Sherry & Thjalf

Mindig is szerettem a trófeákat, így nem meglepő, hogy a szombat délutánomból rászántam egy kis időt arra, hogy a trófeák között sétálgassak. Az arany(ozott) serlegek, kviddicskupák, plakettek látványa mindig is magával ragadott, úgy éreztem erőt meríthetek belőlük. Reméltem, hogy egyszer az én nevem is bele lesz vésve egy kupába vagy plakettbe. Akkor a gyermekeim is büszkén sétálhatnak végig a hosszú trófeatermen - de velem ellentétben - tudni fogják, hogy az apjuk neve is itt szerepel valahol a több száz serleg között. Én sajnos hiába keresném az apám nevét, hisz ő nem a Roxfortba járt. De mint már említettem ha a gyermekeim is ide járnak majd, ők bátran fogják keresgélni itt a Thjalf Osberg nevet.
Elkalandozó gondolataimból egy női hang zökkentett ki. Hátrafordultam, és Sherrilyn állt előttem, a hús és vér Sherrilyn. Gyönyörű vörös haja most kontyba volt kötve, de nekem így is tetszett.
- Szia - mondtam neki.

Vegyük úgy, hogy unatkoztam, és csak és kizárólag emiatt kezdtem kisebb körútra a Roxfortban. Normális esetben a szobámban maradtam volna tanulni, vagy esetleg az udvaron üldögéltem volna, szépen és csendesen, várva, hogy valami kisegér az utamba tévedjen... De egy kis változatosságot akartam. Első utam természetesen a nagyterembe vezetett, de ott nem találtam egy értelmes személyt sem, így onnan azonnal visszavonulót fújtam, és cél nélkül kezdtem bóklászni... Első emelet, második emelet. Unalmasak. Harmadik emelet, trófeaterem, egy ismerős arc... Az ajtónál azonnal megtorpantam. A hosszú, vörösesbarna haj, a kissé izmos test ismerős volt, és nem is tévedtem sokat, mikor az illetőben - mikor oldalra fordult - Thjalfot ismertem fel. Vészjóslóan elmosolyodtam.
- Szervusz.
A fiú hátrafordult, én pedig egy pillanat alatt magamra öltöttem a kis angyal álarcát, elrejtve ezzel, mennyire nem hagyott hidegen az az esti időszak, mikor megcsókolt. Bár, lehetséges, hogy felesleges volt színészkednem, mivel ha megérzéseim nem csaltak, jól tudta a dolgokat.
- Tudod - elindultam felé, de mielőtt túl közel értem volna hozzá, irányt változtattam, és egy nagyobb trófeát vettem célba, ami elég jó volt ahhoz, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. Közben persze a sértődött él a hangomból nem tűnt el. - Könnyen megsértődöm, ha valakinek egy ostoba tárgy fontosabb még nálam is. Mint például ezek a trófeák... - a fejemet oldalra fordítva, a szemem sarkából rápillantottam. - Remélem érted, mire gondolok, Hollóhátas nagyfiú.
Nem, nem voltam belé szerelmes. Legalábbis nem tudtam róla. Az pedig teljesen már téma, hogy jól néz ki, és sok lány még a Mardekárból is szívesen megismerkedne vele közelebbről. De persze ez engem teljesen hidegen hagy. Természetesen, hogyne... Dühösen nyomtam el egy sóhajt, mikor éreztem, hogy a kezeim vészesen megremegnek. Francba.

Sherrilyn szavai kissé megleptek, de igyekeztem ezt nem kimutatni. Talán sikerült is.
- Bocsáss meg - mondtam - Nem találtalak sehol, pedig kerestelek - szavaim igazak voltak, hisz tényleg kerestem a lányt. Többször is. Kétszer is jártam a Mardekár klubhelyisége felé vezető pincefolyosókon hátha rábukkanok a vörös üstökű Sherrylinre, de nem akadtam rá. A kastélyban is időnként kitérőket tettem az órákra - vagy klubhelyiségbe menet, hátha. De egészen eddig nem találkoztunk. Egyébként ha jobban belegondolok nem történt nagy gond, hisz annak a bizonyos első csóknak (bár csak Sherry részéről volt az) alig öt napja. És hát mi is az az öt nap? Öt nap semmi. Semmi ahhoz képest, hogy még rengeteg időt tölthetünk együtt. A tanév is nemrég kezdődött, van időnk rengeteg.
Sherrilyn arcán egy halvány mosolyt véltem felfedezni, de könnyen lehet hogy csak képzelődtem, hisz egy pillanat múlva már ugyanolyan komolyan nézett rám, mint az előbb.

Elhittem neki azt, amit mondott, de még így is pár pillanatnak el kellett telnie ahhoz, hogy hajlandó legyek teljesen felé fordulni, és tisztességesen a szemébe nézni. Őszinteség tükröződött bennük, mire megkönnyebbülten megeresztettem egy halvány mosolyt, de az szinte azonnal eltűnt az arcomról. Reméltem, hogy nem vette észre.
- Hiszek neked - egy-két lépést tettem felé, majd tisztességes távolságban megálltam. Igazából, mélyen tudtam jól, hogy nem kéne azt tennem, amit éppen a fejembe vettem, és ha helyesen cselekednék, már réges-rég a szobámban lennék, de... Túl unalmasnak találtam a mindennapi rutint. Thajlf pedig nem volt unalmas. Legalábbis eddig. Lassan, bizonytalanul újra mosolyt varázsoltam az arcomra. - Nos, ha már így összefutottunk, nem kapok üdvözlő csókot?
Csak pár pillanatig szerettem volna nem az a gonosz kis Mardekáros lány lenni, akinek hittek, és ehhez a helyszín, az idő és a társaság is pont tökéletes volt. Már csak az volt a kérdés, hogy a Hollóhátas mit gondolt. Egyáltalán, miért is volt az a dolog akkor a kvidiccs pályánál...?

Örültem neki, hogy Sherrilyn a csókomra éhezik. Én is ki voltam már éhezve egy kicsit, már ha szabad ilyet csinálni.
- Már hogyne kapnál - feleltem mosolyogva, majd közelebb léptem hozzá. Mivel egy fejjel magasabb voltam nála, így picit le kellett hajolnom, hogy megcsókoljam a lábujjhegyen álló Sherrilynt. Ajkai most vörösre voltak festve. Így nagyon vadítóan nézett ki, hát ha még a talárja se lett volna rajta!
Igazából örülhettem, hogy eddig eljutottam vele, és nem ijedt meg tőlem, és szaladt el ott, a kviddicspályán. És milyen jó lenne, ha esetleg ennél tovább is eljutna a kapcsolatunk! Elvégre még egyik nőmmel sem jutottam el odaáig. Olyan volt már hogy majdnem, de egy igazi kiadós szeretkezésben még nem volt részem - sajnos.

Megkönnyebbültem, és elmosolyodtam, mikor közelebb lépve hozzám megcsókolt. Lehet, hogy hülyeség, de minden kétségem elszállt, és csak ennek köszönhetően, bár... Az a nyomasztó érzés, hogy én nem lehetek szerelmes, nekem nem tetszhet senki, még ott maradt bennem, és nem engedte, hogy teljesen élvezzem a pillanatot. Felsóhajtva, és még mindig lábujjhegyen állva szakadtam el Thjalf ajkaitól, és öleltem át a nyakát. Az illata az orromba kúszott, mire újra egy mosoly terült szét az arcomon, és akaratlanul is erősebben markoltam bele a ruhájába.
- Szerencséd - suttogtam a fülébe, arra utalva, hogy engedelmeskedett nekem. Ha máshogy lett volna, talán már egy vödör fölött hajolna, különböző bogarakat engedve ki magából. Nem éppen gusztusos, de ez van. Példa arra, hogy tudok nagyon, de nagyon gonosz is lenni, főleg ha valaki megérdemli. - Tudod - újra az ajkára hajoltam, és egy gyors puszit nyomta rá, majd még annál is gyorsabban elhátráltam tőle, egészen az egyik trófeáig.
- Kíváncsi lennék arra, mit csináltál az elmúlt napokban - megvillantak a szemeim, ami szinte egyet jelentett azzal, amit sokan a Mardekárból már tudtak: gyűlölöm, ha a tulajdonom sokáig távol van. Hm, lehetséges, hogy sokan ezért kerülnek? Talán egy kissé betegnek tartanak? Meglehet, de ki vagyok én ahhoz, hogy ez érdekeljen?

Úgy éreztem, hogy fontos vagyok Sherrilynnek. Végre van egy nő az anyámon kívül, akinek a szívében egy külön helyet foglalok el. Ennek rendkívül örülök. És ez kölcsönös. Azt nem mondom, hogy szeretem, de mindenesetre vonzódom hozzá. Nagyon vonzódom. Annak is örültem, hogy érdeklődött felőlem, hogy mit csináltam amíg nem találkoztunk.
- Hát, csináltam ezt-azt - mikor ezt kimondtam, egy mosoly futott át az arcomon - Ittam egy-két üveg whiskeyt, és Filtwick rajtakapott. Aztán büntetőmunkát kaptam, és Bimba növényeit kellett trágyáznom. Elég ganéj munka, szó szerint. Emelett téged kerestelek, tanulgattam, kviddicseztem. Dióhéjban ennyi.

Elképzeltem, ahogy azokat az ostoba növényeket trágyázza, és tetőtől-talpig virágoktól koszos, és önkéntelenül is elmosolyodtam, sőt, nem sok kellett hozzá, hogy felnevessek. Mégsem tettem meg. Egyrészt, nem illett volna hozzám, másrészt, fent akartam tartani azt a látszatot, ami elterjedt rólam. Még Thjalf előtt is. Egyelőre.
- Megnéztem volna, mit szerencsétlenkedsz azokkal a növényekkel. Egy fotót megért volna. De azért - rosszallóan ráncoltam össze a szemöldököm. - Még mindig egy idióta kvidiccs mániásnak tartalak. Nem hiába.
Igen, mondhatni, hogy az én szememben ez volt neki a fekete pont, mert sehogy sem tudtam felfogni, hogy hogy lehet azt az időpazarló sportot élvezni és fontosnak tartani. Márpedig a Roxfortban - sajnos - sokan rajongtak érte, a legnagyobb bánatomra, de kicsit sem érdekelt, hogy ezért kinéznek páran maguk közül. Én legalább nem töltöttem napjaim nagy részét egy seprűn repkedve.
- Viszont amíg előttem nem kezded imádni ezt a sportot, addig elnézem neked - lágy mosollyal simítottam félre a haját, hogy újra a nyaka köré fonhassam a kezeimet, és közelebb húzhassam magamhoz, hogy élvezhessem az illatát. Megint.

Azt viszont nem értettem, hogy Sherry miért nem szereti a kviddicset. A kviddicset mindenki szereti, hisz egy nagyszerű sport. De hát ő tudja...ha nem hát nem, nem fogom erőltetni.
A harmadik csók is legalább olyan élvezetes volt mint az első kettő. Most viszont feltűnt, hogy Sherry rúzsa meggyízű. Az illata pedig leginkább egy frissen kisült vaniliás tekercshez hasonlított. Bármennyire is furán hangzik, annál jobb volt. Olyannyira hatott rám, hogy be is indultak bennem a nemi hormonok. Így hát kezemmel gyengéden megmarkoltam a nyakamban lógó avagy ajkamon csüngő Sherrilyn fenekét.
Nem tudtam, mit fog szólni hozzá, hisz akárhogy is nézzük, még csak 13 éves. Szóval valószínű nem akarja majd azt, amit én. Habár ki tudja...végül is mardekáros, nemde?

Merlinre mondom, hogy én semmi komolyabbat nem akartam a csóknál, legalábbis egyelőre. Sőt, azt sem hittem volna, hogy Thjalf akar, hiába volt egyre jobban forrósodó teste a kézzel fogható és tapintható bizonyíték... Csak akkor lettem teljesen biztos a dolgok állásában, mikor kezeit a fenekemre vezetve belemarkolt, én pedig ijedten megugrottam, elválva ajkaitól. Sejtettem, hogy az arcomon rémület tükröződhetett, és azt is, hogy a fejem pipacs piros, de nem törődtem vele, csak értetlenül néztem a Hollóhátast. A karjaim még a nyaka körül voltak, a pálcám pedig a taláromban, könnyedén használhattam volna, mégsem tettem, csak lesütött szemekkel álltam vele szemben, mintha nem is én lettem volna. Végül, hatalmas erőt merítve, felnéztem rá, majd gyengéden tolni kezdtem - szerencsére engedte - az egyik fal felé, végig a szemeibe nézve.
- Most... azt akarod? - hülye kérdés volt, biztos azt akarta.