Még a legbékésebb emberek is képesek fegyvert fogni, ha a családjukról van szó.

Charlie & Kimi

- Te jó ég... Azért ezt ne mondogasd olyan sokszor, jó? - Kuncogtam fel halkan. Te szentséges magasságos úristen, dehogynem sok az a hét év, de annyira nem érdekel már, nem is ezért mondtam, amit mondtam, csak még mindig annyira furcsa hallani és kimondani, hiszen azért nem kevés, nem egy-két évről van szó. - Néhány év... - Ezen megint csak kuncognom kellett. - A szüleim lefogadom nem így fogják gondolni, vagyis szerintem még nem gondoltak bele ebbe az egészbe... - Nos, ezzel nem is voltak egyedül mindez idáig. Én sem gondoltam addig bele, hogy tizennyolc évesen menyasszony leszek, amíg igent nem mondtam és tessék.
- Azért bevallom engem picit furdal a kíváncsiság. - Mármint egy diákról sem tudok az egész iskolában, akihez kettő, három évnél idősebb párt rendeltek volna ki, nemhogy hét évvel idősebbet, azért bevallom ennek nyomán egy nagyon kicsit kíváncsi lennék rá, hogy mégis mi alapján hozták ezt így össze, nem mintha csöppet is bánnám, hogy így alakult. Ellenkezőleg, nagyon örülök és boldog vagyok, hogy egy ilyen kivételes és különleges embert ismerhettem meg benne. Ha jobban belegondolok azt hiszem nem... Nem is adnám már másnak. Boldog vagyok vele.
- Azért azt nem ígérhetem meg, hogy nem fognak néha ilyen butaságok az eszembe jutni. - Formáltam macskakörmöt ujjaimmal. Én is tudom, hogy butaság, de a gondolataimnak sem tudok mindig parancsolni, azok csak úgy előtörnek váratlanul a nagy semmiből és beeszik magukat az ember fejében és butaságokat ébresztenek benne. - De nem akartam elhallgatni, inkább tudd, hogy mi jár a fejemben, minthogy csak találgass. - Annak általában nem szokott jó vége lenni, szóval én inkább maradnék a beszéljünk róla opciónál.
- Különben is, ne felejtsük a Te butaságaidat, mert voltak. - Mosolyodtam el, Én pedig folyamatosan azon voltam, hogy valahogyan elfeledtessem vele azokat vagy legalábbis rávegyem arra, hogy elfelejtse őket, mert nem volt és nincs is semmi értelmük.
- Nem hiányzik? - Kérdeztem, miközben beléptünk Ginny szobájába. Értem ezt úgy mindenre, a házra, a családjára, az itteni életére.

center>

Kimi & Charlie

Annyira butaság amiket kérdezz... Zűrzavar van a afejében? Hát megnyugtathatom, hogy az ennyémben is tombol egy hatalmas káosz. Náhány hete még Romániában voltam a sárkányaimmal és még csak álmomban sem gondoltam a szerelemre és a családalapitásra, most pedig itt vagyok és a világ legszebb lánya az én kezem fogja és nekem mondja, hogy szeret, és nem mellesleg vőlegény vagyok. Valaki férje leszek hamarosan, és valaki a feleségem lesz. Retegtem, hogy mi lesz majd ha találkoznom kell azzal a lánnyal akit a levélben álló név tekar. Aztán két perc alatt elérte, hogy fülig szerelmes legyek belé. Ő a legtökéletesebb lány akinél jobbat még kívánva sem kaphattam volna. Huszonöt éves vagyok azt hiszem ideje volt már elgondolkodnom arról, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Ezért is kértem meg a kezét. Előbb vagy utóbb ugy is be kellett ennek következnie ennek, de az számomra hatalmas dolog, hogy szerelemből kértem meg és Ő sszerelemből mondott igent.
- Na látod engem sem érdekel, hogy mennyi a külömbség közötünk. Ha te elfogatsz ilyenek amilyen vagyok, akkor nekem még csak eszembe sem fog juttni, hogy hét évvel vagyok öregebb nálad. - Hét év?! Olyan furcsa kimondani, hisz ez elég sok idő, de Ő felnőt hozzám én pedig felnőtem hozzá. Nem számit most már, hogy mennyi a külömbség, csak az számit, hogy szeretjük egymást. - Az csak természetes, hogy tisztán akarsz látni. De ne agódj, nem hagyom hogy közénk áljon náhány év. - mosolyodtam el. Fontos hogy kétségek nélkül kezdjük el a közös életünket, ezért nem bánom, hogy feltette ez a kérdést.
- Akkor gyere.... - huztam a kezénél fogva a lépcső felé. A legelső ahová beléptünk Ginny szobája volt. Tipikus lányos szoba, tele mindenféle számomra érthetetlen dologgal. - Ez Ginny szobája... - tártam ki az ajtót Kimi előtt.

Charlie & Kimi

Tudom. Valamiért éreztem, hogy pontosan ezt fogja mondani. Talán mert igaza is van. Nem, mert egészen biztos, hogy igaza van. Ez badarság. De annyira kikívánkozott belőlem a gondolat és úgy éreztem, hogy el kell neki mondanom, inkább, mint hogy csak magamban tépelődjek rajta, Ő pedig csak nézne rám és sejtelme se lenne róla, nem akartam, hogy azt gondolja valami baj van, mert nincs, épp csak butaságok járnak a fejemben és így legalább megtud nyugtatni és a jövőben is szeretnék vele mindig őszinte lenni, még akkor is ha badarságokon gondolkodom, mert ez így megnyugtat.
- Touché... - Nyeltem egy nagyot. Hát ebben most nagyon igaza van, mert nem, eddig még nem gondoltam bele és nem is érdekel. Oké, értem már mire akar kilyukadni. - Nem. Még nem gondoltam bele... Mert nem érdekel. Oké, megértettem a lényeget azt hiszem. - Bár hátborzongató egy gondolatmenet volt, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is hessegettem. Nem akarok semmi mást, csak vele lenni. Ennyi. És annyira nem számít most semmi más.
- Tudom és igazad van, csak nem akartam ezen rágódni és inkább kimondtam, amit gondolok. Butaság. Én is tudom. Néha beszélek butaságokat... Nem tehetek róla. - Mosolyodtam el kicsit szégyenlősen. Oké. Én pedig megígérhetem, hogy ezentúl, ha csak tudom hanyagolni fogom az ilyen és efféle gondolatokat, amiknek semmi értelme, sem pedig alapja. A lényeg, ami kettőnk között van és akkor semmi és senki sem lehet ránk hatással, csak mi egymásra és én töredelmesen bevallom most magamnak, hogy visszavonhatatlanul és fülig szerelmes vagyok.
Nem tagadom, hogy egy picit zavarban éreztem magam, de ez a meleg fogadtarással együtt el is párolgott nagy részben. - Kimberly, nagyon örülök Mrs. Weasley. - Viszonoztam az ölelését. Azt hiszem most én is egy amolyan meleg és szeretetteljes anyai ölelésben részesültem. - Molly... - Javítottam ki magam gyorsan, amikor rám nézett. Oké, számomra igen is furcsaságnak számít, hogy a nálam kétszer vagy annál is idősebb személyeket csak úgy letegezzem. Jól nevelt vagyok. Nem tehetek róla.
- Persze. Szívesen. - Fogtam meg a kezét újra összekulcsolva ujjainkat. Hihetetlenül jól érzés. Azt hiszem nagyon régen nem éreztem magam ennyire őszintén szeretve.

center>

Kimi & Charlie

- A zűrzavar nálam is jellen van, de azt pontosan tudom, érzem, hogy szeretlek és olyan boldog vagyok veled mint még soha... - simitottam meg kipirult arcát mosolyogva. Még kell egy kis idő, hogy rendben rakjam a dolgokat a fejemben, de a legfontosabbakkal teljesen tisztában vagyok. Szeretem és vele akarok lenni. Azt hiszem kell majd pár nap amíg tényleg elhiszem, hogy igent mondott és nem csak álmodtam az egészet. Nem hittem volna, hogy tényleg igent fog mondani. Tudom, hogy túl gyors ez az egész, de ennek előbb vagy utóbb ugy is meg kellett volna történie, ezért jobnak láttam, hogy most hozzam meg ezt a döntést. Rengeteg dolgonk lesz még az esküvőig, de már alig várom, hogy a feleségemnek nevezhessem.
- És az is tartja össze... - nevettem el magam miközben a tekintetem a mennyezetre emeltem. Igaz a legenda, miszerint az egész házat csak a varázslat tartja össze.
- Na akkkor ez először is butaság... - vontam fel a szemöldököm. - És te belegondoltál már abba, hogy bő tíz év és az apád is lehetnék? - nyalt vissza a fagyi. Nem tagadom foglalkoztatt ez a kérdés, de nem hinném, hogy ez akkora probléma lenne. Ameddig sazeretjük egymást nem lehet gond a kor. Egész lelkemmel szerelmes vagyok belé és nem érdekel, hogy tizennyolc vagy huszonnyolc éves. - Megigérem,hogy nem lesz hatással ketőnkre ez a dolog. Ha szeretsz akkor te sem ezzel foglalkozol. - Nem akkarok ezzel foglalkozni most. Belépve a konyhába, anyut láttam meg először, ahogy a tűzhely előtt ált és az ételell bibelődött. A hosszú megteritett asztal telis tele volt ételel. Látahatóan Ginny nem szólt anyának hogy megjötűnk, mert olyan öröm ült ki az arcára, mint egy kisgyermekére. - Charlie! Kisfiam... - omlott a karjaimba és meleg öleléssel üdvözölt. - Csak hogy itt vagytok. Apád és a töbiek elmentek még néhány dolgott beszerezni. - közölte majd meleg pillantását Kimire emelte. - Anya, Ő Kimi. - fogtam meg KImi kezét ezzel közölve azt is, hogy együtt vagyunk. - Molly vagyok! - Szoritotta Kimi-t magához. Látam az arcán a meglepetséget, hisz Ők nem tudtak semmit Kimi és az én kapcsolatomról.. - Még nincs kész a vacsora ezért foglaljátok el magatokat valamivel. - mosolygott egyett, majd ismét a tűzhely felé fordult. - Van kedved körülnézni? - pislogtam Kimi felé.

[/justify]

Charlie & Kimi

- Ne akarj olvasni bennük. Elvesznél a zűr zavarban. Mit érzek... Azt, hogy a fellegekben járok. - Ahol minden szép és tökéletes és igaz és örökké tart, mert ezt szeretném, ha nem csak egy álom lenne, hanem minden igaz, a valóság és örökké tartana, mert ennél szebbet kívánni sem tudtam volna. Őszintén szólva a levéllel a kezemben nem számítottam túl sokra és tartottam is ettől az egésztől, most viszont azt gondolom, hogy a lehető legjobb, ami csak történhetett velem az az, hogy betoppant az életemben, amikor a legkevésbé sem vártam és az, hogy én az élete része lehetek. Ennyi... Én ennél többre már nem vágyom, hiszen nincs mi többre vágyni. Minden nagyon gyorsan történt és mire a fejemhez kaptam menyasszony lettem és szerelmes vagyok, most először igazán és csak ezt az egy férfit akarom szeretni.
- Varázslatos... - Akárcsak minden más is, ami az utóbbi időben velem, velünk történik. Minden annyira hihetetlen és varázslatos és szép, mint egy tündérmesében, amiről minden lány álmodik.
- Igen... Szia... - Mosolyodtam el, majd megöleltem. Különös érzés kerített hatalmába, amire eddig nem is gondoltam, igazából szembe sem jutott, csak most... Fogalmam sincs el kellene-e mondanom, de azt hiszem el kellene. igazából butaság, legalább is remélem, hogy az és Charlie is ezt fogja mondani.
- Charlie... - Ginny előrement, én pedig még mielőtt csatlakoztunk volna a többiekhez egy pillanatra visszahúztam Charlie-t. - Tudom, hogy ez butaság és Te is ezt fogod mondani, de nem tehetek róla. - Inkább elmondom, amit érzek, minthogy esetleg azt gondolja, hogy nincs minden rendben vagy meggondoltam magam, azért viselkedek, mert erről szó sincs. - Belegondoltál már, hogy a húgod csak két évvel fiatalabb Tőlem? - Én pedig csak két évvel vagyok idősebb és a menyasszonya lehetnék, de tizennyolc évesen simán lehetnék Ő is. Én nem tudom hogy jött ez most, csak úgy. - Mond, hogy ez nem lesz ránk hatással? - Néztem a szemébe kérdőn azt remélve, hogy most tényleg azt fogom hallani, amit nagyon szeretnék és nem azért, mert azt akarom hallani, hanem mert így is van.

center>

Kimi & Charlie

- Csak szerettem volna tudni, hogy mi jár a fejedben most? Mit érzel? - mosolyodtam el halványan, miközben még mindig azokban a barna szemekben voltam elveszve. Néha azt kívánom bár belelátnék a fejébe, akkor talán nem lettek volna azok a kétségek bennem, amik a lánykérés előtt voltak. Akkor annyi minden kavargott bennem. Számára én egy nyitott könyv lettem mostanára... Mindent tud rólam és még a legféltettebb titkaimat is elárulnám, csak egyetlen szavába kerülne. Nincs mit titkolnom előtte, sem pedig takargatnom. Talán még soha sem voltam ennyire nyitott senki számára, mint most neki. A családom mindig meghalgatott persze, de még az anyám sem tud mindent rólam. Nem azért nert hazudtam neki, egyszerűen nem éreztem annak szügségét, hogy mindenbe beavassam. Valahogy mindig is jobban éreztem magam a sárkányok társaságában, mert ők mindig némán türték ha panaszkodtam vagy épp rossz napom volt. Bevallom elég nehezen teremtek kapcsolatott más emberekkel. De vele teljesen más... Amint belépett az életembe, azonal felforgatott mindent a szépen rendberakot életembe. Azt az életett is szerettem, de valahogy hogy most megismertem ezt, a réggi már annyira monotonak tűnik. Szeretem ezt a lányt és ha az Ég is úgy akarja, hamarosan a feleségem lesz.
- Na hogy tetszik? - fordultam körbe a barnára festet faburkolatos falak között. Imádom ezt a házat. Ide kött minden sirásom és nevetésem, az összes jó és rossz emlékem is. A családom mindig is boldog családnak volt mondható. Igaz kicsit furák vagyunk, de ilyenek ezek a Weasleyk...
- Ginny.... - tártam ki a kezem a szobájából kilépő hugom felé... - Báttyó, már vártunk titeket... - mosolyodott el, majd szorosan megöleltt. - Ginny, Ő Kimi... - karoltam át Kimi válát, ezzel is mutatva, hogy számomra Ő nem közönbös személy. - Ismerjük egymást, de azért szia... - huzta mosolyra a szályát, majd Kimit is megölelte. - Gyertek.. - intett az ebédlő felé...

Charlie & Kimi

- Az egyik nem zárja ki a másikat. Ha csak nem akarnálak megbántani az is azt jelenté, hogy ez azért van így, mert fontos vagy. De Te csak hidd el, amit látsz és amit érzel... Csak ez számít. - Simítottam tenyerem a mellkasára. Ez meg miféle kérdés? Remélem nem volt komoly, mert ez persze, hogy butaság. Én mindig is önmagam voltam vele szemben és soha semmit sem akartam vele elhitetni ok nélkül, nem játszottam meg magam és nem is fogok. Én én vagyok és az is maradok, aki most is vagyok és ilyen és mindig ilyen boldog akarok lenni. Ha kételyeim lennének vagy nem volnék biztos abban, amit teszek, teszünk, akkor valószínűleg tovább hezitáltam volna a válasszal és az neki is feltűnt volna.
- Köszönöm. - Mosolyodtam el, miközben levetettem a felsőm és körbefordultam magam körül. De gyönyörű... Engem mindig képes elvarázsolni a karácsony hangulata. Számomra ez a legszebb ünnep egész évben, mert ilyenkor tényleg a szereteten van a hangsúly, már ahol, de rám mindig nagy hatással van. Közelebb lépve Charlie-hoz fogtam meg az egyik kezét összekulcsolva ujjainkat. Hőha, ennyire még sosem voltam egyszerre boldog és izgatott, semmihez sem fogható most, amit érzek. Talán akkor izgultam utoljára ennyire, amikor kiderült, hogy kis boszorkány vagyok és teljesen új és számomra még ismeretlen világba csöppentem és rz volt a lehető legjobb dolog, ami csak történhetett velem és most az, hogy Őt megismerhettem.
Eddig még barátom sem volt igazán, aki bemutathatott volna a szüleinek. Most pedig egyből vőlegényem van, én pedig menyasszony vagyok. Azt hiszem ebben a helyzetben megengedett az az érzés, hogy majd kiugrok a bőrömből és olyan izgatott vagyok mint még soha. Vajon mit fognak szólni? A szülei már tudtak erről? Csak én nem sejtettem tényleg semmit abból, hogy mire is készül? Fogalmam sincs.

center>

Kimi & Charlie

- Tényleg boldognak érzed magad mellettem, vagy ezt most csak azért mondod, mert nem szeretnél megbántani? - mosolyodtam el a mondat végén, mert talán én sem gondoltam komolyan azt amit kérdeztem. Csak meg szeretnék arról valóban bizonyosodni arról, hogy tényleg nem álmodom-e és nem fogok-e a következő pillanatban felébredni és visszatérni a való világba. Semmi kedvem arra eszmélni, hogy Ő valójában nem is létezik, vagy ha mégis akkor már rég elrontottam mindent. Olyan boldog vagyok, hogy vele lehetek és azt hiszem lassan ráészmélek arra, hogy ez az egész a való világ. Kimi létezik és most tényleg itt állok és csak arra gondolok, hogy Ő már nem csak egy név arról a papírról, mert Ő a mennyasszonyom és nem is a paír miatt az most, hanem azért szeret engem és én is Őt. Semmi sem fontosabb az életemben most mint a szerelem.... Az Ő szerelme.. Nem is tudnám már elképzelni az életem nélküle.
- Rendben van... - néztem mosolyogva, abba a szikrázóan szép szempárba. Tudom, hogy izgul, de bevallom nem csak Ő. A szüleim szerintem, nagyon is meglepődnek majd, meret általában nem nagyon visszek lányokat a házba, sőt még egyett sem vittem. Ő az első lány akit odavisszek és még csak azt sem tudják, hogy barétnőm van, nem hogy mennyaszonyom. Mielőtt még elindultunk volna, Kimi felment a hélókörletébe a táskájáért, majd beszáltun a taxiba és már uton is voltunk a szülőházam fel. Persze a taxi nem jöhetett velünk a házig ezért még az erdő előtt kiszáltunk. Megköszöntem, majd kézen fogva elindultunk a ház felé. - Ne tévesszen meg a látvány.... - pislogtam Kimi felé. A ház külseje pont a megtévesztés céljából ilyen, nem kell mindenkinek tudnia, hogy milyen is valójában. Belépve házba teljesen más kép fogadott minket, mint amire számitottunk. Az egész ház a karácsonyi hangulatól fénylet. Láttam a döbenetett Kimi arcán... - Isten hozott itthon... - nevettem rá, miközben levetettem a zakóm.