Dumbledore és Cheekbones professzorok beszélgetése

Tettem nem volt méltó hozzám, mégis biztos voltam benne, hogy nagyobb hatással van a férfira, mint eddig bármelyik 'beszélgetésünk'. Hogy milyen értelemben azt nem akartam tudni.
Elhatároztam, hogy eleresztek mindent a fülem mellett. Szerintem Benedickt Cheekbones sincs annyira ostoba, hogy azt higgye: nem tudnám legyőzni egy párbajban. A tény, hogy végre nem csak a pálcámat emeltem föl, hanem tettem valami mást is örömmel töltött el. Picit sem éreztem magam idősnek fizikailag. Ahogy ült a mellkasomon, és igyekezett minél jobban beszólni nevetnem kellett. Oly szinten nevettem, hogy még a könnyem is kifolyt. Fájó jobb öklöm emlékeztetett tettemre, ezért alig bírtam abbahagyni. Biztos voltam benne, hogy Ben teljesen őrültnek néz- és ez így volt jó.
A nagy röhögés közepette azért arról nem feledkeztem meg, hogy oldalam mellé szorított kezembe a pálcát valahogy 'belevarázsoljam': Fawkes hang nélkül a kezembe adta a mágiát. Így mikor már nem könnyeztem az örömtől elkomorodott arccal szóltam Benhez. Kivételesen 'felnéztem' rá.
- Téved. Nincs köztünk száz év... Illetve úgy gondolom kézitusában sem győzhetne le, de persze volnának esélyei- elmosolyodtam- Bár, ami azt illeti nekem nem célom verekedni. Ez mégis jól esett...- testem teljesen nyugodt volt már hosszú percek óta, így miko most kigördültem alóla nem számíthatott semmire. Talpra szökkentem gyorsan, és egy nonverbális invito-val még messzebb küldtem tőle a pálcáját. A sajátomat a szívére szegeztem. Nem vártam meg, hogy felálljon. Ha most megteszi, akkor ritka bátor, vagy botor ember.
- Ide figyeljen!- zengtem, kék szemeimből eltűnt minden jókedv. Ritkán kellett ezt csinálnom, utoljára Voldemorttal szemben voltam ennyire komor- A mostani perctől fogva, ha 17 évnél fiatalabb, nem felnőtt korú boszorkánnyal fekszik le, higgye el, nagyon csúnyán megjárta- mondandómat megerősítve kiszórtam átkomat pár pálcamozdulattal. Ez nem volt legális, emberre más ilyet nem szórhatott, azonban tudtam, hogy nem lehet problémám belőle: ha Ben nem fekszik le fiatalabb lánnyal nem bizonyítható, ha pedig megteszi, és életbe lép a rontás( kívántam egy kicsit, hogy tegye meg), akkor kiderül minden. Egy dolog, hogy a Minisztérium szemet huny a dolog felett. Ha viszont kiderül a varázsom, kiderül Ben ügye. A mágusnép előtt nem hunyhat szemet e bűn felett senki- Most pedig kotródjon!- rivalltam rá, és pálcáját felé rúgtam.
Nem vagyok se kegyetlen, se gyilkos hajlamú ember. Azonban a tiszteletlenséget, a beképzeltséget, a hazugságot és a sunyiságot nem csak nem szerettem, hanem gyűlöltem.

Az egyik pillanatról a másikra a földön találtam magam, hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt. Aztán mikor az elmém is leért a földön fekvő testemhez, megvilágosodtam. Hiába zártam le az elmémet, egy pillanatra éreztem, hogy kutakodik benne valaki, és épp egy, a szexuális beállítottságával foglalkozó gondolatfoszlányt kapott el. Hmm, meglehet, hogy kényesen érinti a téma. Ezt akkor igennek vagy nemnek vegyem?
Tovább gondolkodni nem volt időm, mert a kép is elért hozzám. Az igazgató egy ugrással rám vetette magát - ilyen hevességet még senkinél nem tapasztaltam -, én pedig vele együtt hátradőltem a székkel. Az ülőalkalmatosságnak valószínűleg annyi, legalábbis a hang alapján. Feltűnt a pálcám hiánya, de nem is kerestem. Eleget éltem muglik között ahhoz, hogy ezt puszta kézzel is el tudjam intézni!
Megérkeztek az érzések is, mégpedig egy ütés képében. Az orrom vérezni kezdett, szóval valószínűsítem, hogy eltört, de legnagyobb szerencsémre varázsló vagyok, így azzal nem lesz gond, miután vége a kis partinknak.
Mikor minden körülöttem zajló dolgot felfogtam, megfogtam a rajtam térdeplő mérges Télapó vállát, és átfordítottam magunkat, hogy fölülre kerülhessek. Az orrom vére a szakállára csöpögött, de ez most egyikünket sem zavart. Legszívesebben behúztam volna neki egyet, de mégsem tettem.
- Megtehetném, hogy én is eltöröm az orrát, mint ahogy látszólag már megtette valaki, de nem fogom. Nem szokásom megverni valakit, aki vagy száz évvel idősebb nálam! - köptem a szavakat.
Igaz, megverni nem terveztem, de azért fel sem kelek róla. Először is nyugodjon le, és ne egy óvodás módjára próbálja elintézni a dolgokat, meg egyébként is, elég kényelmes itt nekem, ha már a székemet összetörte... Erre a gondolatra halványan elvigyorodtam, de mielőtt még az alattam fekvő személy kihívásnak venné, eltüntettem. Nincs szükség rá, hogy még egyzer megüssön, mert akkor már nem tartóztatom fel magam, és visszakézből repül az ütés, mint a hippogriff!

Az a túlzott higgadtság, és az érvek meggyőztek arról, hogy Benedict Cheekbones jobban tudott uralkodni magán, mint én. Ettől majdnem égnek állt a hajam. Figyelmesen hallgattam, csak magamban fortyogtam, nem mutattam semmi jelét annak, hogy belül a vulkán mintjárt kitör.
Az a baj, hogy igaza volt a mugliismerettel kapcsolatban. Tényleg többen jártak, és rejtélyes okból jól is teljesítettek. Az egyetlen megnyugtató dolog beszédében az volt, hogy kiderült: a lányok nem voltak szüzek. Bár ez újabb problémát vetett fel bennem, ezt meghagytam későbbre. Most a legnagyobb problémám az előttem ülő férfi volt.
Nyugodt hangon kezdtem, és nem gondoltam volna, mi lesz a dolog vége- Nos, akkor úgy érzem nincs több beszélnivalónk egymással. Az értékrendünk pár pontban eltér. Ezenkívül semmi probléma nincs magával, remekül tanít. És megjegyzem, meglehet az is, hogy velem van a gond, lehet az én értékrendem rossz: én nem feküdnék le a diákjaimmal még akkor sem, ha azok külön kérnék- Itt sajnálatomra kicsit belenéztem a férfi fejébe. Természetesen erősen körbebástyázta magát, mégis: pár régebbi gondolatfoszlányt sikerült elcsípnem. És az egyik iszonyat módon kiakasztott. Egy dolog, hogy ő mit tesz, és egy másik dolog az, hogy én mit; de a magánéletemnek ehhez semmi, de tényleg semmi köze nem volt. A mondatfoszlány, hogy lehet a férfiakat szereti verte ki a biztosítékot. A pálcám az asztal szélén hevert, és életemben először nem vettem a fáradtságot, hogy a kezembe vegyem. Annyira dühös voltam erre az emberre, hogy egy huszonévest megszégyenítő sebességgel és lendülettel, tigrismódra ugrottam át az asztal fölött, és löktem hátra székestül a tanárt. A pálcája kiesett a kezéből, így most ő sem tudott varázsolni. Jelenleg én térdeltem a mellkasán, ő pedig félig a széken feküdt. Mielőtt megszólalhatott, vagy megmoccanhatott volna behúztam neki egy akkorát, hogy éreztem: az orra, és az én kezem is súlyos belső sérüléseket szenved. Régen voltam már ilyen boldog, és felszabadult.

A legjobb érzés, ha sikerül a világ legnyugodtabb emberét kihoznod a sodrából. Azt, aki Voldemorttal szemben is teljesen higgadtan gondolkodott, minden komoly és jelentős dolgot nyugodtan átgondolt. És most itt ül előtted, dühtől csillogó kék szemekkel - megjegyzés: az én szemeim szebbek.
Sejtem, minek tarthat most, de még mindig nem tud érdekelni. Lehet, hogy őt nem érdekelték a nők, esetleg a férfiak, de engem igen. És szeretem a fiatalokat.
Oké, figyeljetek, jön a második felvonás!
Ezt is haláli nyugalommal hallgattam meg, csakúgy, mint a többi hatszáznyolcvannyolc alkalommal. Vettem egy nagy levegőt, eztán belekezdtem én is.
- Megjegyezném, hogy senki nem volt szűz eddig, szóval nyugodtan állíthatom, hogy a 16-17 éves lányai nem szende szüzek! Egyébként nekem is vannak elveim! Az említett korosztályon kívül nem vagyok hajlandó kapcsolatot kialakítani, akárhogy, akárhányszor könyörögnek! És marhára  nem kihasználom, mind tudják, hogy egyszeri alkalomra szól a dolog! És meg is értik, hiszen nagylányok már! És nem, egyik sem lesz prostituált, vagy a maga szavaival élve kurva! A három év alatt, mióta itt tanítok, kiből lett az? Csak egyet mondjon! Ja, nem, nem tud. Minden fiatal meghalt Voldemort hülye háborúja miatt, vagy elköltözött. Ha mégis talál valakit, az vagy kviddicsező azóta, vagy a Minisztériumban dolgozik!
Sőt, félre sem dobom őket! Ugyanúgy segítek nekik, ha van valami gondjuk, nem nézem levegőnek őket, sőt, képzelje, ha mégis rosszul viseli, hogy nem akarok többet, higgadtan megbeszélem vele, és képzelje: felfogja és megérti! Egyébként sok szeretettel várom az aggódó szülők leveleit, úgysem kapok mást, csak szerelmesleveleket. Nekik is megmondom ugyanezt, még fogadóórát is tartok, ha ezt óhajtja! Mellesleg emellett a házasodós törvény mellett úgysem lehetnek prostituáltak... - fejtettem ki gondolataimat.
Csak azért is mellőztem a "kurva" szót, hogy az orra alá dörgöljem, hogy én ebben a helyzetben is nyugodt maradtam, és még e pici káromkodást is mellőztem. Meglehet, hogy az elején kicsit megemeltem a hangom, de a mondandóm végére visszatértem a rendes hangerőmre és tempómra.
- És higgye el, tudom, hogy mit gondol rólam, illetve hogy inkább a halálba kívánna, mint ide, de muszáj megtűrnie itt. Egyébként sem lehet panasza a tanári munkámra. Ebben a három évben többen jártak mugliismeretre, mint valaha, és még jól is tanulnak - jegyzem meg halkat, alig észrevehető mosolyra húzva a számat.

Világ életemben nyugodt ember voltam. Persze ez nem igaz, de a fiatalkor már oly' régen volt, hogy azt nem számítottam bele. Nem is akartam...
Gondolatomat újrakezdve megint visszagondoltam olyan éles helyzetekre, amikor sikerült megőriznem a hidegvéremet. Rengeteg ilyen volt, sőt, szinte csak ilyenek voltak.
Hogy most mi lesz, azt nem tudom. Benedict egy undok féreg, a magam részéről bárhová kívántam volna, csak a tanári karba nem. De kivételesen nem én döntöttem az ilyen dolgokban, hanem az a bolond minisztérium! Már nagyon elegem volt belőlük, és most tudván, hogy szemet hunynak a diákok molesztálására- akár akarják, akár nem- nos, ez felettébb felbosszantott. Nehéz kihozni a béketűrésemből, de nem lehetetlen. A férfi pimaszságával kezdett közeljárni a dologhoz.
Bármit is gondol, egyátalán nem érdekes percre pontosan a magánélete, és az, hogy mikor melyik tanárral fekszik le. Csak reménykedni tudtam abban, hogy amjd megpróbál elcsábítani egy másik tagot is a karból, és egyszer végre valaki jól elküldi a fenébe, vagy megátkozza. Elképzeltem pár ilyen idilli képet, és máris jobb kedvem lett tőle.
Visszagondoltam a szavaira. Belemennek? Hmm... erősen elgondolkoztam, majd döntöttem- Rendben, akkor csinálja. Ha a diákok magaktól mennek bele, tegye meg nyugodtan, vegye el 16, 17 éves lányok szüzességét, aztán miután ezt megtette használja ki őket párszor, majd dobja félre egy sarokba az összeset. Úgyis mindig jönnek újak, nem igaz?- ha valaki nem ismer, beszédem alapján úgy gondolhatta, egyetértek az előttem ülő férfival- Azzal pedig, kedves Ben; ugye, azt szereti ha ezt suttogják a lányok a fülébe, ugye; hogy a lányok szülei halálra aggódják magukat elkurvásodó lányaik miatt, maga pedig még segít is nekik, bírkózzon meg egyedül. Bírkózzon meg azzal a gondolattal is, hogy egy bolond lány azért csinál magából egy riherongy kurvát, mert magát akarja; hogy ezért hagyja abba a tanulást, és ahelyett, hogy elmenne akár kutatónak, vagy hivatalnoknak elszúrja az egész életét. Mégis miért? Mert maga nem gondol másra, csak a szexre. Már előbb is javasoltam, hogy milyen intézményt látogasson fel. Ott a lányok tudják hogy kell csinálni... De maga tudja. Őszintén? Engem már nem érdekel. Ha ezt tovább folytatja, akkor rohadjon meg egyszer úgy, hogy sok elrontott élet szárad a maga lelkén. Én csak ennyit mondok- itt be is fejeztem. Hátradőltem, lezártnak tekintve az ügyet. Úgysem tehetek semmit. Ha a férfi feláll, és kimegy se szó se beszéd elássa magát még mélyebbre. Ha vitatkozik? Könnyen lehet, hogy pálcát, vagy kezet emelek rá rövid időn belül...

Ééééés elkezdte! Örvendjünk mind!
Hmm... ma kicsit bekeményített. Lehet, hogy idegesíti, hogy most nem tud mit tenni ellenem? Hát, sajnálom. Türelmesen és nyugodtan hallgattam végig, majd én szólaltam meg, egy cseppnyi félelem vagy megbánás nélkül.
- Dumbledore! - kezdtem, ahogy ő is. Bár én semmiképp sem szólítom a keresztnevén. - Hogy hogyan képzelem? Hogy őszinte legyek, egyszerűen. Mivel ők is belemennek a dolgokba, nem nevezhető zaklatásnak, és arról, hogy lefekszem a diákokkal, tudnak a Minisztériumban is. És nem tesznek ellene semmit, hanem elfogadják. Örülnek, hogy nem egy elvetemült feketemágus vagyok, akit hajkurászniuk kell. Egyébként ahogy hallom, mostanság úgyis az foglalkoztatja őket, hogy ne haljunk ki. Ehhez pedig - úgy sejtem maga is nagyon jól tudja - az kell, hogy az emberek lefeküdjenek egymással - fejtem ki szépen.
Ennek is örülhet, végre részletesen elmondtam neki a véleményem, nem csak annyi volt, hogy "Nem tehet ellene semmit, viszlát!". Ezt akár elkönyvelheti sikernek is, de nem az. Én döntöttem úgy, hogy elmondom.
- Mellesleg örülök, hogy ilyen jól informált a szexuális életemmel. Aurorával a dolog pontosan... - az órámra nézek. - ...7 órája esett meg.
Észrevehetetlen mosollyal az arcomon várom a reakciót.

Nem szerettem, ha kényszerítettek valamire. Benedict Cheekbones alkalmazása egy ilyen tény volt. Sajnos megmentette a féleszű öcsémet a börtöntől, így tartoztam neki ennyivel. De többel nem. Így az, hogy a diákok személyiségi jogait megsérti, bőven túl volt a tartozáson. Az irodámba hívattam.
Nem kellett sokat várnom, a professzor hamarosan kopogott, majd belépett az irodámba. Én az asztalom előtti székre mutattam, mire leült. Láttam, hogy csak arra vár, mikor fogom majd be, pedig még el sem kezdtem.
Nem szerettem megváratni semmit. Így belefogtam- Benedict!- emeltem meg a hangom. Kék tekintetem korántsem volt olyan barátságos, mint szokott- Egyetlenegy kérdésemre válaszoljon: mégis, hogyan képzeli ezt?!- hatásszünetet tartva folytattam csak- Ugye tisztában van azzal, hogy egy szó, és maga köt ki az Azkabanban? Még akkor is, ha vannak kapcsolatai? Az nem érdekel senkit sem, hogy munkatársaival mit művel akár a tanáriban, akár valamelyikőjük szobájában, de az, hogyha diákokkal fekszik le súlyos következményekkel járhat! És ezzel tisztában van maga is! Ha nem elég széles a választék, és Sinistra professzorra ráun esetleg, akkor nyugodjon meg, van a tanári karnak másik női tagja, illetve lesz új is holnaptól. Ha még mindig szűkében lenne a választéknak, akkor menjen el egy bordélyházba, és szórakozzon akkor, amikor már a munkaideje letelt!- hátradőltem, és vártam. Csak fürkésztem a férfit. Eddig mindig szép zóval, csendben próbálkoztam. Ennek most vége.

Benedict!
Sürgős megbeszélnivalóm van magával - igen, megint a szokásos téma!
Kérem, amint teheti, jöjjön az irodámba!

Albus
ui.: Nagyon finom ez a citrompor!

Remek, remek, újabb kioktatás. Megtehetném, hogy nem megyek oda, de végül is vicces hallgatni hetente a szentbeszédet, hogy ne teremtsek nagyon, nagyon közeli kapcsolatot a diákjaimmal. Akárhányszor mondja még el, akkor sem fogok lemondani erről a jó szokásomról. Ha már itt vagyok, jusson nekem is egy kis szórakozás! Kirúgni úgysem rúghat, mivel a Minisztériumnak is segítettem, illetve megmentettem a drága öccsét az Azkabantól. Szóval nem tehet ellenem semmit, csak beszélni tud. Vagyis próbál. Egész életemben nem voltam annyit egy embernél, mint amennyit Dumbledore-ral töltöttem ebben a három évben, de ez nem tudja megváltoztatni az életmódomat. És egyébként azt díjazhatná, hogy csak hatodéves meg hetedik évfolyamos lányokkal kezdek... Sőt, néha ők kezdenek ki velem! Mondjuk egyszer, a pályafutásom kezdetén becsúszott egy ötödéves lány is, de sokkal érettebb volt!
Szóval nagy örömmel elindultam a drágalátos igazgatóhoz, hogy meghallgassam hatszáznyolcvankilencedjére is ugyanazt a monológot, csak más szórendben. A kőszörny elé érve bemondtam a jelszót - citrompor -, és ráálltam a mozgólépcsőre. Az a szokott módon felvitt, én a szokott módon bekopogtam, majd az ajtó a szokott módon kinyílt, és én a megszokott unott képpel besétáltam.
- Üdvözlet, Igazgató úr, hívatott? - húztam baromi széles művigyorra a számat.
Mikor a székekre mutatott, leültem, és onnan vártam tovább, hogy mikor kezd el papolni.