Vicki & Jarret

Vendég

Komolyan??Ez,most miErt kellett?Fogalmam,sem volt róla főleg,hogy egy Mardekáros fiút ütöttem,meg.Ez,egyszerűen felfoghatatlan lett,számomra de,még is megtettem.Ekkor,azonban bűntudatom volt.Kiengesztelés,képpen gondoltam h főzök neki,egy reggelit. Mikor,megcsináltam odaakartam volna,menni hozzá de,sehogy se merte.Nagy,levegőt vettem mondjuk,a boríték ott volt rajta,a kezébe nyomtam majd,kiviharoztam.Leültem,egy padra és én is reggeliztem.De,nem kellett úgy,hogy visszatettem.Mikor,láttam egy szívecskés lufit elszállni rögtön eszembe jutott,és végig néztem,ahogy a lufi elrepült majd,egy könnycsepp csordult le az arcomon.

Persze, egyszer vagyok normális, és akkor is én járok pórul! Én mondtam Zorának, hogy nem jó ötlet, de nem, mennem kellett. Ki kellett „engesztelnem”...
Erre úgy képen vág, hogy a pofám még, amikor a fúriafűzhöz baktatok, akkor is éget. Nem mondtam semmit neki. Mit kellett volna még mondanom neki? Nem tetszett neki ez a verzió, én meg nem tehetek róla. Baszki, ilyen vagyok! Ráadásul, inkább örült volna neki, hogy még a normálisabb énemet vettem elő, de… De ezek után ne várjon tőlem semmit!
Még sose ütött meg senki… Hogy mert megütni? És miért? Nem érdemeltem ezt meg… A fejemben még mindig kavarognak a gondolatok. Nem tudom hová tenni. Ezt most komolyan miért kellett?
Puffogva felvonulok a fűzhöz. A többiek már ottvannak. A képem bizonyára vörös, mert sunyin összevigyorognak, de amikor rájuk morranok, akkor lehervad a vigyor a képükről. Jordan egy kis flaskát vesz elő, és felém nyújtja. Elfogadom. Vajsör van benne. Kivételesen jól esik. Aztán nagy nehezen megdermesztjük a fát, és bemászunk az alatta húzódó alagútba. Mindig ezt a járatot szoktuk használni. Közben végig azon jár az agyam, hogy ezt most mi az istennek kellett. Elhordhatott volna mindennek, de megütni?! Megütni egy ilyen helyes arcot?! És ha elcsúnyulok az ütéstől? Ha másnap felkelek, és úgy nézek majd ki, mint akit párszor megcsapkodtak egy lapáttal? Én nem tudok rondán élni!
Estére már túlteszem magam a dolgon. Most már nem érdekel az ügy. Még egy ok arra, hogy lázadozzak ez ellen a hülye rendelet ellen. Most már tuti, hogy nem fogok behódolni. Kajáláskor párszor látom a csajt, és olykor megjutalmazom egy-egy csúnya pillantással, de nem szólok hozzá. Nem is beszélünk róla. Szerencsére Miles olyan béna, hogy magára borítja a kajáját. Felröhögünk. Ő is nevet. És ismét elterelik a gondolataimat a csajról és életem első pofonjáról.

Vendég

Sírtam,csak úgy potyogtak a könnyek a szememből.Mikor,odajött hozzàm pofon vágtam.Még,is mit képzel ez magáról?Megbánt,és azt hiszi hogy ezzel kitud engem,engesztelni??Na,ezt felejtse el de,nagyon gyorsan.
Barátok?? A hátam,közepére sem,kívánlak téged..Hagyj,egyedül-Miután,elment gyorsan összeszedtem a cuccaim és a hálókörletbe indultam.A lányok,kérdezték mi van velem de,nem válaszoltam nekik.Sok,nap telt el a veszekedésünk óta és nem,jártan be órákra nem is reggeliztem,meg semmi.Ez,a vadító cicabab én lennék? Közben,azon forog az agyam higy Jarret mit csinálhat most vajón? Gondolom,az asztaluknál jót röhög a barátaival?Vagy,elmeséli a sztorit mi,történt kettőnk között?Sehogy,sem tudtam kiverni a fejemből de,a naplómból ezt,a részletet eltéptem és bedoptam a kukámba.Egy,cseppet sem akarok rá gondolni.

Felvonom a szemöldökömet a megjegyzésére. Fura, hogy egy csaj ilyen hamar beletörődik a dologba. Biccentek neki, és a többiekkel, akik mögöttem várakoztak, elindulok az elkóborolt hülyék után. Az egész helyzet nagyon különös. Marhára nem értem, hogy mi volt ez.
Az ajkamat harapdálva távolodok el a lánytól, de Zora megállít, közli velem, hogy elég nyers voltam, és kijelenti, hogy azonnal takarodjak a csaj után, mert attól, hogy szemetek vagyunk, és fizikailag bántunk másokat, azért a kis lelküket nem kéne megsérteni. Szkeptikus fejjel hallgatom végig a beszédét. Tudom, hogy csak azért mondja ezt, mert ő is így járt egyszer-kétszer. Felsóhajtok. Nem foglalkoznék a dologgal, de nem hagynak.
Felmorranok, majd megperdülök, és a csaj után indulok. Miles még utánam kiáltja, hogy a szokásos helynél találkozunk. Marha jó, mehetek majd egyedül a Fúriafűzhöz. Remélem, legalább ott megvárnak majd.
Megszaporázom a lépteimet, és a folyosón mászkáló diákok közül végre rátalálok. A tekintetemet a hátára szegezem, és úgy sietek utána. Persze, az nem látszik, hogy a csaj után rohangálok, csak az, hogy nagyon sietek valahová. Nem akarom itt, nyilvános helyen megállítani, mert az árt a nehezen felépített imidzsemnek. Szóval ja, fejben már elterveztem, hogy valami félreeső helyen kapom el.
Végül egészen a rengetegig üldözöm. Nem értem miért ment be oda, amikor az elég veszélyes hely. Tudom, sokszor lógunk ott. Aztán a fák között először nem veszem észre, de aztán megpillantom. Igyekszem minél csendesebben járni. Majd a látóterén kívül, kicsit balra tőle nekidőlök az egyik fának. – Nem kéne itt lenned. Nem kislányoknak való hely – szólok csendesen, de épp csak annyira halkan, hogy rajtunk kívül más ne hallja meg. Látom a könnyeit. Ennyire megbántottam volna? Az ajkamba harapok. – Nézd… – kezdem kicsit nehézkesen, mert nem szoktam bocsánatot kérni, és egyszerűen nem is tudom mit mondhatnék. – Sajnálom. Nem akartalak megsérteni. Nem veled van a baj, hanem a rendszerrel. Én nem olyan ember vagyok, akinek meg lehet szabni, hogy mit csinálhat és mit nem, kit szerethetne és kit nem. Engem nem érdekel ez a rendelet, és sajnálom, de nem hinném, hogy én boldoggá tudnálak tenni. Nem vagyok egy családcentrikus ember. Szeretem a társaságot, a nyüzsgést, de nem szeretem a kötelezettségeket. És úgy érzem, hogy ezt a dolgot akaratom kívül találták ki, nekem pedig ez nem tetszik. És nem is fogom elfogadni a rendeletet. Azt nem mondom, hogy nem akarlak látni. A magad módján biztos aranyos lány vagy, igaz, nem vagyunk egy házba, de egyszer-kétszer talán összefuthatunk, mint ismerősök, max haverok. De ennél többet nem tudok felajánlani. Tényleg sajnálom. Legyél azzal a sráccal, akit igazán tudnál szeretni, és viszonozza azt. – Életemben nem lelkiztem még ennyit, és szerintem nem is akarok majd. Soha többé. Lehunyom a szememet, és várom, hogy mit reagál.

Vendég

Láttam,néhányukat hogy nem nagyon izgatják ki,vagyok de ez a Miles Argent,aranyos volt,közvetlenül,hogy mardekáros.Mondjuk,általában kicsit,érzelgős szoktam,lenni de elfordultam előle,és egy könnycsepp még is,csak lefordult.Majd,megtöröltem,és újra ránéztem.Majd,ezt mondtam neki.
- Akkor,nem is zavarlak ezzel,kapcsolatosan...de,nyugodtan menj a barátaid után-Tettetem,neki a szépet és elindultam.Mindig,Jarret szava hangzott a fejembe,hogy még nem volt szerelmes.De.mi,ez az érzés??Fogalmam,sem volt róla.Szóval..én,nem csak játszani akartam Jarrettel??Ez,az érzés számomra fura és még új volt.Egyszerűen,nem tudtam de nem is akartam,kiverni a fejemből.Elérkeztem,egy helyre ahol csak,nyugalom volt és nem voltak olyan,sokan majd leültem és kicsit,gondolkoztam.Ez,a hely mégpedig a tiltott rengeteg volt.Imádom,ezt a helyet és itt egyszerűen,mindent magamba tudok zárni,és kissé nyugodt környezet.Majd,éreztem ahogy arcomról,folyik a könny és senki nincs,körülöttem.Nem,szeretem senkinek,se kimutatni az,érzéseim nem,vagyok én ilyen,típusú ember.Egy,igazi vadóc is kibújik,belőlem ha akar.

A csaj nevére lemerevedek, és csak ennyi jut eszembe: Na ne! Oké, eltekintve attól, hogy nem mardekáros, eltekintve attól, hogy csinos… Merlin, te most komolyan szívatsz engem?! Ha egyszer megtudom, hogy ki állította össze azt a barom listát, ami alapján összepasszintják az embereket, én esküszöm kinyírom!
Fogalmam sincs mi ülhet ki az arcomra. A döbbenet tuti. Az biztos. Talán kicsit az idegesség is megjelenik, bár az inkább ronda pillantásokként. Azon kívül, hogy rózsaszín még nincs bajom vele, azonban, amikor az egyik csaj a bandából hangosan felröhög, akkor olyan rondán nézek rá, hogy egyből elhallgat. – Kussoljatok! Vagy emlékeztetnem kéne titeket, vagy ti rosszabbul jártatok? Mondjuk azokkal a hugrabugosokkal, vagy hollóhátasokkal… – morranok rájuk. Vicces, hogy mennyire meg tud alázkodni, pedig a többségük idősebb nálam.
– Igen, ők azok. Jordan – Itt a mellettem ácsorogó barna hajú colosra mutatok, aki a legjobb haverom. Aztán utána egy szöszi, elég alter csajra bökök. – Ő Zora.
Zora visszaint neki, majd kedvetlenül forgolódni kezd. Keresi a prédáját. Aztán a banda második csaj tagjára mutatok. – Kösz, Jarret, de én magamtól is be tudok mutatkozni. Salomé Desrosier – biccent a lánynak, majd egy gúnyos mosoly kíséretében Zorához hajol, és súg neki valamit, majd a folyosó vége felé bök. Nem válaszolok neki.
A csapat egyetlen szemüveges tagja is előlép, sőt ő viszonylag közelebb jön hozzánk, hiszen eddig eléggé a háttérben ácsorgott. Megigazítja a szemüvegét, majd végigméri Victoriát. – Üdv, Miles Argent vagyok! – köszön jókedvűen. Talán ő lesz az egyetlen, aki pozitívan áll a csajhoz.
– Azok ketten meg Lucas és Jeremy – intek a két tartózkodó srác felé. Ők nem különösebben reagálnak Victoriára. Igazából, mindketten elég szűkszavúak, úgy hogy, az idegen lány örülhet neki, hogy ránéztek. Majd a rögtönzött bemutatkozás után a csaj említi, hogy sokszor bajba keverte már magát. Hát, ja, vettük észre. Egy emberként pillantunk össze a haverjaimmal, és elvigyorodunk. Kicsit közelebb lépek a csajhoz. – Ó, nem hiszem, hogy olyan durva bulikban vettél volna részt, mint mi! – felnevetek. Mi tényleg nem játszadozunk. Ha balhéba kerülünk az elég komoly szokott lenni. – Azzal is tisztában vagy, hogy már azzal bajba keverted magad, hogy idejöttél egy csapat mardekároshoz, hozzáteszem tök egyedül?
Na jó, azért kicsit imponál, hogy volt annyira bátor, hogy ennyire közel merészkedett, és lemert engem szólítani, de azért mégiscsak rózsaszín. És nem vagyok szőrszálhasogató, de ami sok, az sokk. Igen, két k-val.
A következő kérdésére megrándítom a vállam, majd az államat vakargatva húzom az időt mielőtt válaszolnék neki. – Elvileg, ja. Gyakorlatilag nem, nem vagyok se egy könnyű eset, se szerelmes, se könnyen szerelembe eső. Bocs, de nem hinném, hogy jó ötlet lenne. Szerintem valami tévedés történhetett, mert én soha nem leszek szerelmes. – Hazudok. Voltam már szerelmes, és megfogadtam, hogy soha többé nem leszek az. Nem hiányzik nekem az a hülye érzés. Elcsajozgatok és flörtölgetek, de szerelmes… Nem hinném, ha valaha ismét tudnék így érezni. Azért kicsit sajnálom. Velem baromira rosszul járt.
– Bocs, de szerintem nem vagyok az eseted – húzom el a számat, és ez kivételesen nem ellene irányul. Ezek a hülyék tovább dumálnak, és páran közül megindulnak a folyosó másik vége felé. Tuti kiszúrták az egyik kedvenc áldozatunkat, és most mennek viccelődni. Most úgy tűnik, mégis lemaradok erről a mókáról.

Vendég

Szinte,már engem annyira lángol az idegesség,hogy a papírt össze is gyűrtem mikor,hozzám szólt.Meg,se tudtam szólalni lemerevedtem.Magamban,pedig erre bíztattam-gyerünk..mintha,az exed lenne Vicki!-Majd,eszembem,jutott és ezt mondtam neki a szemébe,nézve.
-A nevem..Victoria Fobisher...-Ez,nem én vagyok gyerünk csajszi,tudsz te beszélni.Nem,vagy már 11 éves kis pisis...-Gondoltam,magamba majd újra megszólaltam,de akkor már a srác haverjait bámultam.
-Öhm..ők,a haverjaid??Eléggé,lököttek.tudod,csináltam már sok veszélyt magamnak.Igazából,megkérdezni azt,hogy te vagy-e a párom?-Nézek,rá kicsit értetlen arccal.Szinte,a puszta tekintetével,megölt volna már engem,Igaz,mardekáros de,hát..mire,számította?Igaz,ő nem olyan mint,Malfoy vagy lehet,hogy még is??Már,a papírt a kezemből kiengedtem,és a földre hullott.Látszott,rajta nem nagyon csípi a rózsaszínt de,ha én egyszer szeretem és különben is egy,fiú miatt nem fogok megváltozni.Jaj,nagyon vonzónak találtam ezt,a Jarretett.Tudom,hogy ez most nem annyira cicababás,meg semmi de..attól,még ugyan az,vagyok aki vagyok.Szinte,imádok balhéba keveredni.De..azért,kivétel erősíti a szabályt.

Kivételesen nem akartam meghalni az órákon, sőt Lumpi meg is dicsérte az egyik bájitalomat, amit az órán főznünk kellett. Szóval, most aztán tényleg nincs okom panaszkodni. A haveri körömmel úgy döntöttem razziázok egyet a folyosókon, mert attól, hogy én nem balhézhatok még röhöghetek egy sort azon, hogy a srácok másokat szívatnak.
Éppen hallgatom az egyik nagyokost, bár csak félig figyelek rá, mert a reggel kapott levél megint eszembe jutott, de el is hessegetem a gondolatot, mert nem tetszik nekem, hogy már azt is megszabják, hogy kibe szeressek bele. A francokat! Nekem ne pattogjon a Minisztérium, majd én választok magamnak csajt, ha akarok. Különben se tervezek hamar megnősülni, nem t’om mire jó nekik ez a hülyeség. Mégis honnan a francból tudnák, hogy mi a jó nekem?
Felszusszantok, majd kényszeredetten elvigyorodok ezeknek a hülyéknek az ötletén. Azon morfondíroznak, hogy megszívatják a húgomat meg a kis barátnőit. Halálra akarják őket rémiszteni. – Nem bánom, de akkor jól hozzátok rájuk a frászt! – röhögök. Alig várom már, hogy a húgom arcát lássam, amikor a szívbajt hozzák rá. Kis okostojás. Kíváncsi vagyok, akkor majd hangoztatja-e, hogy ő az okosabb.
Mindenesetre nem tudok sokat foglalkozni a gondolataimmal, mert Jordan haverom olyan erővel oldalba vág, hogy morogva kénytelen vagyok lökdösődésbe bonyolódni vele, és eleinte fel sem fogom, hogy arról dumál, hogy valami csaj leszólította őt, hogy Jarret-nek hívják-e. Mikor eljut az agyamig az információ, megperdülök, és a csajra pillantok.
Ezek a barmok a háttérben röhögnek. A csaj full rózsaszínben van, ami nem tartozik a kedvenc színeim közé, így hát akarva-akaratlanul is elfintorodok. – Én vagyok. Mit akarsz tőlem? – karba teszem a kezem, és kérdőn meredek rá.
Ki ez? Nem emlékszem rá. És egyáltalán mit akar tőlem? Meg sem fordul a fejemben, hogy ő lehet a kirendelt párom, ugyanis túl fura nekem, hogy így random egy tök idegen csaj leszólít. Mármint nem fura, csak itt, a Roxfortban. A legtöbb nem-mardekáros lány messzire elkerül engem és a bandámat. Tudják, hogy nem érdemes packázni velünk.
Hátrapillantok a haverjaimra, valamennyire megnyugtat a fekete Mardekár-emblémás talárok látványa, jobban szeretem, mint ezt a rózsaszínt.
– Egyáltalán ki vagy te? – pillantok rá talán kicsit csúnyán. És hallom, hogy ezek a hülyék a háttérben arról kezdenek sutyorogni, hogy lehet inkább ezt a csajt kéne megviccelni, de én úgy vagyok vele, hogy most szívesebben látnám a húgomat szívni, mint egy vadidegent. Szóval, ha csesztetni akarják majd, akkor kénytelen leszek leállítani őket.

Vendég

Unalom,ez a mai nap de még,is valahogy nem fér a fejembe.Kinéztem,az ablakon és láttam a sok baglyokat,repülni.Nálam, is volt egy s bedobta a nyitott,ablakon.Kinyitottam,a levelemet és elolvastam.Persze,a kirendelt párról szólt.Nekem,egy bizonyos Jarret Lerwick a párom.Gondoltam,elmegyek megkeresem még,is azért jól esik az,embertől ha megismerkedünk nem?Teljesen,sőt kimondhatatlanul imádok,ismerkedni.Elmentem,a Mardekár felé és remegő lábbal kezembe,a papír mentem oda.Sokan,megnéztek és gondolom azt,gondolták rólam ki ez,a ribanc??Ekkor,megláttam egy srácot és kissé megnyugodva,odamentem hozzá.
-Szia.Te,vagy Jarret Lerwick?-Kérdeztem,tőle szemeibe,néztem és fejembe kattogott minden.Szinte,olyan ideges voltam és már,a papírt a kezembe teljesen összegyűrtem.Belenéztem,a szemeibe és olyan gyönyörűek.Egy,percre is elvarázsolt engem,pedig még csak most találkoztunk.Nem,hittem volna hogy a sors,hamarabb is összehoz minket,ahogy gondoltam.Vajon,fog-e még ebből,valami jó vag rossz kisülni?Nagyon,kíváncsi vagyok erre.Hiszen,a mai napom most arra,szánom hogy közelebb,megismerjem a párom.Persze,totál rózsaszín és most talár nélkül.Olyan,jó volt így szabadon lenni.

» Jarret és Cornelia
» Leon & Jarret
» Jarret Lerwick
» Jarret & Savannah
» Luna & Jarret