Laurel & Lilyanah

Laurel & Lilyanah

Hirtelen felriadtam lidérces álmomból. Verejtékben fürödtem. Szörnyű volt... Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok. Ezután, akárhogy próbáltam, nem sikerült visszaaludnom. Így úgy határoztam, hogy éjszakai sétára hajtom a fejem. Úgyis régen kóboroltam már hajnali egykor a folyosókon. Mikor is? Ja, megvan, tegnap előtt. Akkor nem sikerült elaludnom. Előkerestem a ládámból egy farmert és egy pulóvert, mivel nem szándékoztam talárban lenni. Négyig még kint lehetek, akkor kezdenek ébredezni a tanárok...hétköznap. De mivel vasárnap van, ezért még jobb, hogy mugli ruhát öltöttem, mert szerintem egész nap nem megyek vissza a klubhelyiségbe. Vagy talán majd délután. Nem vagyok egy nagy jós. Kiosontam a portrén - a Kövér Dáma szerencsére aludt -, és elindultam a folyosón. Tudtam, hogy csak egy emelettel lejjebb járőröznek a tanárok, tapasztalt éjjeli vándor lévén, így még a kiábrándító bűbájjal sem fáradtam. Egy kis friss levegőt akartam szívni, de mivel lusta lettem volna hét emeletet lejjebb lépcsőzni, így a Csillagvizsgáló torony mellett döntöttem. Már csak azért is jó, mert oda tilos felmenni, így aligha futhatok össze mással, maximum egy másik vándorral. Hangtalanul felsiettem a lépcsőn, majd kiértem a friss levegőre. Csodálatos érzés volt a Roxfort legmagasabb pontján állni. Odasétáltam a falhoz és körülnéztem. Innen az egész birtokot belátni! Gondoltam egyet, és felültem a falra. Alattam csak a mélység volt, de nem voltam tériszonyos.
Visszagondoltam az álmomra... A hozzámrendelt hollóhátassal voltam. De ő valami kegyetlen diktátorhoz hasonlított. És...bántalmazott. A Mungóba kerültem, de nem tudtak mit kezdeni velem, csak várni. De ő belopódzott, és este elvágta a torkomat... Ismét beleborzongtam az álomképbe. Szinte éreztem a fájdalmat, a kínt, amit az álmomban is. Szörnyű volt... Azt hittem, már sikerült túltennem magam a rendelet dolgon. De hogy lehet a Minisztérium ennyire szadista?! Semmi joguk nincs, hogy megszabják, ki legyen a férjem! Még nem is láttam a hozzám rendelt hollóhátast...
A tépelődésből egy hang zökkentett ki. Elővettem a pálcám, de nem szálltam le a falról. Valaki közeledett...

Vendég

Lilyanah & Laurel

the second star in the sky

Kint jártam, mint minden éjszaka. Nem bírom én a bezártságot és amíg nem jelent veszélyt az éjjeli kóborlás a tanulmányi eredményeimre, senkinek semmi gondja ne legyen arra, hogy én hol, merre, kivel, mikor, milyen helyzetben mászkálok ki a klub-helységből. Nem szokásom lebukni, úgyhogy a ház pontjait, se féltsék.
A mai császkálásom valódi oka, nem az álmatlanság, hanem a mai gyönyörű, csillagos égbolt volt. Imádtam a csillagokat. Az égbolt a legvarázslatosabb dolog a földön. Nappal a játékos felhők miatt, amik különböző színárnyalatokban lebeghetnek az égen, égzengést, esőt okozva azzal. Este meg... a tejútrendszer világossá festi az égboltot, a csillagok kis szilánkokként ragyogják be a nagy feketeséget. Amazing.
Mielőtt a csillagvizsgáló toronyba rohantam volna, gyorsan belopóztam a prefik fürdőjébe, ahol belemerítkeztem a gyertyafénytől csillogó habok. A hajamat sem szárítottam meg úgy rohantam tovább az úti célom valós pontjára. Halkan robogtam felfelé a lécsőn, nem járt arra a macska sem. Az szép lett volna, véletlenül megbotlom Mrs. Norrisba, de hát nem így lett.
Felértem a csillagvizsgálóba épségben, de mikor megláttam, hogy van fent valaki, majdnem magam alá csináltam. Elrejtőztem a fal bemélyedő részébe, ahol egy tütü szoknyás troll szobor állt és onnan kukucskáltam. Nem sok mindent láttam, csak hogy egy véleményem szerint lány, vörös hajzuhataggal, kívánja leveti magát a mélybe. Felbátorodva a gondolattól, hogy valószínűleg egy diákról lehet szó, előbújva a szobor mögül kiléptem az erkélyre.
- Áhháá, még műsor is lesz? Tessék, ugorj csak én nem akadályozlak meg benne. - nevetés közben mellé könyököltem a párkányra. Nem voltam benne biztos, hogy akarom-e látni, a lány mélybe zuhanását, mert akkor súlyos következményei lennének, még a végén azt mondanák, hogy én löktem le és nem önszántából választotta szörnyű halált.

Amint megláttam, hogy nem valami szörny, eltettem a pálcám, de azért készenlétben tartottam. Nem volt ismerős a lány, talán egy évfolyammal járhatott alattam. Igazából még a házát sem tudtam meg volna megmondani. A mondandója megrémített.
- Hülye vagy? Dehogy akarok leugrani! - hevesen ráztam a fejem.
Mostmár tudtam, hogy egy mardekárossal van dolgom. A többi ház azt mondta volna, hogy ne tedd, stb..., ő meg azt mondta, megnézi, ahogy levetem magam, és még nevetett is.
- Csak jó ide felülni, szép a kilátás. Meg a csillagok is fényesen világítanak. Nagyon szeretem az éjszakai eget - böktem felfelé. Tényleg szerettem. Innen a Roxfortból még a Tejutat is lehet látni, mert nem világít az utakon a sok ezer mugli lámpa, melyeknek fényessége nem engedi látni.
- Amúgy hogy hívnak? Én Lily vagyok. - mutatkoztam be egy mosoly kíséretében.
Nem vagyok én előítéletes, még a mardekárosokkal sem. Lehet, hogy más, mint a többiek. Csak azokkal vagyok ellenséges, akikkel már volt dolgom. Ráadásul a mardekárosoknak nem szokásuk éjjel bóklászni, hisz féltik a pontjaikat. Még egy ok, hogy esetleg megkedveljem.

Vendég

Lilyanah & Laurel

the second star in the sky

Ahogy ott könyököltem a lány mellett, máris rabul ejtett az égbolt. Nehezen tudtam levenni róla a szemem, mert épp felfedeztem a kedvenc csillagképem, a Siriust.
- Lehet, hogy hülye vagyok. - felé fordítottam a fejem, majd kitört belőlem a nevetés. - Na jól van, gyere mássz le onnan, mert a végén olyan erős késztetést érzek a pusztításra, hogy véletlenül lelöklek! - mondtam neki őszinte szavakkal, és megfogtam a kezét, hogy segítsek neki visszamászni, ha akar.
- Engem is mindig elvarázsol az égbolt, éreztem, hogy különleges kapcsolat van köztünk. Ez olyan mint egy viszony, ne tán-tán kapcsolat? - nevettem az összekuszálódott kissé értelmetlen mondatomon. Első látásra színpatikusnak tűnt a lány, ő nem beszélt olyan lekezelően velem, mint a többiek. Felszabadult voltam, egy kicsit sem feszült.
Az arcomban fújt a hideg szellő, fel-felkapva a sötét tincseimet, belerepítve a szám.
- Az én nevem pedig Lawuhrkkk... - Válaszolni akartam, de éppen akkor tömítette el a szájnyílásom egy nagyobb hajcsomó. Szitkozódva fogtam össze a hajam, majd normálisan válaszoltam. - Szóval, Laurel. A nevem Laurel Domus. - mosolyogtam szintén, majd a kezemet nyújtottam. Nem elégeltem, meg ennyivel, szóval tovább kérdezősködtem, furdalt a kíváncsiság vajon mit keres itt a lány, ilyen későn. Azt hittem, csak én vagyok az egyetlen mániákus szabályszegő.
- Amúgy, mit keresel idefent, ráadásul tiltott időben? Griffendéles vagy nem igaz? - húztam fel a szemöldököm, mert tényleg nem értettem, mi a fenét kereshet itt egy másik lány, aztán gyorsan eszembe jutott. - Ohh.. persze a csillagok. - Ezelőtt még sosem találkoztam idegen ismerőssel, most viszont egyre gyakrabban előfordul. Ki tudja, lehet most kezdődik egy erős barátság, itt fent a szél fútta toronyba a csillagok körött.

Együtt nevettem vele a feltételezésen. Nem úgy értettem, csak na... Eszem ágában sem lenne leugrani, szeretem az életemet. Őszíntén beszélt, és ez tetszett. Elfogadtam a segítséget és lemásztam a falról. Felnéztem az égre. Ritkán ilyen szép, tiszta, és a csillagok is jobban világítottak, mint általában. Az ilyen napokon szoktam lefeküdni a fűbe, és az eget bámulni.
- Egyszerűen varázslatos! Nézd, telihold van... - erre a gondolatra elszorult a gyomrom. Szegény Emily... Én vagyok az egyetlen ember, akinek úgy igazán megnyílt, meg persze az ikertestvérének. Még ma is szoktunk beszélgetni, de már nem annyit, mint régen. Nagyon jó barátok voltunk, még az iskola előtt. Hiszen mindketten Godric's Hollowban élünk. Aztán egy napon, már elmúlt tíz éves, valahogy megromlott a kapcsolatunk. Zárkózott és csendes lett. Ha nagy nezehen is, de kiszedtem belőle, hogy mi a baja. Rengeteg időbe telt, csak tizenegy éves korában sikerült. Utána elutazott a Roxfortba, hiszen egy évvel idősebb nálam, azóta még kevesebbet beszélünk.
A lány hangja visszarángatott a fájdalmas merengésből.
- Hát igen, a szél néha huncut tud lenni. - kuncogtam. Laurel a neve. Elfogadtam és kezet ráztunk.
- Igen, griffendéles vagyok - mosolyogtam. - Hát... tudod szinte minden éjjel kijövök kóborolni egy kicsit. De ma éjjel nem szándékoztam, csak nem sikerült elaludnom. Meg amúgyis, vasárnap van, nem kell korán kelni az órák miatt, miért ne bolyonghatnék a folyosókon egy kicsit? - kacsintottam. Igazából hét közben is ki szoktam jönni éjjel, de akkor kettőkor visszamegyek a hálóba, hogy aludjak egy kicsit. Ugyanis egyszer elaludtam átváltoztatástanon, és hát, hogy is mondjam, McGalagony nem nagyon tolerálta.
- Igen, igen, az éjjeli égbolt engem is elvarázsol - mosolyogtam. Laurel nagyon szimpatikus volt, és ráadásul testvéremre akadtam benne, ugyanúgy nem érdeklik a szabályok és igazán szereti a csillagokat, ahogy én. Ki tudja, lehet, hogy ez egy új barátság kezdete...

Vendég

Lilyanah & Laurel

the second star in the sky

Még mindig a párkányon könyököltem, néztem az előttem lévő tájat, most valahogy ragyogóbbnak tűnt mint azelőtt. Talán tisztább volt az ég, vagy csak eddig nem figyeltem meg ilyen tizedesen. A hold fénye amit Lily mutatott, beragyogta a Tiltott Rengeteg fennsíkját. Mintha a falu is nekünk kedvezne, kihunyta fényeit, csupán 1-1 sarki lámpa égett. Az államat letettem a kezemre, szememmel pedig megkerestem a kedvenc csillagomat.
Hamar meg is találtam, hiszen tudtam merre nézzek.
- Nézd csak... - mutattam neki a keresett égitestet - Jobbra a második csillag, s onnan tovább reggelig! A mugli gyerekek világában van egy mesekönyv, ami soha országról szól. Ott nem nősz fel sosem, örökké gyerek maradsz! - merengtem a csillagon - Vicces nem?
A szemeim valóban úgy csillogtak, mint egy naiv kisgyereké, aki elhiszi ezt a mesét, de miért ne hinném, hisz varázsvilágban élek, varázslények között.
Őszintén meglepődtem a lány szavain, hisz ha mindig kint mászkál, miért csak most futunk össze? Lehet, hogy kóbor utakon jártunk, elvégre nagy ez a kastély. Esténként menekülni próbálok, a hideg, sötét nyirkos pincéből, viszont egyetlen egy dolog jó abban a helyben, hogy minden zöld. Egyszerűen imádom, a kedvenc színem. Ez meg is látszik az éjjeli öltözetemen. Zöld szőrmebundás papucs, hozzá illő rövidnadrág és top ezüst csillagmintákkal. Most veszem csak észre, hogy olyan vagyok mint az égbolt. A fekete hajam ráomlott a vállamra, még egy kicsit nedves volt. Nagyon fáztam ott fenn.
- Én pedig Mardekáros, de biztosan levágtad egyből. Nem az én asztalom a köntörfalazás. Így hamar felismernek. - nevettem, bár egy kicsit féltem, hogy megrémítem így a kimondott tényekkel, de a szemét sem rebbentette, ez jó jel. Nem tudom miért, de nem bírtam leállni a vigyorgással, olyan jó kedvem támadt, csak tényleg fáztam egy kicsit.
- Igaz, miért ne? Ha szabad megkérdeznem, valami oka is van annak, hogy nem bírtál elaludni? Vagy csak úgy... - érdeklődtem, mert őszintén érdekelt. Egy közös dolog már volt bennünk, de vajon van több is? Mit szeret csinálni, vagy mit nem? Nappal is szereti bámulni az égboltot vagy csak éjjel? Meg kell ismernem őt.
Teljesen megfájdult a fejem, talán a vizes hajam miatt? Nem tudom. Lefeküdtem a placc közepére széttárt karral és csak bámultam csendesen a végtelen láthatárt, egyszerűen nem tudtam betelni vele.

Laurel & Lilyanah

Egyszerűen belefeledkeztem a csillagokba. Csak ott álltam és néztem a káprázatos eget. Éreztem, hogy menten elnyel engem, hogy én csak egy apró porszem vagyok a gyönyörű univerzumban. Oly messze van, s mégis oly közel. Megfoghatatlan, mégis valóságos. A Tejút kecsesen ívelt át az égen, nyugatról keletre, és az esthajnal csillag, meg úgy minden szebb volt ma.
A mutatott irányba fordultam.
- Az az egyik kedvenc csillagom - ámuldoztam. - Már csak egy csipetnyi tündérpor kéne, egy boldog gondolat, és már szárnyalhatnánk is Sehol sziget felé! - kuncogtam. - Szerinted a kelta tündérmanóknak is van ilyen poruk? Hisz végül is tündérek, csak manó nagyságúak - nevettem.
Olyan furcsa érzésem támadt... Mintha nem is 1996-ban lennék, és nem is a Csillagvizsgáló torony tetején állnék egy mardekárossal, hanem valahol kisgyermekkoromban, és szárnyalnék, ahogy hallgatom, amint apukám a Pán Péter olvassa. Felkapna engem, és körülrepültetne a szobán, én pedig csak nevetnék és nevetnék gondtalanul...
A furcsa képzelgésből Lau hangja rángatott ki.
- Hát igen... Főleg azzal árultad el magad, hogy végignéznéd, ahogy levetem magam - somolyogtam.
Annyira őszintén csengett a hangja. Még egy mardekárossal sem beszélgettem így, pláne nem hajnali kettőkor.
- Semmi különös, csupán rosszat álmodtam - legyintettem mosolyogva.
Igazából már kezdtem dideregni egy kicsit. Lefeküdtem Lau mellé a földre, és úgy néztem a csodaszép eget. Láttom, hogy a lány is reszket egy kicsit, gondolom, a hidegtől. Viszont semmi kedvem nem volt bemenni, ezért inkább elővettem a varázspálcám, intettem vele egyet és elővarázsoltam egy takarót, amit kettőnkre terítettem.

Vendég

Lilyanah & Laurel

the second star in the sky

Az egyik kedvenc csillaga? Nekem pedig a kedvencem, csillogó szemekkel néztem a lányra, mint egy megbabonázott kis boszorkány. Nagyon boldog voltam azokban a percekben, ahogy a meséről beszélt. Nem gondoltam volna, hogy ő is ismeri, hisz ezek csak az én gyermeteg butaságaim.
- Miért ne lehetne? - eltűnődtem az ötleten - Szerintem van nekik, csak nem pont arra a célra szolgál, mint a mesében. De az is lehet, hogy álomporuk van! - vetettem fel az ötletet.
Jó volt egy kicsit nosztalgiázni. Mindig csodáltam a világunkat, de ha benne élsz, mindig máshova vágy. Szívesebben utaznék Csodaországba, hogy találkozzam a bolond kalapossal, aki élvezi az életét, a szívkirálynővel aki kegyetlenül vágatja le az emberek fejét. Micsoda fantázia.
- Ohh... Hát én tényleg nem vagyok semmi jónak az elrontója, gondoltam nem akadályozlak meg a döntésedben, hisz a tieid. - nevettem, de így, hogy már ennyire kedvelem a lányt, semmi pénzért nem néztem volna végig, hogy eldobja magától az életet. Sosem hittem volna, hogy egy embert ilyen hamar meg lehet kedvelni. Sokszor nem tudom, hogyan viszonyuljak az emberekhez, mert nem tudom milyen hátsó szándékkal vágnak majd vissza. Viszont Lil nyitott könyvként tárulkozott elém és csak úgy áradt belőle a jóindulat, megfordult a fejembe, hogy talán azért nem mondja el miért van itt valójában, mert nem is, majd gyorsan elvetettem a gondolatot, hisz eddig is őszinte volt velem, most miért titkolózna?
Kedves gesztus volt tőle, hogy nem csak magát, hanem engem is betakart az általa elővarázsolt takaróval. A paplan alatt most felé fordultam.
- Ömm... Miért nem vagy velem olyan ellenszenves, mint a többiek? - kiigazítottam egy kusza tincset az arcomból, miközben megtámasztottam a fejem.

Visszagondoltam a legelső itt töltött tanévemre. Ugyanis ekkor láttam keltai tündérmanókat. Az acélkék szörnyecskék mindent tönkre tettek, ami csak az útjukba került. Egyáltalán nem hasonlítottak a képzeletemben élő tündérekhez. Vagy netalán tán Csingiling is egy ilyen gnóm volt? Akkor meg miért tündérmanók? Egyáltalán volt poruk? Ha volt is, azt nagyon jól titkolták.
- Álomporuk? Amivel olyan szépeket lehetne álmodni? - mosolyogtam.
Van egy gyönyörű könyvem az álomtündérekről. Ők hozzák a szép álmainkat, és maguk és csodaszépek. De miértne lehetne ugyanezt megcsinálni porral? Vagy az álomporral esetleg álommentes álomba süllyedhetünk? Na jó, elég a kérdésekből.
Felnevettem a gondolatra. Semmi jónak az elrontója. Igen, az én döntésem...lett volna. De mivel hogy én soha nem vetemednék ilyesmire, ezáltal nem érintett rosszul. Ezért is tudtam Lauval együtt nevetni.
Hihetetlen, hogy milyen hamar megkedveltem. Szerintem ez még senkivel sem volt még így. Az új kapcsolatok elején sosem bíztam annyira az emberekben, mert nem ismertem őket. A szavain elgondoltam egy kicsit.
- Hogy miért? Mert én nem vagyok az az előítéletes ember. Hiába tartozik valaki például a Mardekárhoz, mindig hagyok neki egy esélyt, hogy esetleg ő másmilyen... A Mardekárból is csak azokkal vagyok ellenséges, akik velem is. És hát...megkedveltelek na.

Vendég

Lilyanah & Laurel

the second star in the sky

Komolyan elgondolkodtam azon amit az imént mondtam.
- Miért ne? - megrántottam vállat - Azt hiszem fel kell ütnöm egy varázslényekről szóló könyvet a könyvtárban. Most már komolyan foglalkoztat, hogy mi a fene van ezekkel a manókkal.
- Te nem szeretnél ilyen kis keltát magad mellé? - kérdeztem nevetve - Tényleg, van kedvenced? Bagoly, macska? - a varangyot szándékosan nem mondtam, mert az manapság már nem divat. Talán jövőre együtt mehetnénk bevásárolni az Abszol útra, besurranhatnánk a foltozott üstbe, meg minden egyéb.Őszintén szólva Lilyan nem tűnt túl rossz kislánynak, nem voltam benne biztos, hogy ő ilyen rosszaságokba is benne lenne.
- Neked van valami káros szenvedélyed? - nem tudom, hogy jött ez a hirtelen szófosás, de meg kellett kérdeznem egy pár dolgot, mielőtt felfedem a lány előtt a titkos rejtekhelyeimet.
Nagyon jó érzés volt tudni, hogy Lilt egyáltalán nem érdekli, hogy a Mardekárból származom. Nem vagyok, olyan jó sem, mint amilyennek tűnök és jobb ha ezzel ő is tisztában van. Most, hogy végre kedvelnek, nem tudom elviselni a tudatot, hogy többé nem kell egyedül lennem. Kibújtam a takaró alól és a párkány tövébe kuporodva ültem, felhúzott térdekkel.
- Igazad van, más vagyok. Nem vagyok jó. Bántok másokat, csak hogy észre vegyenek. - ráfektettem a homlokomat a térdemre és úgy suttogtam tovább mondandóm - Téged is meg foglak bántani előbb utóbb. - Nem tehetek róla, de mikor társaságban vagyok, megvadulok és a saját barátomat is képes vagyok elárulni. Ártásokat küldök a szeretteire, csúnyát mondok rá vagy csak egyszerűen tudomást sem veszek róla. Ez az egyetlen nagyobb defekt az életemben és ez mind apám hibája. Elhagyott, nem kellettem neki, a saját testvére nevelt fel. Szörnyű. Nem is volt már olyan jó kedvem a hangulat ingadozásaimtól néha nekem is feláll a szőr a hátamon, de nem tudom kontrollálni.

- Szerintem jobban jársz, ha magától Gilderoy Lockharttól kérsz tanácsot. - kacsintottam. - Ő igazi szakértő az ilyesmikben. - kuncogtam. Lockhart minden, csak szakértő nem. Pontosítok, ő egy aljas hazudozó, aki csak annyit értett a keltai tündérmanókhoz, hogy "Hessberöpsi Tündemanca!". Végül a saját vermébe esett bele, és most a Szent Mungóban lakott.
- Hát...nekem baglyom van, de a macskákat is nagyon szeretem - mosolyogtam. - Viszont nem szeretnék tündérmanókat tartani, még felforgatnák a házat, ami pedig cseppet se hiányzik.
Tényleg. Így is eleget takarítok apám után, hisz mindent szanaszét hagy. Nem mintha én olyan rendmániás lennék, a szobámban mintha egy hurrikán söpört volna végig egy atombomba támadás után, de az a szobám, nem az egész ház! Merlinem, néha, na jó mindig olyan, mint egy nagyranőtt gyerek...
- Káros szenvedélyem? Hát, csokifüggő, zenefüggő vagyok, és mániákus szabályszegő... - mutatkoztam be nevetve. Igazából a zene nem is káros, de a szenvedélyem.
Nagyon meglepődtem, amikor elhúzódott tőlem. Hirtelen azt hittem, hogy valami rosszat mondtam. Aztán elmondta.
- Az a jó, ha más vagy. Ha mindenki egyforma lenne, az egeész világ átkozottul unalmas lenne. Mindenkinek vannak hibái, senki sem tökéletes. A bántani másokat, és a megbántani teljesen más. Mindenki megbánthat bárkit. - ültem oda mellé. Miért, miért bántanál másokat? Van erre valami okod? Mi történt? - súgtam.
Őszintén kíváncsi voltam, és nem akartam, hogy ez a valami, ami kialakulóban volt közöttünk, most hirtelen szétszakadjon...

Vendég

Lilyanah & Laurel

the second star in the sky

Önkéntelenül is felvihogtam Lil állításán. Még, hogy Lochkarttól, ha rablótámadást folytatna, inkább pénzt kérnék mint életet. Még egy ilyen bugyuta varázslót, még nem hordott hátán a föld.
- Nekem van Baglyom, Vadászgörényem és nagyon szeretnék még egy törpe golymócskát. - ábrándoztam a kis szőrgolyó iránt. Nagyon jól tudtam, hogy Roxmortsban lehet vásárolni ilyen kis lényeket, de csekély zsebpénzemből, nem telt volna rá. Édes anyám spúr volt, nem halmozott el minden jóval. A kvibli nevelőapám nem keresett olyan jól, így hát a titokzatos apám gyermektartásából fizettük a havi bért, amiből én természetesen egy galleont sem láttam.
Csoki meg zene, mint káros szenvedély? Megmosolyogtam a kijelentését, majd felvilágosítottam, hogy nem ezekre a dolgokra próbáltam kilyukadni.
- A csokit a megtört szívre és a szeretethiányra, a zenét pedig az életben maradásra találták ki, ugyanakkor én nem e fajta káros szenvedélyekre gondoltam. Lássuk csak én szeretnem néha lángnyelv whiskybe fojtani a bánatom. - mosolyogtam.
Ahogy agyam, borús gondolatokra fordult, hirtelen olyan egyedül éreztem magam, pedig semmi különösebb okom nem lett volna rám, hiszen Lilyanah is bizalommal fordult hozzám, így nem láttam akadályát annak, hogy elmondjam neki, hangulatom gyakorta változásának okát. Egy darabig csöndben ültem,nem tudtam hogyan kezdjek bele a mondandómba, hogy ne rémisszem el őt magamtól.
- Ez olyan, mintha 2 személyiségem lenne. - meghúztam a vállam, majd felnéztem rá - Semmi okom nincs rá, de egyszerűen nem tudom kontrollálni az érzelmeimet. - sosem beszéltem még ilyen nyíltan senkinek, nem is értem mi ez az őszinteség roham. - Az édesapám elhagyott két éves koromban, nem emlékszem rá, csak tudom, hogy aki most az apámnak nevezi magát, nem az. - jól tudtam, hogy az apám testvére nevelt fel, mert kutakodás közben megtaláltam anyám rejtett fotóalbumát. A képen boldogok voltak apámmal, szóval nem értem miért hagyott ott minket. - Akkor ért engem ez a trauma. Mikor elment, depressziós voltam, csak sírtam és a mágia uralta a testem, mindent felborítottam és szétszabdaltam magam körül. Rémisztő volt. - sóhajtottam, majd folytattam - Ezután sokáig feküdtem a Szent Mungóban, mire ki bírtak gyógyítani ebből az állapotból. Már nem jön elő olyan gyakran, csak ha egyedül érzem magam, akkor teljesen elvesztem az irányítást. - Mindezek után, nem mertem Lilyanah szemébe nézni. Szégyelltem magam, azért amilyen vagyok, ami vagyok. Nem tudom, hogyan fogok kimászni ebből a helyzetből, de meg fogom oldani az tuti. Szeretnék normális gyerekként élni, örökre félre tenni a múltat, hogy egy jobb jövő elé nézhessek.
Hirtelen megint annyi érzelem kavargott bennem, jól esett, hogy végre elmondtam valakinek. A szemem zugából figyeltem a lány reakcióját, majd gyorsan megöleltem, de mikor rájöttem, hogy mit is csinálok éppen visszahúzódtam és megigazítottam a gyűrött hálóruhám.
-Ömm... bocsánat. -haraptam az alsó ajkamba kerülve a lány pillantását.

Avadászgörények olyan édesek! Gyönyörű állatok, csak egy kicsit vadak. De akkor is cukik!
- Képzeld, nekem van egy törpegolymókom! Felül vajszínű, és fokozatosan átmegy rózsaszínbe. De a legjobb, hogy akár labdázni is lehet vele - kuncogtam.
Még Emilytől kaptam születésnapomra. Nagyon megörültem neki, és azóta is figyelmesen gondozom. Főleg azért, mert tőle kaptam. Persze amúgy is figyelnék rá, de így kétszer jobban.
A csokit megtört szívre, szeretethiányra, a zenét pedig életbenmaradásra találták ki? Ez eléggé meglepett. Az apukám szeret engem, és Emilyvel is beszélünk néha, nem hinném, hogy szeretethiányom lenne. Persze jó lenne, ha lennének barátaim, de ez van. Megtört szívem meg pláne nincs! A zene... Imádok zenét hallgatni. Hiába, félvér vagyok, noha anyukám születésem után meghalt, és a varázsló apukám nevelt fel, mégsem zárkózom el a mugli világtól. Főleg azért, mert apu nem tudhatta, hogy van-e bennem mágia, ezért teljesen mugliként nevelt. Ezért van walkman-em és fülesem is, amin mindig meghallgatom a legfrissebb számokat. Viszont miért pont életben maradásra? Hisz semmi kedvem nincs meghalni, szeretem az életem...és a zenét.
Rögtön gondoltam, hogy nem effélékre gondolt, de mivel nem tudok róla, hogy bármilyen szenvedélyem is káros lenne, még ez is jobban hangzott, mint a semmi.
- Én nem alkoholizálok. Ha szomorú vagyok zenét hallgatok, illetve gitározok. De csak otthon játszhatok, mivel nem akarom magammal hozni a Roxfortba a gitárom - mosolyogtam. - Illetve, ha nagyon szomorú vagyok, vagy dühös, vagy bármilyen heves érzelmem van, akkor a Tiltott Rengetegbe megyek. Felkeresem a kedvenc helyeimet, megetetem az unikornisokat, megnézem, hogy mennyit nőttek már a kis furmászok, vagy csak felmászok a ledvenc fám tetejére, és zokogok. Illetve onnan szoktam figyelni a thesztrálokat.
Ahogy odaültem, feszülten figyeltem, hogy mit mond. Nem zavart, hogy mennyit kell várni, ha megosztja velem. Át tudtam érezni, hogy mennyire nehéz lehet neki, hisz nem hinném, hogy olyan sokszor beszélt már róla. Talán most először...
Nem tudtam, mit mondjak. Legalábbis az első felére. Mit lehet mondani, hogyha valakit elhagy az édesapja?
- Figyelj! Lehet, hogy valami oka volt, hogy elkerüljön titeket. Lehet, hogy így csak meg akar védeni. Az is lehet, hogy valami olyanba keveredett, amivel veszélybe sodorhatna titeket. Lehet, hogy pont azért hagyott el, mert szeret. Én az anyámat nem ismerem - mondtam. Itt tartottam egy kis szünetet, majd folytattam: - Azért akkor jön ki, amikor egyedül vagy, mert amikor édesapád elhagyott titeket, egyedül érezted magad. Azt mondod, engem is bántanál. Akkor tenni kell róla, hogy ne érezd egyedül magad. Tudom, a Mardekárb... - azonban nem tudtam folytatni a mondatot. Nagyon meglepődtem, amikor megölelt. Csak egy halvány mosollyal és fejcsóválással reagáltam a bocsánatkérésére, majd hosszan megöleltem.

Vendég

Komolyan van egy törpegolymód?Töprengtem el. Azok olyan cukik bár csak nekem is lenne olyanom mint nekedcsodálgoztam magamban Szóval igaz semmi értelme sincs annak ha megölöd magad. Én amióta ki gyógyúltam a depresszióból azóta sokkal jobban érzem magam mint ha kicseréltek volna engem. Bár... persze az engem is meglepett mikor megöleltem Lilyanahat. Ha akarod szívesen leszek a barátnőd. Tudod a Mardekárosok közül nem igazán barátkozok senkivel. Pansy Parkisonnal a nyávogását nem bírom meg Sharának se. Itt a Griffendélből meg rajtad kívűl nem igazán ismerek senkit sem. Na jó meg a 3 klónon kívül Harry Ron és Hermione kívül bár nem igazán vagyok velük jóba. És tényleg igazán sajnálom ,hogy meghalt az anyukád és mi az a walk-men és füllhalgató?Érdeklődtem Lilyanahtől[/color]Minden estere szeretném a barátságomat felajánlani neked igaz nem olyan régtől ismerlek már azért téged. Mikor Lilyanah megöltlt én is visszaöleltem őt. Tudtam ,hogy egyszer tényleg jó barátnők leszünk Smile

mosolyogtam rá

- Még születésnapomra kaptam az egyik öhm...ismerősömtől... - Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy akkor mi most hogy is állunk Emilyvel. Végül emellett a köztes megoldás mellett döntöttem. Nagyon jó barátnők voltunk, de hat éve már alig beszélünk. Sóhajtottam egyet.
Amikor felvetette, hogy szívesen lenne a barátnőm, kerekre tágult a szemem meglepetésemben. Hirtelen megszólalni sem tudtam. Amióta a Roxfortba járok, magányos vagyok. Persze, beszélőviszonyban vagyok pár emberrel, de egy barátom sincs.
- Nagy...nagyon örülnék neki - feleltem elcsukló hangon.
Fogalmam sincs, miért érzékenyedtem el ennyire, hisz nem szokásom. Megeresztettem egy félszeg kis mosolyt.
- Nem vészes, nem is ismertem... Meg itt van nekem apa - motyogtam.- Oh, bocsánat, a walkmen az egy mugli dolog, ahogy a fülhallgató is - kuncogtam. - A walkmenen zenék vannak, amiket meg lehet hallgatni, a fülhallgató pedig segít ebben - mosolyogtam. - Tudod, a gitáromat nem hoztam el a Roxfortba, és ez némileg pótolja.
Hát igaz lenne... Felnéztem a ragyogó égre, a gyönyörű csillagokra. Egy barátság születik itt, a varázslatos ég alatt. És éreztem, tudtam, hogy nem is akármilyen. Pár perc múlva magamhoz tértem az első döbbenetemből, elszakítottam tekintetem az égtől, és a lányra pillantottam mosolyogva. Kezdtem elhinni, hogy ez az egész igaz lehet.
- Na de ideje lenne menni, kezd tényleg hűvös lenni. - Boldogan mosolyogva felálltam, és kezet nyújtottam, hogy segítsek neki felállni.
Az ajtóban előre engedtem, és én még egyszer visszapillantottam az égre. Tudtam, hogy ezt a hajnalt sosem fogom elfelejteni, amíg élek. Tekintetemmel megkerestem a kedvenc csillagomat, majd elmotyogtam egy 'Köszönöm!'-öt, és önfeledten mosolyogva bementem az újdonsült barátnőm után.

Vendég

[wow]Ki nyújtottam a kezem felé és segített, hogy fel állhassak[/wow] Igen! Mikor beértünk az ajtón és kedvesen előre engedett engem megfordultam és megkérdeztem tőle. [wow]Akkor ezek szerint barátnők lettünk? [/wow] Kérdeztem kíváncsi arccal a lány felé fordulva. És köszönöm ,hogy elmondtad nekem ezt a mugli szerkezetű tárgyat [wow]mosolyodtam el[/wow] És köszönöm azt is ,hogy talán a legjobb barátnők lettünk és nem utasítottál el. Igaz! Sharának nem nagyon bírom a nyávogását se a Pansyét de vannak ott olyan lányok akikkel nem jövök túlságosan is jól ki mivel én kicsit másabb vagyok és persze félvér. De ez legyen az ő bajuk én pedig örülök annak ,hogy itt van a barátságunkÚjra megöleltem Lilyanaht és mosolyogva mentünk be

» Sirius Black & Lilyanah Strongheart
» Kviddics pálya → Lavender & Lilyanah
» Lilyanah Strongheart v2.0
» Laurel és Rose
» Lilyanah Strongheart & Michael Corner