Savannah & Jordan

Az irodában ültem, és nagy ásítozások közepette hallgattam a munkatársaim felettébb magasröptű értekezését a koboldokról. Ha emlékeim nem csaltak – márpedig elég gyakran meg szoktak téveszteni –, akkor valami olyasmiből indult ki az egész, hogy az egyikkel kekeckedett egy kobold a Gringottsban. Annyira nem kötött le a téma, szóval kényelmesen hátradőltem a székemben, és vártam a csodát, hogy végre történjen valami, ami kiszakíthatna ebből a monotonitásból.
Csak fél órát kellett rimánkodnom, mire végre megcsörrent a telefonom, én pedig úgy ugrottam fel a székemről, mintha most tudatosult volna bennem, hogy szögre ültem. Mindenesetre váltottam pár szót azzal az illetővel, majd félig-meddig átöltöztem, és közöltem a munkatársaimmal, hogy el kell mennem egy kis időre, ha beköpnek, akkor pedig szétrúgom a hátsójukat.
Így kerültem nem sokkal később a Zsebpiszok közbe, ahol lebonyolítottam egy kisebb üzletet egy pasival, aki bájitalokat árult, majd úgy döntöttem, hogy mielőtt visszamennék a Minisztériumba még beugrok egy kávéra, hogy a többi órákban a kollégáimnak ne az én horkolásomat kelljen hallgatnia.
Mivel nemigen találtam egy rendes kávézót se az Abszol úton, arra gondoltam talán a fagyizóban esetleg árulnak, így nagy reményekkel léptem be az üzletbe. Kurtán biccentettem a tulajnak, majd zsebre tett kézzel megálltam, és körbepillantottam. Ekkor szúrtam ki Savannah-t, és akaratlanul is elvigyorodtam. Elindultam felé, és közben megpróbáltam ledörzsölni valami piszkot a fehér ingemről. Na igen, nem léphetek be a Minisztériumba szakadtan, viszont amikor meg szakadtnak kéne lennem, akkor meg a Minisztérium miatt nem lehetek. Így is jó páran megbámultak a közben az ing miatt, eléggé feltűnő jelenség voltam… De legalább azt a rohadt nadrágot volt időm farmerra cserélni, bezzeg a nyakkendőt megkötetlenül a nyakamban maradt. Miután végeztem az ingemmel, ezért sebtében megkötöttem azt is, és nagyjából ekkor értem oda Savannah asztalához.
– Szia Szépség, rég láttalak – vigyorogtam rá, majd a tekintetem a fagyikehelyre vándorolt. Én nem különösebben voltam odáig a fagylaltért. – Csatlakozhatok, vagy akkor zavarnám a személyes kisugárzásod, és nem ragyoghatnál teljes fényedben a rajongóidnak? – érdeklődtem, elvégre észrevettem a bámészkodókat. Amerre ez a lány ment, ott mindig ilyenekre kellett számítani. Feltételezésem szerint némi vélavér is csörgedezhet az ereiben.
– Mellesleg jó étvágyat hozzá – intettem a fejemmel a kehely felé, majd amikor beleegyezett, hogy maradjak, kihúztam a vele szemben lévő széket, és leültem rá. Közben odasündörgött az asztalunkhoz egy pattanásos csávó, akinek végül leadtam a rendelésem, és megnyugodtam, amikor azt mondták, hogy tényleg árulnak itt kávét.
– Mi a helyzet királylány? Hogy hogy egyedül vagy? Hát hol hagytad a barátnőidet, vagy a „hősszerelmes” Lerwick-et? – érdeklődtem felőle miközben a koffeinadagomra vártam. Elképesztő, az elmúlt néhány napban ő a második régi diáktársam, akivel összefutottam, és most, hogy itt van nem is nagyon akarództam visszamenni az irodába, hiszen Savannah érdekesebb társaság volt, mint azok ott. Viszont tény, hogy a kollégáimnál nem nehéz érdekesebbnek lenni…
Aztán ugyan az a csávó visszatért, és kihozta a kávémat. Megköszöntem neki, de amikor megláttam, hogy csillogó szemekkel a lányt bámulta, elhúztam a számat. Kortyoltam a kávémból, majd amikor letettem a csészét, rápillantottam. – Haver, nézz rá, majd nézz tükörbe! Esélyed sincs… – törtem le szegény gyerek álmait, de inkább én, mint Savannah. A lényeg, hogy a gyerek kissé letörten, de elkullogott végre, mert képest lett volna órákig ott ácsorogni mellettünk.

Nos, rám nem különösebben volt hatással a mosolya. Ismertem már régről, és különben sem voltam olyan típusú ember, aki hosszabb kapcsolatokba bonyolódik, szóval általában én voltam az, aki az ujja köré csavarta a nőket, és nem fordítva. Savannah-val meg nem is akartam volna kikezdeni. Szépnek szép volt, de még futókalandnak se lenne jó számomra. Meg hát Lerwick ki is nyírna. A mi barátságunk főként egy szabályon nyugszik: Sose hajts rá a másik kiszemeltjére. És hát a haverom elég egyértelművé tette, hogy tetszik neki a csaj, szóval különben sem hajthattam volna rá. Annak a hülyének a barátsága fontosabb, mint egy kaland.
A kérdésére elmosolyodtam, majd megrándítottam a vállamat. – Ki tudja, lehet. Elvégre tanultam illemet. Mellesleg elfelejted, hogy én is aranyvérű vagyok, szóval nem kellene olyan lekezelően bánnod velem, kislány – feleltem neki higgadtan. Viszonylag nyugodt voltam, mert két órával előtte húztam be egyet a Nyomoréknak – aki még mindig nem bírt megmaradni a seggén. Szóval csak elnézően mosolyogtam miközben helyet foglaltam.
A vendégek tekintetét én is megéreztem, és halkan felsóhajtottam. – Mindig ez történik, ha valaki az ellenkező nemből kommunikálni akar veled, és a közeledbe merészkedik? Mert ez baromira irritáló… – jegyeztem meg, majd odajött hozzánk egy pasi, és igyekeztem visszafogni a fintoromat az arca láttán. Ha Jessie itt lenne, tuti alig bírnám leállítani, mert ki akarná nyomkodni a pattanásait, hogy utána ráncba szedhesse az arcát. Még szerencse, hogy Jessie jelenleg apáéknál van látogatóban.
Amikor Savannah félretolta a kelyhet, elvigyorodtam. – Na, mi az? Most már nincs gusztusod enni? – cukkoltam, aztán hümmögve végighallgattam a kis monológját. – Tehát a szokásos. Te semmit nem változtál, Savannah. Mellesleg kit értesz a suli leghelyesebb pasija alatt? Mert Lerwick meg Malfoy tuti nem az. Amíg ott voltam, addig állítólag enyém volt ez a cím, bár szerintem nem, de a rajongóim szerint viszont igen – vigyorogtam továbbra is. Hát az a két srác szerintem nem olyan hűdejó pasi, mondjuk, én honnan tudjam, fogalmam sincs mire indulnak be a nők.
– Ó, értem. Mondjuk, te baromi jól elvagy egyedül is, vagy a kis játékszereiddel. Minek a barátnők, igaz? – A következő szavain szintén csak mosolyogtam. – Valami ilyesmi választ vártam tőled. Lehet, hogy erős és független vagy Savannah, de attól még ha kavarsz Lerwickkel biztos lehetsz benne, hogy meg fog védeni – vontam meg a vállamat. Lerwick igazából mindig „barátnőjét” erősen védelmezi, egy ujjal se érhetnek hozzájuk.
Azt mindjárt gondoltam, hogy nem fogja érdekelni velem mi van, viszont őszintén meglepett a kérdésével. Hangosan felröhögtem, egyszerűen képtelen voltam visszatartani, ezért jó páran felénk fordultak – ezek nem azok voltak, akik eddig is bámultak minket, hanem mások. – Megnyugtatlak, határozottan hetero vagyok. Szívesen bebizonyítanám, de Lerwickkel van egy megállapodásom, ezért nem nyúlhatok hozzád. Meg különben se akarlak túlzottan, szóval legyen elég annyi, hogy igen, hetero vagyok. Ha nem hiszed el, bemutathatok néhány csajt, akik ezt tudják igazolni – feleltem vigyorogva. Hallottam már róla, hogy nem akarta elhinni, hogy a nőkhöz vonzódom, de nem hittem volna, hogy ezt valaha meg is kérdezi.
– Most már megnyugodott a pici szíved? Hallottam róla, hogy ezen szoktál néha morfondírozni. Én is megkérdezném tőled, de szerintem nálad ezért elég egyértelmű – vágtam vissza, majd végre megkaptam a kávémat. Nem is késlekedtem, azonnal ittam belőle, és egy kellemes sóhaj kíséretében tettem le a csészét. Éreztem, ahogy a koffein szétáramlik a testemben, és végre valamivel éberebb lettem.
Így hát hamar le is koptattam a srácot, majd Savannah megjegyzésére halványan elmosolyodtam. – Nem akartam, hogy a kis görcs titokban több pénzt húzzon le rólam, mint amennyit kéne. Ez talán baj? – kérdeztem, majd megforgattam a szemem. – A lehető legrosszabbat majd megkapja tőled, ha annyira meg akarod büntetni. Azonban én nem érek rá túlzottan a nyilvános megaláztatásokra, és már így is kereshetnek a munkahelyemen, bár ha a kollégáim beárulnak, akkor meg meghalnak… De a lényeg az, hogy nem lenne szerencsés, ha egy minisztériumi alkalmazott nyilvános helyen kompromittálna valakit. – Ismét kortyoltam a kávémból, majd a megjegyzésére negédesen elmosolyodtam. – Mielőtt állást kaptam volna, három hetet kint voltam Spanyolországban, és hidd el, hosszú hajjal nem éltem volna azt túl. Mellesleg, nyáron mindig levágatom. De mióta is érdekel téged az én kinézetem?
A pincér felemelte Savannah fagylaltkelyhét, és el is indult volna vele, azonban néhány lépés után megbotlott, majd az egyik női vendég nyakába borította azt. Felsóhajtottam. – Micsoda pazarlás… Ráadásul ennek a színvonala is romlott… Emlékeim szerint régebben jobb volt ez a hely – csóváltam a fejemet, és ittam még egy keveset. – Látod, meg kellett volna enned, akkor most nem történt volna ekkora baj – jegyeztem meg a nő sipákolását hallva.

A szavaira bosszúsan megforgattam a szememet. Én nem voltam egy kis hülye, aki eltűrte, hogy lekicsinylően beszéljenek vele. Nem hatott rám Savannah „varázsa”. Halkan felsóhajtottam. – Igen? És szabadna tudnom, hogy miért is? – érdeklődtem, és közben azon tűnődtem, hogy vajon miként tehetném helyre Savannah fejében a dolgokat, de mivel csak erőszakos módszereket jutottak eszembe, ezért inkább csak ráhagytam.
Aztán lelkesen csacsogott nekem arról, hogy mennyire élvezi, ha mások körbeveszik. Nos, én ezt annyira nem díjaztam, mert hat éve így is elég gyakran volt már részemben abban az élményben, hogy azt hittem mindenki tudja mi vagyok, pedig közben csak egy csapat lány loholt utánam. Nem volt kellemes élmény. – Lényegében mindenki féltékeny rád, vettem, nem kell továbbragozni – intettem le kissé unottan. Na, ezért nem voltam hajlandó szerezni magamnak egy barátnőt, mert nem bírnám egész nap ezt a nyávogást meg öntelt fröcsögést hallgatni. – Szerintem meg az – vontam meg a vállamat. Valóban egyre jobban bosszantott, hogy bámulnak minket, de még nem esett nehezemre visszafogni magamat, így néha lehunytam a szememet, és felszusszantottam, hogy azzal vezessem le a feszültséget.
Aztán a sárvérűekre tett megjegyzésén halványan elmosolyodtam, bár nem néztem rá, mert akkor is lehunyva tartottam a szemeimet. – A franc se tudja… Azt hittem, legalább összeszedted magad, és mások kihasználásán meg bántásán kívül legalább már vannak terveid, de úgy tűnik, megmaradtál ezen a gyerekes szinten – hunyorogtam rá, és igen, pont én papoltam a komolyságról… Viszont, amióta munkám van, azóta tényleg valamennyire felelősségteljesebb lettem, szóval akár pofázhatok neki erről.
A kételkedő kérdésén meg a nevetésén halványan elmosolyodtam. – Ugye? Szerintem se, de azok, akik folyton utánam loholtak végig ezt hangoztatták. – Természetesen, én marhára nem értettem egyet velük, és szerettem volna, ha leakadnak rólam, de volt öt-hat csaj, akiket sose bírtam lerázni. A piszkálódására elnézően elmosolyodtam. – Természetesen nem. Vannak többen. Sokkal többen. – Igazából megmutathattam volna a telefonom névjegyzékét neki, és akkor láthatta volna, hogy főként lányok szerepelnek benne.
Megrándítottam a vállamat. – Honnan tudjam? Viszont azt nem értem mit esztek annyira rajtuk. A nővérem szerint mindkettő nyálas. Szóval vagy nekünk van igazunk, és ízlésficamos vagy, vagy lehet, hogy tényleg van bennük valami, de ezt kétlem. – Persze, biztosan egy ilyen nyilvános helyen arról akartam tárgyalni, hogy a Roxfortban ki jó pasi. Azt hiszi, én csak erre figyeltem?!
Vette a lapot, amikor ironizáltam, így a válaszát csupán egy elnéző kissé gúnyos mosollyal illettem, majd arról beszélt, hogy Lerwick nem tudná most megvédeni, én pedig halkan felnevettem. – Alábecsülöd őt. Megoldja, hogy mindig mindenhol ott legyen. Már a párkapcsolati osztályon is van embere a Minisztériumon belül.
Kissé széttártam a karjaimat, és megvontam a vállamat. – Akkor ez van. Pedig már hat éve hetero vagyok, de nem fogom neked bizonygatni az igazamat. Ha nem hiszed el, a te bajod – feleltem, majd a következőkre összeráncolt homlokkal tekintettem rá. – Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Mert akkor felállok az asztaltól, és visszavonulok az irodámba – válaszoltam fintorogva. Még belegondolni is undorító volt, hogy csaj csajjal… De az még inkább, hogy Savannah-t elképzeltem sajátmagával. Csak ne legyenek rémálmaim, mert akkor legközelebb kitekerem a nyakát.
– Az lehet, de nem akarok konfliktust – rándítottam meg ismét a vállamat. Legalábbis, amíg nálam volt a Zsebpiszok közben szerzett cucc, addig nem kellett volna balhét rendeznem, de erről Savannah semmi nem tud.
– Nos, én se adok neked tanácsokat hogy nézz ki, akkor megköszönném, ha te sem szólnál bele a dolgomba, elvégre nem hiszem, hogy olyan lenne a kapcsolat közöttünk, hogy ezt megengedhesd magadnak, királylány – szólaltam meg higgadtan, miután ittam a kávémból. Majd az a szerencsétlen kétballábas pincér megbotlott, és akinek a nyakába került a jéghideg nyalánkság, az egyből olyan hangon kezdett el visítozni, mint egy operaénekes. Csak e miatt nem röhögtem fel, mert annyira irritált a hangja, hogy inkább nyugalmat erőltettem magamra. – Nem nyavalygok, szimplán nem kellene pazarolnod a pénzt meg nem kéne mindenkit ugráltatnod, és akkor elkerülhetőek lennének az ilyen balesetek. Utálom a vinnyogó embereket – feleltem, majd leakasztottam az övemről a pálcámat, és nem túl feltűnően, de egy varázslattal elhallgatattam a nőt. Amikor végre elcsendesült halkan felsóhajtottam. – Baromira érzékeny vagyok a magas hangokra, alapból nincsen túl jó napom, szóval nem hiányzott még ez nekem, Savannah – néztem rá kissé neheztelően, bár nem konkrétan az ő hibája volt, de ő indította el ezt a lavinát.

A válaszára unottan rátekintettem, majd megrándítottam a vállamat. Most már kezdett elegem lenni belőle. Azt hiszem, elég volt belőle ez a hét év meg ez a pár perc, hogy rájöjjek, soha többet nem akarom látni, mert ha legközelebb találkozni fogunk, akkor nem leszek vele ilyen úriember. Ha pasiból lett volna az elégedett arcáról még rá letöröltem volna azt az öntelt mosolyt, most viszont három dolog miatt nem tehettem meg: először is, a női nemet képviselte, és nőket nem szokásom megütni, másodszor is nyilvános helyen voltunk, harmadszor pedig nem akartam elveszíteni se az állásomat, se apám nagy nehezen kiharcolt elismerését.
– Azt hittem, az öntelt fröcsögéseden kívül ki tudsz nyögni egy értelmes mondatot, vagy azt, hogy egyszer egy percig képes vagy nem a saját kitalált felsőbbrendűségedről beszélni, kislány – villant vészjóslóan a tekintetem. Kezdtem elveszíteni a türelmemet, bár ebből nem sok látszott, inkább csak fenyegetőző lett a testtartásom és az arcomról eltűnt az a nyájasság és békésség, amivel eleinte közeledtem felé. Szemétkedni akarsz Savannah? Hát legyen. Belemegyek a játékba, de akkor ne csodálkozz, ha minden udvariasságot nélkülözni fogok, ribanc.
– Igazán? Az a szerencse, hogy ha kettőnk közül te csak egy kis senki kurva vagy, és előbb-utóbb rád unnak majd az emberek, ha pedig valami bajod lesz, akkor senki se fog egy olyan beképzelt lotyón segíteni, mint amilyen te vagy. Aztán anyuci meg apuci kapcsolatai ide vagy oda, az egész világ szarni fog rád, ha bajba kerülsz, és akkor majd én fogok röhögni rajtad. A szépséged nem tart örökké, és nemsokára csak egy ráncos tyúk leszel, akit mindenki eldobott magától, majd nem bírtak elviselni, és undorodnak tőled. Nem értem mit eszik rajtad a haverom, ám legyen. Nem érdekel. Azt viszont nem fogom tétlenül tűrni, hogy kötekedj velem! Eddig próbáltam udvarias lenni, de egy ilyen tyúk kedvéért nem leszek se türelmes, se kedves, se udvarias. Azt pedig csak te hiszed, hogy senkit nem érdekel, amit én mondok, a saját hülye kis feltételezéseidet meg inkább ne hidd el – vágtam vissza, kissé felemelkedtem a székből, és mindkét kezemmel rátámaszkodtam az asztalra. Szikrákat szórtak a szemeim. Játszani akartál, hogy ki a nagyobb bunkó? Hát akkor gyerünk! Játszunk.
A gúnyos, fröcsögő szavaira még nagyobb lendülettel válaszoltam. – Nem vagyok én Teréz anya, csupán egy egyszerű ember vagyok, aki hajlandó belátni, hogy nem körülötte forog a világ. Elképzelésed sincs miken mentem keresztül, szóval fogd be a mocskos szádat! – morrantam rá. – Arról pedig nem tehetek, hogy veled ellentétben felnőttem, és nem vagyok hajlandó lealacsonyodni arra a szintre, hogy örömet okozzon nekem mások kínja. Csak te vagy ilyen visszataszító féreg, aki még mindig nem talált ennél jobb elfoglaltságot.
– Rossz az emlékezeted. Valóban ott voltam, de sose csináltam annyira durva dolgokat, mint ők. Az más kérdés, hogy fiúkkal szívesen párbajoztam, az más kérdés, hogy akkoriban gúnyolódtam másokon, de sose bántottam lányt, és sose élveztem mások fájdalmát. Ez a különbség kettőnk között. – Valamivel higgadtabban válaszoltam neki, majd visszaültem a székbe. – Igazán? Nos, van jogom ilyeneket mondani a korábban sorolt indokok miatt. Sose ismertél annyira, hogy tudd milyen vagyok valójában, így nem állíthatod, hogy nem változtam. Tény, a stílusom az ilyen repedtsarkúakkal szemben nem változott, de attól még nem vagyok és nem voltam az, akinek hiszel. – A hajamra meg az állítólagos rajongóimra tett megjegyzésemre megvontam a vállamat. – Szerintem meg azoknak nincs, akik nem látnak túl egy csinos kis pofikán. Belülről elég rendesen rohadt a lelked, Savannah.
Gúnyosan elmosolyodtam. – Tévedsz. Mindig veled volt a baj. – De miért is próbáltam megmagyarázni ezt egy rosszindulatú cafkának? Magam se tudtam, de már elég közel jártam ahhoz, hogy otthagyjam. A kérdésére elhúztam a számat. – Komolyan nem tudsz másról beszélni? Nem fogok neked tippeket adni, hogy kikre vesd ki a hálódat. Még csak az kéne! Így is elég szerencsétlenek azok, akiknek a nap huszonnégy órájában el kell viselniük téged… – Még mindig nem válaszoltam a kérdésére, mert nem érdekelt ez a téma, majd a kis kérdésére felsóhajtottam. – Azt hiszed, elmondom? A lényeg, hogy tudná.
– Úgy értettem, hat évvel ezelőtt voltam először nővel. Tudod, amikor te még kislány voltál… – magyaráztam, majd amikor közölte, hogy nyugodtan elmehetek, éreztem, itt az idő, hogy örökre megváljak ettől a kis ostoba, beképzelt tyúktól. – Hidd el, ha most rögtön meghalnál, te sem hiányoznál nekem – feleltem, majd figyelmen kívül hagytam a következő szavait. Pontosabban, szó nélkül. Sőt, a további szavait hagytam szó nélkül, mert már valóban elegem lett belőle, és ő azzal csak rontott a helyzeten, hogy továbbkötekedett. Amikor egy újabb pincér bukkant egy kávéval, akkor megkértem, hogy hozza a számlát, majd mielőtt a velem szembe ülő szörnyeteg neki fogott a kávéjának, sejtelmes mosollyal az arcomon megszólaltam.
– Valóban unalmas lennék? Szeretnél egy kis konfliktust? Hát akkor, szórakozzunk… – szólaltam meg, majd felpattantam, Savannah nyakába borítottam a ház ajándékát, majd elindultam a pincér felé, aki már jött is a számlával. Kifizettem a kávémat, majd visszafordultam Savannah-hoz. – Nos, remélem jól szórakoztál és elégedett vagy, hogy utoljára láttad a szemét énemet. Megnyugodhatsz, egy kicsit se sajnállak. Sőt, a legrosszabbakat kívánom neked! Ja, és ismerek egy félvért, akinek a kisujja is többet ér nálad, tanulhatnál tőle! – Majd azok felé fordultam, akik még mindig ezt a lotyót bámulták epekedve. – A helyetekben sürgősen elfelejteném! Mindenkit kihasznál, mindenkit átver, szórakozik, megalázza, majd eldobja, ha megunta. Ilyen az igazi Savannah Anson. Inkább óvakodjatok egy ilyen hiú cafkától!
Majd elköszöntem a tulajtól, feltéptem az ajtót, és már kint is voltam az utcán. Mélyen magamba szívtam a Savannah-mentes levegőt, majd visszahopponáltam az irodába, ahol ismét nekifogtam a rengeteg papírmunkának, közben viszont valamiért mindig elkalandoztak a gondolataim, és Savannah-t meg Katie-t hasonlítgattam össze. Arra jutottam, hogy a volt griffendéles lány ezerszer értelmesebb és kedvesebb, mint ez a szörnyeteg. Meg arra is, hogy lehet holnap elhívom valahová. Kellemes felüdülés lenne ez után. Savannah-tól meg az általa képviselt dolgoktól már hányingerem van.