Gavin Guile

GAVIN GUILE || GAVIN, GAV || 21 || ROO PANES

Teljes név: Gavin Guile
Születési idő: 1975. 07. 13.
Születési hely: UK, Londontól nem messze egy névtelen helyen
Élőhely: UK, London környékén
Pálca: 13,5 hüvelyk, mahagóni, főnixtoll
Foglalkozás: auror, tanársegéd

Ilyen vagyok....

Sok varázspszichológus próbálkozott már azzal, hogy jellemezzen engem, de mondanom sem kell, hogy mindegyik csúfosan elbukott. Egy vén fickónak véletlenül felgyulladt a szakálla, egy banyának elkezdte enni a lábát a harisnyája, a többi pedig általában sovány malac vágtában hagyott ott engem...
Természetesen nekem semmi közöm nem volt semmihez, nem is értem őket...

Néha megkérdezem magamtól, hogy ezek az emberek miért akartak egyáltalán velem találkozni. A válasz nagyon egyszerű, akárhányszor gondolkozok el rajta, mindig ugyanarra jutok: szerény személyem vonzotta őket úgy, mint banya a gyerekeket. Öhm, ez rossz példa volt, én nem ettem meg senkit.

Vajon a külső, vagy a belső tulajdonságaim a vonzóbbak? Ezt még magam sem tudom. Szerintem mindkettő mesze túlhaladja az átlagot...

Gavin, ez már túl sok lesz...

Kicsit eltértem a lényegtől. Tehát jellemrajz. Egy magas, izmos, jóképű fickó vagyok, de ezt a vak is láthatja, így nem ragozom tovább. Barna szemeimmel eddig egy lánynál sem vallottam kudarcot, ahogyan a csibészes mosolyom sem hagyott még cserben sosem. A borotválkozás nem az erősségem, de egy kis borostával jobban nézek ki, mint anélkül, így szerencsémre ez nem válik hátrányommá.

Férfi létemre szeretek jól kinézni, és az egyszerű fekete talár (ami nagyon jól áll nekem) mellett elég gyakran hordok inget. A nők megvesznek érte. Roxfortos koromból megszerettem a nyakkendőt, amit a rólam készült képekkel ellentétben nem szoktam normálisan hordani. A nyakkendő úgy jó, ahogy van, nem szabad megigazítani, hogy 'szépen' álljon...

Úgy érzem külsőm jellemzésemből egyik meghatározó belső tulajdonságomra már mindenki rájött: enyhén szólva magabiztos vagyok. Néha túlzottan is, és persze vakmerő is (nem véletlenül voltam griffendéles). Nem tartom magam egoistának, hiszen van mire büszkének lennem. Tehetséges vagyok a mágiában elég sok téren, iskolás koromban a házam kviddicscsapatának kapitánya voltam, kevés tanulással tettem le a kiválót RAVASZ szinten és végeztem el az aurorképzőt. (Ja, és mellesleg az animágiához is konyítok egy 'kicsit'.)

Nincs kedvem tovább sorolni a sikereimet, eléggé türelmetlen vagyok. És persze makacs. Inkább megírom ezt a jellemzést, mintsem valakinek a kérdéseire válaszolgassak.

Mint ahogyan azt a nevem is sugallja, szorult belém némi fortély és ravaszság is. Nem sokon múlt, hogy a Mardekár legyen az én házam. Ugyan látszólag egy bohó hülye gyerek vagyok, nincs olyan tettem, amit ne gondolnék végig. A szabályszegés pont ilyen. Rühellem a kötöttségeket, de azért mindig eszembe jut, hogy ezt nem szabadna. Nem szabadna éjjel mászkálni a Roxfortban, nem szabadna párbajozni a mardekárosokkal, nem szabadna a Akadémia professzorainak reggelijébe csótánycsokrot csempészni... Szeretek rosszalkodni.

Az érzelmek többségét már kiirtotta belőlem a múlt, nem hinném, hogy valaha azt mondatom majd egy emberre, hogy megbízok benne. A nőkkel sincs ez másként, általában egy hét után már nem bírják elviselni a hülyeségeimet. Ha mégis, akkor én vetek véget a dolognak. Nem szeretnék még egyszer közel kerülni valakihez, majd elveszteni őt.

Az állatokkal jó a kapcsolatom, van egy macskám és egy baglyom is. Bennük bízok.

Az én történetem....

A mai napig nincsen neve annak a 'helynek', ahol születtem. Pontosítok: van neve, csak kevesen ismerik. Londontól röpke száz kilométerre van a családom ősi birtoka, mely feltérképezhetetlenné, illetve megkereshetetlenné lett téve. A birtokot a Fidelius-bűbáj védi röpke kétszáz év óta.

A birtokon felnőni mulatságos, unalmas, jó és szörnyű volt. Mindezt egyben. Apám, aki a jó mágia sztahanovista megszállottja volt, elég hamar elkezdett tanítani engem, és a testvéremet is.

Igen, van egy testvérem. Vagyis csak volt. Volt egy bátyám, akit mágiaügyi miniszternek szánt az apám, aki azt hitte, övé a világ... Róla nem beszélek sosem, a történetét már rég elfelejtette mindenki, ő már csak az én szívemben létezik, és ott is fog meghalni velem együtt.

Imádtam a Roxfortba járni, bár én voltam az első a családban, akit iskolába engedtek, és nem otthon tanult. Az iskola elvégzéséig az életem boldogan, és felhőtlenül telt. Jó eredményeimre azonban nem volt büszke a család, hiszen nem engem szántak a minisztériumi székbe.

Az óriási családi vita miatt két évig haza sem mentem, úgy jártam az Akadémiára. Ott megismerkedtem egy lánnyal, aki már bátyámhoz hasonlóan csak bennem él. Karris volt a mindenem, az egyetlen nő, aki megértett engem. És akit megöltek, aki miatt elvesztem.

Apám ellenezte a házasságot vele, de én nem beszéltem vele azóta, hogy a RAVASZ értesítőmet elégette, mondván "Ez csak egy darab papír!" Csendes esküvőt terveztünk a francia tengerparton. A csók közben két ember hopponált, és menyasszonyom holtan esett össze. A szertartásvezető eltűnt. Apám, és fivérem állt velem szemben, de nem volt időm se kérdezni, se megölni őket. Megtették saját maguk.

A nyár hátralévő részét a birtokon töltöttem, ahol anyám két nappal az esküvőm után öngyilkos lett. A mai napig nem értem, hogy miért történt ez az egész, de már feladtam az kutatást. Az aurorságnak szenteltem magam, hiszen nekem már nincs veszíteni valóm. Mindenki meghalt, akit egykor szerettem. Elástam a koporsókat szívem legmélyére, és folytattam az életemet ott, ahol abbahagytam. Ugyanúgy csempésztem a csótánycsokrot, szegtem a szabályokat. Visszatért a jó kedélyű Gavin Guile, és senkinek sem tűnt fel az, hogy az igazi a tenger fenekén fullad meg...