Chantall & Christian

Elmosolyodom, majd odahajolok a fiúhoz, és egy apró puszit lehelek az arcára. - Vacsinál találkozunk, hercegem - mosolygom, majd elengedem a fiú kezét, és ellépve tőle elköszönök tőle, majd kissé fura érzésekkel indulok meg a kastély felé, hogy kicsit kicsípjem magam a vacsorára.

- Persze, hogy szeretném feltéve ha nem fog zavarni pár griffendéles diák jelenléte, illetve, hogy most már a barátnőm vagy és ez magától értetődő, hogy egy-két nap és mindenki tudni fogja ezt az állapotot - nézek a szemébe és mikor felállok megfogom a kezét.
- Amúgy meg nem haragszom rád, tisztában vagyok vele, hogy ellenállhatatlan vagyok minden lánynak és velem akarnak lenni folyton - pillantok a lány megszeppen arcára és elnevetem magam. - El ne hidd, csak hencegek nem szoktam nagyon lányokkal lenni inkább a barátaimmal szoktam eltölteni azt a kevés szabadidőmet amim van.

Csendben hallgatom végig a fiút, majd ahogy ismét megérzem az ajkait gondolkodás nélkül tolom el magamtól.
- Ne haragudj, Chris... - nézek a szemébe kissé csalódottan, és elhúzódva tőle felállok a padról. - Azt hiszem, jobb ha most megyek.. - nézek a szemébe. - Ha gondolod vacsorázhatunk együtt.. Mármint.. odaülhetek az asztalotokhoz.. már ha akarod - fordítom el róla a tekintetemet, és a fűszálakat kezdem vizslatni.

- Azt hiszem még nem ismersz eléggé, kedves Chantall. Nem tudom, hogy mennyit sikerült kiderítened rólam, de talán kihagytál pár apró betűs részt. Nem szeretem az ilyen tolakodásokat, az egy dolog, hogy kirendelt pár vagyunk, de azt hiszem ez még túl korai, remélem megérted ezeket a dolgokat - mondom határozottan a lánynak aki úgy tűnik elszomorodott a mondandóm után.
Aztán egy pimasz vigyor jelenik meg az arcomon és közelebb húzom magamhoz a lányt, hogy a testünk összeérjen.
- Emiatt ne legyél szomorú - suttogom halkan és megcsókolom a lányt. - Ezt azért, hogy kvittek maradjunk, de az előbb elhangzottakhoz szeretném, ha egy ideig tartanánk magunkat.

Egy huncut mosoly jelenik meg az ajkaimon, és lassan végigsimítok a fiú felduzzadt ajkain. - Ha már a barátnőd vagyok, akkor valamikor az első csóknak is meg kell lennie, nem? - nézek a szemébe, miközben közelebb hajolok hozzá, és a fülébe súgok. - Mellesleg már most imádom a puha ajkaidat - mosolyodom el, és annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy még lehet nem kellene lágyan a fiú fülcimpájába harapok, és egy huncut vigyor kíséretében húzódom el tőle.

Meglepődök, mikor megérzem a lány ajkát a sajátomon, nem tudom lereagálni a helyzetet, se viszonozni se ellenkezni nem tudom csak úgy sodródom az "árral". Mikor a lány elhúzódik tőlem látom rajta az izgulást, és a vörös arca tükrözi a zavartságát. Nem tudom ezek után mit mondjak neki, kicsit leblokkolt az agytekervényem, de minden erőmmel most azon vagyok, hogy valami értelmes hagyja el a számat.
- Hát... te aztán nem pocsékolod az idődet, nem gondoltam volna, hogy.. hogyan fogalmazzam meg.. ennyire bejövök neked, hogy máris megcsókolsz - mondom kissé huncut vigyorral az arcomon.

Elmosolyodom, és elhúzódva tőle mélyen a szemébe nézek. Halvány pír jelenik meg az arcomon, ahogy megpillantom a fiú tekintetét az ajkaimon, majd közelebb hajolva hozzá lehunyom a szemem, és lágyan az ajkaira tapasztom a sajátom, hogy egy gyengéd csókot leheljek rájuk. Nem ez az első csókom, mégis ahogy megérzem a fiú puha ajkait beleszédülök az érzésbe, és a felsőjébe markolva bújik közelebb hozzá, hogy szorosan magam mellett tudhassam közben. Érzem, ahogy testemet elönti a forróság, majd mielőtt hevesebben kezdeném csókolni a rám törő vágytól elhúzódom tőle.

Jól esik ahogy a testünk összeér, azt hiszem még sosem éreztem így, mikor közelemben volt egy lány. Olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam és elgondolkodom mikor a lány felteszi nekem a kérdést. Hosszas gondolkodás után végre sikerül kinyögnöm valami válasznak nevezhető mondanivalót.
- Nos, mivel te vagy a kirendelt párom, így igen a barátnőm vagy elméletben. Viszont tudom, hogy zavarhat téged ez a megnevezés tehát nem kell mindenkinek ezt mondanod, ha nem szeretnéd. -nézek a szemébe, és észrevétlenül lepillantok a lány ajkára, majd ismét a szempárjába szegezem tekintetem.

Elmosolyodom, és jóleső borzongás fut végig rajtam, ahogy magához ölel a fiú. Valószínűleg el kellene húzódnom tőle, mégsem teszem. Közelebb bújik a fiúhoz, és átkarolom a derekát, hogy még szorosabban ölelhessen.
- Most akkor a barátnőd vagyok? - nézek fel rá kíváncsian, hiszen tudom, hogy nem így kellene működnie, de a rendelet végett kénytelenek vagyunk így tenni. Bár most, hogy ismerem Christiant nem is akarom másképp.

- Emiatt ne aggódj, megígérhetem neked, hogy a jövőben az ilyen viccelések, illetve piszkálódások nem fognak téged érinteni. Főleg, ha mellettem leszel. - elmosolyodom a lány gesztusán és mosolyogva pillantok le a kezére.
Közelebb húzom magamhoz és szorosan a karjaimba zárom, nem hagyom neki, hogy egy pillanatra is elhúzódjon tőlem, nem tudom mi ütött most belém, de érezni akartam a lány közelségét és bőrének érintését. Ha ő már a tenyeremet puszilgatja, azt hiszem ennyit simán megtehetek, ha már elvileg a barátnőm vagy micsoda.

- Hát.. ha megviccelt, akkor azt hiszem nem fogom kedvelni - fintorodom el egy pillanatra. - Azért remélem nem találkoztam még velük, nem akarok rosszban lenni a barátaiddal, ha már így alakultak a dolgok - mosolygom rá, majd magam sem értem miért, de felemelem a kezét, és egy lágy puszit nyomok a tenyerébe.

- Még szép, hogy bemutatlak nekik. Csak lehet kicsit furák lesznek számodra, sok hugrabugos diákot szoktak megviccelni, még az is lehet, hogy valamelyikükkel már találkoztál is a kastély falai között.
Mosolyogva nézem, ahogy a lány érintéseivel kényezteti a kézfejem, már percek óta ezt műveli, biztos nagyon szereti kényeztetni mások kezét. Egyáltalán nem zavart, hogy ezt csinálta, sőt még kifejezetten tetszett is a dolog, nem egy átlagos lány van hozzám ilyen közel, hanem egy kifejezetten a csinosabbik fajtából. Aztán eszembe jut, hogy már valószínűleg lekéstem a bulit, de cseppet sem bántam meg a dolgot bepótolni mindig lesz lehetőség az ilyeneket. Talán most kellett találkoznom ezzel a lánnyal, nem pár nappal később.

- Um.. hát nem tudom, most hirtelen semmi nem jut az eszembe, de ha valami van, akkor feltétlen megosztom veled - nevetek fel halkan, és gyengéden megfogom a kezét, majd a mutatóujjával kezdek játszadozni. Apró köröket írok le a fiú kézfején a bütykeinél, megmozgatva azokat. Nem tudom miért, de mindig is élveztem ezt a "zaklatási" módszert.
- Tudom, hogy korai, de.. majd bemutatsz a barátaidnak? Szeretném megismerni őket..

Egy mosoly villan az arcomra, ahogy a lány közli velem a mondandóját, örülök neki, hogy úgymond nem okoztam csalódást neki és a Minisztérium sem, hisz valljuk be talán nem is ismernénk egymást, ha most nem dobott volna minket össze a sors, vagyis a Minisztérium.
- Ne hidd, hogy az egész kastélyban én vagyok a legjobb fiú, hidd el biztos vannak nálam jobbak is, bár nem minden téren. - figyelem ahogy a lány simogatja a tenyerem.
Nagyon nagy nap a mai, dolgozatok kivégezve, pár megtalálva talán egy átlagos fiú be is érné ennyivel, de én közelről sem vagyok átlagos srác, csak győzze kivárni ez a kedves lány itt mellettem.
- Esetleg lenne még valami, amit megosztanál velem? - nézek mosolyogva a szemébe.

Egy pillanatra elgondolkodom, ami kiül az arcomra is, ahogy magam elé meredek, majd egy mosoly jelenik meg az arcomon, és egyszerűen csak megcsóválom a fejemet. - Más új dolgot még nem tudok mondani.. Csak azt, hogy örülök neki, hogy téged kaptalak, és nem valaki mást - mosolygom rá őszintén, és fel sem tűnik, mikor kezdem el ismét a tenyerét cirógatni a kézfeje helyett.

- Ezzel tisztában vagyok, kedves Chantall. Esetleg valami új? - a lányra kacsintok és végignézek rajta.
Chantall tényleg nagyon csinos lány és a belső értékei is rendben vannak, régen hallottam pár embertől mekkora butaság ez a kirendelt pár téma, de úgy érzem nekem most nagy szerencsém lett ezzel kapcsolatban, szerintem a legjobb lányt kaptam magam mellé, epekedve várom mi fog kisülni kettőnk között. Tudom, hogy ez egy új és jó dolog kezdete lesz, remélem ő is ugyanígy érzi, mint én.

- Hát.. mondták már a fiú barátaim - mosolyodom el, és annak ellenére, hogy ez tényleg így van, valamiért a fiú szájából sokkal jobban esik, mint a többiektől. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy csúnya lány, sőt! Sokak szerint - köztük velem is - kifejezetten szép lány vagyok, ezért soha nem is volt problémám ilyen téren. Nem tudtak se csúfolni, se megszégyeníteni, hiszen nem volt nekik mivel. Persze ez nem meglepő, ha a családi hátteremet is nézem, mivel apám kifejezetten olyan férfi, aki nem tűri meg, ha őt vagy a családját bármi sérelem éri, így igyekezett úgy nevelni - már amikor otthon volt -, hogy ne tudjanak ilyenekkel sebet ejteni rajtam. - Te is egész helyes fiú vagy... - vigyorgom rá szemtelenül, és megerősítve állításomat nézek végig rajta, miközben benedvesítem kiszáradt ajkaimat.

- Szívesen elmegyek veled, feltéve ha neked is van kedved. - mosolyogva fogom tovább a lány kezét.
Igazából úgyis a faluba mentem volna, de így szerintem még nagyobb móka lesz. Nagyon örülök, hogy megismertem ezt a lányt, de még óvatos vagyok mindennel kapcsolatban, nem szeretek ilyen dolgokban hezitálva dönteni, mert az akár mindent felboríthat és aztán dől minden a levesbe.
- Mondták már neked, hogy csinos lány vagy, Chantall? - kérdezem tőle mosolyogva és enyhe pimaszsággal az arcomon.

- Azt hiszem minden társaságban van egy ilyen személy - nevetek fel, és nem leplezve, mennyire jól esik, hogy a fiú engem választott a haverjai helyett gyengéden végigsimítok szabad kezemmel a karján, követve tekintetemmel a kezem útját, majd csillogó szemekkel nézek fel a fiú ragyogó kék szemeibe. - Mit szólnál hozzá, ha a hétvégén együtt mennénk le Roxmortsba? - mosolygom rá kedvesen, és elhúzom tőle egyik kezem, míg a másikkal továbbra is fogom a kezét.

- Kémkedni próbáltál utánam? Ejnye, Chantall ez nem szép dolog ám! Ne félj, csak viccelek amúgy. Képzeld, a barátaimmal már rég a Nagyteremben kellene lennem, mert megakartuk ünnepelni a napot, de úgy döntöttem, hogy miattad ezt most elnapolom. Titokban én is kíváncsi voltam ki lehet a kirendelt párom, de nem csalódtam. - mondtam a végét pimaszul és újra megpusziltam a lányt.
Élvezem, ahogy elvörösödik, mint egy főtt rák úgy tűnik jó hatást érek el vele nála, és ennek nagyon örülök.
- Természetesen nem azt mondtam, hogy ne legyél a barátnőiddel, de biztos van a környezetedben olyan lány, aki remek példa arra, amit most elmondtam neked.

- Hát.. még lehetek sokat a barátnőimmel - nevetek fel, és teljesen vörös színre vált az arcom, ahogy egy újabb puszit kapok a fiútól. Nem szoktam ennyire zavarba jönni, és most mégis. Az ő puszija valamiért másképp hat rám, mint azé a pár fiú barátomé, akik alkalmazni szokták ezt a gesztust. Bár lehet csak hozzájuk szoktam már. - Te szoktál a haverjaiddal lenni? És.. pontosan kik is azok? Nem igazán tudom az ilyeneket, nem akartam kémkedni utánad, csak épp annyit akartam megtudni, ami lényeges lehet, ahhoz hogy miként kerüljek a közeledbe... - ismerem be zavartan.

- Ha őszinte akarok lenni, én is megnyugodtam ezen a téren, kedves Chantall. Azt hittem valami hisztis lányt kapok, aki állandóan féltékenykedik és a barátnőivel lóg non-stop és csak meséli a hülye lányos dolgokat, amiket mindig elkövet a többi ilyen lánnyal. Megkönnyebbülten látom, hogy te más vagy és nem az ilyen célok vezérelnek, hanem tényleg normális, kedves, őszinte lány vagy, aki kimondja amit gondol. Én is hülyeségnek tartottam ezt az egészet elhiheted, de bevallom rosszabbra számítottam, sokkal-sokkal rosszabbra. - elvigyorodva pillantok a lányra és egy újabb puszival honorálom a simogatását.

Magam sem értem miért, de zavartan sütöm le szemem, ahogy megpuszil a fiú. Érzem, ahogy arcom egyre vörösebb lesz, és felforrósodik a bőröm Chris puszijától.
- Én sem szoktam minden fiút puszilgatni. Téged sem értem miért pusziltalak meg, de.. Azt hiszem nem bánom - nézek fel a szemébe, és tudom, hogy nem csak az ajkaim, de a szemem is mosolyog, ahogy összekapcsolódik a tekintetünk. Kezdem úgy érezni, hogy nem is olyan butaság ez a rendelet, és örülök neki, hogy egy normális fiút kaptam magam mellé, nem pedig egy tökkel ütött balfácánt.
- Örülök neki, hogy téged "kaptalak" magam mellé - vallom be ezt neki is, és zavartan simítok végig kézfején a hüvelykujjammal.

Mosolyogva nézek a szemébe ahogy kimondja a szavait, azt hittem újra előjön a hisztis kislány énje, amiről már nekem is mesélt. Az igazat megvallva minden joga meg lett volna rá, hogy kiakadjon, de úgy tűnik egy rúgóra jár az agyunk és talán több a közös bennünk, mint gondolnánk. A puszin abszolút meglepődve fogadom, még sosem voltam zavarban, de most közel állok hozzá, hogy így legyen, sok lánytól kaptam már puszit, de az övé valamiért különleges volt számomra. Úgy gondolom meglepődne, ha én is adnék egyet neki, így mosolyogva hozzá hajolok és egy lágy puszit adok az arcára.
- Légy megtisztelve, nem sok lányt pusziltam meg életem során. - nevetek.

Jókedvűen nevetek fel a fiú meséjén, és ahogy hallgatom fel sem tűnik, ahogy mások is elmennek mellettünk, és megnéznek minket. Mosollyal az arcomon fogom meg a kezét, és összefűzve az ujjainkat a kézfejét kezdem cirógatni, miközben végig a szemét nézem.
- Széttépted? - csodálkozom el egy pillanatra, majd ismét mosoly jelenik meg az arcomon. - Legszívesebben én is ezt tettem volna, de.. most már örülök, hogy nem tettem. Jó veled beszélgetni. - nézek mélyen a szemébe, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hajolok közelebb hozzá, és egy lágy puszit lehelet az arcára. Magam sem értem miért, hiszen nem szoktam ilyent tenni, most mégis úgy érzem, hogy megtehetem ezt.