Hagrid&Katie

Annyit voltam mostanában az emberekkel, hogy elhanyagoltam négylábú barátaimat. Úgy egy hónapja találkoztam először egyszarvúakkal, miközben csak úgy sétáltam mindenfelé, és a Tiltott Rengetegben kötöttem ki. Az elején kicsit féltek tőlem, de sikerült egy kicsit megszelídítenem őket. Vagy inkább csak elérnem hogy a közelükbe engedjenek. Még mázli hogy kiskoromban lovagoltam. Persze a lovak nem ennyire okosak, de a módszer ugyanaz. Csak egy kicsit több időbe tellik.
Nem félek, nincs is okom rá. Az ösvényen maradok, mert nem akarok eltévedni, de ha meglátok valamit, természetesen megnézem. Egyszer így találtam rá egy gyönyörű fára, ami körül különös lények repkedtek. Nem mentem annyira közel hogy kiderítsem mégis micsodák,de majd utána nézek valahol. Bár ki tudja, lehet hogy én fedeztem fel őket! Miért is ne? Lehetséges.
Sokan rettegnek ettől a helytől pedig szerintem inkább békés.De azért teliholdkor nem mernék túl mélyen bemenni az erdőbe.. Nincs kedvem ezentúl minden teliholdat leláncolva vagy vérengzés közben tölteni.
Sikerült újra rátalálnom az egyszarvúakra. Az ösvény mellett nem sokkal, egy kidőlt fa mellett legeltek. Leültem a farönkre, és elkezdtem csendben olvasni. Egy félóra után már nem prüszköltek, szóval leraktam a könyvet, és lassan odaültem közéjük. Egy idősebb példány oda is jött hozzám, megengedte hogy megsimogassam. Így már sokkal könnyebben ment. Ezek után már a többiek is megenyhültek. Hátradőltem a fűre, néztem a felhőket és élveztem ezeknek a csodálatos lényeknek a közelségét. Szerintem előző életemben egyszarvú voltam. Vagy a követezőben leszek az.
Legszívesebben minden percemet itt tölteném. Meglepetésemre az egyik csikó lekuporodott mellém és a hasamra hajtotta a fejét. Nem mertem megmozdulni, nehogy feldühödjön az anyukája, de nem történt semmi. Így megmertem őt is simogatni.  Idilli helyzet: az erő közepén, egy őszi délutánon fekszem a fűben az egyszarvúak között, és egy közülük hozzám bújik. Oké, azt hiszem kihagyom a vacsorát. Ezért bőven megéri.

Szokásos erdei utamra indultam Agyarral a Tiltott Rengetegbe, hogy ellenőrizzük, minden rendben van-e. Szerettem az ilyen sétákat, annak ellenére, hogy hetente négyszer tettük meg az utat. Más már rég beleunt volna, de én már csak a szakmámból adódóan nem untam bele. Imádtam az erdőt, imádtam az állatokat. Amióta az eszemet tudom, ennek élek. Az ösvényen pont ketten elfértünk Agyarral egymás mellett. A diákok akár négyen is elférnek itt, csak én ugye egy kicsit termetesebb vagyok az átlagnál. Távolból vonyítások hallatszottak. Biztosan csak egy farkas, ugyanis teliholdig még kilenc nap volt. A Rengetegben kerti törpék is akadtak bőven, ám valami mindig elüldözi őket rejtekhelyükről, ahova azonban a gonosz kis gnómok pár napon belül visszaszöktek. Egyébként az erdőnek ezen része viszonylag nyugis volt éjjel is - nappal is. Beljebb viszont vérengzőbbnél vérengzőbb teremtmények éltek. Az erdő legmélyén még jómagam sem jártam. Szóval az ösvényen mentem Agyarral, mikor egyszarvúk egy csoportját láttam meg. Ahogy tekintetemet végigvittem az unikornisménesen, egy ember körvonalait véltem felfedezni lámpám halvány fényében.
- Állj! Ki vagy? Mutasd magad! - rikoltottam neki.

Azt hiszem megtaláltam a Menedékemet. Egy varázsló által írt könyvben olvastam ilyenről. A főszereplő egy veterán katona, aki nem bírja legyőzni a rémálmait. Az ő menedéke egy fotel az unokája házában. Nem tudom, nekem az egyszarvús dolog jobban bejön.
Aztán a tökéletes kora estémet egy zaj zavarja meg. Mivel az egyszarvúak nem riadtak meg, biztosan nem veszélyes. Sőt, lehet hogy csak egy süni.
De aztán hirtelen meghallottam Hagrid hangját, és megláttam a lámpását. Először nem értettem mire ez a nagy felhajtás. Mintha kissé riadtnak tűnt volna a hangja. De aztán beugrik. Tudjukk.. Voldemort egyszer ezekből az ártatlan lényekből merített erőt a gonosz mesterkedéseihez. A szemét! Hogy tehetett ilyet?
- Nyugi Hagrid. Izéé,csak én vagyok. Katie Bell. Griffendél. - mondtam mosolyogva miközben lassan felültem. Nem láttam rá som esélyt hogy maradhatok, de azért nem akartam elriasztani újdonsült barátaimat. Holnap, legfeljebb holnapután úgy is visszajövök.

- Katie!?! MIT KERESEL TE ITT ÉJSZAKA AZ ERDŐBEN?!? ARRA NEM GONDOLTÁL, HOGY MEG IS TÁMADHATOTT VOLNA VALAMI!?! - kiabáltam, mire az összes egyszarvú összerezzent, és elfutott az erdő másik végébe. Még a madarak is elrepültek a fákról mély hangom hallatára. Szegény Katiet meg is sajnáltam egy kicsit megszeppent arca láttán.
- Bocsáss meg kérlek, hogy ordibáltam, de tényleg nem kéne itt lenned! - szóltam Katiehez már valamivel halkabban. Tudom, hogy fiatal vagy, és jólesik itt kinn lenned, de ez akkor sem járja. Most pedig szépen velem jössz! - közöltem Katievel a döntésem. Katie felállt, majd követett az ösvényen. Útközben jót beszélgettünk mindenféle dologról. Elmondtam, hogy hamarosan egy jarweyt hozok az órára, és hogy egy kappát keresek éppen - szintén az órára. Mikor a kunyhómhoz értünk, betessékeltem Katiet, majd én és Agyar is beléptünk a házba. A lányt teával és süteménnyel kínáltam, ez utóbbit rejtélyes okokból visszautasította, de a teát pár perccel később örömmel szürcsölgette.

- Jól van, azért nem kell leordítani a fejemet.. -motyogtam. Mitől fél,hogy lelegelik az egyszarvúk a hajamat? Hát ha ez volt a tervük nem fog sikerülni nekik, mert mindet elijesztette a kiabálásával. Szerintem még a Roxfortban is hallották..
Mivel Hagrid békés természetű, tudtam hogy nem direkt ijesztett meg (mert ha egy dühös  félóriás üvölt veled, az bizony nem kellemes) engem. Pár perc múlva már az ösvényen sétálva beszélgettünk mindenféléről. Kedvelem Hagridot. Nem is értem miért nem lógtam vele többet. Talán mert nem vettem észre.. Furcsa, de úgy húztam itt le 6 évet hogy csak órákon találkoztunk meg kajaidőben. Így belegondolva  6 éven át csak magammal törődtem. Jó, persze segítettem ahol tudtam. De csak ha kértek, vagy majd kiszúrta a szemem a gond. Nem figyeltem arra ami körülöttem zajlik. Nem hittem volna, de megtaláltam a Rendelet jó oldalát. Pont az előbbiek miatt, meglepődtem amikor behívott a kunyhójába, de nem mondtam nemet. Mivel a sütijéről azt hallottam hogy olyan kemény hogy ha hozzávágod egy macskához simán kinyiffan (Fredék akarták így tenni el láb alól Friccs hülye macskáját), azt udvariasan elutasítottam. De a teát elfogadtam, azt nem nagyon lehet elrontani. Mondjuk én kicsit édesebben szeretem, de nem lényeg. Kellemes itt ülni a hangulatos házikóban, teát szürcsölgetni és mindenre rámutatni, majd megkérdezni - Az micsoda? És mire jó? Honnan van?
Miközben beszélgetünk, kezdek felengedni. Aztán eszembe jutott miért is vagyok itt.
-Figyelj Hagrid..Tudom hogy nem lett volna szabad kimennem, sajnálom. Csak nagyon szeretem az egyszarvúakat.Meg a Rengeteget. Minden olyan.. békés. - mondtam bűnbánóan.

- Elhiszem neked, hogy békés, hisz jómagam is jártam kint a Rengetegben diákkoromban, de ott veszélyes lények is leselkedhetnek rád. Tanárként pedig felelősségemnek érzem azt, hogy vigyázzak a diákok testi épségére - mondtam Katienek, miközben a teát szürcsölgettük.
- De nem ítéllek el, ne érts félre, rendben? - tettem hozzá Lana arckifejezésére pillantva, majd telitöltöttem a poharát - képzeld el, egy jarweyt fogok bemutatni a következő órán! Utána pedig jönnek a kappák - jelentettem ki - ha figyelmesen lapozgatod a tankönyvet megtalálod majd őket benne...elég érdekes lények! Katie, azon gondolkodom, hogy megírom a saját tankönyvemet..mit szólsz hozzá?

De kedves hogy aggódik értem.. Bár felesleges.
- Ezzel tisztában vagyok, és nem is mennék ki ha nem tudnám megvédeni magamat. De néha egyszerűen muszáj kimennem! Gondom megérted miért.. -mondtam. Az embernek néha szüksége van magányra. De nekem ez a Roxfortban nem megy! Tudom hogy ott vannak körülöttem az emberek! Viszont a Tiltott Rengeteg tökéletes hely ha az ember magányra vágyik. Vagy bujkálni akar..
- Persze, minden oké. -mosolyogtam rá Hagridra. Mostanában sokat mosolygok. Furcsa.. Anya mindig azt mondta olyankor egy szeletnyi napfényt viszek az életébe.. Szülői elfogultság.. Soha sem értettem miért mond ilyeneket, és iszonyú kínosnak éreztem amikor a barátaim előtt mondta ezt. Bármit megtennék hogy újra ezt mondja nekem. Vagy akármit. Ha csak egy pillantást vethetnék rá, vagy Apára.. Amberre.. Na és már megint. Ne gondolj rájuk Katie!! Megtöröltem a szemem, és próbáltam úgy csinálni mintha mi sem történt volna. Nem vagyok gyenge!Nem vagyok gyenge! Talán ha elégszer mondogatom valóra válik.
Aztán Hagrid elmesélte a tankönyves ötletét. Meglepett hogy elmondta nekem, de örültem neki.
- Óh, Hagrid, ez csodálatos ötlet! Mindenképpen vágj bele! És ha segítség kell a kutatáshoz,a borítóhoz, a szerkesztéshez, akármihez, nyugodtan szólj nekem! Szívesen segítek bármiben. - mondtam lelkesen. Remélem megkér valamire. Persze ha nem megértem, nem vagyunk barátok. De lehetnénk..

- Rendben van Katie. Jó, hogy az embernek van egy - két segítőkész barátja. - és tényleg örültem neki, hogy Katie felajánlotta a segítségét.
- Kérsz még teát? - kérdeztem. Katie bólintott, én pedig telitöltöttem a csészéjét, majd enni kezdtem a Katie által visszautasított süteményt, majd a kézzel faragott faliórámra pillantottam.
- Te jó ég, Katie! Már egy óra van! Ideje lenne visszamenned a kastélyba, nem gondolod? - kérdeztem. A lány szomorúan bólintott, én pedig újra megszólaltam:
- Ha nem gond nem kísérlek vissza. Ha ki is találtál, valószínűleg vissza is tudsz menni egy titkos járaton - mondataimat egy kacsintással kísértem, majd a lányt kikísértem kunyhóm ajtaján. Katie intett, majd tovatűnt az éjszaka sötétjében.