Helena Goldlion & Sirius Black

A Foltozott Üstben ültem egy sarokban álló asztalnál. Szaporán kanalaztam a borsólevest, ugyanis az a mendemonda járja, hogy előbb eszi meg az embert a borsóleves, mint én őt. Aztán ki tudja igaz-e? Szóval éppen borsólevest ettem a Foltozott Üstben. A falióra fél kettőt mutatott, hogy pontos-e azt nem tudhattam, csak reménykedhettem. Három órára vagyok hivatalos az öreg Crooveyhoz és a feleségéhez vendégségbe. Remélem nem varázsolta el megint a feleségét...Tehát még másfél órám van odaérnem hozzájuk. Csodálatos. Jobb délutáni programot is el tudtam volna képzelni magamnak, de hát megígértem, hogy elmegyek. Az ígéret pedig szép szó, úgy tartja a mondás. Ahogy ettem a levest, egyszer csak egy lány lépett be az Üst ajtaján, leadta a rendelését a pultnál, és szembesült vele, hogy csak egyetlen szabad hely van. Mégpedig a velem szemben lévő, így hát az asztalomhoz lépett, és udvariasan megkérdezte, hogy szabad-e a hely. Én bólintottam, mire a lány leült.

A Zsebpiszok közben jártam, be kellett mennem egy feketemágiával foglalkozó könyvesboltba. Kellett egy könyv, ami még a Roxfort zárolt szekciójú könyvei között sem volt megtalálható.
Nem vagyok egy gyenge idegzetű valaki, de mire visszaértem az Abszol útra, átfagytam kívül és belül is. Kívül a cudar idő miatt, belül pedig a hely hangulata miatt. Mivel már fél kettő felé járt, és ma még nem ettem semmit, úgy döntöttem, beülök a Foltosozz Üstbe egy borsólevesre. Igazából nem tartozott a kedvencemim közé a borsó, de messze ez volt a legehetőbb kaja a közelben.
Tom, a csapos felvette a rendelésemet, én pedig igyekeztem szabad asztalt keresni. Most pont úgy jártam, mint Viktor Krum valamelyik nap a Három Seprűben. Ott nálam volt csak szabad hely, most pedig... körülnéztem. Láttam egy helyet két csuklyás alak mellett, és egyet három gonoszképá varázsló mellett. Már majdnem feladtam, mikor megpillantottam Sirius Blacket. Az ő nevét szinte mindenki ismeri, Voldemort bukása után tisztázódott a neve, e ennek ellenére sokan tartottak tőle. Én ezt hülyeségnek találtam, szerintem teljesen érthető, és minden ponton biztos volt a története.
Odamentem az asztalához, és szerencsémre megengedte, hogy leüljek. Nagy valószínűség szerint tudta, hogy tudok ki ő, mert nem mutatkozott be. Én viszont úgy éreztem, illendő voltna tudatni a nevemet:
- Köszönöm, hogy leülhettem. Helena Goldlion vagyok, a Griffendél hetedéves tanulója- hogy utóbbit miért mondtam, azt nem tudom. Csak úgy jött. Ha jól vettem észre, Sirius érdeklődve nézett rám. Hát perzse! Harry Potter, a keresztfia is Griffendéles, eggyel alattam jár.
Időközben megérkezett a borsólevesem, és nekiláttam enni. Annyira nem is volt szörnyű. Mosolyognom kellett, mikor észrevettem, hogy ő is ugyanezt eszi- Most egész ehető- szólaltam meg.
Hirtelen annyi mindent tudtam volna kérdezni ettől az embertől, de valahogyan nem ment. A suliban nem mertem rákérdezni se McGalagonynál, de Pitonnál a Főnix Rendjére, pedig tudtam, ha egyszer auror leszek, akkor én ide be akarok lépni. Gondolkoztam azon, hogy felmegyek valamiért Dumbledorehoz, és nála rákérdezek, de nem akartam, hogy véletlenül kicsapjanak. Most vagy soha, Helena, gondoltam.
- Ööhm, milyen feltételek alapján kerülhet be valaki a Főnix Rendjébe?- kérdeztem. Reménykedtem abban, hogy kapok választ is.

- Örülök, hogy találkoztunk - mondtam Helenának, mikor bemutatkozott. A keresztfiam Harry, ő is Griffendéles, csak ő hatodéves - mondtam egy széles mosollyal az arcomon.
- Csak nem te is csatlakozni szeretnél? Öhmm..feltételek igazából nincsenek, maximum annyi, hogy ne legyél gyáva, szeresd amit csinálsz, tehát ne kényszerből csináld, legyél eltökélt és érts azért valamilyen szinten a mágiához. Ja igen, és általában olyanokat veszünk be, akik már elvégezték a tanulmányaikat már pár éve. Persze kivételek mindig is voltak és vannak. - hadartam el mondandómat evés közben. Egy kis hatásszünet után folytattam:
- Akkor értsem úgy, hogy csatlakozni szeretnél?

Mikor Sirius Harryről beszélt, lerítt, hogy nagyon szereti őt.
Ezután meglepett. Nem csak hogy választ kaptam, de feltette helyettem a fő kérdést is, hogy szeretnék-e csatlakozni a Rendhez. Gyorsan elhadart pár mondatot, én pedig figyelmesen hallgattam mit mond.
- Igen, értse úgy, hogy csatlakozni szeretnék- feleltem. Nem mertem letegezni. Majd ha őt zavarja, és kéri, hogy ne magázzam, majd akkor- Én nemsokára végzek, szerintem kitűnő RAVASZ-okkal- reméltem, hogy ez egy jó pontnak számít- Ha gondolja bármikor megmutathatom, hogy mit tudok- titkon reménykedtem benne, hogy rá fog kérdezni arra, miben is vagyok jó. A listát hosszan és röviden is el tudtam volna mondani. Röviden így nézett ki: mágia. Bármi, amit pálcával meg lehet csinálni. Imádtam varázsolni. Vártam.

- Tegeződjünk - kértem a lányt - Jól értesz a mágiához? - kérdeztem - Esetleg van valami, amiben kiemelkedő vagy? - érdeklődtem, és visszagondoltam az én roxforti éveimre. Több időt fordítottunk a kastély körüli kószálásra, mint a tanulásra. És mégis itt vagyok, sokan kiváló mágusnak is tartanak, bár szerintem a "kiváló" jelző egy kicsit erős.
Éreztem Helenán, hogy eltökélt szándéka, hogy belépjen a Rendbe. Úgyhogy felajánlottam neki, hogy mutassa meg mit tud.
- Persze nem itt az Üstben, vagy ha gondolod itt is megteheted - nevettem rá a lányra, akiről lerítt, hogy akár itt és most is bemutatná mágikus képességeit. Elképzeltem, ahogy elkezdi lebegtetni Tomot, a kocsmárost, de inkább elhessegettem e gondolatot, és vártam a lány válaszát.

Végre! Megkérdezte. Ha nem fegyelmezem magamat, akkor most elkezdek hadarni arról, hogy mit tudok. De nagy nehezen sikerült erőt vennem magamon, így ésszel tudtam válaszolni.
- Hát, szerintem jól értek hozzá. Imádok mindent, amihez pálcát kell használni- annyira szerettem varázsolni, hogy ha csak beszéltem rólaa is vigyorogtam mint Friccs, amikor elkap egy diákot- De szeretek bájitalt főzni is, a roxfortos tananyagot már régen megtanultam, mostanság már a zárolt szekciójú könyveket forgatom. Sajnos azonban az iskola tudásraktára számomra kezd kifogyni, ezért kellett beszereznem ezt- ezzel elővettem, és az asztalra tettem a ma vett könyvet. Kb. ezer oldalas volt, és fekete külsejét rászáradt vérfoltok borították. Lerítt róla, hogy valami nagyon sötét dologról írnak benne, még címe sem volt- Rengeteg saját varázsigét sikerült kifejlesztenem, különböző esetekre. Nem riadok vissza soha, ha pálcát kell rántani. Bejegyzetlen animágus vagyok- böktem ki a végére. Hogy miért mondtam ilyet, azt nem tudtam, hiszen Sirius bármikor feljelenthet, ha akar. Úgy éreztem, hogy túl sok jót mondtam magamról. Ugyan mindegyik igaz volt, a férfi most valószínűleg azt hiszi, egy beképzelt liba vagyok. Úgy éreztem, valami rosszat is mondanom kell magamól- Persze, azért én nem vagyok egy mintadiák. Elég sokat mászkálok tilosban, és szinte minden szünetben megátkozok valakit, aki túlságosan messzire megy...- mit csinálok? Elszúrom a saját lehetőségemet.
- Szívesen megmutatom, mit tudok- tovább kellett lépnem, és válaszolni rendesen- Nekem jó lenne akár itt, az Üstben is, de szerintem itt nagyon sok mindent nem mutathatnék meg- ez igaz volt, ha itt elkezdeném bemutatni mit tudok, Azkabanba csuknának a Minisztérium emberei.

- Én is bejegyzetlen animágus vagyok... - mondtam el a lánynak - én kutyává tudok változni. Hát te?
Miközben a válaszra vártam, folytattam a leves - evészetet és a lány szavain gondolkoztam. Hetedikes és nagyon nagy tudású az elmondása szerint. Nem sok hetedikes fejleszt ki saját varázsigéket. Fejleszti is a tudását, ahogy tudja. Lehet hogy mégis fel kéne venni a Rendbe? - gondolkoztam. De előtte persze gyakorlatban is látnom kell, amit tud, nem elég az elmélet.
- Nos? Akkor hol akarod bemutatni tudásod? - kérdeztem mosolyogva Helenától.

Ugyan hallottam már mendemondákat arról, hogy Sirius Black bejegyzetlen animágus, de nem hittem nekik. Most azonban itt ült előttem a férfi, és kimondta: ő is bejegyzetlen animágus. De sokan vagyunk! Ha lecsuknak emiatt legalább ismerős lesz a cellatársam...
- Én egy nagy, szárnyas lóvá- feleltem. Kíváncsi voltam, hogy mit szól hozzá, a szárnyak miatt nem lehetett túl sokat tenni egy ilyen állattal. Én azonban, pont ezért dolgoztam valamin, amit el is mondtam rögötn Siriusnak- Mivel a szárnyai enyhén szólva feltűnőek, már azon dolgozom, hogy át tudjak alakulni úgy is, hogy a szárnyak lemaradjanak. Így kinézetre csak egy hétköznapi ló lennék, és muglilakta területen jó kém is lehetnék- reméltem, hogy meggyőzöm.
- Bárhol- mondtam- Nekem mindegy hol, csak legyen hely, és ne lássa lehetőleg rajtad kívül senki. Tudsz valami jó helyet?- kérdeztem vissza, és úgy gondoltam, biztosan tud. Ha más nem, ott a Roxfort, gondoltam. Ott szinte bármit meg lehet tenni. Ott a Szükség Szobája, aminél jobbat nem is kívánhatnék magamnak. Bár mégis, abban reménykedtem, hogy Sirius tud valami jó helyet, ami mégsem a suliban van. Kicsit legalább megismerném a világot, varázshelyek szempontjából.

- Helena, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak, ugyanis nem tudok semmilyen ennek megfelelő helyet. Talán a Roxforton belül a Tiltott Rengeteget tudnám ajánlani. Vagy a Szükség Szobáját. - mondtam Helenának, és az igazat megvallva tényleg nem jutott más hely az eszembe, ahol a lány bemutathatná tudását. A lány arcáról a mosoly eltűnt, amit meg is értek, hiszen jobb lett volna egy hely az iskolán kívül.
- Tényleg nem tudok más helyet - győzködtem Helenát - Szerintem a Tiltott Rengeteg lenne a legjobb. Mit szólsz hozzá? - kérdeztem a lányt. Miközben ő a válaszon gondolkozott én megettem a maradék borsólevesemet, és az órára néztem: 2 óra. Még egy órám van odaérni az öreg Croovyékhoz! Akkor most nem tudunk elmenni a Rengetegbe...ilyen gyorsan lehetetlen lenne. Majd akkor máskor megejtjük a "próbát" - gondolkoztam.

Nagyon csalódott voltam, hogy Sirius se tudott más helyet, de végül a Rengeteggel sem volt semmilyen baj.
- Rendben, akkor legyen a Rengeteg- mosolyogtam rá. Eszembe jutott, hogy miért is mennénk oda, és ennek nagyon megörültem. Ma nem úgy jöttem az Abszol útra, hogy kapok egy lehetőséget a csatlakozásra a Főnix Rendjbe- Mikor indulunk?- kérdeztem Siriust, mire az arca elkomorodott- Tehát mégsem megyünk...- tettem hozzá.
Valószínűleg időközben meggondolta magát, vagy végigmért engem jobban, és rájött: nem vagyok más, csak egy átlagos, érzelmileg picit labilis lány, aki egy picit jobban tud varázsolni a többinél. Ennek már a gondolata is elszomorított, de nem tehettem mást, ez voltam én. Lehorgasztott fejjel vártam az indokokat, miért nem kellek a Rendnek.

- Öhmm...ma nem...ma nem hiszem, hogy elmegyünk. Mégpedig azért, mert háromra hivatalos vagyok egy ebédre(?) az egyik...öhmm...ismerősömhöz. Egyébként nagyon kíváncsi vagyok rád és a tudásodra is, csak az időpont nem alkalmas. A Roxfortba pedig nem lehet hoppanálni, én pedig kizártnak tartom, hogy egy óra alatt odaérjünk. Ráadásul amíg jobban "szemügyre veszem" a tudásod, és vissza is érek Londonba...lehetetlen. Hacsak... - mondtam, mire Helena arca felderült - ...le nem mondom az ebédet(?). Igaz, hogy megígértem, de ez most sokkal fontosabb annál. - mosolyogtam rá Helenára, majd a szomszéd asztalnál ülő úriembertől baglyot kértem, a kabátom belsejéből pedig elővettem egy darab pergament, valamint egy lúdtollat és egy üveg tintát.
- Mindig van nálam tinta és pergamen az ilyen helyzetekre - mondtam, majd rövid levelet írtam az öreg Crooveynak sűrű elnézések közepette, hogy ne várjanak, mert nem megyek.
- Akkor mégis elmehetünk a Rengetegbe - mondtam Helenának, mire a lány arca rögtön felderült.

Hallottam arról, hogy Sirius Black nem egy dühöngő őrült, hogy nem olyan, mint amilyennek annak idején a Minisztérium beállította, de még legmerészebb álmaimban sem mertem volna azt elképzelni, hogy miattam lemond egy ebédet. Ez... fantasztikus volt.
Amikor elkezdte mondani, hogy miért nem ér rá, csak egy üres kifogást láttam, azonban, így, hogy tényleg kért baglyot, és lemondta az ebédet döbbentem rá: mindezt miattam teszi.
- De... Ha fontos az az ebéd, akkor menj nyugodtan!- mondtam. Nem tudom miért, de egyszerűen én ilyen vagyok. Utálok másoknak keresztbe tenni. Ezt csak akkor teszem, ha nagyon jó okom van rá-Akár találkozhatunk holnap is a Roxforban, feltéve, ha ráérsz- tettem hozzá, de időközben már Sirius elengedte a baglyot. Ha úgy dönt, jó neki a holnap, akkor még gyorsan megfoghatja a madarat, de viszont nem akar ebédelni menni, akkor hagyni fogja elrepülni.
- Egyébként szerintem buta dolog seprűvel menni a Roxfortba- ezt tényleg így gondoltam- A legegyszerűbb dolog Roxmortsba dehopponálni, és bemenni egy titkos alagúton, vagy berepülni a birtokra valahogyan. Így sokkal gyorsabb- kíváncsi voltam, hogy mi a férfi véleménye erről.

- Rendben, ha akarod, akkor dehoppanáljunk Roxmortsba. Akár most is! - mondtam Helenának - Egyébként most megsúgom neked Helena, hogy a roxforti éveim alatt számtalan titkos járatot fedeztem fel barátaimmal a Roxfortból mind a négy égtáj felé. Hacsak nem többet - tettem hozzá.
- És igazán szívesen elmegyek veled, hidd el...ami azt illeti nem sok kedvem volt az öreg Crooveyékhoz menni vendégségbe... - mondtam mosolyogva, majd Helena is rám mosolygott - Tudod az öreg mindig kecskévé varázsolja a feleségét, de elfelejti az ellenátkot és tőlem kér segítséget...elég fárasztó. Így hát kifizettük az ebédet, majd továbbálltunk. Kiléptünk a Foltozott Üst ajtaján. Lágy szellő fújdogált odakint sült húsok illatát hordozva magával. Én Helenára néztem, mire a lány bólintott és belém karolt, és pár pillanat múlva már a roxmortsi szellőt éreztük az arcunkon.