Dumbledore & Mrs. Lestrange

Éppen az irodámban ültem, és végeztem a szokásos levélköteggel, amikor beszállt az ablakon még egy bagoly. Ha ez is a Minisztériumból jött... Nyugi, Albus, mondtam magamnak, miközben a levelet szemügyrevettem. Szerencsére ez nem Minisztérium; huh, de jó. A levél Madam Rosmertától jött, a Három Seprű kocsmárosnéjától, és olyan híreket hozott számomra, hogy azt kívántam, inkább Caramel küldte volna.
Azonnal indulnom kellett, hogyha tényleg egy Halálfalót látott egy vendég ücsörögni az állomáson, akkor az én dolgom, hogy az iskolám közelébe se engedjem.
Gyorsan hopponáltam, és nesztelenül érkeztem meg Roxmorts vasútállomására. Kb. tíz méterre állhattam a padtól, amin egy sötét csuklyás alak ült. Először azt hittem, hogy csak egy szegény vándor, ám ahogy oldalra léptem megláttam a fekete hajzuhatagot, ami kiállt a köpeny alól.
Bellatrix Lestrange
Soha jobbkor. A pálcám a kezemben volt, és egészen biztosra vettem, hogy nála is ott lapul valahol a keze ügyében, a köpeny alatt. Oldalról, nagy ívben megkerültem. Ahogy többet léptem, a nő felkapta a fejét, rájött, hogy nincs egyedül. Végül nem lőtt ki rám átkot, hiszen tudta, hogy értelme nem lenne egyből támadnia, kivédeném azonnal. Kb. 5 lépésre álltam meg a padról, és a nő sötét szemeibe fúrtam kék szemeimet.
- Jó estét, Bellatrix- feleltem nyájasan, és kimérten. Mintha csak csevegni jöttem volna- Mi szél hozta erre?- udvariasnak kellett maradnom. Amíg udvarias voltam, addig legalább arra figyelt, hogy gúnyolódjon ezen. És itt elég egy pillanatnyi figyelmetlenség...

Bellatrix pont ugyanolyan kedves, és aranyos volt, mint ahogy emlékeimben élt. Sosem fogom megérteni Rodolphust, hogy miért ment hozzá ehhez a... Nem sértegeted! Még gondolatban sem!- mondtam magamnak... feledtébb jószándékú boszorkányhoz.
- Már miért ne lehetne nyugta?- kérdeztem vissza- Bárki itt tartózkodhat, aki nem szeretne valami törvénybe ütközőt művelni- a hangom tökéletes volt. Nem mutatta, hogy mennyire dühös voltam, és hogy mennyire megvetettem ezt a nőt.
Már láttam, hogy nagyon megmarkolja a pálcáját. Ez azt jelentette, hogy Bellatrix már nem bírja sokáig, és mindjárt vulkán módra kitör. Csakhogy engem nem fog váratlanul érni a lávaesője...
- Ugyan-ugyan- úgy beszéltem a nőhöz, mintha öt éves lenne. Nem akartam neki meghagyni a lehetőséget, hogy magától támadjon. Ha dühös, akkor nem gondolkozik, így sokkal könnyebb dolgom lesz-, kegyed van elég okos ahhoz, hogy rájöjjön: rosszat tesz magának azzal, ha játssza itt a rossz kislányt. Szerintem csak friss levegőre vágyott így éjjel egy óra környékén... vagy már megunta a férje a társaságát... vagy nem is tudom... talán már hiányoztam Önnek- a végén elmosolyodtam. A bombát darabonként raktam össze, és már a kanócom is kezdett készen lenni. Bella nemsokára robbanni fog, ebben biztos voltam.

Bellatrix már nem tudott uralkodni magán- Nos, kedves Bella, ha most finom, és nőies, akkor el sem tudom képzelni azt, hogy milyen lehet olyankor, amikor modortalan és goromba- a bomba mindjárt robban... A nő másik kezét is ökölbeszorítva felpattant a padról, ledobta köpönyegét, és szembeállt velem. Rám szegezte a pillantását, és a pálcáját is. Majd beszólt. Ezen kicsit összerezzentem, nem tudtam elviselni, amikor a diákjaimat sértegetik.
- Ha az én mocskos félvér arcom nem tetszik Önnek, miért bámulta sóvárogva annyi éven át Tom Denemét?- éreztem, hogy ez már utolsó mondataim egyike. Nem életem utolsó mondatainak egyike, hanem a párbaj előtti utolsó mondataim egyike. Mivel azonban nem vagyok az erőszak híve, meg kellett próbálnom lecsitítani a nőt- Bellatrix!- itt kék szemem szikrákat szórt, mint mindig, hogyha akcióba lendültem. Ilyenkor az adrenalin áramott ereimben, és újra 20 évesnek éreztem magam- Hagyd el Roxmortsot, és az iskolának még csak a közelébe se gyere! Ha mégis meggondolnád magad, emlékezz! Mi történt az Uraddal!?- ekkor már én is támadó állásban álltam. Vagy támad a nő, és nagyon csúnyán megjárja, vagy van egy csöpp józan esze, és dehopponál.

Amikor Bellatrix szóbahotta Longbottomékat, elvesztettem teljesen az önuralmamat. Szerintem egyszerre lőhettünk ki átkot, ugyanis a két varázsnyaláb pont a köztünk lévő távolság felénél találkozott össze. Bellatrix átka vörös volt, az enyém pedig kék. Főbenjáró átkot nem akartam használni, de sajnos lehet, hogy a későbbiekben muszéj leszek. A találkozási pontnál egy szikrázó fehér energiagömb keletkezett. Mindketten azon erőlködtünk, hogy a gömb a másik felé menjen el, de hiába. Itt ehhez már nem varázstani, hanem fizikai erő kellett. Ezen a téren pedig hasonlóan álltunk, így az energia gömb még csak meg sem mozdult. Felsóhajtottam. Meg kell törnöm a varázst...
Pálcámat hirtelen az ég felé rántva megszakadt a kapcsolat, de Bellatrix újabb átkot lőtt ki rám. Ezúttal varázsigét nem használt, de a zöld nyalábból ítélve gyilkos átok volt. Én máshogy kezdtem el vele harcolni. Hasonlóan ahhoz, mint Voldemorttal a Mágiaügyi Minisztriumban. Ahelyett, hogy ellenátkot lövök ki, pálcám egy érintésére egy vastag sár falat emeltem magam ellé, ami elnyelte az átkot. Ezután a sár hasonlóan egy hullámhoz szertefoszlott. Most én támadtam, életrekeltettem egy szobrot, amely mindenáron meg akarta fojtani a nőt. Míg ő a szoborral foglalkozott, kilőttem még egy varázslatot, de mostmár én sem cicóztam, az imperio-t használtam. Reméltem, hogy el fogja találni Bellatrix-ot, bár erre sok esély nem volt. Sok ideig kell majd nekünk párbajozni ahhoz, hogy legyőzhessem őt. Valószínűleg előbb fog elmenekülni, hiszen ő is tudja, hogy ellenem senki, még ő sem győzhet.

Az átkok csak röpködtek ide-oda, de eredmény eddig még nem született. Bellatrix az utolsó pillanatban kivédte az átkom, így a küzdelem folyt tovább annyi különbséggel, hogy még gyorsabban átkoztuk egymást.
A nőkilőtt egy jól irányzott átkot, aminek követlezménye majdnem rossz lett rám nézve. Nem tudtam volna protego-t, vagy bármi mást varázsolni, ezért utolsó menedékként dehopponáltam. Ezentúl eltűntem- előbukkantam felváltva, hol itt, hol ott. Ez nem volt egyszerű feladat, miliméterpontosan kellett hopponálni, de nekem ment. Ezzel picit sikerül megkavarnom Bellát, és ugyan előbb már ő vezetett a harcban, most sikerült egy kicsit nekem átvennem a vezetést. Most eltorzult fejjel, vicsorítva védte ki átkaimat, pont úgy, mint én előbb az övéit. Na jó, talán a mosolyom szebb volt, gondoltam, és elvigyorodtam.
Bellatrix Lestrange! Megtanítalak táncolni!

- Már miért ne mernék!?- válaszoltam dörgő hangon, majd eltűntem, és egy másik helyről újabb átkot szórtam a nő felé. Na, itt Bellatrix is kezdett bevadulni. Egyre tovább maradtam egy helyen, hogy minél váratlanabb legyen a meglepetésem, azonban ezt a talárom bánta. Egy picit talán alábecsültem a nőt... A dühöngő őrült nem jó kifejezés rá, ő annál több volt, nekem pedig még jobban kellett vigyáznom.
Szerintem a párbajunk még másnap reggelig is eltarhatott volna, ha nem jelenik meg a helyszínen még egy fekete csuklyás alak. A halk pukkanáshangra mindketten abbahagytuk a párbaj, és az idegen felé néztünk. Most dől el, hogy melyikünk nyeri ezt a harcot, hogy kinek a pártján áll a csuklyás alak.
Ennyire még soha életemben nem örültem Perselus Pitonnak. Nem mintha nem bírtam volna el Bellatrixszel, de mivel ellenfelem nő volt, én nem tudtam vele olyan kegyetlen lenni, mint kellett volna. Az a fránya jó szívem! Ekkor azonban Piton közbeszólt:
- Bellatrix! Albus! Azt hittem ennél sokkal több eszük van- mondta leereszkedő hangon. Fekete szemei csillogtak köpenye alatt, de még én sem tudtam belőlük olvasni. Csak reméltem, hogy arra gondol, amire én- Csak tájékoztatásul közlöm, hogy az egyik bolt tulajdonosa nagyon megijedt, és kihívta az aurorokat. Bármikor ideérhetnek, és egyikőjüknek se tenne jót, hogyha a helyszínen találnák. Azon a helyszínen, ahol nem egy főbenjáró átok elhagyta valaki pálcáját!- Piton kiabált, majd dehopponált. Eltűnt, mint a kámfor, vagy mint Neville békája.
Bellatrixszal csak néztük egymást. Szerintem Piton valóban igazat mondott, és erről egy csapat, hozzánk egyre közeledő seprűs alak is kezdett meggyőzni. Reméltem, hogy a nőnek van annyi esze, hogy nem folytatja. Tudnia kellett, hogy az aurorok mellettem állnak, nem mellette. Ha van egy csöpp esze, beszól nekem, kilő egy átkot, majd eltűnik.

- Csak nyugodtan, Drágám...- feleltem a nőnek, aki már időközben dehopponált is. Mivel kb. Bellatrixszel együtt tűnt el Perlseus is, egyedül maradtam. A minisztérium emberei közeledtek, méghozzá vészesen. Dehopponálnom kellene, gondoltam magamban, majd egy köpönyeglebezgetéssel ezt meg is tettem. Reméltem, hogy Bellatrixnak van annyi esze: máskor nem jön a Roxfort közelébe se. Ha mégis megtenné, akkor rá nézve szörnyű vége lesz a találkozásnak.
Ez az incidens biztossá tett abban, hogy Voldemort halálával a gonosz még nem halt meg, és varázslók, boszorkák, no meg a Rendelet képében tovább él, tovább mocskolja világunkat.