Lana and Gabe

Az utóbbi időben rengeteget tanultam és készültem a RAVASZ vizsgákra, a bulizásból is volt mostanában éppen elég. Nem is vágyhattam másra, csak csendre, békére és nyugalomra. Egy cigivel - többi társa a bőrdzsekim belső felében pihent, a dobozban - a kezemben indultam el a parkon keresztül. A szökőkútnál meg is gyújtottam, majd folytattam utam. Először a tópartra akartam menni, de több diák járkált arra, mint amennyire számítottam. Mindenki ki akarta élvezni az ősz utolsó napsugarait. Nem hiányoztak, nem vágytam társaságra. Olyan hely irányába indultam meg, ahol biztos nem lesz senki: a Tiltott rengeteg széléhez.
Ahogy haladtam célom felé, megpillantottam egy mozdulatlan valamit a fűben. Megtorpantam és elővettem a varázspálcámat is, majd úgy közelítettem meg. Nyugodtnak tűnt, de nem bíztam a véletlenre - túl gyanakvó természet vagyok.
Ahogy mellé léptem és fölé magasodtam, rászegezett pálcával, ismertem csak meg, hogy ki ő. Igazából csak a keresztnevét tudtam: Gabe.
Elmosolyodtam a Griffendéles fiú ábrázatára.
- Csak, hogy tudd, majdnem megátkoztalak... - kúszott halovány mosoly az arcomra és ezzel egyidőben el is tettem a varázspálcámat, a cigit meg elnyomtam az egyik fán, a csikket a zsebembe süllyesztettem, majd a fiú mellé telepedtem törökülésben.
- Gondolom, te is a csönd miatt jöttél - szólaltam meg egy kis idő múltán. - Én igen. Szóval nem muszáj beszélnünk - mondtam, bár őszintén nem bántam volna. Nem beszéltünk még igazán a fiúval és pedig kíváncsi természet vagyok. Az érdeklődés apró szikráját kiolvashatta bújkáló mosolyomból.