Allison Black

Személyiség:
Tehát, a személyiségem érdekel? Rendben, akkor tedd le magad, és mesélek. Remélem, kényelmesen ülsz. Mi is, ez? Ja, igen a személyiségem. Arról kell, beszélnem. Nos, akkor kezdjük el. Arany szívem van, szeretek mindenkin segíteni, nagyon figyelmes vagyok mindenkivel, határozott jellem vagyok, aki nem fél kimondani a véleményét. Néha szeretek poénból húzni mások agyát, de sosem lépem át a határt. Szerethető személyiség vagyok, aki megismer, az ezt tapasztalhatja. Szeretem, ha kapok figyelmet, de nem viszem túlzásba. Okos, megfontolt személyiség és mindenképp jó barát vagyok. Kicsit szétszórt vagyok, és elszoktam, hagyni dolgokat, amik talán fontosak lehetnek.

Kinézet:
Huh, még ez is itt van? Mondcsak rá érsz? Igen? De, jó neked. Na, akkor lássunk neki. A hajam színe, fekete. A szemem íriszének színe, szintén barna, és szemüveget is hordok, mert rövid látó vagyok, na nem mindig, mert van olyan is, hogy kontakt lencsét hordok, de azt utálom, mert utálom és kész. Orrom, kicsi, és pisze, ajkaim pedig, csodásan teltek. Bőröm, fehér, mert nem szoktam napozni. A magasságom, kb úgy 170 cm körül lehet, a sulyom meg, kb úgy… nem tudom, pontos számot nem tudok neked megadni, érd be annyival, hogy 64kg és ez is csak kb ra saccoltam. Alakom tökéletes, és sehol sincs rajtam felesleg. Az öltözködésem, katasztrofális, és szoktam, latex ruhát is hordani.

Sosem ismertem a valódi szüleimet, nem tudok róluk semmit. Csak, én maradtam utánuk, és egy medál, amin egy kígyó egy B betűt formál, valamint egy borítékot, ami a nevemet zárta el a világ elől. Ott volt, bent míg rám nem találtak valakik, akik késöbb a nevelőim lettek. Amelia talált rám a férjével, egy halott nő karjaiban, és sírtam. Míg, Amelia magához vett, a férje bekopogott az egyik házba, hogy azonnal hívják ki a rendőrséget. A ház úra, semmit se értett az egészből, de azért megtette a dolgát. A rendőrség, órákon át helyszínelt, és a házaspárt faggatta. Utána hazavittek, hogy felneveljenek, de a rendőreinek rólam nem mondtak semmit. Otthon tudták meg a nevemet, miután kibontották a borítékot, és kivették belőle a nevemet tartalmazó papírt. Révén, hogy nekik nem lehetett gyerekük, így én lettem az akit fel nevelnek. Az okot, hogy miért nem lehet gyerekük, sosem kérdeztem meg, mert nem is érdekelt. A tizen egy év eléggé gyorsan telt el, és egyáltalán nem mondanám, hogy felhőtlenül. Nevelőim, nagyon gyakran veszekedtek, főleg mikor James részegen tántorgott haza. A veszekedések, késöbb át mentek verekedésbe, így a rendőrei már állandó látogatóink voltak. Végül, már Jamest, elvonóra küldték, de ott is csak azért maradt, mert tisztában volt vele, hogy gondja van az alkohollal. Jó pár hónapig, nem is láttuk őt. De, ez a lépés túl későn jön, és elhidegülnek egymástól és már nem tehetnek semmit. Egy nap, Amelia, és én elmentünk vásárolni, ami nagyon sokáig tartott. Késöbb, mikor már hazaértünk, Amélia a hálóba ment, ahol Jamest egy másik nővel lett rajta kapja, hogy enyeleg vele. Ameliánál, itt teltbe az a bizonyos pohár, és egy hosszas veszekedés után, adtaki férjének az útját. Majd, el is indította a válási folyamatot, mert válni akart. De, James se próbálta magát visszaédesgetni, inkább belement a válásba Az utóbbi időben, mióta James nincs velünk, nem tudtam nem észrevenni, hogy egy bagoly, folyamatosan hozza nekünk az újságot, amiben mozognak a képek, mint a neten, vagy pedig a gépemen, ha oda mentem azt a képet. De, mindegy is, mert nem ez a lényeg. Ha nem inkább az, hogy volt benne egy cikk, amit egy bizonyos Lupinnal készített interjút az újság író, vagy író nő. A nyári szünetem utolsó hónapjának egyik napján, egy bagoly érkezett, Egy értesítéssel, hogy felvettek a Roxfortba, valamint mellékelték azt is, amit be kell szerezni. Kissé, furcsálltam is a dolgot, mert nem emlékszem arra, hogy én jelentkeztem volna egy ilyen suliba. Minden esetre, a levelet meg mutattam a nevelőmnek, aki viszont nagyon boldog volt, mikor elolvasta azt. Én, nem tudtam, de Amelia viszont igen tudta, hogy honnan lehet ezeket a dolgokat beszerezni, hisz ő egy boszorkány. De, James valami izé, mugli vagy mi a bánat. Ami Amelia szerint, azt jelenti, hogy varázstalan. Amelia, a saját pénzéből veszi nekem a felszerelést, révén nekem nincs széfem ebben a mágus bank ban. Miután bevásároltunk, haza mentünk, hogy felkészülhessek az útra. Az utazás előtti estén, csak forgolódtam az ágyamban, mert nem tudtam el aludni a másnap miatt. Másnap, kialvatlanul kelek, és fáradtan. Most örülnék igazán annak, ha még tovább alhatnék. Eleve, azért sem tudtam volna tovább aludni, mert hallom nevelőmet amint, valakivel veszekszik. A másik alak hangjából ítélve, tuti nem James az, mert neki nem ilyen a hangja. Révén, hogy nem ismerem, ezért is láttam jobbnak, hogy nyugton maradjak. Miután elment, én is gyorsan lesiettem nevelőm hőz, aki eléggé zaklatott állapotban volt. A reggelizés, mint mindig most is a konyhában zajlott. A reggeli után, felmentem, hogy elkészüljek, egy táskába pakolom a holmimat, néhány mugli édesség mellé, és a pálcám is a tokjában marad, és úgy landol a táskámban. A pályaudvarra, gyorsan oda érünk, és egyből meg is találjuk, a helyet ahova mennünk kell, hisz Amelia bár régen járt a suliba, de azért még emlékezett arra, hogy hol lehet a Roxfort expresszhez. Nem ismertem ott senkit, így egy kicsit nehéz volt nekem a dolog, de azért felszálltam a vonatra. Eleinte, nem ment könnyen a dolog, és már az is megfordult bennem az a ötlet, hogy inkább haza megyek. De, Amelia beszél a fejemmel, és meg tiltja, hogy szégyenszemre, haza rohanjak. Amint felszállok, a vonat már indul is, és én már csak a kocsi ablakán integetek nevelőmnek, ő pedig vissza nekem. Miután, a vonat elhagyja az állomást, én indulok is, hogy helyet találjak magamnak, ami sikerül is. Bár a kupéban, már voltak, de csak ketten. Belépve a kupéba, kérdem tőlük, hogy ülhetek-e közéjük, mire ők mind a ketten igent mondanak. Eléggé hamar összeismerkedem a két lánnyal, Suet, és Sarat. Ők lettek az új barátnőim, és egész úton mást sem csináltunk, mint dumáltunk egymással. Közben, néha felbukkan a büfés kocsi, amin fura édességek vannak, amikről még sosem hallottam az elött. Vagy, esetleg hallottam, Amelia történeteiben. Majd, egy srác lép be, azzal az indokkal, hogy szóljon nekünk, hogy öltözünk át talárba, mert nem sokára ott leszünk. Kint, már sötét volt, és beérkeztünk egy állomásra. Leszállva, egy nagydarab szakálas férfi szól az elsősöknek, hogy menjenek utána, amit én meg is teszek. Mint kiderült, a csónakok felé invitál minket, míg a többiek a felsőbb évesek, más úton mennek. Én, csak jövőre tudom meg, hogy mi is pontosan ez az út. De, nem akarok ennyire előre rohanni. A látvány alapján, inkább mondanám ezt egy kastélynak, mint iskolának. Mikor, át érünk a túl partra, egy nő vár minket, hogy elkísérjen minket valahova. Lépcsőkön sétálunk felfelé, majd egy kétszárnyú ajtó elött állunk meg. A nő elmondja, amit tudnunk kell, majd előre siet, hogy jelezze azt, hogy itt vagyunk. Majd, visszajön értünk, és egy nagy terembe kísér minket, ahol a mennyezet, igen érdekes. A vonatról, ismerős fiú, Elmond egy érdekességet a mennyezetről, bár én nem kértem tőle, hogy beszéljen róla. A süveg, egy versikébe kezdett bele, majd a nő elővett egy pergament, és olvasni kezdte a neveket. Előttem, csak egy, két emberke volt, akiket a süveg, a Hollóhátba, és a Hugrabugba helyezett. Majd, következtem én. Amint elhangzik a nevem, nem tudtam nem észrevenni, hogy az egyik leendő tanárom, a nevem hallatán olyan képet vág, mintha kísértetett látna. Oda megyek, és alig emelik a fejemhez a süveget, az máris kiáltja, hogy a Griffendél lesz az én házam. Az asztalnál, óriási ováció fogadta a hírt, hogy oda kerültem, és a tanár száján is egy gonosz vigyor jelent meg, mikor hallotta a házam nevét. Sara, és Sue más, más házba kerültek. Sara is, Griffendéles, míg Sue, a Hollóhátba került. Miután, mindenkit beosztottak valahova, az igazgató mondott még pár szót, majd bele kezdtünk a vacsorázásba, amit aztán a desszert követett. Majd, a prefektusok vagy kik a házunkba kísértek minket. Nem azért, de már láttam festményeket a múzeumokban, de azok nem mozogtak, és hangjuk sem volt. A Prefektusunk, egyenesen fel egy festményhez visz minket, amiben egy testes asszony volt, aki a jelszót kérte. Másnap, nem volt elég, hogy késésben voltam az első órámról, de mint késöbb ki is derült, még a pálcámat is a háló körletben hagytam, de hála az égnek, hogy Sara utánam hozta azt a nagy terembe. Bár, igaz oda eléggé hamar oda értem, csak hát voltak egy páran akik, hát lassan írtak, ezért másoknak várniuk kellet. A házvezetőnktől, meg is kaptuk érte a magunkét. Délutánra, Sue val beszéltünk meg egy találkát, a kastély valamelyik udvar féléjében, révén eleget voltunk a négy fal között. De, nem mi voltunk ott az egyetlenek, akik ott tartozkottak, mert volt ott egy Mardekáros srác is, akit Ethan-nak neveztek, és ha jól tudom, mugli származású, épp ezért közösítik ki a többi Mardekáros. De, másokkal sem barátkozik, de mások se nagyon próbálnak hozzá közeledni. Talán, csak mi hárman, de ő inkább van egyedül, mint hogy valakik szánalomból közeledjen felé. Bár, neki fogalma sincs arról, hogy mi nem szánalomból akarunk közeledni felé, ha nem tényleg barátkozni akarunk vele. Az iskola végére, már fel is adjuk a barátkozás dolgot, révén ne erőltessük azt, ami nem megy. Most, valahogy sokkal kevésbé várom a nyári szüneteket, mint mikor még a mugli suliba jártam, hisz bár itt is van házi feladat, meg tanulás, de az nem olyan vészes. Az egyik nyári szünetben, történt egy olyan, hogy Sue elhívót, mind a kettőnket magához, hogy töltsük együt a nyár hátra levő részét. Hogy, Sara szülei mit szóltak a dologhoz, nem tudom, mert nem kérdeztem meg tőle, de talán kellet volna. De, a nevelőm határozottan nemet mondott, révén nem ismeri sem Suet, sem pedig a szüleit. Amelia, ki vett két hét szabadságot, mert ott akar lenni a közelemben, máskülönben otthon ülhetnék. Pont ezért sem kezdek el hisztizni, inkább levelet küldök, hogy még is megyek, csak nem egyedül. Mikor, megérkezünk hozzájuk, akkor látom meg, hogy nem Amelia az egyetlen, aki nem enged el egyedül, bár ez csak egy amolyan sovány vigasz. Bár igaz, hogy csak tavaly kezdtünk bele a jóslás tanba, és az is igaz, hogy Sara val, jót ökörködtünk az egészen, de idén inkább hanyagolnánk az egészet. Amit, meg is írtunk a házvezetőnk nek. Ráadásul, még komoly terveim is vannak, mint például, az animágia tanulása, hogy animágus lehessek. Már, van is elképzelésem arról, hogy én milyen állat is szeretnék lenni. Ha, jól tudom akkor a házvezetőnk is az, tehát ha szépen meg kérném őt, talán tanítana engem. Én lepődök meg a legjobban, mikor egyből igent mond, és nem kell hosszú hónapokat azzal töltenem, hogy ezzel nyaggassam őt. Bár igaz, ami igaz, van érzékem az átváltozás órákhoz, és a jegyeim is kiválóak belőle. Talán, ez is lehet az oka. A tanulás, egészen hetedikes korom ig tart, majd amint jól megy az átváltozás, még egy jó ideig még gyakorolnom kell, mire a vizsga következik belőle. A vizsga után, az auror képzőbe jelentkezem, ahonnan a második évben kibukok. Egy ideig, otthon tengődök, mert nem tudok mihez kezdeni magammal. Majd, egyik este arra érek haza, hogy aurorok vannak nálunk. Valamint, egy letakart holtest. De, a nevelőm sehol. Majd Rémszem lép hozzám azzal, hogy azonosítanom kéne egy holtestet, amit természetesen meg is teszek. Sok mindenre fel voltam készülve, de arra, amit láttam, arra egyáltalán nem. Ameliát, holtan. A döbbenettől, padlót fogok, és mintha üresség tátongna a lelkem leg mélyén. A gyászt, hamar felváltja a düh, a gyűlölet. Felállok, és kifelé indulok. Bár, fogalmam sincs, hogy merre keressem nevelőm gyilkosát, és még azt se tudom, hogy mit teszek vele, ha megtaláltam őt. Csak azt tudom, ha itt lenne, még az aurorok sem védenék meg őt a haragomtól. De, ez őt nem támasztaná fel, csak nekem lenne jobb. Ahogy kilépek, mintha az időjárás is velem együt érezne, és nagy mennyiségü csapadék kezd alá hullani az égből. Egy ideig, még ott állok, hisz azt se tudom, hogy mihez is kezdjek. Napokig, céltalanul tengődök az utcán, mikor valaki rám talál, és elvisz valahova, de nem értem, hogy miért teszi ezt. Már az élet, és a halál között állok, mert napok óta nem ettem semmit, és még inni se ittam semmit. Más nap, egy pincében találom magam egy ágyban, és infúzióra vagyok kötve. Jót akarómról, késöbb kiderül, hogy ő egy fejvadász, és hajlandó engem kiképezni utódául, de meg se kérdezi, hogy érdekel-e egyáltalán ez a dolog. Na, nem mintha ellenkezni akarnék a dologtól, mert úgy is igent mondtam volna a dologra. Elvileg, másnap már el is kezdődőt a képzésem, gyakorlatilag pedig, a csicskása voltam. Nekem kellet mindent elvégeznem, amit ő büdösnek érzet arra, hogy meg tegye. Ez, egészen hónapokig tartott, mire végre valahára magával vitt az egyik ilyen munkája révén, hogy lássam őt munka közben, és hogy tanuljak. Rengeteget tanultam tőle, amiért hálás is vagyok neki, és mikor már majd nem fejvadász lett belőlem, még egy utolsó vizsgát még meg kellet csinálnom, aztán én is fejvadász leszek. A feladatom, annyi volt, hogy meg kellet találnom neki valakit, és hozzá vinni. Napokig kerestem, mire meg találtam azt, akit kerestem, de meg lett. Mikor, elvittem hozzá, kiderült, hogy ők nagyon jó ivó cimborák. Még, vittem nekik italt is, majd eltűntem a szobámba. Ott, csak annyit hallottam, hogy beszélgetnek, de hogy miről azt nem tudom, de nem is érdekel. Majd, késöbb csak annyit hallok, hogy valaki vagy valami a földre zuhan. Mikor lesietek, látom, hogy a kiképzőm ott áll az ivó cimborája felett, és a pálcáját tartja a nyakának. Pár nappal késöbb, egy bagoly jött egy levéllel, egy rendelettel, hogy mindenki kap mellé egy kirendelt társat vagy mit, amit én személy szerint viccesnek tartok, mert a mágia ügyi minisztérium azt hisz, hogy nem tudnék be pasizni, ami eléggé vicces. A nevetésemet, a döbbenet váltja fel, mikor meg tudom, hogy a ki rendelt társam nem más, mint... Hát, nagy vonalakban elmondtam magamról mindent, amit tudtam. Köszönöm, hogy meghallgattál.

KÓD: Boszorkány 10.
KIRENDELT PÁR: Marcus Flint
PLAY BY: Krysten Ritter