Zak és ALYSSHA

Tehát elakadt a tanulással. Tanul. Haha. Annyira mégsem vagyok elveszve. Hamisítatlan Hollóhátas válasz. Meg is lepődtem volna ha valami egész más miatt marad fenn ilyen sokáig. És pont a bájitaltan az ami nem megy neki. Feltételezem a ami óra anyagával van elakadva. Nem értem az embereket. Olyan érthető a jegyzet is meg a táblán a feliratok és utasítások is. Össze kell keverni a megfelelő sorrendben. Kis forralás és kész.
-Mit nem értesz?-kérdeztem. Mért? Mért próbálok beszédbe elegyedni egy emberrel. Nekem elég a szellemek társasága. Legalább is eddig az volt. Valami mégis arra sarkall hogy beszélgessek.-Segíthetek?-csúszott ki a számon még mielőtt gondolkodhattam volna. Még szép hogy nem akarok vitatkozni valakivel aki nem hallja a hozzávalók lelkét. Sarlatánok. Ha nem hallják a szellemeket akkor legalább próbáljanak meg odafigyelni órán. Sebaj. Most már nincs kibúvó. Pont most amikor megtaláltam a könyvben amit kerestem. Mit csinálok? Tényleg tudni akarja? Ilyenkor szoktam elrontani a dolgot egy normális beszélgetésre. Mért nem tudnak az emberek azzal foglalkozni amivel én? Nem baj. Inkább nem szólalok meg. Azzal csak rontom a dolgot. Inkább kirakom elé a könyvet. A könyvet amin egy teljes oldalon egy varázslatos mozgókép mutatja be egy patkány boncolását. A patkány életben van a képen de alszik. Amikor tehát felvágják még ver a szíve és a tüdeje is mozog fel és le. Szerencse hogy fekete és fehér a kép. Így nem lehet megkülönböztetni hogy mennyi a genny a bélsár és a vér a kifolyt folyadékból. Persze aki ért a dolgokhoz mint én az tudja hogy mi és hogy keveredik a fém tálcában amiben az álat fekszik. Tényleg ezt akarta tudni? Legyen neki.

Nem hiszem el. Sokkal fontosabb dolgom is lenne mint itt ülni, jóval éjfél után a klubhelyiségben, és megpróbálni megérteni a hülye bájitaltan leckét. Nem azt mondom hog nem értem: meg tudnám csinálni, lehet hogy hibátlanra, csak vannak apró kis fekete foltok, amiket nem értek. Meg az örökös: Miért? Mi lenne ha egy picit többet raknák bele ebből.. Nem igaz. De akkor is itt maradok, és ha kell átnyálazom mind a három nagyon vastag és régi könyvet amelyek körülöttem hevernek. [/i]
Mindig is makacs és maximalista voltam. Amióta az eszemet tudom, nagy elvásáraim voltak a barátaimmal, a fiúkkal és leginkább önmagammal szemben. Ez szerintem előnyös tulajdonság, bár iszonyú sokat kell dolgoznom amíg megfelelőnek érzem a munkám.
Már végeztem az első könyvvel, és csalódottan visszaraktam a táskámba, arra gondolva hogy ez aztán hosszú éjszaka lesz. Elővettem a másodikat, és már éppen elkezdtem volna kutakodni, amikor valaki belépett a klubhelyiségbe. Fogalmam sincsen hogy ki az, de néha már láttam az ebédlőben, teljesen egyedül, a többiektől elkülönülve. Hiába járok ide csak pár hónapja, már rengeteg 'barátom' van, és mindenki tudja hogy ki vagyok. Ő pedig már évek óta Roxfortos, és még csak a nevét se tudom.
Kicsit ijesztő a megjelenése, de mégsem gondolnám hogy akárkit is bántani akarna. Nagyon magas, és erős testalkatú, sötét bőrrel és húzott szemekkel. De nem ez az, ami feltűnt rajta. Haja rengeteg fonatban volt, teletűzdelve... Ehh, mindenfélével. A talárja felett szüke bőrköpenyt viselt, kezén ujjatlan kesztyűt. És valami.. bot? volt a hátára szíjazva. Nos, az biztos hogy furcsa.
Ami még a kinézeténél is furcsább, az hogy megszólított. Mintha ezen Ő maga is meglepődött volna. Hát, nálam nem jobban. Mivel hirtelen nem mondtam semmit, és Ő odament a könyvespolchoz, már azt hittem nem akar beszélni velem, de mégis megkérdezte mit csinálok.
Válaszoljak?Vagy vonuljak ki undorodó arccal, ahogyan tennem kéne.. Végülis, soha sem tudják meg a többiek hogy beszéltem vele, tehát ártani nem árthat. Ráadásul, ha ennyire antiszociális, akkor biztos rengeteget tanul, tehát akár hasznomra is lehetne. Úgy is meg kell tanulnom hogyan kell viselkedni a fura emberekkel..
- Szia - köszöntem rá, az egyik barátságos mosolyommal - hát... eléggé ház, de kicsit elakadtam a bájitaltannal, és most próbálok rájönni a hiányzó infókra - húztam el a szám - És te? Mit csinálsz itt ilyen későn?

Este vacsora után az alsó szobában tanulmányoztam az egyik patkányt a befőttesüvegben. Amikor már nem bírta tovább szegényke visszaengedtem a befőttesüvegbe. Ilyenkor már mindenki aludni szokott. Csendben mentem tehát be a klubhelyiségbe. Legnagyobb meglepetésemre még ébren volt egy lány. Még a saját házam tagjai is távol tartják magamat tőlem. Én nem erősködök ha ők nem akarnak velem beszélni. Ennek az eredménye az lett hogy az itt töltött hét év alatt senkit nem ismerek akivel együtt járok.
-Jó estét.-szólítottam meg valami titkos indíttatásból. Az indíttatás azonban nem volt annyira erős hogy oda is menjek hozzá. Inkább a könyvespolc felé vettem az irányt és leemeltem egy anatómia könyvet. Biztos találok valamit ami segít a patkánykísérleteimben.
-Mivel foglalkozol?-Kérdeztem meg, ismét a titokzatos indíttatásra hallgatva. Mi van velem?