Serena Wright

SERENA || SERENA || 16 || BLAKE LIVELY

Teljes név: Serena Lily Wright
Születési idő: 1980. szeptember 11.
Születési hely: Egyesül Államok, New York
Élőhely: Anglia, London
Pálca: 12 hüvelyk, ébenfa, főnixtoll
Foglalkozás: tanuló

Ilyen vagyok....

Hát úgy tűnik most be kell mutatkoznom, ami nem éppen erős oldalam. De talán kezdjük a legelején; tizenhat éves kamasz lány vagyok, legalábbis anyám szerint. Egyik legfontosabb dolog számomra a család, és a legjobb barátaim. Ami a szívemen, az a számon, vagyis általában mindenkinek megmondom a véleményem, és nem szeretem a sunyiságot. Barátaimhoz feltétlen ragaszkodom, és a végsőkig elmegyek értük, viszont ha elárulnak, akkor elég bosszúálló tudok lenni, viszont én sem árulok el senkit.

Sokak szerint szép vagyok. Nem tagadom, van benne valami. Elég magas vagyok, úgy 176 centi lehetek, hosszú szőke hajam remek összhangban van kék szememmel. Alakomra sem lehet panaszom pont jó. Sokak szerint már szinte ragyogok, én viszont nem mindig szeretek ennyire a figyelem középpontjában lenni. Öltözködésemre a napi kedvem a jellemző, van amikor merész kedvem van és miniszoknyát öltök máskor viszont farmerbe bújok. Szeretem a divatot, de nem viszem túlzásba.

Az én történetem....

1980. szeptember 11-én születtem New Yorkban, azonban apám hamar elhagyta anyám miután kiderült róla, hogy boszorkány. Édesapám mugli volt és rettegett a varázslat minden formájától, és mikor anyu elmondta neki, hogy az akkor egyszerűen eltűnt. Félt hogy ez a kórság, ahogy ő hívta, bennem is megjelenik. Félelme nem volt alaptalan, elég hamar megmutatkozott bennem a mágia. Ekkor költöztünk vissza Nagy-Britanniába, anyu hazájába. Azóta Londonban élünk, mivel mindketten szeretjük a nagyvárosi közeget, és semmi pénzért nem élnénk egy kisfaluban. Imádom Angliát, épp annyira mint amennyire 9 évig szerettem Manhattant. Volt egy bátyám is akit nem ismertem, mivel még születésem előtt tragikus baleset áldozata lett. Anyu nem sokat beszélt róla, és én se kérdeztem, mivel tudtam, hogy fájdalmat okoz neki. Aztán amikor tizenegy éves voltam megjött a levelem a Roxfortból, így akkor örömmel készülődtem az iskolába. A vonaton a híres Harry Potter és Ron Weasleyel utaztam egy fülkében, és egész jól elvoltunk, barátkoztunk, de sajnos ez a barátság nem lett túl mély, mivel én a mardekárba kerültem, Harryék meg a Griffendélt gazdagították. Egyedül egy griffendélessel tartom a kapcsolatot komolyabban, Hermione Grangerrel, vele is csak azóta miután egyszer megakadályoztam bájitaltanon, hogy Neville Longbottom éppen robbanó üstje teljesen betakarja. Titkon nem vagyok igazi mardekáros, bár azért nem véletlen lettem az szerintem, házam tagjaival is tartom a jó kapcsolatot, mielőtt azt hinné az ember, hogy áruló vagyok. A szüneteket mindig otthon töltöm, nagyon szeretek anyuval meg a kiscicámmal, Démonnal lenni. Őt nem viszem magammal a Roxfortba, mert nem szeretném ha elszökne, így inkább a baglyom, Hellén kísér el ezáltal biztosítva, hogy a kapcsolatom ne szakadjon meg anyuékkal.
Körülbelül ötödéves voltam, mikor ment a Tudjukki visszatért mizéria. Mindenki csúnyán nézett rám, akár csak a többi mardekárosra, és naponta kaptuk meg a mocskos halálfalók titulust. Pedig nem voltam az. Amerikaiként (én annak tartom magam, hisz ott születtem és végül is félig az vagyok) nem sokat tudtam Voldemortról, csak amit a társaim elmondtak. Akkoriban mindenki félt tőle, még a mardekárosok között is, így nem sokat beszéltek róla, de amennyit elmondtak annak alapján nem igazán osztozom a nézeteiben. Tudom, hogy néhány háztársam szentül hiszi, hogy az a jó oldal, de én nem vagyok vak, de hülye sem, így például tavaly is biztos voltam benne, hogy Potter igazat mond. Persze nem állhattam ki mellette nyíltan, hisz mardekáros vagyok, és attól, hogy nem értek egyet mindenben társaimmal, még nem fogok kötözni való bolondként viselkedni. Körülbelül ennyi lenne a nem túl hosszú élettörténetem.