Miss Hermione Granger

Külső… Mit is mondhatnék el a külsőmről? Lássuk csak… Szemeim gyönyörű olvadt csokoládé színben pompáznak és enyhén mandulavágásúak. Mindig gyönyörű szépen ragyognak, s úgy tudok velük nézni, mintha az ember veséjébe látnék. A szemöldökeim szépen íveltek és természetes formájú, ami arcom bájos, kislányos vonásait még jobban kihangsúlyozzák. Ajkaim közepesen teltek és formásak, de alsó ajkam egy árnyalatnyival talán teltebb. Nem vagyok az a modell alkat, ez már a magasságom miatt is kijelenthető, hiszen nem igazán látni 165 cm magas modelleket a kifutókon, még akkor sem ha az alakom az állítások szerint tökéletes. Lábaim a magasságomhoz képest kifejezetten hosszúak, és formásak. Hajam mindig is nagyon hosszú volt, ez most sincs másként, körülbelül a hátam közepéig érhet, és csillogó természetes szőkésbarna színben pompázik és az esetek többségében göndörtincsekben keretezi az arcomat. Bőröm makulátlan és bársonyos tapintású. Járásom könnyed, kecses. A ruhatáramban megtalálhatóak farmerok és pólók, ugyan úgy ahogy a csinos, nőies ruhák is. Amikor sminkkelem magam akkor általában a természetes színeket szeretem használni, de persze akadnak néha kivételek is.
Ami a belsőmet illeti, soha nem voltam az a fajta ember, aki körül megállt a víz. Szeretem, hogy ha a zajlanak a dolgok körülöttem. Imádok a barátaimmal lenni és még az sem szegheti kedvem, ha valaki strébernek, vagy akár sárvérűnek titulál. Az alatt az idő alatt amióta itt vagyok, sikerült teljesen immunissá válnom az e fajta megnyilvánulások iránt. Annak idején nem mondom, hogy nem estek rosszul, de most már tudom kezelni. Megtanultam, hogy egyik fülemen be, a másikon ki. Így sokkal kevesebb támadási felületet találnak rajtam az „ellenfeleim”. Minden lehetőséget és alkalmat kihasználok, hogy elérjem a céljaimat. Nagyon céltudatos és soha meg nem hátráló típus vagyok, aki ha kell ártatlan, védtelen kislány; olykor komoly felnőtt; hol pedig igazi végzet asszonyává változik... és ami a legfontosabb, sohasem tudhatod, épp melyik énemmel állsz szemben. Nagyon tudok szeretni, de ha valaki megbánt azzal kegyetlenül viselkedek. Hűséges vagyok mind a kapcsolataiban, mind az ígéreteiben. Nem egyszerű tőlem megszabadulni, mert megdöbbentően makacs a természetem. Hatalmas önuralommal rendelkezem, és ha valamit a fejembe veszek akkor addig járok utána ameddig meg nem szerzem. Mint például az iskola legkiemelkedőbb tanulója címet is én birtokolom már egy jó ideje. Ezzel jó pár plusz pontot nyerve az iskolai házamnak.

A mai reggel is ugyan úgy kezdődött, mint a többi. Felébredtem, megreggeliztem és izgatottan vártam a bagolypostát, hátha hallok végre valamit a többiekről. De ehelyett a minisztériumból kaptam egy nem igazán várt levelet.
Tudom, tudom. Nem lenne szabad így gondolkoznom. A sok negatív gondolat bevonzza a rossz dolgokat. Viszont ha valaki olyan neve fog szerepelni ebben a levélben, akit iszonyatosan nem szeretnék akkor sem tehetek ellene semmit. El kell fogadnom, akkor is ha közben belepusztulok. Belepusztulok Ron hiányába és abba, hogy nem lehetünk együtt pedig mind a ketten szeretjük egymást.
Óvatosan, kissé remegő kezekkel bontottam fel a borítékot, amely a jövőmet rejtette. Egy nagy levegő után lassan, minden egyes szót jól átrágva végig olvastam, abban reménykedve, hogy ez valami gonosz tréfa.
- Neeeem!!! – szakadt fel a tüdőmből egy fülsértő és kissé talán szokatlanul rémült sikoly.
Ez volt az a pillanat, amire soha életembe nem számítottam. A gondolattól is a hideg futkosott a hátamon. Azt hiszem ez volt életem eddigi legrosszabb varázsvilág béli levele. Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de most először nem kívánkozom vissza abba a világba, ami a lehető legtöbbet jelenti a számomra.
Éreztem, ahogy könnyek szöktek a szemembe és lassan végigfolynak az arcomon. Erőtlenül rogytam le az ágyamra, ahol a többi nekem címzett posta hevert. Több ízben is csalódtam már a minisztériumban, de ez azt hiszem minden eddigit felülmúlt. Még hogy ők szabják meg, hogy kivel kell leélnem a hátralévő életemet. Ráadásul egy olyan alakkal osztottak párba akit még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnék, hát csodálatos.
- Mi történt? Hermione! Kicsim mi a baj? – rontott be a szobám ajtaján a halálra rémült anyukám.
Legszívesebben újra csak ordítottam volna, vagy tehetetlenségemben törtem és zúztam volna. De ahelyett, hogy bármit is mondtam volna, csak a fejemet tudtam hitetlenségemben csóválni és minden féle hozzáfűznivaló nélkül a kezébe nyomtam a levelemet. Gyorsan végig olvasta és a pillanat tört része alatt suhant át a megértés minden jele az arcán.
- Ajaj… Ez nem jó. De biztosan van valami megoldás. Biztosan lehet ellene tenni valamit. – próbált vigasztalni, miközben letelepedett mellém az ágyamra és az egyik kezével a hátamat kezdte el nyugtatólag simogatni.
- Nem lehet… Ez már el van döntve. Ez ellen nem lehet mit tenni. Hiába is tiltakoznánk ellene mind a ketten. – válaszoltam elkeseredett en.
Az az egy nyugtat meg valamennyire, hogy Draco legalább ugyan ennyire utálja ezt mint én. Legalább is remélem. Viszont van egy valaki aki még inkább utálni fogja ezt az ötletet, legalább is remélem, hogy így lesz… Ron… Az én Ronaldom… Akivel soha többé nem lehetek együtt, és aki után a szívem mindig is vágyakozni fog.

KÓD: a karakter kódja ( canonok esetén nem kell)
KIRENDELT PÁR: Draco Malfoy
PLAY BY: Tom Felton