Lis és Eric

A lány szavaira elmosolyodok, majd kissé elkalandoznak a gondolataim. Ha nem is csináljuk "azt", attól még csinálhatunk mást.
- Inkább nem ígérek semmit - mondom halkan. - Nem tudom mit hozna ki belőlem a helyzet...
Kérdésére bólintok egyet. Még szép hogy a barátnőm! Legalábbis én azt hittem, hogy azt beszéltük, együtt vagyunk. Mosolyogva nézek rá, mire ő "rám veti magát", megölel, majd megcsókol. Azonnal zavarba jövök, de annyira azért nem, hogy ne csókoljak vissza.
- Rendben, akkor addig nem szólok, hogy varázsló vagyok, amíg rá nem kérdeznek. Majd adhatnál néhány ötletet hogyan viselkedjek, mert lehet hogy nem ugyanaz a szokás nálunk és nálatok. Csak a bonyodalmak elkerülése érdekében lenne erre szükség.
Már most kezdek izgulni a bemutatás miatt. Tényleg az első alkalom lesz, hogy ilyen látogatást tegyek. Most viszont nem fogok ezen agyalni, inkább vele megyek a Szükség Szobájába. Büszkén fogom meg a kezét és indulok el az oldalán. A többi diák meg nézzen csak!

Nem is vettem észre, hogy bent tartom a levegőt, csak amikor ő is rábólintott, hogy nem kell ezt elsietnünk, és igazam van, előtte valahogy rá kell készülni. Nem hiszem, hogy a Roxfort könyvtárában bármi segítséget találnék ebben az esetben, de eddig minden problémámmal odafordultam. Talán megnézem... Hátha a zárolt részlegen találok valamit, Madam Cvikkver biztos beenged oda, tudja, hogy megbízható vagyok...
- Hát ha csak alvásról van szó - kezdtem naivan.-, akkor akár már holnap reggel!
Mosolyogtam a gondolatra, hogy ahogy kinyitom a szemem ott van mellettem, olyan közel mint most. Nyomtam egy puszit a szájára. 
Ismét fülig pirulok.
- A barátnőd vagyok? - igazából erre nem számítottam, hogy ezt mondja, de nagyon jól esik hallani és kimondani is. - Még én sem mutattam be otthon soha a.. barátomat. 
Ez most annyira eltöltött boldogsággal, hogy muszáj voltam megölelni és magamhoz szorítani, aztán pedig megcsókolni.
- Majd túljutsz az idegességen és jól fogod érezni magad! - bátorítom.- Nem hiszem, hogy lenne mitől félned. Azért talán jobb nem az orrukra kötni, hogy mi vagy...- suttogom a fülébe és nyomok egy puszit az arcára is.
Nem, mintha szégyellném, meg minden, csak így, hogy nincsenek benne ebben a világban, nem biztos, hogy a képzeletük hasonlóképp fogadja be a dolgokat, amik ténylegesen itt vannak.
- Mehetünk a Szükség szobájába.- kuncogok és kulcsolom ujjaimat az övéibe és indulok meg vele a bejárat felé. Élvezem, hogy a suli nagy része lopva a kezeinkre pillant. Igen, mindenkinek meg akarom mutatni, hogy milyen boldog vagyok a barátommal, Eric Dragneelel.

Szórakozottan tekintek a lányra, ahogy újra elpirul. Kíváncsi vagyok, hogy mire gondolhat éppen. Talán készíthetnék egy főzetet amivel rövid időre képes vagyok a gondolatolvasásra. Bár akkor sokaknak megsérteném a magánszféráját...
- Majd szépen lassan rákészülünk! - jegyzem meg, majd rákacsintok egyet, huncut mosollyal az arcomon.
Amikor közel hajol hozzám, becsukom a szememet és mélyet szippantok, hogy érezzem az illatát. Miközben hozzám beszél lágy csókot nyomok az arcára.
- Megoldható! Csak szólj mikor és elintézzük - mondom még mindig mosolyogva.
Ezután rátér a családi sztorira, amire kíváncsi vagyok. Örülök, hogy nem utálják pusztán azért, ami. Sajnos nem igazán tudom milyen egy mugli családban élni, ezért kíváncsian várom már a karácsonyt.
- Majd megpróbálok a lehető legnormálisabban viselkedni nálatok. Előre szólok, nagyon zavarban leszek! Nem igazán voltam másoknál vendégségben, az meg hogy a barátnőm családjával találkozzak... az első lesz.
Amikor feláll, figyelemmel követem. Gyorsan iszok még egy keveset, majd megfogom a kezét és felállok.
- Hova menjünk kezdésnek? - kérdezem kíváncsian. Nem hiszem, hogy már most párbajozni szeretne.

Bólintok. Igaza van, én mondtam. De azóta már haladtunk előre, úgy érzem legalábbis. Komolynak tűnik Eric, eléggé megbízom benne, és nem mellesleg rettentően emészt a kíváncsiság, hisz még sosem csináltam! Kissé ideges gyomorgörcsöm van, amikor azt találgatom, vajon milyen lesz. De a Roxmortsi hétvége után már nem esik nehezemre elképzelni Ericet magamon. Ajjaj, pirulok megint.
- Igazából nem kötöttem konkrét dátumhoz, vagy időhöz, nem tudom... talán akkor kéne csinálnunk, amikor készen állunk rá. - harapok a számba. - De valahogy fel kell készülni. - vigyorogtam most már teli szájjal.
- Nem mellesleg... Nagyon szeretnék hozzád bújva ébredni!- suttogom a füléhez hajolva. 
Örülök, hogy nem ijedt be a családi látogatás gondolatától. Azért én örülnék, ha nem csak a suli falai közt élhetném a szerelmi életemet. Jobban belegondolva... A karácsony tökéletes alkalom lenne. Ketten a csöndes, kulcsra zárt szobámban, egész este magunkra hagyva... Nyelek egy nagyot, mert kicsit kiszáradt a szám a gondolatra, olyan izgatott lettem.
Koncentrálok inkább a válaszadásra!
- Hát tulajdonképpen megkönnyebbültek. - mosolygok az emlék hatására. - Hogy legalább nem vagyok ketyós, mert addig azt hitték. Persze, nyilván idegenkednek tőle, hisz nehéz nekik elfogadni, de nem sokat változtat. Mivel otthon nem varázsolhatok, nem sokat kapnak ebből. Amúgy sem vagyok a figyelem középpontjában soha. A varázslóvérről pedig fogalmuk sincs. Igazából nem szoktam részletesen beszámolni mindig mindenről. 
Felállok, kicsit leporolom a ruhám, és a kezem tartom felé, hogy induljunk. Ugyan nem hiszem, hogy kaja után a legjobb lenne, ha vad párbajozásba kezdenénk, de lehet, hogy valami ügyes taktikával elterelem a figyelmét más irányba...

Kissé elmosolyodok amikor megérint, majd szavaira halvány pír költözik arcomra. Egy picit zavarba jövök, így eltart pár pillanatig, mire válaszolni tudok neki.
- Nos, arról nem tudok, hogy a házasságig várnunk kellene "azzal", viszont, mintha épp te mondtad volna azt, hogy még várni szeretnél a dologgal.
Ezután újra megerősíti, hogy benne van a párbajozásban, így nem is firtatom a dolgot. Kaja után megyünk és harcolunk. ~ Hmm esetleg megszabadíthatnám a ruháitól párbaj közben... kíváncsi vagyok hogy nézhet ki meztelenül. ~
- Bocsi, nem azért nyeltem félre, mert rossz lenne! Egyszerűen csak váratlan volt, hogy erre kérsz. Szívesen elmegyek hozzátok! - erősítem meg, hogy benne vagyok a dologban.
Ezután érdeklődve hallgatom amit mesél a családjáról. Nem igazán tudom meg, hogy mégis milyen a családja, de többet megtudok, mint semmit.
- Az érdekelne leginkább, hogyan fogadták azt, hogy boszi vagy. Illetve milyen a hozzáállásuk a mágikus világhoz? Remélem nem lesz probléma, hogy egy aranyvérűt viszel haza... Ha elfogadják, hogy varázsló vagyok, akkor szerintem simán össze tudunk majd melegedni!

Szörnyen piros vagyok, de ha már kicsúszott, akkor nem visszakozom, csak ajkamba harapok és a felé közelebb eső kezemet finoman a combjára helyezem, nem túl tolakodóan, csak mint egy közelebbi barát tenné. Vagy talán annál már kicsit több.
- Azt hiszem nem kell túl magyaráznom...- sütöm le a szemem. - De persze ráérünk az esküvő után is. - vigyorgok rá. Nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék addig várni, még ha igen közeli is az a bizonyos nap. Nyelek egyet.
- Nem erőlteted...- forgatom a szemem. - Azt szeretném csinálni, amihez neked ma a leginkább kedved van! Mutasd meg nekem, miért is olyan jó ez!- még kacsintottam is.
Azt hiszem elég váratlanul hoztam fel ezt a témát. Talán még korai lenne? Vagy csak hülye voltam? Most mindent elrontottam?- töprengtem, miközben néztem, hogy küzd az itallal. 
Kissé megnyugszom, amikor pozitív választ kapok.
- Nem biztos, hogy olyan jó ötlet, hogy ha már csak az említésétől félrenyelsz, ha tényleg átjössz, akkor teljesen megfulladsz. - mosolygok. - Mit meséljek? 
- Azt már mondtam, hogy anyu nem él. Apu sokat dolgozik, de amúgy kedves ember. Kiskoromban rengeteget mesélt nekem, de mostanában még a szabadságát is a dolgozószobájában tölti. Húgom általában unokatestvéreinknél van, csak aludni meg tanulni jár haza. - vonom meg a vállam. Nem a legnagyszerűbb családdal büszkélkedhetek, de én azért szeretem őket. Ha Eric eljönne, akkor biztos izgalmasabb lenne a karácsony, mint általában. Mosoly kúszik az arcomra, ahogy elképzelem a meglepetettséget, amikor hazaviszem és bemutatom, mint leendőbeli férjem.

Lelkesen magyarázok a varázslópárbajról, teljesen belefelejtkezek, majd ahogy ránézek, rájövök, hogy nem nyűgöztem le. Így hát lassacskán elhallgatok. Miután összehasonlítja egy mugli szórakozással a párbajozást, végképp rájövök, hogy nem igazán nyűgözi le. Azonban amikor megemlíti, hogy más testmozgást ismer, érdeklődve nézek rá.
- Milyen testmozgásra gondolsz? Esetleg azt is kipróbálhatjuk a párbajozás helyett! - válaszolom.
Kissé kíváncsi vagyok, hogy most miért pirult el, illetve arra is, hogy mire gondolt testmozgás alatt. Remélem hamarosan kiderül mindkettő.
- Ha tényleg érdekel a gyakorlás, akkor esetleg a szükség szobájában. Viszont tényleg nem akarom rád erőltetni, elhalaszthatom a dolgot és csinálhatunk mást.
A válaszom után belekortyolok az italomba, majd kérdésére szépen félre nyelek. Nem, nem kezdek el fulladozni, egyszerűen csak próbálom legyűrni az ingert. Végül könnybe lábad a szemem, majd köhintek egyet. Ezt követően újra inni kezdek, így végül tényleg nem kezdek fulladozni.
- Lehet róla szó - mondom kissé rekedtes hangon. - Milyenek a szüleid? Mesélnél róluk? - kezdek érdeklődni.

Elmerülten figyelem, ahogy magyaráz. A szemében mintha szikra gyúlna közben, olyan lelkesen magyaráz. De, amit mond, az még így sem csigáz fel talán soha annyira, mint őt. 
- Aha, ilyesmi lehet a mugli világban a paintball. Ott is ilyen terepen kell mozogni. De ez sokkal izgalmasabbnak hangzik. - mielőtt átgondolnám, mi csúszik ki a számon, megtörténik: - Én is tudok egész jó kis testmozgásokat...
Ééés jön a pironkodás. Lassan alkalmazkodhatna a testem, hogy ha folyamatosan ilyen ingereknek van kitéve, ne úgy reagálja le, ahogy. 
Igen, Lisa Turpin, az egész iskola szeme láttára lettél megcsókolva a nagyteremben. Mintha nem is a földön járnék, legszívesebben itt rögtön megismételném a múltkori fetrengésünket a fűben. Hű, nagyon nagy hatással van rám, talán illene visszafognom magam.
- Ezt megnyugtató hallani. Köszönöm, hogy nem szeretnéd, hogy bajom essen.- mosolyodok el. Ez tényleg megnyugtató. Talán tényleg jó muri lesz. Nyilván jobb, mint a jóslástan dolgozat.  - És hol szeretnél gyakorolni? 
Megvárom, ameddig elpusztítja a maradék szendvicsét, aztán összeszedem minden bátorságomat, és megkérdezem, ami már egy ideje foglalkoztat.
- Eric, a téli szünetben nincs kedved pár napot nálunk tölteni? 

Szavaira elmosolyodok, jól esik amit mond, bár továbbra sem vagyok biztos, hogy élvezni fogja.
- Hűha, ezt kihívásnak veszem! - jegyzem meg. - Az az igazság, hogy tényleg nem valami nagy durranás, ha itt az iskolában tanulod. Álltok egymással szemben egy asztal tetején és próbáljátok eltalálni a másikat, illetve kivédeni. Amiről én beszélek az lényegében egész jó kis testmozgás. Kicsit veszélyes, de hatásos. Ha Harry Potter eljönne nálunk, nem hiszem, hogy sokáig bírná a párbajokat. Mozogni kell, ki kell használni a tereptárgyakat... ráadásul nem csak az alap varázslatokat használjuk, amit általában az iskolákban tanítanak, hanem sokkal agresszívabb, harci dolgokat is.
Teljesen elmerülök a magyarázásban, a puszi viszont kissé magamhoz térít. Enyhén elpirulok, majd válaszol egy kisebb csókot lehelek ajkaira.
- Senki sem lehet profi egyből. Annak idején nekem is voltak nehézségeim a párbajozással... Bár ez azért volt, mert állandóan tapasztaltabb ellenfelekkel kellett harcolnom. Én viszont nem azzal fogom kezdeni a tanítást, hogy na gyere támadj meg és próbálj legyőzni. Szerintem még most csak bábokon fogsz alkalmazni néhány varázslatot és esetleg a végén egy kisebb párbajt lenyomhatunk. Nem fog bajod esni ezt viszont garantálhatom! - mondom, majd lassacskán befejezem a szendvicset.

Szememet forgatom a szavaira.
- Nem erőszakolod rám. Tudom, hogy te semmit nem erőszakolsz rám. - nyomok megint egy puszit az arcára, miután megtöröltem a számat. - Kíváncsi vagyok rá, talán az eddigi tapasztalataim alapján, ami igazából nincs is, nem sikerült megszeretnem, de előtted a lehetőség, hogy megszerettesd velem! - kacsintottam rá.
Talán eddig rossz véleményen voltam róla, de ha egy olyan magyarázza, aki szereti csinálni, akkor valószínűleg megértem, miért olyan jó. És szeretném Ericet olyan közegben látni, ahol jól érzi magát. Szeretném, hogy miattam érezze jól magát. 
- Csak arra kell felkészülnöd, hogy béna leszek...- mondom még halkan a végén. 
Felkuncogok, az ötlet, hogy ő nézi, ahogy én tanulok teljesen abszurdnak tűnt. Abból nem hiszem, hogy bármiféle érdemleges tanulás születne. A gondolataim minduntalan elkalandoznának...

Jól esik, hogy próbál segíteni. Amikor végre elmúlik a köhögés, elárulja, hogy nem igazán van oda a párbajozásért.
- Nos, ha nem szeretnéd, akkor csinálhatunk mást is. Nem fogom rád erőszakolni. Majd este gyakorolgatok, ha úgy van. - mondom, majd elgondolkozok azon, hogy mit is csinálhatnánk.
- Akár mehetünk a könyvtárba is, majd nézem ahogy tanulsz! Ha esetleg van valami más ötleted, akkor szívesen meghallgatom!

Hihetetlen, hogy húzza az agyam! Még inkább megfeszülök, ahogy nézem, hogy kínzó lassúsággal végez a falattal. Francba a jó modorral, beszéljen!
- Huhh. - könnyebbülök meg hirtelen. - Én is nagyon élveztem! Nem bánnám, ha még több ilyen lenne... - pironkodok és most egy kis figyelmet szentelek a reggelinek is.
Megáll a virsli a számban, amikor Eric elkezd köhögni. Gyorsan lerakom a tányérra és elkezdem ütögetni a hátát.
- Jól vagy? - húzom vissza a kezeimet esetlenül. Nem vagyok vele tisztában, hogy ilyen helyzetben mit lenne helyes csinálni. - Vigyázz!
Nagy szemekkel figyelem. Igazából nem rajongok a párbajozásért. Erőfitoktatás, mi más, de a kedvéért belemegyek.
- Nem mondanám, hogy túlzottan benne lennék a témában.- ismerem be. - Még sose párbajoztam, szóval a hiper szuper trükkök helyett lehet, hogy az alapokkal kéne kezdeni, ha nem baj...
Újra rámarkolok a villámra és befejezem a virsliket, most már inkább szépen, kis katonákra vágva őket. 

Kissé elmosolyodok, amikor látom, hogy aggódik. Éppen ezért lassan folytatom.
- Nos, ami azt illeti miattunk aludtam el nehezen. - válaszolom, majd beleharapok a szendvicsbe. - Csak a tegnapon ábrándoztam. Nagyon élveztem a randit! Ha pedig legközelebb ilyen lesz, akkor repülök! - fejezem be, amikor lenyelem a falatot.
Ezután nyugodtan eszegetek, közben fél szemmel rá is figyelek. Amikor meglátom, hogy eszi a virslit, azonnal félre nyelek és fulladozásba kezdek. Sűrűn kortyolni kezdem a gyümölcslevet, amit töltöttem magamnak, így szerencsére hamar csillapodni látszik a "rohamom".
- Bocsi, jól vagyok, csak félre nyeltem... - kezdek el mentegetőzni.
- Nos, ha érdekel a párbajozás, akkor mutathatok neked néhány trükköt. Ismerek néhány érdekes varázslatot, amit itt nem tanítanak. - mondom lelkesen, majd már nyomom is magamba a szendvicset. Nagyon várom a kis párbajunkat!

Kicsit görcsbe ugrik a gyomrom, egyrészt, amikor meglátom, hogy milyen szendvicset majszol Eric, másrészt, hogy hallom, hogy azért nem tudott aludni, mert agyalt valamin. Ez eléggé baljósan hangzik, de biztos vagyok benne, hogy Trelawney kicsit sem találná annak.
- Éjjeli baglyok vagyunk. Sosem tudok aludni, ha felhőtlen az ég és látom a csillagokat...- mosolyodok el kissé szomorkásan. De nem akarom elrontani a hangulatot. - Mi nem hagyott aludni?
Őszintén remélem, hogy nem miattam volt fent sokáig, vagy ha mégis, akkor azért nem tudott elaludni, mert túl volt fűtve szerelemmel. 
- Legközelebb, ha ilyen van, pattanj a seprűdre, nyitva hagyom az ablakomat. - kacsintok rá a halk szavaim után. Nincs rá szükségem, hogy az egész suli rólunk pletykáljon. Ami pedig hamar bekövetkezhet, hiszen máris nem a saját asztalomnál reggelizek.
Felszúrom a villámra az első virslit és vágás nélkül kapom be a végét. Majd fülig pirulok, amikor eszembe jut, hogy éppen most invitáltam be a hálószobámba Ericet és rögtön ezután ily módon kezdem el enni a hosszú húst.
- Gondoltam beülök a könyvtárba házit írni, de a te programod sokkal izgalmasabban hangzik. Nem bánnád, ha csatlakoznék? 
Ugyan nem vagyok túl jó párbajozásban, igazából még sosem csináltam, csak egyetlen egyszer láttam, amikor Lockhart Pitonnal bemutatta. 

Csendben ücsörgök és majszolom a szendvicset, amit készítettem. Páran eléggé döbbent fejet vágnak, amikor meglátják a kajám: 3 szelet kenyér összeborítva, alsó rétegben tükörtojás, paprika, sajt, egy kevéske fűszer, míg a felső rétegben felkarikázott főtt tojás, majonéz, nagyon kevés saláta, felkarikázott virsli és még ez-az.
Amikor valaki megölel, kissé meglepődök, de szerencsére az illatok mindent elárulnak. Hatalmas mosoly húzódik arcomra, azonnal a lány felé fordulok.
- Neked is jó reggelt! - mondom vidáman, bár becenév így hirtelen nem jut az eszembe.
- Egész jól aludtam, bár kissé nehezen aludtam el. Agyaltam néhány dolgon. Remélem neked azért minden simán ment!
Ha szerencsém van, akkor Lis is elmeséli, hogy milyen volt az éjszakája. Miután helyet foglal mellettem, megnézem hogy ő mennyit eszik. Hát igen, az én adagomhoz képest szinte semmit sem.
- Arra gondoltam, hogy varázsolgatni fogok. Nem szeretnék kiesni a formámból a párbajokban, ezért szerintem néhány varázslatot fogok gyakorolni. - válaszolok a kérdésére. - És neked, van valamilyen programod?

Nem tudom, hogy mikor álltam utoljára ennyit a tükör előtt reggeli előtt. Nem tudtam kiválasztani, hogy mit vegyek fel. Ugyan nincs túl sok mugli ruhám itt velem, de azért bőven akad elég, hogy ne tudjak választani. A lehető legjobban szeretnék tetszeni Ericnek. Ha ránézek a kis plüss ajándékra, vagy csak egyszerűen eszembe jut a tegnap, belepirulok.
Végül is megint csak ruhánál döntöttem. Csak egy kis parfümöt fújok magamra, mert tisztában vagyok vele, hogy a vérfarkasoknak milyen kifinomult szaglása van, nem szeretnék túlzó lenni. Padmával mentünk le a Nagyteremhez, de ő ott elindult a Hollóhát asztalához, amíg én a Hugrabugéhoz, mert megláttam a már lent csücsülő Ericet. 
Karjaimmal hátulról átöleltem a nyakát és odabújtam. 
- Jó reggelt, farkasom.- suttogtam a fülébe, úgy, hogy még véletlenül se hallja más. Már elég nagy zaj volt a teremben, sok száz diák egyszerre csacsogott.- Hogy aludtál?
Lecsüccsentem mellé és nyomtam az arcára egy puszit, reméltem, hogy a háztársai és az enyémek nem bánják, hogy ma nem a saját asztalunknál eszem. 
Szedtem az előttem álló üres tányérra két szem virslit, meg egy kis mustárt és ketchupot. 
- Van mára valami terved?

Egy újabb nap köszöntött ránk, amit természetesen reggelivel kezdünk. Mivel hétvége van, nem kell az órákon punnyadni, de sajnos még semmilyen programom sincs.
Miközben egy szendvicset állítok össze, tekintetemmel körbe vizslatom a termet, hátha meglátom "őt". Azonban nem járok sikerrel. Így hát a farkas énemre összpontosítok picit. Ezt követően pedig a levegőbe szimatolok. Azonnal megérzem az ismerős parfümöt, ez Lisa!
Egy helyet szabadon hagytam a számára, hátha mellém ül és közösen reggelizünk. Amíg azonban csak az illatát érzem, a szendvicsemmel foglalkozok. Remélem le ül mellém!