Benedict & Callie

Bizton állítom, hogy eltévedtem. Eljutok a szobámtól, az étkezőig. A szobámtól a főkapuig. Még eljutok Roxmorts-ba. Csak azt tudnám, hogy jutok ki az erdőből. Céltudatosan elindultam, hogy elkezdjem hozzászoktatni Eclaire-t a környezethez. Elengedtem Joel-t is, aki az imént még nem messze tőlem repkedett, de ahogy beljebb mentem az erdőben, már nem látom. Túl sűrű a fák lombkoronája. Szerintem hideg is kezd lenni. Mondjuk, nem kellett volna, lengén öltöznöm. Lengén? Miket beszélek, hisz ez a szokásos öltözetem. Térdfölötti fekete csizma, kék szoknya, ami eltakarja a csipkés combfixemet, fekete póló és kék kardigán. Ez egyáltalán nem lenge, csak kicsit kihívó. Khm … Na mindegy. Szorosabbra fogtam a kardigánom, és még beljebb mentem. Hogy miért is mentem beljebb? Mert láttam valamit. Nem, nem ember volt. És nem is vérfarkas. Bár nem hiszem, hogy a jó öreg prof vérfarkasokat engedne az iskola erdőjébe. Már ha ez még az iskola része. De ahogy visszagondolok a térképre, még rajta volt. Olyan … Érdekes neve volt. Nem különleges, de volt benne valami, amit most elfelejtettem! Fontos volt, azt tudom. De nem ragadt meg, így nem nagyon tud érdekelni. Majd ha visszaérek a kastélyba, megnézem.
Visszatérve az előbbi gondolatomhoz, szerintem egy szarvast láttam. Végtelen elveszett hangulatomban és kissé honvággyal küszködve, egy agancsos pajtás láttán egyből felderült a kedvem. Így történhetett, hogy nem visszafordultam, hogy újra megpróbáljak eljutni Eclaire-hez, hanem egyenesen a sűrűjébe mentem. Biztosra veszem, hogy mérges lesz rám, joggal. Itt van, már egy teljes napja, és még nem volt kint, hogy repülhessen egy kicsit. Bár a vadőr, biztosított, hogy jó kezekben lesz és ért hozzá, Én azért aggódom. Eclaire nem olyan, mint a többiek. Csökönyös, makacs és nagyon könnyen megsértődik, még ha nincs is rá oka. Bolond nőszemély, akár csak Én. Majd viszek neki valami finom tortát. Az mindig segít.
Ahogy haladtam beljebb megláttam az agancsokat. Sajnos ráléptem egy faágra, ami hangos reccsenéssel ketté törött. És ez két okból is nagyon rosszul esett! Az első, hogy a szarvas nekiiramodott, a második meg, hogy nem is vagyok annyira nehéz, hogy egy ilyen ág kettétörjön alattam! Hiába eszek meg annyi édességet, nem hízok. Jó az anyagcserém, tudom. De akkor is! Ez most szíven ütött. Vajon az iskola énekkara, tudja, milyen jó az akusztikája az erdőnek? Ha énekkaros lennék, ami kizárt, biztos itt gyakorolnék. Visszatérve a szarvasra. Mivel a szarvasom elindult Én pedig mindenképpen megakarom fogni így utána szaladtam. Szaladtam volna normálisan is, ha a föld nem lenne annyira puha, hogy a csizmám sarka belesüllyedjen minden lépésemnél. Kivételes alkalommal, most az egyszer ez nem érdekelt. Kiszedtem a csizmámból a pálcám és az utamba akadó nagyobb gyökereket arrébb tessékelem. Átugranám én őket, de ha valaki meglát, még hülyének néz, hogy itt balettozok az erdőben.
Végül kénytelen voltam megállni, mert elveszettem a szarvas nyomát. És nem csak azt. Én is elvesztem.

Úgy érzem ez vesztett ügy. Ha csak üldözöm sose fogja hagyni,hogy megérintsem. Kiskori berögződésem, hogy imádom üldözni a vadakat. Igen, volt, amikor vadásztunk rá. A nagy családi vadászatok alkalmával. Anyám családja igen érdekesen gondolkozott erről. Szerintük nagy is jó foglalkozás, ha leölik az állatot. Nem tagadom, finom az őzpörkölt, de nem szeretem, ha csak azért vadásznak le egy állatot, hogy trófea legyen. Nagyapa mániákusan rajongott értük. Mindegy is. Kifújom magamat és máshogy közelítem majd meg a szarvast. Oldalamhoz szorítva kezem várom, hogy kicsit csillapodjon a fájdalom. Nem a napokban futottam, így nem csodálom, ha az erőnlétem cserben hagy. Azt hiszem ideje lesz újra edzeni, vagy keresni egy kiskaput és egy bájitalt, ami kiküszöböli a farbát. Halk légvételemet egy köszönés és léptek zaja zavarta meg, minek következtében összerezzenve fordulok a hang irányába. Pálcám továbbra is a kezembe szorongatom, de magam mellett leengedve. Pusztán csak azért, mivel az illető professzor és gondolom akkor az iskola tanítója. Veszek egy mély lélegzetet, kihúzom magamat és felsőtestemmel az illető felé fordulok, készen bárminemű védekezésre, ha esetleg rosszul vélekednék az ismeretlenről.
-Calliope … Calliope Caillebotte. Nagyon örülök!- Mosolygok rá szelíden, mint a szelídgesztenye és immáron teljes testtel felé fordulok. Egy gyors pillantással végigmérem és mosolyogva feljegyzem magamban, hogy ilyen tetszetős a kinézete. No persze rögtön látszik, hogy sose kezdene ki velem, ahhoz szerintem túl büszke.
-Nem látott erre egy szarvast esetleg?- Teszem fel a legégetőbb kérdést, ami most foglalkoztat, mert ha itt volt lehet látta a szarvast, ha nem, akkor veszett ügy. Viszont még mindig kérhetek útbaigazítást. Kivéve, ha Ő is eltévedt, mert akkor nagy pácban vagyunk! De ilyenre gondolni sem szabad! Ki fogok jutni az erdőből, csak idők kérdése.
-Ugye Ön nem tévedt el?- A magázódás csak formalitás. Van aki nem szereti, ha letegezem. Így biztos, ami biztos alapon biztosra megyek.