Gabe és Daphne

Még csak hajnali 6 óra volt, de én már a klubhelyiség egy kényelmes foteljában ücsörögtem, kezemben szokásos tejeskávémmal, ami ma túlzottan édesnek tűnt. Még egy nyamvadt kávét sem tudnak rendesen megcsinálni ezek a semmirekellő házimanók. És még az étvágyamat is elveszik, olyan rondák. Ma reggel elég paprikás hangulatban voltam, olyan lehettem, mint egy időzített bomba. Végül is úgy döntöttem, hogy lemegyek a kviddicspályára, repülök pár kört, a friss, hűvös levegőn remélhetőleg egy kicsit megnyugszom, és nem átkozom le a nap folyamán senkinek a fejét.
Seprűmet a kezemben tartva kimásztam a portrélyukon – lakójának valószínűleg nem tetszett, hogy ilyen korai órán felébresztették, mert szitkok özönét zúdította volna rám, ha egy jól bevált bűbájjal el nem hallgattatom - , majd a bejárati csarnok felé vettem az utam. Lépteim visszhangot vertek az üres folyosókon és még el is botlottam egy, a földön heverő könyvben. Csak remélni tudtam, hogy a zaj nem csődíti ide Hóborcot, aki bizonyára az egész kastélyt felverné. Végül sikeresen kijutottam az épületből és már a harmatos fűben lépkedtem. Hűvös szél csapott az arcomba, ahogy haladtam kitűzött célom felé. Mint mindig, most is megnyugtatott és felfrissített a hűvös idő és a kellemes csend. Csak a szél suhogását és a fák leveleinek zizegését lehetett hallani. Élveztem e ritka élmény minden pillanatát.
Amint a pálya közelébe értem, vége szakadt kellemes nyugalmamnak, mivel egy alakot vette észre a levegőben, a pálya fölött körözve. Ilyen az én szerencsém.
Közelebb érve felismertem a srácban a Griffendéles csapat egyik játékosát. Ha most lelökném a seprűről, a saját házának tennék szívességet, nem pedig a Mardekárnak. – fut át az agyamon, majd ajkaim akaratlanul is gúnyos mosolyra görbülnek. Továbbra is csendben állok a pálya szélén és minden mozdulatát figyelem a fiúnak, csak az alkalmas pillanatra várok.

Ma elég korán keltem, nem tudtam aludni, mert az egyik szobatársam nagyon hangosan horkolt, és beszélt álmába. ~Na de jó, mások, hogy tudnak ilyen nagy zajba aludni, első napon mondtam, hogy furák ezek.~ Felülök az ágyra, kinézek az ablakon és nézem az égboltot, most jön fel a nap, ilyen hajnali öt, fél hat körül lehet az idő. Fejem is nagyon fáj, mivel tegnap az egyik társam nagyon lefárasztott, elmondta nekem minden baját, az egész életét, a születésétől kezdve mostanáig. A végén annyira leragadt a szemem, hogy csak annyit bólogatni meg azt tudtam mondani, hogy aha, folytasd. Már meg is bántam, hogy ezt mondtam neki. Körülnézek a tájon, nézem a birtokot, de a szemem megakad a Kviddics pálya lelátóin. ~Na mi a legjobb a fejfájás ellen? Hát a repülés.~ Felállok és a ruhás szekrényemhez megyek ahol felveszem azt a sz*r iskolai egyenruhát. Nem lehet elmondani, hogy mennyire utálom legszívesebben felégetném. Amikor elkészülök, kilépek az ajtón, le a klubhelyiségbe ahol kimászok az átjárón, a Kövér Dáma reflex szerűen elkezd velem, ordibálni, hogy miért keltem fel őt ilyenkor. Előveszem a pálcámat és ráemelem.
-Silencio Mondtam halkan, erre a portré elhallgatott. A csendes folyosón csak az én lépteim zaja hallatszik, lassan megyek nagyon lassan, hogy ne keltsek fel senkit. Amikor kiértem a szabadba, beszívom a friss levegő illatát és egyből a lábaim közé kapom a seprűmet és a Kviddics pálya felé veszem az irányt. Amikor odaérek leereszkedek, körülnézek nincs itt senki. Egy hirtelen ötlettől vezérelve nagyon magasba repülök, majd teljes gyorsaságommal elkezdek a föld felé zuhanó repülést. Körülbelül négy-öt méterrel a földtől felhúzom a seprűmet és egyenesen haladok tovább. Ez nem mindig sikerül és már sok sérülésem volt ebből. Amikor elhaladok az egyik pózna mellett észre veszek egy alakot. Így nem látom kristály tisztán, de egy kicsit közelebb megyek és látom. Egy Mardekáros.
-Ahogy látom nem csak én nem tudok aludni Szólok oda neki.

Szent Merlin! A srác zuhanórepüléses mutatványa után kénytelen voltam álláspontomat módosítani: lehet, hogy van egy ici-pici tehetsége a kviddicshez, vagy legalábbis a repülés részéhez.
Pár perc ácsorgás után, kezdtem egyre jobban fázni, és a kezem, amiben a seprűt tartottam már elzsibbadt a hidegtől. Felpattantam a seprűmre, repültem pár bemelegítő kört, majd megálltam pár méterre a sráctól. Így közelebbről nézve már az arcát is láthattam. Nem is rossz pasi, bár az arckifejezése ugyanolyan bamba, mint az összes Griffendélesé.
-Csak nem eleged lett Potter társaságából? Ha az az undorító félvér a közelemben lenne, én sem tudnék aludni – húzom el a számat. Már a gondolatára is elfog a hányinger. Fujj.

Nagyon meg könnyebbültem amikor sikerült végrehajtani ezt a mutatványt, mivel most sokkal magasabbról és sokkal gyorsabb voltam mint szoktam, ha ez nem sikerült volna most biztos, hogy az egész tanévet a gyengélkedőn töltöttem volna, de szerencsére ezt elkerültem. Látom, hogy a lány is felszáll a levegőbe, csak nézem ahogy repül néhány bemelegítő kört, aztán amikor közelebb jön rámosolygok. Így közelebbről látom, hogy nem rossz kis csaj, feltűnően végigmérem, talán az a célom, hogy lássa is ezt.
-Hát én se bírom Pottert, de valahogy muszáj meglenni mellette. Nem, nem miatta nem tudtam aludni, hanem mert valaki beszélt álmában és hangosan horkolt. Mondom neki mosolyogva.

Szavai igazi meglepetésként értek. Ahelyett, hogy védelmébe vette volna, azt a kis senkit – mint a legtöbb háztársa – ,ő kijelenti, hogy nem kedveli. Ilyet sem hallottam még Griffendélestől.
- Nem bírni Pottert? Ez igazi szentségtörés. Ejnye-bejnye – csóváltam a fejem. – Csodálom, hogy Potti rajongói még nem átkozták le a fejed. – húztam gúnyos mosolyra a számat. Azokban a kis csitrikben, akik pincsikutya módjára loholnak a Kis Túlélő után, egy cseppnyi önérzet sincs? Undorítóak, rosszul vagyok tőlük.  
-Tetszik, amit látsz? – nézek rá ártatlanul, mikor észreveszem a sokat sejtető pillantását, amivel vizslatott.
Egy kis nyugalom reményében jöttem ki, erre egy Griffendélessel társalgok. Ha a józan eszemre hallgatok, egyszerűen belekötök vagy küldök rá egy rontást, de most is - mint ilyenkor általában - a kíváncsiságom győzött, ami azt suttogja, hogy maradjak. Megéri.