Hermione Granger & Draco Malfoy

Hermione & Draco

Csak azt tudom mondogatni magamnak miközben felfelé sétálok a pince lépcsőkön, hogy hogy lehetek ennyire hülye, miért hagytam magamat erre az egészre rábeszélni?!Ez nem is valóság, ezt csak úgy elképzelem. Biztos lesz ez mögött még valami. Ilyenkor hol van az én hírhedt mardekáros fejem?! Én nem vagyok normális... Ez nem is én vagyok. Biztos valaki Imperiust szórt rám...
Ezek a gondolatok által vezérelve róttam a folyosókat a hetedik emelet felé néhol gyorsan sétálva néhol lassítok egy kicsit, vagy van ahol még meg is állok egy kicsit átgondolni ezt az egészet. Nem tudom miért teszem ezt. Teljesen össze vagyok zavarodva. Én nem ilyen vagyok. Ez nem én vagyok. Hallgatok egy buta lány, buta ötleteire a jövőmmel kapcsolatban?! Mi történt velem?! Azt hiszem ezt hívják kétségbeesésnek.
De vajon lehetek én annyira kétségbeesve, hogy komolyan Potter egyik legjobb barátjára hallgotok, aki muglik között nőtt fel, egy igazi sárvérű... Azt hiszem megbetegedtem. Lehet el kellene mennem a gyengélkedőre. De akkor most azonnal. És Madam Pomfreynak bent kellene tartania egészestére, vagy még jobb egész hétre. És akkor teljeskivizsgálást kérek.
Jajj ne!Már a másodikon... már a harmadikon... már a negyedik emeleten vagyok... már az ötödiken... a hatodikon... és a máris a hetediken vagyok. Felértem.
Oké Draco, itt még nincs késő visszafordulni. Komolyan. Állj meg és fordulj vissza. Vegyél egy jó meleg fürdőt rengeteg habbal, és feküdj le utána aludni és felejtsd el az egészet. Még azt is, hogy majdnem megtetted. De a lábam nem engedelmeskedett az agyamnak és az észérveimnek. Egyszerűen hagytam, hogy megtörténjen...
Beléptem a Szükség Szobájába.Pedig nem is gondoltam semmire mégis megjelent nekem az ajtó.
De Ő már ott várt rám. Láttam rajta, hogy mérges a késésemért, mert hát valljuk be egy párszor megálltam útközben. De hát csak azért tettem, mert muszáj volt...
És most... Merlinre! Miket fogok én itt művelni... és pont ezzel a lánnyal.

Draco and Hermione

Rettegve készültem a ma esti első találkozásunkra, miközben arra gondoltam, hogy más lányok -mint Lavender és Parvati- inkább randevúzni szöknek ki az éjszaka közepén, nem pedig azért, hogy egy aranyvérű mardekárosnak mutassák meg, hogy működik néhány mugli dolog. Azt már eldöntöttem, hogy nagyjából miket fogok neki megemlíteni, de továbbra sem tudtam igazán, hogy mihez kezdjek ezzel a kialakult helyzettel. Elvégre ha Malfoy valamilyen csoda folytán még el is fogadja a lehetőséget, hogy az "én" világomban éljen, az azt fogja jelenteni számára, hogy kiszolgáltatott lesz felém. A kérdés csak az hogy ezt ő képes lesz-e elviselni és hogy én képesek leszek-e ezt a felelősséget vállalni? Elvégre akárki akármit mond, ő még is csak egy Malfoy.
Hosszú sóhajtás kíséretében lopóztam ki a házunk portréján a dáma rosszalló pillantásától kísérve. Kezemben egy halom könyvvel így aki lát az hitette hogy pusztán tanulni megyek. Harryéknek is elejtettem napközben, hogy ma sokáig fogok tanulni, mert egy kicsit lemaradtam.
Hála istennek úgy érkeztem a szükség szobája elé hogy senki sem látott meg. A fejemben már elképzeltem a szobát, és a benne lévő tárgyakat, majd erős koncentrálás után meg is jelent az ajtó én pedig beléptem rajta. Két kellemes piros színű babzsák fotel, közötte egy nagy mahagóni barna asztallal foglalta el a szoba központi részét míg hátrébb különböző szekrényeken minden féle mugli dolgok voltak. A könyveimet az egyik ilyen polcra tettem, majd az asztalra pakoltam néhány dolgot; vezetékes telefon, kenyér pirító, egy számítógép, és az asztal mellé bűvöltem a pálcám segítségével egy mosógépet is. Úgy véltem kezdetnek ennyi éppen elég lesz. Kicsit jobban szemügyre véve a dolgokat, arra is rájöttem, hogy a szoba valószínűleg minden mugli dolgot megjelenített számomra, amelyet valaha is idehoztak a diákok.
- Kicsit korábban is jöhettél volna. - jegyeztem meg morcosan minden bevezetés nélkül, amikor kinyílt az ajtó. Tudtam hogy ő az... egyszerűen tudtam, hiszen senki más nem tudott volna ide bejönni. Ahogy azzal is tisztában voltam, hogy ez neki legalább olyan nehéz mint nekem.
- Sajnálom, szia. Ülj le és kezdjük is el. - mondtam végül felé fordulva, de ahogy megláttam, rögtön úgy gondoltam, hogy legalább annyira kétségbe van esve mint én. Ha nem jobban.

Hermione & Draco

Félve néztem körbe, hogy mégis milyen próbákat kell majd kiállnom, vagy hogy milyen furcsaságokat akar majd belém tukmálni. Egyszerűen csak furcsáltam a különös dolgok körülöttünk. Az egész szoba tele volt érdekesebbnél érdekesebb cuccokkal. Némelyiknél még szinte késztetést is éreztem, hogy hozzányúljak vagy felvegyem és megnézegessem, de szerencsémre van még bennem elég tartás, minthogy úgy viselkedjek, mint egy kisgyerek, aki először szabadul be akár a Mézesfalásba, akár a Három Seprűbe. Így hát próbáltam leplezni érdeklődésemet.
- Szia. Oké, de mégis mivel?- kérdeztem értetlenül. Egyszerűen nem értettem, hogy mivel is akar ő kezdeni? Most tényleg hozzá kell érnem minden tárgyhoz? Az még mondjuk oké, de hogy használjam is őket? Bekapcsolni meg ilyenek? Egyáltalán van az ilyeneknek nevük vagy jelzésük vagy ilyesmik? Lehet nekem is lexikonokkal kellett volna készülnöm, mert elnézve a polcokon levő könyveket Grangerben most sem lehet csalódni. Főleg ha elnézem, hogy ezt a termet hogyan is rendezte be. Fúj!
Átlépve magamon, elindultam az egyik szék felé és leültem arra.

Draco és a mosógép xD

Oké nincs semmi baj Hermione, természetes hogy ideges vagy, elvégre ha normálisan zajlana az életed akkor sosem lennél késő este kettesben Malfoyjal a szükség szobájában. Vajon hol siklottunk félre ennyire? Már tudom, a minisztérium miatt...
- Oké kezdetnek válassz egy tárgyat a szobából. - mondtam végül elgondolkodva, hogy talán jobb lesz ha még sem azokkal a gépekkel kezdjük amelyeket kipakoltam az asztalra. Kíváncsi vagyok vajon milyen formák, színek, esetleg gépek keltik fel az érdeklődését. Elvégre mindenkinek könnyebb úgy megtudni valamit bizonyos dolgokról, ha érdekli őt a téma. Teátrálisan körbe mutattam a kezemmel az egész szobában jelezve, hogy azzal kezdi amelyikkel csak szeretné, a lényeg az hogy nem kényszerítem rá az akaratomat, ő dönthet szabadon.
- Amit tudnod kell hogy az én világomban nincs varázslat. Minden árammal működik, csak és kizárólag úgy, ha bedugjuk őket a konnektorba. Legalább is az elektromos gépek és a vezetékes telefonok. - kezdtem rövid magyarázatba. Egyenlőre nem akartam rátérni a mobiltelefonra, vagy a laptopra, mert féltem, hogy amint bővebben belekezdek fogja magát és megátkoz... vagy meglép. Bár reméltem annyira azért nem lesz vészes a dolog. Bár emlékszem hogy mennyi mindent meg kellett tanulnom, mielőtt még a Roxfortba jöttem volna. Számtalan könyvet elolvastam a varázs világ társadalmáról és működéséről, félve attól hogy nem fogom megérteni amivel szembekerülök.
- Az újságok lapjai pedig nem elevenednek meg, a képeken sem mozognak az emberek. A mi fényképeink... hm a legjobb szó rá a megfagyasztott pillanatok. - mondtam kis mosollyal az arcomon, ahogy eszembe jutott az otthoni kandallónk tetején álló számtalan fénykép.

Hermione & Draco

Hogy én válasszak tárgyat? Azt se tudom, hogy melyiknek mi a neve. Lehet, hogy ez neki vicces, de nekem egyáltalán nem az. Majd felállok és elkezdem körbe nézni a termet valami tényleg érdekes dolog iránt, ami mondjuk tényleg érdekes és nem találom annyira bonyolultnak így első látásra. Amint megláttam rögtön ki is választottam.
- Ez lesz az. De mi ez? - kérdeztem komolynak szánt hangon. Bár eléggé tetszett ez a válassz valamit és én megmondom, hogy mi ez dolog. Ha tényleg körül akarom írni ezt itt mellettem, akkor igazából annyit tudok elmondani, hogy egy nagy doboz szerű izé, aminek a közepébe egy hatalmas lyukat vágtak. Érdekes!
- Mit hadoválsz te itt össze-vissza? Egyáltalán mi a csoda az a konnektor? - kérdeztem és szerintem az arcomon teljesen látszódott az értetlenségnek minden jele. És ezt most az egyszer nem is akartam véka alá vetni. Hirtelen már azt sem tudtam, hogy megéri-e ezt az egészet folytatni vagy inkább elkezdeni. Mert vajuk e eddig semmit sem csináltunk azon kívül, hogy rámutattam egy óriási fémdobozra.
- Oké, ezzel még együtt tudok élni. -mondtam vállat vonva. Amúgy is, kinek a képét akarnám kirakni? A családomét? Akik elhagynak egy idióta minisztériumi rendelet miatt? Na persze!

Draco & Hermione

Oké, azt hittem hogy jobban fog majd működni a dolog, hogy ha Draco önállóan próbál meg eligazodni a mugli szerkezetek között, de úgy tűnik ez elsőre talán sokkal bonyolultabb lesz, mint ahogy azt gondoltam. Figyeltem, ahogyan a polcok között sétál és egy-egy tárgyon jobban elidőzik a tekintete, és magam is meglepődtem, amikor őszinte kíváncsiságot fedeztem fel az arcán.
- Ő egy mosógép. Ezzel szoktuk mosni a ruhákat, természetesen külön a feketét, a fehéreket és minden  más színt. Ahhoz hogy működésbe lépjen több gombot is be kell rajta kapcsolni, amelyek a víz hőmérsékletét és a mosás menetét szabályozzák. - kezdtem bele röviden, és ahogy haladtam előre arra gondoltam, hogy talán nekem kellett volna választanom helyette, valamit, ami egy kicsit könnyebb. Nem mintha ebből a helyzetből bármi is könnyű lenne, de azért legalább nem pont a legbonyolultabbal kellett volna kezdenem.
- A lényege az egésznek hogy a konnektorból jön az áram, és az áram működteti a mosógépet. Az áram nálunk olyan, mint itt a varázslat maga. Ez itt az ajtaja ezen keresztül kerülnek a belsejébe a ruhák, és figyelhető a mosás menete. Van kérdésed? - magyaráztam miközben rápillantva felálltam és odaléptem a mosógép mellé. Sóhajtva vettem tudomásul hogy nem lesz annyira egyszerű ez az egész, mint ahogy azt szerettem volna,főleg mivel hiába is kérném meg Malfoyt, hogy nézzen utána annak amiről itt beszéltünk, valószínűleg nem lenne hajlandó rá. Ahogy biztos vagyok benne, hogy arra sem, hogy beüljön egy mugli ismeret órára.
- Ezt örömmel hallom. - pillantottam rá komoly arccal elvégre, ha a dolgok ilyen ütemben haladnak tovább az sem elképzelhető hogy minél előbb megtanul együtt élni ezekkel a tényekkel, annál könnyebben fogja majd elfogadni azt, hogy mindent maga mögött kell hagynia, amikor elérkezik a megfelelő idő. A minisztérium nem fog éveket várni egy rendelet betartására.

Hermione & Draco ~ a mosógépek...

Azt hiszem valami sokkal egyszerűbb mugli féle tárggyal is elkezdhettem volna ezt az egész válogatós dolgot. Annyi egyszerűbb dolog van a szobában és nekem pont a legbonyolultabbat kell megtalálnom. Csak gratulálhatok magamnak! Nem gondoltam volna, hogy ez az egy "kis" tárgy ennyi mindenre képes egyszerre. Meg mi az hogy minden színt külön kell válogatni?
- Én? Válogassam a ruhákat? Színek szerint? Mi vagyok én házimanó? -kérdeztem értetlenül. Ez a "mosógép" vagy minek nevezte ezt a gépezetet eléggé bonyolult. Valahogy nem tudom elképzelni magam, ahogy munkából hazafelé jövet egyszerűen csak bepakolom a ruháimat ebbe a dobozba, persze kiválogatva színek szerint és majd még a bekapcsolásán töröm a fejem. Ez nem tűnik túlságosan reális jövő képnek.
- Ha az áram olyan a mugliknak, mint nekünk a varázslat, akkor ez a gépezet miért nem tudja egyrészt kiválogatni színek szerint a ruháimat és kiválasztani a megfelelő gombokat magának? -kérdeztem most már teljesen belezavarodva mindenben. Teljesen kész vagyok. Eddig nem is magyarázott semmit az áramról. Mi a fene az? Varázslat persze nem lehet, mert a muglik attól muglik, hogy olyanok amilyenek. Szóval, hogy varázstalanok és elég buták, ami azt illeti, hiszen nem venni észre azt amiben élnek elég alacsony intelligencia szintre vall. Talán még Weasleyék alatt állnak, ami valljuk be, hogy igen meglepő és nem csak számomra.
- Van még ennél "furcsább" dolog is amit tudnom kellene így előzetesen? - kérdeztem a furát nagyon kihangsúlyozva, ezzel is érthetővé számára, hogy a képek mozgása engem nem nagyon érdekel, na és persze azt is, hogy lehetőleg ilyen kis problémákkal álljon elő nekem így hirtelen és ne valami olyan nagy méretűvel, mint egy mosógép.

Draco & Hermione - Az első zökkenések

Oké azt hiszem az hogy választani hagytam talán mégsem volt olyan remek ötlet, mint ahogy azt először gondoltam. Úgy tűnik Malfoy számára a szabadság csak leheletnyi örömet okoz, de semmiféle kedvet a tanulás iránt, nekem pedig nem okoz egyebet mint még több fejtörést és fejfájást a későbbiekben.
- Ez a mosás lényege, hogy külön mosod a ruháidat, akkor a fehérek nem lesznek színesek, ha az egyik anyag engedné a színét, ami nem olyan ritka dolog. - néztem rá rosszallóan elvégre akár aranyvérű akár nem, annyira még neki is képesnek kell lennie, hogy szétválogassa a ruháit. Az istenért hiszem az egész nem tart tovább 10 percnél, talán még annyi sem csak ha hozzávesszük a gép beindítását is, de azt legfeljebb csak akkor tudom meg, ha elviszem hozzánk vagy valahova és megmutatom neki. Ettől a gondolattól valahogy már önmagában kirázott a hideg.
- Figyelj az áram nem csinál magától semmit. Azért vannak a gombok hogy megnyomd őket és akkor az áram amit a mosógépbe vezetsz, megindítja a mosást. Fogd fel úgy, mintha mindent két személy csinálna, nem pedig csak egy. Ennél jobban nem tudom elmagyarázni, az lenne a legjobb ha a saját szemeddel látnád a dolgokat. - próbáltam meg kicsit jobban elmagyarázni a dolgokat, majd mélyet sóhajtottam. A következő Roxmortsi kirándulás még messze volt, arról nem is beszélve, hogy legközelebb csak a karácsonyi szünetben hagyhatjuk el az iskolát. Azt pedig kizártnak tartottam, hogy ahelyett hogy Mrs. Weasleyéknél karácsonyozzak az időmet a mugli London utcáin töltsem Malfoyjal, hogy ismerkedhessen azzal a világgal amelyet eddig merően elutasított.
- Haladjunk sorban. Válassz még valamit. - néztem rá továbbra is úgy határozva, hogy könnyebb mintha rá erőltetném az akaratomat. Mert tudtam, hogy abból csak veszekedés lenne, amit szerettem volna elkerülni. Egek ura, mikor történt az hogy én nem akarok veszekedni Malfoyjal?!

Hermione & Draco ~ a telefon

Még mindig furcsáltam ezt a mosás témát és nem igazán akartam megérteni. Nem tudom, hogy ebben mi neki az annyira egyszerű. Ebben semmi könnyű dolog nincs. Oké, rendben a ruha válogatás. De ahogy mondta, anyagtól is függ. Akkor a színeken belül azt is ki kell majd válogatnom, hogy milyen anyagúak a ruháim? mert az akkor biztosan tovább fog eltartani, mint az ő 10 perce.
- Nekem most anyagonként is válogatnom kell? - kérdeztem szinte fehérre vált arccal, ami eléggé érdekesnek tűnhetett, mert az arcom alapból eléggé fehéres színű.
Saját szememmel lássam a dolgot? Hát nem is tudom, hogy apám vagy anyám mennyire örülne annak, hogy haza állítok egy ilyen fémdobozzal és közlöm velük, hogy most hagyjanak békén egy ideig, mert most tanulom, hogy hogyan legyek mugli miután eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó elvenni Grangert, aki pedig Merlinnek hála nem is akarja, hogy elvegyem. És persze, ha nem lenne kerek nekik a történet majd még azt a tényt is közlöm velük, hogy mivel megszegem ezt az idióta bohócoknak való rendeletet a minisztérium el fogja venni a varázserőmet és a muglik közé fog száműzni. Hát ezért kell nekem a mosást a gyakorolni. Azt hiszem még aznap kitagadnának. Tényleg mekkora élvezet lenne...
- Mivel mind a ketten tisztában vagyunk azzal, hogy én nem vihetem haza ezt a szerkezetet, hogy lássam a "dolgokat" így aztán rád marad a feladat, hogy megmutasd nekem, hogyan is működik. - közöltem vele, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy majd ő megtanít engem mosni.
Majd megint elkezdtem sétálgatni a sorok között újabb tárgyat keresni, persze most mindent jobban szemügyre véve, hiszen Merlin óvjon az ennyire bonyolult dolgoktól, mint egy mosógép. És akkor megakadt a szemem egy kis szerkezeten. Egy jó hosszú gumiszerű valami lógott ki az egyik végétől a másikig. Igazán úgy nézett ki, mint egy csigalépcső. Nem volt olyan nagy és nem is volt olyan nehéz, mint amilyenre számítottam. Tele volt számokkal az egyik oldala, a másikon pedig egy kifli formájú valami pihent.
- Na és ez mi? És persze mire való? -kérdeztem, mert na erről a tárgyról tényleg fogalmam sem volt. Csak álltam mellette és nézegettem, hogy mi az.

Úgy álltam ott mint aki leforráztak, amikor Malfoy kijelentette halálra vált arccal, hogy akkor most anyag szerint is szét kell-e válogatni a ruháit. Azt sem tudtam hirtelen hogyan magyarázhatnám el neki hogy igen, mert vannak olyan anyagok, amelyeknek a mosógépben való mosás árt, például összemennek, vagy meggyűrődnek és csak a vasaló segíthet rajtuk. Egek... biztos hogy azt sem tudja mi az a vasaló, nem hogy hogyan használja.
- Egyenlőre maradjuk azoknál a ruháknál amik a mosógépbe valók. - válaszoltam végül gyorsan még mielőtt mindketten ennél is jobban kétségbeesünk. Az pedig ha hagyom elharapóznia  helyzetet, senkin sem fog segíteni főleg nem rajtam.
- Ezt majd később megbeszéljük. - hárítottam el a dolgot ennyivel, mert nem jelenleg nem tudtam hogyan közölhetném vele finoman, hogy ez csak úgy valósítható meg, ha velem jön a mugli Londonba... az otthonomba! Nem egyenlőre erről eszem ágában sem volt beszélni vele, elvégre még csak azt sem tudtam, hogy képes lennék-e rá. Az hogy a minisztérium Malfoy mellé jelölt ki sok olyan dolgot felvet, amelyre eddig még sosem gondoltam korábban. Nem ő az egyetlen akinek szoknia kellene ezt az egész helyzetet, de ebbe úgy látszik nem igazán gondol bele. Mindenesetre nem most volt itt az ideje annak, hogy számba vegyem az életemben várhatóan beálló változásokat. Inkább türelmesen megvártam, amíg Malfoy felemel egy régi vezetékes telefont.
- Az egy vezetékes telefon Malfoy. Arra szolgál hogy az emberek nagy távolságról is beszélgethessenek egymással. És az is árammal működik. - léptem mellé egy mély sóhajtás kíséretében, mert az volt az érzésem, hogy ő sincs elragadtatva a ténytől hogy a szerkezet amit választott ismét a "titokzatos" árammal működik.
- Látod a számokat a tárcsázón? Mindenkinek van egy 7 számjegyű saját száma. Ezt nevezzük telefonszámnak. Az enyém mondjuk csupa 2esből áll, tehát ha 7szer beütöd a kettes számot, akkor képes vagy velem beszélni a kagyló segítségével. - vázoltam fel neki röviden a telefonálás menetét majd felemeltem a kagylót és a fülemhez illesztettem, hogy lássa hogyan is kell pontosan tartani.

Na ne. Most már tényleg álljunk le ezzel a mosógépes dumával. Mi az, hogy vannak olyan ruhák, amiket nem mosógéppel kell kimosni? Akkor meg ugyan mivel? Nagyon remélem, hogy nem arra akart ezzel utalni, hogy majd én, pont én fogok neki itt görnyedni egy halom koszos ruha fölött és majd kézzel kimosni őket. Na nem! Azt már tényleg nem! Erre senki nem lehet képes. Akkor meg mire használják az emberek a házimanókat, ha nekik kell kézzel kimosni a ruháikat? Na azt hiszem most lett káosz a fejemben.
- Miért? Hányféle ruhát hordunk? - kérdeztem komolyan. - És ami most mondjuk rajtam van, azt hogyan kell kimosni?
Ha már leragadtunk ennél az átkozott gépnél, akkor már magyarázza is meg, hogy melyik ruhámat hogyan kell kimosni. Ez lenne a természetes. Ha már tanítani akar engem, akkor legalább minden kérdésemre válaszoljon.
- Mikor később? És hol akarsz mosni? -kérdeztem gyorsan. Merlinre! Még eszembe se jutott egyáltalán megkérdezni, hogy egyáltalán hol akar ez engem megtanítani a mosás "művészetére". Ez az egy gondolat még nem igazán repült át az agyamon, hogy ez hogyan is fog kinézni. Nagyon remélem, hogy nem azt fogja mondani, amire én gondolok. Ugye nem akar elcipelni a mugli szüleihez? És ott is mindenféle ilyen izéket tenne elém és figyelne, hogy mikor mihez nyúlok hozzá. Az eléggé különös lenne, hogy én egy mugli házban sétálgatok, ami nem is akármilyen mugli ház, hiszen ott Granger lakik a szüleivel és akkor majd hárman fognak figyelni és furcsaságokkal tömni az agyam. Tévedtem. Nem akkor fogok kiakadni, ha ezt így közli velem, hanem én már most magától a gondolattól is kiakadtam. Nekem végem!
- Te-le-fon. Milyen hülye egy név. És ők miért nem használnak baglyokat? Azok mindenhova eltalálnak csak meg kell nekik mondani, hogy hova menjenek. ennyi az egész. Ez nem annyira bonyolult, mint ez a telenof. - mondtam neki a legnagyobb természetességgel.  De mikor ránéztem hirtelen már nem is hatott annyira természetesnek csak a mi világunkban.
- A Roxforton belül is lehet használni ezt a telefont? - kérdeztem kíváncsian. Nem tudom, hogy Dumbledore az ilyen mugli dolgoktól is levédte-e az iskolát. vagy ettől le lehet védeni? Vagy mit lehet csinálni az ilyennel? Még nem láttam egy roxfortos diákot sem, aki ilyen telefonokkal rohangált volna az iskola folyosóján. Bár lehet, hogy csak előlem rejtegették.
- Szóval azért van kifli alakja, hogy ott legyen a szádnál meg a fülednél egyszerre? Hm, ez logikus. - mondtam, majd beütöttem hétszer a kettes számot, ahogy Granger mondta és vártam.

Oké eddig csak azt hittem, hogy majd lesznek akadályok és egy kicsit lassan fogunk majd haladni. Az viszont soha eszembe sem jutott, hogy Malfoy olyan egyszerű kérdésekkel fog bombázni amelyekre bár tudom a választ neki valószínűleg minden teljesen újdonság lesz. Úgy és tökéletes ismeretlen is egyben. Hirtelen nagyon vonzónak találtam a lehetőséget hogy leüljek de féltem, hogy félre értené a helyzetet és csak kiakadna ahelyett hogy hasznosan töltenénk el a hátralévő időnket, elvégre holnap korán már óráim lesznek.
- A ruháink több féle anyagokból állnak össze, mint a poliészter vagy a selyem, a kötött, illetve a pamut. - kezdtem magyarázni a különböző anyagokat és már éppen rátértem volna hogy a pamut illetve a selyem ruhákat érdemes kímélő mosással mosni vagy esetleg ha igen kényes esésű anyagról van szó, akkor ajánlott tisztítóba vinni, de amikor megláttam az arcát azonnal elhallgattam. - De ezekkel egyenlőre ne foglalkozzunk. - próbáltam végül annyiban hagyni a dolgot, mert nem az volt a célom, hogy teljes mértékben elidegenítsem a témától és elpuskázzam az egyetlen lehetőségemet a szabad életre. Nem ezt semmiképpen sem engedhettem meg magamnak elvégre akkor azonnal oltárhoz is sétálhatnék vele.
- Állj Malfoy itt és ne tovább! Ki nem mond mert még én sem készültem fel rá. - néztem rá ezúttal már dühösen mert volt egy olyan rossz érzésem, hogy neki is pontosan azok a gondolatok szaladtak át az elméjén amelyek nekem. Elvégre az egyetlen hely ahol biztonságosan elintézhettük volna a muglivá válás gyakorlatát az az otthonom. A szüleim biztos hogy nem verték volna nagy dobra ha meghívok magamhoz egy barátot és megmutatom neki mi hogy működik. Nyilvános helyen mint például egy mosodában Malfoyt mosni tanítani? Nem ez egyenlő lenne egy remekül kivitelezett katasztrófával amelyet még számtalan exmemoriam sem lenne képes helyre hozni.
- A neve Te-le-fon. - szótagoltam neki újra, hogy megtanulja a helyes kiejtését a szónak. Majd már éppen válaszoltam volna a a kérdésére, hogy nem, hiszen itt nincs áram, ő azonban közbeszólt valami olyat amiből azt szűrtem le hogy talán jobban megértette mint a mosógép használatát. Egészen addig tartott ez az illúzióm, amíg el nem kezdett tárcsázni és türelmesen várni.
- Nincs áramba dugva, így hiába ütöd be a számot, nem fog működni. Az iskolában nincs áram, mindent csak elméleti síkon tudok neked elmagyarázni. - vettem ki a kezéből a "kifli" alakú tárgyat, majd visszatettem a helyére, demonstrálva hogy így kell lerakni egy telefont. Nem mintha ő ezt tudta volna, de már borzasztóan fáradt voltam és egy kicsit nyűgös is.

Merlin szakállára! Mit gondol ez a lány mi vagyok én, egy egész lexikon? Nem tudok én ilyen sok különféle dolgot egyszerre megjegyezni! Igazán lassíthatna a tempóján, hiszen tisztában van azzal, hogy én nem értek ezekhez, amikről ő beszél.  Bár igaz, hogy az anyagok közül némelyiknek már hallottam a nevét, hiszen az öltözködésünk ezen része megegyezik a muglikéval. Az ő ruháik is olyan anyagból készülnek, mint a mieink. Ezzel mindenki tisztában van, de még soha nem hallottam eddig egy varázsló családot sem arról beszélni, hogy igenis vannak közös, megegező dolgaink a muglikkal.
- Jobb is. - mondtam. Nem is értem ő hogyan tud ennyi mindent ennyire pontosan megjegyezni.
Mi az, hogy nem készült fel rá? Mert én pont úgy nézek ki, mint aki teljesen higgadtan fog besétálni London egyik mugli házába, ami történetesen Hermione Granger otthona és a szülei, akik Harry Potter oldalán állnak, azaz a mi családunk, társadalmunk ellenségei. És még ő kezd el nekem itt hisztizni. Végig gondolta már egyáltalán, hogy én mit érezhetek ezzel kapcsolatban? Nem. Hát persze, hogy nem. Ő csak arra tud gondol, hogy neki milyen érzés, hogy egy "magamfajta" belép az ő kis otthonába. Hát nagyon kedves mit ne mondjak.
- Nincs hangulatom a hisztidhez. Fogadd el azt, amivel eddig is tisztában voltál, csak nem akartad kimondani. Úgy csinálsz, mintha nekem olyan fene nagy élvezet lenne nálad dekkolni és ilyen hülyeségekkel foglalkozni, mint egy feleton. - mondtam neki megbántottan, persze elfordultam és próbáltam indulataimat és érzéseimet leplezni. De van egy olyan érzésem, hogy ez nem egészen sikerült.
Nagyszerű! Szóval ezentúl már csak az elméleti oktatás játszik nálam szerepet. ha ez a Szükség szobája, akkor igazán megjelenhetne egy konektor vagy mi a csoda. Hiszen csak kérni kell, de amióta itt vagyok olyan érzésem van, hogy ez a szoba a kívánságaimnak az ellentété sugározza és inkább Grangerre hallgat.
- Akkor most megint választanom kell? - kérdeztem egy kicsit kiakadva. - Nem lehetne, hogy akkor már térjünk vissza arra a mosásra? Nekem eddig az tetszett a legjobban.
És most nem is hazudtam. Eddig ami tényleg lenyűgözött ebben a szobában az max az a mosógép volt. Így egy kicsit később, hogy rájöttem néhány dologra, nem is lesz az olyan nehéz. Sőt, gyerekjáték az egész.
- De ha akarod, akkor most válassz te! - mondtam egy kis udvariasságot erőltetve magamra, hiszen ha már együtt kell dolgoznunk a jövőnkért, akkor egy kis kedvesség nem árt. Remélem.

A Malfoy Hiszti

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb a mára tartogatott össze energiám és akaraterőm elfogy és Malfoy majd kihoz a sodromból. Ennek ellenére igyekeztem ezt a pillanatot minél jobban elodázni, mert minél többet ért meg, és mutatok meg neki talán annál könnyebben leszek képes kezelni a következő alkalommal.
- Még sosem voltál egy mugli ismeret órán sem. - jegyeztem meg egészen halkan inkább magamnak szánva ezt a burkolt kérdést, amelyre nem is vártam választ, mert teljesen egyértelmű volt. Sóhajtva vezettem végig pillantásomat a szobát beborító különböző mugli tárgyakon, amelyeket egykor bizonyára diákok rejtettek el. Persze arról fogalmam sem volt hogy valaki ugyan minek hozott volna a Roxfortba magával egy mosógépet. Ez a kérdés pedig felvetette bennem azt, hogy ha nem egy diák akkor vajon ki miatta és mi végett kerülhetett ide. Kirázott a hideg a gondolatra, hogy valaki esetleg tudhatott valamit arról amire Dracóval készültünk. Állj! Még is mióta Dracózom akár csak gondolatban is?!
- Az egy Telefon, és most mondtam el utoljára. Nekem sem egy élmény főleg mert ha a szüleid erről tudomást szereznek akkor az enyémek semmi jóra nem számíthatnak. Nagyon sokat teszek kockára. - néztem rá komolyan de egyáltalán nem emeltem fel a hangomat. Úgy éreztem, hogy merően fáradt lennék most még egy kiabáláshoz is, ami már régen rossz volt, mert ez azt jelentette, hogy viszonylag sebezhető leszek és engedékeny. Mérgesen fújtam egyet, amikor ismét a mosással jött ez viszont azt jelentette, hogy legalább volt valami értelme a mai estének mert ez megragadta a figyelmét. Ez pedig Malfoynál már véleményem szerint igen nagy szó.
- Jövőhéten visszatérünk rá... akkor lesz a Roxmortsi hétvége. Addig kitalálom hogyan oldhatnánk meg a dolgot. - mondtam végül lezárva a mosás témát ennyivel holott tudtam, ezzel csak magamnak okoztam fejtörést a hét hátralévő részére méghozzá nem is keveset, de csak meg fogom majd oldani valahogy. Elvégre Bolyhoskán is sikerült keresztüljutnunk, tehát akkor ez is menni fog. Meglepett a dolog hogy ezúttal rám hagyja a választás lehetőségét, és először azt sem tudtam, hogy mit is kellene a kezébe adnom. Ennek fényében felálltam a székből és elgondolkodó arccal kezdtem tanulmányozni a polcok tartalmát. Végül megállapodtam az egyik előtt s levettem egy kis fém színű téglalap alakú tárgyat és a kezébe adtam, miután ellenőriztem, hogy van-e benne elem. Meglepetésemre, amikor bekapcsoltam működött, amely mosolyt csalt az arcomra.
- Tessék, szerinted ez micsoda? - tettem fel a kérdést kicsit jobb kedvűen kezébe adva a tárgyat, amely egy fényképező volt.

Hát persze, egy ember sem csodálkozna, sőt még a professzor sem nézne rám nagy kiugró békaszemekkel, ha én beülnék egy mugli ismeret órára. Azt hiszem az volna az utolsó napom, amit még életben töltenék, hiszen erről apám rögtön az elsők között értesülne. Még hogy egy Malfoy, mugli ismeret órán? Ez biztosan nem igaz! - mondaná ő, de persze mindenki tudja, hogy azonnal a roxforti birtokra hoppanálna, felkeresné az igazgatót, hogy mégis hogy engedhette ezt meg, majd engem tenne el láb alól az egész iskola szeme láttára. Vagy csak a mardekárosok előtt, hogy példát statuáljon, hogy aki ellenszegül családjának ilyen életre, akarom mondani ilyen megszégyenítésre és halálra számítson. Milyen szép kis délelőtt lenne belőle...
- Merlinnek legyen hála! - mondtam szememet forgatva.
Mi az, hogy ő sokat tesz kockára? Hát ez már tényleg nevetséges. Rám sosem gondol. Eddig is tudtam, de csak most ér azaz igazi felismerés, hogy ez a lány mennyire egoista. Sőt, még annál is jobban. És honnan veszi ezt az egész elvetemült idióta ötletét, hogy az én szüleim majd megtudják. és ha igen akkor mi van? mitől fél, hogy levadásszák őket és addig kínozzák, amíg bele nem őrülnek? És ugyan honnan is tudnák meg hogy hol laknak?
- Ó már rájöttem. Szóval te még mindig nem bízol bennem. -mondtam minden kedvesség nélkül, szinte vádlóan és sértődötten. Nem hiszem el, hogy azok után, hogy ÉN képes voltam elfogadni az ő ajánlatát, hogy ő majd megtanít engem a muglik között élni, hogy ne kelljen együtt élnünk. Hát ez fenomenális ötlet mit ne mondjak, de jobb híján ez is több, mint a semmi.
Szóval én elfogadtam minden hülye ötletét, sőt még meg is teszem amit mond, szinte a játék babája is lehetnék és még ő tekint engem fenyegetésnek. Hát kész rejtély ez a lány. Ember legyen a talpán aki valaha is elakarja majd venni őt, mert egyet mondhatok, az a balek nem én leszek! Ezt itt és most megfogadom!
- Ez... hát egy kis fém micsoda. Kicsit hasonlít arra, amit az a kis griffendéles törpe cipel magával és kattogtassa amerre csak Potter megy. Nem olyan? - néztem rá, hogy hátha most valami értelmeset is mondtam, amit képes feldolgozni az agya.
- Emlékszem akkor is ott volt mikor Weasley csigákat hányt másodikban miután engem akart megátkozni azzal a kis hasznavehetetlen törött pálcájával! Elég röhejes volt, nem? - mondtam neki nevetve. Hát igen, csak Weasley lehet ekkora pancser, hogy még egy rendes rontást se tud rendesen elvégezni.

Inkább nem reagáltam arra amit a mugli ismeret órával kapcsolatban mondott. Szerintem a tanárnő elég érdekesen vezette fel a témát, mert kíváncsiságból én is beültem az első egy néhány órára, és segítettem is néhány más házba járó aranyvérű diáknak, akik nem értettek meg mindent elsőre és persze egy mardekárost sem láttam ott. Aztán persze otthagytam mert nem tették kötelezővé számomra, elvégre én közöttük nőttem fel, szóval inkább a Legendás Lények gondozását választottam, mint felvehető tárgyat.
- Nem hibáztathatsz érte Malfoy... pokollá tetted az elmúlt éveimet a kezdettől fogva, bár néha nem sikerült azért kitartóan próbálkoztál. - mondtam szemébe az igazságot, annak ellenére hogy tudtam  előbb vagy utóbb túl kell lépnünk ezen, de ehhez nem csak nekem kell tennem, hanem neki is. Persze elfogadta a lehetőséget, amelyet felajánlottam neki, ennek ellenére azonban minden egyes pillanatban attól tartok mikor fog majd kiakadni és közölni hogy ő ezt bizony nem csinálja tovább, majd Malfoyhoz mérten arrogánsan távozik. Vagyis duzzogva, dühöngve és minden bizonnyal ajtócsapkodás kíséretében. És persze ha útközben belebotlik valakibe még az sincs kizárva, hogy megátkozza. Ha pedig ezt a lépést megteszi akkor valószínűleg ott folytatja az életét, ahol abbahagyta; engedelmeskedni fog a szülei akaratának, akik pedig előbb utóbb kénytelenek lesznek engedelmeskedni a minisztérium akaratnak. És akkor minden összeomlik körülöttünk.
- Igen, a rendes neve fényképező gép és elemmel működik, nem pedig árammal, ezért is van most bekapcsolva. Ezzel készülnek a képek. - magyaráztam el tömören visszatérve a biztonságos "tanár-diák" beszélgetéshez, mielőtt a téma amelyet felvetett esetlegesen elfajult volna.
- Nem akarok Ronról beszélni. - zártam le ennyivel a témát és el is fordítottam a fejemet Malfoy arcáról és háttal neki visszaültem a székre. Éreztem hogy kezdett rám törni a fejfájás ezért egy kicsit masszírozni kezdtem a halántékomat, hátha jobb lesz. Szükségtelennek éreztem szóvá tenni hogy én egyáltalán nem találtam viccesnek azt a helyzetet. Bár valószínűleg a reakciómból hamarosan rá is jön hogy miért nem ha egy kicsit megerőlteti a fejét.

Még hogy én tettem pokollá az ő életét... Na ne nevettessen. Potter, Weasley és persze az ő közreműködésével is állandóan bajba keveredtek én mindig csak kimondtam az igazat a szemükbe, amit mások nem mertek. Az igazat, amiről mindig mindenki tudott, de a társaságukba mégis mindenki elhallgatott és egy áltémát vettek elő, hogy a kis arany trio ne neszelje meg, hogy ismét róluk folyik a szó, ami a nap mind a huszonnégy órájában ment, szóval tényleg nagyon vaknak kellett lenniük, ha nem vették észre ezt az egészet ami körülöttük folyt vagy még mindig folyik állandóan, megszüntethetetlenül.
- De gondolom amég levelet nem kaptál a minisztériumtól, addig neked sem fűlött hozzá a fogad, hogy barátkozzunk egymással. - mondtam neki határozottan. De most tényleg a barátkozás szót ejtettem ki a számon? Én? Most már tényleg kezdek egyre jobban fáradni! Nekem végem. Ha már egy rendes épkézláb mondatot nem tudok úgy összerakni, hogy ne tegyek bele ilyen felesleges szavakat, akkor ott már nagyon nagy gond van.
- Granger! Fáradt vagyok! - mondtam neki nyűgösen. Most már tényleg csak aludni volt kedvem és elfelejteni minden mugli tárgyat vagy eszközöket, amik ezekhez az órákhoz kellettek.
Majd mikor a kezembe vehettem azt a fényképezőgép micsodát, szinte mintha elfújták volna a fáradtságomat. Legalább is egy percig így hittem.
- Ezek a nem mozgó képek, igaz? -kérdeztem a kezemben fogatva a kis eszközt. Nem is volt annyira különös jelenség ez a tárgy. Olyan megszokhatónak tűnt így rögtön ránézésre. semmi szokatlan dolog, amég nem meg nem történt az a váratlan fordulat, hogy megnyomtam rajta azt a nagy kerek gombot a tetején és egy hatalmas fehér villanás egyenesen a szemembe. Azonnal leejtettem a kezemből és a szememhez nyúltam, hogy ellenőrizzem hogy mind a kettő a helyén van-e még, úgy ahogy lennie kell. Szerencsémre semmi bajom nem lett, de hogy egy jó ideig még színes kis köröket láttam magam előtt az biztos.
- Mit tett már megint azaz idióta? - kérdeztem együtt érzően.

Egy kicsit közelebb... Talán?!

Hát igen, úgy tűnik Ginnynek még is csak igaza volt és most kezdi megbosszulni magát az a számtalan éjszaka amelyet az utóbbi időben éberen töltöttem a minisztériumi levél és a tananyagok miatt, hogy mindig egy kicsit előrébb legyek mint a többiek. Hamarosan elhagyjuk majd a Roxfortot és én szeretnék a lehető legjobb eredményekkel továbbtanulni hogy orvos lehessek a Szent Mungóban. Anya mindig is azt mondta, hogy annyi érzelem van bennem, hogy bizonyosan jó ápoló és orvos válik majd belőlem. Akkor persze még gyerek voltam és ők azt hitték majd én is fogorvos leszek.
- Nem tudtam mit várhatok tőled. Az egyik percben ilyen vagy a másik pedig a szöges ellentéte... Malfoy bárki másnál tudom mire számítsak, de veled... nálad sosem. - próbáltam szavakba önteni az igazságot, mert tényleg így volt. Mindig csak azt tudtam, hogy a helyzethez mérhető legnagyobb görénységet várhatjuk tőle, amely lényegében igaz is volt, de végül sosem úgy tette ahogy azt vártam volna. Egyszerűen nem tudtam, hogy mihez kellene kezdenem vele... emlékszem amikor megláttam az Expresszen első osztályosként. Ő csak egy fiú volt a barátaival én meg csak egy lány aki Neville békáját kereste. Aztán egyetlen csapásra ellenségek lettünk egy visszautasított kézfogás miatt Harry részéről és mert nem varázslók gyermeke vagyok. Na erről ennyit.
- Igen ez készíti a nem mozgó képeket. Csak meg kell nyomnod a gombot a tetején, de előtte a cél felé kell irányítsd a lencsét. - bólintottam rá és inkább nem közöltem vele hogy szerinte én miért vagyok kicsit lassabb, mint amilyen általában lenni szoktam. Kikerekedett szemekkel pattantam fel, amikor láttam, hogy a szemébe vakuzott a fényképező géppel. Még csak az hiányzik hogy megvakuljon nekem, elvégre a fényképezőgép fénye ilyen közelről károsodást is okozhat a szemnek nem is keveset.
- Hé jól vagy? Látsz rendesen? - álltam elé azonnal és vettem ki a kezéből a gépet és tettem le a mellettünk lévő asztalra. Közben nagyon bíztam benne, hogy csak a szokásos csillagokat és fekete foltokat látja, semmi mást. Persze ha egyáltalán nem látna semmit akkor már egészen biztosan torka szakadtából ordítana, hogy mit műveltem vele. A következő kérdésétől azonban a vér is meghűlt az ereimben. Egyáltalán nem akartam vele Ronról beszélgetni, nemhogy elmondani neki hogy vonzódom hozzá és eddig a pillanatig reméltem, hogy az érzés kölcsönös. Arról meg aztán végképp nem akartam beszélni hogy remélem ő volt az aki megcsókolt az egyik este a könyvtárban amikor elaludtam a könyvek felett.
- Szeretnél készíteni néhány képet? - kérdeztem helyette egyszerűen.

Még hogy Ő nem tudja hogy mit várhat tőlem? Nekem is új ez az egész helyzet, nem várhatja el tőlem, hogy itt ugráljak örömömben, hogy muglik közé kényszerülök és ilyen idióta, idegesítő és nehéz tárgyakkal való együttélést kell tanulnom, csak hogy napról napra megtudjak majd élni, mert a családom ki fog tagadni még ha egy szem fiuk is vagyok. Van ez így néha...
- Azért te sem vagy egyszerű eset, már megbocsáss! - mondtam egy kicsit ingerültebben. Egyszer tárgyakat nézegetünk és ismerkedünk velük, azaz csak én ismerkedem velük, mert ő már tudja hogy mik ezek az izék és használni is tudja őket, mármint úgy látszik. Nem tudom miért, de hiszek neki. Teljesen megváltoztam pár hónap alatt. Kis srác koromban nem ilyen voltam. Sokkal nagyobb becsben tartottam a család felé irányuló kötelességtudatot mi szerint a saját jövőmben nincs beleszólásom, mert mindent a szüleim döntenek el helyettem nekem pedig mindenre csak bólogatnom kell. Részen ez most is így van, hiszen most sem én vagyok az aki eldöntheti, hogy mit fog kezdeni a jövőjével a minisztériumi levél miatt. Amit én akarok az az, hogy megtarthassam a varázserőmet, de ne keljen Grangert elvennem. És ez nem oldható meg csak ha elszökünk... együtt...
- Szóval bármit lefotózhatok ezzel a kis gépezettel? És a képek nem fognak mozogni a belsejében? És onnan hogy fognak kikerülni? Ez egy kicsit bonyolult, nem gondolod?? - kérdeztem gondolkodóba esve. Ez a kis szerkentyű dolog érdekes és nem éppen tűnik normálisnak. Muglik...
- Igen, igen jól vagyok. Nincs semmi gond! - mondtam nagyokat pislogva. Mindenhol különböző fényfoltokat láttam és semmit sem tudtam összerakni csak homályosan. Majd lassan kezdett tisztulni a kép. Már láttam a szobát, a tárgyakat és Hermione ijedt arcát.
- Ehhez nincs rendes használati utasítás? -kérdeztem mosolyogva, majd nem bírtam tovább és elröhögtem magam. - Bocsi de még sose kaptam részleges vakságot és elég különös, mint a szobában lévő cuccok nagy része, de ez különösen.
Mit tehetett az a kis görény idióta, hogy Hermionét ennyire megbántja a dolog?
- Nem akarod elmondani? -kérdeztem lazasággal leplezve az aggodalmamat.
- Persze! Miért is ne? Csak most lehetőleg kérlek te nyomd meg azt a hülye gombot! - mondtam a kezébe nyomva a fényképezőgépet.