázta. – Az én nevem egy ősi nemesi név, ellentétben a tiéddel, X-Ray… A családfánkat egészen a 12. századig vissza lehet vezetni, szóval örülnék, ha nem fikáznád le. – Duzzogtam, mert az én nevem ezerszer normálisabban hangzott, mint az övé. Azt se tudtam már, hogy mi a vezetékneve, csak tudtam, hogy hülyeség. – Biztos nem mérték megjegyezni. Én őszinte ember vagyok. Azt pedig elismerem, hogy szar a névmemóriám – rándítottam meg a vállam. A szkeptikus tekintete éppen nem érdekelt, mert azzal voltam elfoglalva, hogy még mindig a vezetéknevemre beszólt.
A hiúságos dologra felnevettem. Hogy én mindig az ilyen csajokat fogom ki! – Igaz, igaz… – bólogattam, és jókat mosolyogtam azon, ahogy a haját simogatja. – Tagadtam én, hogy az lennék? Én így vagyok tökéletes – És a mozdulatát utánozva beletúrtam a hajamba.
Majd kicsit közelebb léptem hozzá, átvettem azt a hajtincset, amivel játszogatott, és én kezdtem el óvatosan csavargatni. – De ez a szórakoztató bennem, nem igaz? Sokak szerint az idegesítő jellememet csak ez teszi szórakoztatóvá. És amíg engem ez szórakoztatóvá tesz, addig téged ezt tesz bájossá – mondtam halkan.
Megtörte a varázst. Felnevettem, és széttártam a karjaimat. – Ez így van, higgy nekem!
– Ha egyedül vagyok, akkor se kekeckednek, de azért mégis menőbb egy banda élén végigvonulni a sulin, mint egyedül – kacsintottam rá. Megfordult a fejemben, hogy továbbszórakozok a hajával, hiszen nagyon puha és selymes. Finom tapintású. De inkább nem próbálkoztam be újra, mert letörné a kezemet.
A csaj mosolyára elvigyorodtam. – Tééényleg? Tényleg? – viccelődtem, aztán úgy hirtelen random az egyik kezemmel átöleltem a derekát. – Ugye, nem is olyan rossz? – nevettem, és mélyen magamba szívtam az illatát. De nem ölelgettem sokáig, csupán néhány percre, mert a végén még tényleg kihúztam volna nála a gyufát.
– Ugye? Elő kéne adni valami műsor alkalmával – röhögtem. – Mi? Ééén? Kikérem magamnak, én nem hülye vagyok, hanem cuki!
Majd a tökéletességről kezdtünk beszélni, és megállapítottam, hogy a csaj olyan, mintha az én női megfelelőm lenne, csak kicsit idegbetegebb. – Figyelj, a zsenialitást és a nagyszerűséget hangoztatni kell, különben honnan tudja meg az emberiség, hogy engem tisztelni kell?
– Nekem fontos, mert nem akartam a fogyi hugrásokkal, a beképzelt griffendélesekkel, vagy az okostojás hollósokkal együtt lenni. Én is ízig-vérig mardekáros vagyok, még akkor is, ha a családomban vannak hollóhátasok.
Majd ugye eldöntöttem, hogy ő lesz az én rajongóim, de még mindig ellenzik. – Miért kéne mélyre süllyedned ahhoz, hogy velem legyél? – vontam fel a szemöldökömet. Azért ez kicsit sértett. – Cicám, ha rajonganék is érted, úgy teszem, hogy te azt nem veszed észre – nevettem fel gúnyosan, és tényleg. Mindenki azt hiszi, hogy érzéketlen vagyok, pedig nagyon ritkán szoktam törődni másokkal is. Sőt, ha olyan lányt találok, akkor tudok érte rajongani, csak nem mutatom ki, mert nem akarok úgy járni, mint annak idején.
Aztán ugye a haveromról esett szó, mire megvontam a vállamat. – Aha, ember ő, csak szerintem túl sok Felix Felicist piál titokban. Tudod mi az? – néztem rá kicsit kételkedve, mert hátha nem tudja. – Bevallom, néha nekem is adhatna egy keveset, mert jól jönne.

Vendég

Még, hogy csak akkor vagyok cuki, amikor idegeskedek?! Hát ez hülyeség! Én mindig aranyos vagyok és szép. Nem kell ahhoz idegeskednem. És megint visszatértünk a nevekhez. El nem hiszem, hogy nem tud túllépni rajta. - Persze-persze. Viszont attól még nem lesz semmivel sem több, mint a miénk, remélem azt tudod. - Fintorogtam rá. Nem fog semmivel sem többnek számítani a szememben, mert ilyen ősi neve van. Ugyanott marad, maximum az egoizmusa miatt csúszhat lejjebb a szememben. - Na látod, akkor ne az én nevemre, fogd, hogy nem bírod megjegyezni. Ez egy tökéletes és könnyen megjegyezhető név. - Néztem rá morcosan, most határozottan puffogok. Ennek a hülyének két perc alatt sikerül legalább háromszor felhúznia az agyamat... Arra, hogy csak helyesel arra, hogy természetemből fakadóan szép vagyok, csak egy kacér vigyorral és kihívó tekintettel jutalmazom. Aranyos srác, most megérdemli, de másképp nem igazán reagálom le. Persze a rögtön következő egózására, csak vigyorogva megforgatom szemem. Megint kezdi, de legalább élvezem. - Egy szóval sem mondtam, hogy tökéletes vagy Lerwick, csak azt, hogy hiú. - Kacsintottam rá még mindig ugyanazzal a kacér vigyorral. A srác meghozta a kedvemet egy kis flörtöléshez. Ahogy beletúrt a hajába, csak felkacagtam, azt hiszem bírom a srácot. Egy kicsit, amikor éppen nem hülye. Kicsit meglepett azzal, ahogy közelebb lépett, de nyugodt szívvel hagytam játszani a hajtincsemmel. Gondolatolvasó lenne? Pont az előbb gondoltam egy kis flörtölésre... Na mindegy, nem tudtam megállni egy kacér vigyor nélkül a jelenetet. Szimpatizáltam vele. - Igen. - Dőltem kicsit előrébb, hogy közelebb legyek az arcához, végig mértem őt és mélyen belenéztem szemébe. Igyekeztem fogva tartani a tekintetét, de úgy tűnik nem jött be. Ez egy kicsit beárnyékolta a hangulatomat, meg egy kicsit a tekintetemet is, de én is visszadőltem úgy, ahogy az előbb voltam, ha már véget ért a lényeg. Sóhajtottam egyet. Nem igaz, hogy nem lehet valakivel gond nélkül flörtölni... Na mindegy, túltettem magam ezen a problémámon is, és inkább csak vigyorogtam egyet a szavain. - Egye fene, elhiszem neked, de csak most az egyszer. - Kacsintottam rá, lehet nem hagyom ennyiben... Vissza kéne csábítanom egy kis folytatásra, lehet. Vagy keresnem mást, akivel nincsenek ilyen kitérők az egészben, hisz egész jó srácok vannak a Mardekárban, na meg a suliban is. Még meggondolom. Felnevettem, azt hiszem sikerült meghazudtolnom a szavait. - Nem, ha lány vagy, mert akkor legalább nyugodtan vonulhatsz végig a rajongóid körében és élvezheted a dicsfény. - Vigyorogtam rá, na igen, én már csak ezért is szeretem ezt. Jó érzés tudni, hogy ennyi embernek tetszem. Már csak a gondolat is megmosolyogtat engem. Amúgy nem bántam volna, ha csak nem spontán ugrik nekem a srác, hogy meg akarja fogni a hajamat, akkor tuti leütöm, de ha flört közben kezd el vele játszani, akkor el lehet hinni, hogy én nem bánom. - Igen. - Vigyorogtam tovább, majd amikor random megfogta a derekam, ismét sikerült meglepnie, de ezúttal nem hagytam magam. Legalább is elengedni. Valami jó is kell a napomba, na meg ezzel legalább az övét is szebbé tehetem, hogy megölelem, így a két kezemmel átkaroltam a nyakát és nyugodtan mértem végig ismét, mint az előbb is. - Nos, nem is olyan rossz. És igazad volt, nem is olyan büdös az illatod, mint feltételeztem. - Nevettem fel, miközben egy kicsit becsuktam a szemem és a srác mellkasához hajolva beszívtam az illatát. Tényleg nem rossz, elég kábító tud lenni egy csaj számára, de azért ennyivel még nem vesz le a lábamról. Ennél több kell.
Felnevettem, ha csak le nem rázott magáról, akkor én nyugodtan hagytam ott a kezem a nyakában. Mondjuk, hogy egész kényelmes, még a magassága is pont optimális. - Hajrá, biztosan nagy sikerült aratnál az egy személyes drámáddal. - Jó a humora, ez még egy pont, na nem is olyan rossz ez. - Szerintem is. Ha te cuki vagy akkor én mi vagyok, imádni való? - Vigyorogtam tovább, cukkolva egy kicsit. Ideje lenne vennie lapot, nincs kedvem mást keresni magamnak, ő legalább kéznél van egy kis flörtre, ha elkezdenék unatkozni.
Kikérem magamnak, nem vagyok idegbeteg! Az, hogy egy kicsit labilis az idegállapotom és néha dühkitöréseim vannak, még nem kell ilyeneket feltételezni rólam... Ha nincs rá okom, úgysem húzom fel magam az apróságokon. Ismét felnevettem. - Honnét veszed, hogy most tisztel az emberiség? - Talán kissé gúnyos volt, de nem baj. Érezze csak a törődést. Legalább végre nem csak ő idegesítene engem, hanem én is őt. - Az biztos. - Helyeseltem, nem igazán terveztem tovább foglalkozni ezzel a házasdival. Kissé sablonos, meg hát ha már egyszer jó helyre került, akkor minek fontolgassa az ember? Most jó helyen van és kész.
Igen, visszaértünk a legkényesebb témához, melyikünk lesz kinek a rajongója. Nem mintha nem lenne egyértelmű, hogy neki kell az én rajongómnak lennie, de ellenkezik. Nem is értem, hogy miért. - Azért, mert mindig a férfinak kell küzdeni a nők kegyeiért. Milyen már, ha egy nő könyörög egy férfinak. Szánalmas. - Húztam el a számat, nem szimpatizálok a gondolattal, hogy nekem kéne valakiért rajonganom, főleg érte. Ahhoz még kéne valamit letennie az asztalra. A következőre csak egy kis sértettséget színleltem, a csípőmre rakott kézzel. - Hát kihagysz abból az örömből, amit az nyújtana, hogy csatlakozol a rajongóim a körébe? Milyen gonosz vagy! - Nevettem már a végére, a színlelés annyira nem megy, legalább is ha nem komoly a dolog, akkor nem. A haverjára csak bólintottam, a kérdésre meg már kissé tényleg meg is sértődtem. - Kérlek, ne nézz ilyen hülyének! Tudom mi az. - Kicsit morogtam, de ezzel most nem kell annyira törődni, csak egy kis sértettség. - Kérj tőle. Meg van oldva. - Mosolyogtam.

Arra, hogy a nevem nagy múltja miatt semmivel sem lesz több, csupán egy horkantással reagáltam. Az én családom már akkor is ezen a sziget-együttesen élt, mielőtt az ő családja megjelent volna! És akkor semmivel sem lesz több? A családomból rengetegen dolgoztak vagy a Mágiaügyi Minisztériumban, vagy a muglik világában lévő Parlamentben… Erre jön ő, aki azt meri mondja, hogy az én családom semmivel nem több az övénél! Ha tudná, hogy mi, Lerwickek már mindent letettünk az asztalra! –Fogalmad sincs róla, hogy mire fel vagyok büszke a családom kapcsán – ingattam meg a fejemet. A hangomon nyoma sem volt annak a bosszússágnak, amely bennem forrongott.
Persze, még mindig a nevén lovagolt, így csak annyit feleltem rá: – Nem tehetek róla, mivel hülye neved van, nem lehet megjegyezni, és kész – zártam le részemről ezt a témát. Majd megdicsértem, mire kacéran rám vigyorgott. Úgy tettem, mintha észre sem venném, higgye csak azt, hogy nem különösebben érdekelt a flörtre felszólító jelzése.
A következő szavaira felröhögtem, majd a legédesebb mosolyaim közül a legcukibbal jutalmaztam. – Nálam a tökéletes és a hiú szavak ugyanazt jelentik. Természetesen, csak akkor, ha rám vonatkoznak.
Aztán végül úgy döntöttem, hogy nagylelkű leszek, és lereagálom, hogy flörtölni akar, így hát közeledni kezdtem hozzá, és a hajával szórakoztam. Amikor kicsit előrébb dőlt, én is előrébb hajoltam, és szemeztem vele, majd felröhögtem, és hátradőltem. Szándékosan visszavonultam, hogy éreztessem vele, hogy azért nem olyan könnyű megkapni. Meg hát mindig is szerettem szórakozni, ez most sincs másképp.
– Nagylelkű vagy – vigyorogtam. – Engem a haveri körömön kívül a rajongótáborom is körül vesz, így én nagyobb dicsfényben ragyogok, X-Ray – vágtam rá egyből. Persze, hogy engem jobban szeretnek, mint őt! Ki ne merne szeretni egy ilyen cuki gyereket, mint amilyen én vagyok?
Aztán ugye megöleltem, csak azért, hogy éreztessem vele, hogy az imént szórakoztam. Meglepett azzal, hogy átölelt, és azért jólesett, na. Átkaroltam hát a másik kezemmel is, és kicsit közelebb húztam magamhoz. Az illatomra tett megjegyzésén csak röhögni tudtam. – Ugye? Vadító vagyok.
Persze, hogy nem ráztam le magamról! Miért tenném, ha pont ezt akartam elérni?! Az egyik kezemmel a hátát kezdtem cirógatni, ha már egyszer ölelget, akkor ezt is csak megengedi alapon.
Az egyszemélyes drámán vihogtam. – Hát, Hamlet is nagy dumagép volt… Nekem miért ne menne, ha egyszer olyan lebilincselő személyiség vagyok?
A további cukkolásán nem húztam fel magam. Végre találtam egy olyan csajt, aki nincs a bandában, és lehet vele hülyülni. – Ó, tehát cuki vagyok? – Zora azt szokta mondani, hogy amikor önelégülten vigyorgok az is aranyos tud lenni. Azt hiszem, most éppen így sikerült elvigyorodnom. – Nem – Kicsit eltoltam magamtól. – Te egy angyal vagy – suttogtam halkan, majd a homlokon csókoltam. Megtanultam már, hogy a csajokhoz türelem kell, és persze nem árt óvatosan közeledni feléjük, mert néha rosszabbul reagálják le a dolgokat, mint a Fúriafűz.
A gúnyolódása miatt kicsit duzzogást tettetve, elengedtem. – Ha nem is tisztel, de tisztában van nagyszerűségemmel, és nem mer belém kötni. Szóval engem vagy bírnak az emberek, vagy félnek tőlem, vagy tisztelnek és vannak, akik rajonganak értem.
Aztán megint neki állt makrancoskodni, és nem hajlandó beismerni, hogy ő az én rajongóm. – Ki mondta neked, hogy könyörögnöd kellene nekem? Elég, ha imádsz engem, és én akkor mindent megadok neked és foglalkozom a kis lelki világoddal – vontam fel a szemöldökömet.
Amikor sértettséget színlelt, ismét megragadtam a derekát, és visszahúztam magamhoz. – Te is kihagysz belőle, akkor meg ne hisztizz! – suttogtam a fülébe. De én úgy terveztem, hogy ezek után nem engedem el.
– Jó, na! Hát a franc se tudja, hogy mit tudsz, és mit nem! Sokan nem ismerik ám ezt a bájitalt… – morrantam fel, majd arra, hogy kérjek a haveromtól, röhögésben törtem ki. – Dehogy kérek! Úgyse adna, mert smucig.
Hirtelen becsapódott mellénk egy gurkó, én meg káromkodva felkiáltottam. Felpillantottam az égre, és azt vettem észre, hogy az emlegetett barom, Jordan egy ütőt lengetve integet nekünk.
– Kapd be, haver! Majdnem megöltél! – kiabáltam, mire vihogva majdnem leesett a seprűről. Nem sokkal később sorban megjelentek a többiek is odafent, és azt kiabálták, hogy van-e kedvem csatlakozni hozzájuk. A fejemet csóválva X-Ray-re mutattam, mire elvigyorodtak, és el kezdték nélkülem a játékot.
Kicsit idegesített, hogy felettem röpködtek, és csak úgy random ütögették el a gurkókat, vagy éppen egymást próbálták lelökni a seprűről. Igazi mardekáros módi, hogy jobban érdekli őket, hogy hányan zúgnak le a seprűről, mint maga a játék.

Vendég

És ő mégis honnét veszi, hogy az én családom még nem tett le semmit az asztalra? Azt hiszi, hogy mi csak holmi kis újgazdagok vagyunk?! Hát akkor nagyon téved! Rengeteg dolgot köszönhet a családunknak a Mágiaügyi Minisztérium! - Te sem tudod, hogy én mire! Fogalmad sincs róla, hogy a mi családunk is mennyit tett a Mágiaügyi Minisztérium érdekében. - Sziszegtem összeszorított foggal. Nyugalom, Cornelia, nyugalom, nem kell rögtön felkapni a vizet, ő is csak egy ugyanolyan egoista mint te... Nyugodj meg. Vettem egy mély levegőt és igyekeztem tovább lépni ezen. Nem szabad felhergelnem magam, mert még a végén le találom lökni innen... A következőkre már csak megforgattam a szemem és lemondóan megráztam a fejem. Lehetetlen egy alak vagy, gondoltam Jarretről. Úgy döntöttem inkább nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert valószínűleg még holnap is itt lennénk és ezen veszekednénk. Ahhoz pedig nagyon nincsen kedvem, mert van annál jobb dolgom is, mint ennek az idiótának a hülyeségeit hallgatnom.
Felnevettem. - Hihetetlen vagy Lerwick! - Vigyorogtam. Oké, el kell ismernem, hogy amellett, hogy rohadtul idegesítő, elég jó fej is. Ez azért mégis csak jó dolog. Persze azért lehetne jobb is a srác, de hát senki sem lehet olyan tökéletes, mint aki illene is hozzám. A flörtölős résznél egy kis elégedettség tölt el. Nem, nem veszem magamra, hogy elhúzódik. A srácok szeretik azt hinni, hogy rajtuk áll minden, de hát mi lenne velük nélkülünk, nők nélkül? Nem sok minden... Meg kell is az egojuknak, hogy azt hihessék, ők vezetnek. Ezt már megszoktam, és tudom, úgyis az lesz a végén, amit én akarok majd.
Ismét csak nevetek a szavain. - Tudom. - Tudom, kacsintottam rá, miközben ismét felkuncogtam. A végén még egész jó napom lesz, leszámítva a kisebb macskajajt. - Oh, ugyan, kis egoistám, ne is reménykedj. - Vigyorogtam, azzal az öntelt vigyorommal, miközben hátradobtam a hajamat. Aztán megöleltem, igen, nagylelkű vagyok, csak, hogy érezze a törődést, úgysem nagyon ölelgethetik szegényt, ha ennyire pattog, hogy mindenki szeresse. A következő szavaira, csak kuncogtam és megráztam a fejem. - Azért túlzásokba ne essünk Lerwick! - Nem tudtam megállni, hogy ne horgasszam le a kedvét, meg hát hazudni, sem hazudtam, annyira azért nem jó ez az illat. Legalább is éreztem már sokkal jobbat is. Amúgy tényleg nem zavar, ahogy a hátamat cirógatja, sőt, tetszik. Régen volt már, hogy kifogtam magamnak egy viszonylag normális pasit, mert itt az tényleg kihívás... Úgyhogy most nem halasztom el ezt a lehetőséget.
Megint felnevettem. - Inkább csak egy jó dumagép. - Vigyorogtam rá. A következőkre meg csak megráztam a fejem. - Csak feltételeztem. - Vigyorogtam rá egy kacsintással kísérve kissé elégedetten, azért ne érezze magát megdicsérve. A vigyora... Nos, tényleg aranyos, nagyon is, azt meg kell hagyni, de levenni azért nem fog a lábamról. Annál még mindig több kell. A bókra egy kicsit elpirultam. - Mondták már páran. - Vigyorodtam el. - De azért köszi. - Nyomtam egy puszit az arcára, miután én is megkaptam a sajátomat a homlokomra. Ennyit azért még ő is megérdemel.
Amikor elenged és tettetni kezdi a hisztit csak vigyorogva megforgatom a szemem. Azért egy kicsit cuki. Legalább is most. - Hát nem tudom Jarret, én se nem tisztellek, se nem félek tőled, se nem rajongok érted, a bírlak... Hát, fogjuk rá. - Nevettem fel. Nem, a bírom egy kicsit azért túlzás lenne, az elviselem, mert jó fej, az inkább passzol rá. És megint visszatértünk a kis témánkra. - Ezt csak képletesen értettem Lerwick... - Forgattam meg a szemem, miközben karba fontam a kezem a mellkasomon. - Amúgy is, már mondtam neked, sosem lennék a rajongód. Én nem rajongok senkiért, csak ők értem. - Feleltem határozottan és ez így is van. Soha, senki sem fogja megérdemelni azt, hogy én rajongjak érte. Senki.
Amikor magához húz, hagyom magam, nem rossz érzés ez. A szavaira pedig elvigyorodom. - Oh, tehát rajongasz értem, csak nem fogod bevallani? - Vigyorodtam el, kissé kiforgatva a szavait. Azért ne csak ő szórakozzon rajtam, hanem én is egy kicsit rajta. A következőkre meg csak helyeslően bólogatok. - Az is igaz, túl sok hülye jár ide, hogy az ember el tudja dönteni, hogy mégis mi van. - Rántom meg a vállam. Aztán pedig felkuncogtam. - Ha annyira kell, akkor leszek olyan kegyes és keverek neked. - Nevettem fel harsányan. Nem olyan nehéz azt elkészíteni. Legalább is szerintem. Csak az embernek figyelnie kell, na meg nem lustának lennie.
A gurkó becsapódására kissé én is megugrottam, de nem adtam ki hangot. Bár ijedtemben én is tudtam volna használni olyan nyomdafestéket nem tűrő szavakat, mint Jarret. A srácra is néztem. - Úgy tűnik a haverod tényleg jól bírta a tegnapot. - Nevettem fel, majd az órámra néztem. Elvigyorodtam. Elengedtem a srácot és elhúzódtam tőle. - Nos, Lerwick, nekem itt az ideje mennem. Randim lesz, jó szórakozást! - Intettem neki, miközben elindultam lefelé. - Majd még beszélünk, szia. - Szóltam vissza még a lépcsőn és már ott sem voltam. Igyekeztem le a városba. Tudtam, hogy ő már ott van. Túl gyorsan elszaladt az idő.

Még mindig a nevéről pampogott. Hihetetlen, hogy mennyi tudott ezen nyűglődni. A sziszegése nem különösebben hatott meg, sőt csak egy vállrándítással reagáltam le. Ő tudja, de az én családom akkor is fontosabb az övénél. Ez tény. A Lerwick-ek fontos emberek, csak jó lenne, ezt a világ is felfogná. Na, majd… Ha eljön az én időm!
A következő megjegyzésére elvigyorodtam: – Nem csodálatost és nagyszerűt akartál mondani? – Nem tudom miért, de jól esett hallgatni a nevetését, mondjuk tény, csak azért vagyok ilyen hülye, mert szeretek másokat bosszantani és nevettetni. Ha nem ez lenne a hobbim, akkor merőben más lennék. De én ezt a személyiséget választottam magamnak, így lelkesen játszom a hülyét már csak azért, hogy ilyen mosolyokat és nevetéseket könyvelhessek el.
Egyébként meg téved, ha azt hiszi, hogy ő irányít. Mindig is én irányítottam, mindig is én fogok, és ez így is van jól. Beletörődhetne már…
Arra, hogy ne reménykedjek, felhorkantottam. Már megint egózik, pedig tudhatná, hogy amit én mondok, az úgy van jól, és ezt szent dologként kellene felfognia, erre itt lázadozik nekem. De hát mit tehetnék egy ilyen csajjal, ha egyszer aranyos a mosolya?
Utána ölelkeztünk egy sort, és a beszólására felnevettem. – Attól, hogy ellenkezel, tudom, hogy titokban egyet értesz velem. – Azt hiszi, hogy ilyenekkel le tud törni? Téved. Marhára téved. Inkább szórakoztató a próbálkozása.
Majd áttértünk az egyszemélyes drámákra, és hogy azok milyen jól mennének nekem. – Ó, cicám, nem hallottál még szónokolni! Olyan lelkesen tudok a rendelet, a többi diák, a suli és a tanárok ellen beszédeket tartani, hogy hihetetlen milyen hatással vagyok az emberekre! – mosolyogtam. Hát, akik a híveim, azokat nem is kell nagyon győzködni, a hülyéket meg nem akarom jobb belátásra bírni, elég lesz akkor, ha én leszek a világon a főnök. A Főnök. Így, nagybetűvel. És semmilyen vén trotty, vagy pszichopata állat nem fog az utamba állni, mert ez már egy új generáció, és az új generáció nagyobb bázissal rendelkezik, mint a hülye halálfalók.
– Nem kell feltételezni – mondtam halkan, majd a fülébe suttogtam. – Mert tény, hogy cuki vagyok.
Arra, hogy elpirult, felnevettem. Cuki, hogy így zavarba jött. Rég láttam egoista mardekáros csajt pirulgatni.
– Mondták már, hogy jól áll, ha kicsit zavarba jössz? – vigyorogtam tovább. Nem is tudom már mikor hoztak engem utoljára zavarba. Olyan régen volt már, hogy nem is emlékszem rá. – Igazán nincs mit, hidd el, én csakis az igazat mondtam – kacsintottam rá, hogy továbbfokozzam a zavartságát.
Majd elengedtem, és amikor beszólt megrándítottam a vállamat. – Ez csak azért van, mert nem kerítettelek a személyes varázsom alá. – A kijelentésem után egy ördögi vigyor jelent meg az arcomon, és hozzátettem: – Még.
Miközben ezt mondtam finoman végigsimítottam a haján, majd a morgásán megint csak röhögnöm kell. Ezért szeretek lányokkal lenni, élvezetes, hogy mindenen felhúzzák magukat. – Ó, igazán, X-Ray! Egy kicsit se tudnál szeretni? – pislogtam rá tetetett ártatlansággal. Majd még egyszer magamhoz húzom, és a megszólalására kicsit később reagálok. Szeretem húzni az agyát. – Talán igen, talán nem. De tény, hogy bírlak, kislány!
Majd ugye áttértünk az ostoba és primitív emberekre, de azt a témát nem voltam hajlandóan sokáig feszegetni. – Nem kell, kösz. Ha annyira akarnék, én is tudnék csinálni magamnak, csak a lustaság nagy úr. Meg egyéb elfoglaltságaim is vannak, amik sajnos nem teszik lehetővé, hogy órákon át kotyvasszak egy ilyen löttyöt. – Legyintettem.
Aztán az a fogyatékos Jordan majdnem nekünk vágta a gurkót, amire olyan ideges lettem, hogy szívem szerint, egy jó irányzott kábító bűbájjal lelőttem volna a seprűről. Helyette azonban a kedvenc obszcén szavaimmal szidtam egy kicsit odalentről. – Az a fogyatékos mindent jól bír… – morogtam. Tényleg nem értem néha Jordant, de ő tudja. Leszarom mit csinál.
Aztán a csaj elhúzódott tőlem, mire felvont szemöldökkel tekintettem rá. Nekem baromira jó volt úgy, de aztán megmagyarázta, hogy miért megy el, és nem tudtam megállni, hogy ne szóljak be neki. – Ejnye, X-Ray! Egy nap két randi? Nem vagy te kicsit telhetetlen? – kiáltottam még utána vigyorogva, aztán szereztem magamnak egy seprűt, beszálltam a játékba, és megpróbáltam Jordant lelökni a tetves seprűjéről. Nem különösebben érdekelt, hogy a csaj mással randizgat. Tetszik, tetszik, de én is szoktam másokkal kavarni. Majd rájön, hogy engem akar…

» Cornelia & William
» Cornelia Averay
» Jacob és Cornelia, azaz úton a suli felé
» Leon & Jarret
» Vicki & Jarret