Jonathan Willkinson és Elsa McQueen

* Percek teltek el, és én csak némán az óra kattogását hallgatva vártam és vártam… Lassan már úgy tűnt, hogy túl korán jöttem, vagy pedig csak a partnerem késik. Az utóbbin se lepődnék meg, hiszen a szüleim elmondása szerint már nem az első alkalom, hogy a találka nem sikerül. Nyugodt ember lévén csak 2 percenként nézegettem az órát és unalmamban már megittam egy kávét. De a gondolataim hamar ismét a rejtélyes páromra terelődtek. Izgalmat éreztem és ehhez még egyéb negatív érzések is társultak. De ennek ellenére már vártam a pillanatot. Kíváncsi voltam, hogy milyen ember is lesz na meg persze már túl akartam lenni ezen az egészen. Szabadságot akartam és újra felszabadultan élvezni akartam az életet úgy, hogy nem kapok állandó leveleket, felszólításokat és egyéb dolgokat arról, hogy mit kéne csinálnom. Ekkor azonban ismét ki kellett lépnem a gondolatok mögül, mert ajtónyílás hangja ütötte meg fülemet. Mindenki felfigyelt hiszen a kávézó szinte üres, csak egy két ember ül és a többség magányosan. Az ajtó azóta nem nyílt ki, mióta én bejöttem. Eg férfit pillantottam meg, a külseje hagy némi kivetni valót de összességében álmaimban sem gondoltam volna, hogy ő lesz majd az aki odajön hozzám. Első ránézésre megnyugodtam, hogy biztosan nem az én emberem jött, de második nézésre az én korosztályomnak tűnt. Elindult… Reménykedtem, hogy a hozzám közel ülő nő felé tart azonban mikor közelebb jött és kimondta a nevem már tudtam.  *
- Igen. - * Mondtam majd észrevehetően végigmértem a férfit.*

Röhejes és egyben felháborító, hogy ahányszor hazajövök, anyám egyből utánam küldi az ölebét, azt az undorító pénzéhes szarházi Anbiani. Egyszer szívesen betörölném a képét már csak azért, mert tudom, hogy igazából a családi vagyonra fáj a foga. Ahogy közli mit akar, már csukom is az orrára az ajtót és ledobva a kabátom a kanapéra, egyből bort kerítek elő.
Egy valamiben igazuk van, ezt a dolgot már tisztázni kellene. Nem csak miattam, a nő miatt is, aki még szintén ugyanúgy érintett a dologban, mint én. Nem hiszem, hogy neki egyszerűbb lenne, sőt megnehezítem csak a dolgát. Mikor reggel magamhoz eszmélek, még mindig a boros poharamat szorongatom. A kanapén hátra dőlve aludhattam el csak úgy elnyújtózva, hisz még gyakorlatilag le sem vetkőztem. A zakó, ing, gyakorlatilag tényleg minden rajtam van. Első dolgom is, hogy vegyek egy forró fürdőt. Anyámnak igaza van, most már tényleg el kellene mennem a találkozó helyszínére, amit ő nagy nehezen összeegyeztetett. Értelmét nem látom, de egy próbát megér.
Egy órával később már a kis település macskaköves útját taposom, miközben megpillantom a kávézót. Rég jártam már itt is, mikor diák voltam, utoljára talán csak akkor. Benyitok a helyiségbe. Szerencsére csak páran vannak, viszont egyfelől fogalmam sincs. Hogy nézhet ki az az illető, akihez én jöttem? Mert fogalmam sincs. Egy ideig csak állok az ajtóban, lassan becsukom magam után. És valamelyest bizonytalan léptekkel indulok el az asztalok között. Két nő ücsörög jelenleg itt egyedül a helyiségben. Melyikhez kellene odamennem? Na jó, a szimpatikusabbhoz előbb kedvem támad. Lassan megállok az asztalnál.
- Elsa? Elsa McQueen?

*Izgulok…semmi kétség. Most már nem mondhatom le, mondjuk nem is szeretném. Csak az izgalom beszél belőlem, én leakarom ezt már zárni. Nyugalom Elsa, csak bemész és már ki is jössz. Már olyan régen elvan döntve a házasság, de ez az első alkalom, hogy személyesen is találkozok vele. Vajon, ha már elintéztem, hogy ő se akarjon házasodni, mit kell tennem ahhoz, hogy a minisztérium is belemenjen? Ez az egész lehetetlen. Ők se gondolhatják komolyan, hogy ilyen törvényt hoznak. Semmi közük, hogy én kihez megyek hozzá meg, hogy ki lesz a gyerekeim apja. Jó, hogy azt nem szabályozzák meg, hogy mikor vehetek levegőt. Kész vicc. Kilépek a fogadó ajtaján és határozott léptekkel indulok el a zsúfolt utcán. Régi szép idők… Gondolom miközben a Roxforti diákokra téved tekintetem. Szegények…már ők is megkaphatták azt a borzalmas levelet. Emlékszem, mikor az enyém megjött meg se néztem. Egy hét után a barátnőim bontották fel, és olvasták fel a nevet. Nem kerestem meg… Próbáltam elfelejteni a nevet, kisebb-nagyobb sikerrel. De ma lezárom ezt az egészet. Nem hiszem, hogy ő ezt szeretné, mert ki akarna egy vadidegennel ilyen kapcsolatot létesíteni? Azonban én még fiatal vagyok ehhez. Megfosztana a szabadságomtól és hozzá kötne egy olyan emberhez aki még az is lehet, hogy nem is tetszik. Mert mi van ha bibircsókos, ráncos és fogai sincsenek? Fúújj, a gondolattól is kiráz a hideg. De még ha külsőre meg is felelne az elvárásomnak közel sem biztos, hogy nem egy bunkó és érzéketlen alak aki mindenkivel csak játszadozik. Nem tudnám egy olyan emberrel leélni az életem. Elérek a találkahelyhez, Madam Puddifoot Kávézója előtt megállok egy pillanatra majd benyitok. Még korán vagyok, így biztos vagyok benne, hogy nem lesz bent. *