Albus Dumbledore és Viktor Krum

Az igazgató úr nem a haverjaim közé tartozott, de illendőnek éreztem, hogy esetleg benézzek hozzá is, ha már itt az iskolája területén őgyelgek. Immáron átköltöztem az Abszol útról Roxmortsba, hiszen itt könnyebben előfordultak azok az egyének, akiket én látni akartam. Emellett tulajdonképpen Karkarov igazgató úr elfelejtette megköszönni Dumbledore vendéglátását és rengeteg segítségét a Tusa után, én viszont úgy éreztem, tartozom ezzel. Ott is álltam, ahol az irodának lennie kellett, de ott csak egy szobrot találtam. Tanácstalanul nézegettem a madarat, hogy vajon eltévedtem, vagy csinálni kell vele valamit, hogy beengedjen. Eleresztettem egy Alohomorát, de nem működött. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek most, de valamiért nem akartam tágítani. Valahogy biztos be lehet jutni. Vártam inkább, hátha arra jár valaki.

Már egy ideje jókat derültem azon, hogy a roxfortos diákok mennyire odavannak a szünetét élvező, Roxfortban andalgó Viktor Krumért. Mikor éppen a Minésztérium nyugtot hagyott nekem öt percre, körülnéztem, mi újság van az iskolában. A fő téma mindenhol a Rendelet volt. Igyekeztem ezt eltöröltetni a Minisztériummal, de eddig hiábavalók voltak a próbálkozásaim. Mikor befejeztem egy levelet Caramelnek, szokásomhoz híven kicsit "leskelődtem", bekukkantottam a diákok mindennapjaiba. Szerettem hátulról, észrevétlenül segíteni nekik. Ekkor észrevettem, hogy az irodámat őrző kőszobor előtt Viktor Krum áll, és szüntelenül próbál bejutni. Jót nevettem sikertelen, és rendkívül figyelmetlen, logikátlan próbálkozásain. Mikor már kiszórakoztam magam, pálcám egyetlen intésére a kőszobor utat nyitott neki. Dudorászni kezdtem, és az eszem elkalandozott a nonverbális mágia mélye felé. A kviddicsezőről teljesen megfeledkeztem. Nem szerettem látni emberek szenvedését, de mégis jó volt látni, ahogyan egy varázsnép által felkapott ember nem gondolkozik.

Kicsit megugrottam, amikor a kőszobor utat nyitott és meglepetten néztem rá, aztán sietve ráugrottam a kőlépcsőre, ami az ajtóhoz szállította szerény személyemet. Ott aztán bekopogtam, mielőtt beléptem volna, majd bámészkodva beléptem. Jó nagy iroda volt. Volt ott mindenféle furcsaság, meg kevésbé furcsaság, például egy vén süveg, meg egy főnixmadár. Sosem láttam még ezt a madarat élőben, úgyhogy jócskán megbámultam, mire az egy kicsit elfordult, hogy ne bemuljak a csőrébe már ilyen hosszan és otrombán. Ez eszembe juttatta, amiért jöttem, és az igazgató asztalához sétáltam kezet nyújtva.
-Jó napot Igazgató úr! Hogy van? - Majdnem kicsúszott a számon, hogy "Gondoltam, benézek", de azt még időben lenyeltem. Azért mégis csak Dumbledore-ról van szó. Rég láttam. Az események rajta is meghagyták a maguk jeleit, s most mintha látszott volna rajta a kora. Persze az elmúlt időkben mindenki a duplájára öregedett, legalábbis látszatra.

- Isten hozott a Roxfortban! Én örülök, hogy erre jártál, de szerintem a roxfortos diáklányok még jobban- mondtam mosolyogva. Kíváncsi voltam, zavarba jön-e a játékos. Nem esett nehezemre kifürkészni a gondolatait, és jót mosolyogtam visszafojtott mondatán- Mi szél hozott erre?- kérdeztem kedvesen. Örültem a fiú társaságának, mostanában már untam az állandó minisztériumi leveleket.
Visszagondoltam a kőszobornál történt incidensre, és szélesen elmosolyodtam- Egyébként, fiam, úgy gondoltam, a kviddicsezéshez is sok gondolkodás kell. A kőszörny jelszóval enged csak be- tettem hozzá vigyorogva. Annyira örültem az emberi társaságnak, hogy ilyenkor szüntelenül mosolyogtam, mint egy szerelmes diáklány. Néha már picit fárasztó volt a volt igazgatók portréjaival beszélgetni.

Eleinte kissé feszengve ácsorogtam, miközben körbenéztem az irodában, de az igazgató szívélyes üdvözlését hallva már kicsit felszabadultabban léptem közelebb, majd egy kézfogást követően leültem vele szemben az egyik székre.
-Gondoltam meglátogatok néhány ismerőst. - Be kellett vallanom, sokkal jobban örültem volna diákkoromban, ha ő lett volna az igazgatóm, mert Karkarov nem nagyon törte magát a diákokért. Pontosabban engem elkezdett körülugrálni, amikor bekerültem a válogatottba, de ez nem javított a helyzeten. Kissé elszégyelltem magam az igazgató megjegyzésén.
-Gondoltam. De nem tudtam a jelszót. - És annyira nem is ismertem Dumbledore-t, hogy el tudjak kezdeni találgatni. Ráadásul eleinte abban sem voltam biztos, hogy ez a bejárat.
-Mi újság a Roxfortban? - Eközben a főnix átrepült az asztalra és bemutatta nekem, milyen kellemetlen, amit az előbb csináltam. Félrefordított fejjel belebámult az arcomba és úgy maradt. Egy idő után már összevont szemöldökkel pillantottam rá.
-Megbántottam a madarat? - Kérdeztem az igazgatótól a homlokomat ráncolva. Sok ember nem szerette, ahogy nézem, úgy tűnt, a madár sem.

Legszívesebben visszakérdeztem volna: ismerőst? De nem tettem, hiszen Viktor is tudta, ismerőse nincs túl sok errefelé.
- Gondoltam, hogy nem tudod a jelszót. Azonban, pontosan a vendégek miatt kitaláltam egy csavart a jelszavakkal kapcsolatban. Az olyan ember, aki nem tanul vagy tanít a Roxfortban, tehát vendég, bejöhet egy jelszóval, feltéve, hogyha azért akar belépni az irodába, hogy engem megkeressen. Mikor innen kilépsz, kérdezd meg a kőszörnyeteget, hogy mi a jelszó. Be kell vallanom, ez egy igen brilliáns ötletem- a szörny ennyit tudott válaszolni: mi van itt? A külön jelszó a kőszörny volt. Azonban, csak annak válaszolt, aki tényleg engem keresett, és semmilyen rossz szándéka nem volt. Ha például Voldemort élne, és idesétálna, hogy megöljön engem, nem tudna bejönni. Sok varázsló és boszorka sokkal bonyolultabb dolgokat eszelt volna ki, ezért ilyen csekélységekre nem is gondolnak általában. Többet várnak tőlem. Ekkor végiggondoltam mind az ötvenhat varázslatot, amelyet el kellett végeznem a jelszó miatt. Halkan dudorászni kezdtem, majd rájöttem, vendégem biztosan zavarban lehet.
- Hm?- ocsúdtam fel hirtelen- Az iskolában az általános téma a Rendelet. Neked mi a véleményed róla?-kérdeztem. Nem ártott minél több híres, varázsvilág által szeretett arcot magam köré gyűjtenem, hogyha el akartam töröltetni a Rendeletet.
Fawkes eközben felszállt az asztalra, és vizslatni kezdte Viktort. Ha a főnixem vette a fáradtságot, hogy valakit megnézzen közelebbről, akkor annak nyomós oka volt. Hogy miért vizslatta Krumot, azt még nem tudtam.
- Nem hinném- feleltem könnyedén a fiúnak.

Újra úrrá lett rajtam a feszengés, mert enyhén szólva is elég bután éreztem magam jelen körülmények között, de azért bólintottam.
-Nekem is kéne egy ilyen... - motyogtam az orrom alatt, mert bár az otthonomban még senki nem tört rám, de ha átutazóban voltam valahol, akkor voltak, akik szívesen űzték ezt a hobbit.... főleg, amikor aludtam. Egyszer lenyúlták a használt zsebkendőmet is! Kissé meglepetten néztem Dumbledore-ra. A Rendelet? Nem tudtam eldönteni, hogy kimondjam e a véleményemet, de végül az igazgató jóságos arckifejezése kiváltotta az őszinteséget.
-Szörnyű! - A dologhoz természetesen vegyültek önös érdekek is, de kinél nem? Mindenki szeretett volna szabadon választani, nem csak én. Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz itt, ha meg kell nősülnöm. Ekkor szállt oda hozzám a főnix és kölcsönösen vizslatni kezdtük egymást, én pedig kissé zavartan fordultam a gazdájához tanácsért. Csak most vettem észre, hogy az állatok valóban hasonlítanak arra, akihez tartoznak. A madár nyugodt volt és ezt ráragasztotta arra is, akinek a társaságában volt. Habár gondolom, azért Dumbledore-nak nincsenek vörös farktollai. Végül óvatosan felé nyújtottam a kezem, hogy megérintsem, reménykedve, hogy nem csíp meg.
-Nagyon szép. - mondtam halkan, továbbra is kissé ámulva, majd lassan elérve a madár - tenyeremhez mérten - apró fejét.

Megmosolyogtam Viktor válaszát- Hát, mindössze ötvenhat varázslat volt...- kíváncsi voltam mit reagál erre.
örültem, hogy Viktor Krum is szörnyűnek találja a Rendeletet- Szörnyű. Hm...- elemeztem a szót- Szerintem egyszerű kegyetlenség az egész. Örülök, hogy te is rossznak látod a rendszert. Ha akarsz, segíthetsz is egy picit ezzel kapcsolatban- tettem hozzá. Tudtam, hogy igent fog mondani, hiszen őt is felháborította a dolog, mint ahogy mindenki más épeszű embert.
Fawkes időközben hagyta magát megsimogatni is, majd földöntúli dallamot kezdett énekelni. Itt még én is ledöbbentem. Ha Fawkes valakinek dalol, akkor az a valaki nagyon elkötelezett lehet felém. Úgy éreztem, szívesebben lett volna roxfortos diák, így utálag legalábbis biztosan.
Mivel előttem nem maradhatott titokban szinte semmi, tudtam, hogy Viktor az animágiával szeretne foglalkozni.
- Találtál már magadnak tanárt?- Viktor itt nagyon vadul nézett rám, én pedig pásztáztam őt tovább kék szemeimmel- Tudod, az animágiához...- itt picit leesett a fiú álla.

Felnyögtem meglepetésemben. Az rengeteg. Pláne, ha még szállítani is akarom a kedves ajtóőrzőt. Ettől függetlenül még nem tettem le róla, hogy beszerzek egyet valahogy. Hasznos lenne. Ekkor meglepetésemre az Igazgató szóba hozta a Rendeletet és végül nem palástoltam a véleményemet. Kissé kétkedve pillantottam a férfira. Ugyan megfordult már a fejemben és Katie-vel szó is volt róla, de még mindig nem tudtam eldönteni, hogy jól járok e vele, mert nem láthattam a következményeit. Azt viszont nem akartam, hogy Dumbledore gyávának tartson.
-Miben tudnék segíteni? - Jobbnak láttam előbb kideríteni, hogy egyáltalán miről van szó. Lehet, hogy végül semmi rossz nem történne belőle. S valahogy megnyugtatott a gondolat, hogy a Roxfort igazgatója mellett segédkezem, nem pedig partizánakcióba kezdek. Ekkor érkezett az újabb meglepetés, habár eleinte fogalmam sem volt, hogy mire próbál célozgatni, majd miután kitisztult a kép, egy darabig csak hebegtem-habogtam.
-Öhm... hát... öhm... szóval... igen. - Még mindig döbbenten bámultam Dumbledore-ra. Honnan tudhatta? Nem is említettem. Talán Helena volt... De akkor nem kérdezné, hogy van e tanárom.
-Elnézést, de honnan...? - Egyáltalán honnan tud általában mindenről? De nem... mindenről nem tud, előfordult már, hogy valamiről nem tudott...

Tetszett a fiú arca, miközben végig gondolta, hogy is kellhet egy ajtóhoz ötvenhat varázslat!?
Szerencsémre megkérdezte, miben tudna segíteni- Abban, kedves Viktor, hogy te egy elég népszerű arca vagy a varázsvilágnak. Sok boszorkány és varázsló szeret téged azért, mert jól kviddicsezel. Éppen ezért hogyha sikerül több hozzád hasonló, híresebb embert találni, aki felvállalja nyíltan, hogy nem ért egyet a Rendelettel, rengeteg varázsló és boszorka is fel meri majd vállalni. És mivel a Minisztérium semmi esetre sem szeretne mégegy háborút, inkább változtat majd valamit a rendeleten, mintsem még több varázsnép veszítse életét- reméltem, hogy Viktor elgondolkozik majd azon, amit mondtam.
Amikor rákérdeztem az animágiára csak hebegett-habogott össze-vissza. Fogalmam sem volt, hogy melyik roxfortos diák taníthatja őt ilyenre, hiszen tudtommal a Roxfortban McGalagony professzoron kívül senki sem űzte az animágiát. Bejegyezve. Úgy látszik, a diákság diákság marad örökre- Viktor!- mondtam nyájasan- Még a legapróbb gondolatod is ekörül jár, már hogy ne venném észre ezt? Kíváncsi lennék, hogy ki fog téged tanítni...- morfondíroztam- Ha jól sejtem, nem McGalagony professzor, ugye? És ne érts félre, csak figyelmeztetésképpen mondom. A tanárod érdekében szólj neki, hogy lehetőleg sürgősen jegyeztesse be magát, ugyanis a Minisztérium ilyen ügyben nem elnéző- reméltem hogy Viktor titokzatos tanára nem keveredik bajba.

Tulajdonképpen Dumbledore azt az elméletet vezette végig, amire már én is gondoltam. A háttérben azonban ugyanazok a félelmek jártak a fejemben. Habár, talán ha róla van szó, akkor több esély van rá, hogy ne rosszul jöjjek ki belőle.
-Gondoltam már erre. - dünnyögtem halkan, kissé elmélyedve a gondolataimban. Végül is, ha nem egyedül csinálnám, akkor csak nem távolítanának el mindenkit a helyéről. Azzal a minisztérium sem járna jól. És kezdtek érdekeim is fűződni az ügyhöz. Egészen addig járattam az agyam ezen, amíg az igazgató ki nem zökkentett belőle egy merőben más témával. Kissé döbbenten hallgattam. Helena nincs bejegyezve?
-Öhm... nem, nem ő. De majd szólok neki. - végül is nem az én dolgom. De hát ez gázos. Én legalábbis be akartam jegyeztetni magamat. Aztán a témából adódóan eszembe jutott valami más is.
-Ön is ért hozzá? - Igazából az érdekelt, hogy ő mit választott vagy választana. Pontosabban ahogy üldögélt előttem a főnix, hozta ki belőlem a kérdést. Lehetséges egyáltalán főnixszé változni?

Viktor nem adott egyértelmű választ, így feltételeztem, hogy még rágódik azon- ki merjen-e állni a Rendelet ellen. Nem sürgettem azonban, fontos volt, hogy 100%-ig legyen elkötelezett az ügyben. Csak akkor ért az egész valamit is.
A fiú csak dadogott össze-vissza, amit nem értettem. Az iskolában két diákról tudok, aki bejegyzett animágus, de egyik sem segítene Viktor Krumnak animágiát tanulni. Ők mást tennének a fiúval... Utánna kell néznem a tanárának...
Már épp elkezdtem volna elgondolkozni, amikor Viktor bedobta a bombát az irodába. Ugyan ez csak egy egyszerű kérdés volt, nekem nagyon sokat jelentett. Valójában senki sem tudta, de jómagam is bejegyzetlen animágus voltam, az állati alakom természetesen főnix volt. Azonban a húgom halála óta egyetlen egyszer sem alakultam át, a főnix mindig rá emlékeztetett, és arra, hogy szívemben ő tovább él örökké. A bomba robbant, de belül a lelkemben. Felszabadított egy csomó régi, elzárt emléket, amiket már csak a merengő, és tudatalattim legmélyebb része őrzött csak. Szerintem percekig csak ülhettem egy helyben, távolba meredő szemekkel. Éreztem, hogy szemem megtelik könnyel, de még időben észrevettem magam, így Viktor ebből nem vehetett észre szinte semmit. Rekedt hangon megszólaltam- Régen átváltoztatástant tanítottam, ezért értek hozzá valamicskét...- nem bírtam tovább, az emlékek megint a felszín alá löktek.

Nem tudom, hogy Dumbledore mit gondol rólam, de akármit is, én tényleg szólok a lánynak, elvégre vékony jégen játszik a tűzzel. Szerintem ez az elvárás még normális és érthető is volt a minisztériumtól, sokkal ellentétben, többek között azzal is, ami ellen most az igazgató úr is szeretett volna beszervezni. De még Helenánál tartva, kíváncsiskodni kezdtem, aztán néhány percig csak csendben néztem a révedező igazgatót, amíg egy tétova választ nem kaptam. Ráncolni kezdtem a homlokom.
-Jól van, professzor? - Végül is nem volt már fiatal, ki tudja, mennyi nyűgje volt, amire mi nem gondoltunk ilyen fiatalon. Meg ezt a hosszú szakállat karban tartani... Aggódtam érte.
-Öhm... szüksége van valamire? - Nem tudtam mi baja lehet, szóval arról sem volt tippem, hogy mire lehet szüksége, de jobb híján a madarára pislogtam értetlenül, mintha ő tudná a választ.

Nagy nehezen a felszínre küzdöttem magamat, és igyekeztem bátorítóan mosolyogni Viktorra. Most nem nagyon akart menni, de egy grimaszféleséget sikerült összehoznom.
- Jól vagyok, köszönöm. Nincs szükségem semmire. Csak megrohant pár régi emlék...- örömmel konstáltam, hogy hangom a régi volt. Nyugodt, pont olyan, ami a legtöbb embernél bevált. Reméltem hogy siekrül eloszlatnom a játékos kétségeit. Nem voltam rosszul. Lerítt a velem szemben ülő emberről, hogy aggódik értem. Pont értem! Nevetségesnek találtam az egészet. Tudok én vigyázni magamra- általában...
Hogy jelezzem, hagyjuk ezt a témát, így szóltam Viktorhoz:
- Miért nem jössz le velem a nagyterembe ebédelni? Már biztosan éhes lehetsz, és semmi esetre sem akarlak feltartani. Meg kell kóstolnod a melaszos pudingot- nagyon jó!- ha valaki csak az utolsó három mondatomat hallja, meg se fordul afejében, hogy kételkedjen bármiben is velem kapcsolatban. Például az épelméjűségemben. Ebben mondjuk nem kellett kételkedni, köztudott volt, hogy kicsit bolond voltam. Én azonban szerettem bolond lenni. A bolond Dumbedore nem gondolt a rég halott húgára.
Lekísértem Viktort az ebédlőbe, és reménykedtem benne, hogy azért nem ijesztettem rá nagyon, és marad ebédre. Nem kellett még egy ember, aki a bolond vén öregember kifejezést használta rám. Ilyen összefüggésben már nem nagyon örültem a bolondnak.

Hát mi tagadás, azért Dumbledore nem egy mai kakas, így jól rámijesztett az öreg, s még egy darabig kissé kétkedve néztem rá, de hát ha ő mondja. Meg végül is nem egyedül voltunk a kastélyban. Nyilván akadt volna segítség, ha baj van.A hirtelen témaváltás egy kissé meglepett, de azért bólintottam. Kezdtem már egy kicsit éhes is lenni, így kifejezetten jókor jött az ajánlat.
-Nem is gondoltam, hogy ennyire szereti az édességet. - Nem tartottam Dumbledore-t egy savanyú figurának, de már nem ez volt az első eset, hogy édességről beszélt a jelenlétemben. Valahogy én rántott húsos típusnak gondoltam őt. Talán azért, mert én az vagyok. Habár nagyon kíváncsi voltam, hogy mi olyan nagy szám abban a pudingban, az ebéd általában nem a desszerttel kezdődik, így nem különösebben nagy tiltakozással láttam neki a főételnek.
-Honnan tudja, hogy ööö... a tanárom nincs bejegyezve? - tettem fel két falat között végül a kérdést, ami már igen régóta motoszkált a fejemben. Értem én, hogy az iskolában nincs előtte titok, de ez már nem teljesen iskolai ügy volt.

Szerencsére Viktor elfelejtette, vagy csak hamar túltette magát az előbbi incidensen. Mikor szóba hozta az édességeket, egy ötves gyerekhez hasonlóan elmosolyodtam- Igen, nagyon szeretem őket. Kóstoltál már mugli édességeket? Azok is nagyon finomak...- dörmögtem, és szememben huncut fény csillant.
Már indultunk volna le az ebédlőbe, amikor eszembe jutott, hogy ott Viktornak semmi nyugta nem lenne a Roxfortos diákoktól. Éppen ezért intettem a pálcámmal egyet, mire két tálca ebéd, gőzölgő erőlevessel, sülthúsos tállal és körettel, illetve a már említett melaszos pudinggal megrakva pörögve feltűnt a szobában. Majd végül a forgás lelassult, és a tálcák leszálltak elénk.
- Ülj csak vissza!- szóltam szelíden a fiúnak, aki már elért az ajtóhoz- Úgy gondolom, itt nagyobb nyugtod van, mint lent a nagyteremben...- mosolyogtam huncutul.
Elkezdtünk enni, majd nemsokára a fiú megszólalt. Úgy gondoltam a választ tudja ő is, de valószínűleg most nem volt kedve barkópázni, így megmondtam- Aki bejegyzett animágus, annak a neve fel van tüntetve egy listán, amit bárki megnézhet, amikor csak akar. Az iskolában a tanárok közül McGalagony professzor animágus. Valószínűleg nem ő tanít téged. A diákok közül egyenlőre tudtommal egy bejegyzett animágus van. Passion kisasszony pedig nem arról híres, hogy a tudását örömmel osztogatja...- a magyarázatom rövid volt, de szerintem lényegre törő.
Viktor arcán picit furcsa kifejezés ült, amit elsőre nem tudtam értelmezni. Talán kíváncsi még valamire?- Kérdezz bátran, ha szeretnél.

Nem tudom, milyen kifejezés ülhetett az arcomon, de feltételezhetően vicces, legalábbis a vidám tekintetből ítélve, amit a professzoron láttam.
-Nem... még nem igazán. - Valahogy eddig nem igazán éreztem rá késztetést. A muglik édességei sosem csinálnak semmi érdekeset. De a figyelmemet a következő pillanatban már a kaja kötötte le. Nekem eszembe sem jutott nagy hirtelenjében, hogy a nagyterem tele van diákokkal. Dumbledore professzor meglehetősen érdekes és szórakoztató társaság volt, így könnyen megfeledkeztem mellette erről. Kissé el is vörösödtem, amikor egy asztal kíséretében megemlítette.
-Igen... tényleg... - Ahogy rágni kezdtem, a tanárom ügye még mindig nem hagyott nyugodni, így hát faggatni kezdtem az igazgatót. Talán pont hülye kérdést tettem fel, de mivel nem szoktam animágus-listákat böngészni, Helena esetében sem jutott eszembe ilyesfajta ellenőrzés. És a lány, akit említett... hát, valójában még sosem hallottam róla.
-Nem tudom... nem szeretném, ha bajba kerülne. - Na azt aztán tényleg nem akartam. Kedveltem a lányt, főleg hogy képse volt megmenteni egy tömött kocsmában a bámészkodó tekintetek elől. Nem 100%-os sikerrel ugyan, de másban a szándék sem szokott felmerülni.

Nem csalódtam a Viktor Krumról kialakított véleményemben: pont olyan keveset beszélt, mint a képzeletemben. És az a kevés válasz is kissé ködös volt; de szerencsére sikerült mindent megértenem. Itt megeresztettem egy mosolyt.
- Pedig érdemes lenne megkóstolnia a citromport- szemem huncutul csillogott félhold alakú szemüvegem mellett. Valahogy úgy éreztem a fiút nem kötik le az efféle mugli-csecsebecsék, de hát mindenkinek saját választása, hogy mit eszik meg, és mivel foglalkozik.
Viktor kicsit meglepődött az ebéden, de hamar túltette magát: úgy láttam, az éhség győzött.
Mikor az animágus-tanáráról folyt a szó, komolyan elgondolkoztatott. Biztosra vettem, hogy női tanára van, ha már anniyra érdekli. Hacsak nem a férfiakat szereti... Bár, ebben talán biztos voltam, hogy nem. Végiggondoltam magamban, hogy melyik diákok jöhetnek szóba. Csakis olyanok, akik már minimum ötödévesek, bár talán még idősebbekre kell gondolnom. Annak a diáknak kiváló RBF-et kellett szereznie átváltoztatástanból; és az sem lepett volna meg, hogyha a bűbájtan, és sötét varázslatok kivédése RBF-je is kiváló, vagy minimum várakozáson felüli. Túl sok ilyen diákunk nem volt, és azon kevesek közül, akik szóba jöhettek nem egy nem fecsérelte volna el az idejét kviddicsjátékosok oktatására. Hacsak... Úgy éreztem van egy kiderítendő ügyem.
Közben mindketten haladtunk az ebéddel, már a desszertnél jártunk.
- Na, ízlik?- tettem fel a kérdést a melaszos pudingra nézve. Valójában a pudingnak semmi köze nem volt a mugli pudingokhoz, az íze varázslatos volt, szó szerint. Mindenkinek olyan ízűvé vált a szájában, amit a legjobban szeretett- Milyen ízű a tiéd?- kérdeztem a fiút. Kicsit furcsán nézett, mert külsőleg az ő pudingja pontos mása volt az enyémnek. Itt elvigyorodtam. Varázslat mindenhol a Roxfortban. Biztosan nem ehhez szokott hozzá, Karkarov, és a többi igazgató nem feltétlenül törődött ilyen dolgokkal.

Még mindig azon voltam fennakadva, hogy mugli nyalánkságokról társalgok a Roxfort igazgatójához. Valójában sosem kóstoltam ilyesmit, így nagyon hozzászólni sem tudtam. Citrompor? Valahogy nem hangzott túl étvágygerjesztően porrá őrölt citromot rágcsálni, de azért megadóan bólintottam. A citrompor törlődött is a fejemből, amikor elém került a kaja. Szeretek enni és szükségem is van rá, így kissé bárdolatlanul estem neki az elém rakott tápláléknak. Addig nem is nagyon gondolkodtam, amíg nem érkeztünk el az emleetett pudinghoz, mert a Roxfortban nem lehetett panaszkodni a kajára. Remekül főztek. Akkor kerekedett csak ki a szemem, amikor a számba került az édesség és édes-cukros íz helyett valami egészen mást éreztem.
-Rántott hús. - feleltem döbbenten, majd türelmetlenül tovább lapátoltam. Imádtam a rántott húst. Főleg, ahogy anya csinálta régen.
-És... és az öné? - kérdeztem kíváncsian. Nem kutakodni akartam, csak fogalmam sem volt, hogy mi alapján ízesítik.

Életem egyik legvidámabb napja volt ez hosszú idő óta. Végre elfelejthettem a Minisztériumot. A játékos értetlenségén nagyon jókat derültem. Mikor a pudingon csodálkozott, szememben már megint az a huncut fény csillant. Ennyire szeretné a rántott húst?- gondoltam. Ezek szerint igen, különben más íze lenne. Tetszett a fiú csodálkozása.
- Az enyém? Egy különleges mágikus gyümölcstorta ízét veszi fel. Az édesanyám tudott ilyet készíteni, de sajnos elkallódott a recept valahol- mondtam csalódottan. Emlékeztettem magamat, hogy a családomra gondolnom nem szabad, így újra a pudingnak, és Viktornak szenteltem a figyelmemet- A házimanók készítik ezt a pudingot, amibe egy különleges bájital van belekeverve. A dolog lényege az, hogy ennek a bájitalnak a segítségével a pudingban lévő különleges ízmolekulák azt az ízt veszik fel, amelyik az adott ember kedvence. Amíg a puding nem ér a nyelvedhez, addig nincs semmilyen íze. Ha belekóstolnál az én pudingomba, neked az is rántotthús ízű lenne. Érted?- reméltem sikerült érthetően elmagyarázni ezt. A dolog valójában nagyon bonyolult volt, és nem kis köze volt, a muglik közt kémiának nevezett dologhoz.

Elgondolkozva néztem az igazgatóra. Igazi kis nosztalgia lehetett neki ez a puding. Én továbbra is úgy gondoltam, hogy a rántott hús izéért rántott húst fogok enni, de tetszett nekem ez az édesség, ami számomra pont nem édesség volt. Ezek után lehet, elkezdek érdeklődni a gasztronómia iránt. Eddig valahogy nem foglalkoztatott az ilyesmi, megettem bármit, amit elém raktak. Még a tökfőzeléket is. Ezek után persze az is érdekelt, hogy mi a titka a pudingnak. Elkészíteni ugyan nem akartam, de ez olyasmi volt, mint amikor a muglikat beavatják a bűvésztrükkökbe.
-Hmm... Lehet, jobban kellett volna tanulnom anno a bájitaltant. - Se a főzéshez, se a bájitalokhoz nincs különösebb érzékem, csak az egyszerűbb dolgokat tudom elkészíteni, amik szükségesek. Ennyivel eléltem tökéletesen. Szóval például nem haltam éhen. Egész jó pizzát tudtam sütni.
-Gyakrabban kéne az igazgató úrral ebédelnem. - dünnyögtem az orrom alatt, inkább magamnak, mint Dumbledore-nak. Ki tudja, milyen kajákat sorakoztatna még fel. Lehet, még olyat is, amit nem én eszek meg, hanem az engem.

A fiú elgondolkozott, és nagy örömömre úgy láttam nem kell még egyszer elmagyaráznom neki a dolgot.
- Igen, lehet, fiam...- dörmögtem a bajszom alatt- De ami elmúlt azon már nem lehet változtatni. Viszont a bájitaltan könyvek bárki számára elérhetőek, így csak rajtad áll az egész... a varázslatban a bájitaltan, az átváltoztatástan, a bűbájtan, és a sötét varázslatok kivédése az, ami összefügg mindennel. Más ágakkal, és egymással is. Ha az egyik hiányzik, a többi sem lesz tökéletes soha- talán sikerül elgondolkoztatnom. Eszembe jutottak az összefüggéseket igazoló elméletek, és kicsit elmerengtem a bájital hozzávalókban is... Akkor ocsúdtam fel, amikor vendégem hangját meghallottam.
- A Roxfortban vendég maradsz örökre, ezt tudod te is- mosolyogtam rá- Elvégre itt küzdöttél te is a Trimágus Tusán, és öhm...- vigyorodtam el- a diáklányok kitennék a szűröm innen, ha elküldenélek- ez talán igaz is volt, egy sereg dühös, hisztis lány... rossz dolog. Meg aztán szerettem a játékos gondolkozását, nagyon jól szórakoztam rajta.

Nem akartam elkezdeni vitatkozni az igazgatóval, pedig merőben eltérő véleményem volt a dologról. Szerintem megátkozni valakit sokkal gyorsabb, mint hetekig kotyvasztani egy levest, amit aztán lehet, hogy elrontunk és nem működik. Ez azoknak való, akik ráérnek. De aztán összeráncoltam a homlokom, amikor a beszélgetés új irányt vett és kissé kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Elszoktam tőle, hogy nem bírnak.
-Reméltem, nem untatom az igazgató urat. - jegyeztem meg komoly arccal, s belapátoltam a puding utolsó falatjait. Nekem ugyanis nehéz lett volna unatkozni mellette. Kifürkészhetetlen volt, mégis barátságos, az ember akaratlanul is úgy érezte, mintha a bölcs nagypapájával társalogna, aki mindjárt ad neki ajándékba egy lepke-gyűjteményt, vagy ilyesmit. Legalábbis én a sajátomtól azt kaptam gyerekkoromban. Lepke- és pixigyűjteményt. Nagyon büszke voltam rá.

- Már hogy untatnál?- kérdeztem vissza- Rendkívül jól szórakozom- szakállam egy érdekesen megmoccant- Ezerszer jobb társaság vagy, mint bármilyen minisztériumi levél- ez igaz is volt. Végre elfelejthettem a bugyuta problémákat, amivel állandóan zaklattak. Már egyszerűen elegem volt belőlük. Annyi segélykérő levelet kaptam a különböző osztályvezetőktől a Voldemort halála utáni események miatt, hogy úgy éreztem, én vagyok az össze főosztályvezető egyszerre. Minden szabadidőmet elvették ezek a problémák, melyek valójában nem is voltak azok; általában csak elfelejtettek gondolkozni a vezetők, és előbb írtak egy levelet, mintsem végiggondolták volna a problémát.
Éppen azon gondolkoztam, hogy is fogalmazzam meg ezt Viktornak, amikor egy bagoly kopogtatott az ablakon, csőrében egy minisztériumi levéllel.
- Na, tessék! Erről beszéltem! Már megint "zaklatnak"- azért elmosolyodtam a végén, nehogy túl komolyan vegye a fiú. Kinyitottam az ablakot, majd elvettem a bagolytól a levelet. A pecsétre nézve azonban derűs arcom bármennyire is tettem ellene teljesen elkomorult. Még le sem ültem, mikor feltéptem a levelet, és gyorsan végigfutottam azt a pár sort, ami benne állt. Majd elolvastam újra, meg újra. Végül Viktorra néztem.
- Sajnálom, de most el kell menjek az iskolából. Te nyugodtan maradj a Roxfort falain belül, az alagsorban majd mutat neked egy szobát a manó- csettintettem egyet, mire Dobby jelent meg. Nem kellett neki elmondanom mit akarok- Örültem, hogy velem ebédeltél. Érezd jól magad!- tettem hozzá, majd megfogtam Fawkes aranyló farktollait, és egy tűzcsóva képében eltűntem.

Az igazgató szavaitól valahogy akarva-akaratlanul az jutott eszembe, hogy esetleg unatkozik. Tulajdonképpen feleannyira nem voltam okos, mint ő, szóval nem sértődtem volna meg. De az újabb meghökkentő válasz mosolyra késztetett. Mertem remélni, hogy a hivataloknál még azért érdekesebb alak vagyok.
-Ilyenkor azért örülök, hogy én nem vagyok ekkora zseni. - kezdtem el nevetgélni. Nekem általában csak rajongói leveleim jönnek, de a mai beszélgetés után azt is átgondolom, hogy merek e rájuk panaszkodni. Habár, a múltkor egy nő panaszkodott nekem, hogy fél a randijától. Aztán a randi után küldött még egy levelet, hogy nem sikerült, a férfi nős. Furcsa levélváltás volt.
-Köszönöm az ebédet Dumbledore professzor. Viszontlátásra! - egy mosollyal kísérve néztem végig, ahogy eltűnt a madárral, majd én is kisétáltam az irodából bár én a lábamon, a hagyományos módszerrel.