Anthony és Nathaniel

Vendég

Kicsit,kuncogtam a rá valló jellemzésre az utolsó mondatán..még hogy szoknya hajkurászás???Minek,néz engem???Mind1 is a fejem elé kapva hogy a szemébe tudjak nézni ezt mondtam.
-Hát..először is boldog születésnapot anyukádnak másodszor pedig részemről ismerek egy Griffendéles lányt aki jól tud rajzolni...Talán, ha rejazoltatod magad vele az tetszene anyukádnak bár,az édességben is benne vagyok!Bár,az édességben is tökéletesen egyet értek...Na, de ha nem bánod szerintem menjünk is be a boltba ne csak itt álldogálunk.-Mondtam neki kinyitottam az ajtót és előre mentem.Bentről,sokkal jobb a választás mint kintről.Persze,ezt nem a csajokra gondoltam most éppen,hanem az édességre.Tudni,való nagyon egy édes szájú vagyok.Imádom,ha játszhatok a lányokkal.
-Mondd,csak mi az ami ennyire megrémít téged a lányokkal való kapcsolatban?Talán,félsz tőlük?-Mosolyogtam,majd egy édességet vettem meg.Leültünk,bentre és tovább beszélgettünk.A tömeg még akkor,is nyomorgott az ajtóban amikor,mi már bent voltunk és beszélgettünk.Kellemes,társaságban nyilvánítom Nathaniel barátomat.Örülök,hogy végre nem csak a lányokat bámulom,hanem rendes is tudok beszélgetni.Végre,már kellett valaki akivel kicsit kitudom magam kapcsolni.

Vendég

Meglepően barátságosan fogad. Ezalatt azt értem, hogy általában kedvesek velem az emberek, de nem ennyire közvetlenek és így ez a hirtelen haverkodás egy pillanatra meghökkent, de az arcomon nem mutatom.
A kézfogást viszonozom, és közben kellemesen meglepődöm, egyrészt, hogy a fiú kezdeményezte a gesztust, másrészt, hogy a szokásos kézfogást alkalmazta, nem pedig valami új, általában a kisebb baráti körökhöz tartozót. Másrészt a megnyilvánulása eloszlatja a kételyeim, és tisztázza ő sokkal jobban mai fiatal, mint én. Noha ezzel nincs problémám, csupán kevésbé tudok vele azonosulni.
- Nem sértettél meg, és bár köszönöm a feltételezést és a felajánlást, de ha nem haragszol ezt a nagyvonalú ajánlatot most visszautasítom - mosolyodom el barátian.
Még csak az hiányozna, hogy még többet foglalkozzak az emberekkel, ráadásul a flörtölés nem csak hogy soha sem foglalkoztatott, de nem is igazán jeleskedem benne. Vagyis inkább nem élvezem, noha megértem az utalásokat és az udvarias bókok a kisujjamban vannak, de soha nem ösztönzött semmilyen szituáció ennek a határnak a túllépésére.
A kérdésére gyorsan végig gondolom mit válaszoljak, de azt gondolkodás nélkül elvetem, hogy elmondjam a valódi okát. Egyrészt mert nem látom értelmét, másrészt meg félek hogy félre érti, és azt gondolja majd udvarlok az illetőnek. Vagyis szinte biztos vagyok benne, hogy ezt fogja gondolni, de egyáltalán nem mindegy, hogy kinek a személyét tekinti udvarlásom tárgyának.
- Ajándékot veszek - válaszolom kissé habozva, megfontolva, majd folytatom - Az édesanyámnak születésnapja van, és mivel nem vagyok benne biztos, hogy egy csokor épségben megérkezne hozzá, így arra jutottam az édesség jobb választás ajándéknak. Az egyetlen probléma, hogy nincs sok tapasztalatom az ilyesmi terén, mivel én magam nem vagyok édesszájú. Esetleg kikérhetném a te véleményed? Gondolkoztam a kondér tortán, vagy esetleg az eperkrémmel töltött csokigolyókon. De ha neked van jobb ötleted, szívesen meghallgatnám - fejezem be várakozóan, majd remélem, hogy a sok szoknya hajkurászás alatt sikerült némi tudást magába szívnia a témában és ez most a hasznomra válik.

Vendég

Ahogy,elmerültem az édességekben és a nőkben ekkor vettem,csak észre hogy egy ismerős köszön nekem.Valóban,el is felejtettem,hogy ki mert annyira lekötnek engem a rajongók és a csajok,de főleg a csajok.
Majd,udvariasan kezet fogtam Nathaniellel.
-Szia,barátom!Csak,édesség hiányom volt meg persze csaj.Meg,amúgy is unatkoztam és gondoltam benéztem.Jó,hogy mondod a neved így már emlékszem ki vagy.De,azért te sem panaszkodhatsz hisz azt hiszem téged is szeretnek a nők.-Nevettem,el magam mikor ő közben kicsit,furcsán nézett rám,majd rögtön mentegetőzni kezdtem.
-Öööö..Bocsánat,nem így akartam kimondani de,ha akarod megtaníthatlak téged flörtölni-Mondtam,neki kedves mosolygós arccal.Remélem,jó néven veszi ezt a csajozás dolgot.Szeretnék,már neki segíteni emlékszem valahogy lógtunk már együtt?Tényleg,nagyon ismerősnek tűnik,vagy inkább csak az órákról.Erre,sajnos nem tudtam választ adni így hirtelen majd megkérdeztem.
-Na,és te mi jót csinálsz itt ha szabad kérdeznem?-Egy,kis barátságos mosolyt engedtem el.Lássa,hogy most mennyire jó hangulatomba tudott engem elkapni.Remélem,a legjobb haverok leszünk,ha minden jól megy.

Vendég

Mint általában a bolt most is tele vásárlókkal, a hangos és izgatott gyerekektől kezdve, a párjának engesztelésül vásárló férfin át, egészen a kissé termetesebb középkorú hölgyekig. Nekem pedig pont ők a célpontjaim. Persze, nem úgy, ez nem is kérdés. Az ok, amiért már legalább egy órája téblábolok a boltban, a tőlem telhető legkevesebb feltűnést keltve az az, hogy a láthatólag édességkedvelő idősebb korosztályú nőket figyeljem. És nem, nem vagyok kukkoló, egyszerűen csak arra vagyok kíváncsi, milyen fajta édesség is az, amit annyira kedvelnek, hogy elveszítsék fiatalkori alakjukat. Rendben, bevallom, ez így nem kevésbé furcsa, mint eddig, így kicsit részletesebben kifejtve:
A nagyszüleim, és előttük az ő szüleik azon dolgoztak, hogy kapcsolatokat építsenek ki, jó helyzetbe kerüljenek a társadalomban. Ebben nagy segítségükre volt hogy jó megfigyelők, és a modoruk is kifogástalan. Szerencsére én is örököltem ezeket a tulajdonságot, vagyis inkább belém nevelték. De visszatérve a témára, az ok, amiért itt vesztegetem az időm a nevetségesen nagy tömegeket vonzó, élénk ételnek csúfolt cukrokkal és csokoládékkal teli boltban, amit tömény édeskés szag áraszt el, olyannyira, hogy szinte tapintani lehet, - ebből a jellemzésből könnyen következtetni lehet, hogy az édesség nem az én világom - az az, hogy ezek a nagyszülők kértek arra - tisztábban fogalmazva utasítottak arra - hogy egyik kedves barátjuknak - ami az erőfeszítéseiknek hála és az én szerencsétlenségemre igen sok van - születésnapja alkalmából édességet ajándékozzak. Igen, ha bárki még kételkedik, ez a kedves barát szintén egy negyvenes éveiben járó, az édességet igen kedvelő, kissé alakját vesztett hölgy. Ennek a hölgynek pedig születésnapja van. Sokak fejében felmerülhet a kérdés: Miért engem küldenek, hiszen bagoly postával vagy egyéb szállítási móddal maguk is intézhetnék ezt a gesztust, vagy ne adj isten ha annyira jó barátai az illetőnek személyesen is átadhatnák. Nos az utolsó felvetés már csak gondolatában is nevetségesen hangzik mindazoknak, akik ismerik a nagyszüleim. Ők túl elfoglaltak és fontosak ahhoz, hogy egy jelentéktelen eseményre mint ez, több időt szánjanak az engem való utasításnál. Ők már csak ilyenek. A posta ellen pedig egyrészt azért volt kifogásuk, mert az megengedhetetlen, hogy az ajándék sérült állapotban, vagy netalán ne időben érkezzen meg, ami véleményük szerint gyakran előfordul, hála azoknak a megbízhatatlan madaraknak. Bár gyanítom, az ok amiért inkább rám bízták a feladatot, belekényszerítve egy számomra igen kellemetlen helyzetbe, hogy az illető, mint a család leendő pillére, ismerkedjen meg a fontosabb emberekkel - noha az illető nem elég fontos ahhoz, hogy ők maguk tegyenek látogatást -. Már kisebb koromban sem kedveltem azokat a közösségi eseményeket, amiket tartottak, meghívva a varázsvilág "krémjét", és részben ezeket az eseményeket is okolom az emberi interakcióktól való ódzkodásom kialakulásáért.
Most, hogy a kerettörténet mindenki számára világos, visszatérhetünk a jelenbe, ahol is még mindig tépelődve állok egy csokikkal teli polcnál - immáron legalább harmadszor, mivel a furcsa pillantásokat elkerülve igyekszem gyakran helyet változtatni - és egy, nemrég belépett hölgyet fixírozok nem túl feltűnően, miközben megpróbálom kilesni mit is vásárol épp. Természetesen - az itt eltöltött idő fényében kikövetkeztethetően - sikertelenül. Mintha semmi rendszer nem lenne abban, amit vásárolnak. Próbáltam kor szerint kiválasztani az alanyokat, de teljes mértékben eltért a betérők ízlése, ezután a ruházatból próbáltam kiindulni, de ez sem vitt előre. Volt akit az egy óra alatt már kétszer láttam bejönni ide - ennek a hölgynek üzenem, túlzásba viszi - és mind a kétszer mást vett?! Ritkán érzem magam elveszettnek, de nem csak, hogy nem szeretem az édességeket, de nem is értek hozzájuk.
Ezért is érzek némi megkönnyebbülést, mikor Anthony Goldstein belép a boltba. Nem ismerem személyesen, csupán látásból, és főleg a klub helyiségben, illetve az órákról, de tisztán rémlik, hogy ha máshol látom, mindig más lánnyal van. Ez pedig pont kapóra jön. Feltételezem, hogy ha ennyi lány érdeklődik iránta, akkor valamilyen szinten ért a nőkhöz. Márpedig az elmúlt egy órában, ha mást nem is, azt megtanultam, hogy a nők szeretik az édességet. Alapesetben nem feltétlen kérnék tőle segítséget, mivel az elég sok időm és energiám igénybe venné, de lassan kezdek olyan rosszul lenni a levegőben terjengő édeskés szagtól, és a csokoládé látványától, hogy úgy érezzem elég elkeseredett vagyok. Ezzel az elhatározással nem habozok sokáig, és egy alkalmas pillanatban oda is lépek hozzá.
- Hello Anthony - köszönök neki, feltételezve a gondatlan kisugárzásából, hogy az egy év korkülönbség ellenére nem zavarja a tegeződés - Nate vagyok, bűbájtanról. - mutatom be magam, mivel feltételezem a lányok lekötik a figyelmét, így nem emlékszik rám, majd folytatom - Mi járatban vagy? -toldom meg a megszólítást igyekezetem szerint egy barátságos mosollyal.

//Remélem nem veszed rossz néven a karaktered rövid időre való irányítását, ha mégis szólj és javítok//

» Nathaniel Price
» Anthony, Lili, és Luna
» Avatarajánló
» Anthony & Lilyanah
» Játszótárskereső