Lisa & Darren

Lisa & Darren

Álmosan ücsörögtem a klubhelyiségben. Korán reggel volt még és persze ebben az a legrosszabb, hogy szombat. Ilyenkor nincs olyan ember a Roxfortban, aki képes lenne ilyen korán felkellni, még az okos és szorgalmas hollóhátasok sem. Én se szívesen követtem el ezt gyalázatos tettet, de hát muszáj volt, ha időben minden házimmal kész akartam lenni és még szórakozni is egy kicsit a haverokkal. Azaz inkább egy kis lecke és sok haverok. Elvégre hétvége van. Még akkor is ha hatodévesek vagyunk. De valahogy most a házihoz nem fűlik úgy a fogam.
Reméltem, hogy legalább majd egy ember valmilyen véletlen folytán egyszer csak lefog jönni és ő is majd álmos lesz és lesz ember, akivel majd beszélgetni tudok, méghamondjuk tőlem fiatalabb is lesz az illető, de sajnos lassacskán be kellett látnom, hogy erre szinte semmi esélyem sincs. Így hát nagyban neki fogtam megírni a bájitatan leckémet. Hála Pitonnak szenvedhetünk vele. Ez még az eddigieknél is hosszabb és bonyolultabb lesz, mint a házi, mint az évre gondolva.
Már majdnem teljesen kész voltam vele, mikoregyszer csak léptek zaját hallottam volna. Talán tényleg van még rajtam kívül egy olyan elvetemült ember a kastélyban, aki ilyenkor fel tud kellni? Ekkor láttam meg az évfolyamtársamat Lisa Turpint.
- Áh szia Lisa! Te ilyenkor? -kérdeztem tőle álmosan.

Késő estig a szobámban ücsörögtem az ablak előtt, éberen figyelve a csillagokat, még akkor is, amikor a legtöbb hálótársam nyugovóra tért. Egész éjszaka nem bírtam aludni, forgolódtam, félálomba merültem, felébredtem. A hajnal első sugarával viszont már én is felkeltem, nem bírtam tovább ezt a szenvedést. Hétvége révén magamra kaptam egy normális edző nadrágot, meg egy pólót és elindultam futni. Az üres iskolán átosontam és körbefutottam a tavat, majd gondoltam megnézem a reggelit.
A nagyteremben viszont még egy árva lélek sem volt, nem hogy kaja, úgyhogy lépteim a klubhelyiség felé vittek vissza. Nem elég, hogy az éjszaka nem sikerült aludnom, most még a futás is kimerített. Gondoltam reggeli után megpróbálom újra a találkát az álommanóval, de addig is, hogy elfoglaljam magam nekilátok a sok házinak.
- Jó reggelt!- hökkenek meg, ahogy az első éber emberrel találkozom, ráadásul nem is mással, mint Darrennel, akivel a legtöbb órám közös.
Kérdezés nélkül levetem magam a vele szemben lévő fotelba és az asztalon heverő pergamentekercseket kezdem el vizslatni a szememmel.
- Nem tudtam aludni.- vonom meg a vállam fáradtan. - Ez csak nem a bájitaltan beadandó? Emiatt keltél fel ilyen korán?
Úgy teszek, mintha én nem éppen most akartam volna hozzálátni. Végül is... szombat reggel van, ilyenkor délig kéne aludni és kipihenni a hetet nem rárakni még egy rakással. De mi a tanulás egy Hollósnak? Csupa móka és kacagás. De tényleg.

Lisa & Darren

Legalább nem csak én nem bírtam aludni. Igaz a kettő más, mint ahogy én levázolom, de a végeredmény ugyanaz. Csak éppen én a házijaim miatt, ő pedig azért nem aludt, mert nem bírt és inkább elment futni, mint ahogy látszik rajta, hogy futott. Á, tök mindegy, így-úgy is mindig túl gondolkozom és bonyolítom a dolgokat. És ez valljuk be, nem mindig szerencsés egy beszélgetés elején vagy közepén.
- Hát igen. -vallottam be mosolyogva.- Gondoltam, ha ezzel előbb készen leszek, több időm jut majd napközbe a szórakozásra. De mivel elég korán van, elég haszna vehetetlen vagyok erre a feladatra.Ami igaz is volt. Ha legalább mondjuk csak egy két órát pihentem volna tovább lehet, hogy felfrisselbültem volna, de akkor már szinte mindenki felébredt volna addigra, akkor meg ugyanott vagyok mint most. Ezzel pedig haladnom kellene, és nem az alvásról álmodoznom. De most inkább akkor félre teszem, hiszen van társaságom. Úgyis ezért könyörögtem, hogy ébredjen már fel valaki vagy történjen már valami, hogy ne egydül ücsörögjek itt.
- És te minden házival kész vagy? -kérdeztem jobb ötlet híján.

Igazából nem is tudom, miért csodálkozok azon, hogy ilyen korán már házit ír, éppen ellenkezőleg, azon kellene, hogy mások miért nem. Biztos még a nyár utószele vett erőt mindenkit. Na majd tavasszal a vizsgák előtt, nem is lesz olyan alkalom, hogy ennyi üres hely árválkodjon. Párunkat még az álom is itt fog elnyomni, szerencsére elég kényelmes fotelek.
A furcsa, hogy eddig mindig az idősebbeket láttam annyit tanulni, itt gebedni a tekercsek fölött folyamatosan és most mi vagyunk az idősek...
- Terveztél valami különlegeset? - kérdeztem rá az említett szórakozásra. Nekem most a tollasbál lenne a legszórakoztatóbb esemény, amire hivatalos vagyok már mióta. Nem is tudom, hogy ma éjszaka miért nem engedtek be. Talán valahol mélyen máris a vizsgáktól parázom.
- Ha-ha. - válaszoltam színtelen hangon, majd kicsit több érzelemmel folytattam. - Jó lenne, de még milyen jó! De sajnos még semmit nem csináltam, csak a csillagászat esszét írtam meg, de azt még hét elején adta fel Sinistra professzor. Eddig mindig vasárnapra halogattam a tanulást, de valamiért úgy érzem, ez idén már nem így lesz...- adtam hangot a félelmeimnek.
- Egy pillanat és jövök! - felszaladtam a hálónkba és a legnagyobb csendben átöltöztem, vigyázva, hogy nehogy felébresszek valakit. Magamhoz ragadtam a bájitaltan könyvemet, pergament és a pennámat, majd visszarohantam Darrenhez.
- Itt is vagyok. Mit szólnál, ha együtt csinálnánk tovább?- vigyorogtam rá, felmutatva a hozott dolgokat. A bájitaltan nem a kedvenc tantárgyam, nem gyűlölöm Pintont, mondjuk azért kicsit ellenszenves, de a tárgya valahogy nem köt le. Sokkal izgalmasabbak a csillagok és ami az univerzumban van, mint főzőcskézni gusztustalan állatokból és növényekből valami ihatatlan trutyit, amit aztán úgysem használhatunk. A tankönyvben úgy is benne van minden recept. Főzni is tudok szakácskönyvvel, főzőleckék nélkül, ráadásul még több méteres dolgozatokat sem kell írnom a cukor káros hatásairól... Teljesen fölöslegesnek tartom azt az órát.

Én éppen azt szeretem magamban, már ha lehet ezt így mondani vagy kifejezni, hogy soha nem tervezek el semmit. Jobb szeretm a spontán dolgokat. Mert legtöbbször, ha az ember eltervez valamit és belelovalja magát, hogy az biztos úgy lesz jó ahogy ő gondolja, nem csak neki, hanem mindenkinek is, valami biztos pont akkor történni fog és minden tönkremegy, amit olyannyira eltervezett és akart.
- Nem. Nem igazán. - vallottam be. -Inkább szeretem a spontább dolgokat.
Eddig tényleg a lecke írás a napom fénypontja. Ez így elég gáz az igazat megvallva. De ez az évünk már nem nagyon fog másról szólni, mint a tanulásról. Ezt már akkor is tudtuk mikor tavaly ötödikben az RBF-re készültünk. Az volt az első igazi nagy vizsgánk és akkor elmondták, hogy ennél már csak nehezebb lesz. Ugyan... ki hitte volna...
- Ó  csillagászati nekem is készen van már. Este még gyorsan megírtam. Nem tartozik a kedvenc tantárgyaim közé ezért is vettem annyira előre. - magyaráztam neki, de gondolom ő szereti ezt a tantárgyat mert egy kicsit megválltozott az arca mikorkiondtam, hogy a kedvencem. - Bocs ha ezzel megsértettelek. Gondolom te szereted. Igazam van?
Na ezt jól megcsináltam...
- Rendben, csináljuk együtt. -Mondtam, majd felé fordítottam a pergamenem és könyvet amit még tegnap este vettem ki a könyvtárból. Tisztában voltam vele, hogy milyen korán akarok felkelni, hogy elkészüljek szépen sorba mindennel, így hát a lehető összes könyvet kivettem, amiről úgy gondoltam, hogy kelleni fog.
- Így legalább több szem többet lát. - mondtam mosolyogva. - Velem csak annyi a baj, hogy mindig vagyok részletes ha sietni akarok. Könnyen átfutok egy pár lényeges dolog fölött.
- És történt veled mostanában valami izgalmas? -kérdeztem egy kis beszélgetést kezdeményezve, de inkább éreztem valami lüke kisgyerek kérdésének. Ennyire látszik, hogy mennyire összeszedett vagyok ma.

Elgondolkodtam, hogy én vajon mennyire vagyok spontán? Unatkozni nem szoktam és általában a frissen jött ötletekben benne vagyok rövid átgondolás után, de azért néha megtervezni is jó az eseményeket. Különben a világért sem állítanék be idegenekhez, még ha hívnak is csak úgy. Vagy ha valamire jegyet kell venni jóval előbb, vagy kviddics meccs van. A fix pontokat úgy bele szoktam kalkulálni az életembe.
És persze álmodozni sosem árt, még ha a dolgok nem is úgy történnek, ahogy a képzeletemben. Sőt, unalmas is lenne kétszer átélni ugyanazt.
- De azért a Roxmortsi hétvégén te is lejössz, nem? - mosolyogtam kedvesen, hisz már alig várom. A nyári szünetben nem sok lehetőségem volt vásárolni semmi varázslatosat. Az Abszol úton is csak egy gyors délutánom volt, amikor a tankönyveimet beszereztem, minden időmet lekötötte a húgicám. De Roxmortsban majd beszerzem az éves édességadagomat, hisz még ha nem is eszek belőle sokat, az a gyengém.
- Igen, szeretem. - mosolyogtam megint kényszeredetten. - De megértem, ha más mást szeret, különbözőek vagyunk. Például kviddicsezni sosem tudnék, bár nézni még jó. Te jelentkezel idén a csapatba?
Magam elé húztam az eddig kész irományt, semmit nem tanultam még rá, csak amennyit előzetesen készültem az órára, meg amit Piton mondott ott, de így is találtam valamit. Felcsaptam mellé a könyvet is, hogy ellenőrizzem.
- Szerinted itt nem édesgyökér lenne a megfelelőbb?- kérdeztem ártatlanul, hátha nincs igazam, akkor viszont nem akarok felsülni. Visszatoltam elé a pergament arra a részre mutatva, majd tintába mártottam a pennám és felírtam a címet.
Írás közben megálltam és felpillantottam. Elemeltem a pennát is, hogy nehogy összemaszatoljam, miközben beszélek.
- Megkaptam a levelemet a minisztériumtól...- bár nem volt rajtunk kívül senki a társalgóban, a hangomat mégis lejjebb vettem. Na igen, lehet, hogy emiatt nem tudtam aludni az éjszaka. Bár tudtam, hogy előbb utóbb be fog következni és bár nem ismerem annyira a jövendőbelimet, csak látásból, annak azért örülök, hogy a minisztérium nem egy Mardekáros srácot választott mellém. Ott aztán lenne perpatvar, egyikük családja sem látna szívesen a családban egy "sárvérűt"...

Ó, a Roxmortsi hétvégékért élek-halok. Mindig lemegyek, ha esik, ha fúj, ha havazik. Teljesen mindegy. Történhet ármi, én mindig mindenáron lemegyek, hogy beszerezhessek magamnak ezt-azt meg persze a legfiatalabb húgomnak is, mert ő majd csak jövőre jöhet a Roxfortba és még akkor sem mehet le Roxmortsba. Szóval megismertetem vele előre az itteni ízeket. Bár gondolom Rebecca is küld majd neki ezt-azt, de így majd anyáékkal is osztozkodhat. Ami másért még lemegyek az nem más, mint a vajsör. Mindig megiszunk egyet a többiekkel. Azaz egy amit sosem hagyunk ki.
- Hát persze, hogy lemegyek. Soha nem hagynám ki. - mondtam mosolyogva az eddigi roxmortsos emlékekre visszagonndolva. - De a kérdésedből gondolom, hogy te is lejössz, igaz?
Kviddics...
- Repülni nagyon szeretek, Rebeccát isén tanítottam meg, de a kviddics nem igazán az én műfajom. Maximum csak hobbi szinten. Nem igazán bírnám, ha a mardekárosok csak úgy simán lelöknének a seprűről "véletlenül"... - mondtam neki őszintén. Tényleg nem bírnám, ha csak úgy büffölhetnének, még Piton egy szót sem szól, vagy amég a MUngóban nem kötök ki...
Lisa kedves lány. Nem is gondoltam volna, hogy vele ennyi mindenről el lehet beszélgetni. Olyan megértőnek tűnik.
- Édesgyökér? Mutasd! - mondtam és elkezdtem nézegetni a pergamenem és a könyvet. - De igazad lesz. Ezt itt nagyon elírtam. Kösz, hogy szóltál.
Majd fogtam magam és elkezdtem át írni az egészet, mert Piton nem az a fajta, aki elfogadja az átírt vagy átfirkált házi feladatot. Előbb dobja ki, mint hogy megnézné...
Hú, a minsiztériumi levél. Elvieg mostanra már mindenkinek meg kellett, hogy kapja a minisztérium döntését a MI jövőnkről... Egyszerűen nem értem, hogy mire kellett ez nekik. Vér higítás. Oké ez egy ideig még normális, de hogy megszalyák az embernek, hogy kit kell elvennie, és hogy kivel kell családot alapítani, aminek egyszer be kell következnie, mert gondolom gyerekeket előbb-utóbb mindenki akar... Mondjuk én is csak úgy tudom elképzelni a jövőmet, hogy egyszer talán valamikormegnősülök és lesznek gyerekeim. De ezt mind nem azért mert valaki kitalálta, hogy nekem ezt a nőt itt el kell vennem, mert ők így gondolják jónak.
- Hát igen. Én is. - mondtam elkomolyodva. - Nagyon rosszat kaptál?
Muszáj volt megkérdeznem, hiszen annyira szomorúnak tűnt emiatt. Nagyon remélem, hogy nem mardekárost fog mondani. Azokat nincs Isten, hogy valakikibírja, aki... hát hogy is mondjam... magamfajta.

Akkor végső soron tekinthetem én is spontánnak magamat.- állapítottam meg magamban a válaszát hallva. Hisz azért van, amit ő is  előre tervez. Ettől, meg a közelgő kimenő hétvége reményteli gondolatától apró mosoly futott végig az ajkaimon.
- Igaz!- vágtam rá. - Imádom azt a kis falut, annyi minden felfedezni való van ott. Kíváncsi lennék, hogy készítik azokat a finomságokat, a vajsört meg a lángnyelv whiskey-t. Igaz, az utóbbiba csak egyszer kóstoltam bele, de rendesen átmelegített. Mondjuk a mindenízű drazsét már nem biztos, hogy jó lenne tudni, miből van.
Kicsit megeredt a nyelvem, és éberebb is lettem a témától. Tényleg foglalkoztat, hogy hogy készítik. Vajon én is képes lennék ilyesmit csinálni? A húgom biztos egész nyáron evvel nyúzna onnantól kezdve, de talán nem bánnám.
Megértően bólogattam. Igen, ebbe bele sem gondoltam, milyen lehet egy meccs velük. Általában jól játszanak, mint a Griffendélesek, de szolidaritásból a saját csapatunknak szurkolok, bár azt is meg kell hagyni, hogy a legbecsületesebben a Hugrabugosok játszanak.
- Azért nem hinném, hogy az olyan gyakori lenne. Hisz ha csak rajtuk múlna, akkor folyamatosan játékosok potyognának az égből...- kuncogtam. De őszintén belegondolva leolvadt a mosoly az arcomról. Igazán fájhat leesni. Ilyen szempontból egy földhözragadt kis boszi vagyok, aki az égbe vágyik.
Rátértem a "párválasztós" témára. Letettem a pennát, hogy még véletlenül se okozhasson pacnit sehol, ahogy remegek. Nem is tudom, miért vált ki ez belőlem ilyen érzéseket. Olyan vagyok, mint egy kis lázadó, hisz végül is a törvény ellen vagyok.
- Végül is nem, Hugrabugos, nem ismerem, csak láttam néha a folyosón, azt hiszem a kviddics csapatukban is benen van.- mondtam csöndesen. - De Merlin szakállára még csak 16 éves vagyok! -tört ki belőlem. - Egy év múlva pedig házasodjak össze valakivel, akit egyrészt nem ismerek, másrészt még mindig csak 17 éves leszek!
Vettem két mély levegőt, beszívva tartottam egy darabig, majd lassan kifújtam. Nem gyakran vagyok ennyire mérges, de a Mágiaügyi Minisztérium most kihúzta a gyufát!
- Egyébként meg maguk alatt ássák a fát.- folytattam valamivel nyugodtabban. - Azt hiszik, hogy így több varázsló fog születni. De az a helyzet, hogy ez lehet, hogy igaz, viszont csak aranyvérűek... Illetve mugliktól még olyanok, mint én. Ez csak mélyebbre fogja ásni a társadalmi határokat.
Talán a Mardekár ház átveszi az uralmat a suli felett. Akkor én még hálás lehetek, hogy időben születtem. Hisz így is sokszor gyűlölködve néznek rám, gőgösen. Nem akarom, hogy az én gyerekem ilyen legyen, és hiába hiszek a szülői nevelésben, ha olyan környezetbe kerül, akkor az ottani szokásokat fogja átvenni...
- Veled mi a helyzet? Ismered, akit kaptál?- érdeklődtem a leendő párjáról.
Egy biztos, ez a rendelet most jó pár évig elég pletykálni valót szolgáltat a varázslótársadalomnak.

Hát igen. A roxmortsi kis falu. Nem találkoztam még olyan roxfortossal, aki ne ment volna le legalább egyszer és ne ragadt volna ott valahol, ami majd végül baráti társaságának törzshelye lett. Na jó persze kivétel azok a diákok, akik még nem rendelkeztek az efféle jó dolgokkal. Gondolok itt az első és a másodévesekre. Mindig olyan rossz úgy eljönni a klubhelyiségből, hogy látom ők ott végig tanulják a napot vagy a könyvtárban miközben mi lent jól érezzük magunkat. Milyen ez már? Belegondolva tudom, hogy engem se sajnált senki, mégis különös érzés.
- Na igen, a drazsé. Én nagyon imádom mai napig. Nálunk ilyen hagyományféle a fiúkkal, hogy a vonaton amég nem érünk ide a Roxfortba teszteljük az ízeket. Tudod, hát ha csináltak-e már valami jobbat az eddigieknél vagy hasonló. - magyaráztam neki nagy lelkesedéssel. Bár nem hiszem, hogy a lányok is csinálnának efféle dolgokat. Valahogy nem tudnám egyikből sem kinézni, hogy ülnek a vonaton és egymást dobálgatják drazséval. Elég érdekes látvány lenne az biztos.
- Hát, inkább akkor sem. A kviddics nem igazán nekem való így iskolán belül. - mondtam lezártnak tekintve a témát. Nem igazán szerettem a kviddicsről beszélgetni. Nem azért mert nem szeretem, én nagyon is szeretem, sőt imádok kviddicsezni, de csak így haverokkal. Egyszer játszottunk csak így poénból egy másik csapattal, akkor is másnap a gyengélkedőn ébredtem. Nem volt egy felemelő érzés az már biztos.
- Egyetértek. A minisztériumnak is vannak határai és azt hiszem, hogy most lépték át azt a bizonyos határt. Hozhatnak jövőbeli rendeleteket, hogy jobb legyen a varázslóknak, és hogy fent tudjuk magunkat tartani, de hogy nekünk, a fiatalságnak akarják megszabni, hogy a jövőben hogyan és kivel éljünk, ez elfogadhatatlan számomra. - mondtam kiakadva. Főleg ha eszembe jutott, hogy én éppen egy aranyvérű mardekárost kaptam. Ötletem sincs, hogy mit fog hozzám szólni, mert hát valljuk be én még életemben nem beszéltem vele, sőt azok után, hogy megkaptam a levelet, még csak jobban kerülni kezdtem őt. Lehet, hogy ez nem valami kedves és jó ötlet volt részemről, de én inkább így védem magam még egy ideig attól, hogy kínosabbnál kínosabb helyzetekbe kerüljek.
- Nem. Nem ismerem. -valltam be őszintén. - Az én kirendelt párom egy aranyvérű mardekáros lány lett.
Ennél többet nagyon nem tudtam kinyögni, még ez is eléggé nehezen ment, hogy egyszerre kitudjam magamból lökni ezt a mondatot. Bár lehet, hogy lehetnék kedvesebb is azzal a lánnyal. Mivel ha nem ismerem nem tudatom hogy ő olyan-e mint Malfoyék vagy sem. Egy próbát már csak megér. Nagyon remélem, hogy jól fog elsülni.

Mosolyogva hallgatom a kis történetét a mindenízű drazséról. Mondjuk az a vonat út tényleg hosszúnak tűnik néha, de mi lányok sosem fogyunk ki a témából, legyen az pletyka vagy sem. Szóval az édesség kóstolgatás az szigorúan a roxmortsi hétvégére korlátozódik, illetve karácsony utánra.
- Egy élet is kevés ahhoz, hogy tényleg minden ízt megtalálj. - kontrázom én is rá, ugyanazzal a hévvel.
Csak bólintottam, jelezve, hogy nekem így is jó, ha nem hát nem. Pedig ráférne a csapatra egy kis friss lendület, ha bármi esélyt is akarunk a Griffendél meg a Mardekár ellen. De ezt majd akkor megvitatom valaki mással.
Nem sokat segített rajtam a tény, hogy egy véleményen vagyunk, hisz a rendelet még mindig köt.
- Azon tanakodom, hogy valami lázadást, vagy tüntetést értelmes lenne-e kirobbantani. Én nagyon félek az ilyesmitől, hogy például a megtorlás súlyosabb lesz, de ez...- a hangom elfulladt mérgemben és izgatottságomban. -, ez tűrhetetlen!
Inkább rá tereltem a témát, mert én nem túl sok mindent tudtam mondani a kirendelt páromról, csak annyit, hogy az, hogy ennyire felhúztam magam, nem ellene irányul. Lehet, hogy páran jól járnak ezzel a rendelettel, de kétlem, hogy mindenki.
- Ó, sajnálom.- néztem rá együtt érzően. Na tessék, erről beszéltem.- Azért nem biztos, hogy olyan rossz! A Mardekárosok sem mind egytől egyik gorombák. A teszleg süveg csak azt mondta, hogy ,,agyafúrt, s ravasz" diákok kerülnek oda és nem csak a szemétkedő felsőbbrendűség képzetes, mufurc fajankók. - próbáltam jobb kedvre deríteni.
Találkoztam már jó fej Mardekárossal... például ott van Lana! Nem mindenkinél a gyűlölködés az elsődleges. Kicsit persze öncélúak, de ezt azért csak nem lehet hibaként felvetni. Végső soron mindenki magát tartja a legfontosabbnak, ha nem így lenne a világ tele lenne Teréz anyákkal...
- Mondjuk egy fiúnak könnyebb szerintem.- folytattam a témát ott, ahol abbahagytuk.- Nektek nem kell gyereket szülni és a házasság eddig sem szabott gátat soha. Összefeküdni valakivel, akihez tulajdonképpen semmi közöd nem nagy kunszt. Csak utána a 9 hónapos tehercipelés meg még utána a gyereknevelés. Ennek a fő része a nőre szakad. - fortyogtam tovább.

Minden ízt megtalálni? Az maga a lehetetlenség. Még egy emberrel sem találkoztam, aki bármikor is megkóstolta volna ténylegesen az összeset. Sajnos nem mindegyik dobozba tesznek bele mindent. Igazából ötletem sincs, hogy hogyan is készítik, de azért egyszer megnézném miként is művelik ezt az egészet. Marha nagy buli lenne, főleg még ha a többiek is jönnének, azt hiszem egy hétig feküdhetnénk a gyengélkedőn gyomorrontással. Imádna minket Madam Pomfrey.
- Az már igaz. - mondtam még mindig mosolyogva és a drazsékra gondolva.
Tüntetés? Lázadás? Úristen, hát ezekre én eddig nem is gondoltam. Úgy voltam vele, hogy majd lesz úgy is valami, vagy majd hogy ott lesznek az aranyvérűek akik majd lázadnak és mi pedig majd ennek élvezhetjük a gyümölcsét és nekünk se kell összeházasodnunk egy vadidegen emberrel, mert valljuk be ez egyébként így van. De Lisának igaza van. Bármennyire is lázadoznak itt az aranyvér mániások, ők nem tudnak minden követ megmozgatni ez ügyben, szóval úgy tűnik eddig, hogy nekünk is be kell szállnunk a buliba. micsoda élvezet lesz. Olyan, mint egy sztrájk! csak lehetőleg az idióta táblákat és kántálást hanyagoljuk, mert mint azt már annyiszor láthattam, egyik sem célravezető, vagy nagyon, de nagyon kitartónak kell, hogy legyen vagy legyenek az emberek. Sok mindenen múlik majd. És hát igen, persze, hogy utána jönni fog a minisztérium által jött megtorlás, mert hát biztosan ki fognak találni valamit ígyis- úgyis ellenünk, hogy elrontottuk az ő rendeletüket.
- A lázadós rész rendben van, tetszik. De a megtorlás rész egy kicsit nem átgondolt. nagyon sok jó tervvel kell kiállnunk, ha győzni akarunk ebben a "háborúban". - mondtam mint egy igazi hadvezér és még ki is húztam magam, de ez persze csak poénból volt, hogy ne sodorjon el minket a rossz hangulat magával.
- Ezen már én is gondolkoztam, de az ember akkor is hogy menjen oda hozzá? Mert az mégis milyen gázul hangzik, hogy 'Hello jövendőbeli Mrs. Madley, legközelebb megyünk együtt Roxmortsba?' Ez eléggé, hát hogy is mondjam... érdekes lenne. - nyögtem ki végül, de ez akkor sem a legmegfelelőbb szó volt rá. Tudtam és éreztem is.
A fiúnak könnyebb... Minden lány csak ezt tudja mondogatni, pedig nekünk is van szívünk és mi se fekszünk le akárkivel és akárhol. Jó hát vannak kivételek, de én az a tipikus jó fej srác vagyok, azaz annak tartom magam. mivel a szüleim elég régimódiak, így hát én is az lettem, szóval szerintem mindennek meg van a saját menete, még az udvarlás terén is. Azaz érzésem, hogy Lisa nem találkozott még "normális" fiúval. De inkább csak csendben hallgattam a véleményét.

Mosolyogva nyugtáztam, hogy egy véleményen vagyunk. Bagoly Berti drazséiról. Az a baj, hogy túl kíváncsi vagyok ilyen téren is, és nem nyugszom, ameddig mindent kóstoltam! Vagy legalábbis ez egy tökéletes indok, hogy mindig megtömjem magam...
Mosolyogtam rajta, hogy úgy beszél, mint egy Griffendéles, csak ők valószínűleg tényleg így gondolkodnak. Mármint, hogy tenni fognak ellene. Főleg, ha őket is Mardisokkal osztják össze. Én személyesen tuti nem állnék előre a csatában.
- Félek a konzekvenciáktól. - ismételtem önmagam elbátortalanodva. - Annyi kegyetlen módon büntethetnek! Egyik porcikám sem kívánja, hogy a dementorok közelébe kerüljek.
Elgondolkodva fogtam meg a pennát és szórakozottan rajzolgatni kezdtem egy üres pergamenre. Ebből a háziból már úgysem lesz most semmi.
- Értem. Tudom, milyen rossz ez így.- rágcsáltam a számat, azon agyalva, hogy hogy tudnék neki segíteni.- Talán ha baglyot küldenél neki, randira hívással?- vetettem fel.- Az romantikus lenne!
Kicsit elpirulok, hogy ezt pont én mondom neki. Végül is, nem vagyunk olyan közeli kapcsolatban, hogy ilyen személyes tanácsot adjak neki. De hátha ezt nem tudja megbeszélni a fiúkkal, és senki mással... Remélem, nem is tudom, nem haragszik meg rám.
- Vaaagy - kezdek bele megint gondolkodva, ha már nekikezdtem, akkor nem hátrálok meg.-, mit szólnál ahhoz, ha nem is randira hívnád egyből, hanem csak ide a tóhoz. Az is hangulatos, estefelé. Még nincs annyira hideg, de lehetsz lovagias és odaadhatod neki a felsődet.- pötyögtettem a pennámat a lapra. Egy sor romantikus forgatókönyv átfutott az agyamon, de talán egyik sem valósítható meg az életben.

Dementorok? Dementorok? Hiszen azért már csak nem fognak minket az Azkabanba küldeni vagy esetleg bezárni, mert nem akarunk összeházasodni valakivel... Ez nem lenne tisztességes. Egyszerűen brutális és barbár büntetés lenne azokra a fiatalokra nézve, akik csak nem akarják egy ismeretlennel összekötni az életüket, a jövőjüket... egyszóval mindenüket. Csak kerüljek be a minisztériumba, hogy eltöröltethessem ezt a rendeletet. Úgy beszélek, mintha annyi befolyásom, pénzem vagy időm lenne, hogy ezt az egészet megvalósíthassam. Ha már az olyan nagy aranyvérű családok, mint például a Malfoyok nem tudnak ez ellen semmit se tenni, akkor én ugyan mit tehetnék? Elfogadom a sorsomat. Jobbat és okosabbat nem tudok tenni.
- Ne félj tőlük. Nem bánthatnak. - mondtam neki lágyan elmosolyodva. Két húgom is van, mind a kettőt nagyon imádom - amit persze hangosan soha nem ismernék be - de még mindig nem tudok mit kezdeni egy lánnyal amikor vigasztalásra szorul ilyen téren, mint például a jövője vagy a dementorok.
- Szóval legyek kedves és... romantikus... - mondtam mint aki alig akarja fel fogni ezt az utolsó szót. Nem is ismerem azt lányt és mégis futkossak utána, hogy elég romantikus legyek, hogy elfogadjon. Ebbe belefájdul az ember feje.
- Hm... ez a tavas ötlet nem is olyan rossz. - mondtam elismerően Lisára mosolyogva. Sőt, ez az ötlete nagyon is tetszett. Imádok a tónál ücsörögni és nézi a polipot ha előbújik. Ott szoktam a legjobbakat gondolkodni vagy csak lazulni ha már besokalltam valamitől vagy valakitől.
- Esetleg nincsenek még ötleteid, amik segíthetnek nekem ez ügyben? - próbáltam olyan lazának tűnni amilyen lazán fel lehet tenni ezt a kérdést, de legszívesebben bokán rúgtam volna magam ez az idióta kérdés miatt. Ezerszer szebben vagy normálisabban fel lehet tenni egy ilyen egyszerű kérdést, de most először életemben kérek tanácsot egy lánytól, hogy randira hívjak egy másik lányt és ez a helyzet számomra új. Remélem nem fog bunkónak vagy idióta képzelni emiatt. Szörnyű lenne...