Még a legbékésebb emberek is képesek fegyvert fogni, ha a családjukról van szó.

center>

Kimi & Charlie

- Igen. Komolyan... Miért olyan nehéz elhinni, hogy szeretlek? Vagy hogy van ilyen? Csak azt ne mond nekem, hogy még soha nem voltál igazán szerelmes? - mosolyodtam el halványan. Néha elgondolkodom auon, hogy szerettett-e valaha is úgy valakit, ahogy engem szeret, vagya ahogy álitja, hogy szerett. Persze ez nem azt jellenti, hogy kételkedem abban amit mond, csak nlha még nem tudom elhinni, hogy engem szeret. Úgyan miért tenné? Hisz idősebb is vagyok és ha úgy nézük erőszakkal kötöttek össze minket. Vajon tényleg igaz leget, hogy belém szeretett mindezek után? Már csak azért is hihetetlen, mert ezeknek az egymáshoz rendelt pároknak nagyon kevés része élvezi ezt a helyzetett és legszivesebben inkább szabadulnának ettől, de nekünk valahogy mégis működik.
- Rendben, annyit talán még kibirok... - kacsintottam rá. Tényleg velem akar lenni. Azt hittem, hogy inkábbmégis csak haza utazna a családjáhozz, de úgy tűnik, annyira nem is vágyik haza. A családja.... Vajon milyenek lehetnek? Vajon kedvelni fognak-e? És mit szólnak ehez az egész dologhoz? Hisz most már nem csak egy né vagyok és nem csak egy srác a lányuk életében, hanem a völegénye vagyok. Bárhogy is alakuljon annyit megigérhetek, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy Kimi boldog legyen.
- Rendben, ha tudsz valamivel marasztalni én maradok.... - húztam ismét mosolyra a szám. Még nem igazán került szóba közöttünk a testi kapcsolat, de nem tagadom voltak már ilyen irányú vágyaim és szerintem neki is. Mindenek eljön a maga ideje. Vagy előbb vagy utóbb.
Miután a kastélyba értünk Kimi felment a klubházba összeszedni a dolgait. Én len vártam rá hisz most mégis csak félnyes nappal van és nem szabad oda betennem a lábam. Csak remélni mertem, hogy senki nem szerezz tudomást róla... Várakozás közben egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögött: - Charlie Weasley! Milyen kellemes meglepetés. - Profeszor úr!Hogy van?- fordultam meg Dumbledore hangjára. - Soha jobban! - válaszolta mire, Kimi megjelent egy bőröndel a kezében. - Örültem, hogy látalak de még ezer a dolgom. Üdvözlöm édesapád! - mosolyodott el . - Megmondom... -válaszoltam én is mosollyal, miközben kivettem kimi kezéből a nehézz táskát. - Apropó Charlie... A szerelem néha komisz és a Kövér Dáma már túl fáradt volt... - kacsintott egyet a profeszor, majd elindult a folyosó vég felé... Mosollyal nyugtáztam, hogy a professzor megtartja a titkunkat. Persze előtte nem igazán lehet ilyesmit eltitkolni. A lakásomig való út alatt Kimit átkarolva bámultunk ki a kocsi ablakán a szakadó esőbe. Az emeletre érve kinyitottam az ajtót és előre engedtem Kimit, majd a bőröndjét a kanapé mellé tettem. -Hát megjöttünk... - mondtam, miközben a kulcsokat a konyhapultra dobtam.

Charlie & Kimi

- Komolyan? - Még mindig olyan hihetetlen ez az egész. Igaz, nem tudhatjuk, hogy mi lehet ennek az oka, de ez, amit érzünk nem lehet véletlen. Az, hogy egymásba szerettünk nem véletlen. Az sem lehet az, hogy az első perctől fogva úgy éreztem, hogy bízom benne, hogy a közelében úgy éreztem biztonságban vagyok és semmi baj sem érhet. Mindez nem lehet véletlen és ezt nem mások határozzák meg, ez bennünk van, mi érezzük, mert ha nem így lenne, akkor mindez nem működne, bárhogyan is akarnánk. Akkor este egyrészről a kíváncsiságomnak köszönhető, hogy a mólóhoz mentem, másrészt viszont úgy éreztem, hogy meg kell ismernem, más különben megfogom bánni.
- Tíz percet kérek a kastélyban, amíg összepakolok... - Közelebb lépve hozzá mindkét kezem a mellkasára simítottam. És utána bárhová elmegyek veled, akárhová. A lényeg, hogy veled lehessek. Fejeztem be magamban a mondatot. Mennyi volt a valószínűsége annak, hogy éppen abba a férfiba fogok belebotlani a folyosón ás fülig belehabarodni, akinek a neve abban a bizonyos borítékban szerepel? Döbbenetesen kicsi, igaz? Ezek után nem mondhatom, hogy nem hiszek benne. Hatalmas ajándékot kaptam a sorstól, egy olyat, amiről még csak nem is álmodtam. Pontosan olyan, mint egy álom, ami annyira valóságszerű, hogy szinte már magunkban érezzük, a magunkénak hisszük...
- De csak, ha megígéred... - Fontam össze karjaimat nyaka körül. - Hogy nem fogsz megint csak úgy egyedül hagyni. - Bármilyen édesen aludnék is, sokkal édesebben alszom, ha Ő is mellettem van. Teljesen még nem szoktam hozzá, hogy van akihez reggelente odabújhatok vagy aki reggelente magához húz, de szeretnék, nagyon.

center>

Kimi & Charlie

A reggeli kirucanás igen csak jót tett a túl sok információt kapott fejemnek. Elég sok minden történt az elmúlt hónapokban és kicsit szügségem van arra, hogy átgondoljak mindent. Nem gondolom azt, hogy bármit is rosszul csináltunk volna, csak kicsit rendbe kell raknom a gondolataimat. Soha életemben nem voltam még ennyire boldog mint most, de nem szabad elfelejtenem, hogy még hosszú út áll előttünk és bizony szembe kell néznünk azzal, hogy nem biztos, hoyg minden a terv szerint alakul majd. Még nem is ismerem az Ő szüleit és bizony bevalom, kissé tartok attól, hogy mi lesz a véleményük rólam, rólunk és arról, hogy máris eljegyeztük egymást. Persze szivesen elveném akár most is, de még várni akarok ezzel picit, hogy mindketten lenyugodjunk és kiheverjük az izgalmakat.
- Ne haragudj, de nem volt szivem felkelteni, olyan édesen aludtál. - pislantottam Kimire, miközben a szemem sarkából láttam, ahoyg anya elmosolyodik. Boldog... Boldog, hogy en gem annak látt. Tudtam, hogy kedvelni fogja Kimit és nem is csalódtam. Apa szerint a legszebb lány akit csak választhattam volna, bár az eljegyzés picit Őt is meglepte, de emlékeztettem rá, hogy ez náluk sem volt másként annó...
- Azt hiszem igazad, van... - nyultam a tányérjába és elcsentem egy falatott, mikor Ginny megjelent a lépcső alján. - Hugica, adnál valami ruhát Kiminek, mert szeretnénk lassan indulni... -fordultam felé. Még álmosan bólintott, majd eltünt Kimivel együtt a szobájában. Én is visszamentem a saját szobámba és gyorsan összeszedtem még azokat a dolgokat, amikre szügségem lehet, mikor Kimi megjelent az ajtóban inmáron felöltözve. - Akkor most vigyelek vissza a kasélyba? Vagy esetleg van kedved a szünetett velem tölteni? - mosolyodtam el.

Charlie & Kimi

Nyújtózkodtam egyet, majd az oldalamra fordultam, de az ágy üres volt mellettem. Oké, még ahhoz sem vagyok teljesen hozzászokva, hogy valakivel aludja, de ilyenkor amikor tudom, hogy mellettem van, hogy együtt alszunk annyira nem szeretek egyedül ébredni. És nem is szólt, hogy reggel elmegy? Hm, biztosan nem akart felébreszteni. Boldogságos mosollyal az arcomon emelem fel a bal kezem az arcom fölé és igen, hasonlóképp ezt fogom csinálni minden reggel még egy ideig biztosan. Még annyira új számomra, hogy menyasszony lettem, hiszen minden olyan gyorsan történt, de remélem, hogy most már egy kicsit lassíthatunk. Lassan kikászálódtam az ágyból, felakartam öltözni, de ekkor döbbentem rá, hogy az a báli ruhám van itt illetve az, amit Ginny-től kaptam pizsama gyanánt, ami egy rövidke nadrágból és egy pántos felsőből áll. Nem szerettem volna csak így leállítani a konyhába Charlie szüleihez, már azon voltam, hogy megint Ginny-hez forduljak egy kis segítségért, de ekkor megláttam a szobában egy pulcsit, biztos Charlié, elég hosszúnak is tűnt, szóval belebújtam, megfésülködtem és lassan megindultam le a földszintre.
- Jó reggelt. - Köszöntem még egy kicsit álmosan, majd leültem az asztalhoz. Még csak Molly volt a konyhában és persze most is ide-oda rohangált.
- Charlie? - Kérdeztem halkan. Nem emlékszem, hogy említette volna, hogy reggel el ell mennie valahová. - Esetleg tudok valamit segíteni? - Én csak ülök itt, Molly pedig olyan tempóban sündörög, hogy azt még szemmel követni is kimerítő. Rossz nézni, különben is szívesen segítenék, ha tudok. Úgysem nagyon tudok mit csinálni, legalább hasznossá teszem magam.
- Jó reggelt. - Fordult felém Molly egy üdvözlő meleg mosollyal. - El kellett mennie. Az üzente, hogy hamarosan itt lesz. Hogy segíteni? Reggelizz meg először is! - Tette is elém a reggelit. Meglepett, hogy máris milyen könnyedén ment a beszélgetés... Őszintén szólva kicsit tartottam ettől, mivel az is egy meglepetés volt, hogy idefogunk jönni.
- Szia. - Mosolyodtam el a homlokpuszira. - Sokkal jobban, amíg Te is velem voltál. Szólhattál volna, hogy reggel el kell menned. Nem szép, csak így itt hagyni. - Húztam közelebb magamhoz egy édes puha csók erejéig.
- Azt hiszem ma vissza kell mennem a kastélyba. - Igazán kényelmes a pulcsija meg finom az illata, de azért így még sem maradhatok bármit is tervezünk csinálni.

center>

Kimi & Charlie

- Tudom és megigérem, hogy visszafogom magam, de Bill-ért nem vállalom a felelőséget. - nevettem el magam. Nem én vagyok az egyetlen ebben a házban akit zavar, hogy a tizenhétéves húgomnak már most barátja van, aki persze a völegénye, a férje és a gyerekei apja lesz... Sajnos Bill kivételével mindanyiunkra vonatkozik a rendelet... Mondjuk én és Ginny, és szerintem az ikrek sem bánják annyira, hogy az a bizonyos név áltt a levélben.. Ron... Nála más a helyzett. Ő volt az egyetlen közülünk aki nem igagzán azt kapta amit várt. Szereti Hermionet, de a minisztérium nem szánta egymásnak Őket. Mindenki azt mondja majd beletörődik és szépen lassan elfogadja a helyzetett, de ezt senki nem érthetik csak az tudja milyen, aki átéli. Én beleörülnék ha valamiylen oknál fogva azt mondanák, hogy Kimi többé nem lehet az enyém...
- Talán így van... Tudom, hogy Ginny okos lány és nem fogunk csalódni benne. Na és Harry végül is a kiválasztott vagy mi... - mosolyodtam. A kiválasztott és a családunk teljesjogú tagja. Annya mindigis oltalmazta Őt és a fia ként kezelte.
- Nyugi.... - simogadtam meg az arcát. - Egyáltalán nem bánom, hogy ilyen vagy... Mindennek eljön a maga ideje... - néztem a szemébe. Szeretem azt, hogy ilyen kis vadóc. A korra ellenére ez igen csak meglepő, de nem gondolom hogy baj lenne. A baj csak az, hog y túl hamar ébreszt bennem vágyat... Igen olyan vágyat. És nem tudom, hogy meddig vagyok képes uralkodni magamon... Ha Bill nem szakit félbe talán képtelenek lettünk volna leállni.
Éreztem, ahogy az arcomat elérik a reggeli nap első sugarai. Óvatosan nyitottam ki a szemem, vigyázva, hogy a napfény ne érje közvetlenül. Kimi a mellkasomra borulva, halkan szuszogott. Nem akartam felkelteni ezért óvatossan húztam ki a karom a feje alól és felültem az ágyban. A fürdőbe vittem a ruháim, felöltöztem és lesiettem a földszintre, mert apa már várt. El kell mennem a Minisztériumban néhány dolgot elintézni.
A papírmunka igen csak gyors volt és reggelire már épp haza is értem. Kimi és anya a konyhában beszélgettek mikor beléptem. - Szasztok... - léptem Kimihez és megcsókoltam a homlokát. - Farkasz éhes vagyok....Hogy aludtál? - fordultam Kimi felé, miközben anyám kiment a konyhából, hogy összetoborozza a töbieket.

Charlie & Kimi

- Így van és hidd el, Ginnynek az most pont elég is. - Jobban belegondolva abszolút meglehet érteni, amikor mindenki jön és persze csak jót akar és mindenki sorban kioktat meg kiselőadást tart arról mit hogyan kellene csinálnod, neked pedig esélyed sincs szóhoz jutni, csak elvárják, hogy csendben maradj, mosolyogj és bólogass, miközben legbelül azon töprengsz, hogy most tényleg Te vagy ennyire hülye vagy mindenki más, mert hiszen Te már tudod hogyan szeretnéd csinálni, akkor meg miért nem hagyják.
- Én azon az elven vagyok, hogy mindenkit hagyni kell hibázni párszor. - Más különben miből tanulnánk, miért akarnánk bármin is változtatni, olyan pedig nincs, hogy valami elsőre hibátlan és tökéletes, de azt hiszem ez így is van rendjén, hogy próbálkozunk.
- Tudod most nagyon is örülök neki, hogy nincsen hat bátyám, mert a fiúmból hát semmi sem maradna, ha három méteren belül közeledne hozzám. - Tipikus férfi na meg persze féltő bátyó gondolkodás, amivel nincs is semmi baj, csak ha nem nekem kell hallgatnom, mert én nem bírnám sokáig, ha ennyien ennyire aggódnának értem, talán csak mert nem vagyok hozzászokva, mivel nekem nincs egyetlen testvérem sem, de most már itt van nekem Charlie, aki hat testvér helyett is félt engem és vigyáz rám és azt hiszem nekem ennél többre nincs is szükségem.
- Nem is vagyok, csak azért... Na jó, akárhogy magyarázom ez akkor is rosszul hangzik. - Mosolyodtam el huncutul. Mintha hallottam volna ma már ezt párszor. Szóval, inkább nem magyarázom.
- Akarjam tudni, hogy akkor mire számítottál? - Elképzelésem sincs, de talán inkább most nem akarom. Azt sem tudom én mire is számítottam volna magamtól... Nem mondom, hogy engem nem lepett meg, hiszen még soha senkivel sem volt ilyen, akartam Őt! A kis vadmacskára halkan felnevettem - ha tudná mennyire közel jár az igazsághoz, de ezt nem most fogom elárulni -, miközben hozzá bújtam amennyire csak tudtam. Hmm, ezt hamar megfogom szokni. - Én is szeretlek. - Hunytam le a szemeim és lassan elaludtam.

center>

Kimi & Charlie

- Talán igazad van! Kicsit vissza kellene fognom magam.Ginny tulzottan szeret ahoz, hogy eltaszítson, pont úgy ahogy én ŐT! Jó békén hagyon Őket, hisz arra, hogy az agyukra menjen valaki, arra ott vannak anyájék. - mosolyodtam el. Anyátol is megkapta már ezt a dolgott náhányszor Ginny. De mint ahoyg Kimi is mondta Ginny okos és tudja, hogy ezeket a dolgokat csak azért mondjuk, mert aggódunk érte és meg akarjuk védeni. - Harry jó srác, de férfi... Én ezt saját magamból kiindulva mondom. - hajtottam le a fejem kissé szégyenlősen, mikor leesett, hogy mit is mondtam. - Te is gyönyörű lány vagy, és bizonyos helyzetkben hajlamos vagyok elfelejteni, hogy erre még nem vagyunk készek és azt is, hogy uriembernek tartom magam és anyujék nem így neveltek...Pont ezért tudom, hogy min megy keresztül Harry, mikor a hugom közelében van... A lényeg az, hogy elég erős-e? - öntöttem az olajat a tűzre. Nem tagadom, az előtt ha csak Bill nem szakit félbe minket, ki tudja mit tettünk volna. Szeretem Kimit és ha bár próbálom elnyomni, igenis vonzz, mit nő... Testileg is. Bárcsak kicsit idősebb lenne, akkor bűntudat nélkül tudnék így nézni rá.
- Ne légy türelmetlen.... - mosolyodtam el. - Nem, csak úgy őszintén nem erre számítottam... - feküdtem a hátamra, magamra húzva a takarót. - Szeretlek kis vadmacskám.... -öleltem magamhozz Kimit és megcsókoltam a homlokát. Azt hiszem ebben a pozícióban is aludtunk el.

Charlie & Kimi

- Ebbe akkor sem igazán szólhatsz bele. Aggódhatsz, de szerintem ne annyira látványosan, mert akkor Ginnynél bekapcsol a védekező mechanizmus és elfog lökni magától. Bízol a húgodban, igaz? Okos lány. Tudni fogja mikor minek van itt az ideje... - Más mit mondhatnék? Tényleg mindössze egy-két évvel vagyok idősebb a húgánál és most minden annyira úgy is jön ki, hogy ezzel szembesülök akármiről beszélünk is.
- Mindenkit érnek csalódások és sérelmek. Téged is fognak, engem is. Engem sem fog senki megvédeni Tőlük, de azért ne merjek élni, mert attól félek, hogy megbántanak? Én ennyire azért nem hiszek a véletlenekben. Attól, hogy nem értjük és láthatóan nincs benne semmi értelem, attól még biztosan mindenki valamilyen okkal rendeltetett a másikhoz, csak rá kell jönnünk mi az... És szerintem ők jó páros lesznek. De ha lenne testvérem én is ugyanígy félteném és szeretném... - Ebből a szempontól persze megtudom érten, de szerintem Harry jó ember, alakulhatott volna sokkal rosszabbul is, épp ezért gondoltam azt, hogy nem véletlenek útján kerültek egymás mellé és szeretnék abban hinni, hogy mi sem.
Egyik kezemmel a hátán simítottam végig, amíg a másikkal a hajába túrtam, ahogy a nyakam kezdte el csókolgatni. Finoman simogattam és cirógattam a hátát ujjbegyeimmel, miközben jóleső sóhaj szakadt ki ajkaim közül. Elkábulva mámorító csókjaitól fordítottam a fejem oldalra az ajtó irányába, amikor halk kopogtatást hallottam. Szerettem volna figyelmen kívül hagyni, de nem lehetett... Most nem. Mégis csak a szüleinél vagyunk és akár ők is lehetne és inkább nem akarok bele gondolni milyen kínos is lenne...
Charlie felkelt, hogy ajtót nyisson, én pedig gyorsan felültem az ágyon. Bill, komolyan mégis mi a csoda lehet ilyen fontos, hogy nem várhatott reggelig. Egyik lábam lelógatva az ágyról, másikat pedig felhúzva behajlítva ültem és csak figyeltem őket, majd halványan elmosolyodva intettem Billnek, amikor jó éjt kívánt. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, miközben lassan lejjebb csúsztam és az ágyon és hátradőltem.
- Nem hiszem el... Most ez komolyan nem várhatott reggelig? - Fordultam felé, furcsa, de most jól tudok szórakozni ezen. - Végül is még mindig jobb, mintha az ikrek jöttek volna... - Nem hiányzott volna, hogy a reggelinél vörösebb legyek, mint egy jó megérett paradicsom.
- Kellett volna? - Eljött az a pillanat, amikor is megint csak sikeresen zavarba hozott és éreztem, ahogy pirulni kezdek. - Mert nem tudtam... - Mosolyodtam el szégyenlősen

center>

Kimi & Charlie

- Óhó... nem attől tartok én, hogy megeszi Ginnyt... Sokkal inkább attól, hogy olyan dolgot tesznek, amihez még egyikük sem elég érett. Tudom, most akkor azt is mondhatnánk, hogy mert te sem vagy sokkal idősebb tőlűk, de mi nem tettünk semmi olyant, legalább is még nem... - akaratlanul is mosoly csuszott az arcomra. - De Ginny a húgom és ez más.... Nem tudom neked elmondani.... Ez szerintem normális, hisz a testvére vagyok... Ezért had engedjem meg már magamnak, hogy kicsit agódjak. - Szerintem teljesen természetes, hogy aggódom a hugomért, hisz a báttya vagyok. Csak nem szeretném, ha csalódás érné, vagy valami olyan történne vele, amit aztán megbánna. Tudom, hogy neki sem lehet könnyű, hisz hat báttya van, plusz anyuék, de meg kell értenie, hogy felelőssen kell gondolkodnia. - Pozítív vagyok, csak féltem ennyi az egész... - Nem szeretnlm, ha csalódás érné.
Éreztem ahogy finoman húzz magával, mikor a hátára fekszik és én olyan engedelmesen mint egy kiskutya engedtem neki. Úgy csókoltam mint aki még soha nem csókolt előtte. Éreztem, hogy uralkodik rajtam a vágy. A vágy iránta... Nem akartam gondolkodni, csak hagyni hogy megtörténjen. Épp az ellőtt oktatom ki arról, hogy a hugom túl fiatal még a sexhez, a következő pillanatban, meg olyan szenvedélyes dologba kezdűnk, ami teljesen elentmond az előbbi kijelentésemnek. Mindenegyess csókja, olyan mint a legjobb bájital... Elkáprásztat és felpezsdít... Egyszerre jegges és tűzforró. Nem érdekelt az sem, hogy megfogadtam, hogy amedig csak lehet visszafogom magam... A tenyere lassan csúszott fel a hátamon, miközben ajkaimal, nyaka lágy és puha vonalára tapadtam... Kimi hirtelen az ajtó felé kapta a fejét. Én is hallottam a kopogást, de nem igazán szerettem volna tudomást venni róla. Azt hiszem mégsem folytathatom, mert az már túlzottan gyanús lenne mindenkinek.
- Megyek.... - tápászkodtam fel Kimiről és letűrtem a pólóm. - Tessék Bill... -nyitottam ki az ajtót. - Megzavartam valamit? - pislantott Bill kiváncsian a vállam fölött Kimire aki az ágy szélén ült. - Nem, nem csak épp lefeküdni készültünk.... Mármint aludni... - hadonásztam zavartan. - Csak jóéjszakát akartam kívánni! Jó ujra látni tessó! - ölelt meg és megveregette a válam. - Téged is! Akkor reggel... Jó éjt! -csuktam be Bill után az ajtót, majd tehetetlenül zuhantam az ágyba és nagyott fujtam. Hát nem kicsit lett volna kinos... Kimi felé pislantottam és mosolyra húzódott a szám... - Nem mondtad, hogy ilyen kis vadóc vagy... - nevettem el magam, mert éreztem, hogy a kijelentésemre el fog pirulni. Nem tagadom, meglepett, hogy ennyire heves...

Charlie & Kimi

- Charlie... - Sóhajtottam fel a szemeimet forgatva majd ismét elmosolyodtam. - Nem fogja megenni Ginnyt, a rossz tapasztalatoktól pedig senkit sem lehet megóvni, sőt szerintem szükségesek, jó ha ismerjük az éremnek mindkét oldalát és ha elrontanak valamit hát majd helyrehozzák. Hozzánk is pozitívan álltál hozzá, próbáld meg velük is ezt tenni... Talán jó lesz. - Nem tudhatjuk. Azt sem mondom, hogy nekünk nem lesznek gondjaink, problémáink, de majd mi is megoldjuk. Neki sem és nekem sem csak jó oldalunk van, persze, hogy van kevésbé jó is és előbb vagy utóbb ez az oldalunk akarva-akaratlanul is megfog mutatkozni a másik előtt, de azzal is meg kell majd valahogy birkóznunk és én bízom benne, hogy meg is fogunk mindent oldani, ha arra kerül a sor.
Nem gondolkodtam. Csak csókoltam egyre forróbban, szenvedélyesebben, akartam, kívántam minden egyes érintését és most nem akartam megállni vagy leállítani. Jobb lábam felhúzva az oldalához kerültünk egymáshoz még közelebb. Mindössze egyetlen percre váltam el ajkaitól, miközben a hátamra feküdve húztam Őt is magammal még mindig nem gondolkodva azon, hogy mit is akarunk megtenni. Akartam... Felfelé kezdtem el tűrni a pólóját, miközben mindkét kezemmel a hátán simítottam végig. Nem úgy tűnt mintha egyikünk is abba szeretné hagyni. Ő sem és én sem. egyre hevesebben faltuk egymás ajkait, mire hirtelen kopogtatást hallottunk, legalább én hallottam és egyből oldalra kaptam a fejem, nagyon nem szeretném, ha bárki is ebben a helyzetben most vagy jobban belegondolva akármikor benyitna ránk, az olyan kínos lenne, nagyon kínos, abban, hogy Charlie is azonnal meghallotta-e abban nem vagyok biztos...
- Charlie... - Fordítottam oldalra a fejét az ajtó felé. A hangjából ítélve azt hiszem Bill az... Komolyan? Nem hiszem el. Mi az, ami nem várhatott volna reggelig?

center>

Kimi & Charlie

- El sem tudod képzelni mennyire jó ezt hallani... - Simitottam végig kézfejem az enyhén elpiruló arcán. Azt hiszem révbe ért az életem. Ennél többet kérve sem kaphattam volna. Bármennyire is tehernek is éreztem ezt a rendeletett és bármenyire is azt gondoltam, hogy ez majd nem fog működni számomra...., aztán ahogy megláttam Őt minden megváltozott. Egyszeriben azt éreztem, hogy Ő olyan más, más mint a többi... A rendeletről egyszeriben csak megfeledkeztem és már semmi más nem érdekelt, csak is Ő. Még soha, csak hasonlót sem éreztem.
- Ha nem bántja, meg akkor pont az elenkezőjét akarja majd tenni. Hisz férfiből van Harry is... - vontam fel a szemöldököm csodálkozva. - Mint minden férfinak neki is vannak vágyai... És pont azért mert szeretik egymást, azért fognak olyasmit tenni, amit még talán nem kellene. Hidd el, mivel énis pasiból vagyok ezért tudom, hogy mit beszélek. - böktem ki gyorsan, majd hirtelen leesett, hogy mit is mondtam.... -Na nem, nem úgy gondoltam.... A fenébe is...- legyintettem. - Akárhogy magyarázom ,akkor is rosszul hangzik.... - nevettem el magam. Persze, hogy vonzódom hozzá úgy is, de talán még nem kellene ilyesmin gondolkodnom.
Ahogy az arcomra simitotta tenyerét és az ajakait az enyémre tapasztotta, lassan fordultam felé. Az oldalamon feküdve egyik kezem az arcára simitottam,majd levezettem egész a csipőjéig. Kissé közelebb húztam magamhoz, éreztem, hogy a jobb lábát felhúzza a csipőmig. A csókjaink egyre hevesebbek és követelőzőbek lettek. Kezdet rajtunk eluralkodni a vágy és halk sóhaj tört elő ajkaim közül... Hogy a fenébe ne uralkodna el, hisz olyan gyönyörű és ha ránézek, nem az jutt eszembe, hogy még csak tizennyolc éves...

Charlie & Kimi

- Nem akarom, hogy erre gondolj, mert még, ha holnap úgy is döntenének, hogy megszüntetik a rendeletet engem az sem érdekelne már, nem számít, akkor is veled akarnék lenni. - Egy szempillantás alatt hajoltam közelebb hozzá és csókoltam meg. Tényleg így van. A választásomhoz a rendeletnek semmi köze, sem pedig, ahhoz vele akarok lenni, ehhez egyedül az érzéseimnek van köze, annak hogy mit érzek iránta, engem már már nem is érdekel. Ő egy csodálatos ember és vele akarok lenni és nagyon hálás vagyok azért, amiért éppen mellém rendelték, bárki lehetett volna és mindegy is, mert a legszerencsésebb lány lett volna, de én lettem az a lány és most én vagyok az a legszerencsésebb lány és ezt, ami most van sosem fogom elengedni.
- Nem hinném, hogy szándékában állna. Szerintem szereti... Szeretik egymást. Édes. - Ebben most nagyon is hasonlítunk Ginny-vel. Látszik rajta, hogy fülig szerelmes és ezt az érzést oda nem adná senkinek. Én is pontosan ezt érzem és nem is adom senkinek.
Pillanatnyi zavaromat elhessegetve ráztam meg a fejem. Na jó. Kimberly, erre még csak ne is gondolj, inkább ne is gondolkozz, vagy igen? Ez az... Még magamat is teljesen összezavarom. Inkább hagyjuk még mielőtt az arcomra is kiülnének a gondolataim, ahogy épp önmagammal civakodom. Hát most mit mondhatnék? A Hugrabug klubhelyiségben nem igazán látni ilyesmit... Becsúszva mellé a takaró alá bújtam oda hozzá. Szavaitól teljesen megbűvölve éreztem magam és mivel úgy éreztem, hogy bármit is mondani most képtelen lennék inkább egyik kezem arcára simítva húztam közelebb magamhoz és csókoltam meg ismét.

center>

Kimi & Charlie

- Persze, hogy nem mindegy. - vontam fel a szemöldököm kérdően,mintha nem érteném a kérdést. Ez ez így is van, mert nem értem. - Ha azt hittem volna, hogy csak az a hülye papir miatt mondanál igent nekem, akkor inkább meg sem kértelek volna. Ne érts félre. Te egy tökéletes lány vagy, de soha nem tudnák egy olyan ember melett élni aki nem szeret vagy akit én nem szeretek. Azért kértelek meg mert szerintem ez sokkal több mint az az átkozott papír által előírt kötelezetség. -fogtam meg mindkét kezét. Nem lenénk most itt ha azt hinném,hogy csak azért van velem mert muszály. Szerten Őt és nem érdekel semilyen törvény, ha nem akarná ezt igazán nem erőltetném, csak azért mert muszály. Nem érdekeltek soha a következmények és ez mostanra sem változott.
- Talán jót is tesz neki Harry jellenléte. De azért jobb ha nem feledkezik el róla, hogy Ginny-nek túl sok báttya van ahoz, hogy mesussza, azt ha esetleg megbántja a hugom.- Semmi bajom azzal a sráccal, sőt nagyon is kedvelem, de azért Giny mégis csak a hugom. Milyen bátty is lennék, ha ez nem érdekelne. - Hát muszály lesz... - nevettem el magam. Látszott az arccán, hogy kissé elpirult. Gyorsan felkaptam a pólóm és még Kimi a cuccaival foglakozott, addig én gyorsan bebújtam a takaró alá. Még mindig olyan hihetetlen, hogy Ő van nekem, hogy nem csak képzelem az egészet. Ahogy kimi is becsusszant mellém felemeltem a karom, hogy közelebb bujhasson. - Örülök, hogy itt vagy! - sutogtam egész halkan.

Charlie & Kimi

- Igen, de az is mindegy lenne, hogy milyen okból mondtam vagy mondanék igent? - Mert szerintem nem. Neki sem és nekem sem. Tévedés lenne azt gondolni, hogy abban a pillanatban egyikünk sem gondolt a rendeletre vagy arra, hogy ennek így is-úgy is be kell következnie. Szerintem nem. Meg sem fordult a fejemben, hogy azért mondanék igent, mert mondjuk nincs más választásom, előbb-utóbb úgy is hozzá kellene mennem és akkor úgy is igent kellene mondanom. Én egyáltalán nem erre gondoltam, hanem arra, hogy ezt akarom, bármilyen őrültség is, de ezt akarom. Vele akarok lenni, mint a barátnője vagy párja vagy a menyasszonya. Teljesen mindegy, csak vele lehessek.
- Szerintem Te sem arra gondoltál, hogy előbb vagy utóbb úgy is kénytelen lennél megkérni a kezem. - Ez a szép ebben az egészben. Ez a lényeg és csak ez számít. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ilyen lesz. Egy időben kezdtem abba beletörődni, hogy lehet sosem fogom megtapasztalni az igazi szívből jövő szerelmet, de aztán azon is elgondolkodtam, hogy önmagában ez csak egy név egy darab pergamen papíron és még semmit sem jelent, akkor fog, ha megismerem és most már örülök, hogy erre előbb is sor került, mint számítottam volna rá. Mondhatni, hogy ennél tökéletesebb már nem is lehetett volna az időzítése.
- Rendben. Mindjárt jövök. - Még Ginny szobájában gyorsan át is vettem a kapott dolgokat. - Köszi Ginny. - Fordultam még vissza az ajtóból egy kedves mosollyal. - Szívesen. - Már csak a hanglejtéséből is kilehet venni, hogy ez a lány fülig szerelmes. A ruhámat az egyik karomra terítve sétáltam át Charlie szobájába.
- Ezzel a lánnyal madarat lehetne fogatni... - Vagy inkább sólymot? De velem is. Amint becsuktam magam mögött az ajtót és felé fordultam vagy inkább pördültem le is fagytam egy másodpercre. Épp a pólóját vette át, nekem meg azt hiszem megint sikerült elpirulnom. Jaj, ne már... Pillanatnyi zavaromban csak elmosolyogtam magam. - Oké, ehhez még hozzá kell szoknom. - Emeltem fel mindkét kezem egy pillanatra, majd elfordultam, hogy valahová leteríthessem a ruhám.

KATT

center>

Kimi & Charlie

- Hát még én...Hm azt hiszem jó néhány irigyem lesz a fiúk közül, mert hát azért meg kell vallani nem mindenkinek van ilyen szépséges párja,mint te. - emeltem fel óvatosan két ujjammal elpiruló arcát. Soha sem hittem volna, hogy ennyire megfog majd egy lány szépsége. Benne minden vonz engem, mint egy mágnes. Teljesen elvette az eszem és nem tudok ellene védekezni, de őszintén mondom nem is akarom... Ejtsen rabul és kápráztasson el. Az sem érdekel ha örök időkig a rabja leszek, csak legyen mellettem mindig.
- Én is... - mosolyodtam el halványan. Olyan boldogság töltötte el a szívem, amit még soha addig nem éreztem. Ez a lány tényleg ugyan úgy szeret, ahogy én Őt. Egész idáig arról sem volt igazán fogalmam, hogy mit jelent az, hogy szerelem.Aztán jött Ő és az a mámoros érzés, amit akkor éreztem, mikor először megcsókolt. Akkor már tudtam,hogy ez nem lesz egy átlagos kapcsolat.
- Tudom, de ennek be kell következnie vagy most vagy később, de be kell. Akkor meg nem teljesen mindegy, hogy mikor... Végül is igent mondtál.... - Tudjuk mindketten, hogy ez a sorsunk, ha akarjuk ha nem. De én most nem azért kértem meg, mert muszáj, hanem mert így akartam.
- Hát nagyon úgy tűnik, hogy a véremben van a dolog.... - nyugtáztam halkan. Nagyon örülök, hogy a többiek is ennyire örülnek Kimi jelenlétének. Azt hittem kicsit nehezebben meg ymajd a dolog, de annak ellenére hogy mennyire izgultam, hogy mit szólnak, majd most nagyon is nyugodt vagyok.
Lassan mindenki eltelt anyám főztjével és láttam, hogy KImi is elfáradt. - Ginny, megtennéd, hogy adsz Kimi-nek egy pizsamát? - fordultam a húgom felé, aki épp Harry nyakába borulva nevetett valamin. - Hát persze! - fogta kézen Kimi-t és elindultak a szobája felé.... - Fent leszek... - pislogtam Kimi felé, majd elindultam a saját szobám felé, hogy lezuhanyozzam és átöltözzem.

Charlie & Kimi

- Őszintén? - Van egy olyan érzésem, hogy már megint megfogom kapni, hogy ez butaság, de Ő kíváncsi rá. - Eleinte nem akartam ezzel foglalkozni. Tudom, kicsit gyerekesen hangzik, bizonyára azért, mert az is volt, de azt gondoltam, hogy ha nem gondolok rá annyit, akkor... Hát nincs is. Azután kezdtem beletörődni gondolom, mint mindenki más. De azt még álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki ennyi mindenre hajlandó lesz azért, hogy boldog legyek és hogy majd ez az egész számítani fog és fontos leszek. Most pedig még sosem éreztem magam ilyen szerencsésnek és még, ha tudnék, akkor sem akarnék változtatni ezen. - Ha megtehetném, akkor sem, mert megkaptam, amire vágytam, ez az. Szeretnek és már nincs szükségem.
- Veled akarok lenni... - És még azt hiszem eddig soha senkinek sem beszéltem ilyen, ennyire nyíltan az érzelmeimről, főleg úgy, hogy néha még magam sem tudom pontosan mit is érzek, mégis próbálom megfogalmazni magamban.
- Attól még az. Őrültség. De ezek szerint egy kicsit mindketten azok vagyunk. - Mert Ő volt eléggé őrült ahhoz, hogy megkérje a kezem, én pedig voltam elég őrült ahhoz, hogy igent mondjak. Szóval igen, őrültség. De a legjobb dolog is egyben, ami az utóbbi időben történt velem, éppen amikor már kezdtem letenni arról, hogy ez még lehetséges és valóságos lehet valakivel. Azt hiszem hozzá hasomlóan eleinte bebeszéltem magamnak, hogy ez csak egy darab papír, nem hittem, hogy ez bárkinek is ennyit fog jelenteni, hogy bárkinek ennyit fogok jelenteni. Legyen szó róla vagy bárki másról.
- Köszönjük. - Viszonoztam Molly ölelését, amiből őszintén érződött a boldogság és a meghatottság. Erre tényleg nem számított senki, de ami a legszebb az egészben, hogy én magam sem. - Te aztán tudod hogyan kell meglepni mindenkit. - Súgtam oda Charlienak miután mindenki gratulált. Kezem az övére simítottam. Most olyan hihetetlenül jó érzés, hogy mindenki így örül nekünk, pedig jóformán nem is ismernek.

center>

Kimi & Charlie

- Hát persze... Neked fogalmad sincs, hogy mire nem lennék képes csak azért, hogy te boldog légy... - mosolyodtam el miközben átöleltem a derekát. Örülök, hogy boldognak érzi magát és hogy látja azt, hogy mennyire igyekszem, hogy ez így is maradjon. Ez azt jelenti, hogy figyel rám és tudja, hogy nem átlagos nekem ez a helyzet. Még ki kell ismernünk a másikat, mert még nagyon friss ez a dolog kettőnk között, de azt az egyet tudom és biztosan érzem, hogy teljesen beleszerettem és, hogy ez a dolog visszavonhatatlan. - Mond, boldog vagy velem? Mi az amit valójában érzel? - kíváncsiskodtam kicsit. Érdekel, hogy Ő mit érez és mi az ami lejátszódik benne ott legbelül. Vajon tényleg szeret-e annyira, amennyire én őt? Hagynom kellene, hogy Ő is kimondja mit gondol.
- Hát ha őszinte akarok lenni az első csók óta tudom,hogy te hozzám tartozol papírral vagy anélkül... - vallottam be ősszintén. - Meglepett az, hogy igent mondtál. Azt hittem, hogy majd örültségnek tartod és elküldesz a francba... - Nem igazán reménykedtem benne, hogy elfogadja a gyűrűt, de azért valahogy legbelül reménykedtem benne.
- Igen Bill, viselkedjél... - mutattam mosolyogva Bill felé a villa hegyével. - Hagyd csak Charlie, Bill javíthatatlan.... - mosolyodott el a szőke szépség az asztal másik oldalán. Azt hiszem Bill megtalálta a hozzá való lányt. Majd Fleur megneveli azt a csintalan kiskölyök énjét. Nekem sem ártana, de erre a célra itt van Kimi.. - Mi még nem beszéltünk ilyesmiről, még csak ma kértem meg... - válaszoltam, majd felkaptam a fejem, arra, hogy mindenki minket bámul... Anya tátott szájjal állt az asztal végében. - Kisfiam, ez igaz? - húzódott mosolyra a szája, ahogy kitárt kezekkel közeledett felém. Anyai szorítása őszintébb volt bárminél. - Annyira örülök nektek- ölelte magához Kimit, majd felemelte a kezét, hogy megnézze milyen gyűrű van a ujján. - Charlie... - ölelt meg apám. - Gratulálok fiam! - Mindenki gratulált és körbeszeretgetett minket, de legalább túl vagyunk rajta. Kicsit tartottam a dologtól, hogy mit szólnak,majd hogy ilyen hamar eljegyeztem, de jobban fogadták mint gondoltam.

Charlie & Kimi

- Ennél is jobban? - Néztem rá gyanakvóan. A mai este után még meg kell tanulnom eldönteni, hogy pontosan melyik is a készülök valamire Charlie arc, mivel aróll sem volt sejtelmem, az ég világon semmi, hogy arra készül, hogy megkérje a kezem. - Hát nem tudom, hogy az menni fog-e. - Tettettem, hogy elgondolkodom ezen. Az az igazság, hogy nem tudom, hogy lehetnék-e még ennél boldogabb vagy, hogy azzal mit kellene csinálnia vagy mennyire kellene igyekeznie, szerintem semennyire, mármint a jelenlegi igyekezete is sokkal jobb, mint amire számítottam vagy számítottunk, de azt hiszem mindketten igyekszünk, méghozzá azért, hogy ez a kapcsolat működjön és hogy egy napon tényleg elfelejthessük, hogy elsősorban mi hozott minket közel egymáshoz és egyre inkább kezdem azt hinni és abban bízni, hogy ez nekünk sikerülni is fog, legalábbis ezt szeretném, nagyon is szeretném. De a lényeg még mindig az, hogy mi tudjuk és érezzük, hogy egy rendeletnél több van közöttünk.
- Mióta? - Bukott ki belőlem a kérdés még mielőtt végigfutott volna az agyamon a gondolat, hogy feltegyem, de erre most tényleg kíváncsi vagyok és úgy nagyjából mindenre, amiből jobban megismerhetem és többet megtudhatok róla, mert szerintem ez fontos és úgy is vagyok vele, hogy inkább érdekeljen minden, minthogy semmi. Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan kérdéseim is még hozzá, aminek szerinte nincs jelentősége, szerintem viszont van és nekem fontos.
- Kimberly vagyok... - Bevallom nem vagyok hozzászokva, hogy mindenki megölel, akivel találkozok, de azért persze én is megöleltem. Nagyon szép. Csinos lány. - Azt hiszem mi jóban leszünk. - Jegyezte meg Fleur egy kedves mosollyal miután hátrébb húzódtunk egymástól. - Azt mondod? Tartsunk össze? - Ők szerencsések. Rájuk nem vonatkozik a rendelet, de azért biztosan nekik sem volt könnyű, mikor belegondoltak abba, hogy mi lenne velük, ha esetleg megpróbálnák elválasztani Őket egymástól. Borzalmas érzés lett volna, de szerencsére úgy látszik némi tapintat mégis csak szorult a minisztériumba.
- Hé, azért Te sem panaszkodhatsz, különben is, nem illik ilyet mondani a menyasszonyod előtt, még a végén büntetésben leszel. - Lehet, hogy ezt most nekem inkább nem kellett volna meghallanom, de nőből vagyok és az ilyesmire egy nő mindig felfigyel, ha a körülményekre nem is, de egy szép szó sosem kerüli el egy nő figyelmét.
- Az már nincs messze. - Nagyokat pislogva néztem Charlie-ra, mikor a lagziról kezdtek el beszélni és az én jegygyűrűm is feltűnt Billnek. Naná, hogy az övéké előbb lesz. Három hónap? Az semmi. Én még ebből a kábulatból sem tértem magamhoz, nemhogy már a dátumról kezdjünk beszélni, azért ennyire szerinte sehová sem kell sietnünk. Oké, láthatóan nem csak engem döbbentett meg a dolog, hanem mindenkit. Közelebb húzódtam Charlie-hoz, miközben megpuszilt. Azt hiszem most mondanunk kellene valamit, de személy szerint fogalmam sincs mit.

center>

Kimi & Charlie

- Hát most megnyugodtam! - fintorodtam el mosolyogva. Azért nem tagadom legbelül tartok a szülei reakciójától, hisz Kimi még csak tizennyolc éves és ráadásul én sokkal idősebb vagyok nála. Talán megbékélnek a dologgal, hisz szeretem a lányukat és remélem Ő is engem. Ha bármi hátsó szándékom lett volna, akkor azt már véghezvittem volna, amikor legutóbb a lakásomon voltunk. Hisz egymásnak estünk és akár meg is történhetett volna a dolog, de nem történt. Mert mindketten észbe kaptunk, hogy nem biztos, hogy az a legjobb ötlet lenne. - Hát igyekezni fogok.... - Persze, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy Ő boldog legyen. Még nekem is uj ez a dolog, de azt hiszem nem lesz gond. Ameddig igazán szeretjük egymást, minden akadály legyőzhető.
- Tudod még én is meg vagyok lepődve saját magamon... Hát mondhatjuk úgy is, hogy nem igazán volt eddig részem a szerelem érzésében. Most pedig.... Ez valami új nekem is, nem csak neked... Kicsit úgy érzem magam mint egy kamasz.... -hajtottam le a fejem zavaromban. Szeretnék őszinte lenni vele, azt akarom, hogy tudja mit is érzek. Hogy nem kell egyedül éreznie magát, hisz ez számomra is új...
- Na jó nem... Már egy ideje gondolkodtam a dolgon, csak nem voltam biztos benne, hogy te hogyan fogod fogadni majd. - vallottam be őszintén. Tudom,hogy ez így is nagyon korai de most már biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem.
- Hidd el nem olyan egyszerű, mikor hat nálad fiatalabb testvéred van és minden csínytevésüket te keserülöd meg... - szólalt meg Bill. - Am Ő Fleur.. A menyasszonyom... - mutatott a mellette álló halvány szőke sápad szépségre. Finom nőnek tűnik, nem is értem hogy szeretett bele egy Weasley-be? Kimi teljesen más. Fleur nem tartozik az ideáljaim közé, de Bill személyiségének szerintem jót fog tenni. - Üdv a családban... - fogtam meg a kezét, majd hagytam, hogy megölelje Kimit. - Na irány az asztal... - hallottuk anya vezényszavát.
- Nem is kell... Csak egyél ami jól esik és kész... -pislogtam Kimi felé, majd megfogtam a kezét az asztal alatt. - Nem is mondtad Charlie, hogy a barátnőd ilyen csinos?! - fordult felém Bill. - Persze, hogy a végén még lecsapjátok a kezemről. - nevettem el magam- Mikor lesz a lagzi? - Hát három hónap múlva... - felelte Bill. - Előbb mint a tiétek.... Vagy? - pislantott Kimi gyűrűsujjára. - Te eljegyezted? - nyílt Bill szeme tágra, és hirtelen minden tekintet ránk szegeződött. - Hát ami azt illeti igen... Ma. - Nyomtam egy puszit kimi hajába, miközben átkaroltam a vállát.

Charlie & Kimi

- Ő nem nyírna ki. Egyébként jogász, szóval inkább felbérelne rá valakit, de amíg boldognak lát, addig ilyen veszély nem fenyeget. - Komoly akartam maradni, de nem bírtam ki és elmosolyogtam magam. Hát nagyon remélem, hogy a szüleimnek tényleg csak az fog számítani, hogy boldog vagyok. Én legalábbis csak ezt, ennyit várnék el. Apuval egy kicsivel nehezebb lesz, arra számítok, mivel nem egészen így képzelte el a jövőm és szerintem kicsit nehezen tudja elfogadni azt is, hogy máris felnőttem és minden olyan gyorsan történik, hogy mi mindvégig csak sodródtunk az árral. Igen. Ezt én is érzem, de már nem zavar és nem érdekel. Akarok is sodródni az árral, amíg ilyen jó dolgok történnek velem, mert eddig nagyon is jó dolgok sodort elém. Remélem, hogy ez így is fog maradni.
- Oké. Azt hiszem ez egy elfogadható érv arra, hogy ne gondolkodjak többet ezen. - Meglepő, hogy valósággal elvagyok bűvölve? Még soha életemben senki sem mondott nekem ilyen szépeket. Oké, tizennyolc éves vagyok. Tudom, hogy még semmiről sem késtem le és bőven még időm, de akkor is... Még soha senki sem köszönte meg azt, hogy vagyok neki. Ez az érzés pedig semmihez sem fogható és ha nem így alakultak volna a dolgaink valószínűleg most mindenemet odaadnám egy ilyen kedves szóért, pontosan emiatt felbecsülhetetlen az értéke.
- Mi? Tényleg? - Néztem rá döbbenten. - Most komolyan tegnap döntötted el, hogy...? - Nem akarom elhinni, mégis tudom, hogy igaz lehet, de akkor is, ez őrültség és ezt mindketten tudjuk. Ő mégis megkérte a kezem. Én pedig mégis igent mondtam. Szóval, legyen ez egy hihetetlenül és elképesztően nagy őrültség a részünkről, de az az őrültség, ami boldoggá tesz. - Oké, menjünk. - Le sem tudnám tagadni, hogy igen is, izgatott vagyok, még akkor is, ha nincsen rá okom, akkor is.
- Én is nagyon örülök Mr. Weasley. - Mosolyogtam vissza rá kedvesen és meleg pillantással. A Weasley család egyszerűen... Karácsony van, mindenki itt van és boldog és mindenki együtt van. Én mindig is egy ilyen családra vágytam. - Csodás lehet egy ekkora családban. - Szorítottam meg Charlie kezét. Én imádnám. Oké, valószínűleg egy ilyen nagy családban a legnehezebb olykor egyedül lenni, de hát én mindig egyedül voltam, ha akartam, ha nem, szóval én imádnám, ha mindig körülvenne a családom. Gyönyörűnek és leírhatatlan érzésnek tartom.
- Esélytelen, hogy ennyit megbírok enni. - Hajoltam közelebb hozzá suttogva. A szám is tátva maradt egy pillanatra a megterített asztal láttán. Te jó ég. Esélytelen, hogy ebből mindből egyek. Meg sem tudnék mozdulni, már a puszta gondolattól se, ha tényleg mindent meg kell kóstolnom, mert általában úgy illik, de hát elég csak rám nézni.

center>

Kimi & Charlie

- Nagyon remélem, hogy tényleg kedvelni fognak és az apád nem próbál meg esetleg kinyírni.... - nevettem el magam. Bevallom ebbe idáig bele sem gondoltam, hogy még csak nem is ismerem a szüleit és Ők sem engem. Valószínű halottak rólam, hisz a nevem benne ált abban a papírban de akkor sem tudhatják, hogy milyen vagyok igazából. Hát egyet meg ígérhetek nekik, hogy szeretni fogom a lányukat és minden erőmmel azon leszek, hogy a legboldogabb nő és feleség legyen. Te jó ég! Hamarosan férj leszek. Egy olyan nő férje, akire mindig is vágytam. Szeretem Őt, mindenél jobban. Soha sem gondoltam, hogy tényleg megtapasztalom majd ezt az érzést. Nem érdekel sem a kora, sem az, hogy mit gondolnak mások rólunk szeretem és akkor is szeretni fogom, ha az egész világ ellenünk lesz.
- Dehogynem... Mindig is érdekelt, hogy mi alapján "párosítanak" össze minket? Mármint tudom, hogy aranyvérű és aranyvérű nem házasodhat, de miért pont te, hisz még annyi más lány van aki nem aranyvérű... Ez szerintem sohasem tudjuk meg, de talán nem is baj. - vontam meg a vállam. Ez mindig is elgondolkodtatóba ejtett, de választ soha sem találtam és aztán már ne is kerestem csak elfogadtam, hogy ennek így kell lennie. - Most már nem is érdekel, hogy miért pont te. Csak az számít, hogy itt vagy nekem... - nyomtam egy csókot a homlokára.
- Szeretem Romániát. Egyszer neked is látnod kell. Gyönyörű... - Kissé elszomorodtam legbelül, mert eszembe jutott, hogy fogalmam sincs mihez kezdek mos Romániával, hogy Ő itt van nekem. Nem akarok most erre gondolni, csak élvezni akarom a pillanatot.
- Tudták, hogy itt leszel, csak azt nem, hogy megkérem a kezed... Tegnapig azt még én sem tudtam... - Nem akartam elárulni senkinek, amíg nem biztos a dolog. Tehát amíg nem mond igent.
Hangzavart hallottam odalentről, amire mindketten felkaptuk a fejünket. Megérkeztek a többiek. - Gyere, menjünk le. - fogtam kézen és elindultunk a földszintre. A családom ott volt a többiekkel együtt a nappaliba. Belépve az ajtón hirtelen minden szem ránk szegeződött. - Chárlie....!! Öcsikém!! - tárta ki karját Bill és szorított magához igazi testvéri öleléssel. - Bill... Már hiányoztál! - mosolyodtam el. - Kimi Ők a családom... Ő Kimi! - fogtam két tenyerem közé a kezét. - Ő a bátyám Bill... Az öcséimet és Ginnyt ismered... Ő pedig apa! - tártam a kezem apa felé. - Kimberly! Örülök, hogy itt vagy! - szorította apa is két tenyere közé Kimi kezét.

Charlie & Kimi

- Igen, így gondolom. - Voltaképp az életemben semmi sem úgy alakult, ahogy azt eltervezték számmora, szóval már semmin sem lepődöm meg, legalábbis igyekszem, végül is, ha fogalmazhatunk így, akkor az életem kétszer is felfordult fenekestől. Egyszer, amikor megérkezett az első bagoly, hogy felvételt nyertem az iskolába, másodszor, amikor életbe lépett ez a rendelet, kétszer és még húsz sem vagyok. De ha valaminek, akkor a boldogságomnak elvárom, hogy velem örüljenek.
- Nem, dehogyis, csak... Téged nem érdekelt? Simán csak elfogadtad, hogy ez van, így van és annyi? Nem voltál rá kíváncsi, hogy miért éppen ez a lány? - Tudom, megint csak sikerült feltennem egy furcsa kérdést, de nekem ez most egyáltalán nem butaság, mert én elgondolkodtam rajta, igaz nem jutottam sokra, mert nem tudhatom, de hát azért gondolom senkinek sem, neki sem volt mindegy, hogy kit is kell levennie. - Ó, hát nem másokra figyeltem. - Egy mosollyal próbáltam meg leplezni pillanatnyi zavaromat. Nem tudom mitől vannak ezek, de gondolom majd idővel elmúlnak, nagyon remélem. Végül is annyira nincs jelentősége ennek a dolognak. Nem vagyok sem nyugodtabb vagyis talán egy kicsit, sem zavartabb. A kor csak egy szám és nem villog a fejünk fölött állandóan, hogy emlékeztessen rá minket.
- Na és Romániában milyen? - Jobbnak láttam inkább elterelni a témát Percy-ről, először is, mert karácsony van, másodszor pedig mert nem akarom, hogy erre gondoljon, harmadszor mert én nagyon sokáig szerettem volna egy testvért, csak elképzelni tudom milyen érzés lehet egy ekkora családban felnőni.
- Tudta valaki, hogy ma én is itt leszek vagy arról mire készülsz? Mert mindenki legalább annyira tűnt döbbentnek, mint én. - Az első gondolatom, amikor besétáltunk és körbenéztem a szobában az volt, hogy imádom a kandallókat és hogy most mennyire hiányzik az én szobám is. Kezd egy kicsit honvágyam lenni. Valószínűleg az ünnep teszi és hogy ennyit beszélünk a családunkról. Hirtelen szembe fordultam vele, miközben egy pillanatra letévedt a tekintetem a jegygyűrűmre. Még mindig alig tudom elhinni.

center>

Kimi & Charlie

- Meg van bocsájtva.... - Mosolyodtam el. Hát nem vagyok túl büszke arra, hogy ekkorra a korkülönbség közöttünk, de a sors így hozta és nem tehetünk ellene semmit, még akkor sem ha mindennél jobban szeretnénk. A legmeglepőbb dolog számomra, hogy nem az a komolytalan kislány akire számítottam a korához mérten. Ő nagyon is egy érett és okos nő. Igen nő... Ő már korán sem kislány és ezt majdnem be is bizonyította a lakásomon. Örülök, hogy mégis volt annyi önuralmunk, hogy visszafogjuk magunkat. Ebből is látszik, hogy nem csak arról szól ez a dolog kettőnk között...
- Valóban így gondolod? Hát nem tudom mennyire fognak repesni az öröktől, hogy nem úgy mutatsz be mint a barátod, hanem mint a vőlegényed és Ők még csak nem is láttak soha az életben.... - Szerintem az első verziótól sem repestek volna, de így még jobban van mitől tartanom. Bevallom azért kicsit ideges vagyok az első találkozás gondolatától, de ennek is el kell jönnie előbb vagy utóbb. Én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy jó benyomást tegyek rájuk. Talán engedélyt kellett volna kérnem az apjától mielőtt feleségül kérem Kimit, de most már teljesen mindegy. Szeretem a lányukat és mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy boldog legyen.
- Már megbántad, hogy engem kaptál? - pislogtam rá kíváncsian. - Az én régi iskolatársaim közül sokan vannak, akik szintén a te korosztályodból kaptak párt. A bálon szerintem ez látszott is. - Azért megnyugtató hogy nem csak én vagyok ilyen helyzetben.
- Van amikor igen van amikor nem... Ez attól függ, hogy épp mennyire van honvágyam. - Általában megpróbálom elnyomni magamban az érzést, de sajnos mostanában egyre nehezebben megy. Szeretem Romániát de a családomat is... Nehéz döntéseket hoznom ezzel a témával kapcsolatban.
- Állítólag a Minisztérium valamelyik kirendeltségében dolgozik, de nem is nagyon érdekel, hogy mi van vele... Nem érdemli meg azt sem , hogy azt mondjuk valaha ennek a családnak a tagja volt. - szorítottam ismét ökölbe a kezem. Gyűlölöm Őt... és legszívesebben el is felejteném, hogy valaha is a testvérem volt.
Barnára mázolt mahagóni ajtó előtt altunk meg ismét...
- Isten hozott az én birodalmamban... - mosolyodtam el majd kinyitottam előtte a saját szobám ajtaját. Különös érzések keringenek bennem ... Visszatér minden emlékem amit itt töltöttem el. Bevallom hiányzik...
A szobám !!!!

Charlie & Kimi

- Bocsi... - Néztem rá bocsánatkérően, majd bocsánatkérően meg is csókoltam. A korkülönbség adott és mindig is az lesz közöttünk, de ha annyira zavarna, akkor nyilvánvalóan nem is akarnék vele lenni, ez pedig nem igaz. Nagyon is vele akarok lenni. Talán nem mi választottuk ezt az utat, de a legkevésbé sem bánom, hogy így alakult, sőt azt hiszem hálás köszönettel tartozom a sorsomnak érte.
- Hé, mindig a kicsi lányuk leszek és az egyetlen is, szóval még nehezebb dolgod lesz. - váltottam komoly arckifejezésre, amit tartottam is úgy kettő másodpercig, tovább nem bírtam és ismét mosolyra húzódtak ajkaim. - Csak vicceltem. Szerintem kedvelni fognak, ha lesznek is kétségeik eleinte, nekünk is voltak. - De majd elhessegetem őket, ahogy a sajátjaimat is szoktam és ahogy az övéit is igyekszem, mert néha Ő is tud abszurd dolgokra gondolni és töprengeni.
- Mert se az évfolyamomban, de még az egész iskolában sem tudok olyan diákról, aki kettő legfeljebb három évnél idősebb párt kapott volna... Szóval, kicsit elképedve pislogtam magam elé, hogy miért pont én... - Sőt a legtöbb pár között jó, ha egy év megvan, ha egy évvel jár feljebb vagy alatta a párjának, nem hét évvel idősebb meg fiatalabb, még szép, hogy ledöbbentem és hirtelen nem tudtam mihez kezdeni az információval.
- És sikerül? - Eleinte nagyon rossz volt, mert ugye én nem ebbe a világba születtem bele és rettenetesen honvágyam volt, néha most is, de hozzá hasonlóan én is csak annyit tehetek, hogy elhessegetem ezeket a gondolatokat és próbálok inkább arra gondolni, hogy azt szeretném, ha a szüleim büszkék lennének rám.
- Tudjátok mi van vele? - Kérdeztem halkan felnézve rá. Igazság szerint nem is tudom, hogy jó ötlet-e erről kérdezni, mivel karácsony van és nem szeretném, ha emiatt rossz kedve lenne, mert szerintem igen is bántja a dolog, nekem meg nagyon fogalmam sincs mit mondhatnék vagy mit kellene mondanom.

center>

Kimi & Charlie

- Hejj, ez most fájt... - nevettem el magam. Hát nem tagadom nem kevés idő az a hét év. Elég csak belegondolni, hogy mi mindent tudtammár akkor is a világrol mikor még Ő meg sem született. Beszéltem,jártam és képes voltam önállóan elátni magam... Huhhh... hátr ebbe belegondolni is kimeritő lelkileg. Ahoz, hogy önfeled boldogságban éljünk, csak figyelmen kivűl kell hagynunk azt a hét évet. - Hát igen. Gaz csábitónak fognak tartani, aki elcsábította és megrontotta az Ő ártatlan kicsi lányukat. - kuncogtam én is. Bevallom kicsit azért tartok a szülei reakciójától. Van egy érzésem, hogy nem leszek a kedvenc vejük, pont a korkülömbség miatt.Csak abban reménykedem, hogy már hozzászoktaták magukat a gondolathozz, hogy köztem és a lányuk között hét év korkülömbség van. Hisz tudják, mert a papirban benne volt az életkorunk is. Remélem legalább azért boldogok lesznek, hogy szeretem a lányukat és, hogy nálam jó helyen lesz. Nem egy olyan férfihoz kell hozzámennie aki mégcsak nem is szereti és az elkövetkező élette maga lenne a pokol melette.
- Miért? - kérdeztettem kiváncsiskodva. Valószínű a korkülömbség miatt mondja ezt. De az én évfolyamomból nem én vagyok az egyetlen, akinek sokkal fiatalabb a kirendelt párja. Csak azt akarom, hogy értse meg engem nem érdekel hogy hány éves, csak az számítt, hogy szeretem és vele akarok lenni.
- Örülök, hogy összinte voltál. Butaságok az én fejemben is vannak... - Minden ember gondol néha abszurd dolgokra, ezalól mi sem vagyunk kivételek. Még nálam is zavarosak kicsit a gondolatok, de igyekszem rendezni magamban. Szerintem ugy is előbb vagy utóbb magától is letisztázódnak majd.
- Néha igen.... - néztem körül a szobában. - De aztán gyorsan elhesegetem a gondolatott még mielőtt nagyon befészkelné magát a fejembe. - Néha legszivesebben ott hagynák mindent és hazajönnék ide, de nem tehetem. Most azt sem tudom,hogyan tovább hisz most már itt van KImi is.
Szobáról szobára sétáltunk és elértünk Percy szobájáig. Pillanarta megáltam az ajtó előtt. Némi habozás után kinyitottam az ajtót. - Ez Percy szobája... - Itt minden olyan mint amikor elment, anya képtelen volt kipakolni. Igaz, hogy Percy a testvérem de attól még megbántott mindannyiunkat. Letagadta a családját... Gyülölöm őt... nem,érdemli meg azt hogy valaha is visszatérhessen ide.