Darren Madley

DARREN MADLEY || DARREN || 16 || LIAM PAXNE

Teljes név: Darren Madley
Születési idő: 1980. augusztus 22.
Születési hely: Anglia, London
Élőhely: Anglia, London
Pálca: 13 hüvelyk, szilfa, egyszarvúszőr
Foglalkozás: tanuló.

Ilyen vagyok....

Ha már magamról kell írnom, akkor kezdjük a külsőmmel, ami nem éppen az utolsó... Hajam világosbarna, hullámos, legtöbbször rövidre van vágva, de néha hagyom megnőni egy kicsit, bár nekem mindkettő igen jól áll. A szemeim is szintén világosbarnák, mégis oda vannak értem a lányok kisfiúsan aranyos arcom és mosolyom miatt. Magasságom úgy nagyjából 175 és 180 centiméter közé tehető, súlyom pedig 65 és 70 kg közé.
Hétköznapi viseletem a mugli ruháim, ami sportcipőt, farmer, és egy jó polót foglal magába, de persze a Roxforton belül az egyenruha viselése kötelező. Így csak hétvégéken és szünetekben van lehetőségem a kényelmes darabokra.

És most hadd szóljak nagyszerű belső tulajdonságaimról is. Igen optimista vagyok, mindig próbálom a dolgok jó oldalát nézni, még a legsötétebb dolgoknak is. Kedves, segítőkész, okos, becsületes embernek tartom magam, de olykor-olykor azért belőlem is kibújik az ördög és gonoszkodok másokkal. Egyszerű poénokat kell elképzelni, amik még viccesek is nem szokásom túlzásokba esni. Általában vicces vagyok , de néha persze nekem is vannak rossz napjaim, de akkor rettenetes a közelemben maradni, mert akkor mindenkibe belekötök.  
Szeretek barátkozni, szórakozni, hülyéskedni a haverokkal és imádom az ördögi húgaimat.

Az én történetem....

Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán ott ahol mindenki más is szokta, ahogy már annyira megszokott... A legelején. Édesapám és édesanyám is mugli.  A megismerkedésük egyszerre volt különleges és furcsa, de most itt nem ez a lényeg. Egymásba szerettek és nem sokára össze is házasodtak. Három gyermekük lett, és én lettem az első.  
1980. augusztus 22-én születtem, Angliában Lodonban egy nyugodt kis házban. A szüleim nagyon örültek nekem, mivel én vagyok az első gyermekük, ezért mindentől óvtak, féltettek, hogy semmi bajom ne lehessen. Teltek-múltak az évek, én pedig egyre csak nőttem. Meg tanultam járni, beszélni. Amint ezeket elsajátítottam máris felfedezni indultam a körülöttem lévő számomra nagyvilágot, ami igazából csak a házunkig terjedt. De azt lehetőleg a legnagyobb vadsággal, ami egy gyerektől telik. Mindenféle rejtekhelyeket felkutattam a házban. Akkoriban ez volt a nagy szenvedélyem. Anyáék mindig egy kicsit furcsának tartottak, mert mindig sikerült valami érdekeset csinálnom.
Majd pár év múlva újabb játszó társam akadt. Megszületett a húgom. Apa és anya Rebeccának nevezték el. Alig vártam, hogy felnőjön, hogy megtaníthassam mindenfélére, amiket már én is tudtam akkoriban. Nem is kellett sokáig várni és mi máris cinkostársak lettünk. És ezek után együtt csináltuk otthon a különösebbnél különösebb dolgokat. Versenyeztünk, hogy ki csinál több furcsaságot a házban. És akkor már egymás vetélytársai voltunk, amég apáig ismét be nem jelentették, hogy lesz egy kistestvérünk. Rebecca nem igazán örült neki. Az első kérdése rögtön az volt, hogy miért. Nekem nem volt ellenemre. Nem voltam oda érte, de nem is fakadtam ki úgy mint a húgom. Elfogadtam. Majd mikor megszületett mind ketten örültünk neki.  Ő is lány lett, akárcsak Rebecca, de neve Jessica lett.
Bővült a csapatunk és néha még nagyobb galibákat okoztunk otthon, de hát hárman voltunk. Mást nagyon nem is várhattak volna tőlünk. Annyiban volt más Jessica, hogy ő sosem szállt be a mi "furcsaságainkba". Ő mindig kis dolgokat csinált, nem nagyon feltűnőeket. Először nem értettük. Azt hittük, hogy csak nem akar velünk játszani és mindig hívtuk, de utána csak megvontunk a vállunkat, hogy rendben van akkor ne gyere.
Majd eljött az én nagy napom. Egyszer csak egy nagyon különös külsejű ember látogatott meg minket és a furcsaságaimról beszélt anyuéknak. Hogy ez igazából természetes tudás ott, ahonnan ő jött. Elmesélte, hogy ő igazából egy iskolának az igazgatója, amit Roxfortnak hívnak és ott a fiatal boszorkányokat és varázslókat tanítják mindenfélére. Apáik egy kicsit megszeppentek de nagyon örültek annak, hogy igazából nem fura vagyok csak egyszerűen varázsló. Sok utasítást kaptunk ettől az embertől, akit Albus Dumbledorenak hívnak. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz az iskola, a tanáraim, a diákok akik körül fognak venni. Nagyon vártam.  
El is mentünk az Abszol útra vásárolni, ami nagyon izgalmas volt. Mindenhol taláros varázslókat és boszorkányokat láttunk süveggel a fejükön. Voltak nagyon érdekes szerzetek is. Majd mikor minden meg volt, a család ki is kísért engem a vonatomhoz. Nagyon furcsa volt az átjáró, de hála Dumbledorenak nem tudtunk eltévedni. Mikor átértünk nagyon csodálkoztam, hogy milyen más is ez az egész, mint ahogyan elképzeltem. Mielőtt elindult volna a vonat gyorsan elköszöntem a családomtól és felszálltam a csomagjaimmal együtt.
A megérkezés is csodás volt. Egy hatalmas óriás ember csónakokkal vitt minket egészen a suliig, még a felsőbb évesek valami mással mentek. Nem igazán tudtam megfigyelni, hogy mivel, mert nekünk sietnünk kellett a csónakokhoz.
Majd amikor odaértünk és a fejemre helyezték a Teszleg Süveget, az jó hangosan kimondta, hogy a Hollóhátba vettek fel. Sok kellemes évet köszönhettem a Roxfortnak. Ez volt a második otthonom.
És lassacskán az idősebbik húgom is felnőtt annyira, hogy kövessen engem az iskolába. Ez akkor volt, mikor negyedéves lettem. Anyáék a lelkemre kötötték, hogy vigyázni fogok rá. Hát így is tettem. Szinte le sem vettem róla a szemem, és ő is állandóan a nyakamon lógott. Mindig. De mondjuk ez nem is volt annyira nehéz, hiszen őt is ugyanabba a házba osztották be mint engem anno. Szóval ő is a Hollóhátba került.
Egészen harmadikos koráig ragaszkodott hozzám annyira. Onnantól kezdve cikinek számított, hogy állandóan a bátyával legyen. Azaz eddig az évig.
És most itt vagyok. Éppen hatodéves.  Kíváncsi vagyok, hogy ebből az évből mit tudok majd kihozni.