Katie Bell

ϟ  Katie Bell ϟ Katy,Kat ϟ 17 ϟ Victoria Justice

Teljes név:Katie Bell
Születési idő: 1979. szeptember 03.
Születési hely: UK, London
Élőhely:UK, London
Pálca: 12 és háromnegyed hüvelyk, Szőlőfa, Főnixtoll
Foglalkozás:Mágiaügyi Minisztériumi alkalmazatott, Kirendelt párokkal foglalkozó osztály

Ilyen vagyok....

Talán azzal kéne kezdenem, hogy bemutatom magam. Első ránézésre teljesen átlagos vagyok, barna haj, barna szem, és a hangomon kívül nagyon semmivel sem tudok kitűnni a tömegből, mivel még a testalkatom is átlagos, leszámítva azt, hogy a reggeli futásoknak, a lovaglásnak és a kviddicsnek köszönhetően valamiféle izmot szedtem magamra és boldogan mondhatom, hogy edzett az alkatom. Sajnos csak 168 cm vagyok, és ezt mindig is utálni fogom magamban. Mint a legtöbb lány, én is szeretek csinosan öltözködni, de van, amikor legszívesebben tréninggatyában és pulcsiban lennék egész nap és lustálkodnék. Persze a magassarkú az én esetemben kilőve, nem-nem, azt nagyon nem szeretem. A bálokat leszámítva soha nem tudnának rávenni, hogy abban futkározzak, sokkal nagyobb előnyben részesítem az edzőcipőket. Amúgy gyakran lehet összefogot hajjal látni, a kviddics miatt eléggé hozzászoktam már és néhány divatmániás barátnőm a Griffendélből gyakran szokta kiegészíteni az öltözékemet egy kalappal. Szerintük tökéletesen megy ahhoz a bájos vigyoromhoz. Bár nem tudom, sokszor nézegettem magam a tükörben egy kölcsönkért kalappal, de én még nem jutottam dűlőre.
Alapvetően kedves vagyok és vidám, de néha előjön a szarkasztikus énem. Szeretek nevetni és nevettetni valamint olyan emberekkel lenni, akiket kedvelek. Általában a társaság középpontjában vagyok a nagy hangomnak és a kviddicsi szerepléseimnek köszönhetően. A kedvességemből fakadóan ahol tudok, segítek az embereknek, a szüleim belém nevelték ezt az udvariassággal együtt. Ha még nem találtad volna ki, imádom a kviddicset, minden egyes meccsen szívvel-lélekkel játszottam a csapattársaimmal együtt. A bátorságomról és lázadó jellememről tanúskodik, hogy hatodévesen csatlakoztam Harry-ékhez Dumbledore Seregéhez, valamint jelentkeztem a Trimágus Tusára is, bár oda nem engem választottak ki. Nagyon nagy az igazság érzetem, pontosabban az általam igaznak vélt igazságérzetem és a makacsságomat sem nagyon múlja felül semmi, mert ha én egyszer a fejembe veszek valamit, akkor semmi sem állhat az utamba! Valamint eléggé romantikus lélek vagyok, mindig is vágytam rá, hogy epekedhessek valaki után, de sajnos elég sokáig nem dobbantotta meg senki sem a szívemet, és kissé fájó ponttá vált, hogy minden barátnőmnek, vagyis a legtöbbnek elcsattant már az első csók, de nekem még nem... Aztán mint derült égből a villámcsapás, úgy jött a szerelem is, konkrétan szerelem volt első látásra az az unott képe és azóta sem szűnt meg. Hogy mit utálok? Az aranyvér mániákusokat! De azokat mindennél jobban, elviselhetetlen egy népség.

Az én történetem....

1979. szeptember 3-án születtem, Londonban. Egykének születtem és soha nem is született testvérem mindig is hármasban éldegéltünk a szüleimmel, egészen addig, amíg meg nem jött a levél, miszerint felvettek a Roxfortba. Hihetetlenül örültem, hisz én is követhettem a szüleim példáját és bekerülhettem oda, ahová ők is jártak! Ők is nagyon büszkék voltak rám, de ők ezt a levelet már attól a pillanattól kezdve várták, amikor megmutatkoztak a varázsképességeim, olyan 8 éves koromban.
Nagyon vártam már az iskola kezdést, és ahogy teltek a napok, úgy nekem is egyre jobban fokozódott az izgatottságom. Az Abszol úti kirándulásunk után pedig már a meghamisíthatatlan Katie-ségemmel szinte lehetetlen voltam. Az első napon pedig úgy kellett visszarohannom a vonatról, hogy elbúcsúzzak a szüleimtől, mert amint megpillantottam, szinte rögtön fel is ugrottam rá. Hosszasan búcsúzkodtunk, ahogy egy jó, szeretettel teli családhoz illik, majd édesanyám és édesapám is arcon csókolt búcsúzásképpen és felszálltam a vonatra. Nem volt hosszú egy út, ezalatt csak két emberrel ismerkedhettem meg, akik mostanra már a legjobb barátnőimmé váltak: Angelina Johnson és Alicia Spinnet. Mindketten Griffendélesek és mind a ketten egy évvel jártak felettem. Valahogy hamar megtaláltam velük a közös hangot, és tőlük hallottam először a kviddicsről, ha azt nem számítjuk, hogy apa mennyi mindent mesélt a sikeres kviddics pályafutásáról az ő ideje alatt, de a sport maga talán akkor keltette fel először az érdeklődésemet.
A vonatról való leszállás után csónakokkal vittek fel minket, elsősöket, így mosolyogva köszöntem el Angelinától és Aliciától, majd csapódtam a többiekhez, akikkel valahogy ismételten megtaláltam a közös hangot, majd már csak azon kaptam magam, hogy a Nagyteremben állok és izgatottan sugdolózva tippelgetünk a többiekkel, hogy vajon hová kerülhetünk. Aztán egyszer csak az én nevemet mondták! Először meg sem bírtam moccani, majd szinte rohantam a Süveg felé, ami talán még nem is került a fejemre, de már büszkén kiáltotta a bátor oroszlánok házát, a Griffendélt! Én lelkesen siettem a helyemre, ahol a többiek örömmel fogadtak.
Azután az a kalandokkal teli hét év szinte elrepült. Rengeteg barátot sikerült ezalatt szereznem: Angelina, Alicia, a két legjobb barátnőm, a Weasley ikrek, Ron, Harry és Hermione, valamint Lee és Oliver. Már a másodévben kviddics csapat tagjaként virítottam, hatalmas büszkeséget kiváltva az apámból, valamint még szorosabbá fűzve ezzel a barátságunkat Aliciával és Angelinával. Harmadévben pedig a Párbaj szakkört ékesítettem jelenlétemmel, még ha nem is a legügyesebben, de mondhatom, hogy egész jól ment. Hatodévben pedig csatlakoztam Dumbledore Seregéhez és sikeresen levertük Umbridge-t és a Mardekáros bandáját, valamint Fricset is, aki könnyedék pártolt át hozzá. Nagyon izgalmas hét év volt, de amit a legnagyobb meglepetés volt a számomra, az pont hetedévben következett be. A Mágiaügyi Minisztérium kiadott egy rendeletet, amiben minden 11 és 30 év közötti lévő varázslónak és boszorkánynak kirendeltek egy párt, több szempontot figyelembe véve és a vér szerinti származását. Az én párom Félix Dragomir lett, de végül is nem sikerült bele szeretnem soha, mivel az én szívem már foglalt volt vagy egy éve. Igaz, soha nem jöttünk össze, még csak nagyon érintkezni sem érintkeztünk az iskola alatt, egyedül csak akkor láthattam, ha éppen Jarret-tel szervezkedtünk a kirendelt páros ügyben, vagy órákon, esetleg ha összefutottunk valahol az iskolában. Bár így is elég sok mindent sikerült róla megtudnom, például, hogy vérfarkas, hogy aranyvérű, hogy írtó kedves, hogy eszeveszettül jól néz ki és, hogy elkötelezettségi problémás... Ja igen, és a neve: Jordan Lloyd Parish. Még a neve is aranyos!
Azután pedig külön kerültünk, mivel mind a ketten végeztünk az iskolában és először csak a Minisztériumban találkoztam vele újra. Első látásra el sem hittem, hogy ő az, gondoltam csak hasonlíthat rá, így merészkedtem leszólítani őt, mivel hang alapján már biztosan be tudnám azonosítani. És a gyanúim beigazolódtak, tényleg ő volt az. Leesett az állam, de ahogy észrevettem, neki nem sikerült engem felismernie. Ez egy kicsit rosszul esett, belesajdult a szívem, de csak magamat okolhattam, hogy nem tudtam kiverni a fejemből őt, elvárni pedig nem vártam el, hogy emlékezzen rám, hisz miért kellett volna? Én csak az egyik haverjának egy ismerőse voltam...
De elég is a szerelmi életemből, a lényeg az, hogy az iskola után a Mágiaügyi Minisztériumban kezdtem neki a pályafutásomnak.