Roxi & Lorraine tanci néni *-*

Első, meglehetősen vegyes érzelmekkel teli napom után nem vágyok semmi másra, csak egy hét alvásra. Természesen egész éjjel alig hunyom le a szemem. Lényegtelen, hogy hol vagyok, az álmok nem hagynak nyugtot sehol sem.
Korán, túl korán ébredek. Jobb dologom nem révén átmegyek a számmisztikába, és amúgy is előre megtervezett óráimat tovább alakítgatom. Rá sem nézve az órára tudom, hogy lassan itt a reggeli ideje. Az ajtó előtt elsétáló pár koránkelő diák gondolataiból süvít a KAJA szó. Ezen jót mosolygom magamban. Mégis, mikor belegondolok egy nagy tál szalonnás tojásba, összerándul a gyomrom. Egyszerűen egy falatot sem tudnék enni.
Még jó fél óra volt hátra a becsengetésig, mikor kinyílt a terem ajtaja, és egy hetedikes hugrabugos lány lépett be rajta. Fogalmam sem volt, honnan tudta, hogy itt vagyok, mindenesetre nem bántam, hogy lefoglal majd valamivel. Már kezdtem unni huszadjára elolvasni az óraterveimet.
- Jó napot, kedves... Mondanád a neved?- kérdeztem rá, miközben a padsorok között odasétált a tanári asztalhoz. Mint mindig, ha valaki belépett: arcomra barátságos mosolyt varázsoltam, így karikás szemeimen, és sápadt arcomon kívül semmi sem utalt arra, hogy egy perccel korábban min gondolkoztam, vagy mit csináltam.
Egy székre muattam az asztal előtt, és a lány helyet foglalt. Tetszett vigyorgó arca, és csillogó szeme. Valamiért mégis úgy éreztem... Biztosan nem a számmisztikával kapcsolatban jött. Kérdésére elnevettem magam.
-Szerintem egy aprócska problémára sok a 14 perc 9 tizedmásodperc- számat el jobbfelé elhúzva magabiztos, kissé önelégült mosoly ült ki az arcomra; mikor láttam, hogy egy pillanatra lehervad a mosoly a lány arcáról- Kérdezzen bátran! Még fél óra van becsengetésig, addig a rendelkezésére állok- a lány mohó mosolyát elnézve lehet kevés lesz az idő, bármiről is akar beszélni.