Caterine & Pansy

Vendég

Caterine & Pansy

Nem volt határozott célom, csupán lézengtem a birtokon. Beth és Sophia most is velem voltak, ahogy szinte mindig, bár társaságuk most sem okozott több örömet, mint máskor. Tudniillik Beth fejébe annyi ész sem szorult, mint egy futóféregébe, Sophia pedig még a saját árnyékától is betegesen félt; néha el is csodálkoztam, hogy a mafla hugrabugosok helyett hogy került közénk. Viszont Beth javára legyen írva, hogy elég jó stílusérzéke van, ha ruhavásárlásról van szó, rá legalább számíthatok.
Társaságunkból csak Daphne hiányzott, akivel azóta nem beszéltem, hogy Madam Malkinnál összeszólalkoztunk, pontosabban, amióta eljátszotta a bizalmam. Olyan dolgokat vágott a fejemhez akkor, amik egyértelműen megbocsáthatatlanok voltak, ennek ellenére még ő érezte magát megsértve, amikor megkértem, hogy fogja be a lepcses száját és ne üsse olyan dolgokba az orrát, amihez semmi köze. Szépen megkértem - legalábbis mindenképpen kedvesebb voltam, mint amit megérdemelt – de ő nem értett a szóból, hát viselje csak a következményeit. Még, hogy nincs esélyem Draconál! Hülye ribanc.
A konyhakerttől nem messze haladtunk el éppen, amikor zajra lettem figyelmes. Valaki volt a kertben. A pillanat törtrésze alatt változtattam irányt, bár magam sem tudtam, miben reménykedem, kit fogok ott találni, egyáltalán mit akarok tenni. Csak azt tudtam, hogy dühös vagyok, és hogy haragomat le kell vezetnem valakin. Merlin segítse a kertben tartózkodó illetőt, ha nem mardekáros.
És minő meglepetés, sejtéseim vagy megérzéseim nem csaltak, egy hollóhátas lányt pillantottam meg az ágyások mellett. Látásból ismertem, vörös hajának és a száján viselt ezüst karikának hála nehéz lett volna összetéveszteni bárkivel is, így biztos voltam benne, hogy ez a lány az, akit annyiszor láttam a könyvtárban. Bizonyára mániákus könnyimádatban szenved, akárcsak Granger. Rosszul vagyok az ilyenektől.
- Khm – köhintettem, várva, hogy észrevegyen. – Az az izé a szádban fülbevaló, csak nem tudod, hol szokás hordani? Vagy kóros feltűnési viszketegségben szenvedsz? – kuncogtam halkan, majd egy pillantást vetve barátnőimre, ők is észbe kaptak, és gúnyosan felkacagtak, ahogy illik.

Tárgy: Re: Caterine & Pansy Csüt. 28 Aug. 2014, 20:50

A napok mintha mostanában lassabban telnének és ez eléggé, fogalmazzunk úgy hogy üdítő dolog. Minél többet lehet távol a muglik városának zajaitól, annál békésebb a lelke. Nem kell magyaráznia otthon, hogy mi micsoda, nem kell beszámolót tartania a megannyi, apja szerint, csodálatos, ámde neki lassan átlagos, dolgokról. Igaz talán még ez a legcsekélyebb idegesítő dolog otthon, de hogy anyja már most tervezgeti hogy milyen üzleti fogásokat lehetne csinálni a kicsiny lánya képességeiből, na azt lesheti, még jó hogy egy jó ideig kötik a sulis szabályok, hogy otthon nem varázsolhat és majd biztos utána is lesz valami mágiaügyi kikötés, hogy miért nem lehet anyuci kedvenc arany bányája. Na de vissza a mindennapokhoz. Ahhoz hogy keresztezzünk egy paradicsomot egy fúriafűzzel, mindnek előtt kell neki mag, aztán ki tudja lehet a paprika lesz a nyerő, így majd abból is kell szerezni, de egyelőre eltéblábol a kis piros bogyók mellett. Mintha csak a saját kertje lenne, amit tervez is hogy, majd létrehozza, csak nem ilyen békés növények fognak terpeszkedni benne, táptalajt adva a bogarak Kánaánjának. Majd nevel ő fúriaparadicsomot, amire ha csak ránéz egy ilyen gyilkos hajlandóságú kitines, kap olyan pofont, hogy szárnyak nélkül is átszelje az oxigénfátylat.
Hallja, hogy valaki közeledik felé, de mivel még éppen csak leguggolt az egyik gömbölyded gyümölcseit dédelgető növény mellé, így nem fogja izgatni a dolog, főleg hogy senkinek nem szokott örülni és ha hátba támadnák esetleg, ami pöttöm paranoiája miatt mindannyiszor már eszébe ötlött.. hát valamiben meg kell halni, ha az a paradicsomágyás, hát uccu neki, az élet úgy is unalmas. De mi a bánat, ez göthös? Csak nehogy leköhögje, mert menten kifacsarja mint egy lédús almát. A kérdésre fúj egyet, majd lekap egy vörös bogyót és a szájához emelve szétkeni magán, csak hogy utána lassan felállva forduljon meg és előrenyújtott karokkal induljon meg a hármas felé.
-Agyaaat.. adjatok agyaaa.. Oh bocsánat.. -törli le hirtelen a vöröslő lét. - .. azt hittem értelmes lények, de látom itt egy agyrágó bogár már többször éhen halt volna.
Fittyed le szája sarka és néz végig lesújtón a .. őszintén szólva bárkin, aki épp elé kerül.

A hozzászólást Caterine Riverstone összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 30 Aug. 2014, 21:02-kor.

Vendég

Caterine & Pansy

Egy kecses mozdulattal hátradobtam kávébarna tincseimet, közben pedig nem mulasztottam el egy pillantást vetni rájuk, és magamban megjegyezni, hogy az egyenes haj pontosan olyan jól áll, mint a göndör; de igaz, ami igaz, most is úgy találtam, hogy nem elég selymes tapintásúak tincseim.
Az ijedség, amit a felismerés okozott, tartok tőle, arcomra is kiült, ugyanis Sophia felöltötte azt a minden lében kanál arckifejezését, és tekintete egyenesen engem fürkészett. Mindez pár másodperc leforgása alatt játszódott le, de éppen elég időt vett igénybe, hogy elfeledkezzem a hollóhátas lányról, és ne tudjak felkészülni várható reakciójára.
Így amikor megfordult, tekintetem egyenesen vörös nedűvel összekent arcára tapadt, a meglepetés hatására halkan felsikkantottam, amikor pedig közelebb lépett ösztönösen hátráltam barátnőim közé. Gondolataim még ekkor is hajam körül keringtek, csak a lány szavai térítettek vissza teljesen a valóságba.
- Te nem vagy normális – förmedtem rá hirtelen, és dühösen összeszorítva ajkaimat léptem előre egyet; többet nem lett volna tanácsos figyelembe véve a lány elmeállapotát. De előzőleg elfoglalt helyemen maradni egyet jelentett volna a megfutamodással.
– Hogy merészelsz ilyen hangon beszélni velem? – A tehetetlen felháborodás élessé és magassá tette hangom, és szavaimnak nyomatékot adva dühösen toppantottam. Tudtam, éreztem, hogy Beth és Sophia a hátam mögött a hollóhátas helyett rajtam kuncognak. – Prefektus vagyok. És elvárom, hogy ennek megfelelően mutass egy kis tiszteletet. Megértetted? – Hirtelen ötlött eszembe a megoldás, és azonnal ki is játszottam az általam nyerőnek ítélt kártyát. Mivel nyeregben éreztem magam, dühöm egy csapásra csillapodott, hangomba pedig újra fölényes hűvösség költözött. Kimondhatatlanul elégedett voltam magammal, arcomra pedig diadalittas mosoly kúszott.

Tárgy: Re: Caterine & Pansy Szomb. 30 Aug. 2014, 20:38

Pansy és Cat

A sikkantásra majdhogynem hangosan felröhög, de azért lássunk csodát őt is nevelték valamire, ha másra nem hát modorra, hogy most jóra vagy rosszra hát az már nézőpont kérdése. Minden esetre a vigyor azért ott trónol a most már immáron tiszta arcon és csak a jobb kezében lévő paradicsomot forgatja, mintha ugyan azon gondolkozna, hogy melyik lány fejéhez vágja hozzá. Áh, a szegény pára nem érdemli meg és nem a lányra gondol, hanem a gyümölcsre. A toppantásra és lépésre kissé félrebillenti fejét és így tátja nagyra a száját, majd hangos csattanással zárja össze, mintha csak a levegőt akarná megharapni. Megvárja míg kitombolja magát a lány, majd belefog elmélkedésébe.
-Nem mondod. De pontosítsunk azért. Pszichológiai értelemben véve igazad lesz, mert bár egészséges és épelméjűnek vallom magam, de az antiszociális személyiségzavar ellenne szól a tézisnek, így adva igazságtartalmat a szavaidnak, ámbátor szabadjon megjegyeznem ,hogy ezen nézőpont szerint, jelenleg te is a nem normálisok táborát szaporítod, mivel e definíció vonatkozik a zavart idegállapotokra is, lásd itt az erős felindultságot, vagy izgalmat. Ha szociális értelemben nézzük, akkor ha jól tudom betartom a társadalmi normákat, például nem ugrottam neked hogy hogy feltépjem a torkodat és nem is áll szándékomban. Tehát ezen nézőpont szerint, nincs igazad. Filozófiai fogalomban épp az előzőek felsorolásával hazudtoltam meg a kijelentésed, lévén éppen racionálisan és ésszerűen gondolkodom. Tehát ezek szerint maradjunk a tiszteletbeli első megoldásnál és innen szemlélve helyt kell adjak kijelentésednek, mi szerint nem vagyok normális. A hangomon viszont hatalmas sajnálatomra nem tudok változtatni, ilyennel születtem és mivel meg sem emeltem, vagy hangoskodtam, így megint csak pár lehetőség vethető fel. Ugyanezzel a hanggal beszélek a prefektusokkal, professzorokkal és egyéb magas rangú személlyel, de ha úgy vesszük, ugyanezen hangon szólalok meg ha egy kutyával állna szándékomban társalogni, így vegyük azt féligazságot mondtál és az utóbbiért szíves elnézését kérem a nagyságos és mélyen tisztelt prefektus asszonynak, bár mentségemre legyen mondva szándékomban áll megváltoztatni a hangomat. Mondjuk egy oktávval lejjebbire. Remélem ez majd elnyeri tetszését ő fő méltosságosságának.Hajol meg egész mélyen, de közben folyamatosan szemmel tartva a kis hisztis nőszemélyt. Az se zavarja ha közbevágnak a mondandójának, mert úgy is folytatja, mintha mi sem történt volna. Ezért jó ha valaki tömegével faja a könyveket, néha olyan dolgok kerülnek felszínre, mik csak a lexikonokban találhatóak.

Vendég

Caterine & Pansy

Hihetetlenül irritáló volt a lány, és lealacsonyító, hogy egy ilyennel bonyolódtam vitába. Mindig is rettentően fel tudtak dühíteni a hozzá hasonló szemtelen kis mitugrászok, akik valami – számomra felfoghatatlan - okból képesek voltak azt gondolni, hogy felérnek annyira hozzám, hogy visszaszólhatnak, sőt feleselhetnek velem. Sikítani lett volna kedvem, a hajamat tépni - vagy az övét - tehetetlen dühömben, míg eszembe nem ötlött az adu ász, vagyis, hogy prefektus vagyok. Nem is értem, hogyan feledkezhettem el róla; bár igaz, sosem viseltem túl jól a feszültségtől szikrázó helyzeteket, ilyenkor hajlamos vagyok valamivel lassabban reagálni, ami viszont nem jelenti azt, hogy ebben - ahogy bizonyára minden másban is - ne múlnám felül a hollóhátas lányt. Hisz magára kent egy paradicsomot, majd elmeháborodott módjára viselkedett! És még képes voltam kételkedni benne, hogy barátnőim biztosan rajta kuncognak-e. Természetesen gyanúm, hogy nem, valótlan és főképp alaptalan volt, annak fényében, amit a lány művelt. Egészen biztos, hogy nem teljesen normális.
Szavai hallatán szemöldököm kissé megemelkedett, nem hittem volna, hogy ilyen gyors győzelmem lesz az iménti jelenet után, de úgy tűnt, tévedtem, hiszen kijelentette, hogy igazam van. Arcomon nyomban elégedett, fensőbbséges mosoly terült szét, és már szólásra nyitottam volna ajkamat, amikor tudatomig hatoltak további szavai. Pár pillanatig még engedtem a kíváncsiságnak, és utána szándékoztam közbevágni, ám akkora már erőt vett rajtam a felháborodás. Először elsápadtam, de képtelen gyors váltással már pirosas színt öltött arcom. Orrcimpáim kitágultak, résnyire szűkülő szemeimben düh villogott.
- Elég! – kiáltottam fel hirtelen, amikor végre visszanyertem a hangom. A következő pillanatban már mellette termettem, és bár kedvem lett volna felpofozni, inkább a drága növényeihez léptem. Szandálom sarka a növény szárába metszett, majd sietve, dühös mozdulatokkal tapostam össze azt, szinte kifacsarva a leveleket és virágokat. Csupán egy gyors pillantást vetettem a lábam előtt heverő maradványokra, de inkább a cipőm kötötte le a figyelmem, ami elég szomorúan festett. Undorodva léptem hátra, és arckifejezésemen cseppet sem változtatva, a lányra emeltem tekintetem.
- Nézd meg, mit csináltál! Tudod te, milyen ritkaságnak számít ez a szandál? – fakadtam ki. Hangom elvékonyodott kissé, karjaimat mellemen fontam össze. – A hülye filozofálgatás helyett tanulhatnál egy kis tiszteletet. Persze, gondolom rettentő okosnak hiszed magad, pedig nem vagy az, ezt jobb ha tisztázzuk. És tudod miért nem? Mert ha okos lennél, nem húztál volna újat egy prefektussal – mosolyodtam el kajánul. – Szóval, mit gondolsz, pontot vonjak le, küldjelek büntetőmunkára, vagy szóljak Pitonnak?

Pansy és Cat

Elég elég.. Akkor is befejezi amit elkezdett, majd szépen mosolyogva áll egy helyben és figyeli a lány minden egyes rezdülését. El fog követni egy hibát, ha ennyire dühös. Nem is érti hogyan választhatták meg prefektusnak, hisz olyan könnyű felbosszantani és akkor nyílt támadási helyeket hagy magán. Mélán fordítja fejét a mellé lépő hisztis egyénre, arcán ugyanazzal a bárgyú, bár inkább lenéző mosollyal, mint előtte. Meg kéne ijednie? Nem ez lenne az első alkalom, hogy felpofozzák, vagy esetleg megátkozzák. Átkozza, verje meg, nem neki lesz belőle baja. Na de arra igazán nem számított ami történt. A feje először elsötétül, majd egyre jobban vörös lesz, végül csak nem bírja tovább és kirobban belőle az éktelen röhögés. Mégis mit gondolt, hogy mi lesz? Térdre esik és elkezdi siratni ezt az alsóbb rendű növényt? Ez csak egy paradicsom. Beszélgessen el egy fúriafűzzel és meg tudja hogy melyik azaz életforma amit igazán tisztel és szeret a vörös macska.
Néhány könnycseppet kitörölve szeméből néz le az említett lábbelire és szörnyülködik el, majd vonja fel szemöldökét a pontozási dologra.
-Aztaa.. emlékezet kiesésem volna és ezt én tettem volna? Igaz, mélyen tisztelt prefektus asszony, magára kellett volna ugranom, hogy leállítsam a végzetes hiba elkövetése előtt. Szegény szandál. De lássuk a kérdést. Kérem ne vonjon le pontot, mert azzal megint csak önmagát keverné bajba, mivel egy prefektus három esetben hatalmazhatja fel magát pont levonásra és ezen esetek, az esténként kiszökött diákokra, azon diákokra akik tiltott holmit tartanák maguknál és a párbajozó diákokra vonatkozik. Ugyanez vonatkozik a büntetőmunkára. Amit most kiskegyed tehet az, hogy szól az egyik tanárnak. Tehát kérem, az ön érdekében inkább válassza ezt. Piton Professzor természetesen egy kitűnő választás, de Bimba Professzor közelebb van és végül is azt hiszem őt inkább fogja érdekelni a konyhakerti rongálás. Természetesen ha úgy kívánja mehetünk a Professzor úrhoz, bár lehet hogy nem lesz oly elnéző, hogy ilyen hatalommal való visszaélés gyanújától fertőzött apró cseprő üggyel zargassuk. Persze öné, mint prefektusé a választás.
Biccenti meg fejét. Hangja összesen pár helyen emelkedett meg, a professzorok említésénél, hisz mintha a lány kifelejtette volna ezt a megszólítási formát, mikor Piton Professzort emlegette és Cat erre szeretett volna rávilágítani, na meg vajon ha többet bosszantja nagyobb hibákat is el fog követni? Odáig csak nem fajul, hogy lemondassák a posztjáról, vagy netán ő kapjon büntető munkát. Ezt a részét a rendszernek már nem ismeri olyan jól, vagyis nem talált róla még, leírást a könyvtárban.

Vendég

Caterine & Pansy

Csinosító bűbájjal megfelelően seprűsre és dúsra varázsolt pilláim alól metszően gyilkos pillantásokat lövelltem a lányra, aki hirtelen első helyre lépett elő ellenségeim listáján. Persze, ez csupán pillanatnyi állapot, hiszen ellenségemnek nevezni őt is éppen eléggé lealacsonyító volna számomra. Egy ilyen szemtelen kis fruska nem jelenthet kihívást. Legfeljebb egy olcsó játékot.
De már kezdett az idegeimre menni, és a helyzetet sem találtam szórakoztatónak. Azt sem bántam volna, ha nem találkozunk soha, pontosabban, ha messzire elkerülöm. Hogy is gondoltam, hogy egy ilyennel lehet normálisan szót váltani, amikor tudom, a fajtája milyen visszataszító és rosszindulatú.
Pedig én igazán kedves voltam vele! Arról nem én tehetek, hogy nem tudja, a fülbevalót a fülben szokás hordani és nem egyéb helyeken. Egy ártatlan kérdést tettem fel neki, ő pedig rám támadt a paradicsomos hülyeségével. Ő kezdte, prefektusként pedig kötelességem volt rendre utasítani – ez nem is kérdéses.
- Még képes vagy engem vádolni? Amikor úgy rám ijesztettél, és ok nélkül sértegettél! – biggyesztettem le ajkaimat, miközben halkan szipogtam. Szavai valóban megijesztettek, de eszem ágában sem volt feladni a harcot. Hiszen ő kezdte, én csak védekezem. Jogos volt minden, amit tettem.
Közben előhúztam pálcám, és szomorú látványt nyújtó szandálomra szegeztem.
- Suvickus – mondtam ki határozottan a bűbájt. Hangom hirtelen váltott színt, míg az előbb gyenge volt és halk, most erőteljesen csengett.
– Igazán nem volt szép tőled, amit tettél. Nem igaz, lányok? – fordultam hátra és egy jelentőségteljes pillantást vetettem barátnőimre. Ők igazolhatják, hogy én csak a színtiszta igazságot mondtam.
– De hajlandó vagyok mindezt betudni kiszámíthatatlan, szeszélyes természetednek, és nem szólok a Professzor Úrnak a rongálásról… – pillantottam a paradicsom maradványaira. – és arról, hogy szándékosan megijesztettél, sértegettél, és fenyegetőztél, ha bocsánatot kérsz. – Negédesen elmosolyodtam és felé nyújtottam jobbom. Hisz egy prefektus feladata, hogy viselkedésével példát mutasson a diákoknak. A lány láthatja, hogy bár lenne okom rá, nem vagyok haragtartó.

» Daiyu x Pansy
» ☆ Pansy Parkinson
» I'm alone... or not? ~ Pansy & Draco
» Pansy & Vicky