Sirius Black & Margaret Waldorf

Éppen a fehér, enyhén ferde épület felé tartottam, amely az egyedüli figyelemreméltó építmény volt az egész Abszol úton - és persze a leghasznosabb is.
Anya levélben kérte, hogy vegyek pénzt a családi széfből és küldjek neki pár anyagmintát a talárszabászatból, mert szerinte itt jó minőségűt lehet olcsón kapni.
Én, személy szerint azonban nem bízok meg az efféle, prűd, kiskereskedésekben, ahol az ember csak két fajtából választhat, de ha anyám ezekből akar varrni... Nem kritizálni akarom, de azonban köztudott, hogy az ő keze alól a minőségnél is minőségibb talárok kerülnek ki, mind varázslóknak, mind boszorkányoknak.
Amint a Gringotts fehér lépcsőjén küzdöttem fel magam, alaposan megvizsgáltam fehér cipőm, és döbbentem észleltem, hogy egy hatalmas koszfolt éktelenkedik rajta. Egy kis sikkantás után azonban olyan hirtelen álltam meg, hogy letisztítsam, hogy az utánam levő ember egyenesen a fenekemnek ütközött én pedig megtántorodtam és térdre estem. Azonban az ismerős hang nemsokára szabadkozni kezdett és amikor karon fogva felemelt rájöttem, hogy az illető nem más, mint a fekete kutya, Sirius Black.

A Gringotts irányába tartottam, ugyanis egyre soványabb voltam anyagilag, de szerencsére a széfemben még számtalan galleon vár. Az Abszol úton nagy tömeg hömpölygött végig, a talárszabászat, a Czikornyai és Patza, és a Zsebpiszok köz felől is rengeteg varázsló és boszorkány érkezett a Gringotts felé. Én szerencsére a tömeg elején álltam - a legelején. Így sikerült bemennem a bankba, mielőtt elárasztotta volna az épületet az emberáradat.
A lépcsőn egy ismerős arcba botlottam. Szó szerint.
- Ohh, bocsánat Margaret - mondtam mosolyogva, majd felsegítettem a lányt hölgyet a márványpadlóról. A koboldok ráncolt szemöldökkel követték az eseményeket - legalábbis az, amelyiknek épen nem akadt semmi dolga.
- Mi járatban erre? - kérdeztem, bár egyértelmű volt, hogy mit keres a bankban.

- Black! - mondtam keserű ízzel a számban - Rosszabb vagy, mint a pletykás boszorkák, akik a falvakban settenkednek cseppnyi információk után, hogy utána mindenkinek szétkürtölhessék, amit megtudtak másokról.
Sirius felnevetett, majd összeráncolta a homlokát. Látszólag nem értette a célzást.
Kár, mert Serena most kirúgott. De azt garantálom, hogy te sem úszod meg szárazon!
Csípőre tettem a kezem, majd monoton hangom eldaráltam mondandómat, hátha rájön, mit is akartam közölni:
- Elmondtam neked a Piton dolgot, mert megbíztam... Érted? Benned?! Visszagondolva ostobának tartom magam, hiszen mindenki tudja, hogy a kutyák minden lében kanál teremtmények, így nem is csodálkozom. Tudod mi a gond? Hogy miattad, a legjobb barátnőm, minden éjjel kisírja a szemét és én még csak meg sem vigasztalhatom, mert ötven méteres körzetben senkit nem enged maga köré! Remélem éjszaka kínkeserves fájdalmaid lesznek! - mondtam, majd a varázspálcámat egyenesen a bordája közé szúrtam és elmormoltam egy rövid, de annál hatalmasabb erejű átkot, majd messze elsiettem.
Fel sem fogtam, hogy mit tettem.

Margaret szavain meglepődtem, hisz az nem pont így történt. Serena hozta fel nekem a témát, és ha Margaret nem mondta volna el a dolgot, akkor is rájöttem volna.
Margaret átka vagy jó hatméternyit hátra repített, háttal a bank falának estem, majd oldalamból szép lassan szivárogni kezdett a vér. Alig voltam magamnál, védekezni nem volt időm, mert nem számítottam a támadásra.

Komolyan azt hiszi Serena tőlem hallotta vissza a titkait? Hisz ő mondta, azaz célzott rá...én pedig okos ember lévén rájöttem a turpisságra.

Halvány foltként láttam a felém közeledő embersereget. Egy részük most lépett be a bankba, megpillantottam pár koboldot - és Margaretet is.

Akkor eszméltem rá mit is tettem, amikor hátat fordítottam Siriusnak. Szívem lázas ütemben dobogott, majd' kiszakadt a helyéről én pedig visszarohantam a lépcsők felé, hogy segíthessek neki, de akkora már olyan sokan gyűltek köré, hogy nem tudtam a kör közepéig férkőzni. Tehetetlen léptem rá az embertömeg lábára és könnyekkel küszködve bizonygattam magamnak, hogy nem tehettem mást. Bár igaz lett volna!
Ekkor egy férfi mutatott felém, de annyira nem érdekelt, hogy nem is foglalkoztam vele. Felém kiáltott, de én azt néztem miként szállítják el Siriust a Szent Mungóba.
Most már tényleg sírtam. A fehér, piszkos lépcsőkre roskadtam és remegve próbáltam magam túltenni a csomós vérfoltok látványán a hangon, amit a test csattanása okozott a földön.
Sirius, sajnálom... kérlek...bocsáss meg! ... Ostoba szuka vagyok, aki ész nélkül rohan a világ közepe felé... Merlinre, mit tettem?
Ekkor valaki elemelt a földtől.
Két, erős férfikéz fogott közre én pedig csak sodródtam egyenesen a Mágiaügyi Minisztérium felé.