Chantall & Christian

- Én sem szoktam - mosolyodom el, majd felcsúsztatom a tenyeremet a fiú mellkasára, és beharapom az ajkam, ahogy a szívverését kezdem figyelni.
- Te is, Christian - válaszolok neki, majd nem sokkal később már a szuszogását hallgatom, és elmélkedem a mai napon. Örülök neki, hogy végül úgy döntöttem itt alszom. Lehunyom a szemem, majd nem sokkal később már én is mélyen alszom a fiút ölelve, és fel sem kelek reggelit.

-Az enyémben viszont igen, hogy te szoktál-e vagy sem - mondom vigyorogva és érzem, hogy egyre álmosabb leszek a lány simogatásának hatására.
Szeretném, hogy jól sikerüljön ez az éjszaka és egymás mellett ébredjünk fel majd reggel, biztos örülne neki, ha valami meglepetéssel is kedveskednék neki reggel, de hogy milyen meglepetés, azt még nem tudom szerintem reggel kitalálom,
- Aludj jól, Chantall! - súgom a fülébe, majd lassan elalszok.

Mosolyogva bújik közelebb a fiúhoz, ahogy magához ölel, és fúrom az arcom az oldalába. Jól esik a törődése, és gyengéden végigsimítok a kézfején, ahogy fogjuk egymás kezét. Lehunyom a szemem, és szinte teljesen kimegy a fejemből, hogy milyen sötét van a szobában. Nem tudok másra koncentrálni, csak hogy minél közelebb lehessek Chrishez, és ölelhessen reggelig. Halkan felnevetek a kijelentésén, majd gyors abba is hagyom, mielőtt a szobatársai megorrolnak rám, és közelebb bújik hozzá.
- Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg horkolsz - súgom neki mosollyal az arcomon, majd egy apró puszit lehelet a fiú arcára.

- Nem, nem félek semmitől. Talán holnap már fogok, de jelen pillanatban nincs semmi olyan, amit ismerek és félnék tőle - nézek a lányra, majd ahogy eszembe jut, hogy fél a sötétben megnyugtatásképpen magamhoz ölelem.
Lehunyom a szemem, ahogy összeér a testünk és lassan kezdem el cirógatni a lány karját, míg a másik kezemmel a lány kezét fogom.
- Mielőtt megkérdezed, nem szoktam horkolni - mondom vigyorogva és tovább simogatom a lányt.

- Igazság szerint félek - ismerem be halkan motyogva. Már egész kicsi korom óta nem szeretem a sötétséget. Mindig is rémülettel töltött el a tudat, hogy valamiről nem tudok, és ez a sötétben jön elő a leginkább. Nem szeretem, ha nem látok valamit, és ettől automatikusan kezdek félni. Hiába nőttem fel, és lettem idősebb, mégis úgy érzem, hogy nem bírok ettől már elszakadni, és mindig is utálni fogom a tudatlanságot.
- Te félsz valamitől? - nézek rá kíváncsian, miközben összefűzöm az ujjainkat.

A lány kezére simítom a sajátom, és lágyan simogatni kezdem a kézfejét. Jól esik, ahogy átkarol és lehunyom a szemem, ahogy megérzem a takarót.
- Nem annyira, még beszélgethetünk, ha szeretnél - kinyitom a szemem, és mosolyogva pillantok a lányra.
Tovább simogatom a lány kézfejét, majd a másik kezemmel kioltok minden fényt.
- Remélem nem félsz a sötétben, vagy ha igen, én itt vagyok veled - mondom mosolyogva.

Gyorsan átveszem a pólót, amíg a fiú elfordul, majd ahogy végzem az öltözködéssel bebújok mellé az ágyba, és kissé hezitálva, de átkarolom a hasát. Lehunyom a szemem, ahogy megérzem a forró bőrét, és elmosolyodva csúszok hozzá közelebb, hogy összeérjen a testünk.
- Álmos vagy már? - nézek rá kíváncsian, és egy pillanatra elengedve a fiút magunkra húzóm a takarót, majd benyúlva alá ismét a hasára teszem a kezem, hogy érezhessen a selymes bőrt.

- Persze, hogy kaphatsz - mosolyogva nézek a lányra és előveszek neki egy pólót.
Elfordulok, mikor átöltözik a lány közben én is leveszem a nadrágomat és úgy dőlök vissza az ágyra. Mosolyogva nézem a lányon a pólót, kicsit nagy neki, de jól áll rajta. Elkezdem bámulni a plafont, a kedvenc időtöltésem, ha gondolkodni kell valami dolgon. Elgondolkodom, hogy mi minden történt a mai napon, és milyen jól éreztem magam a lánnyal és a barátaimmal a vacsorán. Mikor észreveszem, hogy a lány halkan lefekszik mellém, mosolyogva pillantok rá.

Elmosolyodva nézek végig a kissé rendetlen szobán, de nem vártam mást, hiszen egy fiú szoba milyen is lenne? Furcsán jönne ki, ha csillogna-villogna az egész. Beharapom az ajkam, ahogy látom, hogy vetkőzni kezd a fiú, majd kissé meglepődve nézem, ahogy lefekszik az ágyra. Eddig azt hittem a csókjaival teljesen zavarba hozott, most viszont rájöttem, hogy ezzel lett teljesen végem. Zavartan nézek végig a hibátlan mellkasán, és az izmoktól dudorodó hasán. A karjáról már eddig is tudtam, hogy van rajta valamicske izom, hiszem már láttam rövidujjú pólóban, ám most, hogy a teljes felső teste meztelen.. Érzem, ahogy az arcom teljesen lángokba borul, és zavartan rázom meg a fejem a kérdésére. Közelebb lépek hozzá, majd zavartan ülök le mellé, és végigsimítok a karján.
- Kaphatok egy pólót? Nem szeretnék ruha nélkül aludni, és nem hoztam fel semmit - mosolygom rá.

Ahogy megérzem a lány ajkait lágyan csókolok vissza, majd biccentve jelzek, hogy induljunk el aludni. Megfogom a kezét és felállunk az asztaltól, én még körbenézek a már viszonylag üres termen és elindulok a klubhelyiség felé. Bízok a lányban így előtte mondom ki a jelszót, és elindulunk a szobámba, ahol kis rendetlenség található a sok papír miatt amiket eldobáltam az utóbbi napokban. Kigombolom az ingem és leveszem, majd fáradtan dőlök le a pihe-puha ágyra, azt hiszem megérdemeltem már ezt a kis pihenést. A lányra pillantok, aki mintha megszeppenve állna az ágyam mellett.
- Valami baj van, Chantall? - felülök és úgy figyelem a lányt.

Egy pillanatra elgondolkodva fordítom el a fejem, és a többieket kezdem figyelni. Alig van már elvétve egy-két diák a teremben, és azok is már látszólag fáradtak, és menni készülnek. Ahogy egyesével végignézem őket rájövök, hogy én is fáradt vagyok már. Érzem, ahogy már ragadnak le a szemeim, és legszívesebben azonnal a puha és meleg ágyamba dőlnék. Visszafordítom a tekintetem Chrisre, majd elmosolyodva nézek végig rajta. Már rajta is látszódik a fáradtság jele. Odahajolok hozzá, majd lágyan az ajkaira tapasztom sajátomat. Gyengéden kezdem csókolni, miközben az arcára simítom a tenyeremet, és közelebb vonom magamhoz. Szeretem érezni a fiú puha ajkait, és ezt igyekszem is tudatni vele. Ahányszor csak lehetséges.
- Menjünk aludni, Christian - súgom az ajkaira, ahogy eltávolodom tőle, és mélyen a szemébe nézek.

Óvatosan megszorítom a kezét és a szemébe nézek, ahogy a tekintetünk elmerül egymásban kissé megszeppenve ülök ott mellette és elgondolkozok pár dolgon, de megrázom a fejem és ismét a lány szempárjába nézek.
- Figyelj megértem, ha ez még neked korainak tűnik és tolakodónak tartasz, szóval nyugodtan mondd, ha nem szeretnéd a dolgot, teljes mértékben megértem.
A barátaim felállnak és elköszönnek, bizonyára már ők is elfáradtak és nyugovóra akartak térni. Csak páran vannak a Nagyteremben, de az asztalnál már csak mi ketten vagyunk és óvatosan magamhoz húzom őt.

Egy pillanatra megszeppenek, ahogy felteszi a "kérdést", majd pironkodva fordulok felé. Próbálok valami értelmes mondatot összehozni, hogy lehet ez még korai lenne, de valahogy nem megy. Csendben figyelem a gyönyörű szemeit, és ahogy nyitom a számat, hogy megmondjam neki mit gondolok, nem megy. Csak biccentek egy aprót jelezve, hogy szeretnék vele lenni. Tudom, hogy korai, és nem biztos, hogy kellene, de.. Akarom. Vágyom rá, hogy vele maradhassak, és ott aludhassak náluk a Griffendél-toronyban, hogy mellette aludjak el, és mellette keljek reggel.
- Megyünk most? - nézek a szemébe mosolyogva, és óvatosan megfogom a kezét, majd összefűzöm az ujjainkat.

Szívesen maradnék még a Nagyteremben és élvezni a vacsora további részét, de kissé elfáradtam ebben a hosszú napban így nem biztos, hogy tökéletes társaság lennék most ebben a szituációban.
- Szívesen maradnék még itt, de nagyon elfáradtam. Viszont, ha szeretnél és lenne kedved hozzá pihenhetnél velem az éjszaka folyamán - mosolyogva nézek a lány szemébe.
Remélem igent mond, nagyon megkedveltem és szeretnék még vele maradni, nem akarom magára hagyni.

Elmosolyodom mikor a fiú pontosan a kedvenceimet rakja le elém a tányérba. Nem számítottam rá, hogy még ki is fog szolgálni, így kissé pironkodva biccentek egy aprót jelezve, hogy szeretem azt, amit ide tett elém. Mosolyogva látok neki az ételnek, miközben sűrűn pillantok a fiúra is. Szívesen megfognám a kezét, miközben eszünk, de nem tudom mit szólna ehhez, így inkább nem teszem.
Jóízűen falatozom az ételt, miközben igyekszem a lehető legjobb benyomást tenni a barátaiban, és jól eltársalgok velük. Remélem ez Christ nem zavarja, nem szeretném, hogy azt higgye, hogy a barátai érdekesebbek, mint ő. Mikor látom, hogy végez a fiú elmosolyodom, és kissé megborzongok a jóleső érzéstől, ahogy végigsimít az oldalamon. Lehunyom egy pillanatra a szemem kiélvezve az érintését, majd befejezem a vacsorát, és odafordulok felé.
- Maradunk még, vagy mennél pihenni? - kérdezem mosollyal az arcomon, és remélem maradni szeretne, de legalábbis velem szeretne maradni. Nem szívesen mennék most el, hiszen olyan jól érzem magam, ha vele lehetek, még ha csak egy vacsiról is van szó.

- Én is az vagyok, felőlem mehetünk - megfogom a lány kezét.
Pár pillantás csapódik ránk, amint beljebb lépkedünk a Nagyterembe, de próbálok nem foglalkozni ezekkel, remélem Chantall is így fog tenni. Aztán szép lassan megérkezünk a griffendéles asztalhoz, ahol ott tündökölt már a vacsora és leülök a lánnyal, majd szedek neki.
- Remélem eltaláltam az ízlésed, jó étvágyat!
Aztán szép lassan enni kezdünk, mindvégig élvezem a lány társaságát és közelségét, most valahogy jobban figyeltem rá, mint a barátaimra, akikkel szintén remekül elbeszélgetett és megismerkedett. Miután befejezem az evést egy mosoly kíséretében megsimogatom a lány derekát.

Érzem, ahogy az arcom lángokba borul a fiú kijelentésétől, és alig vagyok képes kinyögni egy halk hallót a fiúknak, mikor Chris bemutat nekik. Zavartan nézek fel rájuk, és igyekszem jó benyomást tenni rájuk, ám nehezen megy, hiszen Christől valamiért mindig zavarban érzem magam. Mosolyogva hallgatom a barátait, és én is mesélek nekik magamról mikor kérdeznek, majd mikor már egy ideje kint ácsorgunk kissé zavartan szólalok meg. - Mi lenne, ha bent folytatnánk? Kezdek éhes lenni - mosolygom rájuk szégyenlősen.

Már megint kések. Utálom magam ilyenkor, főleg hogy most lesz az első alkalom, hogy együtt vacsorázok azzal a személlyel aki mostantól a barátnőm. Most biztos azt feltételezi rólam, hogy mekkora tapló és bunkó fiú vagyok, hogy így megvárakoztatom. A legnagyobb ellenségem mindig az idő, és ez most sincs másképpen. Pár barát társaságában indulok el a Nagyterem felé, miközben vicces történeteket mesélünk egymásnak az év közben történt dolgokról. Mikor a Nagyterem elé érünk meglátom a lányt, aki egész szépen kicsípte magát a vacsorára.
- Srácok, bemutatom a barátnőmet, Chantallt - nézek a kissé megszeppent haverokra és a lányra.

Kissé izgatottan ácsorgok a Nagyterem előtt, és várom Christiant. Már egy ideje itt vagyok annak ellenére, hogy még csak most jön el a találkánk időpontja. Várakozás teljesen lesek körbe akárhányszor hangot hallok közeledni, ám mikor egyszer sem a fiút vélem felfedezni benne egyre feszültebbé válok. Idegességemben a falnak dőlve kezdem harapdálni az ajkaimat teljesen leszedve róla a szájfényt, amit erre az alkalomra tettem fel magamnak.
Mikor már kezdek kétségbeesni, hogy merre is lehet a fiú meghallom a lágy nevetését, és elmosolyodva rugaszkodom el a faltól, és teszem rendben a szoknyámat, és a felsőmet.