Gav & Callie

Ezeket a lépcsőket, nem nekem találták ki! Nagy nehezen sikerült feltankolnom édességből, miután Dumbledore hivatott, hogy az óráimon, egy tanársegéd is részt fog venni, és néha hagyjam tanítani. Az addig rendben van, csak a bökkenő, hogy még Én sem tartottam órát. De semmi gond. Természetesen, mindig örömmel fogadom a segítséget csak azt nem tudom, hogy mikor fog tanítani. Az első pár órát szeretném Én meg tartani, mert lássuk be, Én vagyok a tanár Ő meg csak egy tanársegéd. Az évfolyamoknak meg engem kellene megszokniuk, nem őt. Na mindegy, majd elválik. Sóhajtva, kezdtem el fellépkedni a lépcsőkön. Csizmám sarkának kopogó hangja kis vízhangot vert. Nem is csodálom, mivel minden diák órán ül. Végtére, délelőtt van. Ha szembejönne egy tanár, valószínűleg engem is betessékelne az egyik órára, és leszidna, amiért nem vagyok talárban. Már amennyiben, olyannal találkozom, akivel eddig még nem. Megálltam a lépcsőfordulónál és elkezdtem kisilabizálni, hogy merre is kellene mennem ahhoz, hogy megtaláljam a termet, ahol időm nagy részét tölteni fogom. Azt mondták, hogy jól felszerelt, és ahogy benéztem a Bájitalterembe tényleg mindennel fel van szerelve. Ohh igen, a Bájitaltan terem. Merő véletlenségből bukkantam rá, és mivel üres volt, úgy gondoltam szétnézek. Bár lehet, hogy ezt nem az éjszaka közepén kellett volna megejtenem, mivel Piton professzor, elkapott és az igazgatóhoz vitt. Közölte, hogy hatalmas büntetést, fogok kapni, a létező legtöbb kiszabott pontot fogja levonni a házamtól. Hiába mondtam neki, hogy tanár vagyok és semmi közöm egyik házhoz sem mintha meg sem hallotta volna. Persze mikor odaértünk a professzor, jól megmosolyogta az eseményeket, és tisztára mosta a nevemet. Velem meg megígértette, hogy nem fogok éjjel kóborolni a Bájitaltanteremben. Hozzá kell tennem, hogy ezt nem kellett volna kérnie sem. Amíg nem muszáj, nem fogok a közelébe menni.
Nagy visszaemlékezéseim közepette elindultam felfele, gondolván, hogy az lesz a helyes út. Hát, nem éppen. Szerintem rossz emeleten közöttem ki, de sebaj, majd csak ráakadok a dolgokra.
Olyan fél óra bolyongás után, megtaláltam a helyes ösvényt. Nem fog ki rajtam ez a lépcső! Még ha itt fogok gyakorolni, minden este, hogy mindig odataláljak, ahová akarok menni. Na tehát, akkor biztos lépésekkel elindultam a folyosón, a terem felé. Amikor odaértem és már nyúltam volna a kilincs felé rá kellett jönnöm, hogy tele van a kezem és így ügyes bajos lesz kinyitni az ajtót. Mert ugye, az egyik kezemben volt két könyv, egy notesz és a kedvenc megbűvölt tollam. Joel egyik tolla volt, amit megbűvöltünk, hogy ne kelljen mindig tintát hordanom. Valamiért rendszerint kiborítottam, puszta véletlenből … A másik kezemben, pedig egy tál sütemény volt. Jó, nem tehetek róla, elcsábultam! A pálcám persze a csizmámban pihent, hol máshol. Előrelátóbbnak kellene lennem. Na de nem dől össze a világ, kár ezen sopánkodni. Elindultam az ajtóval szemközti padhoz, ahova mindent lepakoltam, majd kinyitottam a terem ajtaját és belöktem. Miután megbizonyosodtam, hogy nyitva marad visszatipegtem a padhoz, összeszedtem a holmim, és elindultam be a terembe.

Basszus. Ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott. És szerintem nem csak a diákok néztek döbbenten rám, Én is ugyan olyan bárgyún néztem rajtuk végig. Azt mondta, hogy ma nincs Rúnaismeret óra! Az a vén róka, becsapott! Pillanatok alatt mosolyra húztam ajkaimat ezzel leplezve zavarom, és csak biccentettem a férfi felé, jelezve üdvözletem és köszönetemet kifejezve a kimentésemért. Három lépéssel a hátsó sorban helyet foglalok, és lepakolok. Előkapom a pálcám, és egy suhintással hangtalanul becsukom az ajtót, majd hangtalanul fellapozom az egyik könyvemet és mint aki ott sincs elmerülök benne. Pontosabban elmerülnék, ha nem azt figyelném, mit mond a kedved tanársegéd, és hogy mennyire együgyűeknek mutatják magukat a lányok, csak hogy a tanár pár kedves szóval kisegíthesse őket. A fiúk többsége unja az órát. Nem csodálom, hisz javarészt a lányok szerepelnek. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ha Én tartom az órát, akkor is ennyire előre ülnek-e majd. Piros pontot érdemelne, hogy hallgatásra bírta a diákokat, bár amilyen a stílusa nem csodálom. Tipikusan lányok kedvence, és ezt Ő is nagyon jól tudja. Jó nem csodálom, tényleg nem rossz, de azért van benne némi kivetni való. Magabiztos, segítőkész és kicsit önteltnek, egoistának mondanám, így első végigmérésre, de hát ki ne lenne az, az Ő fizimiskájával.
Mire elkényelmesedtem, már vége is lett az órának. A diákok lassan elhagyták a termet és mosolyogva köszöntem vissza nekik, miközben felálltam, és megigazítottam a szoknyámat. Elrejtettem a pálcám és felpakoltam magamra ismételten a holmimat. Szép lassan elindulok, mire előttem terem, mint kiderült Gavin és jobbat nyúlt. Jelentőségteljesen ránézek, jelezve, hogy nem nagyon tudok vele kezet fogni.
-Calliope Caillebotte. És … -És nem tudtam befejezni a mondatomat, mert kikapta a kezemből a süteményes tálcámat. Az első dolog, ami az eszembe jutott, hogy „Azaz Én sütim”. de persze ezt nem közölhettem vele és milyen nő lennék, ha nem élvezném, egy férfi segítőkészségét? Na ugye, milyen gonosz lennék, ha visszautasítanám. Feje felett kinézek és egy gyönyörű táj fogad. Nos, most igazán örülök, hogy ez a termem. Már alig várom, hogy alkonyodjon és repülhessünk Eclaire-rel. Végigmérem hátulról is és mosolyogva állok meg tőle egy méterre és fogalmam sincs mit kérdezhetett, mert nem érdekelt abban a pillanatban. Mivel van némi tapasztalatom, hogy ne mutassam ki az adott érzéseimet, így továbbra is csak mosolygok. Eltöprengve fürkészem az arcát, majd az első ésszerű dolgot, ami az eszembe jut kinyögöm.
-Ugye nem Rúnaismeretre szakosodik?- Most tényleg lemagáztam. Igen, oly’ bár tűnik. Nem baj. Majd meg ez. Betudhatjuk egy enyhe kis elmezavarnak, amit a csábos mosolya okoz. Több, mint valószínű ezzel csábítja el a nőket. Apró pírral az arcomon pakolok le, miután távolabb lépett az asztalomtól, majd kiveszem a könyvből a könyvjelzőnek használt levelemet, amit a Minisztérium küldött.

Nagy szemekkel és jobb szemöldököm felvonva nézek a tanársegéd felé, aki hangos hahotázásban tört ki. Valóban ennyire vicceset mondtam volna, vagy szimplán nincs meg pár kereke… Pillanatokon belül visszatér a mosolygós énem és várom, hogy abbahagyja a nevetést. Tényleg nem sértésnek szántam, amit mondtam, csak na … Nem úgy néz ki, mint aki él-hal a rúnákért és szeretne különböző feltárásokon rúnafordító lenni. Így visszaemlékezve, életem egyik legjobb nyarát töltöttem Egyiptomban. Azok a gyönyörű hieroglifák a koporsó körül, a piramis labirintus rendszere, amiben nem egyszer eltévedtünk, azok a furcsa ételek … Minden olyan … Távolinak tűnik. Szívesen részt vennék még egy két túrában. Meg is beszélem a professzorral, hogy nyáron engedje meg, hogy elmehessek pár régészeti feltárásra. Valahova fel kellene írnom, hogy el ne felejtsem.
Voldemort utódai … Milyen szépen fejezte ki magát. Én inkább talpnyalóknak mondanám őket. –Ez esetben, Ön Auror, nem de bár? – Kérdezem mosolyogva, majd az asztalomat megkerülve a fiókba pakolom a füzeteket, amiket magammal hoztam.
Az a vacak levél is … Nem értem, nekem miért kell benne lennem ebben az egészben? Bezzeg, aki a minisztériumban dolgozik, az kimarad ebből az egészből. Ohh igen és a minisztériumi ivadékok is. Pontosabban, az ivadékoknak apuci és anyuci elintézte, hogy az legyen a párja, akit Ő akar. Ami igazságtalanság és erkölcstelen! Mondjuk nem tudom mi alapján választották ki a párokat, azon kívül, hogy ne legyen arany vérű arany vérűvel.
-Őszintén? Nem tudom, és nem is érdekel. Amilyen az Én szerencsém, valami hájas, lusta, semmirekellő szerencsétlenséget kapok, aki azt se tudja, hogy eszik-e vagy isszák a crucio átkot … Mindamellett, a Minisztárium erkölcstelenül és saját utódainak kedvezésével hozta meg a párokat, ami szerintem erkölcstelen.- Morogtam, majd felsóhajtottam. – De ha már itt vagyunk … - Megfogtam a levelet, majd leszedtem a pecsétet és szétnyitottam. az elejétől kezdve felolvastam. Tiszta hivatalos maszlag és baromság. Szerintem senki nem érdemli meg, hogy elrendeljék ki-kivel házasodjon össze. Ez már nem a középkór, remélem ezt a minisztérium is tudja. –Az Ön kirendelt párja … - És itt elakadt a szavam. Köpni-nyelni nem tudtam. 10 elolvastam a nevet, nem-e értettem valamit félre, de nem. Feketén-fehéren, azaz sárgán ott állt a név. Az eszem megáll … Lecsaptam az asztalra a levelet, és egy lépéssel, már le is ültem a katedra szélére. Hogy Én mekkora idióta vagyok …

Nem,nem,nem és NEM! Én ezt biztos, hogy nem fogadom el! Se neki se nekem nem lenne jó. Jobb kezemet szegycsontomon nyugatom és várom, hogy kissé nyugodtabb legyek. Mély lélegzet Callie, MÉLY LÉLEGZET! Nem szabad megtudnia. Több, mint valószínű, hogy nem olvasta el az Ő levelét kis szerencsével talán nem is olvassa el, soha. Nem tűnik olyannak, akit ez nagyon érdekelne. Már épp felnyúltam volna a levélért, de megelőzött. Kettőt kihagyott a szívem és amikor a papírra nézett, minden reményem szerte foszlott. Megfogta és elolvasta. Még egyszer. Végem van … De ahogy látom neki is. Calliope miért hagytad. Kellett neked ez a fene nagy kíváncsiság, ugye? Amikor az észt osztották, de duplán kértél a kíváncsiságból … Idegességembe a hajamat birizgálom és idegesen felnevetek.
-Erről nem kell tudnia senkinek. Elégetem a levelet, megsemmisítem vagy mit tudom Én … -Bár ennek úgy lenne értelme, ha Őt is megölném, de azt azért még se kellene … Kiborult. Ami valahol jó, mert Én is úgy gondolom, hogy baromság ez az egész, és ami rossz, mert tudja, hogy Én vagyok a párja. A két kezem összetenném ha … Hatalmasat sóhajtok és pálcám kezdem markolászni. Miért pont Ő. Olyan szépen meg lettünk volna, mint kollégák, ha nem nyitom ki a levelet. Ha továbbra is könyvjelzőként használom, vagy még akkor kidobtam volna a szemétbe, amikor megkaptam. Végignézek rajta és megnyugodtam. Se Ő se Én nem akarjuk ezt az egészet. Ez esetben, tehetnénk úgy, mintha mi sem történt volna, nem? …. Képtelenség és a Minisztérium úgy is rajtunk verné el.
Csak legyintettem a kijelentéseire, pechemre a pálcás kezemmel, aminek hatására az asztalom lévő földgömb ripityára robbant … Uuppsz … Remélem, ezt nem veszi fenyegetésnek. Veszel pár mély levegőt, majd felállok. Megigazgatom a szoknyámat, a felsőmet, majd megfogom a levelet és végigolvasom. Amint a végére értem egy laza mozdulattal összegyűrtem és a kukába hajítottam.
-Mi legyen? – Kérdeztem végül és az ablakokhoz sétáltam, majd kitártam az egyiket és kinéztem. Szívem szerint elfelejteném. Elfelejteném örökre, hogy olvastam ezt a levelet és vele is elfelejtettném ... Sajnos ez bár mily' egyszerű is ... Nem tehetjük meg ...

-Mire a minisztériumiak felemelik a kecsek hátsó felüket a bársonyszékeikből, addig rég a koporsó alján heverünk majd. –És ezzel most nem arra utaltam, hogy megöljük egyműst, és nem EGYÜT hanem külön-külön koporsóban, jó távol egymástól. Ha arra várunk, hogy a minisztérium tegyen valamit, akkor azt várhatjuk ítélet napig és azután is. Merlin szakállára, ez egyre rosszabb. Pálcámat markolászom és a lehető legjobb megoldásom agyalok. Ha feltűnően kerülöm, akkor azzal csak az Igazgató kíváncsiságát kelteném fel, és ha megtudja, amilyen a vén csont, biztosan majd ki csattan az örömtől és attól, hogy a tanáraik példát mutatnak a diákjainak. De arról szó sem lehet! Nem, és kész! Felsóhajtok és megrázom a fejem. – Én értem, hogy neked problémád van a Minisztériummal, kinek nincs. Én azt is megértem, hogy nincs hajlamod vagy hajlandóságod betartani a rendeletet, mert. De azt meg se kérdezed, hogy Én mit akarok? És tudod mit, ne is kérdezd, mert az egész egy baromság! Még hogy Te meg Én? Kész vicc az egész! Csak ránk kell nézni és látszik, hogy alkalmatlanok lennénk erre a feladatra, kérjenek tőlünk bármit is! –Keltem ki magamból és már meg is bántam. Mert tényleg nem ellene irányultak a dolgaim, hanem az egész hülyeség ellen! Nekem nincs szükségem arra, hogy előírják kivel házasodhatok és kivel nem! Azzal fogok, akivel akarok. Rendelet, ide vagy oda! Idegesen fordítottam neki ismét hátat, mivel időközben visszafordultam hozzá, majd a pálcámat a halántékomhoz emeltem, és egy csuklómozdulattal „kitakarítottam a fejem”. Mindent, ami az utóbbi pár percben történt, majd előszedtem egy üvegcsét és a mélyére zártam. Az üveget pedig eltettem a talárom zsebébe. 1 év Callie, 1 év és elmegy innen! Ki fogod bírni, de ki ám!
Az ötlet nem is lett volna rossz, ha nem tudnám mi lapul a zsebemben, de ha már minden kötél szakad akkor … Mosolyt erőltettem ajkaimra és mint ha mi sem történt volna kezet nyújtottam. – Calliope Caillebotte, Rúnaismeret tanár. Örülök, hogy megismertelek! – Majd határozottan megráztam a kezét és el is engedtem. –Sütit?- Ajánlottam fel és felé nyújtottam a tálat, amit magammal hoztam még megérkezésemkor. Torta, apró süti, angol teasütemény, macaron minden, amit csak megkívánhatok.

Édesség. A világ egyik legjobb találmánya. Ha nem lenne, biztosan szegényebbek lennének az emberek. Ugyanis a csokoládé endorfint termel, ami jó hatással van az agyműködésre és mindemellett szerelmesnek érzi magát tőle az ember. Na persze nem attól a finomított csokoládétól, hanem a kakaóbabtól no meg persze a nemi vágyakat is serkenti, de ez maradjon szakmai titok. Érdeklődve nézem melyiket választja végül egy apró csokoládés kockát választ. Nem is rossz. Nem ugrik egyből a mélyébe, de nem is lacafacázik. Teátrálisan felsóhajtok, miszerint vigyázni kíván alakjára és mosolyogva felkapok egy macaront. Francia finomság! Mennyei! A több jó dolog mellett, a francia konyha világhírű. Nincs olyan vagy csak nagy szegény országokban nem lehet találkozni francia étteremmel. Világhírű konyha, világvárosoknak! Erről jut eszembe, hogy majd bekell ugranom Londonba egy francia vacsoráért. Remélem tartanak csigát! Erre a gondolatomra már is mámoros öröm töltötte el a szívem, és a macaron krémessége miatt pedig a szám és a gyomrom.
Kockát villantunk? Igeeen? Szóval így … Akkor pedig, merő véletlenségből a következő falat után kiejtettem a kezemből a süteményemet. Derékból lehajolok érte – magas sarkúban nem nehéz és bájaimat megmutatva, kissé pucsítva állok fel és a szemetesbe dobom a süteményt. Sajnálom pici süti, de a jó célért mindent! Majd felvettem egy újabb sütit.
-Szerinted, ha azt mondom, hogy nem volt jó, mit fog mondani?- Kérdeztem vissza kapásból, mert akkor biztos egész évre hozzám osztja be, és az nem lenne túl praktikus. Na nem mintha olyan sokan akarnának tanulni rúnaismeretet, hiszen a harmadikos évfolyami diákok a legfiatalabbak.
-Na de tanár úr, csak nem a rosszba akarja elcsábítani a Beauxbatons egyik legjobb és legkiemelkedőbb tanulóját?- Kérdeztem tettetett ijedtséggel a hangomban, majd kacéran rámosolyogtam. – Amennyiben seprű helyett használhatok hippogriffet benne vagyok a kviddicsben. Tudod, már közel 3 éve nem ülten seprűn, így elszokik az ember a vékony dolgoktól maga alatt. – Mosolyogtam ártatlanul kis szempilla rebegtetéssel. –Viszont ha tud szerezni nekem egy seprűt … - Csöpp hatásszünet. – Akkor megpróbálkozom a seprűvel is.