☆ Pansy Parkinson

Pansy Parkinson || Pans || 16 || Darla Baker

Teljes név: Pansy Amirah Parkinson
Születési idő: 1980. február 15.
Születési hely: UK, Cheshire grófság, Wrenbury
Élőhely: UK, Cheshire grófság, Wrenbury
Pálca: 9¾ hüvelyk, meggyfa, sárkány-szívizomhúr mag, eléggé merev
Foglalkozás: Tanuló;  Mardekár ház prefektusa

Ilyen vagyok....

Akár a porcelánbaba a közeli játékbolt kirakatában, akinek remekbe szabott ruhája, gyönyörű hajkoronája – amin kedved lett volna végigsimítani – arisztokratikus arcvonásai, hibátlan sminkje, hószín arcával erős kontrasztot alkotó, fekete seprűs pillákkal keretbe foglalt jeges íriszei láttán hideg borzongás járt át, és arra gondoltál, hogy bár a baba meglehetősen élethű, ember nem lehet ilyen mű, ennyire tökéletesen visszataszító.
Pansy pedig pontosan ilyen. Egy élő porcelánbaba selyembe és csipkébe öltözve, drágakövekkel felékesítve. Megjelenése mindig, minden helyzetben a tökéletessel vetekszik, viszont az elegancia, ami sugárzik belőle, gyakorta keveredik mesterkéltséggel és mértéktelen fényűzéssel.
Alapjában véve egész csinos, szemrevaló lány, a kamaszkor évei alatt előnyére változott meg. Kis termetű, és törékeny alkatú, akinek félsz megszorítani a kezét, és abban sem vagy biztos, hogy egy erősebb széllökés nem kapná fel, akár egy tollpihét. Nagyon sovány, mégis nőies; vannak domborulatai, de sokszor él némi csalással, hogy keblei teltebbnek tűnjenek. Bőre fehér, arca pirospozsgás, amit sötétbarna, lágy hullámú tincsek kereteznek. Mandulavágású szürke, enyhén zöldes árnyalatban játszó íriszeit kiemelik sűrű, sötét pillái és szép ívű szemöldöke.

Jellemét tekintve meglehetősen összetett, és nehezen kiismerhető. Ennek ellenére bizonyára határozott véleményed van róla, ahogy mindenki másnak is; és ezek a meglátások - házaktól függetlenül - nem sokban különböznek egymástól. Tény és való, jogosan találják nagyhangúnak, arrogánsnak, gonoszkodónak és hisztisnek a mardekáros lányt. Általában sokat fecseg, és keveset mond. Butusnak látszik, ám bármily meglepő, megvan a magához való esze, hisz nem véletlenül nevezte ki az igazgató a Mardekár ház egyik prefektusának, és jegyei is méltóak egy aranyvérű boszorkához. Viszont ő úgy gondolja, hogy megjátszott viselkedésével könnyebben belophatja magát csodálata tárgya, Draco Malfoy szívébe, és bármikor boldogan magasztalja az egekig és rajongja körül a fiút.   
Mardekárosokkal, rangban felette állókkal behízelgő, nyájas, amivel az emberek többségénél könnyedén célt ér, hisz ki ne szeretné, ha az egóját dédelgetik? A Giffendélesekkel, és a többi ház tagjával, sárvérűekkel és kviblikkel viszont undok, lenéző; alárendeltjeivel szemben kegyetlen és parancsolgató. Minden esetben elvárja, hogy első szavára ugorjanak, és bármibe képes belekötni, már csak annak puszta öröméért is, amit mások lehordása jelent számára.
Hihetetlenül elkényeztetett; szülei egyetlen gyermekeként mindent megkapott, ha a csillagokat kérte volna, talán még azokat is lehozatták volna számára az égből. Gazdagságba született, egész életében csillogó pompa vette körül, és szigorú neveltetés híján ennek megfelelő torz világképe alakult ki. Akaratos és önző, önmagán - és néha Dracon - kívül senkire sem gondol, magától értetődőnek veszi, hogy minden körülötte forog, csak ő számít.
Ennek ellenére igazi pesszimista, mindenben és mindenkiben a rosszat látja meg - kivétel persze önmaga és Draco. Gyakran hallani panaszkodni, és általában az önsajnáltatással sem fukarkodik.
Gondolkodásmódjában mégis kettősség figyelhető meg; amit hangoztat és mutat csak kevéssé egyezik gondolataival, amiket minden esetben megtart magának. Túlzott magabiztossága csupán a felszín, senki sem hinné, de egyáltalán nem elégedett magával. Leginkább a külsejében fedez fel újabb és újabb hibákat, ám minél magasabbra szökik elégedetlensége magával szemben, annál biztosabban hangoztatja tökéletességét.
A hibátlan számára elégséges, legnagyobb félelme a tökéletlenség. A mumusa a csúnya, megvetett, sárvérű, szakadt, rossz minőségű ruhákba öltözött Pansy alakját öltené, akitől mindenki elfordult.

Az én történetem....

Bájosan elmosolyodtam, és egy finom, kényeskedő mozdulattal ellöktem Madam Malkin kezét, aki erre néhány keresetlen szót motyogott az orra alatt, de úgy tettem - ahogy minden valószínűséggel remélte is -, mintha nem hallottam volna semmit. Kecsesen a tükörhöz libbentem, és miután profilból megszemléltem tükörképemet, meg is pördültem tengelyem körül. A halványzöld selyem lágyan siklott a padlón, és lebbent meg testem körül.
Egészében véve elégedett voltam az eredménnyel, ám kifinomult stílusérzékemnek hála, az apróbb hibák sem kerülték el figyelmemet, de ezektől most hajlandó voltam eltekinteni, hadd higgye a boszorka, hogy jó munkát végzett.
Azért derekam vonalán még egyszer végigsimítottam, és – észre sem véve – kissé összeráncolt szemöldökkel méregettem a ruhát, és derekam karcsúságát. Nem kellett szakértőnek lennem, hogy egyértelműen megállapíthassam, a talár szélesít. Lehetséges, hogy ezzel akart bosszút állni a Madam, mert velős kritikával illettem előzőleg készített darabjait, de ezzel melléfogott.
- Fűzővel jobban mutatna – állapítottam meg, miután hozzáértő szemmel tanulmányoztam a talárt. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy sietve alakítsa át, ha szeretné megkapni - az amúgy meg nem érdemelt - galleonjait, amikért egy cseppet sem dolgozott meg. Hisz folyton hátráltatott, és mindent megtett, hogy elcsúfítson. Bele sem merek gondolni, mit szólna Draco, ha ilyen széles derékkal látna, csak mert a gonosz boszorka elszabott ruhát adott nekem.
- Mit gondoltok, fehérarany vagy ezüst kiegészítő illene jobban a ruha színéhez? – fordultam a lányokhoz mosolyogva, érdeklődő tekintetemmel egyesével felkeresve mindegyiküket, de magamban már rég döntésre jutottam. Kétség sem fér hozzá, a fehérarany jobban harmonizál a világoszölddel.
- Nem mindegy? De inkább az ezüst. – Az ablaknál ácsorgó Daphne-ra néztem, szemöldököm alig észrevehetően megemelkedett. Jellemző, egy csepp ízlés sem szorult belé, pedig igazán tudhatná, hogy az ezüst a méregzölddel elegáns párost alkot, de világosabb színekhez nem éppen jó választás. Így hát nem szóltam, csupán édeskés mosollyal biccentettem.
- Én a fehér aranyat mondanám – hallatszott Beth csengő hangja, és pillanatokon belül a lány is megjelent egy sor fogason lógó talár mögött. Erre már Sophia is felfigyelt, és lelkesen helyeselt, bízva, de inkább tudva, hogy Beth ízlése ruhaügyben általában csalhatatlannak bizonyul.
- Akkor egyetértünk. – Rövid kacagást hallattam, miközben visszafordultam a tükörhöz.
– Remélem, tetszeni fogok Draconak. – Kissé oldalra biccentett fejjel, lebiggyesztett ajkakkal néztem végig magamon újra. Megjegyzésemet leginkább magamnak szántam, nem várva, hogy valaki más füleihez is eljut, aki feltétlen kényszert érez, hogy közbekotyogjon valami butaságot, amire senki sem volt kíváncsi.
- Biztosan, de már úgysem számít. Tudod, ott a Rendelet. – A pillanat törtrésze alatt pördültem meg, szoknyám a tükörnek csapódott. Daphne teljes nyugalommal viszonozta dühösen felvillanó tekintetem, sőt még volt képe sajnálkozó arcot vágni.
- Nem tudjuk, kit kapott – szűrtem fogaim közt. Hangom egyszerre hűvössé vált, ami felkeltette másik két barátnőm figyelmét, akik most pisszenés nélkül füleltek. A helyiségben még a bogár zümmögését is meg lehetett volna hallani, hozzám pedig az utca zaja is csak tompán jutott el.
- Téged semmiképpen. Aranyvérű nem házasodhat aranyvérűvel.
Dühösen toppantottam, ajkam megrándult.
- Nem érdekel, apa és anya úgysem engedik, hogy ilyen szégyen érje a családot. Egyetlen aranyvérű sem helyesli a rendeletet, és ismeritek Mr. Malfoyt, ha valaki, akkor ő eléri, hogy a fia tisztavérű nőt kapjon, aki én leszek. A családjaink közt régóta hallgatólagos megállapodás van a házassággal kapcsolatban…- Titokzatoskodón elmosolyodtam, visszanyerve magabiztosságomat és önuralmamat. Ettől fogva mondhatott akármit Daphne, elengedtem a fülem mellett, hisz mit tudhat ő; ki ő, hogy itt okoskodjon?! Senki. Szavai mégis beitták magukat elmémbe, de leginkább szívembe, ahol tovább zakatoltak, és mintha a vérárammal együtt egész testemet átjárták volna, újra, meg újra felidézve szörnyű félelmeimet.
De nem engedhetek a nyomásnak, nem szabad elfelejtenem, hogy még semmi sincs veszve. Draco még szabad. A családjaink pedig erősek, befolyásosak. Minket nem törhetnek meg, nem parancsolhatnak nekünk – mi aranyvérűek vagyunk, uralkodónak születtünk.
Vagy mégsem? A kételyek örökké körülöttem lebegnek, egyik végletből a másikba esem, egyszer boldog vagyok, és reményekkel teli, máskor keserű, és elveszett. Csak várok, de nem történek semmi. Semmi. Biztos, hogy legyőzhetetlenek vagyunk?